Rowan ma nincs az iskolában, véletlenül hallottam hogy Apánk ügyeit intézi. Már-már fáradt nyugalommal sétálok az átkozott folyosók között, egészen le a nagy teremig, hogy kivételesen nyugodtan költsek el valami ebédet. Persze a szokás és a régi idők hatalma, hogy a fal mellett, a mardekár asztalhoz közel sétálva járok csak aztán eszmélek rá, ha ide leülök az nem kicsit nevetséges, a tanárok mellett már a helyem. Többet kellene aludnom. Persze a fojtott vihogás, az a kárörvendő él akaratlan is megüti a fülem. Elhúzott szájjal követem a tekintetük arra a hugrabugos lányra, aki sietve valami könyvet olvasva lapátolja be a kiszedett ételt. Nem is kell sokat várni, hogy rájöjjek mi a vicc tárgya, olyan vörös szőr serken a lány füléből hogy a mugli öregek is megirigyelnék! Talán túl jól is sikerült a tréfa, mennyit raktak ezek az ételbe? (Anno magam is hülyültem ezzel a viccel, csak én ésszel.) Odamegyek a lányhoz, hogy megállítsam az evésben nehogy még több szőr nőjön a füléből. Alap esetben nem feltétlen avatkoznék közbe, tekintve nem mindig előnyös az áldozat számára, de ha valóban egy murtlapot kopasztottak meg, akkor egészen biztos nem jól tették és ápolhatom majd a kis szerencsétlen hátát. Hova tovább Clive pontosan tudni fogja hiányzik egy és rajtam fogja keresni. Vagy egyszerűen közlik odaadtam Ozírisznak... a rossz nyelvek, ugye.
-Aki visszaadja, ami a tantermemből eltűnt, nem kap büntetést tőlem. Mindenki más megtapasztalja a csodálatos élményt milyen Aethonan istállót takarítani pálca nélkül. Vagy ha valaki nagyon finnyás akkor természetesen a viperáim fészkét is rendbe teheti, bár... nem ígérem hogy nem marnak a kicsikéim. - Kedves, könnyed mosoly varázsolódik az arcomra és kinyújtom a kezem tenyérrel felfele, jelezve szeretném visszakapni a kis rágcsálóm. Tudom hogy nem már bepácolt loboncot használtak, mert Rookwood professzor közölte kiürült a készlet és szüksége lenne utánpótlásra, csak még a napokban nem volt egyszerűen érkezésem rá. Hovatovább, hallottam hogy pletyka kering rólam, hogy a szobám tele van kígyókkal, sőt, kinn lakom az erdőben (bizonyára ez onnan jött hogy nem látni csak kinn és a tanteremben jó pár hete) meg mindenféle hasonló ostobaság, de mint volt mardekáros pontosan tudom jó rájátszani ezekre. Szabad kezem a pórul járt lány vállára teszem, főleg mert jobb ha velem marad, úgy hiszem tényleg sokat találtak az ételébe rakni. De legalább olyan ellenálló lesz most a lány, hogy csak na.

Szerencsére a lány abbahagyja az evést, Drake ha jól dereng a tucatnyi név közül. A mardekárosoknak persze nem tetszik hogy elvettem a tréfa élét, valószínű nem szólok közbe ha nem egy szerencsétlen állat sínylődne náluk. No meg... a gyengélkedőn van elég egyéb baj is (úgy hallottam a tegnapi heves esőzésben való kviddicsezés nem sikerült túl jól a griffendélnek) így megoldom majd ezt én. Melyik lány örülne ha napokig szőrös füllel kellene mászkálni? Ennek még én sem örülnék, pedig szívattak anno engem is mindenfélével, szintén mardekárosok. Meg a griffendél és a hollóhát is, de ez mellékes.
-Nos, uraim? Kollektív büntetés legyen? - Érzem hogy Drake megfeszül alattam, úgy hiszem rájött miért lett Ő sajnálatos mód a vicc tárgya, ahogy lepillantok és meglátom könnyes szemét sóhajtok. Ma sem ebédelek itt, de nem baj, úgy is egyedül tenném, akkor meg ehetek a tanteremben is. A lány szavait hallva azonban kellemesen meglepődöm, kedves tőle hogy gondol a kis patkányomra. Igaz kicsit túloz, ebbe nem hal bele szerencsére az állat, legalább is ha nem voltak túl durvák és nem fertőződik el. Utóbbi esetben megeshet, de azt úgy sem hagyom. Drake intő szavaira és az én sokat ígérő nyájas mosolyom látva az egyikük flegmán előlép, valami dobozt húz elő a köpenye alól.
-Tessék... most tartsa be a szavát! - Vágja hozzám foghegyről, ó biztos valami aranyvérű ifjú palánta, ragadozó mosolyom láttán némiképp elbizonytalanodik, nagyon helyes!
-Rendben, akkor a többiek megnyerték az istálló takarítását. Ahogy pedig ígértem, TŐLEM nem kapsz intelmet és fegyelmezést. Arról nem tehetek, hogy nem figyelsz a részletekre barátom, de hát nem is a hollóhátba kerültél, elnézem Neked. - Mosolygok rá gonoszan, mire kezdi sejteni mire utalok. Előkapok a derekamon lógó szütyőből egy nagyobb pergament és tollat, elkezdem írni a részleteket, hangosan szavalva mit írok.
-"Kedves Rookwood professzor! Sajnálattal kell értesítenem, hogy a kért murtlap lobonc kivonatok elkészítése késni fog a küldönc diák személye miatt, aki eltulajdonította McGonagall professzortól az erre szolgáló murtlapot és emiatt hátráltatja az Önnek tett ígéretem betartását. Kérem, büntesse meg úgy a fiút, ahogy jónak tartja, nem kell visszafognia magát. Üdvözlettel: Alec." Nos kérlek vidd el a professzornak a levelet, de légy tisztelettudó, mert tudvalevő elég... rossz napjai vannak. - Nyomom a kezébe a megírt levelet a többieknek meg mondom hogy délután találkozunk az istállóknál, mehetnek a dolgukra, mert bizonyára akad! Drake felé fordulok, de előveszem a pálcám.
-Evanesco! Jobb ha ebből már nem eszel, meg más se. - Tüntetem el a tányérjából az ételt meg a környéken azt amiből szedett.
-Gyere velem, helyrehozlak mindkettőtöket. - Igazítom a haját a füle elé pár óvatos mozdulattal, vele már kedvesen, megsimogatva a hátát.-Amúgy meg ne foglalkozz velük, a vörös is jól áll. Nekik a barna már kevésbé fog... pár napig biztos istálló szaguk lesz. - Mosolygok a lányra, majd ha engedi akkor terelem a tanterem felé. Egyrészt azért mert ott a helye a kis murtlapnak, aki idegesen kaparássza a doboz falát, másrészt mert ott vannak olyan gyógynövények amiből teát tudok csinálni, ami hatástalanítja a lobonc varázserejét és mellékhatását.
-Drake, ugye? Még gyakorlom hogy minden diák neve menjen, de a hugrásokat könnyebb megjegyeznem. Hívj csak Alecnek, nem vagyok még professzor, az McGonagall. - Mosolygok tovább, próbálva elterelni a figyelmét a könnyed csevegéssel a tényről most így kell emberek, mitöbb, a diákok között sétálnia. Mert hiába a haja, azért kilátszik a szőre sajnos...
-Mit olvastál ennyire?

Ha nem is teszem szóvá hangosan, hogy egyetértek a lánnyal, de tekintetemből egyértelműen leolvasható kinek a pártjára álltam ebben a vitában. Tanárként lehet nem szép dolog feltétlen, Clive minden bizonnyal jobban mérlegelne, kedvességével megenyhítené a szíveket és békét teremtene a békétlenség háborgó tengerén is, de én nem ebben nőttem fel, számomra egyértelmű, hogy ott az igazság, ahova én mondom, mert nálam a hatalom, jelenleg, így okosan kell csinálnom Drake ne lássa kárát. Emiatt osztok ki büntetéseket, de pontot (én) nem vonatok le, Erin majd meglátjuk. Mert hát tudom a nőről, hogy amúgy a neve ellenében inkább megviselt és fáradt (saját tapasztalat mit okoz a folytonos stressz, nem kell hozzá nekem diploma) mintsem kegyetlen nőszemély. De attól még jó szívni a mardekáros vérét. Ahogy aztán kettesben maradok a lánnyal, érezhetően inkább arra fókuszálok őket rendbe hozzam, az a prioritás, nem más. Próbálom a haját segítségül hívva menteni a menthetőt, de tisztában vagyok vele, csodákra én sem vagyok képes. Ám azt hiszem erős lányba botlottam, jól állja a sarat, arra meg csak cinkosan mosolygok, hogy megérdemelték az istálló pucolást a többiek. A pírt, ami rózsás kertet varázsol Lemon arcára inkább annak tudom be, hogy sokan néznek felé, kellemetlen helyzetbe került, nem annak, hogy különösebben én váltanám ki. Megszoktam hogy ebben az iskolában inkább nem tudnak velem mit kezdeni tanárok diákok egyaránt, így észre sem veszem, talán nem kéne a személyes terét molesztálnom, ha csak annyival is, hogy terelgetem.
-Természetesen Lemon, hasonló okokból kértem én az Alecet. - Érezheti mosolyomon a szimpátia fűszerét, hiszen ki nem állhatom ha Silverlake-nek hívnak, nem csak azért, mert az öcsém is az és igazából Őt illeti a név, hanem mert ahogy Lemon is kifejtette, nem fejezi ki a személyem. Nem akarom hogy apámhoz társítsanak, hiába nem él már, friss a gyász, de az elmúlt tíz év nem múlik el nyomtalan.
Annak érdekében, hogy eltereljem a figyelmét a vizslató tekintetek elől a könyvről érdeklődöm, ami olyannyira lekötötte, hogy meg se nézte mit eszik.
-Jó is az. Már hogy van olyan könyv, amit szívesen olvasol. Amikor diák voltam nem bírtam volna szabadidőmben is olvasni, pedig amúgy szeretek. Én mugli könyveket szoktam, de ssh. - Mondom félhalkan neki, de úgy hogy hallja a szőr ellenében is, jelezve nem tartom égőnek, hogy bukik a romantikára. Fiatal lány, meglepőbb lett volna, ha valami véres történelmi regényt olvas... De persze nem faggatom, ha nem mesélne róla, enyhén noszogatom csak, ossza meg miről szól nagy vonalakban, amíg beszél sem a környezetét fürkészi.
Szerencsére egészen hamar elérjük a termet, lévén az is a földszinten van, ha a másik végében is és hellyel kínálom, üljön ahova jól esik.
-Megfognád nekem a dobozt, kérlek? - Adom a kezébe a murtlapot rejlő kartont, hogy elő vehessem ismét a pálcám és ahogy óvatosan kinyitom elsuttoghassak rá egy nyugtató igét. Nem örülnék ha megharapna minket, a kellemetlen mellékhatások amit a harapása okoz, nos... kihagynám, jó így a bélműködésem.
-Hozok neki nasit, gyorsan lekezelem és Te jössz. - Remélem nem lesz ellenére, itt nem látja rajtam kívül Őt senki, nem fogják piszkálni, meg úgy vettem észre aggódik a jószágért, ahogy én magam is. Tehát ha nincs ellenvetés, akkor hozok egy kis csemegét az állatnak, amit jutalomból szoktunk adni Clive-val, eléggé lefoglalja őket az evés, hogy lekezelhessem a sebes hátát némi kenőccsel törődő gondoskodással. Én le sem tagadhatom, mennyire az életem szerves részét képezik az állatok.
-Úgy láttam érdekelnek az állatok. Szerintem kiválóan el tudnál helyezkedni később ilyen területen, de persze megértem ha más is vonzz, csak... kíváncsi természet vagyok. - Kérdezem, igyekszem nem személyeskedni, ennek ellenére tudom sokat kérdezek, rossz szokás. Nagyon finoman kezelgetem egy vattával a jószág hátát, ha látok felőle érdeklődést gondozás ügyében akkor szívesen megmutatom hogy csinálja és kérem meg fejezze be. Abban az esetben hamarabb rátérhetek az Ő teája főzésére, ami elmulasztja majd a murtlap lobonc hatásait, minden hozzávaló megvan itt, szerencsére nem egy bonyolult ital, ha ez ember ért a gyógynövényekhez.

Tény ami tény, aki emlékszik rám diákkoromból nos... tudja elég könnyelműen bántam a kapcsolataimmal, minden héten más barátnőm volt, egy idő után fiúkkal is bővítettem a repertoárt, szóval joggal gondolná, hogy hátsó szándékkal terelem a zsenge hölgyet a tanterem felé. Azt persze már ezek a nők és férfiak már nem tudják, miért tettem amit és hogy noha tíz év alatt nem változtam sokat de általában maradok a korombelieknél... liliomtiprónak nem vallanám magam. Ezen indokokból kiindulva kicsit sem aggódom hogy kettesben maradunk. Azaz hármasban, itt van velünk a pórul járt murtlap is!
-Nem értem miért, csinos, okos lánynak tűnsz. A lányok talán túl irigyek a fiúk meg gyávák? Az én időmben bátrabbak voltak. Vagy csak én voltam? Ahm... ki tudja már! De a lényeg, hogy noha egy könyv egészen magával ragadó, ne feledd el saját magad is megélni a dolgokat. Sok klassz dologról maradsz le, ha csak képzeletben barangolod be Angliát, vagy bármi mást. - Mosolygok rá, míg összepréselem az ajkaim, kár lenne ha lemaradna a jó dolgokról, mert visszahúzódó. Mondom én, aki eltűnt a vadonban évekre sárkányok után kutatva, tudom, tudom, de az is kalandos volt ám!
De ha már kaland, a kis patkányszerű barátunk is látott eleget, ideje megpihennie szegénynek. Szerencsére Lemon nagyon segítőkész, a lelkesedését látva én magam is egészen mosolygóssá válok, mert ritka ha rokonlélekkel találkozom. Ezért is faggatom kissé, vajon érdekli ez a pálya, az állatokkal való kooperáció és örömmel hallom biza érdekli!
-Hmm, utóbbi nagyon jó érzés. Én gyakran csinálom. Igaz, mióta itt vagyok inkább csak kígyókkal és hüllőkkel, ha látom megsérültek esetleg akkor ellátom őket és ha épek visszaviszem őket. Ha gondolod egyszer tarts velem, akkor jobban belelátsz és talán könnyebben döntesz. Én a törvényekben nem vagyok valami jó, ha Te igen, az hasznos! - Vigyorgok, mert hát sosem tartottam magam valami okosnak, aki Rowan mellett nő fel és Clive a példaképe, nos... talán nem meglepő ez a fejlemény. Lemon előtt az élet, bárki lehet még. Kezdem érteni miért szeretnek a tanárok tanítani. Fura hogy nem is emiatt jöttem és mégis kezdem ezt az oldalát megszeretni a dolognak.
-Mi a baj a vélákkal? A szépség csak nem bűn. Vagy ma már az is? - Kérdezem meglepve és érdeklődve, mert hát sok minden miatt ért már engem is megkülönböztetés, csak én már fel sem veszem. Amiről Lemon beszél szemléletformálást igényelne, de a varázslótársadalom java szűk-látókörű. A varázslékkel kapcsolatos és egyéb értelmes fajokkal szembeni besorolás is az esetek zömében diszkriminatív és nevetséges. De én nem értek a politikához, az is biztos.
Míg a kérdését felteszi már a teájának forralok vizet és hacsak nem szeretné kicsit dajkálni a szuszogó murtlapot visszateszem a helyére, míg a megfelelő füveket keresgélem ki Clive ABC és különböző besorolásai alapján akkurátosan rendbe tett szekrényében. Igazából nem kellene keresnem semmit, csukott szemmel is tudom hol mi van csak... jól esik babrálni.
-Ohm, nem is tudom. Mindig is nagyon szoros kapcsolatom volt a hüllőkkel. Adta magát a dolog, velük akarjak lenni mikor dolgozom. A veszélyesnek besorolt vagy hitt lények is csak... törődésre vágynak. A sárkányok is. De amúgy harmadikos voltam. - Vonom meg a vállam, elkezdem egy tálba belemorzsolni a hozzávalókat és próbálok olyan növényeket is mellé rakni amiknek azért jó az íze és nem lesz túl keserű ez a tea. Igaz, a levendulát nem mindenki szereti ahogy a rózsát sem, de állítom inkább ezt akarja érezni az ember mint az olajos keserű borzalmat. No meg... nem épp követendő példa vagyok.
-Na, ezt megiszod, várunk egy kicsit és akkor ki tudom szedni a füledből a szőrt. Előre szólok, pocsék íze van, pocsékabb mint a romlott tejnek, de... muszáj lesz meginnod. Mind, mert nagy dózist kaptál. Ám hogy legyen valami jutalom is, fel tudok ajánlani egy kis mentás csokit. Meg Bagolyberti féle drazsét, bár... ott lehet épp nem fog javulni a helyzet az ízekkel, tudod. - Intem magamhoz pálcával a fiókból a két említett édességet, rajtam kívül kevesen szeretik a mentás csokit, de ki tudja, talán Lemon ebben is hasonlít rám. Annyi bizonyosan leolvastató az arcomról, hogy előre bocsánatot kérek a tea ízvilágáért, nem lesz a kedvence, hacsak nem valami furán mazochista alkat.

Széles mosollyal nyugtázom, hogy velem tartana egy vissza a vadonba túrámon valami felépült állattal. Szerintem nagyon jó érzés, szívesen megosztom bárkivel, akiben látok erre való hajlamot. De egy biztos, híreket nem igen kaptam Wales erdeiben vagy épp Peru őserdeiben, síkságain. A nővérem miatt újságot sem olvasok, ami tudom, eléggé gyerekes dolog, de képtelen vagyok bízni a firkászokban. Ennek fényében egyáltalán nem zavar, hogy egy diák mesél nekem, számomra sokkal hihetőbb, mint egy napilap.
-Tudod milyen a minisztérium... mindent felügyelni akar, még az erdőket is, az utolsó falevélig. Kéne egy vélákat segítő iroda, úgy mint a vérfarkasoknak. Mármint ne értsd félre a párhuzamot, de a vérfarkasokat is folyton abuzálják a semmire, főleg mióta Belby főzete tényleg hat. Hagyni kéne élni őket... - Vonok vállat, jelezve sajnos én a beletörődő fajta vagyok, mert nem értek a politikához. Ha itt és most lenne valaki, aki segítségre szorul megteszek mindent, de a messze lévőkön fogalmam sincs hogyan kellene. Magamon sem tudtam soha, nem hogy máson! De Lemonon éppenséggel tudok, ahogy a kezébe kerül a forró bögre tea (amit lehűtöttem kissé hogy tudja inni) bocsánatkérő mosollyal tekintek rá.
-Húzóra Lemon! - Végül is olyan mint az alkohol, állapotváltozást okoz, de szerencsére semmi másnaposság, csak olajos keserűség a szájban, amin egy csoki tud segíteni.
-Hú, ügyes kislány! Csoda hogy nem griffendéles lettél, azok nem ilyen bátrak! - Simogatom a hátát, remélve nem köt ki rajtam a tea fél perc múlva, mert tényleg pocsék az íze, annyira nem tudtam feljavítani.
-Te vagy az én emberem! Persze. - Pálcámmal rögtön intek is ide egy kancsó vizet, teletöltöm a poharát, ha inna még legyen kéznél, aztán a csokit is adom jutalomból.
-Annyit tehetek még, ha elmúlik az émelygés akkor elviszlek a konyhára és olyan kaját kérünk Neked amilyet csak szeretnél. Ismernek már ott a manók engem mint a rossz pénzt, Neked még örülnének is! - Mosolygok rá, közben magamhoz veszem az egyik csipeszt amit macskákhoz és kutyákhoz szoktam használni ha a fülük tisztítom, persze steril, nem lesz baja, de jelenleg más eszközöm nincs ami segíthet. Le is ülök mellé az egyik székre.
-Amúgy... gyakran piszkálnak vagy csak peched volt? - Érdeklődöm még, míg várunk hasson a tea és csillapodjon a gyomra. Elkényelmesedem a széken, de bármi kell neki esetleg, azt adom rögtön, ne legyen Neki arra gondja. Tudom hogy ilyenkor jobb veszteg maradni és örülni annak ha tompul az íz és a felkavart érzés.

Elnézően mosolygok a felcsattanására, hogy mennyire heves és mennyire a szívügye ez a dolog. Jó dolog a szenvedély, én is ilyen voltam. Néha vagyok is, de én általában megszívom vele, tegyük hozzá, remélem Lemon nem.
-Megértelek, egyet is értek, de amit te szeretnél az egy nagyon komplett dolog, szemléletformálás, ami nem egyik napról a másikra valósul meg. Nagyon sok energia, nagyon sok időbefektetéssel, magas minisztériumi pozícióval vagy olyan írói és vezetői vénával ami tömegeket mozgat meg. De előre szólok az újságok is korruptak, azt közlik le amit úgy ítélnek olvasott lesz nem azt ami az igazság ezért nem olvasok újságot. - A nővérem gyönyörűen elérte, hiszen Ő sem azt írja ami van, hanem azt amit olvasni akarnak az emberek, ettől népszerű riporter, nem másért.

Az ital aztán ha akarja ha nem elfojt minden indulatot, megmosolygom hogy próbálja nőiességét törékenyen fenntartani, nem kell tudnia engem ilyennel nem lehet lelombozni. Inkább úgy teszek mint aki nem látott és hallott semmit, megkönnyítem a dolgát.
-Tudom, én is ittam már. Hamarosan jobb lesz. A csoki segít. Tényleg segít. - Mantrázom, a placebo hatások előidézésében nem vagyok rossz. Elvégre a csokoládé is inkább figyelem és íz elterelő sajnos egyéb jótékony hatása jelenleg nincs, de nem is kell több igazából.
-Sosem tudhatod. Bár én is jobb szerettem a mardekárt, azt hiszem. Kinek mi otthonosabb. - Mosolygok rá, elvégre láttam én már gyávának tűnő griffendélest, de a süveg tudja mit csinál mikor beosztja a diákokat. Persze emiatt is igaz, hogy a hugrásoknál a helye ennek a lánynak is, teljesen jól áll neki a szerep. Az kevésbé hogy piszkálják ezért, persze, rá is kérdezek mennyire állandó ez nála.
-Értem. De remélem a háztársaid észrevesznek. Azaz hagyod nekik, hogy észrevegyenek. - Tegyük hozzá, mert aki magának való az is marad, én is ilyen vagyok azt hiszem.
-Hmm, még mindig tanulom a neveket... Peter... Preston... - Azt hiszem hallottam egy P betűs Draket még, bocsánatkérően nézek rá, nem tartottam annyi órát, Clive az oktató a dolgozatok javításánál meg nem mindig nézem meg a tulajdonost. -Ugye tudod ez nem csak a mardekárosokra igaz? Tény hogy ők jóval többször kötekednek, de egy griffendéles vagy akár egy hugrabugos is beleköt bárkibe, ha úgy dönt, jól mondod. Többször meg is teszik, mint hinnéd... Kerüld inkább őket. Már a kötekedő embereket. - Magyarázom míg a haját óvatosan a fülé mögé simítom, a többit meg a háta mögé igazítom.
-Ez fájni nem fog, maximum szokatlan lesz, ne mozgasd a fejed kérlek. - Húzom közelebb a székem és finoman megfogom az állánál, hogy bedöntsem a fejét valamennyire és tartsam finoman. A csipesszel gyors és óvatos mozdulatokkal immár könnyen el tudom távolítani a szőrt, a tea bármennyire is szörnyű, de hatásos legalább. A kiszedett szőrszálakat az asztalra teszem, szép kis kupac lesz. Aztán megkérem forduljon meg és megismétlem a műveletet, majd magam felé fordítom és megnézem magamnak újra. Nem látszik semmi már, ügyes vagyok, meg Ő is ha nem mocorgott, bár akkor is csak a fém hűvösét érezhette a fülében.
-Nos Lemon, újra régi fényedben tündökölsz. - Mosolygok rá szélesen, majd a szőrt bereptetem a kukába, a csipeszt meg elmosom és elrakom a helyére, Clivenak szava ne lehessen a rendre.

-Jaj Lemon, az emberek félnek attól amit nem ismernek, nem értenek. Én is tökéletes példa vagyok rá. Tudod hányan félnek tőlem, csak mert én bármikor szóba tudok elegyedni egy kígyóval? Az első reakciója mindenkinek hogy arra kérem a legjobb barátomat marja halálra a másikat, mérgezze meg, esetleg törje ki a nyakát és nyelje le egészben. Nonszensz, nem csak azért, mert fizikailag képtelen lenne megtenni ezeket, hanem azért is, mert a legtöbb kígyó fél ha emberrel találkozik, de ezt sosem gondolják végig. És ebből fakad minden hasonló baj. A vérfarkasokat kinézik mert azok amik, holott csupán egyetlen éjszaka veszélyesek minden holdciklus alatt, amúgy teljesen ártalmatlanok. Az emberek, mivel nem gondolkodnak és félnek ezért nyúlnak az erőszakhoz, a megfélemlítéshez, mert ettől erősebbnek, felsőbbrendűnek érzik magukat. Sajnos ezen változtatni nehéz. - Mondom csüggedten, mert értem én Őt, de ezért mondtam amit Ő szeretne hosszú és nehéz folyamat. Egy magyar mennydörgőt hamarabb megszelídítek, holott Clive az idomár, nem én.
Inkább foglalatoskodom a fülével, több örömöm és sikerem lelem ebben, mert nem tudok bölcs tervekkel, ötletekkel előállni neki, Clive hamarabb megtenné, vagy Minerva professzor, az igazgatót nem is említve. Közben megmondja a bátyja nevét is, Patrick, tényleg. Bólogatok, megosztok vele egy mardekáros titkot.
-Tudod Lemon, a mardekár nem a bátrak háza feltétlen, ellenben ki kell vívni a tekintélyt, mert nem lesz meg a tisztelet. A legtöbb mardekáros olyan embert próbál kiszúrni magának, aki nem fog visszaszólni, csak tűr. Mivel Te szabadidődben is olyan ártalmatlan tevékenységet űzöl, mint az olvasás és hugrás is vagy, könnyen célponttá válhatsz. Nem azért szúrnak ki mert bosszantanál bárkit is. Emiatt mondtam kerüld ahogy tudod őket. Vagy ha nem, tudok tanítani pár trükköt, ami elég látványos varázslat hogy békén hagyjanak. - Elég edzett vagyok, főleg Rowan miatt, ha akarja tanítok pár dolgot, Dixonnak is felajánlottam. Nem kell hogy feltétlen pokol legyen az itteni hét év...
-Megértelek, én ilyenkor szöktem ki a rengetegbe. De előre szólok én nem vagyok követendő példa, a birtokon sok félreeső zug van, nem kell ehhez az erdő. - Leopolddal anno nem voltam egyedül, egy óriáskígyó általában jó elriasztó barát, de ha Ő csak leül olvasni akkor abból lehet probléma, nem akarom hogy baja essen. Közben igyekszem hamar túllendíteni őt a szőr procedúrán, mosolyogva bólintok hogy készen vagyunk. Talán mintha kicsit csalódott is lenne, de bizonyosan képzelődöm.
-Igazán nincs mit. No, kimenjünk a konyhára vagy inkább hagyjalak olvasni? Én reggel öt óta nem ettem, szóval nekem muszáj, vagy kidőlök a beadott fogalmazások felett. - Egyszer Clive már felkeltett, hogy bealudtam, az nagyon ciki volt, de szerencsére el tudtam adni hogy csak fáj fejem és mindjárt jobban leszek. Ettől függetlenül tényleg kéne ennem valamit, mert valóban fájni fog a végén...

-Nos... igen. De azért vannak jó pillanatok is. - Az emberek java ügyes, megoldja, hogy keveredjen boldogság is a mindennapokba.
-Nem szép, de ez amolyan reflex. Oh, milyen utópisztikus gondolataid vannak. - Mosolygom meg Lemont, mert ez a mindenfelől megértés, segítés elég álomszerű, főleg nekem, aki folytonos abuzálásban nőtt fel, ugye. Persze ettől még elgondolásnak szép a dolog, de nem akarom kiábrándítani a rideg valósággal kedves fiatal lelkét. Bár meglep, hogy érdekesnek tart, a párszaszó miatt lehet, esetleg hallott órát tartani, nem vagyok egy Clive, jóval lazább vagyok, ez tény. Aztán mégis elmondja csak úgy, azon már kedvesen mosolygok rá, ritkán gondolják ezt értéknek bennem.
-Kedves hogy ezt mondod. Ebből is látszik, hogy Neked emberekkel kellene foglalkoznod, mert figyelmes és törődő vagy. Csak ki ne öljék belőled ezt a remek tulajdonságod! - Mert az emberek alapból nem jóindulatúak, hanem felszínesek és irigyek. Legalább is én ezt tapasztaltam, emiatt is vagyok bizalmatlan, azt hiszem. A gyerekek mások, velük még lehet formálódni, együtt, mert érzem Lemon is jó hatással van rám, hogy igenis nem minden ember csőlátású és érdektelen. Jó persze Clive sem, de félek bevallani, vele elfogult vagyok. Én is megpaskolom szabad kezemmel az övét, ami az enyémen pihen, tényleg kedves leány, remélem mások is észreveszik és talál jóbarátokat.
-Akkor reméljük ha megkeresel mással fogsz! - Villantom meg a mosolyom, mert megkereshet persze bármi mással is, nem muszáj elriasztó bűbájokért. Talán nem fogják piszkálni, főleg mert azért szorult némi vehemencia Lemonba, akkor pedig úgy sem mernek pimaszkodni, nem olyan bátrak.
-Ezt megértem, én is imádom járni a kitaposatlan ösvényeket, de én inkább ősszel, akkor minden csendesebb, hűvösebb és színesebb. Már nekem, persze. Mutathatok egy tisztást az erdő szélén itt is, de csak nappal menj arra kérlek, a rengeteg belsőbb területein már élnek veszélyesebb bestiák is, de ezen a részen thesztrálok és bólinterek szoktak lenni. Tavasszal szerintem virágok is, bár én ugye csak a gyógynövényeket szoktam figyelni. - Vallom be, mert nem vagyok kimondottan virágos, akkor inkább a sima zsenge zöld fűbe heveredem le. Megmosolygom, hogy elígérkezett, igazából nagyon is örülök neki, szóval Hunter. Remélem jó srác!
-Semmi gond, ne várasd meg. Rendben, ha felépült a sikló aki épp nálam van szólok és kimegyünk, mit szólsz? És akkor megmutatom a tisztást is. - Állok fel, remélem ez megfelel Neki, mert amúgy elég sok a munka, nem tudom pontosan hogyan tudok elszakadni. De ha jó így ez számára, akkor megejtjük majd a kis találkozást és a kirándulást is. Lehet egybe kötöm az etetéssel és akkor aztán nagyon ki lesz használva a séta. Nem is kívánom jobban feltartani, ha találkája van, kikísérem a teremből és mosolyogva szélnek eresztem ha bármi kell, engem itt megtalál vagy az erdő szélén, én magam meg elindulok a konyhára, hú megint mit fogok kapni hogy nem vagyok képes akkor enni mikor mindenki más!

//Köszi <3