Kávéfőzőn a vodka

Kacsákat etet - azzal az elmerült, vasárnapi arckifejezéssel, amivel ötévesek szoktak a szüleik kezét fogva, leendő fornitológusok lelkesedésével elmélkedni a kacsák szokásain, kivéve persze azt, mennyire rosszat tesz nekik valójában a kenyér, meg persze a környezetszennyezés, de egyrészt ő nekik készítette a dobálnivalót, másrészt leköti a monoton kézmozdulat, nyúlik az alkar, terpeszkednek az ujjak, és újra, meg újra. A balesete óta idegennek érződő testrész most megteszi ismét az ívet a kicsit még csípős levegőben, amíg mélyet sóhajt, és le nem ereszti a zsibbadás ellen.
Persze, ő remekül érzi magát annak ellenére, hogy pár hete az ütőkezét egy dobozban hozták utána, az enyhén szitáló ködben egyedül ülni, és felhúzott térdek tetején egyensúlyozó dobozból etetni a helyi faunát több, mint remek dolog, épp csak nem jár erre senki, hogy helyeseljen erre a hétköznapi cselekedetre, rá is gyújt hát, amikor végzett, a kacsák méltatlankodását meg igyekszik kizárni, addig biztosan, amíg majd sejtése szerint csoportosan rá nem rontanak. Mamka egyébként is azóta aggódik, hogy felbukkant a kandallóban, előbb inkább azért, hogy kihordja a szőnyegre a hamut, aztán a történetet hallva már minden másért, olyan dolgokért is, amelyek miatt nem volt szokása, főleg mert Z-t mindig a Queen frontemberéhez hasonlította vitáikban, és ezt afféle megdönthetetlen érvnek tekintette, mint okot arra, hogy ne vele tervezze a következő négy évet is, erre most tessék, csupa kérdés a hollétét illetően, és úgy tűnik, a szakítottunk nem elég punktum a mondat végén.. De persze az indulása előtt elhangzott például az edzőjük neve is, akit Mamka már nem látott élőben - holtában sem, mondta volna, ha épp vicces kedve van, de akkor már fél órája késésben volt - de akit épp emiatt hiányolt is, olyasmit emlegetve, hogy talán könnyelmű volt elengednie őt ennyi időre a csapattól. Pedig Mamka nem sejthette, hogy gyakorolt, most is szorgalmasan gyakorolt, a jól bejáratott izomzat nem pihent a tokjában, épp csak az elméje nem érte el az utazómagasságot, az a földön ragadt, annak béna volt a bal kézfeje, zsibbadó és idegen, főleg ha arra riadt éjszakánként, hogy ez valaki másé..
- Segíthetek? - kérdezi a mögötte állótól, aki nyilván nem igyekezett osonni, és most már nem lehetett úgy tenni, mintha a tavat nézné, a kacsák szétszéledtek, az esőfüggöny pedig sűrűbbre szőtte magát. Megfordul, gondosan maga mellett tartva a rossz kezét, és hátrahúzza a kapucniját - nem gondol arra, milyen nagyon félreérthetően angst is viselni az ilyesmit, pedig lényegében semmi oka nincs rá - és alig győzi becsukni a száját, amikor felismeri az alakot. - Mr. d'Agoult?
Valószínűleg közös pályafutások alatt sosem nevezte még így, még akkor sem, amikor először hallott róla - épp egy gyűrűről lógott lefelé, aztán hintának használta, aztán Iggyt a saját vágyai tárgyaként, így utólag azért nem kifejezetten udvariasan. Persze ha volt bűntudata emiatt, az sorszámot is téphetett nyugodtan rengeteg minden egyéb mellett, de talán főleg amiatt, mert az edző nem mutatkozott épp szenvedő alanyának. Ez persze megváltozhatott, ha most itt áll az eső alatt, és őt nézi.
- Egy inglismen in nyújork, és máris szakad az eső. - áll fel a padról, áthajol felette és az ép karjával magához öleli a férfit, amíg egyikük bőrig ázik, mert megint elfelejtette a víztaszító bűbájt, és egyébként is a bal volt a pálcás keze is, azóta pedig nem.. varázsolt. Semmit és sehogy. - Nagyon örülök neki, hogy itt vagy! Te is örülsz nekem?

Sosem gondoltam, hogy az egyik csapattag miatt New Yorkba fogok utazni, de láss csodát, világ! Itt vagyok, és őszintén szólva, talán ez eddigi életem egyik legjobb döntése, elvégre ki jönne utána, ha nem én? Na jó, igazából sokan utána jöhettek volna, de nem is biztos, hogy ezt sokaknak elmondta. Vagyis... valószínűleg nem mondta el pár ember kivételével senkinek, és emiatt igazán megtisztelve kell éreznem magam. Annak is érzem. Ha csak az edzője lennék, akkor nem biztos, hogy elmondja, de azért igyekszem mindenkivel tartani a baráti viszonyt a csapatmunka érdekében, meg egyébként sem szeretek haragban lenni másokkal. Inkább figyelek a csapatomra, és kedvesen próbálok segíteni nekik nagyjából mindenben. Amiben nem tudok, abban nyilván nem erőlködök túlzottan.
Talán Gaia az az ember a csapatban, aki miatt leghamarabb utaznék el bárhova. Nem szerelem ez, vagy nem túlzott barátság, de benne valahogy jobban bízok, mint másokban, és ha ő kimenőt akar, akkor ott gáz van. Méghozzá igazán nagy. A többiek meg otthon is képesek felgyógyulni bármiből, nem kell azért ekkora magányt keresniük egy nagyváros kellős közepén, ami igazából ironikus, ambivalens, de leginkább csak felettébb lenyűgöző számomra, aki az otthon melegében, vagy temetőkben mászkálva tudok csak egyedül lenni.
Megállok a pad mögött, ahol ül, és némán figyelem a mozdulatait, ezzel párhuzamosan pedig a kacsákat, akik mint kapva kapnak az egészségtelen táplálkozás alkalmán, és habzsolják a vízbe vagy csőrbe repülő kenyérbelet. Mintha csak Pavlov kísérletezne a kutyáján, esetleg Schrödinger elborult elméjét látnánk, de... de ez mégis inkább idilli, ahogyan Konrad Lorenz is sétálgatott anno a tóban úszkáló állatokkal. Gaia sokkal inkább kelti ezt a látszatot, mint bármiféle elmeháborodott kutatóét, és talán ellenkezne, hogy ez így van-e, de... De én így látom, és ezen nem tud változtatni.
- Így hívnak. - bólintok egyet egy kedves mosollyal az arcomon, majd folytatom. - Egy bizonyos Ms. Winterst keresek. Esetleg, ha tudna segíteni, megköszönném.
Másodpercek telnek el így, hogy nézzük egymást, mire ismét megszólal, és pedig csak elnevetem magam. Talán nincs is olyan nagy baj, mint hittem, de azért mindenképp örülök, hogy eljöttem. Így a legtisztább, így legalább tudok vele beszélni kevésbé hivatalosan is. Mármint... Legutóbb az edzőjeként voltam jelen, most pedig mint egy barát. Össze sem lehet hasonlítani a két szerepkört.
- Nem is tudod, mennyire örülök. - és ahogy ezt kimondom, átölelem őt egyik kezemmel, másikkal pedig kinyitom a kezemben lévő esernyőt, hogy egyikünk se ázzon el.
- Tudom, átlagos kérdés, de hogy vagy?

Ha létezett volna a fiatal lányok számára elhajlási kézikönyv, külön kötetében, melyben részletesen kitérnek arra, kit és miért érdemes, de nem szabad elcsábítani, rangos helyet kaphatott volna Iggy akár szó és név szerint is, mert minden ifjú sportoló karrierjének első három napjában hallhatta az intelmeket arról, miért nem szabad épp csapattársunkat vidám pásztorórák társaságául választani. Hogy ezt véletlenül se edzőnkkel tegyük, arra nem is kellett volna külön időt pazarolni, az magától értetődő kellett volna, hogy legyen bárki számára - de Winters már a maciírfüzetbe is azt rajzolhatta volna, ha rendelkezik vele, mit és hogyan fog elrontani, és annak ki és hogyan issza majd a levét. Szerencséjükre persze ők határozottan élvezték egymás.. nem csak levét, de erre Winters azt mondaná, kimondani perverz, maradjunk a dolog fizikai részénél.
Hogy itt van, az nem is kisebb fajta csoda, hihetetlen eufória, ahogy szorítja, még mindig kicsit olyan, mintha tévedne, és csak valami jó féle fájdalomcsillapító dolgozna benne, de nem, Iggy itt volt, határozottan és kedvesen, megmagyarázhatatlanul.

- Azért jöttél idáig, hogy megkérdezed azt, amit levelekben szoktak, de te látsz is? - azért nem tudja megállni a replikázást, ha ez zavarba ejtő, annál is jobb. Szegény Iggy nem erre szerződött, bizonyára sokszor megfordult már a fejében, hogy hátrahagyja az egész bolondokházát, amit ők jelentettek számára - Igazából.. pont úgy, mint amikor eljöttem, azt hiszem. Azért jöttél, hogy legorombíts, hogy miért nem jöttem még vissza, ejnye?
Hátrébb hajol, és ingatja a fejét, mintha már hallaná is a választ, pedig az ő edzőjük jóval kevesebbet kiabált velük, mint érdemelték volna - többek között biztosan azért, szólt az elmélete, mert a szembeszélben üvöltözni amúgy is egészségtelen, és ha az elméjét már játszótérnek használták, hangja legalább maradjon valami. Rossz keze lóg az oldalán, de ettől még áll a pad ülőrészén, szembe a férfifal, ami így legalább egy magas vele, mint bizonyos helyzetekben, de ez most persze nem olyan. Hogy ő erre gondol, az ő hitványságának szegénységi bizonyítványa.
- Nem szeretnél inkább a négy fal között legorombítani? Szerintem mindkettőnkre ráfér egy tea és más, és láthatod, hogy nem fordultam be. Add a kezed.