Kicune

Suichi Naoto

Síró arcra egy darázs.

Becenév:

Shu-Shu, Nao

Kor:

16

Származás:

Sosem árultad el

Lojalitás:

Mi az a Voldemort, egy szappan?

Képesség:

Egészen egyedi, csitt, csitt

Csoport:

Mahoutokoro

Rank:

Shunrai

Play by:

Kento Yamazaki

Karakter típus:

Sajátabb nem is lehetne

Szia már megint te, mindig és még tovább a mindignél Kicune, legyünk akkor szia-hellóban, csában és mondjuk így, nevezzük ezt a beteg függést túl a köszönéseken kapcsolatnak, se veled se nélküled nem tudok élni, mert adsz és elveszel, szimbiózisban Veled ébredek, alszom el Kicune, anyám helyett apám vagy, ahogy nevelsz szellemesen, mind a kilenc farkadra ráfüggtem.

Nem hagysz emlékezni rá, ki volt az apám, szoptattak-e gyerekként, pufók és illatos voltam, vagy büdös-űzötten fetrengtem hányásban, szarban, tejet ittam, vagy bort, aranyosan, felesen a vérben, sárosan lettem-e mágus, mert olyan hibák tudom előfordulnak, hogy félnek se sikerül valaki, hiba lesz a számításban és elrontott egyenlet, vagy annyira fasza, egyenlőségjel után nagybetűs eredmény, függvénnyel, valószerűtlenség számításban, mint én és te Kicune, engedd magam meghatározni úgy, mint fél, aki veled vagyok egész, arany a te kilencedik farkaddal és fehér, mindig fehérben.

A rokon néni, Shuichi Satsuki mindig ráncos volt és szappanszagú, békamosolyú, türelmesen bölcs, mesebeli, szeretted minden történetét, mintha az ő meséje is lettél volna nem csak az enyém, osztoztatok rajtam és én rajtatok, ha te voltál a második én, ő a harmadik, mert etetett, amíg nem tudtam pálcát fogni, etettem, miután elhagyta a százasok egészségtelen mérföldkövét, kócos hercege voltam, sokszor láttam királylánynak, örökké tizenhatnak, még csak tíznek, kettőnek, csecsemőnek és halottnak.

Ott a cseresznyefa tövében, hegyekről is látszik sírhelye, és most az övé lettünk Kicune, az ő illatát szívjuk be és levegőjét szívjuk el, nekünk kell lenyűgözni, csak szeretni távolról, vagy gyűlölni elszigeteltségben, ő egyedül van, míg mi ketten lennénk vele, finom ajkába tolva a mochi-t egyazon térben, vinnénk magunkkal, igaz? kicsire összehajtogatva egy hátizsákban, villámfecskéken szárnyalva, Haru neve, illata és színe, szavai sokszor álmodunk vele és akarjuk, bemászunk hozzá a zuhany alá, zavarba hozzuk, túlkötődünk, ne bántsuk, ne bántsuk

Mi csak a furcsa fiú vagyunk Kicune, gyönyörű és lágy folyó, minden vonásunk fényből faragva, hűvös hegyi szellő az éjszakában, holdfényben felejtett cseresznyevirág szirom, te és én együtt a misztikum csupa nagybetűvel, szellemléptekkel, túlzok azt mondod, de tudom mi mindent vársz tőlem, fülembe suttogod, tökéletesnek látsz meztelenül, mindig fehérben és tisztán, csak néha összevérezzük, mert te rajtam keresztül állsz bosszút.

Fiú, aki megszólítja a fákat, okosan beszél, segítéssel, szeret, felsegít, amikor éppen te is úgy akarod Kicune és nem suttogsz fülembe illetlen szavakat, kényszerítesz lerágni mások körmét, szellemekkel suttogni, markomban görgetni ellenségeid fülét, te csalfa és kegyetlen Kicune, mennyire szeretsz minden édeset és felmászni fák tetejének utolsó, legvékonyabb ágára, fejest ugrani tavakba olyan magasról, hogy túl sem élném, ha nem lennél átkozott Kicune, én lennék áldott, semmitmondó, igazi kisfiú, beszélj hozzám folyton, velem vagy minden lépésemnél, nyomomban jársz rókadémon, elváltoztatsz, rángatsz zsinórjaidon, legengedelmesebb marionetted vagyok.

Kiszámíthatatlan minden pillanatom, hogy egy meg hány az mennyi, legekké varázsolsz legalja lenni a legzseniálisabbtól, különccé teszel, furcsává, rossz szó az elvarázsoltság, használjunk csúnyábbat, begombázva, baszva, normálisnak lenni, hogy utána ne legyek az, mert én tudok a fecskék nyelvén, hallgatom a fákat, tavakkal énekelek, tradíció és bomlás vagyok veled és miattad Kicune áthágom szabályait halandóknak és halhatatlanoknak.

Szia Kicune, gyere velem halkan, a néni elpihent már a másik szobában, hát gyerünk arrébb fel ne ébresszük halandó blablák hideg világába, surranjunk arrébb, szakéhoz üljünk Haru segít majd, tudod ugye, hogy ő lesz a gyámunk, kifésüli hajunkból a gubancot, megcsókol ha fázunk, mert kérjük tőle majd, szépen hajolva rá, ernyedten hullva mindenre, amit akarunk, beszélj hozzám, szórakoztass Kicune most a némaságban olyan egyedül vagyok.

Amíg nincs itt Haru és senki más az üres szobában minimalista bútorokkal, yukaták sorakoznak odabenn sorban egy beépített szekrény hátuljában, azt mondod nyissuk ki, válasszuk a legfehérebbet, már gyászolunk Kicune, meghalt valami bennünk is, én magam elvesztettem azt a halandót, akit egyetlenként fontosnak tartottam, gyerünk vigasztalj meg, szólj most hozzám, mit csináljak egyedül, karutát játszani sem tudok már, egymagamban, a cseresznyefák hallgatnak, csendes ház dallama sír, ott állok az ajtóban, várom azt az embert, Amerika mindig távoli misztikumnak tűnt, az ajtófélfának dőlve, kissé elnyitom ajkaim, szirom alakja van Satsuki néni szerint, mond Kicune, átkelt már, elhagyott végleg, kérdezek, nem felelsz, hagyod, hogy kis, átlátszó vízcseppek csörgedezzenek végig arcomon, mert azt mondod kell emez kinyilatkoztatása a bánatnak, úgy várni őt, Harut az ajtóban, hogy megfagynak rajtam addig és szaladni elé, engeded, hagysz keblére simulni, Haru én olyan bánatos vagyok, eltávozott a néni, de te szeretsz majd, akkor is, ha Kicune megorrol rám, elvétek egy lépést, leesek és üvegből vagyok, tudod, szeszélyes, mint én, sebaj, gyere játszunk karutát a bomló testet elég eltüntetni később

Mert micsoda a test, amit úgy félt minden halandó? Ha csak porhüvely, ideiglenes váz belemászni évekig szenvedni ingereitől, motorját tartani izzítva, enni, inni, aludni, levegő kell neki, salaktól távoztatni csendben és diszkréten, miközben a testtől mindenki szabadulna, mert undorító, Kicune, nem fényrókák vagyunk mi, hányunk, fingunk és csak lelkünk számít, túl a folyón, igazi, megfoghatatlan lényeg ott távol, messze-messze Kicune és mégis közel idehozzánk.

Elfogadva!

Kedves Naoto!

Talán így Szenteste, mikor a világ a Szent család újszülöttjét ünnepli, róla emlékezik, talán ildomos volna a családleírásról beszélnem, melyben oly sok érdekességet véltem felfedezni, mit az eddigiekben csupán csekély számmal tehettem meg. A családleírást kellene boncolgatnom, de nem teszem. Úgy hiszem, te és az elmédben élő társad, valamint Haru és az ő családja jóban lesztek, okosan, békében fogtok egymással élni. Kívánom nektek a legjobbakat ehhez.
Szenteste… Az emberek bejglit és mindenféle nyalánkságot tömnek magukba, de megfeledkeznek arról, mi is az igazi érték. Elfelejtik, hogy csak a szeretet a fontos. Elfelejtik a törődést, elfelejtenek mindent és mindenkit önnön maguk kivételével, mint minden egyes nap ezen a világon. Gyarló az ember, s ezt mindenki megsínyli. Tőled is megvonták a figyelmet, kedves Naoto. Megvonták a figyelmet, ezért teremtettél magadnak egy társat, akivel bárhol és bármikor beszélgethetsz. Persze, nem szeretnélek elemezni, hisz ennek a napnak nem a pszichológiáról kell szólnia, ahogyan a holnapnak és a holnaputánnak sem, de azt fontosnak tartom elmondani, hogy te legalább találtál magadnak támaszt ezen a mocsokkal fertőzött földön. Gratulálok, te a fertőben is képes vagy szeretni önmagadat, a benned élő barátodat, és még magadon kívül másokat is. Ritka az ilyesmi. Ritka a felhőtlen szeretet.
Kívánom, hogy tarts meg jó szokásaidat és légy erős a továbbiakban! Boldog Karácsonyt!
Roberty Blynberch

Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső
Halálfaló lista • A Főnix Rendje listája