Above the best and prove yourself Your spirit never dies!
Alec & Clive
+16 Mintha Alecnak túlkapásai lennének a témában, alig hiszek bármi ilyesmit általában, hogy a máz mire nem képes, azt hiszem ő is csak a Csokoládébékás díjnyertes mosolyt látja, a legbűbájosabb álképét. Megkapom a ciccenést és ő tőlem döbbent mosolyt. Odafagy. - Legkrumplibb. Nah…át. A gödröcskék elszántan visszakoznak és lepcses szám is befogja, csak ne sírj megint és én leszek a leghelyesebb brit, neked. Teszem hozzá leheletnyi szünet múltán, lélegzetem megbicsaklik és nem akarom tudni mennyi pír honol képemen. Mi mondathatja ezt vajon vele és a mázt mikor mossa le arcomról a valóság? Nevetek, ez olyan szokásreakció, harminc éves létemre, már mélyülnek mosolyráncaim, mindig ezt csinálom, zavarban, ha sírnék, akármi történik ott a hamismosoly. Hamis? Nem tudom már, annyira megszoktam, ott ragadt, minden olyan reakcióra, amire nem tudok jobban reflektálni. Mert ez bevált és talán valóság lett, lehet, hogy én alapból mosolygom mindenen. - Szóval lebuktam. De ha neked az ilyen öreg angolok tetszenek, legalább kiegészítjük egymást. Nevetés marad, ha zavart is. Mintha sok lenne, nem? Ennyi bókkal kényeztet, már a levegőt kapkodom, kínos vigyorom vajon mennyire őszinte? És mennyire nézne hülyének, ha inkább ijedt volna, hogy félek az illúzióktól, vagy még mindig hihetetlen, hogy mintha rajongna. Nem mondtak még nekem ilyeneket és jó ez? Így csinálják a férfiak? - Nem hiszem, hogy rossz lennél, vagy én is önző vagyok akkor, hogy nem akarok mást. Ugye direkt csinálod? Tetszene, ha zavaromban füstölne a fejem? Csak nevetek, de tényleg begőzöl és robban lassan. Valóban képes vagyok rosszul érezni magam, ezt az angol részem teszi velem valószínűleg, a feketét nem érdekelné, ami olyan nehezen jön elő azóta, az csak nevetne. De én most elnézését kérem a bocsánatért, poénkodás szakad köztünk, nevető szemráncrángással lépek be, miután megbocsátást nyerek. Hiszen úgyis megint a mosolyomról volt szó, hiszen zavarba kellene jönnöm és talán csak azért nem süllyedek megint, mert a trópus szó szerint arcon csap. Ezután nekem már úgyis mindegy, kikötök az ágyában, meztelen, illetve ez túlzás, mert csak félig. Levegő alig, pír és pihegés, sok, zavart hehe, lehet még tovább és tovább süllyedni? - Igen, te kis verkli Nevetés megint, még az első kéjes sóhaj előtt, ami kiszökik, amikor hátulról éri nyakam és összezavar és megborzongat, mégis sosem voltam még ilyen biztos abban az M betűs szóban és annak minden pejoratív szinonimájában. - Jobban, ennél jobban? Alec, belehalnék, már így is… Csuklik el a hangom, váltja zihálás, sóhaj, összekavart gondolatok, egymásba gubózó szálai. Hát őrület így ennyire közel, tudatom analizálni próbál, majd feladja, fintorát lesem, azt a kis, pajkos orrángást, lecsókolnám, mindenét egyenként, falnám, mint fiatal gyümölcsöt, lélegzem illata pollenjét én a magát döngő méhnek érező, s bár a beszéd nehezen megy most, fülledtség, erotika, valahol egy kígyó bolyong, mintha elveszve lennénk a dzsungel mélyén és lassan magamban. - Van olyan, amit nem imádsz bennem? És vajon mit fog mondani az egy hét, később, év, hónap Lehelem borzongva, túl sok ez, mintha bőröm minden kis felülete apró elektróda volna. - Bármikor...tartok neked előadást Nyögöm, de bele már egy csókba, el sem hiszem, ez történik, amit férfival csak egyszer, máskor éltem át. Persze ott kószál a háttérgondolat, mennyivel utána is halt meg a karjaimban, de egy hessentés elmarja, hogy jelen legyek ennél és Dravent kiszorítva Alec rezzenjen belém. Ajkával teljesen, ott a mély simulásban, az együtt mámorában. Először még érzem, hogy ez jó, csak ennyi, ajkam, az a semmilyen vággyal szántja az övét és nyelvem, mint olvadt vaj fordul övében, finoman, félve először, hogy aztán elmerüljön mámorában. Mozgunk, nagyjából megvan mi történik, ahogy a vágy fokozódik és megrezzennek neuronjaim, izgalmam egyre forróbban lüktessen, fordít, fordulok vele, közel, jaj elveszem. Nem tudom jól csinálom, a férfiak hogy csinálják? De érzem, hogy combjának feszülök, karolom át, ha reszketve is, forrón. Felsóhajtok nyögve, érzem, hogy fenekemre szorít, ez...ez neki jó? - Nem, nem is szeretnék. Alec én nem tudom jól csinálom-e, hogy ezt...érzed, hogy? Mert én biztosnak tudom keménységem a combján, elvörösödött képem a nyakában lassan, folytatnám, de félek, gyáva Griffendéles. De talán csak addig félek, amíg újra nem kezdeményez, cirógatva, szeretettel, ajkam harapdálja és én egészen összegabalyodom vele, vissza-visszacsókolva, vagy arca élét simítva meg. Kicsit helyezkedem, ekkor megérzem az övét is, ahogy az erekciók összeérnek és jaj szabad-e most Merlinre gondolnom szentséges habcsókok! Mégis, Merlin istenáldja, érezzük egymásét, nyakában kötök ki, biztos jó-e így, a vágyaink magukért beszélnek. - Soha nem...éltem át izgalmasabbat Köhögök fel megint valami szánalmasat.
-Jó. De csak nekem! - Vigyorgok rá elégedetten, némi kéretős orr-fennhordással, hogy azért még nem engesztelt ki teljesen a gödröcskéi bántása miatt. Igazából rá kell jöjjek mióta láttam személyesen azóta elnyerte ezt a címet, a leghelyesebb britet, így úgy szólván emiatt már nem sírhatnék ha akarnék se, de persze nem óhajtok. Főleg ha tényleg nekem lenne a leghelyesebb, rám mosolyogna önként és dalolva, ahogy fütyörészett mikor rátaláltam hátul a birtokon. Jó ideje már, de még mindig emlékszem. Ah Clive, sosem hittem volna, hogy nem csak beléd képzelek mindent, hanem tényleg ennyire jó parti vagy. Aztán csak heherészik tovább, kiérzem belőle szerény zavarát, mint szélből a virágillatot. Összetéveszthetetlen, kellemes és bódító. -Csakis az ilyen öreg angolok tetszenek, a pont ilyen korúak szóval igen. Jó páros vagyunk... - Harapok a számba, azok lennénk? Páros? Fogalmam sincs, nem értek ehhez, Ő volt nős, Ő tudja - gondolom - ellenben velem, az örök magányossal. De így kimondva tetszett az elgondolás, gyomorbizsergető, főleg az "összeillünk" kimondatlan vetülete. Elragadtattam magam, de ha vele vagyok könnyen megesik, nehéz megállni. Ahogy azt is ne mondjam ki hangosan, ha tehetném kiújítanám önzőségem, mint valami kórt és nem adnám másnak. Nekem kell... és még csak adja is alám a lovat hogy nem lennék rossz. Akkor dobban nagyot a szívem, mikor közli kölcsönös, belepirulok és lesütöm a szemem, ajjaj, nem akar mást? Mármint engem akar és nem mást? Létezik, hogy egy ilyen kedves és helyes pasi anélkül mondana ilyet, hogy nem egy éjszakára akar? Néha elbizonytalanodom, aztán rájövök Cliveról van szó, igazán lehetne egy kis hitem, Ő... nem bántana meg, ekképp nem túlozna csak egy bók kedvéért. Azon meg csak halkan nevetek és a számra harapok, hogy közli, azaz kérdezi direkt csinálom. Édes, mint mindig. -Mindenhogy tetszel, de szeretem mikor nevetsz, ha bókolok úgy teszel, bókolni Neked meg könnyű, hiszen bőven akad mire, szóval... direkt van igen. - Vallom meg mosolyogva, elveszve abban a gyönyörű tengerkék szemekben amiket kiemel immár arca pirosa is pár perce.
Ami még hihetetlenebb, mint a tél közepén rügyet fakasztott faág, hogy melege lévén vetkőzik, nem ágál az ágy ellen és hagyja is magát átkarolni. A sok szenvedés és kín lám most nyer kárpótlást, valahogy minden régi sebemre balzsam kerül, hogy ölelhetem. A verklin nevetek, nem gátol meg a kis csipkelődése hogy pimaszkodjak tovább, bár egyre inkább más felé tendál minden gondolatom, minden mozdulatom, mert csókra szólít íves nyaka, meztelen vállai. -Dehogy halnál... - Suttogom, többet és jobbat érdemel, alig bókoltam még valamennyit, holott ezer és egy dicsérni való van benne, és ó, a sóhaja, a borzongása is tökéletes, mint egy szirén éneke, örömmel vetem magam a habokba, ha hallhatok még ilyet tőle! De arra csak hitetlen fintorgok kissé, hogy én annyira jó referenciával rendelkeznék, de arra megint szégyellősen lesütöm a szemem mosolyogva, hogy így rákérdez imádatomra. -Nem hiszem... mit mondana, ha ennyi éve kitart a véleményem, mit számít még pár? - Nézek rá vissza óvatosan, némileg félve a reakciójától, mert nem akarok a tucat rajongók közé sorolódni, hiába lehetséges, hogy nem vagyok több. Persze a Staples blabla miatt már szélesen vigyorgok, tekintetem egyértelműen sugallja, hogy jó, tartson nekem előadást, tucatszám, mind meghallgatom ám, lelkesen! De előbb teljesen elveszek abban a mámorban amit a csókja vált ki. Hol sodródom, hol úszom, hol lubickolok, hol szinte már fuldoklok a gyönyörben, de ez édes kín, többet és többet akarok Cliveból! Főleg hogy kezdeti óvatossága elmúlik és átveszi a helyét a vágy, vagy inkább A VÁGY, ó Merlinre mondom, elveszi az eszem ez a pasas. Nem hiába emelem, döntöm el, telepszem meg formás és izmos combjai között, megpihentetve csípőm az övén, annyira fantasztikus, legmerészebb álmaim színdarabja elevenedik meg kéjesen. Főképp mikor végre-valahára belemarkolhatok abba a tökéletes fenékbe. Mondhatnám most már meghalhatok, de inkább csak mohóbb lettem és többet akarok! Az én Staplesemből... ki akarom sajátítani, minden porcikám ezért könyörög és azért, hogy öleljen és csókoljon még, abba ne hagyja mert kicsúszik a világ, homoktengerré degradálódik és értelmét veszti. Ahogy késve közlöm ne szegüljön ellen, ha mondom jó így válaszol, nem veszti el a fonalat a történtek forgatagában, közben nyakát ízlelgetem, vállára hullajtok puha csókokat. -Csináld ami jól esik, nem tudod elrontani. Mindenhogy érezni akarlak... - Lehelem meztelen bőrére, ajkaira és mennyire igaz ez a pár semmitmondó szó, mert nem írja le azt amit érzek. Azt a telhetetlen akarást, hogy egyszerre érintsem, csókoljam és érezzem mindenhol... lehetetlen, de én akarnám! A csókoktól sem bírok szakadni, soha meg nem unnám, félek ha egyszer abbahagyom örökre vége szakad, pedig ez éltet, mint a víz a Szaharában. Reszketeg nyögést hallatok ahogy megérzem ölem vágyán az övét, a legszebb bók, kíván. Persze a szavaira muszáj elfojtanom egy nevetést és nem bírom ki, elismerően hümmögök az elért eredményemre. -Izgalmasabb mint először sárkányt látni? Vagy az első szeretkezésednél is izgalmasabb? Azzá akarom tenni... első akarok Neked lenni... legszebb és legjobb akarok Neked lenni... annyira szeretném. - Nézek rá rajongva - hát mostanra már képtelen vagyok elnyomni - és simítom azt a csodálatos arcát, ajkaimmal bújok a csókjába. De nem bírom ki, lejjebb is csókolom, a kulcscsontjánál, azon elvezetem nedves ajkam, elkenve izzó lávaként vágyam rajta, majd lejjebb a mellkasát, nyelvemmel éppen csak érintem mellbimbóját és elcsókolom aztán azt nagyobb elánnal. Kezeim úgy falják a feszes hasfalát, mint a lángok a száraz fát, fel is térdelek, hogy végigsimítsak alattam elterülő testén élvezettel. Rámosolygok, mert annyira hihetetlen, hogy megtehetem, ám nem állok meg itt, lassan és nyújtózkodva válok meg az ujjatlan pólótól, kínálva magam, érintsen. A hegekkel sem törődöm, hiszen ahogy Neki, nekem is számos tarkítja testem, ahogy combom belső felét is, de azt még takargatom, hiába rajzolódik ki férfiasságom a vékony pamut alatt. Ha hagyja visszahajolok és alhasát hintem be ajkam nyomával, mindenhol, egyre feljebb haladva és arccal elfeküdve rajta egy fél pillanatra, hogy jó hozzábújni, de aztán folytatom, mert újra a szájánál kívánok kikötni és lehorgonyozni, csak immár végre meztelen bőréhez nem a ruha hanem az én perzselő bőröm tapad, simul és olvad, nem bírom megunni az élvezetek tűzijátékát. Vele nem. -Ha... valami gyors csak szólj... mohó tudok lenni... - Ó jaj finoman fogalmaztam, de érteni fogja, nem teszek semmi olyat amit nem akar, de ha nem szól rengeteg mindent fogok csinálni...
Above the best and prove yourself Your spirit never dies!
Alec & Clive
+16 - Csak neked Ígérem egyféle zavart félmosollyal, hogy ilyet tudok már mondani valakinek, aki szintén férfi és lázrózsákat lobbant két oldalt fehér arcomon, remegést gyomromban, vagy szememre érzéki párát hint. Mindenem remeg tőle, nem csak végtagjaim, de gyomrom, mintha megszállta volna valami furcsa, légies érzés. Levegőt sűrűn veszek, nehogy elfogyjon és a mosoly állandó délibábom lesz, noha szerénység nélkül vallanám, könnyek közt talán, mennyire nem ismer még, csak szőkén, hogy én meghasonlok néha, vérzek ezer sebből és hordozok terheket, melyek bizonyára alkalmatlanná tesznek tökéletes szerepben tetszelegni, de olyan rég hintek már port az emberek szemébe, hogy azok, Alec is, feltétel nélkül elhiszik, pedig kényszeres és de kínos az egész, ó ha tudná, ó ha ismernél… - Különös ízlésed van. Azok leszünk…szeretnék. Vallom be sóhajtva, lángolva, ahogy ujjaim belefűzöm az övébe, nem ismer még, de talán lehetne, tudom, hogy mindez feltétel és talán ő is megváltozik, ha megért, vagy lehetséges-e ez egyáltalán és őszinteség nélkül is lehetnénk jó pár, ha én…úgy félnék szégyellni és mégis önmagam szégyellem. De ott ebben a reménykedés is, minden feltétel jó fele, kedves talánok, hogy elfogadna, vagy igazán látna valaki és talán szeretném egyszer magam olyannak mutatni, amilyennek nem csak képzelem. Vagy talán azzá váltam már, akit kényszeresen magamra erőltettem. Elveszni most benne mégis olyan jó, lelkes és gyönyörű így zavarban, minden pillanattal csak közelebb szeretnék lenni hozzá, megérinteni, kóstolni, nem félni így, pedig Alec, ha tudnád mennyire félek tőled, magamtól. - Azt hiszem elnézem neked, ha így tetszenek ezek a suta reakciók, mert csodálatos vagy te is zavarban, mosolyogva, így, most. Nyögöm, inkább a takarót nézve helyette, Merlin szerelmére, egy ágyban Vele. Suta kis nevetést hallatok, dehogy halnék, ha tudná milyen szívesen vesznék oda bármikor, hogy a túlhajszolás talán több, mint játék és egyre mocsarasabb az út, könnyebb lenne megfulladni sokszor. De nem most, hiába félek minden apró rezdülésétől, hogy majd érzek és mélyen, talán olyanokat teszek, amit később szégyellni fogok, mert a lappangó vágy egyre hatalmasabb és lassan minden logikus gondolatot felőröl. - Alec én csak attól félek, ha megismersz igazán, megváltozik a véleményed. Te csak elhitted, amit próbáltam előadni, nagyjából azóta, hogy az első testvérem megszületett, hogy tökéletes vagyok, egy ideál, de… Megakadok, ahogy a beszéd suta folyama szakadékba szalad és szavaim elnyeli egy nyelés, szégyenletes. Pillantásom zavartan vándorol takarója redőin és folytatást nem szeretnék, mintha a mondat lényege örökre a felszín alatt pihenne. Aztán csak elsodor mégis, amit vágynak nevezhetek, vak, buzgó legyőzhetetlen késztetésnek, ajkára simulni. Nem volt még csók jobb soha senkivel, ezt érzem, amint ráhangolódom és ajkam magától életre lobban, ahogy önnön tüzem vadul, hogy tincseim egyre feketébbek, mert az izgalom és adrenalin, mintegy magától festi. Hevülő testem le s fel süllyed ebben a csókban és nyelvem katartikus mámorban öleli át az övét követelőző ajkammal és birtokló karjaimmal, hogy őfelé nyúljak és húzzam minél inkább magamra, még a feszítő keménység sem zavar, majd ott szorosan hozzá vonódik, de csak mert a logikus gondolkodás teljesen eltűnik. - Mindenhogy Érkezik a ziháló nyögés felőlem, kicsit kijózanít, mennyire lehetek vörös és reszketeg, képtelen vagyok leválni róla, elszakadni ajkától, bőrétől, ahol érem, csak sorozom csókkal, ölelem, vonom magamhoz, magamra és érzem, hogy ott feszül az övé jaj! Rettentő zavarban vagyok, ahogy egy-egy pillanatra bekapcsol a józan ész, kényszeresen meg akarom érinteni ott is, vadul ölelem, csókjainkból sosem elég egymásnak, de azért megvallom, szeretném, ha tudná. - Sosem volt jó… Alec a lányokkal sosem volt ilyen, nem éreztem még ezt és megijeszt, hogy én esetleg teljesen olyan lennék, hogy én csak téged akarlak most már, megérinteni úgy, ott is. Nyöszörgöm, igazán szánalmas most ez, hallatszik a halk gyötrődés, mintha nem lenne szabad, elvesztem az eszem, ahogy csókol egyre lejjebb, fejem hátra vetődik és szinte könyörgő nyögés hagyja el, egyszerre, hogy elég és folytassa, hajába túrok csókolom amíg lejjebb nem ér, hirtelen egy póló, végigsimítok testén, tökéletes, heges, mint az enyém, a vállamnál csúnya, mély karomnyom, örökké rózsaszín, ó felrobban az alhasam mindjárt és végtelenül kínos lenne ennyire gyorsan elsülni, de ez olyan mégis, mintha egész életemben erre éheztem volna. - Alec Szinte sikoltva állítom meg kezét hirtelen. - Kérlek…egy pillanatra. Nekem ez az első, először ilyen jó, azt hiszem…azt hiszem mindig is az voltam. Csak…nem akarok túl hamar, csak félek…mármint ne haragudj, azt sem tudom hogyan kell csinálni, hogy mi fog történni, csak hozzád akarok érni, csak… Lesimítok az ágyékára, férfiasságára tétován és ijedten, észre sem veszem, hogy szemeim könnyel telítődnek, mert nem fogadtam még el és ő ezt nem tudja, hát ennyire szánalmas vagyok én, hogy most vallom be magamnak először, vagy döbbenek rá, hogy ilyen jó ez, lehet így, ennyire, behunyom szemem, nem akarom látni, hogy látja és biztosan nem érti majd. Pedig ő mindent jól csinált, de engem szaggat ott ez belül, egy vallomás, a mély igazság, fájnak a könnyek, amik kegyetlen végigszántanak arcomon.
Beszívom ajkaim, ó szóval csak nekem, egyedül számomra lesz a leghelyesebb. Szívem szerint felcetlizném ezt a szépfiút, hogy elkelt, hogy már valaki leghelyesebbje, így ne is ácsingózzanak rá, de sajnos nem tehetem, ha ígéri ha nem, főleg mert komolytalankodik sajnos, nem tudván, hogy én komolyan beszélek. De talán jobb is, így átgondolva ijesztő lehetnék neki, meg a bizodalmam felé, a terhek amiket magamra vettem csak mert Ő van és létezik. De sosem bántam meg, nem is fogom, főleg így, hogy megismertem és napról napra közelebb érzem magamhoz személyét. -Kiváló ízlésem van, ne viccelj, egy címlaphős tetszik, engem igazol a női rajongótáborod! - Nevetem el, de zavartabban nézek félre, izgulva és bazsalyogva, hogy szeretné ezt a páros dolgot, ez most... amolyan járunk dolog? Randira már elhívtam, eljön, egyre biztos, szóval... hú de nem értek ehhez, de jól hangzik. Főleg hogy összefűzi kezeink, arra számhoz emelem azokat és csókot hintek az övére, jelezve imádom ezért a gesztusáért, meg úgy eleve önmagáért is. Zavarba is hoz azzal hogy azt sugallja tetszem, így tetszem, nem csak ma tetszem, holnap is fogok és azután, hogy reggel nem csak vállon vereget jó volt de akkor most vissza minden. Talán ezért is próbálok vigyázni ennyire, bár lehet inkább csak azért mert Ő Clive, az a Clive, az egyetlen. Nekem az egyetlen. Erre még közli tetszik a zavarom, a mosolyom, nem is bírom abbahagyni az utóbbit, mert már csak attól vigyorognom kell, hogy megfogta a kezem, hogy eljön randira, velem! No meg hogy itt ölelhetem az ágyban, forróságban, nevetések csokrában és mámorában... Lehet elaludtam sírás közben az erdőben és álmodom az egészet, de talán nem, csak nem. De ha mégis akkor is jó, nagyon is. Ezért sem értem miért hiszi eltelik némi idő, akár több is és meggondolom magam. Persze nem tudom azt mondani hogy egy év múlva is minden ilyen lesz, de mivel csak jobban és jobban akarom Őt minden nappal, kétlem pont én akarnék szakítani. Szakítani... el se kezdtük vagy már igen? Ah, nem tudom, én csak érzem most jó, hogy többet akarok. Inkább mosolyogva megsimogatom orcáját, szemezek vele kicsit ha rám néz. -Ez kölcsönös Clive... bár én sosem próbáltam tökéletesnek eladni magam, inkább csak elfogadhatónak, szóval Te máris előnyben vagy. De Staples drágám, honnan veszed nem sikerült? Semmi rosszat nem tudok mondani Rád, maximum azt hogy büntetni valóan édes vagy főleg a mosolyod... nem bírom kiverni a fejemből, de most már nem is akarom! - Bújok hozzá, ölelem, mint egy gyermek a kedvenc játékát, de hát van is bennem ennyi gyöngéd szeretet iránta, kár lenne tagadnom. Érezhetőn nem félek mit találok, attól félhetnék Ő mit talál, de annyi csalódás ért már, hogy megszoktam a jelennek éljek, örüljek annak ami pillanatnyi és engedjek el minden mást, mert csak magamat szívatom. Emiatt is hagyom elragadjon minket a csók, az összeölelkezés szépsége és heve, ahogy eldöntöm, ahogy mint egy inda tekeredik rám és én vagyok a legboldogabb, hogy ezt teszi velem, hogy szinte magamon érzem szíve kolibri szárny gyorsaságú rezzenéseit. Az sem túlzás, hogy mindenhogy érezni akarom, némileg kábán bólogatok, hogy igen szépséges britem, jól hallottad, mindenhogy. Mindenhol, mindenképp... minden minden. Elveszek Staples lényében, kiütközik rajongó lelkem is iránta, képtelen vagyok elnyomni, annyira vágyom boldoggá tenni, elégedetté, hogy akarjon engem máskor is. Mindig... Bár egyelőre leragadok ott, hogy csókolom ahol érem, főleg a száján nyelvem bársonyával beborítva, mert valami fantasztikusan erotikus az egész, vele. Erre megvallja nem biszex, hanem meleg, csak egy futó pillanatra tudom sajnálni, mert eluralkodik rajtam az adni akarás, a kárpótlás, a teljes önodaadás. -Nincs azzal baj Te buta... ott érintesz ahol akarsz, akkor mikor akarsz... - Csókolgatom az arcát, hogy lehet egy pasi ennyire édes?- Mindent meg akarok adni Neked... sokszorosan... a Tied akarok lenni... - Megakadtam, mert nem tudom csak egyszer akar-e vagy többször, én sokszor az övé, de számomra szokatlan hogy valaki többször akarjon, mármint... az nem, de hogy csak engem az igen, hogy úgymond számol velem, hogy számítok. Bár ha eldobna sem tudnám megbánni, nem is tudom akartam-e valaha ennyire hogy valakié lehessek, hogy valaki az enyém lehessen... orrommal simogatom az övét, csókolgatom tovább az arcát is, hogy ne rémüljön már meg attól férfi vagyok. -Most nagyon örülök férfi vagyok... így tetszhetek Neked... - Vigyorodom el, érezhetően boldog vagyok a ténytől, kíván. Nem is bírom ki hogy ne csókolgassam a kulcscsontját, a mellkasát, imádom hogy közben a hajamba túr és szenved a kéjtől. Jobban akarom, többet, hát félmeztelenné teszem magam hagyva jóleső hangosabb sóhajjal, hogy érzem kezeit csupasz mellkasomon és oldalamon. Ezután fedezem fel megint a testét, de mielőtt hajolhatnék vissza megállít és meglep hogy így ejti a nevem, szinte elmos a libidó, ami feltör belőlem, belereszket a testem. Főleg akkor nyögök, hogy ágyékom simítja, ajkamra harapok, én lassítsak mikor Ő mindenfélével feltüzel? Gonosz Clive, szupergonosz, de csak imádni tudom ezért is. Erre... sír? Szerintem nem a gyönyörtől, attól mindjárt én fogok, ha ezt tovább csinálja, de csak köszörülök egy keveset a torkomon, hogy hirtelen száradt ki. Szóval nem volt férfival és fél én mit... csinálok. Talán.... hát... na jó, lehet nem erre gondol, de akkor nem fekszem még el rajta, hanem pár mozdulattal kibújok a pamutnadrágból is és meztelen térdelek előtte. Elveszem a kezét és a csípőmre teszem, a lábai között vagyok ugyan, de rajta van nadrág, nem tudok úgy rosszalkodni, talán ezzel nem ijesztem. -Ettől vagy tökéletes Clive... Nekem ettől... és az fog történni amit te engedsz vagy szeretnél. Érj hozzám! Szeretném... - Simítok a combján, túl forrónak érzem a leheletem, de annyival közelebb hajolok hogy letörölhessem a könnyeit, láthassa mosolyom. - Sosem tetszett férfi ennyire mint Te, Staples. Azt kérsz tőlem amit csak akarsz. - Zavartabban ülök vissza és simítom a szabad kezem a tarkómra, inkább a hasát fixírozva mint a szemét, nem szoktam ilyeneket felajánlani de neki egyszerűen képtelenség ellenállni. Azt akarom biztonságban érezze magát, ehhez pedig nem árt ha nem dominálom le, így... próbálom ezt a hajlamom elnyomni magamban a kedvéért. Mert ha rajtam múlna már rég újra csókolnám, leszedve róla a ruhát és reszketnék az összesimulás gyönyörétől, de ezzel elárasztanám és megijeszteném attól tartok. Szóval igyekszem uralkodni az ösztöneimen. Bár nem tudom tényleg akarni fog-e, lehet meggondolja magát, ha ez gyors. Én nekem túl régóta nincs akkora értéke a dolgoknak mint illene, be kell lássam. Pedig Neki meg akarom adni ám!
Above the best and prove yourself Your spirit never dies!
Alec & Clive
+18 Van ez a dolog, rajongói ömlengés, mind közül talán ezt látom a leghamisabbnak. Fogalmam sincs hogyan jutottam egyáltalán az idézőjeles „bűbájos mosolyig” vagy, hogy igazán ironikus legyek, női rajongókig. Zavartan vigyorgom, nem hiszem, hogy ebben volna akármi bájos és remélem Alec rajongása nem csak ez a felszínes tinédzseri, megtetszettem neki egy magazinban, vagy azért gondol helyesnek, mert véletlenül valaki azt mondta egyszer, mire lángra kapott és köztudomásúvá duzzadt. Összekulcsolt ujjaink csók éri, elnyílt ajakkal mosolygom gesztusain, miközben monitorozom minden reakcióját és folyamatosan borzongok közelségétől. Igen-igen apróbb gondolatok még akadnak, fel-felbukkan egy, mint zúgó folyón, ha lefelé sodródnék és felbukkanna néha egy uszadékfa. Például, hogy jó húzás volt ez a kézkulcsolás, vagy valóban olya kevéssé különbözik a férfi-férfi, mint a nő-férfi felállás? Miután elengedte, én is megteszem, egybefonódott kezünk könnyű csókkal lepem meg. Apró áldásnak tűnik, mellyel elragadtatásunkról nyilatkozunk és ez nagyon borzongató. Igen, jó, hogy még képes vagyok a gondolkodásra, jelzőhasználatra a közelében, ebben a fülledtségben a remegtető vággyal, aminek egyre vadabb a sodrása. Ez az elragadó hév csak lángol, ahogy mosolya örökre belém ég, milyen sokáig tudnám nézni… De levegőt veszek, hogy kitörjek a némaságból és ne csak őt túráztassam beszéddel. - Hiszen a hibátlanság illúzió…de te sem degradálhatod magad csak elfogadhatóvá. Még korai lenne felfedezned az árnyoldalaim és nem szeretnélek idejekorán kiábrándítani valami ostoba, tételes felsorolással. Eresztek meg felé egy szégyellős vigyor-szerűt, ahogy a témát, lebeszélni magamról, vagy inkább reálisabban láttatni, óvatosan elengedem. Az idő segít csak, az kecsegtet rémekkel, hogy nem felelek majd meg. De kár most erre gondolni, igaza van és nem lehetek ennyire patetikus ezen lovagolni, amikor itt fekszik alulöltözötten Alec a trópusokban. Permetez csókjaival és visszalehelem rá sajátjaim, ahogy szoros ölelésbe fonódunk, mint az egymástól függő indák. Ez az érintés az, ami hiányzott, mint egy könyvgyűjtemény a főregény nélkül, bármilyen kínos is, vagy szégyellnivaló önnön forróságom, csak ez kellett mindig és talán csak képtelen voltam észre venni, hogy csak ő. Hiszen nem olyan fiatal már és folyton zavarba hozott, bökdöste ezt a forrongó részt, míg előkészítette a kitöréshez, már olyan közel vagyok hozzá, hogy mindent megvalljak, átlényegüljek, megengedjem magamnak Alecet, mint régen rám váró, megérdemelt ajándékot. Nincs azzal baj, ha én ferdébb vagyok annál a mugli toronynál, amit szándékosan építettek dőltre, hát azt mondja rendben vagyok így és hogy karcolja alhasam a mohó vágy, elhinni mindent. Legyünk csak mi most egy kicsit az önostorozó részem nélkül, a másik nélkül, aki fekete, vagy a szőke nélkül, aki perfekcionalista. Csak én, az a valami, ami nem meghatározott, egyszerűen azt cselekszi, ami a legmegfelelőbb egy adott pillanatban. Csókolni, ölelni, befogadni, átlényegülni. Nagy levegő, hiszen nem lehetek gyenge, nem félhetek önmagamtól ennyire. - Én is Alec, mindent… Ismétlem bénán, nincs erre jobb reakció a papagájkodásnál, kár, hogy nem vagyok eredetibb. Mélyen szívom be a levegőt, a sodrás ismét elragad, csókok tőle nekem és fordítva, neki is tőlem, sok, nagy remegő sóhajjal társult ölelés, hajának illata, bőre íze, Alec tölti ki szám, lénye illat-aromája leng körbe, mint állandó és mint akiért megveszek hirtelen, ajkát szívom be, örül, hogy férfi és tetszik, mennyire, hogy szorít odalent a kényszer, de fogalmam sincs hogyan működik ez másképp, egyelőre egy blokk villog bennem, ami torlaszolja a merev kéjt, lehetetlen egyesülni, bár nyilván hallottam én is az alternatíváktól, rettegek. Eleve a súlyos kérdés ki és kinek? A hogyan más csak egy következő horror és jaj hogy fokozza, talán én is, vajon elég-e ez az aktivitás, vagy én vagyok a passzív? Ijesztő, új, reszketek, nyakát nedvesítem ajkammal és beleremegek.
Olyan intenzív lesz, annyira más és jó, idegen, ijesztő és meleg, gyors túlságosan tökéletes, hogy meg kell állítanom és azt hiszem a szánalom könnyei is ezt teszik. Miképp lehetne megmagyarázni, bármit is mondani, ha ennyire gyenge vagyok? Tény, hogy amikor lekerül róla a nadrág mindent elfelejtek, ajkam marad tárva, mint kapu és vörösségem lángja képezi anyagát. Tény, hogy a néhány, kóbor könny is megdermed csak a remegés mindennek utórezgése. Hogy lehetek így tökéletes? Arcomhoz kapok és szememhez levegőt venni, csúnyán szepegőset, rámeredek egész testemben remegve. Hozzáérni… Még így is? Már éppen megkérdezném nem vagyok-e kiábrándító, de csak könnyeim törli le és én elnyílt ajakkal bámulom meg odalenn. Hasfala ívét és ahogy a harmadik kéz kezdődik. Szinte zúg Körülöttem a világ, de sikerült ezzel elérnie, hogy magam mögött hagyjam a rettegést és kizárjak minden külvilágot, elvárást, csak néhány perc erejéig. Közelebb húzódom, nedves, sós ajkaimmal keresem az övét és már indulok simogatásommal, izgatottabb nem is elehetnék, félénkebb, de eltökéltebb, még hajam is, észre sem veszem önmagától sötétedni kezd néhány árnyalatot. Kezem pedig megtalálja és először fogja másét, érinti meg masszírozón, forrón, ó jaj ennyi voltam, itt vesztett el a világ, hogy csókjaim szántják nyakát és mellkasát, tökéletes porcikája minden ívét, hasáig, simogatva, ahol megállok és egy nagy merüléssel csókokat vetek arra lejjebb, nem azért vesze számba mert tudnám mi következik, mintegy ösztönből és leküzdhetetlen vágyból, hogy ajkamban duzzadozzon. Magyaráznom sem kell most, mintha a dimenzió síkopt váltott volna, talán itt és vele nem kell félnem. Ő megengedi nekem, hogy egyszerű legyek és ember.
18+ Fogalma sincs hogy rajongásom mikorról és honnan fakad, de nekem így megfelel, elég ha a jelent látja, éli meg. Amúgy is csak fokozza olyanokkal, hogy összekulcsolja kezeink és miután adtam egy csókot az övére így viszonozza. Sűrű, kéjtől elhasznált nehéz levegőt veszek, elveszve a szemei varázsában, mert valahogy felfoghatatlan számomra, hogy eljön velem randira, befeküdt az ágyamba, hagyja hogy öleljem és később azt is csókoljam. De a viszonzás... annak hevessége... igaz, megfordul a fejemben csak azért hagy mindent, mert első alkalom számára, ebből kifolyólag varázslatos és nem azért, mert velem van, velem éli át, ami az én esetemben igaz, mert hát Clive! De nem akarok ilyeneken merengeni, nem mikor ennyire jó, ráérek ezekre később is, hiszen ma egész nap nem csináltam mást csak keseregtem az elvesztett lehetőségeimen a családommal, legalább Clive esetén ne így járjak el, főleg ha velem van, ölelhetem és érinthetem! Azon se tudok hirtelen mélyen szántóan elgondolkodni miért baj, ha meleg, miért gond, ha férfiakra vágyik. Egy ilyen férfi azt kap meg akit csak akar, nem? A hibátlanság illúzióján csak mosolygok. -Kétlem ki tudnál, a felét amúgy is élből visszadobnám, a maradékon mosolyognék és ha találnék egy olyat is ami érdemes arra számba vegyem, akkor is... inkább az ajkaid venném ajkaim közé, mert engem nem zavarnak a hibák. Rengeteg van nekem is, Rólad is tudnék mondani, de azok is szórakoztatnak engem, nem vetted még észre? Nem vetted észre, hogy semmit sem csökkent az értékedből inkább csak jobban vágyom Rád? Nem akarom elrontani veled, de biztos nem azért fogok visszatáncolni mert nem vagy tökéletes... frusztrálna ha az lennél... - Nevetem el magam így a gondolatsor végére és inkább valóban ajkait ostromlom, puhán és játékosan, hiába húzódik tengernyi vágy mögötte. Ami nem is marad elrekesztve oly sokáig, hiszen szó szerint leteperem, ölelem és akarom, ó de még mennyire kívánom! Talán túlzottan is, heves vagyok és talán külső szemlélőnek - vagy épp Clivenak - még kapkodó is, de csak mert nem bírok betelni vele, ennyi a bűnöm, megvallom. Én csak tettekkel, Clive szavakkal is hogy meleg, de hát... engem ez miért kellene feszélyezzen? Én csak örülök neki, így tévedtem, nem undorodik tőlem hanem kíván, nagyon nem mindegy. Nagy vigyor lesz a jutalma, hogy hasonló szavakkal él, mint én, mindent szeretne.. mint egy álom, Staples nekem ilyen most, ahogy indult a nap sosem hittem volna ennyire boldog tudok lenni estére, ennyire elfeledni a sötét jelent. Elvégre kivirult minden, most úgy érzem gyász ide vagy oda, Staples kimos belőlem minden rosszat. Főleg azzal, hogy így reszket alattam, közben érzem mennyire akar, ez a csodás kettősség, ez a törékeny vasakarat, ah.... nem hiába nyögöm ki mennyire akarom őt, mennyire megadnék mindent, mennyire maradandó élmény vágyom lenni számára, mert annyira csodálatos ez a férfi, nem is tudja... nem is sejti... nem is reméli talán, pedig ha tudná... már-már venném le a nadrágjait és meztelenkednék vele miután alaposan összecsókoltam, de megakaszt, megijed.
Nem tudom pontosan mit szeretne, mi nyugtatná meg, mivel lehet éreztetni valakivel, hogy nem baj ha meleg? Hogy engem nem zavar, hogy nem érdeklik a nők? Nyilvánvalóan örülök ha a férfiak vonzzák nem? Végtére is én az vagyok, biszex is, akarom Őt, nem jövök rá, hol lehet a hiba forrása. Jobb híján mivel érintene, felfedezne visszaveszek önön tempómból, hogy Ő diktálhasson, meztelenné avanzsálom magam pár könnyed mozdulattal, hogy jelezzem, az övé vagyok, egészen. Érintsen, ha szeretne, vonjon magára, ha az a vágya, hiszen nekem Ő így pont jó. Lehet túlzásnak érzi, de... nem az. Apró mosolyom azzal próbálom rejteni hogy beszívom ajkaim, annyira elvörösödött, oda brites sápadtsága csak mert meztelen vagyok. Szórakoztat, felizgat, meg úgy eleve mindenféle izgalomba hoz. Hagyom hogy letörölje Ő maga is könnyeit, várok, mire jut, mit szeretne, hiába rettegek attól az elutasításomra jut. Clive... nekem... azt hiszem sokkal többet jelent, mint Lemonnak előadtam és nem akartam hinni barátom utalásaira, miszerint Clive nekem nem csak példakép és barát... Mi sem bizonyítja ékesebben, mint az ahogy letörlöm arcát és megvallom a magam gyöngeségét, hogy bármit megteszek neki amire csak vágyik. Visszaülök, ám szerencsémre nem kell sokat várnom, mert már von magára, csókol sós-édes ajkaival. Bele-bele nyögök, hiszen érzem simogat, felfedez, meghódításra váró idegen világ vagyok számára, amit fel kell térképezni és ó de vágyom hogy ezt tegye, hogy én is tehessem vele! Utóbbi kimerül combja simogatásában, mert visszafogom magam érte, teret adok, hátha kevésé rémisztem meg. A haja színét nem nézem, őszinte leszek, mert eleve kezd alkonyodni így az elvarázsolt plafon is tükrözi a kinti szürkületet, hova tovább csókjai érzékien zárják le szemhéjaim, mert be kell fogadnom a rengeteg kényeztetést felőle. Főleg mikor keze rátalál férfiasságomra, amitől úgy tartott, hát... azt hiszem elmúlt nála ez az állapot, mert ahogy masszíroz édes-kínzóan nyöszörgést vált ki belőlem, egyik karommal megtámasztom magam a hátam mögött össze ne omoljak a kéjtől amiben részesít. Főleg, hogy csókjaival felszántja nyakam és mellkasom, mélyeket lélegzem tőle, hullámzóvá téve felsőtestem számára, mintha hullámokat kellene meglovagolnia. Hangosabban nyögök fel, hogy megérzem hirtelen száját keze közelében, kínálom derekam, és felpattan a szemem, hogy lepillantsak valóban jól érzem? Ezt tényleg átélem? Lüktetek odalenn, szabad kezem már nem éri combját, csak haját, de abban elmerül, ha esetleg hosszabb is lett még nem tűnik fel, mert hát... az ajka, a nyelve! El se akarom hinni, látom de akadozva fogom fel, hogy mit tesz velem, nekem és értem. Szinte már-már túl jó, túl fülledt, túl éteri, de mégis hagyom egy ideig, hogy eljátszadozzon velem, leszek a hangszer ami muzsikál, mert nem bírok halk lenni, néma, mert rémesen jó, ahogy ajkai körbeölelnek izzó lávaként beborítva. Persze egy idő után félek elélvezek, nem kéne, még nem, ráadásul ha először csinálja lehet pláne nem, hiába bók, hogy ügyes és kívánom és elveszi az eszem... utóbbi egyértelmű, mert elvonom ajkait magamtól, felemelve a fejét és már döntöm is el újra, combjai közé mászva nagy elánnal, heves csókot marva kéjtől vörösre festett ajkairól. Nem gondolkodom, kezem már fenekén, majd formás hegyormán a nadrágján, hogy kezem forrón beborítsa, masszírozza, ujjaim a gombot matatják hogy megszüntessék ezt a zárt állapotot. Nehezen térítem magam észhez, mély és szenvedősebb levegővétellel, hogy hol hagytam a gyeplőátadást? Valahol félúton az elélvezés felé, tudom jól. Heves, zilált légzésem és csókjaim amik ajkát és arcát érik reszketnek. Annyira akarom Clive-ot! -Elveszed az eszem... - Szívom be az orromon a levegőt, émelyítően csodás illatát.-Ne haragudj.. - Csak ennyi telik tőlem, mert ahogy elgombolódott a nadrág már húzom is lejjebb hogy végre én is kézbe vehessem, csak akkor csillapszom valamennyire, mert buján nyögök a sikerre, végre érinthetem én is Őt, ott is, mámorító! Eleinte csak simogatom, kézfejemmel cirógatom ezt a nemes testrészt, aminek formája és merevsége is annyira hívogató, fogaimmal finoman harapdálom a száját, mint egy kontrasztként ujjaim puhaságát. Fokozatosan markolok rá ha engedi, ha hagyja, mind jobban és jobban szorítva, izgatva, nyelvemmel alsó ajkát szántva, hogy bizony hasonlót akarok vele tenni, mint Ő adott nekem, be is szívom ajkát hogy megszopogassam és kezem a heréivel játszom picit, lesimítsak fenekére, középre, gyöngéden és incselkedve. De most hogy kicsit visszanyertem az eszem érezhetően nem vagyok annyira mohó, mondhat nemet bármire, de ha nem tapasztalok ilyet akkor elkezdek csókjaimmal lefelé haladni lassan, majd lehámozom a nadrágját is, hogy csókolhassam szabadon azt a hívogató hímvesszőt! Nem is tudom mikor kívántam ennyire férfit... ha kívántam ennyire valaha!
Above the best and prove yourself Your spirit never dies!
Alec & Clive
+18
Én a zavarodottság és lenyűgözöttség hálóiban vergődöm, bevallom teljesen beszorultam Alecba. Csak azok az ostoba normák zaklatnak, mintha legyek strázsálnának rajtam, ütlegelnek kérdésekkel. Tudtad, hogy a tanársegédeddel nem helyes? Hogy egy férfi? Hogy te nem lehetsz meleg? De ezt neki képtelen lennék érthető szavakba foglalni, még ha szóba is hozom súlyos betegségem a nagybetűs perfekcionizmust, egyiket a rengeteg közül, melyet titokban érleltem, hogy aztán benső világomra szabadítsam egy alkalmas pillanatban. Mert a szavak, mennyire selejt vagyok, neked talán sosem fognak értelmet nyerni. Persze biztosan voltak elvárások Alec irányába is, sokról talán nem is tudok, csak ő erős volt lázadni, nemet mondani, de én csak megjátszottam magam, eladtam legnek, sötét titkom, sötét hajam lett, de arról a másikról nem tud senki. Ő nem félne, szemtelen ölelné, megállj nélkül csókolná Alecot. Valami borazasztó perverz jut eszembe, mit vegyen a szájába, de ezt is csak a másik tudná kimondani, az én szőke számból képtelenség. Csak mosolygom, hogy milyen naiv és hamari, mert ő már most élből visszadobná felsorolásaim. - Csak időt kérek, ha megismersz talán megosztom veled, ha nem jössz rá sokkal hamarabb. Még olyan fiatal a mi kapcsolatunk, alig láttál belőlem valamit. Ezt a szép mázat csak, amit a világnak mutatok. Én csak nem szeretném, ha olyannak képzenél és olyannak kedvelnél, aki nem vagyok. Félek, hogy még nem látsz… Bújok közelebb remegve, ahogy szavak szintjén is megfogalmazódott ez az aggodalom, hiszen ijesztően elvakultnak tűnik. - Milyen hibáim vannak? Értem, igen, azt hiszem mindenkit csak frusztrálna egy tökéletes ember, ráadásul ilyesmi nem létezik. Alec, nem akarom, hogy visszatáncolj. Bújok hozzá kissé szorongva, hogy ez is opció. Lehet, hogy Draven miatt érintene túl mélyen vagy miért érzem ezt? De hagyjuk most a filozófiát és a lamentálást bízzuk azokra, akik nincsenek egy ágyban egy ilyen vonzó fickóval, kinek szenvedélye engem is teljesen kiforgat visszafogott, szőke szerepemből és már csókolom vadul zihálva alatta, felette, rajta, vágyva, nem eresztve, s hogy mi lesz még, mit veszítek így el, rohanvást végzetem felé, fel sem fogom egyelőre. De a vágy gyorsvonata olyan sebesen száguld, hogy megrémülök, minden itt van, amitől a melegség kapcsán rettegtem és ijedten kapaszkodom most belé. Alecot nem zavarja, hogy félek és nem is most szeretne lelkizni erről, azt hiszem én is képtelen lennék most, hogy…levetkőzött. Megint eldobom a meggyőződést mennyire szánalmas vagyok, egy totálisan összetört régi ford, ami már képtelen repülni. Draven halálával, Willel és a melegséggel karöltve, ahogy a Mungonál csúnyán elbuktam és mindazon megfeleléssel és elvárással szemben, aminek nem tudtam eleget tenni. Csak egyetlen percig elfelejtem, talán nem baj, ha neki felfedem a titkom, mert azt hiszem szőkén mindenre képtelen vagyok. Csókolom, hirtelen vadul és a könnyeket felszárítja ez a dzsungel-levegő, de hajam nő, már vállam verdesi feketén, ahogy hirtelen vad szenvedéllyel ajkára tapadok, mintha nem is én lennék, mert nem is én vagyok. A vad vágy dolgozik bennem, az aki mer, aki megengedi magának, hogy megérdemelje az élvezetet. Ellopom Alec ajkáról imádatát és elhiszem, hogy arra is méltó vagyok. Egy bukott harcos, de még harcos mindig. Érintem, ahol lehetséges és az imádat csókjaival hintem testének szent földjét. Ott az a hímtag, aminek makkjánál erősebben szorítom és a kis zacskóban rejtező ékszergolyókat, melyeken végigsimítok másik kezemmel. Csak Ő képes rá, hogy szájba vegye, hogy ennyire élvezze a pillanatot és nyögése minden oktávját. Itt van a számban immár, szopom, mint egy totemet és az egész elfelejt kínos lenni, sőt erős is vagyok, fürge, de ő leteper és kibont magától, azt a duzzadást, ami úgy fájt már, hogy zihálok, előkerült mégis. Vörösen és kifulladva ebben a sok, emberfeletti kéjben, amikor végre enyém lesz és én az övé, ha nem kérődzene fejemben a gondolat és kérdés hogyanokról, szűz vagyok. - Szándékos. Akarom, Veled először, ha így is kellek. Hiszen látja azt hiszem, hogy megváltoztam, ez egy másik énem, Ő. A vad és szabad, aki mer önmaga lenni, mert nekem csak így megy. Egész testem reszket őt akarni és minden érintésétől, szenvedve nyögök, mert erős akarok maradni, mégis szörnyen izgat a gondolat, hogy ezt ő csinálja. Csókkal és átkarolással jutalmazom viszonzásait, kizihálok néha belőle, ha már nagyon zihálhatnékom támad, például, amikor jobban rászorít, vagy elkalandozik a fenekem felé. Azt hiszem tudom mit szeretnék, mert amikor arrafelé jár, egész testem belelibabőrözik. - Lennél te az? Megtennéd velem? Az első férfi az életemben? Aki magáévá tesz? Ilyen értelemben legalábbis, hiszen Draven a bevezető volt, de most a folytatás lapjait olvassuk. Már így is elvette az eszem és egyszeriben a rettegésem is visszahúzódott most, hogy újra merek fekete lenni. Most kívánatosnak érzem magam, így egészen más vagyok. Már csak el kellene lazulni, igaz? Mégis reménykedem mond majd valamit. Talán csinálnom kellene valami különlegeset, vagy felvenni egy megfelelő pozíciót?
18+ Nem tudok nem fejcsóválva mosolyogni ezen a drámai előadáson, miszerint sötét titkok lappanganak az életében, hogy Ő milyen. Nem akarom kimondani amit gondolok, hogy Rowannal nőttem fel, felismerem ha valaki igazából egy szemétláda, már bocsánat de közben mosolyog a világra, amit a világ persze naivan el is hisz. Clive valóban kedves, okos és érzelmes férfi, nagylelkű, igazi úriember. Annyira szerethető. Elsimítom a haját a füle mögött és csak szemezek vele mosolyogva, békés vidámsággal. -Kétlem olyat mondasz amivel elijesztesz. Elfelejted, hogy én pontosan tudtam ki voltál fiatalon is, most is, annyi a különbség, hogy észvesztően helyessé váltál. Ez nem csak szép máz, Te valóban szerethető ember vagy Staples. Hidd el, felismerem ha valami a külcsín alatt rohad. - csúnya szavak, de talán megsejti mire akarok kilyukadni, miért vagyok ilyen magabiztos vele. Jó, lehet követett el hibákat, ki nem? Én számosat, nem is tagadom, ha be nem is vallom. Puhán ízlelem nyakát, kiérezve heves szívdobbanásait.-Látlak, mindig is láttalak, csak... mindegy. Így tetszel ahogy vagy. - Bújok én is hozzá, nem akarok itt ömlengeni, mikor izzik a levegő körülöttünk és szinte belefulladunk a vágyainkba. -Kétlem visszafogok. Mindig kitartottam melletted, akkor is mikor nem volt előnyös számomra. Hogy milyen hibáid? Ahm... kishitű vagy Clive drágám, fogadd el így tetszel. Pont így... Nagyon tetszel! - Nevetem el, mert zavarba hoz a saját felismerésem, tulajdonképp mennyire odavagyok a férfiért, aki alattam fekszik és menedéket keres nyakszirtem zugában, mellkasom árnyékában, félve attól meggondolom magam. Én? Mikor számára minden új, nem nekem. Nekem maximum ez a határtalan, legyőzhetetlen érzés, hogy a magyar mennydörgőt is megülném, ha Clive kérné és hinné megtudom. Sosem értettem én ezt a szerelem dolgot, de azt hiszem hátba támadott és élvezem ahogy forgatja bennem szenvedélyének kését. Azt hiszem fizikai fájdalommal jár majd, ha el kell szakadnom ettől a puha ajaktól! Ha nem látom a szégyenlős mosolyt... Nehezen fogom vissza magam, hogy ne zúdítsam rá minden szexuális tapasztalatom és tegyem a magamévá hevesen, de odaadóan. Még jó hogy a munkámhoz szükség van nagy fokú önuralomra, mert enélkül már szeretkeznénk. Saját magam hergelem azzal, hogy átadom a gyeplőt, de mivel megriad ez tűnik helyes lépésnek, noha ez nem egy sakkjátszma. Vagy akkor valami nagyon kéjes változat! Főleg akkor válik azzá, mikor levetkezi szégyenlősségét és nem csupán érinti testem immár nem rejtett zugait is hanem csókolja, elnyeli, ahh... az igazat megvallva olyan szinte elveszi az eszem, hogy fel sem tűnik nem csak határozottságban áll be a változása, hanem küllemében is, nem bírok a részteletekre fókuszálni, csak... szent baziliszkusz, csak nem élvezhetek a szájába! Még legalább is nem kéne, emiatt is teperem le, megint. Nem bírok magammal, szökőár vagyok ami elönti és végre kimossa a nadrágjából, ó, az a fantasztikusan feszes fenék, az a hívogató hímvessző! -Te kis piszok... - Nevetek a nyakába, szóval szándékosan vadít meg? Kis cseles, ah, emiatt csak jobban imádom! Tudom fokozni az imádatot vele szemben? Hívő leszek, Cliveista... uramjézus, te lejárt lemez vagy én meg pogány, de vállalom! Beletúrok a szép hosszú fekete... mi? Fekete hosszú? Hirtelen kerekedik ki a szemem és húzódom el kissé, hogy mi a fene... ujjaim közül lassan csusszannak ki a tincsek, amiket látványosan nem értek. Az "így is kellek" erre vonatkozna? Hogy igazából valami hajkorrigáló bűbájt használ? Mi a fészkes fenének?! -Clive? - Azt hiszem egy leheletnyi riadalom vegyül a hangomba, de csak addig míg megcsókol, hát nem lehetek hülye, ez Ő... Az illata... annyira Ő, csak nem most alakul valaki vissza a százfűlé főzetből. Az... roppant kínos lenne. Meg ki csinálna ilyet hogy lefeküdjek vele? Meg ez több is volt mint egy óra... áh, hülyeségeken agyalok, mikor végre kigomboltam a nadrágját és elértem amit akarok, izgathatom, kézbe véve újra a dolgokat. Ajkát is ostromlom, kitérek a nyakára és szívogatom gyengéden, próbálok nem foltot hagyni, bár ismerek rá bűbájt. Ráadásul mikor a fenekénél játszik a kezem mérhetetlenül megkívánom, bár én ennél keményebb csak akkor lehetnék ha acéllá válnék. -Ha... ahm ha szeretnéd... - Úristen mondj igent, vagy meghalok! Ezt is nehéz volt kipréselni magamból az agyamban dörömbölő "igen, akarlak, enyém vagy" és hasonló nem épp gyöngéd szeretőre utaló gondolatok sokaságában. De csak pajkosan elmosolyodom és elkalandozom lefele, hogy újra csókolhassam a feszes hasfalat, majd lejjebb, végre ott is, azt akarom nyöszörögjön! Kívánjon mind jobban és jobban, sőt, akarjon féktelen hévvel mint én Őt! Annyira élvezem nyalogatni és számba venni férfiasságát, hogy egy nő is megirigyelné a legnagyobb rajongói közül. Nem sokszor csináltam ilyet, az igaz, de attól még ellestem pár dolgot vagy egyszerűen kiindulok abból, ami nekem jól szokott esni, így rámarkolok a tövénél a szárára, majd a makkját izgatom lágy szopogatással és nyelvérintéssel, kezem ritmusos munkájával karöltve. Néha hagyom hogy a bő nyál, amivel dolgozom lecsorogjon ahogy ajkam elválik tőle, majd lustán és elkésve követem vonalát hogy ízleljem heréit, ujjam lejjebb kalandozzon és utat keressen a bejárathoz, finoman izgassa, épp csak elmerüljön és megmártózzon benne. Érdekel mennyire jön zavarba, rándul össze, mert ha tényleg először csinálja sajnos lehetnek benne ilyen reflexek. Ám ha megszokja a lenti simogatást, főleg hogy makkja szopogatása nem marad abba, akkor nem lesz baj. Nem messze az ágyon van mellettem a nadrágom, rajta a drága kék szütyő, el is veszik benne a kezem, hiszem tértágított ez is. Amint megvan az óvszer és a síkosító már haladok is felfele meztelen testén, hogy újra a szájánál rosszalkodjak, csak immár izzó vágyam fenekének feszül, zihálásom pedig nem a szopogatás miatti oxigénpótlás miatt van. Ettől függetlenül elmosolyodom és orrommal simogatom az övét, bújok mint egy jóllakott kandúr. Végre meztelen feszülünk egymásnak, a legvadabb fantáziám öltött testet ebben a jelenetben! -Annyira... annyira szexi vagy! Bár a hajad még szoknom kell! - Nevetek rá, olyan fura hogy fekete és hosszú, érezhetően nem emiatt látom szexinek, de tetszik így is. -Bízol bennem ugye? - Kérdezem, majd ahogy kicsit feljebb tornászom a felső testem szájjal eltépem az óvszert, hogy feltegyem magamra, rutinom az van, fél pillanat az egész és már a síkosítót nyomok a kezemre, hogy alaposan bekenjem a fenekét. Az óvszert nem kell, az már olyan. A felesleget eltörlöm a combomon és finoman megfogom az övét, hogy igazgassam magam alatt ahogy fekszik és ahogy a lábát tartja. Tudom, hogy elsőre furának fogja érezni ahogy feltolom a lábait, de így sokkal könnyebben ellazul és akadálytalanabbul mélyedhetek el majd benne. Ennek neki s látok, de csak lassan, végig szemezve vele elnyílt ajkakkal, mennyire helyes ez a férfi. Egyik kezét a derekamra teszem, jelezve tud irányítani így ha akar. Ajkaimmal megtalálom a mellkasát, mellbimbóját, makkommal még csak incselkedem vele hogy alá kívánok bukni az élvezeteknek. Aztán újra szemezek vele, csókolom puhán és nyugtatóan az ajkát, hogy elkezdjem, lesem minden reakcióját, ahogy haladok benne. Türelmes vagyok, meg tud állítani, pihenhetünk is közbe, de előbb vagy utóbb teljesen magában érezhet, ahogy én magam körül Őt, bár én szenvedek a gyönyörtől, reszketek belé, jobban ölelem Cliveot, hogy mindenhol magamon érezhessem. Ha úgy ítélem nem bánja finoman mozogni is kezdek, ha esetleg ad valami tempót mert még mindig fogja a derekam természetesen azt követem hűségesen, mint önkéntes rabszolgája, lesve minden igényét. Persze szenvedélyesebb csak akkor leszek, ha rajta is hasonlót érzek, amúgy maradok gyöngéd szerető, odaadó partner, mert isten ments elijesszem! -Odavagyok érted! - Súgom a fülébe, mindentől függetlenül, akkor is ha leállított, mert noha azt mondjuk megsínyleném tekintve mennyire vágyom rá, de az érzéseimen cseppet sem változtatna még az sem. Ha meg ténylegesen szeretkezünk akkor pláne nem bírom ezt az információt magamban rejtegetni tovább.
Above the best and prove yourself Your spirit never dies!
Alec & Clive
+18
Talán szélsőségekben gondolkodik, én finomságokban értettem, lelkiállapotban, merészségben, titkos romlottságban. De ezek olyan árnyalatok, amik talán majd nem bántják, kezdem én is hinni, ahogy kölcsönössé válik. - Nem akarlak elijeszteni. Fiatal koromban nem voltam helyes? Nem tetszettek a kis, göndör fürtök? Cukkolom, igaza van, rossz reklámot csinálok magamnak. Komolyan nézek rá aztán, nyomatékosít és vad libabőr száguld végig tarkómon. Ideje elengednem a témát, így lassan, fáradt nyomatékkal biccentek. - Igazad van, bocsáss meg. Sosem fogsz akkorát csalódni bennem. Tudja kire értem, ő már megkapta a maga pofonját, nem is lehet az embernek nagyobb árulója a vérénél, fogalmam sincs mihez kezdenék a helyében. Aztán már nem csak szavai, de csókja is mellette beszél és feszít a vágy engem is, vibrálok a közelében, mintha magára hangolna. - Elfogadom és…Alec te is Nyögöm ajkaira, bele puha bőrébe, felfoghatatlanul forró minden, csókom nyomait akarom hagyni bőre minden kis centijén és ízlelni, szagolni őt a vágy heves örvényében, ami egyre mélyebben von magába, hogy lassan minden angolságomról és úriasságomról megfeledkezem, ilyenkor előbújik az a másik. Az, aki megengedi magának, hogy vággyon, akinek lehetnek vágyai. Aki megengedi magának, hogy lenyűgözzék és szeressen, aki ha kell elveszi, engedi magát szabadnak és hevesnek lenni, merésznek. Soha nem élveztem még így, kóstoltam még ezt, milyen röhejesen egyszerű felismerés, mindig meleg voltam, egy férfi kellett felszabadulni, szexnek nevezni az ízét, őt, ezeket a pillantásokat. Nevetek, pajkosan, egészen másképp, hevesen csókolom, úgy igazán szenvedéllyel, ahogy az angol csak vigyázott rá, szelíden, mindig csak Alec érdekei, másoké énelőttem, de most az vagyok, aki cseni a vágyakat, piszok. Nyakába csókolok, nem bírok betelni vele, magától éledő mohóság, hogy megengedem magamnak kóstolni őt. Állam emelem kérdőn, megálltunk és ekkor villan be a változás, hogy hajam érinti, ülök fel kissé és megütközve, ahogy a másik tudatára ébredek és önti el arcom sok-sok pír, még így is a rétegmaszk alatt. - Ne haragudj, ez megint… Nyögöm megütközve, olyasmi amit meg kell osztani valakivel, aki közel áll hozzád és amire képtelen vagyok, azt hiszem jelenleg lehetetlen és Alecnak csupán egy kattanás, ami nekem sok, hangosan dübörgő szív dobbanása, hogy csak ott folytassa nyugodtan, ahol megszakadt egy pillanatra az egész, hogy fekete hajzuhatagot növesztettem. Ráadásul a fenekem környékén, mintha teljesen elveszteném, bár erről a pontról tény, hogy nehezebb visszalazulni a feketébe, még ha tudom, akarom is, valahol újra félek. - Igen… Nyögöm, bár megbicsakló hangon, rögtön érzem őt mindenhol és ajkaim kínos hangok hagyják el, egészen magasak, egészen arcpirítóak, de én nem a szőke vagyok most, aki mindenért szégyenkezik, a sikolyok vagyok, mit művel velem? A volt feleségem ilyesmit nem csinált, sosem kértem, nem is kényszerítettem volna, ebben a formában is szűz vagyok még, szőkén történt, lelketlen aktusaink olyanok voltak, mint mugli módra kenyeret pirítani… De most zihálok, elkínozottan nyögök, markolom a nedves lepedőt, talán még Merlin neve is nyelvemre siklik, szeretném figyelmeztetni, álljon meg, mert a szájába fogok… De megrándulok, tudom, hogy ott fognak történni dolgok, ez mégis ijesztő, idegen, zavarbaejtő és egy percig kétségbeesetten nézek rá minden bátorságom és feketeségem ellenére. Csak egy perc, mert amit folytat tovább megint csak elkínzott nyögéseket vált ki belőlem és milyen magasat, teremtőm. Érzem őt mögöttem, szeretném és félek. - Ezt majd elmesélem, de ha szőke leszek újra, nem biztos, hogy menni fog. Mire megszólalok, azt hiszem már előkészül, teremtőm. - Hát persze. Nagyon fog fájni? Biztosan nem rosszabb, mint egy sárkánytámadás… Olyan gyors, de persze gyengéd és csókolgat közben, igyekszem erre koncentrálni. Ajkai után kapok, ha közel jön, de eléggé koncentrál és vele én is, behunyom a szemem, rémesen különös, nem csak fájdalmas, de zavarba ejtő, alig merek levegőt venni, túl merev vagyok, mindenféle betegség megfordul a fejemben, pedig azt a szőke csinálja, ne, ne, csak vissza ne kerüljek, pedig hajam mintha visszafelé húzódna, mozogni kezdek, érzek valamit, bár még mindig bizarr az egész, közben meghallom, odavan, rámosolygom, nem merek szólni, mi van ha összepiszkítottam valamit, egészen olyan érzés, de mozgok, reszketve, hogy van-e ritmusa, nem tudom, rápillantok segélykérően, irányítson, nem állítom meg, próbálok ráérezni, nyögni is alig merek.
-Ahh, milyen vagy! Akkor még nem tudtam tetszenek a férfiak is! - Főleg nem hogy Ő is, de érezhetően dacosan csücsörítek, hogy pimasz, kétségbe vonja rajongásom iránta, bár tény, eléggé kölyökképe volt, főleg azokkal a fürtökkel! Persze én sem voltam jobb, nem is lennék, ha levágnám a hajam, de sss. Inkább csak mondom és mondom, hogy nekem így tetszik, értve külsőre, belsőre, háklikra, miegyebekre. Aztán csak szolidabban mosolygok, megsimogatom az arcát. -Tudom. - Clive annyira más, mint a családom, bár túlzás lenne azt állítani bárkiben is csalódtam, inkább mások tették ha rólam volt szó. Mindegy is, nem akarok erre gondolni, főleg mert ennyire elevenen lüktet alattam, meztelen, uh, legszívesebben mindenhol egyszerre érinteném, puhán is és szenvedéllyel is, odaadón és akarva, felőröl ez a sok vágy amit érzek iránta! Főleg hogy úgy fest én is tetszem neki, ah, ez egy tökéletes nappá növi ki magát a sok sírás után úgy fest. Ahogy elkap, ahogy ízlel, ó, főleg ahogy nevet, mennyire huncut lett! Úgy fest feloldódott végre, ideje volt, mert biz' isten nem akarok én rosszat neki, csak kéjt és gyönyört, akkor is mikor újfent leteperem, mert nem bírom megállni! Aztán meg meglep a haja, mert... fekete és hosszú? Mióta ilyen a haja? Persze amint letisztázom magamban ez nem valaki más, hanem az én szeretett Cliveom cseppet sem zavar. -Valami Staples-es csalafintaság, hmm? Tetszik! - Minden tetszik aminek köze van hozzá, amit tesz, amit mond, így nem zökkenek ki újra, hanem gyorsan felkapom a csókok fonalát, ha fekete hosszú a haja, akkor olyan, lehet a hollóhajú hercegem is! De pont mert érzem kicsit Ő viszont kizökkent elárasztom, mint a kiáradt folyó csókokkal, lágyéka a számban lüktet hamarost, majd a fenekénél is incselkedem, annál a tökéletesen feszesnél! És ahogy nyög, édesen szenved, már ettől érzem orgazmusom lehetne, ha kicsit is figyelnék magamra, nem csak Őrá. Ó, de összerándul, mikor ujjam érzi meg odalenn, pedig nem kéne, örömet akarok okozni és fogok is ha addig élek is, azt akarom olyan orgazmusa legyen mint még soha senkivel! De mielőtt túl jó lenne neki is visszamászom a zsákmányolt óvszerrel és síkosítóval, ajkammal marom el ajkáról a következő sóhajokat. -Ezt nem teljesen értem, de nem zavar ha fekete a hajad. Imádlak így is. - Szőke, fekete... számítania kéne? Nekem Clive egy egész, egy lüktető szeretetcsomó, amit kényeztetni kell, nem gondolkodom habitusokban és frizurákban hozzá. Már rajtam is az óvszer, Ő pedig bízik bennem, többet sem kell hallanom, igazán. Annyira megszeppen alattam, olyan nehéz nem mohónak lenni! De megállom, nagyon figyelek erre a drága hős britre, karommal jobban bújok a válla alá, hogy könnyebben öleljem magamhoz, míg másik kezemmel irányban tartom magam. Lassan, apró mozgásokkal veszek el benne, ha érzem megfeszülne csókolózni kezdek vele és várom arra figyeljen, hogy odalenn folytathassam. Érzem mozog, próbál, édes ahogy kedvemre tenne, sajátjára. Csókokkal borítom be a nyakát is, reszketegen nyögök a füle mellett, mert hasam az övének simul, a derekaink egymásnak feszülnek, mindent betölt a szex jellegzetes pézsma illata és elbódít, hogy épp Clive-ot ölelem mindeközben. -Nagyon jól csinálod... Koncentrálj magadra édes! - Úgy könnyebb lesz. Én meg mivel elengedhetem magam odalenn, mivel eléggé mélyen vagyok már kezemmel az Ő hímvesszőjét kezdem síkos érintésemmel izgatni, ezzel egy ritmusba mozogni benne, csókot kérlelve tőle. El akarom árasztani minden idegszálát, minden sejtjét, minden gondolatát! -Én hős britem... milyen? - Remélem túltette már magát azon hogy furcsa és hogy szokatlan, elkezdte megengedni magának, hogy ez jó, ez izgató, én nagyon próbálok a kedvére tenni ám főleg azzal hogy nem élvezek el rögtön mert uhh... a legformásabb fenékben vagyok kerek e világon! Míg ölelem bal kezemmel kicsit eligazítom a haját, hogy könnyebben csókolhassam vállát és nyakát, állát. Keresem a tekintetét is mosolyogva, vágytól részegülve.
Above the best and prove yourself Your spirit never dies!
Alec & Clive
+18
Sok kérdésem lenne, de a filozófia elmarad egy ágyban Vele, ahogy pillantásom gesztusai, vonásai rabul ejtik és a gondolatok csak megcsonkított próbálkozások egy tökéletes percben. //Nehogy levágd a hajad XD// A csücsörítése egészen lenyűgöz, csak figyelem némán, még az sem foglalkoztat, vajon hogy ítél meg, csak érintése nyomán rezzenek aprót. Hülyeség volt feltételezésekbe bocsátkozni, mintha annyira ismerném, de nincs idő szégyenkezni, a hullám elragad és magával ránt a hév. Csók és mámor után előbújik ez a vadabb, aki megengedi magának, hogy örüljön és tudna is mit kezdeni a helyzettel. Előjön, mert szükség van rá és ő nevet, mert ő sem ismer még eléggé. - Hosszú, majd egyszer elmagyarázom. Nem baj, ha sosem emlékszünk majd rá, hogy valami még magyarázatra vár, legalábbis most nem, hagy legyen ez a pillanat az enyém is. Hamar, csókokat ide, jönnek, mint egy áradat és én folyton visszaadom őket, észre sem veszem, csak automatikusan vissza minden, akár a tökéletes körforgásokban. Elkapar a vágy, maga alá és már csak nyögéseim visszhangoznak, mintha a dzsungel mélyéről szólna, mennyire égő, de ő tesz róla, hogy agyamban lassan ne maradjon gondolat és én hozzásegítem háborgó elmém, hogy lenyugodjon végre, csak élvezze és adja, ezen sokat segít a fekete haj. Tehát a „rosszabik” végén fogok állni, legalábbis, ami nekem ismeretlen, de a félelem javaészt ott maradt a szőkével. Az összerándulás megvan, hiszen fáj és különös, egyelőre nem a jó értelemben, FURA, aztán majd…megérzem a dolog csízióját, sóhajom ajkának ütközik és keveredik lélegzete áramával. Mindig meggyőződésem volt, hogy a feketét jobban szeretik, de a halvány mosolyban ott a beleegyezés, jól van, így is jó, csak megszokom, hiszen úgy figyel rám, azt mondja én magamra és kapok közben sok csókot, finomat, hevesen viszonzom, ahogy a görcsösség lassan felenged, úgy adom át magam ennek a forró lüktetésnek és válnak a sóhajok újra kéjessé, nyögések szakadnak fel, fájdalmasan jó itt minden, főleg, hogy érint odalenn, hozzám ér, betölt mindent ez az illat-érzés, kapaszkodom bele, a mozgást segítem, hamarost azt sem tudom hol vagyok, mély lüktetés ez, ismeretlen gyönyör, hirtelen lesz jó, rápillantok ölelve, hajába túrva és ajkait marva vadul, régen mindig olyan fontos volt az egyszerre és kitartás, égő szemmel nézem hol tart ebben az érthetetlen folyamatban, kicsit mintha sikoltanék, meg akarom ragadni a pillanatot, azt az egyet, utánozhatatlant, az orgazmust, ami akkor történik először, hogy egy férfi jár bennem, jaj milyen gyors és hogy elillan, ijedten nézem, összekenem, figyelni akarok rá is, akkor most már szabad? Az övé vagyok, az ő vágyának ágyasa.
Kezdőlap
