a vronszkij-műbukás

Gaia Vronszkij Winters

szex szóra szeplőket dobálni elém nem ér

Becenév:

gaia, vronszkij

Kor:

huszonhárom

Származás:

félvér

Lojalitás:

minden rendben lesz

Képesség:

magas fájdalomtűrés

Csoport:

mágiahasználók

Rank:

lassan kellene egy a
kviddicsnek is : )

Play by:

jessica clements

Karakter típus:

keresett és talált

...volt persze az üres üvegek alján valami indok, épp a hamu és a nyál alatt, amit lenyelni nagyobb öklendezés volna, mint az utóbbi kettőt: persze, mindennek van magyarázata, épp csak amolyan faszság, amire csak annyit lehet válaszolni, ha bármit is, hogy minden rendben lesz.
Anyka - mérhetetlen utálatában mégis kénytelen elfogadni ezt a becenevet, mikor rájött, maga is két kézzel osztogatja a jelzőket, és hát ugye végül mind a saját fegyverünktől találunk elesni, ahogy azok a regények mondták, amelyek végül elég bátorrá tették ahhoz, hogy egy földrésszel arrébb költözzön - roppant temperamentumos volt, gazdagon tudott káromkodni, és úgy alapvetően inkább tűnt egy regény frivol főszereplőjének, mint bárki édesanyjának. Remekül lehetett vele például kacsázni, vagy a mászókáról fejjel lefelé lógni, történeteket kitalálni, és mert fényképész volt, az objektívja előtt pipiskedni. Nem maradt utána semmi azon a nyáron, csak egy üres doboz, aminek a filmjét máshol hívták elő. Aztán levelek lettek belőle, meg szünidei látogatások, és később kávé, egy kis löttyintés konyakkal.
Pops - akkor már nem igen foglalkozott ilyesmivel, nőügyekkel amúgy sem, joviálisan szexista volt, a fényesre suvickolt tornacipője orrától addig a bajuszig, amit aztán évekkel később egy doboz sörrel pornóbajusznak neveznek majd pár kaparós sorsjegy felett - akkor már nem gyűjtötte a cikkeket sem magáról, felhagyott a reménykedéssel, és átadta magát a gyűlöletnek, mint remek és mindent kitöltő hobbinak. Az egykori legendás terelő, aki egy kellemetlen, halálfalókkal is összeköthető ügybe keveredett, mindig sötét tónusban emlegette a Minisztériumot, az országot, úgy általában bármit, ami nem volt köthető a lányához - felé gyakorolt, alkoholizmuson is bőven túlmutató rajongása csak akkor szünetelt, mikor az követte őt a pályáján. Nem mondta soha, hogy büszke, dühös, vagy egészen egyszerűen tompa ahhoz, hogy a puszta jelenléten túl hozzájáruljon a dolgok alakulásához - akkor is mindig megbújva a hátsó sorokban, lopva ide-oda pillantva, nehogy megszólítsa valaki - és nem mondott a háborúról sem soha eleget ahhoz, hogy ne rögtön a látványossá növekedett alkoholizmusa beszéljen helyette...volt persze az üres üvegek alján valami indok.

Mr. Rutherford, a szomszéd mondta ki először, hogy talán valami problémája lehet, de amikor rászólt - tizenhét volt, és félig részeg - neki esett rosszabbul kettőjük közül. Mr. Rutherford persze nem értette, miért szívja vissza azonnal, amit mondott, vagy hogy azóta miért nem képes valódi konfliktusokat felvállalni, miért nem tudja elviselni, ha másokkal szemben, főleg, a számára fontos emberekkel szemben negatívan érez. Megijeszti a lehetőség, hogy komoly vitába bonyolódik, hogy majd lesz valaki, aki nem kedveli. Mint Mr. Rutherford, aki házas volt, és nem rendelkezett végtelen türelemmel gyereklányok lelkével szemben..
Az a te bajod, fiam, hogy nem mondtál neki nemet. - közölte vele Anyka, miután a legkedvesebb beceneve lekopott róla, pedig tőle örökölte, hogy mindenkinek adott egyet, aztán még egy újabbat - Anyka fáradtan nézte, amikor feltartotta a mezt, és ingatta a fejét, már előre sejtve a volt férje reakcióját, és unottan kávét töltött mindkettőjüknek. Nyilván, az ember meglehetősen tehetetlen, ha felismeri gyermekében azt a rettegést, ami szórakoztató, mindennel kiszínezhető, de azért mégis minden nagy kudarc alapja, ha nem mondjuk, nem akarom, nem teszem - sóhajtott még egyet, és nem is próbált lelkesedést színlelni, sejtve már, hogy milyen árnyalatú koporsóban megy majd a lánya tönkre, ha épp máshová nem is. Attól függ, melyikük veszi észre hamarabb: ő, vagy a balszerencse.
Két oldala van a barikádnak! - csapta le a tálat a pultra Z, és egészen vörössé vált a tekintete, lihegett, aztán mintegy varázsütésre, mert így tanulhatta egy szövegkönyvből, a földre söpört mindent, legalább együtt, a drámát színészként utálta, és úgy tűnt, abszolút nem tudja elfogadni az imént elhangzott megállapítást, miszerint valami véget ért, persze közhelyesen nem miatta, hanem a vele szemben álló miatt, aki zavarában le is csavarta azzal a lendülettel egy borosüveg dugóját, és már inkább, ha beszélni is kell valamivel, annak nyílásával tette. Ironikus, gondolhatta volna Z, de lekötötte, hogy olyasmiket üvöltsön, amiket pszichológusok váróiban mások összezárt lábai: nimfomániás, te szerencsétlen, nimfomániás?! - és hogy lehetőleg minden poharat szétzúzzon még a mondat legvége előtt. De mert két oldala volt a barikádnak, még megoldást igyekezett keresni, magyarázatot várt, és nem kapott, aztán okot, végül valami felemás vallomást várt, és csak tett punktumot kettőjük életfogytiglan ígérkező kapcsolatának, amikor az ajtó utoljára csukódott be, négy hosszú év után.

Mr. Rutherford persze úgy értette, véletlenül sem teljesen normális scotch után tequilát rendelni, vagy közben a pincérrel flörtölni a kedves ölében ülve, de mert ezek számára bocsánatos bűnnek tűntek egészen a készségesség határáig, elmulasztotta megállapítani, hogy a bűnös sosem felejtett el valami maga készített étellel bekopogni az ajtón - olykor apró ajándékokkal, figyelmességekkel, mintha így akarná elmondani a keze, a széles mosolya, hogy én azért figyelek rád, én azért remélem, minden rendben lesz -
Ezt hangoztatva Anykának azért felszaladt a szemöldöke a szovjet konyhabútor között - hiába, ha az ember elkötelezett történészekkel bútorozik össze válása után, ugye - és ha nem ismerte volna a lányát épp eléggé, gyanakodott volna, hogy hamarosan még egy fokkal komolyabb problémát vitatnak majd meg, nem kávé, de mondjuk nyugtatók felett, emberek nem húzzák sokáig nélküle, akkor főleg nem, ha ennyire merev lélek-részegek a világgal szemben. Végül megrázta a fejét, megdörzsölte a szemét - pont azzal a fáradt, törődő mozdulattal, amivel a lánya fogja, mikor maga is megérti saját biológiai képletét, életigenlésének határait - és mosolyt erőltetett az arcára, mert azért tényleg nem lehet haragudni, ha valaki ennyire őszintén hinni akarja, hogy minden rendben lesz -
Búcsúzott el Z-től, aki még szorongatott valami üvegdarabot, zöldet, éleset, de rögtön félredobta, üvölteni lett volna kedve, keresni azokat a bizonyos aforizmákat, amelyeket persze hiába várt attól, aki összerezzent csak a lehetőségre, hogy megharagudhatnak rá. Ő csak azt hitte, maga nem érdekli eléggé, hogy ő a kevés, figyelme, csókjai, esetleg a farka, akármi, racionális magyarázatok, ezért ez a kifogás, de megérti még egyszer, egy hosszúra nyúló éjszaka legvégén nyíló ajtó fényében állva, hogy értették a ki nem mondott szavak: nem veled van a baj, mert én nem érzek közben semmit. Elég elbaszott vagyok, ami azt illeti. Egyszer minden rendben lesz.

Ugye?

Winters eszméletlenül fázott, és ezen még Hörk - pont, mint egy felhörkenés, gondolja vigyorogva, mikor elhajol a felőle irányzott gurkó útjából, és vidáma sikoltással konstatálja, hogy épp az ellenfél fogóján talál kényelmes célpontot. Azért az esőfüggöny úgy alapvetően egyformán verte mindannyiukat, és Winters, a kommentátor hangja szerint negligálni látszott azt a tényt, hogy itt bizony kegyetlenül ki fognak kapni, előbb pontokban mérhetően, aztán majd az edzőjük jóvoltából. Fejjel lefelé fordul, mikor elsüvít két torony között, és az ütőjével nagyot lendítve csatlakozik az iménti parádés égszakadáshoz, és csak egy pillanatra, pont annyira, amíg újra nyeregbe helyezkedik - átfut teljesen laposra ázott fején a gondolat, hogy megugorja azt a bizonyos Vronszkij-t, ha már az apja - a lelátón, esernyő nélkül, két öklét a mellkasa előtt tartva - volt olyan kedves, hogy elnevezze róla. Megindul a föld felé, élénk sikolyai narancssárgává teszik a levegőt, még integetni is lenne kedve az ütőjével, amit legalább három dalszöveg idézete foglal keretbe, felhúzza a lábait, amíg az egész táj egy hatalmas vízfestékes kurvaéletté nem változik, és -

A Vronszkij mindig azok közé a kifejezések közé tartozott, amikről jobb napokon beszélgettek - kérdés volt persze mindig, melyikük jobb napjáról volt szó, függött számtalan egyéb apróságtól, leginkább és főleg az alkohol mennyiségétől, rapszodikus viszonyuktól, amelyben az apja - a kanapén, cigarettázva, hullasápadtan, remegő kézzel - hűtlensége a valósághoz játszotta a főszerepet, ő pedig inkább csak tehetetlenül szemlélte az eseményeket, meg hogy mikor kell elkapnia, ha zuhanna. Sokat emlegették, néha vidámabb kontextusban - A fél fogsorom otthagytam akkor, kölyök, de kurvára megérte, tudod - néha pedig mint a be nem teljesült ígéretek istenasszonyát - Az élet egy kurva elbaszott Vronszkij, kölyök. Bárhogy kerülgették, felbukkant a leveleikben is, akkor pedig aztán főleg, mikor a Roxfort elvégzése után, a saját cigarettája füstjében bejelentette, hogy leszerződött. Az apja sosem szólította Gaiának, azt a délutánt kivéve -

...pedig Gaia borzasztóan unta magát, egy elcsórt gurkóval labdázott az ügyeletes fogyatékos benyomását keltve, és egyébként olyan részeg volt, mint egy halott orosz katona. Megvárta, amíg a kulcsban fordult a zár - és semmi kivetnivalót nem talált ebben a kifejezésben - és olyan lendülettel ugrott a férfi nyakába, amellyel órákkal később palástolni fogja, merre járt, hogy ünnepelte a legutóbbi sikeres meccsüket. Sem Mo, sem Jo, de még Ashe nem rendelkezett valódi elképzelésekkel vele kapcsolatban: és amíg a szemét csukva, más testnyílásait pedig nyitva tartja, ennek jelentősége sincs. A kávéíznek, izmoknak, magány elleni kampányolásnak van, a padon lefojtatott szexnek, perverz kis szavaknak - Daddy, imádom, amikor bennem vagy - és úgy általában annak van, ami életben tart. Meg, fel és össze - együtt és életben.
Gaia sosem unatkozott, mikor valóban közel érezhette magát az emberekhez: csak azt bánta, hogy egy kurva Vronszkij volt.
Annak meg mindig ugyanaz a vége.

A Vronszkij nem volt persze lehetetlen az apja történeteiben sem, csak teljesen értelmetlen, mint minden környékbeli kóbor cicát megetetni, vagy megpróbálni megérteni olykor Mo és Hörk valódi gyűlöletének tárgyát - mert azért bármennyi alkohol mögé is rejtőztek ők mind, érthető volt számára, hogy ez libegtetés, ha nagyon stílusos és játékosokhoz méltó is - úgy általában azt, mennyire mérgezőek tudtak lenni egymás létezésére. Persze pokoli szórakoztató is volt, mint idézni Kantot az edzések szünetében, gyertyákat bűvölni, piákat összekeverni, kipróbálni, melyikük ismer több ivós játékot - a mai napig döntetlen az állás, meglehetősen unfair módon - szóval mindazzal foglalkozni, ami elviselhetővé látszott tenni a privát pokoljárásukat. Mikor Winters a csapat tagja lett, kicsit a közös lelkiismeretük is - és épp emiatt menthetetlenül mocskos is, bizonyos értelemben.

Winters hátszele - a kommentátor hangja szerint - mindig inkább ellentétes volt, előre biztosan nem hajtotta, nevével ellentétben. Az anyjáé volt, mert az eredetit alkalmatlanná tették már jogi procedúrákkal, így pedig három egész perccel több idő alatt derült ki a hírhedt rokonság az apjával. Szembeszél volt - mondta volna Winters, aki öt K-t szerzett utolsó évében, és aki akkor hordott szemüveget, ha úgy döntött, már úgyis minden mindegy, mindmeghalunkis. Winters, akiről a pályára lépve könnyebb volt feltételezni, hogy hajtó, fogó, vagy akár pályatakarító, halott orosz katona, mint terelő - hamar kedvenc időtöltései közé fogadta az olyan könnyed testedzéseket, mint az Iron Man, vagy a részeg apja emelgetése, vagy tulajdonképpen bármi, ami mentségül szolgálhat arra nézve, miért nem omlott még bele saját magába.
Winters még a kurvaélet előtt felkapja a seprűjét, és szélesen elvigyorodik.
Minden rendben lesz - gondolta, mielőtt a másik gurkó fejen nem találta.

Gratulálok, elfogadva!

A szív bőségéből szól a száj.

Kedves Kisasszony,

Erre parancsoljon.

Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső • Halálfaló lista • A Főnix Rendje

easy come, easy go

a little high, little low

Mademoiselle Winters, mintha végtelen gyönyör és mardosó epe futna össze az ujjaid hegyén, mintha be lehetne érni kevesebbel, miután hagytad magadat meglátni és megízlelni, à ta santé, mert valahogy minden benned testesült meg, ami abban a négy évben kiemelt önmagamból, és a zuhanás természetét mind ismerjük - minél magasabbra törünk, annál jobban fáj, ezt valószínűleg te még nálam is jobban tudod. A szeretet változó természete tesz szabaddá minden remekre és borzalmasra, amit elkövetünk, de mindenképp tudnod kell, hogy téged soha, egyetlen percre sem ~~szűntelek meg szeretni~~ szűntelek meg olvasni. És milyen jó, hogy újra itt vagy, hogy újra olvashatlak, hogy újra a sorok között megbúvó bűntársad lehetek. Aprés toi, ma petite.

Van valami furcsa...

...és megmagyarázhatatlan

Volt olyan pillanat, amikor azt gondoltam, bár ne ismernélek. Sőt, ilyen volt a legtöbb pillanat, amióta előbújtál Iggy háta mögül mint friss csapattag. Ilyenkor fojtogat a gondolat, hogy te te vagy, és nem más. Miért nem vagy más?
Ha rád nézek, keserűséget érzek. Minden egyes szeplőd eléget egy sejtet a szívemben, minden hajtincsedből mérgező gáz árad, minden mosolyod beleváj egy heget a mellkasomba. Mert tudom, hogy nem lehetek veled örökké, nem vigyázhatok rád, nem törölhetem le a könnyeidet, miután bevitted az apádat a kórházba, vagy láttál egy halott galambot az út szélén edzésről hazafele menet.
És ha rád nézek, megnyugvást érzek, boldogságot, melegséget. A napjaim legszebb pillanata, amikor a bőrödhöz érhetek, amikor bámulhatlak a seprűn, mert úgyis háttal vagy nekem, és nem árul el a tekintetem, vagy amikor átölelhetlek egy maró pillanatban.
Sajnálom, hogy csalódást okozok, sajnálom, hogy ezt kell tennem! Minden más lenne, ha mind a ketten mások lennénk. De ne félj, kicsilány! Minden rendben lesz. De tényleg.

» Vronszkij-műbukás

a vronszkij-műbukás

a vronszkij-műbukás

Similar topics

Similar topics