Sok dolgot el lehet mondani rólam. Sok csúnya dolgot és a nagy részük igaz is. Nem tagadom, felvállalom. Én ilyen vagyok. Ez van. Kész. Francokat akarok már változtatni rajta. Volt amikor akartam – más nyomására –, de már rájöttem, hogy full felesleges. A szüleim teljesen hibbantak, de egyenesen köpnek mások véleményére és tudjátok mit, náluk boldogabb párost nem is ismerek.
Viszont, ha valamit vállalok, akkor azt teljesítem is. Ezért sem szeretek sok dolgot magamra vállalni. Nem jó csalódást okozni. Inkább tudják, hogy romlott vagyok és, akkor nem fognak orra esni. Így senkinek se fog fájni.
Szóval most itt vagyok. Eljöttem… Ez kicsit félelmetes, ugye? Arther Fleming a könyvtárban. Mint valami olcsó mugli film címe. Ezidáig azt hittem, hogy csak akkor fogom meglátogatni ezt a helyet, ha élőhalott támadás érné az iskolát. Mert az biztos, hogy valamelyik hibbant sötét varázsló tanait tartalmazó könyv lapjaiból akarom elégetni az utolsó szál cigimet. Ez így megvan a fejemben már egy ideje. Gyönyörű vég lenne.
Ránézek az órámra. Tegnap találtam a szekrényben. Eddig azt se tudtam, hogy van órám. A jelek szerint, pedig van… Igaz kék színű és egy kisautó virít rajta. Az ezüst gyűrűmmel az ujjamon egészen kiegészítik egymást. Nekem tetszik.
Pontban 2 óra. Most mondjátok, hogy nem vagyok megbízható. Én vagyok a szavahihetőség mintapéldánya.
Most már csak a drágalátos partneremet kell megtalálnom,  Ms. Váteszt.
Kémlelő szemekkel nézek körül a sorok között. Istenem… Ide komolyan ezek az emberek járnak? Nincsen jobb dolguk? Például… aludni?
– Mr. Fleming, maga meg mit keres itt? Ugye nem ezt a helyet is fel akarja gyújtani? Láttam legutóbb a helyet, amit sikerült elrendeznie. Mit nem mondjak… Szóval mit akar?
Köpni-nyelni nem tudok. Ki ez a nő ezzel a ricsákoló hanggal? Mintha száz tű szúrná a fülemet. Életemben nem láttam már a nőt… Ami azt jelenti, hogy ő a… A… Hogy is hívják az ilyenek? Baszki! Áh... Meg van, egy pillanat... Könyvtáros!
Nem. Az a tűzeset nem én voltam. Én tettem? Nem. Ott voltam? Igen. Meg próbáltam megakadályozni? Nem.
– Tudja asszonyom… Azt hiszem eltévedtem. Éppen elindultam randarírozni –  tanárok irodájába egerek elhelyezése, fal festés, kis verekedés –, amikor ebbe a szörnyű helyre nyitottam be véletlen… És… Félek… A falak... Ez a sok könyv. Mi ez a hely? Itt szokták megkínozni a diákokat? Mentsen meg! Könyörgök…  – A végére már teljesen eldramatizáltam a helyzetet. Szerintem nagyon szórakoztatóra sikerült. Szerinte nem. Láttam a száján, hogy halkan elmotyog egy “idiótát”. Baj ha bóknak veszem?
Na, de most már tényleg keressük meg azt a lányt.
Cic-cic… Merre vagy?

Én szerintem elmondtam neki elég világosan, hogy mi lesz. Én nem fogok vele együtt dolgozni és még csak nem is fogok semmit sem beadni úgy, hogy az ő munkája. Engem nem is érdekel, hogy mi lesz vele, már azt is bánom, hogy akkor megakadályoztam a dolgokat, hagynom kellett volna, hogy megölje a gyereket és kirúgják a fenébe. Tipikusan az az ember, aki nem érdemli meg a vesződést, én csak segíteni szerettem volna neki és rávezetni arra, hogy ez nem lesz jó, ha folytatja. Foglalkozzon csak tovább az exével másra amúgy sem alkalmas, gyerekes és éretlen, emellett ostoba és beképzelt. Egyszer majd gazdájára talál és jól képen tolják, ehhez még csak nem is kell látónak születni, az összes ilyen egómán faszkalap így jár.
Csak fél órás könyörgés és érvelés volt, mire a tanár elfogadta a dolgot és megkért, hogy adjam le a dolgozatot, ha készen van... Persze azonnal odaadtam neki, mivel este megírtam. Tudtam, hogy megfogom győzni őt, ezért is írtam meg a dolgozatot este, amire csak az én nevemet írtam fel. Örültem, örültem hogy sikerült és megszabadulhattam attól a pöcstől. Nem akartam, hogy még egy kis időt kelljen vele eltöltenem...
A nap hamar elment és délután fel kellett ugranom a könyvtárba, mivel kellett pár könyv, amit el kell olvasnom egy másik tantárgy miatt. Tudom, hogy hova kell mennem, tudom hogy hol találom meg azokat a könyveket.
Végül bejutottam a könyvtárba és elindultam a sorok között, na jó... talán még sem tudom, hogy hol van az a könyv. Lehet meg kéne keresnem a könyvtárost, majd az órára pillantok, már háromnegyed három van. Elég hamar meg kéne találnom, mert sose fogok a könyv végére jutni és nagyon is fáradt vagyok a tegnapi éjszakai beadandó írás miatt. Végül egy sóhaj közepette indulok a könyvtáros felé... Bár lehet egyszerűbb lenne invitozni a könyvet.

Nem tudom eldönteni, hogy én menekülök gyorsabban könyvtárostól, vagy ő tőlem. A lényeg, hogy a csodálatos beszélgetés után egy pillantással később már a terem másik végébe menetelt kissé mérgesen. Hogy tudnak a nők ilyen cipőben ilyen gyorsan menni? Ellentmond mindennek.
Én komótosan a sorok között mászkálok, mint egy elveszett bárány a labirintusban, hogy megtaláljam azt a valakit, akit inkább messziről el kellene kerülni. Mondjuk egy másik kontinens… Akkor talán nem zavarna. Csak sajna szeretek játszadozni a tűzzel. A legutóbbinál nagyobb hülyeséget úgyse tud mondani. Az egyszerűen lehetetlen lenne.
Szépen megcsináljuk ezt, aztán már biztos, hogy békén hagy. Kell nekem, hogy még hallgassam azt, hogy én nem dolgoztam vele össze… Másnál nem zavarna. De nála… Ő sok… Ami nagyon fura… Miért nem müködik a “egyik fülemen be a másikon ki” mechanizmusom nála? Az a legjobb szupererőm.
Nem tagadom, pedig nagyon nem tetszik, de mióta beszéltünk, vagyis inkább mióta kiosztott, többször is eszembe jutott az egész. Többször is felcsesztem magamat rajta. Én nyugodtabb életet szeretnék.
Persze nem állítom azt, hogy bármennyit is készültem volna a házidolgozatra. Valójában a téma címét se tudom igazán. Vagy lehet, hogy a tanár valami olyasmit mondott, hogy maguknak kell kitalálni? Aludtam éppen – nagy eséllyel. Fogalmam sincsen. Viszont az, hogy itt vagyok, nos... ritka, mint a fehér holló.
Előttem áll és az előbb elviharzott könyvtárosnővel beszélget. Hogy vigyorog rá… Ha rám valaki így vigyorogna, biztosan megfordulnék és inkább elfutnék amilyen gyorsan csak lehet. Kissé beteges. Biztosan azt beszélik meg, hogy az esti könyvklubban a Lolita  – mugli könyv – melyik részéből olvassanak fel.
Az egyik szekrénynek dőlök, addig míg abba nem hagyják a diskurzust, majd mikor végre szabad a pálya, rögtön Avannal próbálom felvenni a szemkontaktust  egy halvány mosollyal a számon.
– Hali – intek is mellé egyet, de kissé legyintésnek sikerül. – Gyere, szedjük szét azt a fogalmazást.

Valahol örültem, hogy nem kell vele dolgoznom, ő az egyetlen embert, aki megszeretnék fojtani a két kezemmel, pedig mindig tagadom, hogy a szüleimre hasonlítok. Annak pedig még jobban örültem, hogy nem kell vele megcsinálnom ezt az egész dolgozatot, hanem megcsinálhattam önállóan. Még magam sem tudtam, hogy megtudom csinálni egy este alatt, de hát nem véletlen kerültem a hollóhátba. Azt nem tudom, hogy ő miért került be ide egyáltalán, olyan mint egy öntörvényű hajléktalan, aki húggyal jelöli meg a területét, más szóval... primitív. Legszívesebben csak kinevetném őt, de nem vagyok olyan, mint ő.
Szerettem a könyvtárossal beszélgetni, igazából most is jól esett volna, ha nem lennék ennyire kész agyilag, hogy még a gondolataimat se fogjam fel normálisan. Borzalmas ez az állapot és már csak egy ember tudná rontani még jobban a kedvemet, de ő biztosan nem fog itt megjelenni. Ha beteszi a lábát a könyvtárba, akkor ördögűzést végzek rajta és a könyvtárat is sterilizáltatom majd valami nagyon erős bájitallal. De nem szabad emlegetni a sátánt, mert akkor megjelenik és az nekem rossz lesz.
Szóval megkérdeztem tőle, hogy hol találom a listán szereplő könyveket és felírta nekem egy lapra, majd elment vissza a helyére, miközben valakit nagyon figyelt. Nem érdekelt, hogy ki az, csak túl szerettem volna élni ezt a napot, így a papírt figyeltem, miközben mentem a megfelelő sorba, egészen addig, amíg valakinek a hangja meg nem állított.
Eleinte nem akartam a fülemnek hinni, de végül csak kénytelen voltam és csak rá pillantottam, majd nemes egyszerűséggel elléptem mellette. - Biztosan elfelejtetted, amit tegnap mondtam. Én leadtam az én dolgozatomat, neked is le kell adnom egyet. Kivételt tettek velem, nem kell veled dolgoznom. - őt ismerve most csak megvonja a vállát és elmegy vissza a szobájába vagy megkeresi az exének a csaját és megveri, mivel nincs több agysejtje, mint egy papucsállatkának, így hát... igen, mi mást tehetne? Jó igaz, mondjuk még el mehet enni valamit. - Szóval szia. - mondom neki, majd elindulok a sorba, hogy megtaláljam azt a sárkányokról szóló kódexet.