Ω

Caius Nahuel Wright

ó m e g a

Foglalkozása:

a Halál termének rektora

Kora:

negyvenhét

Származása:

aranyvérű

Politikai nézete:

voldemort

Képessége:

animágus

Csoportja:

törvényen kívüli

Rangja:

minisztérium

Arca:

rufus sewell

Típusa:

keresett

Zsánere:

minden

Ebéd után jelentkezik udvariatlanul, elismervén a nagy közös esztétikát, mely mellény mögött az állatot, úgy az embert maga helyén tartja - megtörli száját, elköszön az asztaltársaságtól, megbontva azt, kimért léptekkel a kert felé indulván még másnapi munkarendjéről értekezik, pergő latin nyelven, parancsot a kisebb fiúnak ad, tudomást véve létezéséről, mint ahogy annyiszor hiányát ejti csak beszélgetésik pergamenjén mások szerint, és mióta egy újabb kriptával bővül az imádkozandók listája, nyugalmat lel ezek után, szemrehányó tekinteteiket megtartják egymásnak, maguknak, őt megkímélik az emberi szenvelgés stációitól, mint Krisztust a férfilét gyönyöreitől - ezen dünnyög, halandóságunkon, mely a percnek szól, a lélek máshol lakik, és az amygdala még nem tette őt sem Istenné - sercen a kavics, amint az ösvényre tér, vadászholmiját idézi, csupa örökzöld és barna, erős és kitartó anyagok, akár a fia önhittsége, de mindkettőről gondoskodott, kudarcot hát semmi nem vall, az erdőben felállított, a lápon mérnökök pontosságával megálmodott csapda főképp nem - pálcájával nyomjelet olt, mint tinta engedélyein, szépen szárba szökken a vetés, úgy tűnik, idén arathatnak is, az új kenyér felszelése pedig különös öröm, egészen megnemesül tőle a satnya hús, amelynek boltozata rejti a csontokat, de hogy valójában vétek ennyi figyelmet az ember fizikai héjának áldozni, ott lappang benne évek óta, Brazília óta, amikor forrón tűzött a nap, magas, egykor magas, mára aszott ember kezébe veszi az övét, egy olyan filozófia kelyhét ürítik, amelyhez kicsinek bizonyult nem egy, nem kettő, de maga a Birodalom is, sarlókalapács akadt a horogkeresztbe, ő pedig, ahogy az ostya felemelkedésén, fejet és térdet hajtott, ahogyan ők tették: megházasodott, gyermekeket nemzett, sokakat, és mert nem unta meg a szemek kitágultát, míg másokba élvezett, és míg Isten volt, életek létrehozója, Ő, a Halál termének rektora, aki most is élvezte a vadászatot, régi ismerősként üdvözölte a fákat, melyek közül sokat ősei ültettek maguk kezével, férfiak és nők, akik épp úgy hódoltak a vadászat örömeinek, akár játszadozó gyermekek, és itt, a sztorgé árnyékában, a történelem labirintjának rejtekén lassan hintázni látszott az idő: józan ész és kötelességei közt, nem hagyható hát pőrén mentükön az elmés szerkezet, melyhez szaglása is vezetné, ha a megszokás cserben találná hagyni, oly mélyen jár már bent, mint nőkben szokott, lelkükben, elméjükben, mert szeret játszani a húrjaikon, apró szívükön, művészet az és mindenek felett álló, klasszikus a polc ékeként, mindeneknél feljebb való - zörög már a vad, melyet maga vág fel a vadászházban, nagy agancsok közt, míg Wagnert hallgat, ahogy az orvos, érzi szájában már előre az ízeket: a mézédes alkoholt, a hús kesernyés roppanását, fűszereket, kielégülést, elvégre enni olyan, mint az orgazmus, mint istenné válni másodpercekre, mindent odavetni sem olcsó érte, hogyan is kerülhetne közelebb a puszta hüvely teremtőjéhez? - mondaná kollégáinak, hogy a nyugalomért halálfalóknak fizet türelmével, víz csak a híd alatt, és minden forrás elapad egyszer, minden dalnak véget vetnek, úgy egyáltalán, nincsenek örökkévaló igazságok, egyetlen csak, amely az ő ajkán születik, amíg lehajol a mélyedéshez - ha megoldaná belezuhanása után a rejtvényt, szabad lenne, tudnám, emberi szellem pislog a gépezetben, szabadsága kedves, szabadsága babérkoszorú.. de ha itt találom, vad csupán, melynek asztalon a helye, azért született, hogy örömet hozzon, örömet fialjon számomra, ragadozó az ember, töltekezik hússal, kéjjel, gyarlósággal, Istenné válni komoly fegyelem és figyelem erénye, türelmet lélegzik, türelemmel gyümölcsöző az ember, aki önmagát megtagadván: glóriába öltözik - hiszen a Halál termének rektora rég megértette, nincs tovább, mint meglelni azt, mit a természet nem ad magától, fejlődni mindig fájdalmas, megszületni, megszületni önmagunk által lehetetlen.. hacsak nem leszünk Istenné, és most, mikor Isten letekint a csapdába szorult túrázó mugli nőre, elmosolyodik, és kinyújtja felé kezét -
és megint csak az a pár milliméter hiányzik.

Caius Nahuel Wright, mikor eljött a maga ideje, bölcsen házasodott, még szem előtt tartva olyan jellegű igényeket is, melyek kellemessé tehetik egy férfi és nő együttlétét és együttléteit - rózsaablak alatt térdelt le, életének terhét azokba a kezekbe helyezte le, melyekről sejtette, elviselhetnek bármi bibliai csapást, és nem tapadnak majd egy olyan ajtó kilincsére, melyet olykor biztosan nem nyithatnak ki, párt választott és szövetségest az anyja ellen, aki bár elismerte tőle való elszakadását, még mindig hangos szerepet követelt érkező unokái neveltetésében, és aki tömjénes jelenléte azonnal megtöltötte minden rendelkezésre álló terét - és mert nem volt érzéketlen ember, csaknem mosolyogva figyelte Aiden első lépéseit, és végtelenül büszke volt, mikor követte a hagyományos úton, legalábbis azon, amelyet megosztani kívánt vele, mert Caius Nahuel Wright világi férfi volt, munkája pedig második felesége, a két kisebb botladozása a család női tagjaira maradt, mint afféle vigaszdíj, amiért sokszor csak jártában-keltében látták ügyei után, és talán ekkor keresett maga is máshol örömöket, és lelt is, számtalan formában és időben, annál is több helyen, és míg ezeket kóstolgatta, biztos lehetett benne, hogy a Wright-ház helyén áll, el nem fújja azt semmi szél: hogy olykor durva köpenyével, idétlen kígyós-jelképeivel betolakodik az otthonába, sosem bánta, elvégre szerette a szellemi kihívásokat.

Ómega, a Halál termének rektora sokak elvárásával szemben nem kifejezetten volt kellemetlen alak, ismert és elismert tudását nem használta kollégái között afféle véres kardként, mely csak udvariatlanul kiszúrja az ember szemét, sőt, habár előszeretettel idézett klasszikusoktól, olykor megosztott történeteket szeretett fia, bizonyos Aiden kapcsán, és épp ennyire néma maradt kevésbé ismert fia, bizonyos névtelennek titulált kapcsán, olyannyira, hogy lányáról való közlései egészen frissnek hatottak - türelmes volt, nem bírt a halhatatlanok öröktől ismert önhittségével sem, emlékezett a születésnapokra, kedvenc színekre, kikért szabadságokra, úgy általában nehéz lett volna róla rosszat mondani: hogy rendszeresen elcsábítja kiszemelt áldozatait, hogy testi-lelki függésben tart törékeny elméket, másokat asztaltársaságnak egy kevésbé elfogadható módon, tányéron, gyomorban, hogy szabad perceiben angyalok táncoltak szeme előtt, magán kívül semmit nem tartott szentnek és sérthetetlennek, és ismerte Mengelét, látta kísérleteit, és profitált belőlük, és hogy legnagyobb bűne önmaga ismeretének pontos értéke, levetve az emberi psziché mindén szorító tabuját rég valóság, nem rémálom, nem rossz megsejtés, hanem velünk élő, minden fehér felületet beborító Istenség - nos, az túl szürreális ahhoz, hogy összekössük a férfival, aki minden reggel udvariasan köszön a liftben.

Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.

Üdvözlégy Caius!

Az istenek létezésébe beleborzongunk, rettegünk örök telhetetlenségüktől, amit nem értünk meg teljesen idegenkedéssel tölt el és éppen ilyen a halál, az Ön rektorsága, minden élvezetére pírral gondolok.
De nagyon vártam, hiszen tudja és éppen ilyennek, borzongatónak képzeli az ember a halál termének vezetőjét, kevésbé annak akit a liftekben lát, vagy udvariasan köszön, szabadságokat engedélyez, hovatovább olyan apuka, aki megjegyzi fia születésnapját.
Veszélyes emberek pártolnak negatív pólusokra, óvakodjon Öntől egy egész nemzedék, nők és férfiak, fogyaszthatók és emészthetetlenek.
Hiszen bár a halhatatlanok önhittsége bosszantja, mellyel egyetértünk, pártjára állunk elfogulatlanul, az Ön hatalmasságához mégsem fér kétségünk, mintha természetes volna mindenhatósága, már csak azzal, ha megjelenik, előreenged minket a liftben és egyes ajtókat is kitár előttünk.

Köszönöm Önnek magát. Maga minden kétséget kizárólag halhatatlan és Isten, hiszünk kárhozatában, hozza hát el a hedonizmus poklát, térdeljünk Ön előtt fohászkodva el ne jöjjön az országa, meg ne legyen minden akarata, s ne tiltsa be az Ámeneket.

C. S. McGonagall

Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső • Halálfaló lista • A Főnix Rendje listája