Amott a távol kék ködében...

Ellie && Angus

Igazán fárasztó dolog a büntetőmunkás diákokat pesztrálni. Most épp az egyik hugrás srácot kísérem ki a kvidiccspályára, mert McGonagall tanárnő megkért, a griffendél csapata edzést tart, ó kedves Belby segítsen ki... mindegy, kimegyek én, anno szívesen néztem a meccseket. Theia összes meccsén kinn voltam, ha nem is feltűnő helyen. Mióta elment... szerintem nem voltam kinn a pályán egyszer sem. Sylvester sem jár, helyesen teszi, ha egyszer megint seprűn látom biztos beverem puszta fegyelmezésből azt az önelégült képét! Persze azzal nem számolok, hogy későn érünk oda, senki sincs a pályán, de azért pakolni kell, el is hajtom szerencsétlen srácot. Ahogy felocsúdom a pályát pásztázó merengésemből veszem észre, hogy a griffendéles csapat javában sétál el mellettem. Amióta Theiával eltávolodtunk egymástól nem tartom a kapcsolatot a kvidiccses bandával, nem is számítok rá, hogy bárki leszólítana, teljes lelki nyugalommal kezdek komótos tempóban elindulni vissza, mintegy követve a játékosokat, zsebre tett kézzel. A tanárnő nem mondta felügyeljek is, csak kísérjem el a szerencsétlen szabályszegőt.

Jelenleg a kviddics az egyetlen dolog az életemben, ami megnyugtat és ami által el tudok szabadulni a hétköznapoktól. Egyre közelebb vannak az évvégi vizsgák és bátran merem kijelenteni, hogy azon kevesek egyike vagyok, akiknek fogalmuk sincs a jövőjéről. Emlékszem még kislányként mennyire lázasan vártam, hogy itt lehessek, hogy a Roxfortba járhassak és most már lassan vége. Úgy érzem mintha elpazaroltam volna hét évet az életemből, mivel nem haladok semerre. A szüleim is mindig aggódva érdeklődnek felőlem, hiszen a nagyobb testvéreim már ilyenkor régen tudták, hogy mihez kezdenek magukkal.
Az edzés végeztével lassan érintem a földet és szállok le a seprűmről. Kicsit szomorú vagyok, hogy a mai edzés is ilyen hamar elment, de a jó dolgokkal mindig ez történik.
-Ügyesek voltatok ma is! – szólok oda a többiekhez. Már szokásommá vált mindenkit megdícsérni az edzés végén, de a többiek is ugyanúgy mondják, miután belekezdek. Pár percig még hallgatjuk a kapitány mondandóját, amiben összegzi a mai napot, majd mikor befejezi bólintunk és mindannyian elindulunk be a kastélyba. Utolsó vagyok a sorban, kicsit még le is maradok. Elfáradtam és nincs kedvem sietni, hiszen már úgysincs semmi dolgom ma. Ekkor viszont megpillantok valakit, akit most úgy érzem, hogy jobb lenne, ha nem látnék. Keserű szájízt érzek és szinte üvölt a testem, hogy ne menjek a közelébe, de az agyam nem hallgat rá.
- Na hát Belby, te itt? Azt hittem, hogy már el is feledkeztél a kviddicspálya létezéséről – szólítom meg Angust se nem kedvesen, se nem udvariasan. Régen volt már az, amikor valóban jóban voltam a sráccal. Mióta leballagtak és Theia nincs itt, hirtelen mintha el is felejtette volna, hogy én is létezem, pedig előtte minden olyan jó volt. Habár gondolhattam volna, hogy nem érdeklem, csak a testvére miatt volt olyan velem amilyen. Mindig is naiv voltam, nem szabad mindent elhinni, amit éppen jónak látok.

Angus & Ellie

Ellie && Angus

Ahogy elmerengek a lassan régmúltnak számító napjaimon, mikor még nem ütött be a krach, mikor még Theiával kiegészülve egésznek éreztem magam nem számítok arra bárkit is érdekelne a jelenlétem. Igazából Theia miatt sokan elhidegültek tőlem, hiszen azt látták egyre kevesebbet beszélünk, vagyunk együtt, tehát valamit elcsesztem. Logikusan én, holott csak védeni próbáltam. Ez elcseszésnek minősül. Ki tudja... de hogy pont Rookwood ébresszen rá mennyire nem is volt igazából választásom nevetséges. Az egész melankóliából egy nem épp kedves hang zökkent vissza, így felöltöm magamra a szokásos kissé lekezelő, negédes mosolyomat. Eléggé rászoktam Sylvester jelenlétében, aki azt hiszi mindent jobban tud.
-Miért, új házirendi pont hogy ki kell ide kutyagolni ha esik ha fúj... ahm, Warell, Wendel.. Warrington! - Teszek úgy mintha a neve se lenne fontos, holott tökéletesen emlékszem Elliere, de ezer éve nem Belbyzett le, szóval ha így állunk akkor tessék.
-Miért nem a többiekkel vagy előrébb? Nem bírod már úgy az iramot? - Ez a hogy vagy, remélem jól egy alternatív változata, fogjuk fel úgy. De ha Ő így én se másképp, épp csak kiveszem a zsebeimből a kezeim és összefűzöm őket a mellkasom előtt. Elvégre miért lógna ki a sorból hogy ne pikkeljen rám, nem igaz? Mintha nem lenne elég bajom, de ha azt hiszi megnyerheti a taplósági társalgás felsőfokon címet hamar kiábrándítom, végre valami amiben jó vagyok! Hah a fenébe is már!

Akármennyire is felidegesít Angus megnyilvánulása nem akarom, hogy ezt lássa rajtam. Mindössze egy gyenge szemforgatást engedek meg magamnak, mielőtt újra támadásba lendülnék. Vagy egyáltalán akarok én támadni? Sokkal okosabb vagyok annál, hogy most itt nekiessek és lejárassam magam. A gesztusaiból, a mimikájából, a hangneméből, egyszerűen mindenből csak úgy sugárzik a felsőbbség érzése. Mintha sokkal többre tartaná magát tőlem. Az addig oké, hogy én nem tudom, hogy mit kezdjek az életemmel, de ő ezt nem tudja. Nem is telt el sok idő és már így fenthordja az orrát. Ez egyszerűen kész vicc! Gondolhattam volna, hogy megváltozott, hiszen tudtam, hogy a Roxfortban van és egyszer sem keresett fel mióta Theia elment innen. Én és a nagy elvárásaim.
- Angus Belby, mégis mi ütött beléd, hogy már azt is eljátszod, hogy nem tudod a nevem? Jól tudod, hogy ki vagyok. Attól, hogy már nem diákként vagy jelen az iskolában még nem kell eljátszanod, hogy mennyivel többre vitted, mennyivel magasabban helyezkedsz el a ranglétrán – válaszolok neki kimért hangnemben. A seprűmet óvatosan leteszem a földre és keresztbe fonom a karom magam előtt. Úgy érzem, hogy még egy ideig itt leszünk és ilyen kellemesen fogunk beszélgetni.
- Kőbe van vésve, hogy folyamatosan a csapattal kell lennem? Nem hinném. Saját akaratomból maradtam le és gondolom egy cseppet sem lep meg, hogy elfáradtam az edzés után. Ki ne fáradna el? – úgy érzem, hogy egészen jól kezelem a srác mondandóját és úgy válaszolok, hogy az korrekt legyen. Már amennyire ebből a beszélgetésből kihozható a korrektség. Igazából ott van bennem a gondolat, hogy megkérdezzem miért tűnt el az életemből egyik napról a másikra, de most talán ennek nincs itt az ideje. Lehet, hogy sosem fogok erre választ kapni, pedig szeretnék.
Szeretnék, mert ez egy fájó, s megválaszolatlan pont.

Angus & Ellie

Ellie && Angus

Hmm, anya és Theia hívtak így mindig ha mérgesek voltak rám, de nekik jóval több kellett egy-két beszólásnál hogy elérjék ezt az állapotot. Ellienél úgy fest csökkent a tűrésküszöb, de ettől független nem fogom visszafogni magam. Mondhatjuk hogy még mindig haragszom a világra.
-Mióta Belbyzel Ellie? Na pont azóta kell gondolkodnom a Tieden. - Nézek félre, hogy na tessék, kezdődik. Aztán csak csodálkozva nézek rá, majd akaratlan prüszkölve nevetek egy sort, ó, hogy így állunk, higgye ezt, hol zavar?
-Majd megpróbálom visszafogni magam. - Mondom neki csak úgy odavetve, mert pont nem érdekel hogy hol vagyok a ranglétrán, sosem izgatott. Persze Damocles és Theia testvéreként szinte adja magát, hogy kérkedhető stádiumot kelljen szereznem, elvégre a bátyám híres bájitalzseni, a húgom híres kvidiccs játékos lesz pár éven belül, már most is neves azért. No meg Rookwoddal látni, aki ugye szintén bájital zseni, Minerva McGonagall alá kerültem segédként, aki köztudottan korunk egyik legtehetségesebb boszorkánya. Igazából elfogadom a leírását, érdekel is engem! Az sem jelent jót hogy ledobja a seprűt maga mellé, lemaradtam és újra beszélgetőviszonyba kerültünk? Lehet tetszik neki Rookwood, vagy kell neki egy jó jegy átváltozástanból? Ki tudja... Igaz, nagyon nem ilyen csaj volt, aki kuncsorogna bármiért is, de hamarosan vizsgák, lehet agyára ment a sok edzés.
-Nincs de általában velük vagy, nem? És ugyan mi az a mellékes saját akarat ami itt tartott? Hm? Ha meg túlhajszolod magad inkább hagyj ki pár edzést, mert ki fogsz dőlni. - Emelem égnek a tekintetem, mert az hogy fáradt nem válasz, én is az vagyok, mégsem akarnék itt ácsorogva diskurálni. Amúgy is elszoktam attól csak úgy bárki beszélgetni akarjon velem, a tulajdon bátyám is Sylvestert látogatja engem fel sem keresne hiába tolja a képét az iskolába, de mivel véletlen ott talált vele hát adta a sódert, akkor marad beszélgetni. Abból sem kértem, most sem hiszem hiányoltak volna, szóval csak mérgesen fújtatok egyet, de elnyomom a haragom, végtére is nem konkrétan Ellie a bajom hanem a világ. Igaz eléggé temperamentumos vagyok, de lássunk csodát, még mérséklem magam. Legalább is remélem elmondja mi kéne és mehetek a nem létező dolgomra.

Őszintén látszik Anguson, hogy nem igazán van kedve a társaságomhoz, ami roppantul idegesít. Jó, hát eddig is tudtam, hogy nem szívesen van velem, mert került, de most jobban zavar, mert nem a legszebb hangnemben fordul hozzám. Annyira lekezelőnek érzem ezt az egész szituációt és sértve is érzem magam, pedig én szólítottam meg. Olyan mintha arra próbálná fogni, hogy csak azért ilyen, mert Belby-nek szólítottam. Régen azért néha megesett, hogy így hívjam, ha heccelni akartam vagy poénkodtunk valamin vagy egyszerre a kettő. Mióta Theia elment és Angus is eltávolodott magányosnak érzem magam a Roxfortban, már a testvéreim sincsenek itt régen, hogy legalább velük ellehessek. Régen nem voltam ilyen, könnyedébben barátkoztam és már úgy érzem a kviddics csapat tagjai sem éppen a puszi pajtásaim. Nem romlott meg a kapcsolatunk, csak eltávolodtunk, mint mindenkitől.
- Most úgy csinálsz, mintha még sosem szólítottalak volna Belbynek. Nem hinném, hogy lenne ezzel gond, hiszen ez a neved, vagy netalántán rosszul tudom? – kérdezem szintén nem túl kedves módon. Talán ha én leállnék, akkor ő is. Akarom egyáltalán, hogy ez a beszélgetés szebb mederbe sodródjon? Az a baj, hogy nem vagyok benne biztos. Mintha rá akarnám zúdítani az eddigi sérelmeimet. Magam sem tudom, hogy mi a helyzet.
- Mindössze azért vagyok most itt és nem a kastély felé robotolok, mert egyszerűen kíváncsi vagyok arra az Angus Belbyre, aki most vagy, mivel egy jó ideje felszívódtál – rántom meg a vállam, mintha nem érdekelne, de a szememből kiolvashatja, hogy igenis szeretném tudni, hogy miért néz levegőnek mostanában. – Nem hajszolom túl magam, ez egészséges fáradtság. Ha nem érezném így magam, akkor nem adtam volna bele mindent a mai edzésen és az igazán szomorú egy csapattagtól – kelek gyorsan a védelmemre. Túl gyorsan adok választ, mint aki mindenképp védeni akarja magát. Kiskoromban válaszoltam így, amikor a testvéreim rám fogtak valamit, a kicsire, és nekem meg kellett védenem magam a szüleim előtt és bebizonyítanom az igazat.
- Ha már így belelendültünk a számodra láthatóan nem kívánt csevejbe, mi szél hozott ide? – kérdezem és erősen elgondolkozom rajta, hogy a pálya széli padokhoz kellene mennem egy kicsit leülni, de félek, hogy Angus nem követne, itthagyna és akkor megint lógva maradok. Most ezt nem akarom.

Angus & Ellie

Ellie && Angus

-Pf, nincs, az vagyok. - Vagy olyasmi, tudom meg fogom kapni egyszer még az élettől hogy nem érdemeltem ki. Apám már így is kételkedik, tudom. De végül is hívjon így akkor, mit bánom, lassan nincs aki a keresztneven szólítson, én leszek a maradék Belby. Ahh, komolyan tényleg minden idegesít, fel kéne gyújtanom valamit, a lángok általában megnyugtatnak, de persze nem most fogom míg itt van velem Ellie. Tényleg, miért is van itt velem? Fogalmam sincs akarom-e tudni de vagyok olyan balga hogy rákérdezzek. Aztán csak felszalad a szemöldököm és nézek rá némi értetlen szájhúzással.
-Hát tudod ki kell ábrándítsalak, de nem szívódtam fel sehova, tavaly óta folyamatosan itt vagyok, ha nem tűnt volna fel. - Igen, nem mentem haza nyáron sem, vagy karácsonykor, minek? Meg így kaptam előre némi gyors talpalót tanársegédségből, cserébe kaptam saját szobát... jó alku volt.
-Nem kötelességed edzésen is kihajtani a beled, senki sem várja el, elég ha a meccseken megteszed, ez csak sport. Tudtommal nem akarsz leszerződni egy csapathoz sem. - Döntöm oldalra a fejem, mert túlzás lenne nyomozok utána csak hallom a folyosói pletykákat ennyi. Senki sem említette hogy Ő is bepróbálkozna a versenyszerű szerepléssel. Minden esetre már nem olyan támadó a hangom csak értetlen. Elvégre nem értem továbbra sem mit akar kihozni ebből az egész csevejből.
-A büntetőmunka. Hoztam nektek egy srácot aki rendet tesz helyettetek. De nem akartam itt időzni, megvárni semmiképp, az már nem az én dolgom. - Semmi rejtett dolog nincs ebben, mondhatni a munkám végeztem, se több se kevesebb. Magamtól úgy sem jöttem volna erre, túl fájó helyszín. Ellenben látom tényleg kimerült, el se hiszem de megcsóválom a fejem, a kezem a seprűje felé tartom.
-Fel! - Markolok rá a nyelére, aztán elindulok a lelátó felé, jelezve ha kell neki ez a vacak nem árt ha csipkedi magát és jön.
-A professzor bizonyára örülne ha szemmel tartanám ezt a hugrás kölyköt. Megengedem hogy szórakoztass addig. - Vigyorodom el, határozottan túl sokat voltam Sylvesterrel, mert ez az Ő stílusa, mégis kapóra jön a hülyesége, mert nem akarom azt higgye canossát járok azzal, érdekel hogy fáradt vagy bármi. Minden esetre ha követett akkor le is ülhet mellém hogy nézzük ahogy a csávóka szedi össze a dolgokat és érezhetően meglepődik hogy még itt talál, talán kapkodni is kezd? Szeles társaság a hugrás csapat, nem mondom.

- Akkor jól, Belby – direkt megnyomom a vezetéknevét. Nem vagyok hajlandó Angusnak szólítani, mert az a régi időkre emlékeztet, amikor még közelebb álltunk egymáshoz. Őszintén nem értem, hogy miért csak őt hibáztatom, hiszen Theia sem keres, egyetlen baglyot sem kaptam tőle, mióta leszerződtetett ahhoz a csapathoz. Ugyan nem voltunk legjobb barátnők és nem lógtunk mindig egymás nyakában, de azért egy kis törődést igénylek. Így már nem is akarom közel engedni magamhoz az embereket, mert úgyis az lesz a vége, hogy eltávolodunk egymástól vagy csak szimplán ehagynak. Mondjuk Theiának sem lehet könnyű, de ebbe most nem szeretnék belemenni.
- Tudom, hogy itt vagy, viszont én inkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy mennyire elhanyagolod azokat az embereket, akikkel régen jóban voltál – rántom meg a vállam. Igazából csak a magam nevében beszélhetek, mert a többiekkel én sem igazán tartom a kapcsolatot. Olyan, mintha a Belby testvérek tartottak volna össze minket. Ebből is látszik, hogy ez az egész mennyire felszínes volt.
- Nem tudhatod, hogy mik a terveim – válaszolom szigorúan. Persze azt nem mondhatom, hogy nincsenek terveim, semmit sem tudok, hogy mi lesz. Természetesen jó lenne leszerződni egy híresebb csapathoz, hiszen a kviddics a mindenem, de nem tudom, hogy sikerülne-e, hogy elég jó vagyok-e. Talán össze kellene szednem a bátorságom és gatyába rázni magam. Már igazán rám férne.
- Senki sem kérte, hogy maradj itt, ha akarsz simán elmehetsz – vágom rá gyorsabban a kelleténél. Attól függetlenül, hogy en folytatnám eme nem túl vidám beszélgetést és a seprűmet is a földre kényszerítettem, még elmehet. Nem mondtam neki semmi olyat, amivel itt tartanám, meg sem kértem rá.
- Hé a seprűm! – kiáltok rá gyorsan, s még annál is hevesebben, mikor látom, hogy a kezébe veszi a legféltettebb tárgyam. Mikor elindul a lelátó felé kocogva megyek utána. Lenyugszom, amikor meglátom, hogy csak a lelátókhoz megy és leül az egyik padra, s én nem habozok elfoglalni mellette egy helyet. – Oh milyen nagylelkű lettél hirtelen! És mivel szórakoztassam, felség? – kérdezem gúnyosan, de azért a szám szélén ott van azaz apró mosoly.

Angus & Ellie

Ellie && Angus

Forgatom a szemem, hogy akkor dedózunk, jó, bár nem kívánom a vezetéknevén hívni, szóval maximum kap tőlem valami jó kis becézést vagy gúnynevet. Majd még eldöntöm, épp milyen hangulatom lesz és mi csúszik a számra. Ha semmi marad az Ellie, nem igen szoktam erre figyelni.
-Áh vagy úgy. - Nyer értelmet a dolog. Legalább is részben, hiszen Ő Theai barátnője volt, ergo a húgom pártját fogja, így nem, mégsem értem mit akar. De abban igaza van, hogy kb. senkivel sem beszélgetek. Igaz, abban téved hogy csak a régiekkel nem, fel kéne homályosítanom hogy az új emberekkel sem. Kivéve Rookwood, de... az Rookwood idegállapota miatt van. Legalább is ezt mondogatom magamnak.
-Tény. Te meg nem tudhatod mik az ambícióim. - Amik igazából nincsenek, ugye, de ha már elkönyvelt olyannak aki emiatt lenéz másokat akkor előbb utánajárhatna mivel vádol. Tény hogy én is kérdezhetek másokat arról vele mi van. De minek? Á, hagynám az egészet, mert nők, soha semmi nem jó nekik és igazat adok neki aztán tényleg mennem kéne, de továbbra is bennem van az akar valamit, nem üresben szenved velem. Tehát ha nem akarom legközelebb is leszólítson a semmire, egyszerűbb ha most kiszedem belőle. Első lépés zsarolni szavak nélkül a seprűjével ami ugye nem a szutyok tucat mint a többi. Ahogy nálam landol indulok is lelátók felé a nagy faggatásban össze ne essen, ugye. Ahogy leülünk somolyogva nyomom el a vigyorom.
-Micsoda udvari bohóc vagy ha még ezt sem tudod! A seprűdben az eszed? - Nézek rá provokatív sunyi mosollyal, de nem adom még vissza az eszközt. -Beszélgetsz még a Húgommal? - Kérdezem aztán a hugrás srácot figyelve, de komolyabban. Nem kell engem szórakoztatni, de ha már így alakult, akkor hátha többet tud mint én. Fájna, de elviselném, cserébe hogy pár morzsányival többet tudjak Theia-ról, mi van vele. Damoclest úgy sem akarom megkérdezni, a bátyám bekaphatja a valagam. Ha lehet jobban haragszom rá mint előtte...

Olyannak tűnik nekem, mintha egy picivel ideillőbb hangnemben kezdenénk egymással beszélgetni, de lehet ez csak a látszat és kezdek hozzászokni, mivel a gúny még mindig felfedezhető szavainkban. Mondjuk az egyértelműen kijelenthető, hogy Angus már feloldódik mellettem, mert hajlandó velem leülni a lelátóra. Vajon ha beszélnénk most rendesen, akkor utána minden úgy folytatódna, ahogyan abbahagytuk? Igazából erősen kétlem, hogy egy rövid társalgás odáig vezetne. Semmi sem lesz olyan már, mint régen.
- Akkor oszd meg velem az ambícióid, ne legyél ennyire titokzatos, nem sok értelme van – mosolygok rá negédesen. Mindenféle válaszra fel vagyok készülve. Két bátyám és egy nővérem van, igazság szerint már semmi sem lep meg és elég erősen ki vagyok képezve minden eshetőségre. Nem mintha olyan rosszul bántak volna velem a nagyobb testvéreim, de azért mindenki tudja milyen az a testvérharc és mindig készenlétben kellett lennem, mert sosem lehetett tudni mikor üt be a krach.
- Te vagy már egy udvari bohóc! – rivallok rá nevetve. Valószínűleg régen, ha egy bohóc így válaszolt volna a királynak már a fejét vették volna. Még jó, hogy nem a régi időkben élünk és nem vagyok udvari bohóc, ahogyan Angus sem király. – Nem a seprűmben van az eszem, de többet ér, mint gondolnád – válaszolok komolyan. Drága volt, habár nem a legfelső kategória. Inkább az eszmei értéke több, rengeteg meccset nyertünk meg, míg ezen a seprűn játszottam.
- Nem, felszívódott, mint te. Ez valami új Belby trükk? Ha igen, akkor avassatok be, hogy hogyan kell ezt ennyire jól csinálni és elfelejteni mindenkit, aki legalább egy picit is számít vagy számított! – mosolygok végig és érdeklődő arcot vágok, habár a gúny az maró hatású lehet. Kicsit ideges leszek, míg beszélek, de nem akarom, hogy látszódjon rajtam.

Angus & Ellie

Ellie && Angus

-Azt csak az arra méltók tudhatják meg, sajnálom, jelentkezz be a határidőnaplómba legközelebb is, hátha sikerrel jársz. - Horkanok fel, mert még én titokzatoskodom, Ő kezdte azzal nem válaszol normálisan egy olyan egyszerű kérdésre, minthogy versenyszerűen fog-e sportolni. No meg... nem fogom elmondani hogy semmi tervem nem volt és jelenleg sincs. Tudom én hogy kiváltság segédként tanulni, noha nem csak azt tanulom de ez meg megint csak az én buzgóságom. Ami szintén csak úgy jött, bekarikáztam a jelentkezést és ennyi. Idióta Damocles!
-Ez egy olyan filozófia kérdés, amit nem most vitatunk meg. - Közlöm aztán már oldottabban a lelátón ücsörögve, melyikünk is igazából az udvari bohóc.
-Azt hittem hirtelen azt mondod többet ér mint az eszed... Végtére is Te nem hollóhátas vagy, hmm... - Vigyorodom el halk nevetéssel, mindig is imádtam a griffendélesek agyát ezzel vagy hasonlókkal húzni, hogy nekem az eszem a lényeg nem az hogy belerohanok gondolkodás nélkül bármibe. Ellie most más tálalásban kapta, de mégsem bánom. Főleg mert mindig is irigyeltem a bátorságuk de sssh. Minden esetre nem kell féltenie a seprűjét, tudok bánni vele, hovatovább attól baja nem lesz hogy fogom és ujjaimmal dobolok rajta.
Azt viszont szomorúan hallom, hogy semmi újat nem tud nekem mondani a Húgomról.
-Theia Amerikában van. Szerintem újra akar kezdeni mindent. Nem tudom fog-e válaszolni, válaszol-e egyáltalán valakinek. Az egyetlen ember aki erre felelhetne... szintén Belby és szintén él ezzel a "csodálatos" új képességünkkel. - Damocles és az Ő új barátai... nincs bajom a vérfarkasokkal, tényleg. Nekem a személyükkel a gondom, hogy nem hiszem el hogy ennyire lekötik meg a bájitalok hogy ilyen távolságtartó legyen. Áh, nem akarok a bátyámra gondolni. A gúnyolódását meg fel sem veszem Ellienek, kiváltképp mert vagy nem írt a Húgomnak és ezért fortyog vagy írt de nem kapott választ. Mindkét eset tőlem független, legalább is részben. Inkább veszek egy mély levegőt és próbálok semleges arcot vágni, nézni a srácot a pályán, de nem veszem észre hogy épp nincs is ott mert bement az öltözőkbe.

Roppant érdekesnek tartom, hogy míg a pályán álltunk és ott beszéltünk egymással sokkal kellemetlenebb, feszültebb volt a hangulat körülöttünk. Most, hogy itt vagyunk a lelátón, mintha kicseréltek volna minket. Na persze nem teljesen és ígyis megy a harapdálás, de nem érzem annyira feszültnek a helyzetet. Olyan, mintha az elektromosság egy részét a fűvön felejtettük volna. Ezt már most pozitívumként tudom felsorolni.
- Akkor mondj egy időpontot abból a csudaszép határidőnaplódból és megjegyzem. Addigra méltó embert faragok magamból – egy apró mosoly kúszik fel a szám szélére. Jól tudom, hogy nem túl kedves beszólásnak szánta és talán arra várt, hogy megsértődök vagy felháborodok, de ez most nem jött össze. A bátyáim alkalmazták mindig ezt ellenem és a nővérem ellen. Egy idő után már mindig tudtuk, hogy mi a leghelyénvalóbb válasz.
- Jó, nem most vitatjuk meg, de úgyis te lennél az udvari bohóc – nevetek fel.
- Oh ti hollóhátasok és az eszeveszettül eredeti poénjaitok! Mikor már csak az enciklopédiák százait bújod egy eredeti és humoros szöveg után, de nem jön össze. Ezek vagytok tipikusan, de el kell, hogy keserítselek. Már nem idejársz, nem vagy hollóhátas és nem kellene már a diákok kicsinyes házak közötti versengésével foglalkoznod – a testvéreim is mind griffendélesek voltak. Emlékszem, mikor megkaptam a levelet, hogy engem is felvettek a Roxfortba már ott mondogatni kezdték, hogy remélik én is a dícső oroszlán házába kerülök. Igazán az elmondottak alapján egyik helyre sem tudtam volna kellőképpen behelyezni magam, de már most úgy gondolom, hogy jól döntött azaz ósdi süveg.
- Te sem beszélsz Theiával, jól értem? – kérdezek rá csodálkozva. Az addig oké, hogy én írtam a húgának két levelet is, de nem válaszolt. Utána már úgy döntöttem, hogy nem futok utána és nem írok neki, de ha én el akarnék menekülni a világ elől, a régi barátok és ismerősök elől, attól még tartanám a kapcsolatot a családommal. Hiába új élet meg minden jóság, ha a családod nincs mögötted, akkor ki legyen?

Angus & Ellie

Ellie && Angus

-Szép remények, de ne ígérj lehetetlent. - Mondom oda, hogy jó próbálkozás, de mivel magam sem tartom méltó embernek arra, hogy tudjam mik az ambícióim, így számára is ellehetetlenedik a feladat, ugye. De ezt nem kell tudnia. Az udvari bohócra felhorkanok, no lám!
-Csak azért mert férfi vagyok, mi? Olyan szexista vagy! - Nevetek, utánzom a feminista felkelőket, elvégre ki hallott már női udvari bohócról? Mert hát elképzelhetetlen hogy egyéb más okból aggassa rám a bolond szerepét, nem de? Hah, lehet tényleg annak kellett volna mennem, de azt hiszem túl indulatos lennék a posztra.
-Pff, nincs szükségem könyvekre, tudod ez magától jön, az ész előnye, de nem kárhoztatlak hogy nem ismered! - Aztán megint csak felprüszkölök, hogy már kivonna ezek forgalmából. Jó végül is igaza van, egy segédtanár ne legyen részrehajló. Nem szoktam, csak ilyenkor, de ennyi meg kell.
-Nem ide járok hanem itt tanítok, valóban. Majd próbálom észben tartani. - Mondom gúnyosan, de igazat adva neki. Még kissé szokatlan a dolog, ha nagyon nem figyelek a hollóháti toronyba akarok menni lefeküdni, aztán jövök rá már nincs is ott ágyam. De hát 7 év az 7 év, nem?
Theia miatt lassú, elnyújtott fejrázásba kezdek. Jól érti, nem beszélek a Húgommal. Nem is nézek rá csak a pálya füvét szemlélem. Lehet tényleg besokallt attól ami itthon megy, úgy fest nem csak velünk a barátokkal is. Vagy csak átment Damoba és a sok edzés mellett arra sem jut ideje hogy levelezzen. Ki tudja, lehet hamarosan nekem is annyi munkám lesz és vizsgám hogy én sem fogok ráérni ilyenekre.
-Szóval ha miatta szólítottál le nem leszek a hasznodra. Ennyit tudok róla, de ezt sem Ő mondta el. - Szimplán utánakérdeztem és mivel az öccse vagyok, készséggel válaszoltak is. Készségesebben mint a Húgom. Közben szórakozottan kezdek babrálni a seprű nyelével.

- Ez felettébb sértő tőled, Belby, hogy azt állítod, hogy lehetetlen belőlem méltó embert faragni. Már most az vagyok, igazán kinyithatnád a szemed – puffogni kezdek és annak sosincs jó vége. Régebben ezután következtek be a hisztirohamjaim és még kiabáltam is hozzá egy sort, de tartom már magam annyira érettnek, hogy ne álljak neki a fiúnak. Azzal csak azt bizonyítanám be, hogy neki van igaza és jelenleg ez az utolsó dolog, amit valóban szeretnék.
- Hány női udvari bohócról hallottál már? – kérdezem kíváncsian. Nem vagyok szexista, csak mindössze vannak olyan dolgok, amik a nők nem csinálnak. Mondjuk manapság már a mugli világban ezek egyre jobban eltűnnek és egyre nagyobb az egyenlőség, amit jó dolognak tartok. Nyáron az otthoni barátaimmal voltam egy helyen, ahol a biztonságiőr nő volt. Nagyon meglepett, s hogy őszinte legyek elég sok dolog meglep a muglik világával kapcsolatban, hiszen ők sokkal liberálisabbak varázsló társaiknál.
- Szóval szerinted nincs eszem, gratulálok, hogy ennyi ismeretség után ezt gondolod – nem nézek rá. Egyszerűen képtelen vagyok. Csak még jobban felidegesítene, ha még az arcát is látnám hozzá. Megsértve érzem magam. Legszívesebben odafordulnék és adnék egy jókora pofont neki, de nem teszem.
- Nem szabad különbséget tenned a házak között, akkor rossz tanár válik belőled. Minden gyereknek egyformának kell lennie a szemedben – úgy mondom, mintha annyira értenék a tanításhoz, amikor ez egyáltalán nem így van. Sosem gondolkoztam el azon, hogy visszajöjjek egyszer a Roxfortba és professzorként tevékenykedjek. Az nem én lennék, néhány idegesítő gyereket biztosan elküldenék melegebb éghajlatra. Nem jó tanárhoz illő magatartás.
- Értem, ha nem bánod ehhez most nem fűznék hozzá semmit – válaszolom halkan. Elég csúnya dolognak tartom Theiától, hogy a saját testvérével sem beszél. Az addig oké, hogy engem és a többi haverját hanyagolja, de hogy még Angust is. Önző és csúnya dolognak tartom, sokat esik ezáltal a lány a szememben, de akármilyen is még a mellettem ülő sráccal is, akkor sincs semmi, amiért kifejteném Angus előtt a véleményem.

Angus & Ellie

Ellie && Angus

-Hmm. Én már csak ilyen sértő vagyok. - Hagyom annyiban, hiszen persze, lehet megoszthatnám vele csak úgy minden belső gondolatom, de nem fogom. Eltávolodtunk, ha egyáltalán mondhatom közel voltunk hiszen Ő a Húgom barátnője volt mindig is tudtommal.
-Lehetnél újító szellem! - Válaszolom meg burkoltam aztán hogy egy női udvari mókamesterről sem hallottam még, de hát ami késik nem múlik, nem de?
-Nem tudod mit gondolok. Lehet ezt de lehet nem. - Legyintek, mert nem évődök akkor vele tovább, felesleges. Ha tényleg besértődik ennyin, akkor lehet még a végén tényleg butának fogom gondolni, az pedig semmi jót nem fog jelenteni.
-Hmmm szóval ha egy mardekáros k.csögösködik veled de nincs rá bizonyíték az egyenlőség jegyében kezeljem úgy mint mondjuk egy hugrást és közöljem jaj biztos csak beképzelted, jól van! - Vonok vállat, hogy nekem mindegy. Mindenki tudja, szerintem a tanárok is hogy nem lehet egyformán kezelni a diákokat, mert pontosan tudjuk milyenek általában az egy-egy házba tartozók. Aztán szóba hozom a Húgom, de hát Ő sem tartja vele a kapcsolatot, vagy Theia vele, számomra ez most marginális kérdés, hiszen nem tudok meg többet róla. Ahogy azt mondja ehhez nem fűzne hozzá semmit nem arra asszociálok hogy a Húgommal a baja, hanem hogy velem, hogy ki tudja mit mondott Theia neki de hogy kb magamnak köszönhetem a kialakult helyzetet. Ami valahol talán igaz is, de attól még idegesít. Szóval csak megint felmegy bennem a pumpa, mert őszintén, borzalmas hogy folyton ez van a fejemben, hogy mennyire hiányzik nekem a húgom, de ez már nem kölcsönös. Leírt magában és ez az állapot konzerválódott.
-Akkor szia. - Nyomom a kezébe a seprűt és ahogy mindig, most is elhúzom a csíkot. Rossz szokásommá vált, de mindig jobbnak látom nem máson kitölteni a dühöm így felpattanok és már itt sem vagyok, hacsak utánam nem jön, mert akkor meg tud állítani, amúgy bizony én úgy érzem elmondtam amire kíváncsi volt és magamban kívánok felrobbanni a tehetetlen dühtől.

Elég szomorú, hogy Angus ilyenné vált ennyire rövid idő alatt. Mintha teljesen kicserélték volna, de az is lehet, hogy csak én ismertem félre. Elvégre naiv kislány voltam még, habár néha még most is előjön ezen tulajdonságom, amit a legszörnyűbbnek tartok mind közül.
Őszintén kicsit szomorúvá tesz ez a beszélgetés, mert úgy érzem, hogy a jó idők már elmúltak és tényleg itt vagyunk azon a határon, hogy felnőjünk. Én is a nagyobb testvéreim nyomdokaiba fogok lépni és a Roxfort pár hónapon belül már csak szép emlék marad. Angusra is úgy kellene visszaemlékeznem és nem úgy, mint aki elrontotta ezt az edzés utáni órácskát.
- Azt látom – zárom rövidre. Mikor lettem ennyire sértődékeny? Ha mások ilyeket mondanak nekem az általában nem érdekel és most mégis zavartnak érzem magam. Nem kellene egy embernek a múltamból ennyire befolyásolnia a hangulatomat, hiszen még csak nem is álltunk egymáshoz olyan közel annak ellenére, hogy én... mindegy.
Néhány megjegyzésére nem reagálok. Nem vagyok hajlandó most azon beszélni, hogy ki lenne kettőnk közül az udvari bohóc, felesleges téma, elpocsékolt idővel. Arra sem mondok semmit, hogy nem tudom, ő mit gondol. Nem is akarom tudni. Úgyis csak ócsárolna.
- Miért egy hugrás nem tud bunkón viselkedni, ha éppen olyan napja van? Dehogynem! Reálisan kell velük bánni. A mugli iskolákban nincsenek személyiség szerint beosztva a diákok, talán jobb is úgy. Kisebb a verseny – magyarázom, habár ő erről nem sokat tudhat, így megértést és választ sem várok. Annyira más ez a világ a varázstalanokétól. Szokatlan és furcsa, ám mégis csodás és felemelő. Mindig történik valami izgalmas.
Meghökkenve nézek a srácra, amikor nem akarom kifejteni a véleményem a testvéréről, így inkább a kezembe nyomja a seprűm és elköszön. Nem tudom hová rakni. Talán azt várja, hogy rohanjak utána? Azt lesheti!
- Szia Belby – suttogom magam elé, mire feléledek a meglepődésemből. Már távol jár, ugyan még látom, de egyre kisebb az alakja és biztosan nem hallott meg. Azért elgondolkozom, hogy utánamenjek vagy sem, de végül belátom, hogy most jobb, ha maradok.

Angus & Ellie