Új élet. Vagy új évek, amik egyébként nyomtalanul tűntek el. Mármint annyira azért nem, hiszen évek teltek el azóta, mióta elvégeztem a Roxfortot. Azóta is eltelt egy év, mióta Mystique meghalt, és én pedig itt maradtam. Egyedül, mint a kisujjam. De az érzés, amikor egyedül vagy, nem fogható ahhoz, amikor annyira egyedül vagy, hogy igazából már nincs miért élned. Mondjuk én ezekre nem igazán gondolhatok, hiszen egy évig Gregorovicsnál tanultam a pálcakészítés minden mesterségét, azóta pedig az öreg bedobott a mélyvízbe. Ha lehet a Mariana árkot egy mélyvíznek nevezni. Az inkább egyenesen az örvény, vagy valamilyen áramlat, és nekem eléggé nehezen ment, hogy tudjak úszni. Az árral, meg azzal, hogy ez a felnőtt életem, nekem kéne pénzt keresni, és nem az utcán kéregetni, vagy az önkéntes bevetéseim után azon morfondírozni, hogy vajon most hol fogok aludni.
Amióta elvesztettem azt a lányt, akit mindennél jobban szerettem, az életem nem igazán alakult úgy, ahogy. Leszámítva azt az apróságot, hogy megtaláltam az életem hivatását, amiért még akár képes is lennék élni. Vagyis képes vagyok, hiszen még mindig élek. Bizonyítja ezt az is, hogy van egy boltom, az Abszol úton, és Roxmortsban. Vagyis, mondhatni vándorboltnak, hiszen éppenséggel azon a helyen fordulok elő, ahol kisebb az esélye annak, hogy a nem kívánatos emberek – mármint a számomra nem azok – elvisznek, és vagy életfogytig bedugnak egy cellába, vagy megölnek, vagy éppen kényszerítenek olyan dolgokra, amiket alapvetően nem akarnék megcsinálni.
Nos ebből mostanság rengeteg van, de hiába is tartozik a munka kerülése, és helyette inkább a Szárnyas Vadkanban, vagy éppen a Három Seprűben, vagy London bármelyik kocsmájában üldögélés azok közé, amit előszeretettel művelek, ennél előrébb van az, hogy a saját munkámat kellően ellássam. Ennek köszönhetően álldogálok London egyik utcáján, és kopogok azon az ajtón, amit a címen láttam. Catherine Scamander. Honnan a fenéből ismerős nekem ennyire? Honnan? Talán együtt jártunk a Roxfortba. Igen, mindenféleképpen, de nem egy házba, az egészen biztos. Egészen biztos, hogy nem volt Mardekáros, sem Griffendéles? Fene tudja.
Idegesen topogok az ajtóban, amikor már az ötödik kopogásomra sem válaszol. Most robbantsam be az ajtót? Jöjjek vissza később? Franc sem tudja.
- Basszameg már! Ms. Scamander, ha ön lennék, csak kinyitnám azt a kurva ajtót! – először halkabban kezdem, végül a hangom egyre erőteljesebb lesz, és nem csak a ház – feltételezetten itthon lévő – tulajdonosának, de a szomszédoknak is hallható a szitkozódásom. A nők. Mindig csak a nők, meg az olyan kényszerük, hogy soha nem hajlandók időben megérkezni. Mindig csak ez.
- Ó, a fene egye meg! Ha ezt tudom, akkor inkább elküldöm egy kákalag hátán ezt a rohadt vesszőt, ha nem hajla… - a mondatom itt félbeszakad, ugyanis a padló recsegésére és az ajtó nyikorgására csendben maradok, hogy amikor kinyíljon az ajtó, szinte gyökeresen más arckifejezéssel köszönjek a ház tulajdonosának. – Kellemes délutánt Ms. Scamander, a pálcája megérkezett.

Először nem volt ismerős Cathy Scamander neve. Csak napokig agyaltam azon, hogy mégis honnan a fenéből ismerhetem? Megváltó lett volna? Nem. Háztárs? Fogalmam sincs. Roxfort? Erre a válaszom egy határozott igen volt, hiszen általában az arcokat megjegyeztem, mégsem tudtam névhez párosítani. Soha nem voltam jó az ilyenekben, Mystique halála után pedig kellett néhány hónap, hogy újra észhez térjek, és ne kössek ki a Mungóban. Sikerült, itt vagyok, élek. Bár azóta talán még nagyobb pokróc lettem, mégis a munka volt az, ami kihúzott a szarból. Most pedig ez az ajtó nem nyílik ki. Ezt pedig utálom. Elvárom az ügyfeleimtől a pontosságot, hiszen én is mindig időre viszem a pálcát. És házhoz, ez egy nagyon-nagyon fontos erény. Mármint nekem még nem kell járókeret ahhoz, hogy kiszolgáljak, fiatal vagyok, gyorsan dolgozom. Igaz, Mr. Ollivander?
Éppen csak átfut a mosoly arcomon a kákalagos megjegyzésére. Szóval hallotta. Bár végül is ez volt a cél, így talán sietett egy kicsit. Vagy éppen nem. Lényegtelen, nem szeretem ha megváratnak. Egyébként sem, viszont ez elég fontos dolog volt ahhoz, hogy én időben érkezzek, ő pedig időben nyisson nekem ajtót. – Pedig biztos van olyan helyzet, amikor hasznos lehet. Atlantiszba elég jó futár lenne. – biccentek egyet, ahogy belépek az invitálásra.
- Igen, én lennék. – biccentek egyet a nevem említésére. – Szólítson nyugodtan Judasnak. Nos, megpróbáltam minden tőlem telhetőt, hogy a pálca magját megmentsem, viszont sajnos az is megsemmisült, amikor a baleset érte. – egy röpke öt perces kutatás után előveszem a kis dobozkát, amiben a pálcát tartottam. – Rendben, akkor ez esetben tegeződjünk, Catherine. Mivel tudtam, hogy auror vagy, ezért egy kifejezetten olyan pálcát kerestem neked, ami ugyan hasonlít az előzőhöz, mégsem ugyanaz. Hiszen nem lehet ugyanazt a pálcát megalkotni, legfeljebb a tulajdonságaiban lehet egy-két hasonlóság. Ez itt magyal. Igen rövid, kilenc és egynegyed hüvelyk. A régi magjával ellentétben sárkányszívizomhúr, ami kifejezetten jól jön erősebb bűbájokhoz. A magyal az átváltoztatásokhoz elég hasznos, és ennek a kettősségnek köszönhetően az átkokat is jól viseli. – fújom ki a levegőt. Mindeközben kicsomagolom a pálcát, és a keze felé nyújtom.
Szeretem a pálcák készítését. Ilyenkor lehet igazán érezni, hogy a mágia átjárja a világot. Amikor a kezeid között megszületnek ezek az eszközök, amivel varázsolsz, különös dolgok történnek. Érzed saját magadban is a mágia áramlását, az alkotás örömét. Egyszerűen jó ezt csinálni, és jó átadni magad az érzésnek, hogy valamit tehetsz a világért. Az emberekért, a varázslókért. Én nem emlékszem ugyan minden pálcára, amit eladtam, viszont minden pálca készítésénél más érzés kerített hatalmába.
- Próbáld ki a pálcát. Viszont légy figyelmes, révén a pálca rövidsége miatt nagyon rugalmas, és pattogós. Az én kezeim között nem igazán akart működni, de nem is arra hivatott. Fontos tudnod, hogy ez a pálca nem olyan, mint amit Mr. Ollivander készít. Egy kicsit durvább, és nagyobb határozottságot igényel. – halvány mosoly kúszik ajkamra, mikor befejezem mondandómat. – Használd egészséggel, és tegyen jó szolgálatot a harcban, amit vívsz.