Ami nem öl meg az megerősít.
Attól, hogy egy mugli árvaházból kerültem a Roxfortba, még nem törvényszerű, hogy bérgyilkos leszek. Sőt. Az árvaházban mindig egy esélyről álmodtam amikor majd megmutathatom a világnak, hogy én is értékes ember vagyok. Amikor eljött értem egy mágus, átadta a levelet és elmondta mi a Roxfort, pontosan tudtam, hogy megkaptam a lehetőséget. Nagyon keményen tanultam. Hatodikban beleestem Nora Fishman-ba, egy félvér boszorkányba. A szülei jó módúak voltak, ezért majdnem az esküvőnkig biztosak voltak benne, hogy hozományvadász vagyok. Nora azonban viszontszeretett, így a szülők, hogy elodázzák az esküvőt, feltételül szabtak nekem egy felsőbb végzettséget, mielőtt áldásukat adják ránk. Rengeteg pénzt kaptam Nora szüleitől, hogy legyen miből finanszírozzam a tanulmányaimat, csak azért, hátha mire végzek, valahogy levakarhatnak Noráról. De én szerettem Norát, ő is engem, így végül medimágus és férj lettem. Patológus vagyok a Saint Mungóban és egy végtelenül aranyos kislány édesapja voltam. Minden klappolt, boldog voltam és elégedett.
A dolgok akkor kezdtek kisiklani, mikor Nora beismerte, hogy szeretője van. Mentségéül hozta fel, hogy elhanyagoltam és ebben igazat kellett neki adnom. Majdnem tejesen a karrieremre fókuszáltam, azt a kevés szabadidőmet pedig Margarettel töltöttem, a kislányommal. Persze ez nem hatalmaz fel egy feleséget rá, hogy egy másik férfi karjaiba rohanjon, de megbocsátottam Nora-nak ő pedig megígérte, hogy szakít Roberttel. Nem szakított, sőt egyedül hagyta az akkor négy éves lányunkat a földszinten, míg ő odafent a szeretőjével hempergett. Margaret pedig fejére húzott és magára csavart egy paplant, amiből aztán nem tudott kibújni és megfulladt. A temetésén határoztam el, hogy végzek a párocskával. Szakított ugyan Roberttel, de az már eső után köpönyeg. Beadtam a válópert és megtartottam a házat, a pénzt, mindent, annak ellenére is, hogy a házat is anyósomék vették nekünk. Ám egy válóperben a megcsalás döntő érv, pláne a lányom halálának fényében. Nora csak a kutyát és a ruháit vihette el valami lyukba, mert a szülei is kitagadták. Nem fenyegettem meg soha, mert később az rám terelte volna a gyanút. Csak terveztem és vártam...
A külvilág számára pontos, precíz, következetes, intelligens, szorgalmas, udvarias, higgadt, előrelátó és tanulékony. Ezt az álcát azért is könnyű fenntartania, mert ezek a tulajdonságok alapvetően igazak rá. Ám a színfalak mögött önző, hideg, számító, gátlástalan, közönyös, néha arrogáns. Nem szeret hazudni, ám szükség esetén rezzenéstelenül megteszi.
Specialitása a halál okának megállapítása. Ezen a téren messze maga mögé utasít bárkit, legyen az auror, professzor, gyógyító vagy akárki. A boncmesterek legjobbjai közé tartozik. Nem csak azért, mert nagy hatalmú mágus, hanem azért is, mert jól képzett és tapasztalt. Ezek mellett már a házassága alatt elkezdte a mugli orvosi egyetemet, amit lánya halála után sem hagyott félbe és pszichológusként lediplomázot.
Ha ölnie kell azt általában mérgekkel teszi, orvosként képes olyan szereket keverni amiket nagyon nehezen, később pedig egyáltalán nem lehet kimutatni. Nem ritkán az aurorok megbízásából ő maga végzi a boncolást az áldozatai tetemén. Más esetekben pedig eltünteti a holttestet.
Gyilkosságaihoz szinte mindig százfűlé főzetet használ. Mivel elég gyakran öl, ezért a főzet használata szinte mindig kimutatható rajta. Ezért rendszeresen megfordul piroslámpás szolgáltatóknál, ugyancsak a főzet hatása alatt.
Nem élvezi a gyilkolást, de nem is a pénzért csinálja. Egy nap majd abbahagyja, ha ahhoz lesz kedve.
A válásom óta egyedül élek. A karrierem jól alakul, ha boncolni kell a Saint Mungóban, azt majdnem biztosan én végzem. Egyre ritkábban találkozom élő páciensekkel, de nem zavar, a hullák legalább nem szólnak bele a rajtuk alkalmazott eljárásokba. Két és fél éve végrehajtottam az eltervezett gyilkosságot, megöltem Nora-t és a második férjét, Robertet is. Addigra már évek teltek el a válásom óta, az aurorok engem csak rutinból hallgattak ki. A nyomozást eredménytelenül lezárták, azzal a megjegyzéssel, hogy a házaspárral alighanem halálfalói körök végezhettek. Így büntetve meg Robert bátyját, Edward Norton-t valami vétségért, aki egyébként maga is körözött halálfaló. Ezzel a dolog le is záródhatna, de egy éjszaka arra ébredtem, hogy valaki fénybe borítja a hálószobámat. Az ágyam lábánál ez a bizonyos Edward Norton állt, akit a körözésekből azonnal felismertem.
- Zavarok doktor úr? - Vigyorgott, miközben pálcát fogott rám. Egy boncmester nem ijedős, így én is teljesen nyugodt voltam.
- Attól függ mit keresel itt.
- Az öcsém gyilkosát. - Még mindig vigyorgott, élvezte a helyeztet. Úgy döntöttem nem kerülgetem a témát, az nem az én stílusom.
- Miért öltem volna meg?
- Ne nézz hülyének jó? Sosem követtem el semmi olyat amiért a halálfalók meg akarnának regulázni. Legalábbis ennyire drasztikusan nem. Neked viszont minden okod megvolt gyűlölni az öcsémet, és mint az aurorok módszereit jól ismerő patológus, tudod a módját, hogyan tüntesd el a nyomokat.
Tulajdonképp igaza volt, sem Robertnek, sem Noranak nem volt ellensége. Rajtam kívül. Ezzel az emberrel pedig a közvéleményt megnyugtató halálfalós történetet sem etethettem meg. Kétség kívül lebuktam.
- Nem úgy nézel ki, mint aki bosszút forral. - Ezt a tökéletes nyugalma alapján ítéltem meg. Szikrányit sem tűnt dühösnek az öccse miatt.
- Egyenlítési lehetőséget ajánlok. Az öcsém életét egy másik életért, hogy egálban legyünk.- Ezzel elővett egy fotót és az ágyra dobta.
Dühös lettem, rá sem néztem a fotóra. Ledobtam magamról a paplant, felálltam és dühtől remegve farkasszemet néztem a fickóval. Szinte suttogva préseltem ki a szavakat.
- A lányom élete talán nem volt elég?
Erre meglepődött.
- Látod erre nem gondoltam. - Leengedte a pálcát. - Azért kisegíthetnél. Robert magának kereste a bajt, én mindig mondtam neki, hogy tartsa magát távol attól a nőtől, nehogy a felszarvazott férj bosszút álljon rajta... Öltözz már fel. - Nézett rám hirtelen és ezzel kiment a szobából. A zajokból ítélve míg én öltöztem, ő kirámolta a hűtőt.
- Jut neked is.- Mutatott a rántottára meg a kenyérre. Csendben ettünk, a gondolatainkba merülve. Azt mérlegeltem, hogy ha életben hagyom, akkor vajon elintézi e, hogy újrakezdjék a nyomozást, ezúttal rám fókuszálva. S közben többször eljutottam az ágyamon heverő fényképhez is.
~ Kit öljek meg? Azt, vagy ezt? ~ Nem tudtam eldönteni, végül ő döntötte el miután letette a villát.
- Nem kell tőlem félned, én nem doblak fel. - Nézett rám. Meglepődtem.
- Miért nem?
- Az öcsémet az nem hozza vissza, ha te az Azkabanba kerülsz. A te helyedben én is pontosan ugyan ezt tettem volna.
- Akkor most nem vagyunk egálban. - Elővettem a pálcám, amit még a szobában vettem magamhoz. - Invito fotó.
Néztem az őszes hajú férfit ahogy mosolyog a képen és azon töprengtem, hogy ő vajon kinek fog hiányozni.
- Vannak gyerekei?
- Őket nem kell megölnöd. - Alighanem bosszantotta a szentimentalizmusom. Kicsit engem is, alapvetően nem szoktam sajnálni senkit, ez részben szakmai ártalom.
- Legalább fizess érte.
- Nocsak. - Lepődött meg. - Nem vagy még elég gazdag?
- Ha lebukok majd akkor mit mondok miért tettem? Szívességet tettem egy előző áldozatom rokonának? - Húztam fel a szemöldököm.
- Szóval te ilyen előre látó vagy mi? - Nevetett. - De nem gondolod, ha ezt rádbizonyítják, akkor Robertnél is rád húzzák a vizes lepedőt?
- Nem feltétlenül.
- Na és mennyi kellene? - Mosolygott még mindig.
Vállat vontam.
- Amennyiért megérné ölni. A társadalom egy megbecsült, jómódú tagjának is.
- Amit már elhisznek indoknak. - Bólintott. - Jó, de mondjuk azt is hazudhatod, hogy megfenyegettelek. Vagy te halsz meg vagy a célpont.
- Okos ötlet...
Az elmúlt két évben tizennyolc embert öltem meg Edward megbízásából. Álnéven vettem egy erdőt a nyugati part közelében, jó messze minden lakott területtől. Közepén egy kétszobás rönkházzal és abban a gyilkosságokért kapott pénz harmadával, baj esetére. Anyám is ebben az erdőben nyugszik.
Másfél éve bekopogott hozzám egy toprongyos asszony. Nem lepődtem meg, máskor is kopogtattak már nálam koldusok, szoktam jótékonykodni, hogy a jó hírem fent maradjon. Ez a nő azonban úgy hasonlított rám mint ha a száján köpött volna ki.
- Kisfiam. - Nézett rám könnyes szemekkel.
- Te vagy az anyám? - Ugyancsak távol álltam a meghatottságtól és ezt nem titkoltam.
- Én...
- Tévedsz. - Közöltem vele. - Az én anyám az árvaház udvarán az a platánfa aminek a tövében kisírtam magam kiskoromban ha bánatom volt.
Erre megdermedt.
- Hol voltál az elmúlt harminc évben? - Érdeklődtem meg ámbár egyáltalán nem érdekelt a válasz.
- Szégyelltem magam. Nem mertem a szemed elé kerülni. - Nézett rám. Rám és nem a földre, ahogy azok tennének akik valóban szégyellik magukat.
- Miért dobtál el? - Igazából ez sem érdekelt. Régen magam mögött hagytam már a gyerekkori kérdéseimet a származásomról.
- Félvér vagyok és beleszerettem egy aranyvérű varázslóba aki visszaélt ezzel. - Szipogott. - Mikor te megszülettél, ő eldobott engem. Nem volt semmim amiből felnevelhettelek volna.
- Soha nem látogattál.
- Szégyelltem magam.
- Te nem akartál engem nem igaz? - Néztem rá. - Ha akartál volna megtarthattál volna és az állam adott volna pénzt az eltartásomra. - Nyelt egyet, én pedig tovább folytattam a gondolatmenetet. - Ha akartál volna felnevelhettél volna. De te nem akartál.... Persze hogy nem, mert így elvesztetted az aranyvérű szeretődet aki eltartott téged nem igaz?
Megszólalni sem tudott, csak a szemén és az arckifejezésén láttam, hogy telibe találtak a mondataim. - Visszakönyörögted magad hozzá. Ő visszafogadott és továbbra is a szeretője voltál. De megöregedtél és már nem kellesz neki. Hát kerestél egy másik pénztárcát.
Másodpercekig kővé meredve állt, míg végül megjött a hangja.
- Tudod a pletykalapok örömmel elcsámcsognának rajta, hogy egy ilyen gazdag ember csak úgy eldobta az anyját...
Ez volt az első alkalom, amikor olyan nőt ütöttem meg, akit nem kellett megölnöm. De nem zavarhattam el, egy bérgyilkosnak nem tesz jót, ha bekerül a pletykarovatba. Ott helyben eldöntöttem, hogy kiiktatom.
- Rendben. Kapsz pénzt, meg lakást. De nem akarlak többet látni, egy ismerősöm gondjaira bízlak.
Adtam neki egy találkapontot a közelben és ezzel becsuktam az ajtót. Nem engedhettem be a lakásba, hogy ott öljem meg, mert aztán mindenki rajtam keresné, hisz én láttam utoljára. Tizenkét órán belül már holtan hevert az erdőben, jó mélyen a föld alatt. Nem átokkal öltem meg. Egy gyakorlott mágus könnyen megállapíthatja egy pálcáról, hogy az utóbbi időben milyen varázslatokat hajtottak vele végre. S ha egyszer gyanúba keverednék, kínos lenne ha egy auror nekem szegezné a kérdést, hogy mire kellettek nekem gyilkos átkok.
Kezdőlap
