koponyaűri nyomásfokozódás

Mr. Crouch, higgye el, hogy mi mind azért vagyunk itt, hogy segítsünk magának. Néha azon kapja magát, hogy a középkorú picsa monológja közepette néha odafigyel, és akkor megint újraindul az egész, hogy hüledezik, és egyszerűen nem hiszi el, hogy ez tényleg megtörténik. Mint a South Park tizenkilencedik évadát, kábé. Mindössze azért kényszerültünk rá, hogy korlátozzuk az ön személyes szabadságát, mert olyan állapotba került, amelyben veszélyt jelentett önmagára és másokra is. Meg kell értenie, hogy az ön múltjával, a középkorú picsa vet egy pillantást a karjára (az tényleg egy csúnya autóbaleset volt, tele van velük, de hát ahhoz képest, hogy a mentősök is meglepődtek, hogy abból a kocsiból még egyáltalán ötnél kevesebb darabban szedtek ki valakit; oké, a többit meg ő vagdosta össze, na és akkor mi a kurva isten van, nem azért csinálta, mintha olyan kurvára meg akart volna halni, bár ez is egy bocsánatos tévedés lett volna tizenhárom évesen két faszverés közt), és most bizonyára nagyon dühös. Szólíthatom Bartynak? Megértem az érzéseit. Higgye el, hogy mi itt mind…
… kinyalhatják a seggét.
De már eltöltött egy pár napot hüledezéssel, aztán még pár órát dühöngéssel, aztán szépen leszedálták a picsába, és most azt se tudja, hanyadika, de még abban se biztos, hogy milyen hónap, és innentől kezdve, ha ez egy rendes pszichiátriai bentfekvő lenne, akkor biztosra vehetné, hogy nem egykönnyen jön ki, ameddig van, aki fizesse a kórházi számlákat, és hát hogy a picsába ne lenne.
Csakhogy ez nem egy rendes pszichiátriai bentfekvő.
Akárkinek a fejéből pattant ki ez a hely, ahol le lehetne forgatni a Jane Austen-összest, közben meg zöld hálóinges pasasok (jó, és picsák, de az már lényegtelen) mászkálnak fel-alá, és zabkását szolgálnak fel kibaszott melasszal reggeli gyanánt. Gofri, ember? Palacsinta? Fánk? Legalább egy sima kontinentális? De nem. Zabkása, varázspálcák, élő látványeffektek, Mr. Crouch, mi annyira kibaszottul nagyon megértjük magát, meséljen még erről a társaságról, ahová ugyebár Mr. Dolohov is tartozik, miket szoktak együtt csinálni, a családjáról, a hobbijairól, melyik iskolában is végezte el a rendes bűbájos, úgy értem, a mugli érettségit, igen, végeláthatatlan hümmögések és bólogatások és megértő mosolyok, aprólékosan lejegyzetelik a kedvenc filmjeit meg az első, második, harmadik, jelenlegi (vagy ez most az ötödik?) kocsija alvázszámát, aztán a lelkére kötik, hogy ha jól viselkedik, és nem kezd el újra tombolni, akkor visszaengedik a többi beteg közé játszani.
Lehet, hogy Carrow agyalta ki ezt az egészet valamiféle poén gyanánt. Nyilván az agyára mentek az amerikai zugpodcastok, az ASMR videók meg az amatőr társulatok egy szál faszban játszott Hamlet-feldolgozásai, és egyszercsak kipattant a fejéből ez az új, átütő valóságshow-ötlet, a szülei meg alápakolták a stúdiót, és íme, az eredmény.
A másik lehetséges magyarázat, hogy el kellett volna hinnie azokat az impact factoros cikkeket az öröklött skizofréniára való hajlam és a szerhasználat kapcsolatáról, és még pár percre se kellett volna beugrania Antoninnal arra a Fletcher-féle goapartira. Nyilván ő vezetett, és még a Kinley gyömbért is saját üvegből itta, de abban azon a bulin már a puszta levegőtől is be lehetett állni.
A harmadik, hogy az apja dumas-i eszközökhöz nyúlt annak bebiztosításában, hogy soha életében ne jusson eszébe A Cégnél dolgozni.
A negyedik, hogy a kormány és a titkosszolgálat tényleg ilyen faszságokkal foglalkozik szabadidejében, ez valami agykutató kísérlet, amit ártalmatlan, elrabolt állampolgárokon folytatnak le, és bassza meg, lehet, hogy akkor még az idegenek is szóba jöhetnek.
Az ötödik, hogy ezúttal tényleg sikerült kiborítania az agyvelejét az aszfaltra, és épp kómában rúgja az utolsókat, a frontális kérgében meg pont ezek az utolsó kisülések.
Egyelőre a Carrow Show a legesélyesebb, de majd megvitatják Antoninnal, ha végre megtalálja. Persze, hogy mindent megígér annak a picsának, csak hogy ne altassák vissza az önkívületlenségbe.
Mondjuk amikor rákérdez Antoninra, és a zöld hálóinges beépített ember/hallucináció/korrupt pszichiáter/agykutató/földönkívüli angyalian készségesen odavezeti hozzá, akkor a lehető legrosszabb előérzet keríti a hatalmába.
Ledobja maga elé azt a melaszos zabkását. Óvatosan leül vele szembe a kerek, oroszlánlábas asztalkához. Miközben körülöttük a lehető legbizarrabb dolgok történnek, de nem figyel oda. Csak azért se fog odafigyelni. Bassza meg, lehet, hogy ez az egész épp élőben megy a Channel 4-on. Vagy lehet, hogy a kóma. Belebámul Antonin szemébe.
- Add, hogy ez ne legyen az a jelenet a Majmok bolygójából, amikor Charlton Heston észreveszi, hogy Landonön már végrehajtották a lobotómiát, és rájön, hogy teljesen egyedül van – sziszegi oda annak a fasznak, akinek most annyira örül, mintha a gyengélkedő wi-fi jelek mellett épp most töltődött volna be végre a kinkpontcom mobilon. – Antonin, adj életjelet. El kell tűnnünk innen. A kocsimat akarom és az Xboxomat és egy halom duplasajtos whoppert, és nem akarok ősszel magyarázkodni a Stanfordon, hogy miért szerepeltem ilyen idióta műsorokban.

Nem tudom, hogy mi volt a rosszabb: felébredni ebbe a rémségbe, vagy hosszú és mély álomba süllyedni ahol az ember egyre csak zuhan és zuhan, mintha a vidámparkban lenne a toronyban ahol Barty olyan falfehéren bámulta a várost és olyan görcsösen szorongatta a kezemet, mert tudta, hogy mi fog következni, hogy a látvány nem kárpótol a hirtelen zuhanásért, és míg ő halálra váltan bámult maga elé néma csendben, én addig tomboltam. De azt hiszem ez a végigzuhanós álom mégiscsak jobb a valóságnál. Ennél a valóságnál amiben fura emberek fura dolgokat mondanak, aminek nem hogy nincsen értelme, a valószínűsége is teljesen lehetetlen, és hiába idézgettem én nekik az Aliz Csodaországból, hogy reggeli előtt gondoltam már hat lehetetlent, ők csak mondták a faszságokat, és az egész olyan volt, mintha azt a remixet nézném a youtubon ami pont az Aliz Csodaországban meséből készült és pont bemutatja, hogy milyen ha az ember túl sok mariskát szív.
De a nővérke, aki azt mondta, hogy nem szólíthatom így, mert kikéri magának ő egy javasasszony - hát ki használ egyáltalán ilyen szavakat, London melyik nyamvadt sarkába kerültem? - a varázspálcámról kérdezett. Egy egész pillanatig azt hittem, hogy a születésnapom van és Barty a didibár helyett valami menőbbet talált ki - bár gondolatban feljegyeztem, hogy megemlítsem: választhatott volna szebb kurvát is - még le is pillantottam, mert hát akkor lehet, hogy ez az egész kórházosdi is csak egy jó kis színdarab, igazából nincsen semmi bajom - hát hogy lenne, ha még az infúzió sincs bekötve? - és mindjárt meglovagol egy milf?
De a javasasszony végül nem mászott rám, csak az ágy szélére ült le és tovább faggatott olyan dolgokról, mint: használt valamilyen varázslatot a baleset előtt? kik támadtak magukra? átkok repkedtek? seprűn érkeztek? és az egész egy akkora képtelen maszlaggá vállt a fejemben, hogy még tiltakozni sem volt erőm, még csak válaszolni sem tudtam az idióta kérdésekre, inkább elájultam.
És én igyekeztem a napjaim nagy részét ájultan eltölteni, vagy legalább úgy tenni, mint aki alszik, de a javasasszony hamar rájött, hogy csak színlelek, és reggelire töklevet hozott, pedig kértem, hogy narancsdzsúzt szerezzen, mert az dukál a reggeli müzli mellé. Csak hogy itt nem ismerik azt sem, hogy müzli, nem tudnak arról sem, hogy milyen a kfc reggeli menüje.
Az egész egyre furcsább és furcsább lett, Barty meg sehol, én pedig arra gondoltam, hogy ez az egész csak egy vicc, hogy tényleg a szülinapom van és Amycusszal találtak ki valamit a bosszantásomra, hogy aztán hónapokig nevessenek rajtam.
De ha ez az egész vicc lett volna, akkor nem zártak volna be, nem igaz? Mert innen nem mehettem el, és hiába bizonygattam, hogy semmi bajom, hadd hívjak egy taxit, hadd keressem meg Bartyt, vagy ha azt nem legalább a telefonom adják ide, hogy írjak neki a facebookon, a válasz egy elutasító nemmé szűkült és pár kínos pillantássá.
Inkább már meg sem szólalok, bólogatok, mint Pandora jól nevelt kutyája akit együtt sétáltatunk a parkban, hogy ne Barty autójába szarjon, mert hát Pandora mindig bekönyörgi, pedig tudja, hogy kevés olyan étterem van ahova bejöhet az a kutya. Minden teljesen rendben van.
-Meg tudja mondani milyen volt a pálcája Antonin?
- Nagy.
- De a fajtája?
- Hát olyan faféle.
- Pontosabban?
- Dió?
- Kérdezi?
- Mondom?
Kérdeztem. Mert nyilván nincsen pálcám, mármint van, de annak nincsen fajtája.
Ülök és azon gondolkozom, hogy miként fogok innen megszabadulni.
Képtelen vagyok megszólalni, csak bámulom Bartyt, nézem a száját ahogy mozog, és eszembe jut ahogy Kanye Westet énekel, hogy közben ráng a szája és vadul mutogat, Ray Ban napszemüveget visel, meg Vans cuccokat.
- Barty... ezek nem tudják, hogy mi az a Trónok harca... mindenki tudja, hogy mi az a Trónok harca, de ezek.. ezek az emberek nem hallottak még Havas Jonról.. -
Megremeg a hangom.
- És nem adják vissza a mobilomat. Szerintem... -
Bizalmasan hajolok közelebb, de a hangom reszket a hosszú némaságtól.
- ... szerintem ezek nem idióta showt forgatnak, szerintem ezek elraboltak minket és szexrabszolgának fognak eladni..

bite your tongue

Ha valakinek van képe azt állítani, hogy pocsék a kaja, nos, az biztos nem próbálkozott eléggé.
Beletúrok hosszúra nőtt, göndör fürtjeimbe, és a sűrű szempillaerdő mögül az ápolónőre pillantok, fogaim fehérje kivillan, úgy nevetek mintha csak valami rossz viccet mondott volna, de aztán csak sűrűn bólogatok minden szavára, ő meg elpirul, látványosan, de ne fordítja el a tekintetét, csak zavarában nevet, közel sem olyan szívdöglesztően, mint én, aztán álszemérmesen összébb szorítja a combjait, fehér, húsos térdkalácsa úgy fehérlik a neonfényű, zsibbasztó vibrálásban, mint a hold világosabbik oldala. Már nem mosolyog, de ujjai erőszakosan markolják a szék karfáját, ahogy közelebb hajol a csípőjét előre tolja, és a következő ebédnél már rántott tojást kapok, sok baconnel és kibaszott párolt borkkolival. Mellé gránátalma dzsúzt. És a feladatot, hogy beszéljek már azokkal az idióta barátaimmal, és győzzem meg őket arról, hogy súlyos tévképzetekben élnek. Naná, képzelem, ugyanolyan tévképzetek lehetnek ezek, mint az enéyim. Fletcher bulijáról, a villódzó fényekről, ahogy Alecto kocsijával elhajtunk a helyszínről, kurvára megérdemelte. Biztos még mindig a kocsit keresi, meg valószínűleg engem, biztos szétveti az ideg, ahogy engem is szétvetett az ideg, szóval csak nyomom egymás után a tojást meg a bacont és tele szájjal, felhúzott lábakkal néha a gyógyítóra nézek, de inkább csak a nővérkét jutalmazobb hosszabb pillantásokkal. Ismerve már a gyengepontjait és a hatalmát. Becsempészett nekem egy flanell pizsamát, ami feltehetően a nagyapjáé volt, a szaga is olyan, de ilyen rohadt menő vintage darab volt, mégis kit érdekel, hogy ki patkolt el benne? Hozzá jár egy méregzöld köpeny, amiben úgy nézek ki, mint valami vén milliomos faszi – csak tudnám, hogy anyámék miért nem küldtek semmit sem. Mármint azért elvártam volna, hogy legalább lesz LCD tv Netflix előfizetéssel a kórteremben és masszázskád, mint amikor anyám szült, és nem maradok le a Stranger Things új évadjáról. Azt hiszem mindenek felett ez dühített a legjobban.
Helyette hallgathatom, ahogy pálcákról, az utolsó világégésről, mágikus balesetekről hadoválnak, és levonhatom a következtetést, hogy mindannyian valami elceszett szekta tagjai, ahol tv-n közvetítik a boszorkányüldözéseket, miközben komoly pénzeket sikkasztanak el – és még van képük mindenért a zsidókat hibáztatni.
Ahogy végiglibbenek az ódivatú folyósón, ismerős érzés kerít hatalmába, mintha jártam volna már itt egyszer, mikor ki kellett mosatni Alectot, de az valahogy modernebb volt, rá merted bízni az eszméletlen nővéred életét, de ezekre a fél kisujjamat sem bíznám, biztosan elkótyavetyélnék az ördögnek. Minden sarkon befordulva, várom, hogy mikor kerülnek elő a középkori kínzóeszközök, fogadjunk, hogy a nővérkének a kerékbetörés a perverziója. Miután húsos kis nyárikolbász ujjaival megmosta a hajam, biztos, hogy ilyesmiken fantáziált. Úgy megyek végig, mint egy úrfi, akinek egyébként hívnak, talán így festhetett a vén kecske Hugh Hefner is végnapjain, aztán belököm az ebédlő ajtaját, és az a két mekeseredett szarházi tényleg ott ül. Ez legalább nem volt kamu. Barty arca egy az egyben úgy fest, mintha éppen most végeztek volna rajta beöntést. Bár neki mindig így fest, még nagy ritkán a kemikáliáktól bódultan is.
- Öregem, hogy néztek ti ki? – esküdi mernék, hogy Antonin segge kivillant egy pillanatra abból a szerencsétlen köpenyből, amit egyébként minden páciens visel itt rajtam kívül. Hagyom, hogy az ajtó becsukódjon mögöttem, hátra sem nézek. – Mi a faszt esztek ti, de most komolyan? Nem tudtátok, hogy van extra menü is? – fájdalmas, sajnálkozó arccal nézek végig rajtuk, elképzelem, hogy hány napja nem moshattak hajat tisztességesen, de tulajdonképpen én sem tudnék számot adni az itt töltött napokról, vagy hetekről.
- Elhiszitek, hogy itt mindenki meggárgyult? Mármint minket kezelnek őrültként, de közben meg... nagyon elcseszett az egész. Szerintetek mi a fasz történik? – van annyi eszem, hogy most már fojtott hangon beszéljek. A gyógyító nem éppen volt meggyőződve arról, hogy tényleg normális vagyok, láttam, amikor azt firkantottak a szupertitkos jegyzeteibe „kóros hazudozó” biztos most is ott hallgatóznak az ajtó mögött. Nem akarok elceszettnek tűnni, de egy hatalmas kő gördül le a mellkasomról, hogy tudom, ők itt vannak velem.
Egyenesen Barty mellé lépek, leülök a mellette levő székre, de ha tehetném, egyenesen az ölébe ülnék és bámulnék rá, mint Junior, Pandora (akiről soha nem tudom eldönteni, melyikük csaja éppen) kutyája. Ehelyett csak hozzábújok, magamba szívom az orvosságos löttyök, placebo és homeopátiás pirulák szagát, és próbálom elterelni a gondolataimat, hogy a köpenye egyszer csak véget ér.
- Ha minden szart rájuk hagytok, kiérdemlitek ti is a különleges bánásmódot, de basszus, lehet, hogy éppen ez a csapda. Basszus, mi lesz, ha engem örökre bezárnak ide? Nem hagyhattok itt – olyan hirtelen tör rám a pánikroham, hogy én is alig veszem észre, csak érzem, hogy szűk nekem a szoba, viszket a bőröm, és bele kell kapaszkodnom Barty köpenyébe. – Nem hagyhattok itt.
- Ti is tudjátok, ha valakiből szexrabszolga lesz, az én vagyok – szárazon nevetek fel, mert hát most komolyan, néztek ezek már tükörbe? Nem úgy fest. - Máris molesztálnak a nővérek – sápadt arccal nézek Antoninra, aztán óvatosan felhúzom a köpenyem ujját és alkaromat az asztal közepére teszem. Korábban is megtettem már, de akkor ijedt sikolyok és elhaló nyögések követték az akciót.
- Basszus, ti emlékeztek arra, hogy tetoválószalonban voltunk? Mégis melyikőtök hagyta, hogy ezt a förtelmet magamra varrassam? Alecto teljesen ki fog bukni. Anyám meg meg fog ölni, ha nem érek haza Hanukára, tudjátok, mennyire hisztérikus tud lenni. Egyáltalán hányadika van? Ugye ti is valami használható szökési terven gondolkoztok éppen? - úgy záporoznak belőlem a szavak, teljesen mellőzve minden logikai menetet, mintha csak természetes reakció lenne, hogy végre az enyéimmel vagyok.

And choke yourself to sleep

Nem is tudom mi a rosszabb, Barty tanácstalan képe vagy Amycus hangja, ha az előbbi: kurva nagy szarban vagyunk, s ha az utóbbi: még nagyobban, hiszen senki sem maradt aki megmenthetne, beugorhatna a vadi új Aston Martinjából ide, s a képembe röhöghetne, hogy megszívtam, kibaszott április elseje van, s amúgy is jönne nekem eggyel, hiszen tavaly április elsején a Maldív-szigetekre utaztunk, s a magángép sofőrjét lefizetve zuhanást imitált. Sohasem fogom elfelejteni Amycus halálra vált arcát, s azt a hisztit sem amit utána levágott. De hát itt van, itt sétál be pofátlanul normális kinézettel, és én csak neki akarok ugrani, hogy hagyja már abba - legalább ebben a helyzetben - a kibaszott felvágást.
végigmérem, s a szemöldökömet vonom föl, mert nem Jordan melegítőt visel, amit amúgy ilyen helyzetekben rendszeresen hord, hanem valamilyen ocsmány egyenruha szerűséget, mintha Amycus élvezné a helyzetet.
- Kussoljál.. -
Morgok miközben arra gondolok, hogy Calvin Klein alsóban van, nekem pedig minden csak lóg a levegőben.
- Hallod komolyan fogd be. Nagyon vicces Amycus, megszopattál minket... de most már... elég. -
Úgy bámulok rá, mintha ténylegesen az Ő hibája lenne minden, hiszen szentül hiszem, hogy az ő agyának szüleménye ez az egész, ő tervelte ki, s tudom, biztosra tudom, hogy lenne rá elég pénze, hogy egész színdarabot vetítsen itt le nekünk. Csakhogy kedves kitervelőnk ugyan olyan riadtnak és elesettnek néz ki mint Barty és én, s ez elbizonytalanít, csak bámulok rá, reménykedve, s próbálok neki láthatatlanul könyörögni, hogy vallja már be minden bűnét.
De ő nem vall be semmit, csak nyafogni kezd, én meg tényleg bepánikolok, a fejemet a kezembe temetem, s csak bámulom a tányéromat, mert tényleg nem ő tervelte ki, mert tényleg itt picsog, mert tényleg szarban vagyunk, és elraboltak, és őt tényleg elviszik szexrabszolgának .
- Ez az utolsó esélyed, hogy bevalld, minden a te terved, minden szaros dolog itt a te kis játékszered.. -
Rábámulok Amycusra aztán Bartyra nézek.
- Mondd meg neki, hogy vallja be! -
Parancsolok rá Bartyra is, de tudom, annyira nagyon jól tudom, hogy nem Amycus terve, hogy nem tehet semmiről sem, csak áldozat, mint Barty és én.
És ekkor felnevetek, kínosan hangosan, pedig semmi sem vicces: de mindannyian ugyan abban a szarmedencében úszunk, s mindannyiunk szarmedencéjében a szarvíz hullámzik, és ez ebben a percben annyira vicces, mint még soha semmi.
-Ki tudtál szedni valamit a nővérekből? -
Gondolkozni próbálok, de mint tudjuk, hogy az ilyen helyzetekben senki sem azért szeret, mert jó ötleteim lennének.
Lenézek Amycus kezére, és szörnyűlködve húzom el a számat. Pocsék munka és pocsék ábra.
- Ezért kajak fizettél? -
S ahogy közelebb nyúlok felé, a kezemről feljebb csúszik a ruhaanyag, s felfedődik előttem a tetoválás, ami az én kezemen ugyan olyan ocsmány, mint Amycusén.
- Mi a fasz?! -
Azt hiszem megremegett a hangom.
- Haza akarok menni! Xboxozni akarok és medencés buliba menni, rolex órát venni és Pandorával lógni! -
Mintha tőlük várnék minden megoldást úgy bámulok rájuk.
- Talán... kiszökhetnénk amikor fürdés idő van... -
Nyelek egy nagyot.
- Beadjuk, hogy ránk jött a cifrafosás, a wc ablakán pedig kimászunk..-

Hiába beszél ennek a pöcsnek, elég csak ránézni, és máris felismeri azt a pillantást: igen, Dolohov agyában nyilván megint a Gay Fish. Ezt teszi az emberrel a propofol. Azt kellett volna mondania, hogy nem jöhet be az a fasz hozzá a kórházban. De hát ki akarna az anyja Vichy-reklámba illő arcára ébredni (különösen azóta, hogy valamelyik fasz megtalálta a szülei aberrált szexvideóit és ezzel örökre megnyomorította az amúgy is hátrányos helyzetű lelki világát), akkor már értelmesebbnek látszott azt hazudni, hogy van egy Antonin nevű bátyja és az a pasiját Amycusnak hívják (vagy fordítva?), amikor szilánkosra törte a vállát, és ezek bevitték a traumára, onnan meg már egyből tolták a műtőbe. Ha létezne valami telepatikus erő, amivel kitörölheti az emberek emlékeit, Antika emlékei a raptörténelem mélypontjaival kísért posztoperatív állapotáról mind eltűnnének egy nagy fekete cilinderben, az kurva isten.
Elemi megkönnyebbülés önti el Amycus láttán.
De aztán pillanatok alatt semmivé is foszlik, mert első blikkre úgy tűnik, nem ökörködik ez a marha.
- Pedig hármunk közül neked lenne itt a legtutibb helyed, végre annyi antidepresszánst ehetnél, amennyit nem szégyellsz – fintorodik el, de azért a megszokott bromance-szel ütögeti meg ennek az imádnivaló hülyének a hátát –, és úgy tűnik, máris eladtad a tested egy tál lencséért. Szerintem már szexrabszolga vagy. Beöntés, prosztatavizsgálat megvolt? – próbál poénkodni, de közben már Antonint nézi kérdően, és vele ellentétben bedől a kamunak, ha kamu. De akkor a Carrow Show kútba esésével sokkal rosszabb (bár legalább kevésbé szociális médiába illő) alternatívák váltak valószínűvé. Ufók és a háttérhatalom vagy Fletcher vaporizált pszichózisa? Hát, nehéz választani.
- Na baszd meg – mondja halkan, inkább Antinak.
De elnézve, hogy Anti a Trónok harcára flessel, és mindketten valami erotomán paranoiának lettek az áldozatai, hát… lehet, hogy a gyógyszerek mellékhatásai, amiket a kajájukba kevertek? Vajon ő maga még eszénél van? Vagy ő is csak hallucinálja ezt az egészet? Kezdi kiverni a víz. Mintha eddig nem lett volna elég durva ez a trip.
Ráadásul még az Alecto kártya is előkerült, ami azt jelenti, hogy Amycus még hosszú percekig nem fog bekussolni.
De a helyzet vérkomolysága ellenére kénytelen felröhögni, mikor meglátja azt a röhejes, ódivatú motorostetkót Amycus karján. Kígyó és koponya? Jó, hogy nem „Mary” szívbe foglalva vagy könnycsepp a szeme alá, te jó isten.
- Ennyit a csalhatatlan stílusérzékedről, buzikám – préseli ki magából két fojtott röhögésroham között –, ezt valami tavalyelőtti kamionsofőr alapszett-katalógusból választottad? Vagy ez valami új hipsterség? – Aztán valahogy sikerülne abbahagynia a fojtott fuldoklást, de erre a másik hülye is felfedi a karját, és akkor már végképp kitör belőle a hahota. – Beléptetek valami szektába, vagy mi? – Már nyúlna is a zsebébe, hogy ezt megörökítse, mielőtt kiderül, hogy csak lemosható, de aztán kénytelen ráébredni a szomorú valóságra, hogy az iPhone-ja nincs nála, sőt zsebe sincs, csak egy aggasztóan jól szellőző kórházi hálóinge, ami még a The Knick pilotjában se ment volna el.
És akkor nem elég ez az egész, mert Antikának még Pandorát is fel kell emlegetnie, akivel momentán épp megint nem tudja, hányadán állnak, és ő akar lógni vele, és ettől kezd máris tikkelni a szeme.
Legalább az a kurva iPhone itt lenne, még ha nincs is rajta 4G, legalább Pandora lementett snapchat képeivel bevonulhatna a mosdóba relaxálni.
Utána nyilván már tudna gondolkodni, és pillanatok alatt kitalálná, hogy hogyan kászálódjanak ki ebből az elmebajból.
- Ennél valami szofisztikáltabb megoldásra lesz szükség. Nyilván rács van a vécéablakon. Azt se tudom, hanyadik emeleten vagyunk, vagy milyen országban, a kurva életbe – förmed rá Antira, aztán szusszan egyet, és miután realizálja, hogy mostanáig simogatta Mici vállát, mint valami cicának, és valószínűleg sokkal inkább a saját, mintsem Mici megnyugtatására, rábámul. – De Mici már bevágódott náluk. – Elmosolyodik, bár inkább ádázul, mintsem kedvesen, és beleborzol a másik agyonápolt tincseibe. – Ő majd lenyúlja a zártosztály kulcsait.

bite your tongue

Gecire büszke kéne legyek arra, hogy ezek tényleg, komolyan elhitték, hogy ez az egész az én művem. Mert azért ez a szopatásnak egy teljesen új szintje, messze túlmegy a Jackass-es baromkodásainkon, és ha lenne nálam egy kurva telefon, akkor most a haldokló youtube csatornám nézettsége biztos az egeket verdesné. Talán sohasem kellene dolgoznom ebben az életben, ami nyilván nem is opció, mert eddig sem dolgoztam egyetlen órát sem, de akkor is, jobban hangzik otthon, a vacsorasztalnál, hogy többé nem szorulok a teteves pénzükre és most már készen állok, hogy megállapodjak, találjak magamnak egy szép és kedves zsidó lányt (mintha ez a kategóri egyébként létezne a gyakorlatba), de hát ugyebár nincs meg a telefonom, úgyhogy ez is marad csak egy idoióta képezlgés, mint a többi.
- Hihetetlenek vagytok, ti tényleg azt hittétek, hogy én... – nem tudom befejezni a mondatot, mert rámtör valami idóta röhögőgörcs és már fájnak a rekeszizmaim, annyira megdolgoztam őket. – Bárcsak én állnék emögött. Komolyan, bárcsak nekem jutott volna eszembe – szinte vágyakozó a hangom, mint, amikor titokban megnéztem a Crouch szülők pornóvideóit és vártam a következő részt, de elkaszálták a projektet és sohasem tudtam meg, hogy mi a vége. Mármint a Senior nyilván elment, de mi van Mrs. Crouch-csal? A pornóipar jelenlegi legnagyobb kédése, hogy vajon a nők miért nem mennek el sohasem, és mint megrögzött feminista és HeforShe aktivista, ez az aspektus különösen érdekelt.
Magasról teszek rá, hogy ezzel összetöröm Anti lelkivilágát, hogy annyira meg van feszülve, hogy lüktet az ér a nyakán. Csak lazán felkecskélem a lábamat, ki is villan a szőrös lábam a köpeny alól, de nem tud érdekelni. Csak hagyom, hogy Crouch büntetlenül megveregesse a hátamot, aztán simogasson, úgy igazán buzisan, és még hálás is vagyok érte, beledörgölőzök a tenyerébe, mint egy macska.
- Kétségtelen, hogy ez a hely egy aranybánya, minden szart csak úgy belédtömnek, mintha nem kéne mindennel komolyan elszámolni. De attól még bekaphatod, Crouch, és te is – most jelentőségteljesen nézek Antoninra aztán egy mély, színpadias sóhaj szakad fel a mellkasomból.
- Mintha ez valami kurva vicc lenne. Örülök, hogy mulatságosnak tartjátok a szenvedéseimet. És hogy felfogjátok, mennyi áldozatot hoztam – mondjuk az is tény, hogy mindezeket a saját boldogulásom miatt tettem, mert hozzaszoktam a kibaszott kényelemhez és hogy mindenem megvan. Erről baromi nehéz leszokni. És ha nem lenne most ez már önmagában is elég szar, még ki is röhögnek, ami elméletben fair lenne, mert éppen az előbb tettem én is ugyanezt, de ez az átkozott tetoválás nem henna, nem jön le sikálással, sőt amfetaminos nyállal és vizelettel sem.
- Megnyugodhatsz, ha valami új hipszterőrület lenne, arról biztos én tudnék elsőnek – legyintek türelmetlenül. A tény, hogy Antoninnak is van, de mondjuk Bartynak nincs, éppen elég időre lefoglalja az agyamat. Merthogy biztos van valami jelentősége.
- A prioritásaid irigylésre méltóak. És akkor most próbálj meg visszaemlékezni, Anti, hol szerezhettük? Semmi emléked nincs? – áthajolok az asztal fölött, tapogatom, dörzsölöm, mint ahogy a sajátommal tettem korábban. Kicsit meg is rángatom a kezét, mikor elveszítem a türelmemet. – Ennyi erővel tényleg beállhattunk egy szektába, de akkor most tudod, mi jön, Crouch, te következel. Nincs miért ellenkezni. Szűz lányok vérében hempergőzni, leborotválni élő adásban a heréidet és benyelni egy zacskó tide pod-ot... tulajdonképpen elég fasza – csak a szemeimet forgatom és elengedem Antonin kezét.
- Neked tuti nincs? – éppen csak egy pillantást vetek Crouchra, mert úgyis tudom, hogy letagadná. De az biztos, hogy nem mutogatná szívesen a csuklóját. Amióta egyszer elég gecin visszaéltem a dologgal és róla mintáztam az egyik, egyébként tűpontos karakteremet a csuklónyiszálós drámámban, amit apám egyik színházában mutattak be.
- Azért nem kell akkora nagy zseninek lenni, hogy kibogozd az idióta akcentusuk után, hogy Nagy Britanniában vagyunk – nem csak azért tudom, mert itt töltöttem hosszú nyarakat valami szánalmas rokonunkánál, de hát azért ezt az ember egyből észreveszi, mondjuk ha tele van tömve gyógyszerekkel, lehet az akcentus a legutolsó dolog, amivel törődik.
Már azon vagyok, hogy felcsattanjak és oltári hisztit rendezzek itt, amiért ilyen ótvarul kihasználnak, de aztán bekattan a gondolat, hogy ennél testhezállóbb feladat nem nagyon kínálkozik számomra. És egyébként is, ez az egyetlen módja annak, hogy kijussunk, ééés... ráadásul évekig adósaim lesznek, ha ezt bevállalom. Mindenki nyer.
Felkönyökölök az asztalra, hogy mindkettőjüket jól lássam és egy ábrándos, levakarhatatlan vigyor húzódik az arcomon lassított felvételben.
- És most mondjátok szépen utánam: Amycus, te egy csoda vagy, egy közkincs, és örökre leköteleznél, ha megszereznéd a kulcsokat.

And choke yourself to sleep

Valahogy úgy bámulom Micit a röhögése közben, mint amikor Barty előtt kellett úgy tennem, mintha sohasem láttam volna a szüleiről azt a pornót - és basszátok meg mind, az egy kurva jó pornó volt, és habár tökre azt ígértem neki, hogy letörlöm a MacBookról, de titkon még mindig előveszem néha - olyan meglepetten, és furcsán, mintha nem is erről a világról érkeztem volna, hanem valahonnan máshonnan csöppentem volna ide, és én is szeretnék nevetni, kurvára röhögni akarok, de az arcom meg sem akar mozdulni, mintha az izmaim képtelenek lennének az arcomon mozogni, és ez kurva ijesztő. Mármint lehet, hogy soha többé nem tudok majd nevetni, mert nekem örökre itt kell maradnom kilógó seggel.
- Én is azt kívánom baszod.. -
Bámulok rá Micire, és továbbra is úgy bámulom, mint akinek megették a mekis fagyiját a sültkrumplijával együtt. És bár csak ennyi lenne mindez: ezek a vadbarmok megzabálják az összes sültburgonyát és a csokiszószos fagylaltot amíg hugyálok a mosdóban, és aztán nekem újra sorba kell állnom, újra ki kell kénem azt a kurva fagylaltot, hogy aztán ők ketten a telefont nyomkodják és idióta képeket mutogassanak amitől a végén elmegy az étvágyam és duzzogva üljek hátra az idióta kocsiba és elhalásszam a jackdugót Mici orra elől, hogy aztán nehogy már az ő idióta zenéjüket kelljen hallgatni, akkor hallgassuk az én kemény rapemet max hangerőn - na nem mintha nem tudnám, hogy Barty titokban szintén rapet hallgat - mert hát ezt kurvára megérdemlik.
- Ne buzuljatok már.. tök kellemetlenül érzem magamat... itt hagyjalak titeket vagy mi a fasz? -
És a lendülettel beleállítom a kanalamat a zabkásába, hogy aztán elfordíthassam a szememet róluk, mert hát most azt akarom, hogy Panda kurvára legyen itt, üljön le közénk - kizárólag Barty és közém, mert mindig oda ül - és nézessen velünk hülye youtube videókat amiket mind utálunk, de miatta megnézünk, és aztán halára cikizzük addig amíg már el nem küld minket a picsába és le nem lép, aztán mindig ugyan az a történet: előbb az egyikünk megy utána és beszél vele aztán a másikunk, és tuti, hogy mindketten smárolunk vele, meg a melleit fogdossuk, szóval néha olyan érzésem van hogy egyszerűbb lenne Crouchcsal smárolni.
- Most jön az a rész, hogy feláldozunk a sátánnak Barty.. és ezzel a műanyag kanállal vágjuk föl az ereidet.. -
Húzogatom meg a szemöldökömet, mintha ebből kurvára viccet lehetne csinálni, pedig az a tetoválás a hülye karunkon olyan undorító, olyan gusztustalanul amatőr, hogy el kell fintorodnom. nem fizetek ilyen ramaty munkáért, szóval remélem ez nem az én zsebemből van.
- Bazdmeg, hogy emlékeznék? Fletcher cuccától arra sem emlékszem, hogy egyáltalán hol voltam. Olyan szinten beálltam, hogy csoda, hogy élek. Pandával smároltam a buliban, aztán meg.. nem is tudom, talán belöktem valami nyomorékot a medencébe.. és aztán se kép se hang.. -
Tanácstalanul rángatom meg a vállamat, mert ez azért kurvára kevés, mert ennyire még sohasem téptem be vagy cuccoltam meg magamat. Ez semmi és annál is kevesebb, mint amikor Fletcher anyja majdnem leszopott.. igazából semmi sem történt, mert Mici ránk nyitott, hogy balhé van.
- Ti emlékeztek valamire? -
Nem is tudom, hogy reménykedve bámulok-e rájuk. Legjobb tudásom szerint egyikük sem volt józan, és talán nem szedték be Fletcher cuccát, talán nem ittak olyan sokat.. de ezek a talánok olyan kis semmilyenek, mint az ebayről rendelt rendőrautó. Egy viccnek kurvajó.
Elfintorodom.
- Le ne szopjunk? -
És elfordítom a fejemet, mert hogy én ilyet neki nem mondok, az egészen biztos. Még akkor sem ha ez a faszfej az egyik legfontosabb az ember az életemben, még akkor sem ha vele meg Bartyval éltem át minden fontos dolgot az életemben, még akkor sem, ha mindenki azt hiszi rólunk, hogy mi hárman össze vagyunk nőve és máshoz sem értünk csak egymás farkának a szopkodásához.

- Jó, jó, persze, mi is tudjuk, hogy magasan túlértékeltünk, most morzsolj el egy könnycsepet, és lépjünk ezen túl – próbálja rövidre zárni a Carrow Show elképzelt létezését, mert Amycus láthatóan örökre beleszeretett az ötletbe, és ha most meg is lépnek innen, később még mindig lehetséges, hogy egyszer tényleg megvalósítja. Akkor járna a legjobban a társadalom, hogy ha a Carrowékhoz hasonló emberek egy lakókocsitelepen élnék le az életüket akciós kuponokat gyűjtögetve – de hát sajnos messze nem ez a helyzet.
Pedig Mici – vet egy pillantást Mici meztelen lábszárára – biztos tudna érvényesülni webkammodellként vagy kétségbeesett kelet-európai kamionosok kedvét keresve. Sőt. Jól állna neki.
- Bármikor beszállhatsz – rebbenti meg a pilláit Antonin felé, és most kihagyja az analitikus monológot arról, hogy amíg csak Amycust (és az apja őszülő mellkasszőrzetű üzlettársait) ismerte, és Pandorát nem, még jogos lehetett ez a dögunalmas, halálra koptatott, fantáziátlan buzizás, de most már csak unalmas és fantáziátlan. A terapeutája szerint az ilyesmi normális kamaszkorban (de a terapeutája értékrendje túlságosan is konzervatív-katolikus-Mengele ahhoz, hogy megérje az órabérét).
És mi kurva unalmas még? Az érfelvágós poénok. Fásultan forgatja meg a szemét, és szó nélkül hagyja. Szivatják, amióta csak ismeri ezt a két faszt, hát minden szaron már nem kaphatja fel a vizet az ötvenkilencedik alkalommal is.
- Szenvedések? Áldozatok? Hiszen már születésed óta szexrabszolga akarsz lenni, csak Alecto sajnos allergiás a latexre, de most végre teljesülhetnek az álmaid, hol itt a szenvedés? – kontrázik Amycus szövegére kicsit élesebben, mint ami elegáns lenne, mert az érfelvágós poénokról még mindig eszébe jut annak az elbaszottul posztmodern szarnak a bemutatója, és a kurva életbe, nem kapja fel a vizet, de néha azért lehetnének határok a faszságokban, amiket Amycus csinál.
Annyira azért nem vicces a motorostetkók nézegetése, hogy ennyire hosszan lekösse, a szektás poénokra meg most kevésbé vevő, az pedig, hogy ő bármit is magára varrasson, teljesen kizárt, épp elég HIV-kockázatos helyzetbe került már eddig, az intravénás kábítószerek és a tetoválószalonok mocskos tűi már nem hiányoznak. Ez a tetkó meg még ízléstelen is.
- Sok sikert a szüzek felkutatásához.
Végső soron: meg se fordul a fejében, hogy ellenőrizze a karját. Mici próbálkozására meg csak pofákat vág – azt sejtheti, hogy ezzel a múlttal valaha is bármijét önként megmutatja, várja csak ki a strandszezont.
- Talán nem kellene annyit szívni, tépni meg inni, és akkor lennének emlékeitek – áll bele a megszokott panelbe, mert megteheti. Egy kezén meg tudja számolni, hányszor rúgott be (nyilvánosan) és hányszor szívott füvet, ennél keményebb dolgokhoz meg csak olyan teljesen véletlen és ártatlan balesetek segítették hozzá, mint amikor Amycus ekit rakott a kávéjába, pszilobicinnel kezelte öt csomag rágóját és kokóval dúsította a megfázás elleni orrsprayét.
Utólag nézve lehet, hogy könnyebb lett volna egyszerűen lemondani az absztinencia előnyeiről, de valahogy sose élvezte a cuccokat vagy a túl sok piát – ez a két fasz pedig számtalan alkalommal bizonyította a saját példájukon, hogy ez egy jó döntés volt minden atrocitás ellenére. Itt van például Anti jelen beszámolója.
- Te például fel tudnád idézni, hogy smárolás közben már félig dugtatok a DJ pulton, és amikor a DJ csaj megveregette a hátad, hogy talán menjetek szobára, őt is bevállaltad volna harmadiknak. Az a nyomorék, akit belöktél a medencébe saját magaddal együtt, Ed Sheeran volt, akit először összekevertél Micivel (ő eközben asszem jógát oktatott a lengyel takarítónőnek), aztán azt üvöltözted, hogy megbocsátasz neki, mert király a flow-ja, amikor rappel, csak hagyja már a nyálas popdalokat. Kábé ezen ponton kellett lelépnünk. Elmentünk Miciékhez, én lefeküdtem aludni, ti meg asszem begyújtottátok a bongot – adja meg a lehető legszolidabb összefoglalóját az estének. – Gondolom, utána mentetek el motorostetkót varratni, de kurvára remélem, hogy nem az én kocsimmal…
Persze még hosszasan lehetne ecsetelni, hogy mik történtek, de most fontosabb lenne, hogy végre előálljanak valami tervvel, amivel ki tudnak innen jutni, és akkor esetleg lesz lehetőség felemlegetni a gyönyörű múltat, ellenőrizni a kocsit, és kérni egy időpontot Antiéknak tetkóeltávolításra.
Kár, hogy úgy tűnik, ezekkel a prioritásokkal egyedül van. Kritikusan néz előbb Mici ábrándos fejére, majd Antira (bár neki nyilván kevesebb problémája lenne a szopással adott esetben), majd ismét Micire:
- Nem tudom, hogy feltűnt-e neked, de TE is itt vagy velünk bezárva, közkincském, és csak az időt húzod, ami arra enged következtetni, hogy be vagy szarva.

bite your tongue

Kicsit kezd kínos lenni ez az egész, és nem azért, mert Antonin low-key lebuzizott. Ahhoz már hozzászoktam, és azt hittem, egyszer majd ő is átlép ezen a mérhetetlenül korlátolt időszakon, amikor bárki, aki megsimogat egy férfit, az buzi, ha véletlenül megcsókolja, akkor pláne buzi, de ha mondjuk leszopja, na akkor meg pláne buzibb bárkinél. Én meg már túlságosan belefáradtam az egészbe, úgyhogy nem szólok, csak mégjobban dörgölőzök Bartyhoz és közben olyan pillantásokat küldök Anti felé, mint egy macska, aki bármelyik pillanatban képes körbehugyálni a területét, és ha azon túl mégis belépne rajta, na akkor biztos kikaparnám a szemét. Mármint csak elméletben, mert tudom, hogy Barty azt akarja titokban, hogy beszálljon (jó, talán nem is annyira titokban) – és hát én most sok mindent megtennék a lelki békéjéért, és nem feltétlenül azért, mert éveken át annyira sok faszságot tettem, hogy szétbarmoljam azt. A bűntudaton túl van ott valami furcsa vágy mások kielégítésére.
- Ez azért még tőled is geci volt – hiába próbálok Anti felé figyelmeztető jelzéseket küldeni, kiguvadó szemekkel és szemöldök emelgetésekkel, nem veszi a lapot. És habár én is sokat basztattam Bartyt az érfelvágások miatt, ilyen expliciten soha nem juttattam kifejezésre, hogy mit is gondolok róla.
Ha az embernek elég sokat mondogatják, egy idő után elhiszi, hogy páratlan szexrabszolga lenne belőle. Valahogy így vagyok ezzel én is, de bármennyit is poénkodunk rajta, valójában nincs alapja az egésznek. Legalábbis szerintem. - Nem mondanám allergiának azt, hogy folyton előjött a migrénje, ha szóba került a dolog, de mindenki eldönti ezt a saját belátása szerint – vonok vállat és most az egyszer, kivételesen nem hagyom, hogy csőbe húzzanak Alectoval. Úgy is mindenki tudja, hogy ő ezen a kicseszett világon a gyengepontom. Mármint, ha valaki tudja, akkor ezek ketten biztosan és éppen elég ahhoz, hogy visszaéljenek vele és gusztustalanul poénkodjanak rajta. Mert hát valahol mind ezt tesszük, nem?
Már majdnem visszavágnék Bartynak, hogy én ismerek egy szüzet, de azt hiszem, nem lenne túl fair a kis Cecet belerángatni, már így is túlságosan kihasználom, ami az antidepresszánsok beszerzését illeti, meg hogy van egy rajongóm, aki anélkül borul a lábaim elé, hogy közben folyamatosan basztatna. - Bízd csak ide, megvannak a forrásaim – végül csak ennyit mondok egyszerre sokat és semmit se sejtetően.
Aztán egyre sápadtabban hallgatom Anti sztoriját, Fletcher cuccáról, medencéről és most már biztos vagyok benne, hogy én rohadtul semmire nem emlékszem, még csak emlékfoszlányokra sem, ami azért megmagyarázza annak a tetkónak a létezését. Csak bambán megrázom a fejem, miszerint nem emlékszem semmire, és talán szándékosan nem is akarok kajtatni annak az éjszakának az emlékeiben. Talán okkal törölt ki mindent az agyam. Vagy tudja a fasz, talán a gyógyítóknak van igaza.
- Igazából elég lett volna, ha csak simán annyit mondasz, hogy te is rohadtul beálltál. Nem kell a kamu – mert persze mindaz, amit Barty mond tulajdonképpen bármelyik élethelyzetben elképzelhető és mégis, valahogy azt érzem, hogy kamuzik, mert annyira kínosnak találja, valahányszor lebukik, hogy ő is élvezi titkon a tudatmódosítókat. - Nem fogunk csesztetni, most az egyszer, csak valld be, hogy te sem tudtál ellenállni Fletcher cuccának és akkor elfelejthetjük ezt a kínosan felsőbbrendű maszlagot – hangyányit elvesztem a türelmemet, mert úgy érzem, én itt rohadtul őszinte vagyok, ők meg folyton kamuznak, nem csak egymásnak, nem csak nekem de néha még saját maguknak is. És ez fárasztó.
- Nem vagyok beszarva. Kurvára nem – jó, talán egy hangyányit mégis be vagyok, de helyette hagyom, hogy Barty provokálása betaláljon, és azzal egy könnyed mozdulattal felállok a székről és elindulok az ajtó felé. Nagyon jól tudom, hogy a túloldalon ott áll a húsos combú nővérke és még pár dilidoki, lelkesen serceg a pergamen a pennájuk alatt (erről inkább most ne beszéljünk) és nekem csak annyit kell tennem, hogy szépen kitálalok arról, hogy ezek szökni készülnek, és hogy igazán szar ötlet lenne, ha ebben erővel meg akarnák akadályozni őket, mert árthat a felépülésüknek, szóval csak simán ide kellene adjanak pár kulcsot és hagyni, hogy ez az egész kibontakozzon, és aztán rájöjjenek, hogy tényleg bolondok és önként visszajönnek. Mindenki jól jár nem?
A vicces az, hogy ennek a missziónak a sikerében nem igazán hittem, szóval kb. olyan arcot vághatok, mint amikor elkaszálták a House of Cards-ot Kevin Spacey zaklatós botránya miatt. Csak akkor sikerül ezt a kifejezést levakarni az arcomról, mikor visszaérek az asztalhoz, mert akkor már muszáj játszanom megint az agyam, és hogy én vagyok a létező összes univerzum császára.
- Azt hiszem, most jön az a rész, hogy leszopsz, Anti – egyenesen belevigyorgok az arcába és megcsörrentem a kulcsot a köpenyem zsebében, de nem veszem elő.

And choke yourself to sleep

Panaszos nyögéssel adom a tudtukra, hogy ez azért biztosan nem az a közeg ahol így kellene viselkedniük, meg aztán pláne nem akkor kellene így viselkedniük amikor Barty és én csak egy hülye kórházi köpenyben vagyunk, Mici meg valami flancosan gyenge Louis Vuitton utánzatban feszít, és Isten ments, hogy belegondoljak miket kellett érte tennie ( bár biztosan nem fájt neki annyira a dolog, ez az egész hely tele van középkategóriás MILF-ekkel, és ha behunyjuk a szemünket meg összetesszük Mici elvárásait akkor talán el tudjuk képzelni, hogy feláldozta magát a paráználkodás oltárán, nagy kegyesen a nadrágját képes volt letolni, és félrefordított fejjel biztosan hagyta, hogy rendesen helyben hagyják ), de a körülmények miatt pontosan olyan, mintha mindketten Barty közkedvelt játékszerei lennénk, csakhogy ezt Mici ezerszer jobban élvezheti, mint én. De persze ők nem hagyják abba, képtelenek abbahagyni, én meg inkább elemelem róluk a pillantásomat és csak unott undorral nyomkodom a zabkásám kihűlt maradékát. Undorító.
Nevetve horkanok föl, és az asztal fölött ökölpacsira nyújtom a kezemet Barty felé, mint általában akkor ha sikerül valami szerintünk frappáns megjegyzést tennünk Alecto és Amycus Trónok harcába illő kapcsolatukra.- Ez azért elég magas labda volt. - Egy pillanatra elfelejtem, hogy hol vagyunk ( igazából azért ezt elég nehéz elfelejteni, ha az ember nem is tudja pontosan hol van, de azt hiszem ez jelen helyzetben igazán lényegtelen), egy kicsit újra csak mi leszünk, három srác akik jobb napjaikon együtt verik el az összes pénzüket puccos pezsgőt vedelve, rosszabb napokon pedig csak másnaposan - már aki - hevernek napszemüvegben.
Aztán belebámulok Mici szemébe, és csak könyörtelenül megrántom a vállamat, majd gyorsan el is pillantok, mielőtt rám rakná a bűntudat súlyát aminek a terhe alatt úgy amúgy már öt éve nem rogyok meg. Én aztán igazán nem tehetek róla, hogy ő egy szentimentális faszkalap aki előtérbe helyezi Barty érzelmeit. Hát ki Barty Crouch Junior, hogy ne lehessen baszakodni vele? Azon kívül, hogy az apja a világ legnagyobb kutyája és ezért nem árt jóba lenni a fiával, mert hihetetlen előnyökkel szolgál. Egyértelmű, hogy mindannyiunknak van magán repülőgépe, de azért az ő magán repülőgépük mindent visz, meg úgy általában az a palota amiben laknak. Mit meg nem adnék ha most befeküdhetnék a jakuzzijukba, és bámulhatnám a panorámát.
Csak felvonom a szemöldököm mikor Baryt részletezi az esetet, és összenézek Micivel, mintha csak keresném a tekintetében az együttérzést.
- Hát azért egyetérthetünk abban, hogy a rap egy kicsivel férfiasabb kategória a populáris zenénél. - Ennyi hozzáfűzni valóm lenne csak, szerintem kicsit sem meglepő, hogy Mici és én beállunk, mint a gerely, szerintem mióta megismertük a kokain fogalmát azóta toljuk is rendesen a cuccot.- Szerintem meg egyszer kipróbálhatnád Barty. Akkor talán sikerülne is felszedned valakit. Tudod az a folytonos világfájdalom a képeden nem valami vonzó.. - Húzom el a számat és legalább úgy méregetem, mintha most is olyan fejet vágna, mint egy buliban. Ha most itt lenne a telefonom, akkor rögtön lő is kapnám, hogy megmutassam a kedvenc mappámat a galériában ami csak szolidan azt a nevet viseli, hogy Barty legjobb hajnalig veretős pillanatai . Ezer meg egy sunyiban lőtt képem van arról, hogy miként szokott állni és bámulni maga elé, milyen fejet vág ha egy csaj megpróbálja megkörnyékezni. A személyes kedvenceim a táncparkett közepén meg nem mozdulós shootok. De a telefonom nincs itt, és ettől amúgy elég kellemetlenül érzem magamat. Ettől eszembe jut, hogy amúgy valami nagyon nem oké itt velünk, mármint velünk amúgy minden kurvára rendben van, de valahogy ez mégsem az a közeg ahol mi úgy általában fellelhetőek vagyunk, és egy kicsit rám is rám tör a pánik, kezdem tényleg azt hinni, hogy ez nem a Carrow-show tökéletesített egyik adása, és hogy Mici azért nem menne el ilyen messzire, vagy ha el is menne, akkor biztosan olyan hacukában lenne, mint mi, mert félne, hogy lebukna.
Csak felvont szemöldökkel bámulok Mici iránt, hogy aztán ahogyan távolodik ráemeljem a tekintetemet Bartyra. - Nem tudom, hogy te hogy vagy vele..de mintha kifejezetten élvezné. Nem lehet, hogy múltkor nagyon durván kibasztunk vele? - De már nem tudnám megmondani, hogy a kibaszások közül a legutolsó volt-e gecibb vagy az azelőtti, esetleg az azt megelőző, meg hát Mici ismer már minket ezer éve, meg mi is őt, és ez azért minden határon túlmegy.
Azt hiszem valahogy magam sem gondoltam volna, hogy sikerül neki, meg úgy igazán azt sem, hogy megpróbálja, valahogyan mindig is az a fajta srác volt akinek a szája sokszor nagyobb volt, de hát.. léteznek még csodák.
- Meggondoltam magam, mégsem akarlak leszopni. Ki tudja hányan tették már ezt meg ma előttem. -

- Tudom, hogy nehéz elhinni, de teljesen elégedett vagyok az életemmel tudatmódosítók anélkül, hogy minden buliban felszedjek egy csajt. Lehet, hogy nektek kéne kipróbálni ezt – csóválja meg a fejét, de persze, maga se gondolja komolyan.
Teljesen biztos benne, hogyha Mici és Anti szervezetéből egyszer tényleg minden cucc kiürülne, minimum öngyilkosságot követnének el a valósággal való nem várt szembesülés folytán, de az is lehet, hogy Mici ámokfutást rendezne az apja fegyvergyűjteményével, és végül kiterjesztett öngyilkosságot követne el Alectón. Bármennyire is szereti Micit, valljuk be, pontosan ennek a típusnak látszik.
A tripjeikhez meg különben is hozzátartozik az, hogy őt basztatják, amiért többé-kevésbé full józanul vesz részt a faszságokban, holott ki mást tudnának előrántani, valahányszor kocsiba ülnének, vagy felbukkan egy zseka, aki előtt magyarázkodni kell, vagy egyszerűen túlságosan szét vannak esve egy pizzarendelés vagy egy italautomatából vásárlás kivitelezéséhez is.
- Mert volt olyan, hogy nem nagyon durván basztál ki vele? – vonja fel a szemöldökét. – Reménykedj, hogy megszerzi a kulcsokat, és végre elhúzhatunk innen, és készítsd a bő nyálat.
Mert ha hosszúra nyúlik ez a kis kirándulás, akkor előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor ezek ketten valóban kijózanodnak, és az mindannyiuknak nagyon kellemetlen lesz. Mondjuk hogy a megoldást épp Micire bízzák… hát, kétségbeesett helyzetek kétségbeesett megoldásokat szülnek. Végül is ha képes volt megszervezni azt a vernisszázst abban a menő kortárs galériában a nyári művészetterápiás ülésein készített kerámiapéniszekből, akkor egy kulcscsomót is el tud lopni, nem?
Nee. Nem létezik, hogy kajak megcsinálta. Ez lehetetlen.
Olyan büszke erre a súlyosan alulértékelt kis Élektra-komplexusos seggfejre, hogy akkor se volt büszkébb, amikor Anti végre elment orvoshoz a hetek óta tartó fájdalmas vizelésével. Most viszont a nemi gondozók hősére rosszallóan néz, miközben dicsérően megveregeti Mici mellkasát.
- Na, Anti, ez nem kóser. Megígérted. Én meg már rákészültem, hogy nézhetem és fel is vehetem. De inkább otthon, jó?