I see God come in my garden But I don't know what he said <3James Potter
"Ebben a házban élte élete utolsó tíz évét Ivan Parazol, költő, drámaíró és hűséges hazafi" - szólt a felirat, kicsit csálén persze, mert itt valahogy az épületek nem viselkedtek rendeltetésüknek megfelelően, és az egész köztudat magába roskadva cigarettázott volna a téren, a rozsdás padon, mint ő - ha rájöttek volna, Skandinávia az újkor nagyszerű hajnalán nem feltétlenül mutatta mindig legszebb arcát. Nem volt kommunizmus, szocializmus, éhezés és Tunguzka, de mert relatív közelségük rohasztó volt mindenre úgy általában, ennyire közel a vörös határvonalhoz ki vitatta volna, hogy ez a környék egyszer még hírhedt lesz, hírhedt krimiműfaj burjánzik elő belőle, és még egy sorozatgyilkosság is feldobja a most csak szürke panelházak árnyékát. Ez az egész egy ostobaság. Ez a véleménye, és ezt el is mondta, lengyelül persze, mert a többiek nyelve csak jó dolgok közlésére való, kelet-Európa meg amúgy is kiemelkedő a káromkodásban - persze, nem ostobaságot mondott, ennél konkrétabban fogalmazott - és most mégis itt volt, ha összeszűkülő tekintetét keresztül próbálta is felmérni, vajon miért. Ostobaság volt, akármerről nézzük, a húgyszagú házak aljából, a sövény mellől, ahol feküdtek a sörösdobozok, amelyek termelik a hugyot, vagy a keskeny park túloldaláról, ahol ezeket olcsón lehetett beszerezni. A zsebében ugyan volt valami pergamen ilyen meg olyan kódszavakkal - keresni kell valakit, mint mindig, beszélni kell vele, mint mindig, nem szabad lebukni a muglik között sem, mint soha - de úgy összességében ostobaság volt a kezdettől fogva. Megvonja a vállát, közönség hiányában csak magának, várja a másikat, az alkalomra viselt, leváló talpú tornacipője orrával odébb kapar egy csikket, aztán mint itt, ezen a kis téren mindenki, megszólal halkan, de magának, elhaló hangon azt motyogja: ostobaság, kurva ostobaság.
Ivan Parazol névtáblája illett ehhez a külvárosi lakótelephez, csak az nem, ami ő volt - eleve valószínűleg hamarabb kiderítené, ki volt a költő, drámaíró és hazafi, minthogy gyakorlatlanságával lebonyolítson egy ilyen.. akármilyen ügyet - az apjára gondol, meg annak jószándékára, ami ebbe az összefosott valóságba küldte művelődni az alvilági seftelés szépségeiről. Számokat látott maga előtt, súlyos összegeket, amelyeket össze tudott adni fejben könnyedén, női melleket, amelyek pont elfértek a tenyerében, és a barátaira, akik nyilván örültek volna a beléjük vetett bizalomnak, és csak a sztori remek részleteit közölték volna, hogy egy kutya az előbb zabált fel egy rakás szart, azt nem, csak legfeljebb két ital után. Finnország a nyolcvanas évek peremvidékén épp olyan ostobaság, mint őt ideküldeni - mormolja, és feláll, mikor lépteket hall, olcsó tornacipője orrával elkaparja a maga csikkét, és felkészül rá, hogy majd olyan hangon beszélnek vele, amiből neki tudnia kell, ki az erősebb, és jó lesz, ha meglapul. - Szép napot, én vagyok A Lengyel. - az mondjuk nem teljesen világos, mi egyebet kell hozzátennie, de az arcot ismeri, amelyik további parancsokat ad, más meg mégis mi a francos ladáért környékezné meg éppen most, éppen itt - Különben gyönyörű környék, egyszer még az is lehet, hogy elkövetnek itt valami sorozatgyilkosságot. Nagyon tetszik.