Már a sütemény elcsenésének pillanatában tudom, hogy kivel fogom megosztani: ezt nevezem taktikai sütemény-eltulajdonlásnak, a kifejezést is én találtam ki, mikor rájöttem, hogy szeretnék valamilyen tudós lenni, mint a nagybácsikám és nénikém, akik egy cseppet sem hasonlítottak az én szüleimre. Például biztos vagyok benne, hogy az ő konyhájukból nem lehetne sütemény-eltulajdonlani ilyen könnyen, de mire anyu utánam szól, már be is ugrottam a kandallóba, és az sem zavar, hogy véletlenül kiszakítottam az egyik lábamon a harisnyát. Gottit ez úgysem érdekli, és ezek közé tartozik a sütemény, meg a csodálatos új ötletem, mivel töltsük el a délutánt. Hangosan köszönök az előterüknek, de csak a falra felszerelt óra kongatása válaszol - a nagybácsikámék háza mindig tele van meglepetésekkel, mindig meg lehet kérdezni, hogy ez vagy az micsoda, és egy kicsit sem zavarja őket, ha az ember sokszor megteszi ezt egymás után. Gottiéknál mindig sokáig ébren lehet maradni, a polcaik tele izgalmas könyvekkel, amik nem akarják leharapni az ujjam, nem hullatják a szőrüket, és nem botlasz el méterenként négy macskában (otthon is csak azért, mert bezárt egy menhely, és anyáék még nem találtak mindegyiküknek gazdit). A hátizsákomba tömködöm a sütiket, és elindulok, hogy megkeressem az unokatesómat. -GOTTI! GOTTI! - nem mondtam meg neki, de ő a kedvenc unokatesóm, még ha mindig furcsa dolgokat mond is: ő nem akar minden héten más lenni, ha felnő, ő nagyon határozottan tudja, mi érdekli, és ez nagyon tiszteletreméltó. Nagyon értelmetlen is, de hát Gotti ilyen, az anyukája egyik kifejezése alapján paradoxon.. vagy Schrödinger cicája? Ezt a két dolgot mindig összekeverem, pedig rossz tudós leszek, ha nem vágom rá egyből a választ valami ilyen triviálisra. Ez bezzeg eszembe jut, mormogom, mikor bekopogok a szobája ajtaján, aztán rögtön be is nyitok, már így is túl sok időt vesztegettünk, mindjárt este lesz! Vagy elfogy a sütemény, lehet, hogy kicsit csipegettem belőle idáig. - Gotti, képzeld, kitaláltam valami nagyon-nagyon izgalmasat ma délutánra! Vedd fel a cipőd, és menjünk, tuti olyat tudok mutatni neked, amit még egy könyvben sem láttál!
I solemnly swear
I am up to no good
Gottfried A. Drake
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Harry Lloyd
»
»Szomb. 5 Jan. - 21:59
Rose& Gottfried
Happiness lies in the joy of achievement and the thrill of creative effort.
Ma felakasztom magam! Erős hurkot kötök erre a nekem bűvölt kötélre, mert ezt én igen okosan eltulajdonítottam nekem kötéllé egyszerű kis illúzióbűbájjal és éppen akkorát, hogy beleférjen a jobb lábam. Tartania kell úgy, hogy mégsem szorítja el a vérkeringést, tudom mozdítani, éppen keringésnyire, ujjaim végig ütögetem rajta megmérve mennyi mutató, aztán a hüvelykkel is, mert az vastagabb és egészen másmennyi hüvelykujjnyi, mint mutatónyi. A szobám padlásszerű, gerendákkal, ezt én kértem, hogy legyen helyük szárnyalni a magasröptű gondolatoknak. Anya,anya úgy frusztrál, ha nem nézhetek elég magasra! Apa,apa hamarosan olyan magas leszek, hogy beütném a fejem egy alacsony mennyezetbe és Patrick folyton sír, messze kell tőle lennem, a szinoptikus végbunkóim rosszul kapcsolódnak miatta! Így lett tágas belmagasságú padlásszobám gerendával, amin most átlendítem a kötelet, amire újabb csomót bűvölök, miközben fejjel lefelé esek. Lógok, pontosabban, hiszen nem véletlenül kötöttem magam ki, így fejjel lefelé lóghatok anélkül, hogy különösebb mágikus alapú koncentrációt kellene folytatnom és mindent megnézhetek fordítva. Még a gondolataim is visszafelé mennek, fejreáll minden cserepes virágom, ágyam és könyvespolcom, látom mennyi porcica gyűlt össze az ágyam alatt és tótágast állaz összes perspektívám. Meg sem lepődöm, amikor beront Rose csak úgy. - Esor, Esor tim látlálat? Kérdezem fordítva - Stíges rokka innöjel, luzssor ménnev lef a mőpic Kérem lengve előtte jobbra és balra, mint egy ingaóra, csak sajnos cseppet sem pontosan, a másik lábam túl heves kilengései miatt, hiába kulcsoltam rá az akasztottra. Legközelebb gondosan felkötöm mindenem.