Only us.... again

Savannah & Vinnie

In the name of Voldemort

Estére jár az idő, mire hazaérek, és a kúria elé hopponálok, mert odabent nem lehet. Csak a kandallón keresztül a hopp hálózattal jönni és menni. A kis ösvényen sétálok fel a házhoz, és magam köré húzom a talárom, mert hűvös a szél, és hiába extra meleg de még így is szükségem van rá hogy érezzem.
Nem sietem el, és kiélvezem a családi ház látványát. Ezt a házat.... én építettem. A telket megkaptam a szüleimtől, és a tőkét ahhoz, hogy megalapozgassam a családi életemet, és ugyanezt adom meg az én gyerekeimnek is. Azt építenek amit akarnak, és úgy ahogyan akarnak. Ahogyan én is tettem.
Halvány mosollyal lépek be a kúria ajtaján, és az egyik házimanó már meg is jelenik halk pukkanással.
- Yedek! Hol van a feleségem? - kérdezem tőle, mert bár házimanó, de értelmes, dolgos lény és nem gondolom úgy hogy nagyon rossz dolguk lenne.
- Az úrnő vacsorázik, az étkezőben van gazdám - válaszol a kis csúfság, ahogy meghajol.
- Köszönöm. Tálalj nekem is, másra nincs szükségem most - bocsátom el, és az étkező felé indulok, hogy a feleségemmel vacsorázzak. Ritka pillanat ez, de mégis ahogy besétálok az ajtón, megállok a boltív alatt. Az évek alatt nem vesztett semmit a szépségéből, nem csoda hogy még mindig megkívánom.
- Savannah - mosolyodom el ahogy felém fordul és odalépek hozzá hogy megcsókoljam. Ez megmaradt a mindennapokba, és leülök mellé az asztalhoz. Megjelenik a terítékem is, és a vacsora is.
- Nem reméltem hogy ilyen későn még az ebédlőben talállak - veszem fel az evőeszközt és bele kanalazok a levesbe.

Pirate's Lullaby ⋮ ☽

Only us... again

Vinnie & Savannah

Ugyanolyan nap volt ez is, mint eddig akármelyik. A ház ura, a Zabini család feje, a férjem Vincent házon kívül van éppen. A délelőttöt azzal töltöttem, hogy leadtam az elkövetkező napokra a házimanóknak a feladataikat, illetve hogy milyen menüvel készüljenek. Egyszerűen szeretem előre tudni, hogy mit fogunk enni. az ebédemet mint mindig, most is egyedül költöm el az étkezőben a hatalmas tölgyfa asztal mellett, az asztalfői helytől eggyel jobbra ülve. Pusztáén pár pillanatig nézem üres szemekkel a betolt széket s a tiszta abroszt ami aláhull az asztallap szélén.
- Zorka. - Hangzik hangom csendesen, már-már csilingelve szépen, amit egy pukkanás követ s kedvenc manóm jelenik meg előttem.
- Itt vagyok úrnőm. Mit kíván tőlem? - Hajol meg olyan mélyen előttem, hogy horgas orra a földet súrolja. Kis rongyai talán koszosabbak, mint tegnap voltak. Nyilvánvalóan hozzátesz a dologhoz a konyhai baleset.
- Egy pár órára elmegyek. Tudjátok a dolgotokat. - Pillantok rá, miközben befejezem az evést, az evőeszközöket oldalt fektetem a tányéron s a szalvéta sarkával megtörlöm ajkaim.
- Igenis úrnőm. -Felkelve hagyom ott az asztalt, Zorka elpakol róla s pontosan tudja, mit kell tennie. Kitakarítani és vigyázni a házra. Kényes vagyok a rendetlenségre, a porcicákra meg még inkább. Fekete taláromat veszem magamra az aranyozott szegéllyel, s térülve fordulva hagyom el a házat, hogy aztán a szépséges macska formámat öltve magamra megnézzem, mi hír van a nagyvilágban...

Órákkal később cicagolok vissza a házba a kerítések tetején, a kertbe szökkenve öltöm vissza asszonyi alakom, s lépek az otthonomba. Zorka azonnal jő, elveszi a talárom s alapos tisztítás után helyezi a fogasra.
- Éhes vagyok. Kérlek tálalj egy személyre az étkezőben. Rögtön jövök. - Utasítom őt, ő pedig mélyen meghajolva hoppanál a dolgára. Én a szobámba megyek egy röpke rózsaolajos fürdőt venni, elvégre, ismerik már a rutinomat. El is várom tőlük. A férjem, ha jő, az esti órákban ér haza, talán... talán ma fogunk találkozni. Szépnek kell lennem... Vincent szereti a szép dolgokat s ahhoz, hogy én lehessek továbbra is a gyönyörű kedvese, kit nem tartanak csupán dísznek s ki előtt oktondi módon kotyognak el dolgokat, vigyáznom kell a szépségemre. Fekete ceruzaszoknya, körömcipő és egy aranyos fodros ing, mely hűen követi alakomat. Halvány rúzs, mely kiemeli telt ajkaim, s némi parfüm, a kedvencéből, melyet Tőle kaptam. Mire leérek, a manók előkészítették a vacsorámat, kedvtelve szippantok az illatából. Narancsos libacomb, tökéletes hőfokon sütve. Csendes magányomban kezdek hozzá, titkon talán reménykedve, hogy Vincent ma időben hazajön. Hogy hazajön hozzám, gyermekei anyjához. Bár sejtem, hol időzhet olykor... Talán tudom is, csak tagadom. Mindörökké.
- Vincent! - Ejtem ki nevét balzsamos hangon, ahogy kizökkent mély baritonja a gondolataim közül. Megtörölve szám szélét emelkedem fel s nyújtóztatva nyakam fogadom finom csókját. Szavaira enyhe pír terül el arcomon s oldalra tekintve pillantok az ablakra.
- A manók említették, hogy mostanában ilyen tájt érsz haza... - Túrom hátra a vörös tincseimet a fülem mögé, mintegy leplezve, hogy talán szándékosan húztam el eddig a vacsora időt. Talán...
- Hogy telt a napod? - Közben oldalra tartott kézzel csettintek, s hű manóm érkezik behűtött pezsgővel és poharakkal. Elvégre... még is csak ma van az eljegyzési évfordulónk... Még ha őt nem is érdekli. Attól még...attól még!

Ruhám | Remélem tetszik!*-* | •

Sav &Vinnie

"A káosz tengerén, gyémántként tündökölsz"

Nem remélem ébren a feleségem, épp ezért lep meg a kérdésemre adott válasz hogy az ebédlőben vacsorázik. Nem mintha nem hinnék manónak, de arra felé indulok én is, hiszen éhes vagyok, és egyedül terveztem az estebédet elkölteni. A nő még mindig olyan szép, mint amikor elvettem. Mindketten tudtuk hogy ez a kötelességünk, és ezt kell tennünk mégis az együttlétek, és a gyermekek nemzése... nem volt terhes feladat egyikünknek sem, és keressük egymás társaságát időnként. Persze, nem élünk szigorúan monogám kapcsolatban, ezt mindketten tudjuk a másikról.
Letelepszem mellé a csók után, ha már elfoglalta az asztalfőt és a csettintésre már meg is jelenik a teríték, bár én is szóltam érte.
- Sajnos igen. A minisztériumban feje tetején áll minden, és elég sok a gubanc a külföldi kapcsolatokkal is - sóhajtok fel, hiszen a Varázskapcsolatok főosztályon dolgozom. Elég fontos és taktikus rész ahhoz hogy számítson, akár a Nagyúrnak is. Nyíltan sosem vallanám be hogy őt támogatom, és nem is olyan szorosan, de mégis... Inkább ő, mint a másik oldal.
- Nagyon hosszú volt, mint említettem. Na és neked? Voltál valamerre gyönyörű, ezüstöm? - kérdezem hiszen tudom hogy macska alakban milyen szépséges tud lenni, és néha elkap a kísértés hogy megkérjem változzon át hogy simogathassam. A pezsgőre pillantva eszembe is jut a miért, hiszen én is készültem. Csak nem kézzel fogható dologgal.
- Nos, értékelem a kedvenc pezsgőmet ezen a szép napon - mosolyodom el, és a talárom zsebébe nyúlva egy kis brossúrát adok neki. Egy nyaralás jegyei vannak benne kettőnk számára. Régi álma volt Róma. Hát akkor Róma, Velence, Toscana minden jöhet.

♫ Call me
⁂

Only us... again

Vinnie & Savannah

Magam sem voltam biztos benne, hogy viorrasztásom végül eredményt is hoz magával, de úgy tűnik, reménykedni mégsem kár. Mármint néhanapján. Talán csak egy egészen kicsikét bíztam benne, hogy emlékszik rá, milyen nap van ma, bármennyire is... jelentéktelen ez az érzelmektől igen távol álló kapcsolatunkban.
- Készülődik valami nagyobb a háttérben, vagy csak mezei hozzá nem értés az aljanép részéről? - Kérdem lágy hangon, miközben elnézem, ahogy a házimanóink hordják elé a vacsorát. Vagy talán találóbb lenne hajnali nasinak nevezni ezt az igen elcsúszott étkezést. A pezsgő is érkezik, a legjobb fajta, és csakis a legjobb évjárat. Volt időm megfigyelni, mely palack csal ájtatos félmosolyt kedvesem ajkaira, mikor nem figyel magára.
- Holnap is menned kell? - Már-már szokásunkká vált, hogy körülkérdezem őt ahelyett, hogy nyíltan sármos arcéléhez szegezném a kérdést: velem töltenél egy napot? Nem, ugyan dehogy. egy Diamondbirch sosem tesz ilyet. Ahogyan sosem fut senki után és nem kötődik senkihez. Zorka éppen a dugót próbálja kihúzni a palackból, miközben én próbálom elfojtani a mosolygásom a kis erőlködésére. Szemeimet csak akkor veszem le a jelenetről, mikor egy borítékot kapok hites uramtól. Meglepetten veszem át, hát még amikor kinyitom! Sosem gondoltam volna, hogy emlékszik azokra az iskolás évekre, amikor erről beszéltem neki.
- Nem hittem volna, hogy emlékszel erre... - Hangom enyhén hitetlenkedő, ahogy a márványként faragott arcomon lassan eluralkodnak z érzelemkifejezésért felelős izmok. Vonásaim lágyulnak, puha mosolyba fordul át mindig szigorú ívű szám. A jegyek mögé rejtem az arcom. Ez egy aljas, övön aluli húzás volt, Vincent Zabini.
- Zorka. - Suttogom mögüle, mire a kis horgas orrú manóm egy hosszúkás fekete dobozzal a kezében tipeg az urához, s meghajolva emeli magasra azt.
- Ez az én ajándékom neked. - Teszem még hozzá, a jegyek pereme fölött kipislogva, talán kicsit izgatottan várva a reakcióját. egy mívesen faragott sétapálca van a bársony bélés tengerében fürösztve, ezüstből készült koponya a markolaton gyémántszemekkel s bizony van ott egy kis kapocs is, melyet elmozdítva a pálca alja mint egy tok csúszik le a benne megbúvó pengéről.

Ruhám | Remélem tetszik!*-* | •

Sav &Vinnie

"A káosz tengerén, gyémántként tündökölsz"

Nem terveztem így a napot hogy összefutok a feleségemmel, de ha már így alakult akkor nem habozom megcsókolni és letelepni mellé vacsorázni. Éhes vagyok, és nem felejtettem el hogy milyen évfordulónk van, igaz ezt csak a mágikus naptáram súgta meg, mert ezeket észben tartani nem az én dolgom. Erre van a naptár.
Savannah még mindig gyönyörű, mint amikor elvettem, és meg sem látszik hogy két szép gyermek anyja, bár az is igaz hogy van a gyerekeimmel éppen elég bajom mostanában. Shane meg az a nőcskéje, bah. Még gondolni seem akarok rá. Helyet foglalok vele szemben és a narancsos szárnyasra nézek. Nagyon kellemes az illata és tudom hogy a házimanók a konyhában is páratlanok és épp ezért rendes szolgálók módjára bánok velük. Nem úgy mint egyes más aranyvérű házak tagjai.
- Csak a szokásos hozzá nem értés. Egy két külföldi kapcsolat több türelmet igényel és nagyobb figyelmet és ezek meg csak várakoztatják őket és nem tudnak mit kezdeni a kialakult helyzettel - sóhajtok fel, hiszen dióhéjban ennyi a történet. Attól még hogy jobbára a Nagyúr támogatója voltam, nem igazán változott a helyzet mert a nemzetközi kapcsolatok még mindig megvannak és valakinek fenn kell tartani őket. A legtöbb kollegám alkalmatlan erre. A feleségemre pillantok a kérdésére hiszen ezt mindig megkérdezi és tudom jól mire megy ki.
- Nem, holnap nem megyek be hacsak össze nem omlik az egész Minisztérium - sóhajtok fel ahogy bele eszek a vacsorámba mert nem tagadom, éhes vagyok. A könnyed csevegés mindennapi része az életünknek és bár nem szerelemből házasodtunk, mégis valahogy kijövünk egymással, és egészen megszokottá vált az életünk de azért nem laposodott el teljesen. Néha meglepjük egymást ezzel azzal, mint most is.
Figyelem Zorka bajlódását és nem is értem hogy lehetséges ez hiszen a házimanóknak sajátos a mágiájuk és egyetlen csettintéssel megoldanak mindent.
- Sok mindenre emlékszem Vannah... - mosolyodok el mert látom hogy mennyire örül neki és ismerem már annyira hogy tudjam, küzd az érzéseivel, de végül ő sem bírja ki a márványarckifejezést. Nem számítok semmire sem, így eglepetten teszem le az evőeszközeimet és veszem el a manótól a dobozt, Még mielőtt kibontanám ránézek Savannah-ra és csak aztán veszem le a doboz tetejét. Elismerő sóhajtással veszem ki a tartóból a pálcát és nézem meg alaposan. Gyönyörű.
- Ez csodálatos. Igazán kitettél magadért Kedvesem - mosolygok fel a nőre mert el kell ismernem, ez a pálca tökéletes és a kis kapocs sem kerülte el a figyelmem ami a pengét rejti. Azt hiszem ennyi év elég volt hogy megismerjen engem, milyen ember is vagyok és ez sokat elárul róla. Jól fog telni a nyaralásunk is, gyerekektől mentesen.
- Ezt máris becsomagolom a nyaralásunkra - válaszolok, mert nem sokára indulnunk is kell majd. Két nap múlva várnak minket teljeskörű ellátással és programokkal.

♫ Call me
⁂