~Hogy is van ez? Már év elején különórára szorulnak egyes diákjaid? Hallom feleségem kacagó hangját a fejemben, ha nem így lenne, akkor nem egy tanteremben lennék, hanem a csöndes tanáriszobámba. Mégis egy kis srácot várok, a pulpituson lévő asztalon ülve. Az üres termet nézve, amely most élettelen a sok tanuló nélkül. Az iskola első hetei sok izgalommal járnak. Újra találkozok a megszokott diáktípusokkal, akiket különböző módon tudok a bűjbájtan órák praktikáiba bevonni. Ahány óra annyiféle kihívással kell szembe néznem és megoldanom. Igazából, Martin Lacke megfigyeléseim szerint az órákon az elméleti anyaggal nagyon is tisztában van. Tudja ez nem kétséges, de a gyakorlathoz nem elég tettre kész. Talán túl sokat gondolkodik. Ezen kellene valahogy változtatnom. Talán egy gyakorlati büntető házimunka sem ártana neki. A padok fényesítését pár pálca mozdulattal el végezheti. Lassan az ujjaimat mozgatom és hol eloltom a teremben a világítás hol meggyújtom, még elég új számomra ez a technika és nehezebben is megy pálca nélkül varázsolni, de az élet tele van kihívásokkal és szembe kell nézni velük. Szeretem megmérettetni magam. Erre biztattam, a hétvégén a viharmadaraimat is. Rám bízták az iskola tanulóinak egy negyedét. Micsoda bátorságra vall az iskola vezetőségtől ez a kinevezés. ~ Az ablakokon igazán kellemesen süt be a lenyugvó nap. Ez a késő délutáni óra Tristan Scamander kedvenc napszakja. Lassan befejezi a gyakorlást az ujjaival majd az asztalon a mellette lévő papírokon áll meg a szeme. Egy pillanattal később eldobja a lapokat a terem közepe felé a magasba és a másik kezében már a pálcáját tartja és a leesőben lévő lapokat lebegteti. Több tucat lap a teremben száll. Egy sem esett le. Egy félmosoly jelenik meg a tanár arcán. Játékosan gyermekien hol ide, hol oda forgatva és billentve irányítja őket. Egy múlt századi mugli zeneszerző dallamait dúdolgatja mind eközben. A professzor így a tanári asztalon ülve igazán furcsa és kissé flúgosnak tűnhet, bármely éppen besétáló diákja számára.