Every step that I take is another mistake to you

Angus & Sili

Saját szobám lett ággyal, székkel, szekrénnyel, egyszerű könyvespolccal, kevés volt egy, hozattam még kettőt.
Saját gondolatokkal töltött elmém, rejtező káosz, elnyomott sikollyal, vérrel, saját felfordult gyomor, saját bájital, igen én csináltam magamnak terápiát, mintegy régi álmot dédelgetve, ami a Mungo ostromával hátráltató-ártás áldozata lett.
Így maradtam én, saját magam, egyedül megint, mondvacsinált terápiával, mintegy első bébilépésként előbb a te gondod mielőtt pszichotikumokat kotyvasztanál másnak.
Gyógyszerként szedem, kis kedélyjavító növényekkel tartozom még a talpon álló, tudatosan cselekvő viasztestek családjába.
De kell más, több, amikor még kifogyóban és remegő kézzel nyúlnék fioláért, tudom nem lesz teljes gyógyulás soha, amíg elfedem, mint egy rosszul összeforrt nyílt sebet, mert a varat mindig elkaparom róla.
A szükség szobájának más célja lett számomra. Tudja mire van szükségem és elmém sötét kínzókamrája valósággá válik.
Mint most, a saját utamon, a hetedik emeleten, az ajtó mögött, Sylvester pokla és ha belépek, felhagyok minden reménnyel.
Mert itt van ő, a párnázott falakon belül, gumiból vannak, a szoba tudja, hogy őrült vagyok, tombolnék, mélyen elrejti titkomat.
A legsötétebbeket. Bárki használhatja, mindenki másra, nem kell szégyenkeznem, itt szembenézhetek saját magammal.
Tiberius Brysen képe összefirkálva, megcsonkítva függ oszlopokra tűzve és néha csak kaparom, véres körmökkel, amíg le nem málik, hogy a következő alkalommal ismét nekieshessek.
Csak a saját üvöltésem egyetlen társaságom, őrjöngő sikoly, hogy összetörhetem.
Poharakat, sorban vágok a padlóhoz és átsietek az üvegszilánkokon, felkapom csak úgy, hogy belevájódjanak húsomba, mert nem érdekel a fájdalom, el akarom hajítani, bele a képébe, kilyukasztani a fejét, mozgó, kiáltozó szájába vágni. Ő van minden poháron, a képe és összetörik, keverednek a cserepek véremmel…nem baj, úgyis megfertőzött, úgyis beteg lettem tőle.
Van itt minden, megcsúfolt halálfaló poszterek, pénisz lóg ki abból a hülye koponyából, vagy szivárványt hány és csak taposok rajtuk, gyűrögetem őket.
Meg kell…fizetnie, kevés volt a halál és bűnhődnöm…kell mert megöltem.
Tökéletes kis tőrök álnak rendelkezésemre, élesek, vékony, hosszú sebeket lehet ejteni karomon.
Nem sírok már máshol, csak itt, mert fáj… a vér, ami kezemhez tapad és előbuggyan, mint egyfajta gonosz bizonyítéka félrekúrt létezésemnek.
Csak kicsit hagyom csöpögni és nem…minden heget gyógyítok be, csak az üdvözült halál küszöbéig megyek el, de elvérzésnél mindig megtorpanok, ahogy félek átlépni, ahogy szembesülök vele, féreg vagyok, még ehhez is.

Sylvester && Angus

Belby professzor. Ugye mennyire nevetségesen hangzik? Főleg mert mindenki Damoclesre asszociál, joggal. nem is értem miért maradtam itt. Persze hiába mondom ezt, pontosan tudom. Theia elment a Tornádókhoz, nem volt kétség efelől, de a tény, hogy csak néztünk egymásra, némaságba burkolózva olyan volt mintha crutio-t mondtak volna rám. Még sosem tették, nem tudom igazából milyen, de ilyennek képzelem. Elment, én maradtam, Damoclesről azóta sem hallottam. Aznap nem beszéltük meg dolgaink, megzavartak, így a sors ocsmány fintora hogy az utolsó lehetőségünk is elúszott. Theia elfordult tőlem, mert óvni akartam, Damocles pedig visszament kutatni, mert neki az a kötelessége inkább, nem mi. Amikor az emberek dobálóznak a magány fogalmával mindig úgy gondoltam csak szerencsétlenségük akarják palástolni, mert képtelenek odamenni egy másik emberi lényhez és beszélgetni. Persze mostanra világossá vált, hogy egy elcseszett lépés teszi őket magányossá, hogy elvesztik azokat, akikkel szeretnének kommunikálni. Haza sem járok, Apa már nem olyan mint volt. Sylvesterrel való találkozásom egyértelművé tette, hogy még azokat sem tudnám bántani akiket megvetek, hát még valami idegent?! A Roxfortba menekültem, tudat alatt kapaszkodtam minden lehetőségbe, hogy maradhassak. McGonagall professzor lehet ráérzett, lehet úgy gondolja tényleg jó érzékem van, nem mertem rákérdezni. Nem mertem... mintha nem is önmagam lennék. Ráadásul adtam a szavam annak az öngyilkosjelölt idiótának, hogy nem szólok senkinek, ha folyton tudom hol jár és mit csinál. Nagyjából tartja, bár ha nekem van dolgom, ami mellől órákig nem tudok elszakadni, akkor kicsúszik a markomból, de meg szoktam találni ezt az eszementet, sokszor nincs jó passzban. Én nem mutatom, komoly képpel szigorúnak hatóan cselekszem bármiről is legyen szó, Sylvesterhez meg általában nem szólok csak tekintetem beszédes, hogy "eltűntél, tudod mi van ha nem talállak!". Nyakába csődítem az iskolát akkor is hacsak szorulása volt. Kellett ez nekem?! Felügyelni őt, hogy nem csinál hülyeséget? Egymagam? Bármily nyomorúságos bevallani, nekem legalább annyira szükségem van arra, hogy kiszakítsanak saját gondolataim ketrecéből mint neki. Nem beszélgetünk, mert nem kedveltük meg egymást. Bájital segéd lett, úgy hiszem kotyvaszt magának valamit ami szinten tartja, de vajon dolgozik a megoldáson vagy titkon mást forral? Meg kellene kérdezni, de úgy hiszem nem mondaná el... Na vajon miért nem. Többek között ezért jelentkeztem plusz képzésre míg McGonagall professzornak segítek, noha nem mondtam rajta kívül senkinek. Főleg nem Damoclesnek... szerencsére ide a nyomorult bájitaltan nem volt feltétel, ráadásul ha elvégzem tudok majd segíteni bátyámnak, hogy szélesebb körben segíthesse a vérfarkasokat. Végül is, ha erre tette fel az életét és nekem úgy sincs semmi célom a sajátommal, hiszen széthullt minden, akkor... akár még hasznosan is eltölthetem az időm. 3 éves képzés, azalatt lehet a világ is összedől.
Most fejeztem be épp egy halom házidolgozat kijavítását, mikor elcsigázva feltűnt Sylvester nem ott van ahol szokott ilyenkor - hiszen már rutinosan ellenőrzöm azon helyeket ahol kedvtelésből ellébecol. Kérdezősködöm, miszerint egyeztetnem kéne vele a tanrenddel kapcsolatban - mehettem volna a félrevezetési osztályra is én mondom, az is menne - de senki sem látta, vagy aki mégis azt mondja talán a hetedik emelet folyosóján. Ott nincs sok minden, fel is megyek, de nem látom. Én is hallottam hogy van a szükség szobája, de biztosra veszem, ha ott van, nem találom meg. Most üljek le és várjak? Vagy hagyjam mert úgy se kér belőlem? Végtére is... mindenki hátat fordít nekem, akinek, akiért tenni akarok. Nem lenne újdonság, mert senkinek sem tudok eleget tenni, mindenki mást akar. Igazából fel sem fogom, hogy nekem csak arra van szükségem lássam rendben van, hogy megnyugodjak legalább ezt nem csesztem el, ezért is lep meg, hogy kirajzolódik egy ajtó a falban. Sosem használtam még ezt a szobát, elvégre nekem ott volt Theia, sosem volt másra szükségem... egészen eddig. Meglepve nyitok be és lépek be, mögöttem el is tűnik az ajtó de... hol vagyok? Ez meg milyen szoba? A szám is elnyílik, mert ide ember magától sosem jönne be, ez teljesen biztos. Idő mire észreveszem Sylvestert az egyik sarokban, véresen, ahogy mered a karjára. Annyira szürreális a kép, főleg hogy jól sejtettem, még mindig azt kísérletezi hogy végezzen magával. De miért a szenvedőset választja?! Nem gondolkodom, csak odasétálok és keresek valami kötszert - furcsa mód találok, még fertőtlenítőt és kenőcsöt ami összehúzza a sebeket és eltünteti a hegeket, aztán rájövök, erre volt szükségem, milyen különös szoba! - és szó nélkül nekilátok helyretenni a karját. Ennyit arról hogy meggondolta magát. Ha el is lökne csak szokásos komor fejemmel nézek rá, elmarom a kezét és folytatom, ha hagyja akkor legalább gyorsabban haladok. Úgy is kiülnek a gondolataim az arcomra, miszerint nincs ez így jól, de hiába szidtam értelme nem volt, így csendben is elláthatom. Látom van valami miszlikbe karmolt kép a falon, törött dolgok szemétdombján átcsillanó képfoszlányok, de nehéz ebből megállapítani mit akartak hajdan ábrázolni, emiatt is fókuszálok inkább Sylvester karjára, nem vagyok gyógyító, csak laikus.

Angus & Sili

Rám vallana cicázni vele, lehúzni egyik szemem, nyelvet nyújtani a halálnak. Mert létező, szinte megszemélyesített, mesék szerint, amiket sosem olvastak nekem.
Ha így van, folyton kecsegtetem, na majd most, orra alá dörgölöm, hiba vagyok, már az első pillanataimban próbáltál meggyilkolni és íme a szerencsétlen véletlen, hogy öledbe dőlnék, nem lehet.
Késleltetem a poklot, szarja össze magát minden démon, ha a keresztényeknek hiszünk, kárhozat vár a függöny mögött.
S mindig a létezés határmezsgyéjén gravírozva, oldalra feszített karok, tartás, járni az élet kötéltáncát.
Aztán behegednek, néhány forradás marad csak emlékezni, de mindig ott és világítson, nehogy elfelejtsem és fáj minden kényszeresen békén hagyott nyílt törés.
Gondolkodom az iszapban, ahová néha lehúz, csak a helyzet maga, az átkozott felismerés, az életem.
Ilyenkor nincs rajtam álarc, mindenki védtelen a szükség szobájában.
Akkor veszem észre, amikor hozzám ér, nem tudom hogyan, legelőször kombinálok.
Lehetetlen, aki keresi nem találja olyannak és azt, Sylvester poklának, hacsak nem motiválta, amit jelenleg művel, egy petrificus sem dermeszthetne merevebbé.
A segítségnyújtás és nem Angus Belby faszfejségéből fakad, igen értetetlenül állok az emberek előtt, ezernyi kérdéses interakció, félreértelmezett gesztus, zagyva vagy Te is.
Miért? Némán. Ráadásul. Így. Nem tudok tiltakozni, csak gyenge leszek tőle. Hagyom. Olyan ember vagyok, aki támaszkodni akar, ne, ne menjünk ilyen messzire. Megkapaszkodni, csak egy percre. Mert 16 hosszú évig állandóan menetelt, végül elkopott.
Lehet, hogy Angus Belby mániákus üldözése jelent valamit? Választ az esztelenségen túl? Értelmezhetetlen, hallom a légzésem, érzem, hogy fülemben dobol a vér.
Megérdemli. Hónapokig nem hagyott békén.
- Voldemort nem buzi. Ezt onnan tudom, hogy nem viszonozta Brysen szerelmét. Persze lehet csak kevés volt hozzá. Sylvester Brysen, emlékszel? Kapott egy gyereket és megfogadta, hogy szörnyeteggé kondicionálja, második Nagyúrrá, elsődleges csicsájává és veszélyessé…úgy elszaladt a keze, túlzásba esett, megnyomorított, értsd ezt úgy, olyan ember cselekedetének fényében lásd, aki világra akarja hozni a bábját, hatalmast, könyörtelent, lelkileg, testileg összetörve, csak magának. Akit bálványoz, kínoz, akibe szerelmes. Megerőszakolt és megöltem, ezért üldöz Voldemort, itt tartottak tanársegédnek, védelemből. Nem csak hiszem magam okosnak, annak teremtett, csinált, összeszerelt. Megöltem.
Talán ennyi, kösz a kötözést, hogy nem hagytál békén, tessék a magyarázat. Tömören a lényeg. Benne van minden. Még a könnyeim is. Nehéz róla beszélni, de már nem üvöltök, néma sírássá apadt egy idegösszeroppanás. Semmiség. Jól vagyok. Csak néha felvágom a karom, aztán nézem, ahogy lassan beheged és nekiesem a gumifalaknak. Más kiveri, én erre is képtelen vagyok.

Sylvester && Angus

A Sors érdekes fintora, hogy a szükség szobájában zár össze minket, a két elcseszettet, belül elveszetett, akiket érthetetlen mód kötött össze a sors zsinege. Némán látok neki, hogy helyretegyem legalább a karját, ha már Őt magát nem tudom, nem is fogom soha. Nem azért, mert Sylvester ne lenne rá képes, hanem mert én nem tudom hogyan kéne megtenni. Mióta apám választás elé állított szétestem, egy olyan puzzle lettem, ami szétmartak, darabjait kiszakították, más darabjait eltorzították, hogy erőszakosan illesztették össze. Meglehet Sylvester is hasonlóan nem tud mit kezdeni élete képeslapjaival, diszharmónia és kakofónia. Talán ezért sem szólok. Elfáradtam, azt hiszem. Valószínű Ő is mert míg rendbe teszem a sérüléseit beszélni kezd. Nem vágok közbe, olybá tűnhet nem is figyelek, csak monoton végzem rutintalanul a dolgom, de ez persze nem igaz.
-Belbynek lenni nem jó dolog. Az apám bátyám hírneve óta többet és többet akar. Halálfaló lett és hónapokig mosta az agyam, ha nem állok be én is, akkor mivel mi már csak félvérek vagyunk a nagyúr lehet célponttá teszi a testvéreim. Hogy elvesztem őket. Nem mondhattam el senkinek, hiszen erről nem lehet beszélni, de míg vacilláltam és sakkoztam vajon mi szakítja szét jobban a családom, ha átállok vagy ha nemet mondok Theia, a másik felem elhagyott, a bátyám csak a vérfarkasok érdeklik, a családi gondok nem és apám is elfordult tőlem hogy nem adtam választ, csak itt maradtam Dumbledore árnyékában. És még Te is az ereid vagdosod... Mindenki hátat fordított, mert nem olyan vagyok amilyennek akarja. Nincs már senkim, akiért éltem eddig. - Vallom be én is halkan miért vagyok ilyen elcseszett, ha már Ő is Voldemortról beszél én is el mertem mondani apám. Még sóhajtok is, mert lehet mindkettőnknek szüksége volt valakire rázúdítani a bajunk. A kötés nem lesz az igazi, rásegítek inkább egy varázslattal, úgy jobb lesz valamivel.
-Jól tetted hogy megölted. Ne bánd. Nem vagyok a gyilkolás híve, de háború van és ők sem kímélnek senkit, nekünk sem kéne. Ha nem teszed lehet el sem jut az Azkabanig, hiába lett volna ott a helye. Ebben az épületben pedig biztonságban vagy. Voldemort bekaphatja... - Ülök le mellé és nekidőlök a falnak, nézem ezt a kuplerájt, elmeszakadás hagyatékát, ijesztő valóságot. Nem tudom mit mondjak neki, egyszerűbb lenne semmit, de az nem megoldás. Arra nem, ami igazán kéne neki, úgy hiszem.
-Már nem vagy egyedül. Nem magad kell megbirkóznod ezzel. Valamit kitalálunk rá. Vagy inkább csak Te látva nekem ez nem megy, de majd addig is életben tartalak. - Igaz, nem vagyok magabiztos, de hangomon nem érezni csak azt, komolyan gondolom. Ha itt tartják, akkor Dumbledore tudja, ha Ő tudja és eltussolta, akkor nem fogom felülírni ezt a döntést. Úgy döntöttem nem akarok jelet a karomra és nem hagyom hogy ezek az alakok azt tegyék amit akarnak. Sylvestert sem kapják meg, hiszen nem egy tárgy, ami elorozható. Csak annyit kell tenni, hogy életben kell tartani és megakadályozni hogy hülyeséget csináljon, elkapják. "Csak" ennyit... ez is egy életcél, végül is. Damocles is helyeselné, Theia nem különben.

Angus & Sili

Hülye kis permet, egy-egy nagy cseppben közbeavatkozik. Angus szerelésébe csepeg a csap, néhány rossz, sós víz hullik rá. Nedvesíti a kötést, hülye pettyekben, majd lassan elapad, arcomra szárad, mint láthatatlan bohóc maszk.
Nem reagál, mert nem lehet. Tudom már, nem léteznek szavak rá, csak más mondanivaló, elkerülő úton, vagy hosszú hallgatás.
Vajon mit generál ez idegen fejben? Heuréka, megalapozott a depresszió? Sok-sok nahát, vagy sikolyszerű Merlin bassza meg?
Mondja ő is, érdekes módon sallangmentesen kerüli a vigasztalást, mint a megoldhatatlan egyenlet kínos végeredményét, beszél inkább.
- Ne állj át. Apád egy seggfej, úgy tűnik egy vérszerinti is lehet gyökér, csak manipulálni akart.
Damocles belezúgott a munkájába, megesik a tudósokkal, kényelmetlenebb számára az emberi interakció, menekül a bájitalaiba. Elég nyomi, találkoztunk már. A húgod is csak megpróbálja élni az életét, mert mi mást tehet, amíg tart ez az egész? Még én is? Angus…hagyjuk a blablát, hogy okként hozol fel, amikor a seprűs balesetig zsigerileg gyűlöltél. Ezt…ezt még most sem értem
Bökök orrommal a kötésre, miközben éppen szabad kezemmel kíméletlenül végigtörlök az arcomon.
Ja és el kellene küldenem a büdös picsába, mert ez legalább olyan intim, mintha szarás közben nyitott volna rám.
- Faszság, csak nem mondtad ezt el nekik, így nyilván nincsenek képben a kurva apád csapdáját illetően.
Nincs már, sosem volt, melyik rosszabb? Persze nem kérdés, szarságokban iskolaelsőként remekelek, kész plecsnyigyűjteményt zsebelhetnék be defektekből.
Némán figyelem, ahogy lerogy magának a szemétdombomon, bomlott elmém sűrűjében, képtelen vagyok úgy itt beszélgetni, hogy Brysen képe néz rám, de éppen nem őrjöngve próbálom széttépni.
- Ez ennél kissé komplexebb Angus…
Körülnézek reszketve, hangom egyre sürgetőbb, az ironikus szegmens inkább csak nyivákol.
- Nem tudom mit jelent nem egyedül, nekem sem megy…nézz körül! Tudom, figyelj, nem mehetnénk innen? Ez most már így nekem, eléggé…
Szaggatottan zihálok, hangom sokkal könyörgőbb, mint szeretném és makacsul nézem a földet.
- Nem kell elmenned, csak legyünk…máshol
Vagy megint útjukra indulnak a könnyek, megdagad elmémben a téboly. Vagyok, lehetek, összezuhanások. Kívül innen, akár az ajtón, üres, hideg folyosó sarkában, akármi jobb, mint józanul, csendben elviselni az őrület légkörét.

Sylvester && Angus

Nem szólok hogy sír, szerintem ez a normális reakció. Mint legutóbb is utaltam rá neki, akkor lenne gond, ha nem pityeregne. Nem igen tudom hogyan kéne vigasztalni, lehetséges-e egyáltalán, de mivel beszélni kezd meghallgatom, a magam módján válaszolok. Ingatom a fejem az apám ért rágalmak hallatán. Mégiscsak az apám, de mégsem védem meg. Érzem szétbarmolta a családi idillt.
-Nyomi? - Nézek rá első ízben hogy beléptem, hiszen a bátyámra ilyen jelzőt illetni elég különös más szájából hallva, maradjunk annyiban.
-Most sem kedvellek, pökhendi vagy. - Mosolygok rá, nem is tudom miért, tényleg egy faszkalap sokszor, de hallva irigylésre kicsit sem méltó történetét... nem ez sem menti fel, de legalább jobban megértem Őt. -Nem kell értened. - Vonok vállat aztán a kötésére nézve, lehet én sem értem teljesen magam. Azt viszont eddig is tudtam, ha valakinek valami nyűgje van, nem tudok elmenni mellette, legalább is ha fizikai, a lelkiekbe nem szoktam belefolyni, általában, de ez most kivétel. Sylvesterrel úgy fest csupa kivétel vagyunk.
-Nem mondtam. Nem tehettem. Megígértem és... helyettem akartak volna dönteni, de ezt a döntést csakis én hozhattam meg. - Most, hogy meghoztam talán el is mondhatnám de... nem tudom akarom-e. Így is-úgy is csalódás lesz a vége.
-Akkor kissé fejtsd ki. Ráérek. Szerintem Te is. - Nyugodtan mondja, nem állítom mindent tökéletesen érteni fogok, de most nem is ezen a hangsúly, hanem lelke háborgó hánykolódásán, amin némi információ és emlékokádás segíthetne úgy érzem. A környezet ehhez persze nem idilli, sőt, szellem járta helynek hat, lerobbant sikátoros zsákutcának az élet városában, mindenhol törött és repedt emlékek, szemétbe halmozott gondolatok. Nem csoda ha elfutna, de nem akarom így lássák, később sokkal könnyebben ki tudunk osonni.
-Hunyd le a szemed és ürítsd ki az elméd. Csak a légzésedre koncentrálj és semmi másra. Bízz bennem. - Duruzsolom neki amennyire tudom sugalmazóan, ha minden jól megy arra lesz szüksége ez mind eltűnjön, magamon meg hagyom elhatalmasodni a szükség érzetét arra, hogy számomra megnyugtató helyen lehessünk. Ha jól értelmezem a szoba gyorsan reagál, így én magam is lehunyom a szemem, ha Sylvester szót fogadott és nem is kell nagyon fókuszálnom, hogy megteremtse a számomra megnyugtató szférát amiben képes vagyok gondolkodni, fókuszálni, összpontosítani. A sok szemét és keserves emlék semmivé lesz, sakktáblákká alakul, nagy, kényelmes babzsákok, karfás tágas fotelek bukkannak fel, kellemes megvilágításban, valamint egy nagy tál bagolybertiféle mindenízű drazsé. Utóbbin savanyún mosolygok, Theiaval és Damoval anno sokat hülyéskedtünk vele, már a puszta látványa elzsibbasztja a lelkem és kevésbé feszítenek a kimondatlan gondolatok. A sakk pedig nem csak hobbim, segít rendezni a fejemben lévő káoszt. Persze ez csak akkor működik, ha Sylvester hagyta, amúgy nem marad más választásom mint kimenni vele.
-Értem miért szereted ezt a szobát. - Mondom csöndesen, majd feltornászom magam és adom a kezem, felhúzhassam. Vagy azért hogy menjünk ki, vagy ha átalakult a szoba azért, hogy kényelmesebb helyre ültessem át.
-Furcsán eltérünk. Én sosem voltam Theia nélkül, Te meg mindig magad voltál. Miért nem próbáltál találni valakit? - Hogy én miért nem akartam helyettesíteni ikertestvérem szerintem adja magát, de Ő találhatott volna barátokat szerintem. Nem szociális csődtömeg csak bunkó... az nem lehetetleníti el a dolgokat. No meg talán mesélni fog, érezheti tényleg érdekel, figyelek rá, óvatoskodva bánok vele, de nem csak a karja miatt. Nem feltűnő, de észreveheti, hiszen nem is titkolom.
-Szereted a sakkot? - Ezt csak akkor kérdezem, ha változott a terem, amúgy nem hozom szóba, helyette inkább azt, merre tud egy csöndes zugot.

Angus & Sili

Talán Angus éppen azzal tud visszarángatni az agóniából, hogy gyűlölködünk. Egyfajta kimondatlan faszméregetés, ki okádja a másikat nagyobb elánnal, vet meg benne bizonyos tulajdonságokat és íme bazdmeg rámtöri a Szükség szobáját, kevésbé hozna zavarba, ha a mosdón nyitna rám, szaráskor.
- Rohadt nagy nyomorék a bátyád
Jelentem ki félvállról, mint egy tényt, hétfő után kedd következik.
Mosolyog, én elhúzom a szám valami hasonlóra, aligha lehetne mosolynak csúfolni, de nevezzük reakciónak.
- Ja, az egyetlen valamire való tulajdonságom Brysentől
Emelem meg állam, ez már csak a valamire valóság kapcsán is, a szerény zsenik mind képmutatóak.
- Te érted?
Pislantok rá kikapva néhány könnycseppet a szememből, szinte már rutinnal. Vajon Angus mivégre jótékonykodik? Ha saját gondjait problémának tartja, miért követ engem, ahelyett, hogy mondjuk beolvasson az apjának, vagy felrázza Damoclest?
- Most, hogy döntöttél megoszthatnád velük. Damocles helyében, akit kedvelek egyébként, értékelném az őszinteséged. Talán ő sem tudja mire vélni, hogy mogorva voltál, de hogy gondjaid voltak, egészen más perspektívába helyezne.
Érzelmi tanácsokat osztogatok, én. És akkor nevezzük ezt a mai, abszurditás napját április elsejének.
Semmi kedvem megint sírni, szánalmat gerjeszteni, visszanézni, karba teszem kezem és összegörnyedek.
- Ez nem ilyen egyszerű…
Nem pár megkeseredett sor, néhány egyszerű mondat és felnézni is fáj, ahogy szembenézek Brysennel újra és újra, jobb a földet nézni most, amíg nem mondja, hogy csukjam be a szemem és próbálok semmi másra nem gondolni. Jó a sötétség, nem hiába áhítozom csendes elmúlásra.
Milyen érdekes, ahogy az atmoszféra megváltozik, szinte tisztább levegő áramlik át rajtam, s ahogy felvetem fejem igencsak elcsodálkozom. Talán úgy is marad kicsit a szám, félig tátva, pedig a legkevésbé sem vagyok a gyermeki csodálkozás mintapéldánya. Annyira lenyűgöz ez az egész, hogy automatikusan nyújtom felé a kezem, micsoda ostoba reflex, aminek bennem már meg kellett volna halnia.
Aztán, ha felhúzott és érzem az égést, gyorsan elkapom kezem, szemöldököm fájdalmasan összerándul és kicsit meg is rázom, mintha égetett volna.
- Ezért is, képtelen vagyok szociális kapcsolatokat kialakítani, annak ellenére, hogy alapból azt hiszem nem lennék szociopata. Kondicionálás, amikor direkt reakciókat váltanak ki bizonyos élőlényekből ingerek segítségével. Engem molesztált a nevelőapám és kínzott, amit ahhoz is kötött, mindenki rosszabb nálam, különlegesebb vagyok bárkivel is egyáltalán szóba állni. Ezt csak annyiban tudtam megtörni, hogy ennek ellenére megpróbáltam, de félúton rá kellett döbbenem, hogy a többség valóban idióta és én tényleg több vagyok. Persze van az egésznek egyfajta önvédelmi rátája, miszerint szándékosan kerültem a kontaktust, hiszen lebukhattam volna, hogy mennyire megalázó módszerekkel kínoznak. Ez nem olyasmi volt, mint egy-két pofon, vagy akár egy szimpla összeverés, én szándékosan lettem megnyomorítva lelkileg, hát íme: A pökhendi faszfej
Mutatkozom be, felállok egy kibaszott sakktáblára és meghajolok. Közben belerúgok, ahogy rájövök, sokat beszéltem, hogy elcseszett vagyok, a nagy rakás szarra, ami alatt világ életemben fulladoztam és igen megfájdul a lábam, de megkapaszkodom benne, mintha fennakadnék valami oda nem illő faágban.
- Igen, fejleszteni kellett a logikai gondolkodásom, ezért számtalan ilyen szart meg kellett nyernem Brysen ellen, ha veszítettem imperióval orálisan kielégíthettem, de szerencsére csak nagyjából emlékszem, volt más is, sima kelésvarázslatok, oda, hogy őő kenegesse aztán, szóval ja, akarsz játszani?
Velem egyelőre forog a világ, hányni tudnék most, talán bőgni is megint, folyton, csak több ez annál, hogy elsírjam, megakadt, mint szálka a torokban, kihányom mint egy mesterséges valóságot, mert bárcsak ne létezne…álmodtam volna, lennék simán kibaszott nagy köcsög. Lehunyom szemeim, talán nem történt meg, hogy beszéltem és vajon törni meddig törhetek még?

Sylvester && Angus

Úgy kikerekedik a szemem mint egy bagolynak, hogy micsoda a bátyám? Komolyan? Soha senki nem mondott még rá ilyet, még a főzete előtt sem, hiszen látszott rajta már akkor is nagyon ért a bájitalokhoz, ha másban nem is kiemelkedő.
-Pff, ilyet se pipáltam még, aztán mire fel mondod? Ő adta vissza a családi nevet, adott reményt az elkínzott lelkeknek, vajból a szíve és a nők szerint még jóképű is. Mégis mitől vált nyomorékká a szemedben? - Érezni iróniával átmosott hangomon átsüt a szórakozott kíváncsiság, lám úgy fest Sylvester kollektív Belby ellenes, nem csak engem vet meg.
-Áh, szóval miatta vagy egy tulok. Duplán nem kár érte. Talán most majd helyrejön az eszed Rookwood. - Pöckölöm finoman homlokon, elfelejthetné a gyökér stílust, felüdülés lenne. Bár kezdem megszokni, ami azt illeti, fura lenne nem évődni vele.
-Persze hogy értem. - Sóhajtom halkan, előkotorva egy zsebkendőt a nadrágomból és odanyújtom neki, kezével már csak maszatolni tudja lassan az arcát. Hogy ne érteném miért jöttem utána és miért vagyok vele.
-Damoclest nem érdekli mit csinálok, hogy döntök. Ha érdekelte volna akkor hazajön mikor hívjuk, eljön az iskolába mikor hívtuk, akkor nem maradok magamra apánkkal. Ő inkább elvonult a barátjai kúriájába, mert fontosabb dolga is van mint mi. Nem futok olyan szekér után ami nem vesz fel, Sylvester. Pontosan tudnia kéne, miért vagyok mogorva vele. Te segítettél nekem nem Ő, akit meg is kértem. Hagyjuk. - Érezni letudtam a saját nyomorom, elvesztettem a húgom, de megmaradt a becsületem, valamit valamiért, majd kiheverem. Sylvester gondja nagyobb, égetőbb, azzal kellene foglalkoznunk. Próbálkozom, elmosolyodom félszegen, hanyagul.
-Szeretem a bonyolult dolgokat, hollóhátasok voltunk, rémlik? - Noszogatom, mondja csak, ha kijön könnyebb lesz, van amit nem bír megemészteni a lélek, akkor jobb kiadni mint a romlott ételt, nem szenvedni vele végeláthatatlanul. Addig is igaza van, ez a környezet nem valami idilli, más fajta miliőre lenne szükségünk. Kimondatlan hálám megüli a levegőt, hogy nem ellenkezik, hagyja segítsek, mind a szoba átalakításával mind abban, hogy felállíthassam.
-Bocs. Nem értek a medimágiához. - Nyúlok inkább a könyöke alá, úgy támogatom finoman, ott nem vágta össze magát szerencsére.
-Ki kell ábrándítsalak, nem vagy szociopata. - Szögezem le elsőként ezt miután leültettem és meghallgattam miért nem keresett maga mellé valakit, akivel tud társalogni, nem pedig emel láthatatlan burkot maga köré magányának elefántcsont tornyában. - Ez sok mindent megmagyaráz, de az öreg csak fél munkát végzett, semmi olyat, amit ne lehetne tovább alakítani. Nem azt mondom Te leszel a nyájasság új királya és bealázod a bátyám is kedvességben, de remélem észrevetted teljesen jól elbeszélgetsz velem. - Teszem nagyon finoman a vállára a kezem, mert láttam hogy rosszul reagál néha. Inkább vissza is ültetem el ne essen itt valami bábuban, az kéne még a csontjait is összetörje! - Sok idő lesz mire... jó emlékeket szerzel és jó dolgokkal írod felül a tested reakcióit, de úgy megy ez mint a zenében. Játszol valamilyen hangszeren? A zongoristák kitűnő példák lesznek. Ha egy darabot rosszul gyakorolnak be az elején, olyan mélyen beivódik a rossz mozdulat, hogy évekbe is beletelik teljesen kikoptatni és felülírni a jóval. De nem lehetetlen, csak sok plusz munka. Megéri, menni fog Neked is, mert öregem, a szép emlékeim miatt mondom, megéri dacolni az atyai f.szságokkal. Szerzünk Neked normális társaságot, nem gyökereket, meg kellemes számodra jó érzéseket keltő napokat. Valahol el kell kezdeni, kezdjük itt. - Mutatok a táblára, majd bólintok, hogy szeret sakkozni. Arra csak félig sikerül lepleznem undorom, hogy mit kellett tennie ha veszített.
-Oké, egy biztos haver, semmi bajom a külsőddel, de nekem túl fiús vagy, ha véletlen nyerek is, elég ha annyit mondasz gratulálok, oké? Sosem kényszerítenélek semmi olyanra ami árt neked. Oké, lehet nem a legjobb módját választottam kimutatni érdekel mi van veled, de... héj. Soha, senki sem tehet veled megint ilyet. Már ketten vagyunk ellenük. Ha akarod kerítünk neked barátnőt is. Tudtad, hogy Nora a mardekárból, az az ötödikes csaj teljesen beléd van zúgva? És nem Ő az egyetlen. - Terelem el a gondolatait, felteszem a bábukat, de nem erőltetem a játékot, ha rossz emlékeket idéz. Inkább közelebb húzom a székem az övéhez és magunkhoz invitálom a tál drazsét.
-Theia imádta ezeket, az összes szerinte rossz ízűt nekünk adta és közölte szörnyű fejeket vágunk Damoval. Persze Ő vágta a leghülyébb pofákat. Gyerekkori hülyeség Sylvester, kipróbálod velem? - Komolyan nem kár a nevelőjéért, egy pedofil állat volt, bár az Azkabanban kellett volna csókot kapnia, az ilyen azt érdemli. Nem akarom rá gondoljon Sylvester, nem akarom azt higgye, el lett cseszve és csorba csésze marad örökre. De hogy fogalmam sincs hogy kéne lelket önteni belé az is biztos. Ha esetleg elsírja magát és nem kér a drazséból se, akkor halkan hozzáteszem ezt is, bár sikert ettől sem remélek:
-Akarsz... egy baráti ölelést? Nem... nyúlok úgy hozzád, csak... hidd el, segít. Jobb lesz, ne kérdezd miért, de ez tény. - Szerintem pont nem engem akarna barátjának avagy engem ölelgetni, de magamról tudom jól esett a testvéreim karjaiban kikötni és ott nyugalmat keresni. Fogalmam sincs félreérti-e, mert én aztán tényleg nem azért adom a kezem, hogy bármire is rávegyem férfiként, de tényleg rossz így látni, tehetetlenül nézni szenved. Damo ha nyominak van titulálva, ha nem, szerintem Ő biztos tudná mit mondjon, tegyen, hogy javuljon a helyzet, én vakon tapogatózom a tenger mélyén nyomás alatt, majd beleroppanva, elcseszem.

Angus & Sili

- A vajszívűsége miatt mondom. Eltékozolja tehetségét, hogy megáll a farkasölőfű főzetnél és elkínzott lelkeket istápol. Sokkal több lehetne.
Kis vállrántás, ahogy saját poklomban nem kívánok többet Damoclesről beszélni. Csak menjünk innen, ha már meghiúsította ezt a groteszk önkínzást. Levezetését régmúlt emlékeknek, bosszút, amelynek túl kurta végét vettem.
Elhúzom a szám, ahogy most nem értékelem a viccet, Rookwood miatt tulok lennék, de persze fiúsan megrántok vállat és csak úgy fogadom el a zsebkendőt, mintha izzadtságcseppet szándékoznék letörölni a homlokomról, hanyagul kenem el arcomon gyengeségem bizonyítékait. Morgok talán egy köszt is, lángol a képem, biztosan érzi mennyire gyűlölöm, hogy itt van velem.
Rinya csak, ami Belbyék között folyik, a szeretjük egymást, de nem tudjuk, hogyan mutassuk ki egy tipizált, szánalmas emberi esete.
Megforgatom a szemem és hálás vagyok, hogy egy másodpercig nem kell Brysenre gondolom, mert eredetileg súlyos úton indultam volna, mentális esetek orvoslását illetően.
- Damocles nem lát tovább kettőnél és nagy valószínűséggel nem fogja fel a konok hallgatásod, sem a gyerekes hisztid. Oda kell állni elé, jól a pofájába vágni mekkora szar testvér volt és elhanyagolta azt, akinek leginkább szüksége lett volna rá. Bumm! Damocles elsírná magát és hibáztatná, ostorozná, míg te még többet rúghatnál belé és így rendbe jönnének a dolgok. Te kidühöngnéd magad, ő megbánná.
Mennyire evidens, furcsa, hogy az emberek szem elől tévesztik a nyilvánvalót. Reakció nélkül hagyom megjegyzését a Hollóhátasokra, baromság, hogy skatulyáznak bennünket ezekkel a házakkal, mintha determinált valóságban élénk. Igaz, a Griffendélesek ostobaságával valóban nem vetekszik semmi…
A tábla és helyszínváltás egészen jól jön, már csak ragadós társaságát kellene bábuvá változtatni, hogy ne tegyen fel kérdéseket, vagy hozzon olyan helyzetbe, amilyenben kikötök végül. Zihálva és fennakadva egy bábun két nagy döntés között, hányni, vagy bőgni volna jobb?
Perszehogy nem vagyok, éppen ezt mondtam, de a nüansznyi különbségekre az öniróniát illetően Belby is érzéketlen a nagy többséghez hasonlóan.
Csak fogdosni ne fogdosna, felfogná végre, hogy még mindig fáj és valahol sértenek a kliséi jó emlékekről…
Olyan átlagosnak hangzik és megvalósíthatatlannak. Vállat rántok csak, mintha tőből kitörték volna démonszárnyaim.
- Zongorázom, úgyhogy tudom mekkora meló.
Csak koncentrációjavítás céljából, mindenhez értenem kellett, ami kicsit is sznob volt.
- Baszki Belby, nyilván nem fogsz megerőszakolni! Ez a ketten vagyunk kik ellen is? Meggyilkoltam azt az embert… Saját magam halálos ellensége vagyok, szerinted miért próbáltam öngyilkos lenni? Az ember ösztönösen ledarálja az elleneit… Fogalmam sincs milyen csajról beszélsz Belby, de elég elbaszott ízlése van. Máskülönben van egy lány, de mint azt jeleztem, szexuálisan működésképtelen vagyok. Biztos észrevetted, hogy problémáim vannak és szerintem rejszolni sem hallottál még a fürdőben
Vágom a képébe, az érintést sem bírom elviselni, erre jön itt a csaj témával! Neki kellene találnia, lekopna végre.
Előhozakodik a Minden ízű drazséval, amire csak fáradt pillantást vetek, kóstoltam, de sosem csináltam kihívást belőle, így csak tompán hallgatom a családi baromságot, mindig kikapcsolok, ha ilyesmiről esik szó. Vállrántás a válasz ismét, nem hiszem, hogy a takony íz meghozná a kedvem bármihez is.
Akkor viszont csak döbbent, ijedt, hülyén meredek rá, amikor előhozakodik az öleléssel.
- Neked kell csaj öregem, de sürgősen! Baszki Angus, nem érted… nem bírok elviselni semmilyen ölelést! Fáj! Lehet, hogy normális esetben segít, de nálam fordítva működik, mintha a világunk ellentétjében egy fordított univerzumban neveltek volna. Ha megölelsz, fájni fog, akkor előjön… öntudatlanul a szenvedés, olyasmi…mint a crucio, sokszor próbálta rajtam, de végül jobban fájt, ha hozzám ért.
Sóhajtok reszketve a bábura, ami mellől nem tudott elvonni, amibe kapaszkodom, mint élettelen figura elviselhető sziluettjébe. Fogalma sincs mennyire gyenge vagyok, vagy milyen szép szó lenne rám a nyomorék. De az biztos, ha erőltetni fogja, ismét engedem magam szétcsúszni, olyankor magába szippant a túloldal sötétje.

Sylvester && Angus

-Megeshet, de valakinek velük is kell foglalkozni. Meg Damo nem egy ambiciózus valaki, nem a hírnévért csinálja. - Védem akaratlan is a bátyám, hiszen persze hogy többre vihetné, de Damo túl introvertált, hogy megtegye. Mindegy is, csak mosolygok még egy sort hogy nyomoréknak nevezte valaki a bátyám. Persze engem sem tart többre tudom, én még semmit sem tettem az asztalra se ráadásképp, de legalább a zsebkendőt elfogadja és mormog is érte valamit. Remélem egy köszt és nem azt ha teletaknyozta lenyomja a torkomon.
-Szerintem pontosan tudja mi bajom Sylvester. Attól hogy hangosan is kimondom amit amúgy is tud nem segítene szerintem. Ahogy azt is sejtem bánja, de mégsem tesz semmit. Sosem tesz semmit... - Sóhajtok, hogy mindegy, ez egy olyan állapot, ami akkor zökkenne ki ha Damon látnám változást akar, de ha mondanám is neki ezzel nem váltanám valóra és jó lenne ha maga jönne rá, mert akkor talán érne is valamit a dolog. No meg néha úgy érzem a mi családunknak már mindegy... Sylvesternek kéne amúgy is lelkéből kifröcsögni a sok gennyes váladékot amit az évek felhalmoztak.
-Na látod. Akkor érted miről beszélek, semmi sem helyrehozhatatlan. Te sem, bármennyire is tetszik neked ez a romantikus haláltusás elképzelés. Azzal állsz igazi bosszút ha boldogan élsz tovább nélküle. - Nem pedig nyomorogva és szánalmasan, ahogy nevelte, amire nevelte. De legalább elhiszi nem fogom molesztálni, ez... ez ha hülyén hangzik is megnyugtat, de komolyan, még egy apró megkönnyebbült sóhajfoszlány is kiszökik belőlem, bár elhúzom a szám.
-Sylvester... lehet nem mondom a gyilkolás jó, de a dementorok csókja a legrosszabb vég állítólag, még nézni is, de én annak a fazonnak azt kívánom, így is hogy szebb halált adtál neki! Az önvédelem is egy alap reakció, ha most megpróbálnálak megölni nem védekeznél-e? Jó, nem kell rögtön ölni, de évek óta tette ezt veled, kilátástalan volt a helyzeted. Már tudod nem ez a megoldás, már tudod hogy a gyilkolás nem jó módszer, legyen ennyi elég. Ketten vagyunk magad ellen ha kell. Végtére is nem hagytam hogy leess, nem? - A csajon csak felhorkanok.-Nem mondtam hogy jó az ízlése, csak azt tetszel neki. Sylvester... - Nézek rá "fúj, mi van veled" fejjel aztán.-Már miért hallottalak volna?! Ah, de nem minden a szex, Te is tudod, főleg a csajoknak, azok imádnak várni. Addig megszoknád hogy egy csinos csaj ér hozzád és ha olyan szituba kerülsz szerintem át tudsz lendülni. Lehet nem elsőre, de idővel. - Hát a kémia és a testi reakció szerintem segít neki ebben, bár magamban elbizonytalanodom. Lehet nem csak a férfiakra reagál így? De akkor is, egy csaj csak helyrehozná! De oké, csajok egyenlő szex, egyenlő molesztálás, lehet nem volt a legbölcsebb dolog belátom. Valami ártatlannal próbálkozom mint a drazsé, de el van kenve mint szúnyog a falon, nincs mit tenni... hát hülyén érzem magam, de rákérdezek akar-e egy ölelést, ki tudja... szokott segíteni. Meglep hogy a keresztnevemen szólít de ez már jó jel. Összepréselem a szám és összevonom a szemöldököm.
-Áh, én mindig hisztiseket fogok ki, most nem kell nekem a csajos rinya. És tényleg nem értem Sylvester, mert... fogalmam sincs. Nehéz úgy okosnak lennem, hogy egy vadidegen témában null tudással szeretnék segíteni. Én csak azt ismerem amit eddig tapasztaltam. De ez nem gátol meg abban, hogy valahogy ketten összehozzunk valamit, ami működik. De az nagyon rossz ha fáj... én... attól bírtam létezni hogy Theia válla mindig súrolta az enyém. Nekem fáj a hiánya, az Ő hiánya, szóval nekem a Húgom kéne, nem másik csaj de pont emiatt nem tudom elképzelni valóban milyen az ha jelenléte fáj. Az ölelés sok lenne, igazad van, lehet ki is nyírlak vele. Ha megölelsz tudni fogom megint meg akarsz kattanni, hm. De oké. Akkor... nem tudom. Mi okoz örömet? Már azon túl hogy szóban lealázol, mert az kéjes örömöket vált ki belőled tudom. - Veszek el egy drazsét, meg se nézem, azért nem mind szar ízű de... na jó, ez kifordul a számból mert a szellem ízűt sosem bírtam. De egy pillanatra én se festek jobban nála, nem így terveztem de lehet nem ezt kéne adnom neki.
-Jó... sok hülye ötletem van, kicsit fikázhatsz, megengedem! - Mondom nagy kegyesen, mire megjelen mellettem egy kancsó töklé két pohárral.
-Imádom ezt a szobát... - mondom úristen de jó elfojtott ujjongással és töltök kettőnknek, a saját poharam lehúzva rögvest.
-Visszatérve... apránként kellene megszoknod az érintést. Az embereknek ez annyira semmiség, hogy hozzád fognak érti szüntelen, de azért feltűnő lenne ha mindenkit ellökdösnék a közeledből. - Ingatom a fejem, csálé mosollyal, nem erőltetek én neki semmit, csak amolyan kéretlen jó tanács ez is.

- Hanem felebaráti szeretetből
Próbálom nem elcseppenteni benne a halálos gúnyt, de legkevésbé sincs most kedvem filozófiai eszmecseréket folytatni Damoclesről.
Az is röhej, ahogy én az érzelmi hulladék adok tanácsoknak nevezett, náthás odavakkantásokat Angus Belby őexprefektusságának.
- Azértis nyomorék, mint a tudósok- egy itt van éppen előtted- többsége. Nem érti szavak és alapos, tagolt szájbarágás nélkül, IQ száztíz százalék EQ mínusz ugyanennyi.
Nem úgy, mint a fiatalabbnál, aki láthatóan, sőt már-már kellemetlenül empatikus, viszont gyors észjárásúnak nem mondanám.
A tanácsai nem csak üres szavak, hanem erőn felül próbál segíteni valakinek, aki a Szükség szobájába jár vagdosni magát és hiába van átlagfeletti intelligenciám, ha saját árnyaimtól félek. Sötéten a sötétben, ócska kifogásokkal és létezésem magyarázásával, mint rossz tanuló, ha büntetőmunkáival számol el.
Olyan öregen, fáradtan nézek Angus Belbyre, hogy a fogalom, amit használ egy távoli vízió, könyvben olvasott eszme, mint másnak a halhatatlanság, fogalom, amit komplexitásában nem ismerünk.
Hangalak viszonyjelentéssel.
- Romantikus…röhejes, igen. Csak az a baj olyasmiről beszélsz, amit nem értek.
Könnyű szavak, rossz módszer a gyilkolásra, megrázom fejem, mert átélni és beszélni róla teljesen más. Kontroll alatt, molesztálással vegyes, válogatott kínzások sorában nevelkedve az ember nem lesz normális, másképp tekint a dolgokra, még ha nem is sajnálom Brysent. A hullája kísért a véres tett maga, én magam, ahogy olyan lettem, amilyennek teremtett.
Mi ketten önmagam ellen. Felsóhajtok, némi mosollyal szám szegletében, felnevetnék, de rekedt visszhangját köhögésnek álcázom.
- Egyszer végre elszántam magam rá, de te akkor is meghiúsítottad azt a csodás tervet. Talán, mert valójában te hajszoltál bele. Magamtól sosem repültem volna. Utolsó csepp voltál a pohárban.
Közlöm vele szenvtelen, nem mintha illúziókba ringatnám magam, hogy bűntudata lesz. Rejszolós megjegyzésem válaszreakciója újabb mosolyt villant fel arcomon, ezért megéri félretenni a romantikus hattyú halálát.
- A csaj elég népszerű, nem hinném, hogy úgy nézne rám. Különben sem a legjobb oldalaim látta, mintha lenne olyanom. De ugye nem vagy szerelmes a húgodba? Egyébként tudom, hogy nem így kellene működnie, sőt annál a lánynál, szóval néha akarom, hogy megtörténjem, csak egy tudati tünet. Nem reménykedj, megölni nem tudnál vele. Rohadt nehezet kérdezel.
Ki felvillanós mosoly után, hogy jól látja, örömet okoz megalázni másokat, egyetlenként a tudást, tanulást, olvasást lennék képes felhozni.
- Szeretek…beszélgetni, elméleteket megdönteni a többi mind tudásszerzéshez köthető. Regényeket olvasni. A könyvek voltak egész életemben az egyetlen interakció a világgal.
Nézek rá bizonytalanul, majd ismét, egyre sűrűbben vigyorogva, ahogy bekapja a szellem ízűt. Felé nyújtom tenyerem, hogy kérek én is.
- Nem, ez jó ötlet volt. Tudom…elég gáz, de mit csináljak? Hozzám érsz te, minden nappal kicsit jobban? Most pedig úgy teszünk, mintha mindez nem hatna teljesen buzisnak.
Letelepedem mellé, miközben rágom a citrom ízűt drazsét. Jelentéktelenségekben vagyok szerencsés.
- Rendben, érj hozzám, ahogy nyújtod a poharat. Ha kiöntöm, szomjas maradok.
Én racionális szabályok szerint lettem kondicionálva. Megbüntettek, ha elrontottam egy-egy főzetet, rosszul mondtam valamely igét. Ha ez van agyamba kódolva, mennie kell az érintéssel is, hagynom kell, vagy nem ihatok, pedig egyre szomjasabb vagyok. A Minden ízűből sem kapok, de szeretnék, ahhoz, hogy elérjem a célom engednem kell a fájdalmat. Drasztikus, de én csak ezt ismerem.

Sylvester && Angus

-Olyasmi... - Végül is vérfarkasokkal él, ennyit tudok, de csak mert Theia elmondta. Amúgy ezt sem tudnám... de ebből arra következtetek a barátaiért teszi főleg. Aztán kétkedve nézek rá, mert semmi logika nincs abban amit mond. Talán ezért olyan hihető.
-Ebben nincs semmi értelem, ha mást nem logikából rájöhetne, de... jó. Majd megpróbálom elmagyarázni neki úgy, mintha egy fogyatékossal beszélnék. Így megfelel? - Húzom a szám, a bátyám nem fogyatékos, de ha szerinte ez kell hogy felfogja a dolgokat, talán kipróbálom. Ha nem leszek túl ideges, ingerült és hasonló. Sajnos a vérmérsékletemen nehéz állítani, túl hamar leszek ideges, főleg mióta nincs a Húgom hogy kompenzáljon. És mivel nincs Theia, csak én, egymagam, félemberként, persze hogy szinte fogyatékossá válok magam is, hiába próbálok okosan gondolkodni, ide ez kevés. Ide élettapasztalat, orvosi tudás és ki tudja mi kéne még ahhoz, hogy érdemben segíteni tudjak valakinek, aki egyszer komolyan gondolta elengedi az élet fonalát a szélben. Csak annyit tehetek, hogy éreztetem, nincs egyedül. Az vajon tényleg segít, ahogy a könyvek lapjain kopottan hirdeti ír minden sebre? Fogalmam sincs...
-Mit nem értesz? Azt hogy romantikus haláltusa? Ó Sylvester, nem most magyarázom el, majd elolvastatok veled egy könyvet, de azzal fogsz leütni ha rájössz mit mondtam. - Mosolygok rá, mert elképzelem hogy mély fintorral lapoz újra és újra, mígnem feladja és hozzámvágja, hogy miket beszélek. Pedig legalább olyan dagályos és nehéz, érzelmekkel telezsúfolt ez a srác, hiába adja a minimalistát. Pont ezért sem hagytam hogy kinyírja magát, attól meg én nem bírtam volna aludni, bár így is nehéz, mert ki tudja mikor gondolja meg magát és találok rá kihűlt testére? Jobb lenne ha az igazgató foglalkozna vele, akkor tudom nem lenne gond, de én... én magamat nem bírom zöld ágra terelni, nem tudom mit remélek, Sylvesterrel mit fogok elérni.
-Úgy is van fogd rám! Titkon zuhanva akartál volna a semmibe enyészni mi? Csak azt felejted el úgy csináltad ott voltam. Szerintem pontosan tudtad, hogy így biztonságban vagy, mert én meg nagyon is jól repülök. Az utolsó szalmaszálad voltam vegyem észre, legalább én, hogy okkal vagy kiállhatatlan. - Nem, nem lesz bűntudatom mert komolyan gondolom, hogy elméje rejtett zuga összerakta a dolgokat, elvégre lehet utálom - utáltam, áh, fáj a múlt idő - de senki halálát nem kívánom. Ezért is lennék pocsék halálfaló.
De pocsék kukkoló is lennék, érezhetően feszengős zavar uralkodik el rajtam az önkielégítős témára, hogy jutott eszébe egyáltalán felhozni?! A kérdése a Húgom kapcsán nem lep meg, más is vádolt ezzel, általában olyanok, akiknek nincs testvére.
-Nem, de Ő az ikertestvérem, ez... ezt nem tudom elmagyarázni Neked, akinek nincs ikerje. Gondolj rá úgy világ életedben mindig mindkét kezed használtad, aztán csak tőből levágják a jobbodat. - Igen, valahogy így, Theia nekem a jobb oldalam volt minden értelemben. De arra hogy néha szeretne többet a csajtól bólogatok. Van remény!
-Elég ha már felmerült benned, ez is mutatja nincs veled baj, csak rossz beidegződéseid vannak. Lassan de biztosan kikopnak majd. - Mantrázom nem csak neki, magamnak is, ez is egy fajta varázslat, ha eleget hajtogatsz valamit lehet el is hiszed az pedig már öngeneráló dolog. De jó tudni ha véletlen megölelem nem hal szörnyet. Inkább azt hallgatom mit szeret csinálni, mi okoz számára örömet, mert tudom vannak ilyen dolgai.
-Hm. Azt én is, bár nem megdönteni őket hanem megérteni, az enyémeket megdöntheted, én is mindig megdöntöm a sajátjaim! A regények meg jó dolog. Főleg ha van kivel megbeszélned. Kéne neked egy olyan ember, aki szintén rengeteg regényt olvas és meg kéne vele beszélned. Én nem vagyok egy nagy regényes, erre lehet nem én lennék a legalkalmasabb, de a kedvedért elolvashatom a kedvenceid. - Miért ne? Ha a kedvencei biztos jók vagy legalább is elgondolkodtatóak. De leheletfinoman arra is szeretném rávenni, nyisson mások felé is, mert az segítene. Csak én nem fogom ráébreszteni nem olyan szar élni ebben a kilátástalan világban, de ha többen mondjuk, talán Ő is jobban nyit. A szellemízű drazsé, azonban kicsap minden gondolatot a fejemből, az első cukorka volt amit kiköptem életemben és azóta is tartom ezt a szokásom. Grimaszok közepette engedek el egy mosolyt, hogy legalább egy jó ötletem akadt, az is valami. Sőt... mostanság egy rakás kétkedés vagyok, jót tesz ez most nekem. Rekedten nevetek, lehúzom az üdítőt és rázom a fejem.
-Az hogy megveregetem a vállad vagy megfogom a karod, adok egy tockost ha hülyeségeket beszélsz még nem lesz buzis, ne aggódj. De jó, vélhetően amúgy is csinálnék előbb-utóbb ilyeneket. - Azt nem teszem hozzá azért, mert kezdem megkedvelni, ha pedig kedvelem nem fura hozzáérni. A rohadt mázlista persze valami normál ízűt fog ki, hah!
-Nem maradsz, ez a szükség szobája. - Adom a töklevet, majd ujjam övét éri ahogy elveszi a serleget, remélem nem borítja magára. De kétlem, hát számít rá. No meg meg sem fordul a fejemben hogy magában micsoda "edzéstervet" rak össze, hát úgy se hagyom szomjasan vagy éhen, én nem ismerem ezt a fajta létet, a szüleim szeretetben neveltek, ha apám agyát át is mosták, régen nem ilyen volt. Megint elveszek egy drazsét, zöld színű, kicsit bizalmatlan veszem a számba, de megnyugszom ha nem is élvezettel nyammogok a fű-ízvilágon. Szóval ha véletlen kiönti, adok neki másikat, érezhetően nálam nem vérre megy a dolog, ráérünk.

- Tökéletes. A legtöbb tudós érzelmi nyomorék.
Legyen jó napja, ma is fény derül egy titokra. Megforgatom szemem, ez se bír a sorok között olvasni, de nem fárasztom magunkat magyarázkodással, ő is belefásulhatott már az én értelmetlen mozaikjaim összeszerelésébe, így ragasztó nélkül. Sziszifuszi munka, hiába szorult belé a kelletnél több, erőszakosabb empátia.
- Mugli regényeken éltem sokáig, úgyhogy a szó ilyetén értelmében tudom mi az, de mi lenne ha ezt nem feszegetnénk?
Félrehajtom fejem, hogy a következő pillanatban felkapjam és agyonvágjam azzal az emlegetett, képzelt könyvvel.
- Hogyne... minden vágyam volt, hogy szamaritánussá változz. Néha már nekem is kínos ez a beteg ragaszkodás Belby. Ja, szar életem volt, de most már elengedhetnéd, nem fogom megölni magam. Elbasztad.
Szótagolom neki, ő tehet róla, legalábbis jelen kontextusban mindenképp. És beszéljünk másról sok egyéb, és-el kezdődő mondat mellett.
Például az ikre, aki iránt túlzott ragaszkodással viseltet, ha a jobbom lenne és képes lennék önkielégíteni, akkor pont el tudom képzelni mit érzett iránta.
- Szar ügy. Mondanám, hogy helyettesítem, de nem nagyon hasonlítunk.
Vigyorgom rá gúnyosan.
- Sőt, ha én lennék a jobb kezed ki se tudnád verni.
Nekem, aki nem érez semmit olyan egyszerű beszélni erről.
- Kurva könnyen beszélsz és igen, úgy lenne logikus ha kopnának, évek múlva. Shacklebolt végzős.
Baszki, kimondtam a nevét és mivel hollóhátas Belby tudni fogja. Sápadtan, sőt rémülten meredek rá, majd félig behunyom szemem, kissé rezignáltan, a rettegést átmenetileg félretolva közlöm vele.
- Kussolsz!
Parancsba adom, nem kérés, tény, hogy viszi a sírba.
- Aha, dumálgassak random emberekkel könyvekről? Végülis vitatkozni szeretek. Viszont a szakkönyvek tételek amikkel kapcsolatban nincs megbeszélnivalóm és senki nem olyan okos, Dumbledore-on kívül, aki nyilván nem ér rá eszmét cserélni, hogy hozza a várt szintet és szakmailag megvitassa velem. Mugli regényeket senki nem olvas. Te? Belealudnál...
Nem az a típus, kár volna erőltetni, habár megnézném, ahogy bealszik valamelyiken, csak hogy okom legyen piszkálni.
Elég csúnyán kiröhögöm drazséja kapcsán, de ha az volt a célja feldobjon ez elég jó húzás volt, a végeredményt tekintve összejött neki.
- Az valóban nem, sőt ha megütsz viszketni fog a tenyerem visszaadni. Brysennek sosem mertem...
Nyelek, talán árulkodón nagyot, de torkot is köszörülök hozzá.
- Ja, hogy te ilyen rendes vagy! Amúgy...tuti imádnak a kölykök. Tőlem kiveri őket a víz
Vigyorgok megint, ahogy a tökléért nyúlok, kicsit megfeledkezve erről, összerándulva. Kellemetlen, de reszkető kézzel mégis iszok néhány kortyot, kiöntésig nem fajult a gesztus.
- Fura. Fura, hogy ennyire jó arc vagy velem. Persze zavar, mert szokatlan, de azért, tudod...
Vállat rántok és befogom a pofám töklével.

Sylvester && Angus

-Ezt gyakran mondogatod a tükörben is? - Rázom rosszallóan a fejem, sóhajtva, hogy lehet benne valami sajnos.
-Ne feszegessük mert igazam van mi? Hát jó! - Vigyorodom el, áhá, mondom én hogy romantikus haláltusája van! Majd én kigyógyítom belőle... valahogy. Akkor is ha közben talán engem is megölne érte, vagy legalább is a beszólásaimért.
-Nem vagyok ebben olyan biztos Rookwood, szóval Te is elbasztad, maradok. - Annyira nem vagyok jótékonysági intézmény, egyszerűen csak félek mi lesz ha hazudik. Márpedig ha minden sz.rt beleneveltek miért pont a hazugság maradt volna ki? Jobb ha figyelek rá, ennyi.
-Pff, nem, nem tudod helyettesíteni Őt Sylvester, de értékelem a felajánlást. - Nézek némileg meglepett furcsán, hogy Theia helyébe lépne, de gondolom ez amolyan kifacsart vigasz akart lenni a részéről. Aztán csak a fejem fogom.-Nagyon rá vagy állva a témára öcsém, de továbbra sem akarom a szexet két férfi kontextusába helyezni, köszi. - Akkor sem ha csak önkielégítésről volt szó, de hogy mindenhogy ide lyukad ki, kissé frusztráló. Lehet prűd vagyok ehhez... megeshet.
-Shacklebolt? George Shacklebolt? Ohohoho, öcsém, az jó csaj, legalább ízlésed van. Szerintem megoldható a találka suli után is, nem féltelek. - Vigyorodom el, no lám, szóval azt a csajt szemelte ki? Hátbaveregetném, de nem akarom kipusztuljon mellőlem.
-Honnan tudod? Rengeteg a félvér a suliban, hollóhátasok között is, szerintem találnál. Csinálj könyvklubbot. Aki mer jelentkezni valóban imádhat olvasni, a fél suli f.sik Tőled szóval... csak a keménymag menne. - Nevetek, én tartom olyan lehetetlen küldetésnek hogy találjunk neki olvasós vitapartnereket. Azon hogy bealudnék vállat vonok, megadó ajakbiggyesztéssel, hogy könnyen előfordulhat. Az már kevésbé vicces, hogy valaki elátkozott a mindenízű drazsé evést illetően Ő bezzeg marad mázlista...
-Hú verekednél egy egészséget, kár hogy esélyed nem lenne a pálcád nélkül ropi-fiú. - Gúnyos mosoly, csak úgy, ajándékba, nehogy azt higgye már fizikailag lenyomhat, ha atyai tarkón vágásban részesítem! Nem mintha nagyon verekedős lennék, de... párszor összejött, kaptam is érte Theiatól rendesen...
-Mert McGonagalltól nem? Már nem a címlapfotós pasastól, tudod. Mégis, ha jó tanár, akkor nem számít. Te meg elég nagy tudással rendelkezel és Lumpsluck profot nem igen kedvelik... akkor már inkább nálad szednék magukra a tudást, hm? - Én sem kedvelem az ürgét, rém tenyérbe mászó és idegesítő hogy kábé klónozná az embereket meg csak a nevük miatt jópofizik... Sylvester meg mindeközben egész jól tűri az első kis akadályt a pohár átvételnél, nem reménytelen eset.
-Jah... tényleg fura. - Hagyom rá mosolyogva, ne bízza el magát, még csak az kéne, de azért ellenkezni sem ellenkezem. De elnevetem magam, színpadiasan felé fordul és megköszörülöm a torkom.-Tudom hogy kedvelsz, semmi gond, mondd ki nyugodtan. - Nevetem el, nem bírtam kihagyni, jó túlzásokba esni, elvégre rühelltük egymást, az hogy tud normális lenni... na jó, lehet elviselem, kicsit könnyebben mint gondoltam, talán nem is utálom annyira, de... mindegy, én kedvelem és max kiköpi a tényközlésem miatt a töklevet. Kár lenne érte, mert rohadt finom, de annyi baj legyen. Szerencsére van még!

Angus & Sili

- Persze, egész nap azt nézem és magamhoz beszélek.
Irónia mindenek felett. Legyintek csak, szúrós szemmel, ahogy nekiáll tulajdonképpen elemezgetni. Nem hatalmaztam rá fel őszintén szólva, kedvem sincs fejtegetni vele magamat, közösen, mint valami elcseszett pszichológiai foglalkozáson.
- Tény, hogy el. Ott, annál a meggondolatlan zuhanásnál a közeledben. De ki gondolta volna, hogy nem hagysz majd leesni?
Ha nem akartam volna meghalni most hálaimákat rebegnék a saját, gúnyos nyelvemen legalább, így azonban benne rekeszt a vad bizonytalanságban, miért csinál magából jótékonysági egyletet. Ahogy pakolgatom vélt szánalma dobozait, tehetetlenül, egyik polcra sem fér már el, mind-mind csupa nagy betűs egóból, nem igaz? Hiszen anno visszatartott bárkinek is szólni mekkora szarban vagyok.
Ja, nem tudok kommunikálni, felesleges ábrándfellegeket szőni, előadni bármit is normálisan. Kap egy vállrándítást, talán rosszul fogalmaztam, de mint láthatja, fáradt vagyok vérmesen veszekedni.
- Te voltál félreérthető, engem nem vonzz a téma.
Mint azt tudja semmilyen értelemben. Ezt elkaffogom, nem tudom miért, hogy veszem egyáltalán a számra Georget, vagy miért takarózom vele, egyáltalán azt teszem-e.
Csak próbálok még mindig úgy tenni, mintha normális lennék? Ennyire felesleges köröket szaladok most is. Mindenesetre biccentek, hogy jó csaj, tudtam már azelőtt is, hogy szóba állt velem.
- Nyilván nem képzelem, hogy bármi is lesz. Csak jól néz ki, ennyi, megemlítettem. Felejtsd el. Inkább arról beszélj, ha nagyon beszélni akarsz te mit fogsz csinálni és kivel.
Gondolom ez a normális, visszakérdezni, bár nem tudom minek törekszem erre még mindig. Hogy teljen az idő? Ne tűnjek tökéletesen inkompetensnek?
Az olvasó klubnál szárazon felköhögök, ami beillik nevetésnek is. Nem csak mert nyugdíjas megoldás, ami fényévnyire van tőlem, már a puszta képzet is, ahogy ott ülök a kandalló előtt a Háború és béke egy példányával, vagy az Ulisessel, hogy elemezzem Joyce mennyire bebaszott.
- Ezt szándékosan alakítottam így, nekem megfelel, hogy fosnak. Nem hiszem, hogy kibírnék ép ésszel egy klubnyi okoskodó idiótát, vagy egy nagymamaklubb a megoldás minden problémámra. Nem véletlen kerülöm az embereket Belby. Mielőtt jössz az anyaszentegyház szövegeddel, nem ez fog megváltani. Nekem tökéletesen elég lenne egy…
Nyelek, komolyan kimondom ezt? Komolyan fáj, mintha hozzám érne, ahogy kimondom? Ahogy az almacsutka megreked az ember torkán, nehezen, szinte szisszenve préselem.
- Normális, vagy emberi kapcsolat-féle azt hiszem. Nem kell tízezer hülye. Elég lenne… na mindegy.
Vágom rá gyorsan és némileg ingerülten, elszoruló torkomból nehezen préselve ki az elhasznált oxigént és szívva vissza a belégzésként valamennyit.
A ropin felvonom szemöldököm, meg a jó édesanyja, ugye, de igaza van, elveszi ezt a botot és ott állok, mint egy rakás fasz.
- Ja, vertek sokat, úgyhogy fájna, eleve hozzám is érnél. De tudod mit, nem érdekel, egész nyugodtan.
Tárom szét karom, talán megpróbálhatnék védekezni, de teljesen felesleges, hozzá kellene érnem, nagyjából olyan lehet velem fizikailag bunyózni, mint lepkefinggal.
Vállat rántok, mennyire lennék jobb Slughornál, rezignált levegőt veszek, ahogy a szigorúbbik Mc is szóba kerül.
- Ja, talán nem rúgnak ki, de ennyi. Nálam jobban megtanulják. Egyébként szakmailag Slugi se olyan pocsék. Meg ott van Rookwood.
Célzok az anyámra, aki szintén „ellenfelem” a szakmában.
Nem köpöm ki a töklevet, csak nézek rá faarccal.
- Nem hiszem, hogy használhatok ilyen kifejezéseket, kedvelni vagy nem. Még ha azt is mondanám, elvisellek, nem tudom hol kezdődik kedvelni és meddig tart. De sokszor idegesítesz, még most is. Az is, hogy segíteni akarsz. Talán…csak annyit mondhatnék, jól esik.
Bököm ki nehezen, mintha tényleg fájna kipréselni, mert ez érzés és nem csak inkompetensnek érzem magam benne, de szeretem is annak érezni. Biztonságos.
Fogom azt a kurva mindenízűs dobozt, felé nyújtom, hátha most jobb szerencséje lesz.
- Ne add fel.
Vigyort nem, de kap egy szájrándulást. Attól még egy idegesítő baromarc persze, de tessék, elteheti ajándékba.

Sylvester && Angus

-Ez rengeteg mindent megmagyaráz. - Kontrázok rá a tükör előtt állására negédesen, elvégre kedveljük mindketten ezt a stílust, főleg a másikon alkalmazva.
-Ööö.... bárki? - Nézek rá elképedve, hogy komolyan azt hitte hagyom szétkenődni az aszfalton?! Nagyon nem ismer, de hogy ezt kiterjeszti másokra is az már botrány! Lehet nem vagyok mostanában a közkedveltség netovábbja, de túlzásokba ne essünk...
-Mégis Te lyukadsz ki ide... - Még hogy én voltam félreérthető... na persze, Ő hall mindenféle perverzséget a szavaimba. Ettől most kiváltképp meg kellene ijednem, de mivel tudom kicsit félrecseszetten nevelték a saját lelki nyugalmam érdekében elengedem ezt a gondolatfonalat a szélben. Mondjuk sokkal könnyebb dolog lesz ez, miután közli George tetszik neki, bár nem igen ismerem a csajt, ez tény.
-Miért? Nehogy már pont Te legyél kishitű Mr. Ego és ki ha én nem alak! Vannak csajok akik a különcökre buknak. - Vigyorgok a képébe, majd vállat rántok. -Egyenlőre senkivel semmit. Egy ideje nem voltam randin, főleg mert csak azért volt csajom legyen alibim kerülni a húgom. A lányok erre... érzékenyek, ha rájönnek. Engem meg lehetséges nem eléggé érdekelt a lelkiviláguk... - Vonok most én vállat, nem kerestem senkit sem, de mivel magammal sem bírok kibékülni nem hiszem ez bejövős lenne bármilyen csajnak is. Azt meg végképp nem tudom megítélni miféle választ várt, gondolom pozitívabbat, mert akkor kevesebb időm lenne az Ő pesztrálására. Hát Rookwoodkám, peched van. Emiatt is pedzegetem az olvasóklubbot, nem velem lenne, másokkal, de társasága akadna olyan témában, amit kedvel. Miért ne?
-Ó, pont Te ne bírnál ki pár "okoskodó idiótát"? Amikor Te vagy a mintaképük? Félsz okosabbat mondanának nálad mi? - Nevetek, mert ne már, úgy könnyű elhinni mindig igazunk van ha nincs aki megcáfoljon! Aztán csak érdeklődve nézek rá, de nem fejezi be a mondatot. -Egy mi kéne, hm? - Ha az kell megszerezzük, megszervezzük! Hirtelen leragadtam a programoknál, nem feltétlen személyekben gondolkodom, ez tény. Aztán mégis befejezi, csak egy pillanatig lepődöm meg, aztán elgondolkodó ajakpréseléssel bólogatok.
-Elég lenne egy normális is, értem. Nos, azt csak akkor találsz ha keresel és próbálkozol. Sajnos lehet előbb a tízezer hülye jön szembe, mire megtalálod, de például erre igazán hasznos lenne az olvasó kör, hmmmmm? - Nyújtom el mosolyogva a dolgot, majd kortyolok a kupámból. Mondtam én nincs semmi baj ezzel a hülyével, csak nehezen ismeri be, mert folyton nyomatták neki a hülyeségeket.
-Úriember biztosra nem fogad. De ha rossz leszel megölellek. - Csóválom a fejem elégedetten, legalább valamiben én nyernék vele szemben. Hm, ez így még fejben is rosszul hangzott... mindegy, de ha tényleg rossz lesz valóban megölelem, a szeretet fájdalmas dolog!
-Lehet tud kotyvasztani az öreg de tanulni tőle akkor is szar... még a bátyám sem kedveli, pedig Ő aztán báránylelkű... Hm, igen a rokonod, bár sajnos nem Őt kaptam tanárnak. Amúgy Ő pontosan kicsodád is? - A nevük egyezik, amúgy nem tudok róla Rookwood profnak lenne bárkije is. Igaz, nem tartozom a tanárokról szívesen pletykáló diákok közé. Inkább aztán azzal húzom az agyát, hogy közlöm vallja csak be kedvel, gyerünk, csak kicsit fog fájni, nem nagyon! Ellenben kellemes mosollyá szelidül a vigyorom, hogy hallgatom, legalább nem nyuszi ha az érzelmekről van szó. Azaz nem úgy mint az átlag, ez is valami.
-Majd rá fogsz jönni, ha magadtól mész oda valakihez, hogy beszélgess vele. Akkor tudni fogod kedveled. És Te is idegesítő vagy, csak hogy tudd, van ami nem változik. Ahogy az sem ha kell valami megtalálsz. Két tesóm van, van rutinom Rookwood, akkor is ha állítólag én vagyok a legkisebb. Szerintem Theia utánam született, de anyát hiába kérdezem. - Vonok vállat, de valahol megnyugszom nem fog elhajtani, hogy elismeri segíteni próbálok így talán engedni is fogja idővel. Igaz, így is sokat engedett már, nem vagyok vak, látom. Aztán csak fintorgok egy sort.
-Pff, mondja a mázlista aki nem hülye ízeket kap ki! - De azért belenyúlok és kiveszek valami aranyszínűt. Ez talán... talán... megeszem, de ez is majdnem kifordul a számból.
-Tömény méz... miért tesznek ilyen gej darabokat bele... - Erre innom kell, egy heti cukorbevitelem van ebben a drazséban! Tolom is neki vissza, hogy nem ússza meg, vegyen-vegyen! Akkor is hessegetem ha már az utolsó cseppeket imádkozom ki a kupából, mert még mindig ragad a szám az extra tömény méztől.

Angus & Sili

Szemem forgatom, de az irónia lángját végre eloltja a történet vége. Ideje lezárni mielőtt végleg egymás agyára megyünk.
- Mert te tök ártatlan vagy…
Ez az évődés egészen olyan, mintha valaha normális lettem volna, bár sosem találtam rációt az alapvetően lányorientált hímpéldányok közötti évődésre, megfigyeltem, hogy sokan szórakoztatják magukat ezzel.
Ha szüzességeim elvesztését nézzük, akkor Angus vette el az egyik ilyet.
Tény, ha különféle perverziók létezését feltételezzük, elméletileg van ilyen lány. George nem ilyennek tűnt, de inkább csak egy sóhaj jár mindehhez magyarázat helyett.
Még mindig úgy gondolom, talán mert tény a belterjesség minálunk, és éppen témánál vagyunk, mégiscsak van valami defekt Belbyéknél, de azt hiszem, ha már volt szíves rám törni szenvedésem vaskapuját, megkímélem az elméleteimtől.
- Ez most iszonyúan hangzott, de az átlagos lányokat nem szokásom sajnálni, főleg mert ők választottak, és jaj de klisés leszek, rakd jól zsebre, nem volt olyan, akiért megérte volna hanyagolni Theiát.
Hát nem nevetek vele, simán nem érti mire gondolok, bár legyezhetné az egóm igazán, én vagyok az okoskodó idióták istene. Legalábbis egyféle, visszatetsző embercsoportnak. Ha ebből szemszögből nézzük, jobb lennék Voldemortnál. Brysen is szeretette volna ezt hinni.
- Hülyeség. Így is több interakcióm van okoskodó idiótákkal, mint szeretném, az oktatói munka segítése okán. Nekem bőven sok ennyi szociális tevékenység, lassan már füstölgök, hogy normálisan kell szólnom másokhoz, nem látod?
Próbálom poénkodni ezt a rémes ötletet, de ő mintha megrögzötten olvasókört alapíttatna velem.
Aztán mindig rájövök, hogy emberek képtelenek a sorok között olvasni és rá is csak flegmán, lenézően megsemmisítő pillantást veszek.
- Már megtaláltam. Itt ül mellettem, levakarhatatlan és a legnagyobb mocsokban sem fél az agyamra menni. Nála idegesítőbb, okoskodóbb, sőt erőszakoskodóbb pöcs nincs a világon. De ha ennyire szeretnéd tartok én neked olvasókört. Kezdjük a háború és békével?
Szent irónia mindenekfelett! Aztán most már hagyjon ezzel, ha a nyakamon maradt.
Ez a fenyegetés aztán betalál, látványosan megborzongok.
- Jó leszek.
Hülyén hangzik ez így, de az sem kevésbé, hogy ha rossz leszel, megölellek. Még ajkam is aprót rándul ezen a képtelenségen. Csak visszatérünk a kezdetekhez és átlagos barmok mintájára ezzel buzizunk.
Amint anyám szóba kerül, arcom beborul, noha Slughornt szívesen szidnám az örökkévalóságig.
- Nézd a jó oldalát, legalább kikerülhettél a polcára. Vagy nem vagy ott?
Az egyik Belby nyilván, szépen mellettem, de mivel tanársegéd róla is feltételezem. Aztán csak torkomra forrnak szépen a szavak, szemem behunyom egy pillanatra, hogy a lehető legridegebben ejtsem.
- Az anyám.
Csak ennyi, idegenként csorog le ajkamon és kezdem el méla-mogorván bámulni a kezem, minden kisugárzásommal arra összpontosítva ne firtassa. Nem akarok beszélni róla.
- Tisztában vagyok vele, de egy döntetlenben kiegyezhetünk. Szóval a tesódat is halálra szekáltad? Te legkisebb…a fabulákban mindig azok feketebáránykodnak.
- Mi bajod a mézzel? Én tökre szeretem.
Kikotrok neki egy barnát, karamellnek és csokinak nézve, hozzávágom kegyesen.
- Nesze, csoki. Ha egyéb lenne, megölelhetsz.
Vigyorgom rá, de az az érzésem ezt most nem hibáztam el, túl kell élnie, hogy nem érhez hozzám. Csak a kiskapukat meg ne találja!

// Köszi//

Sylvester && Angus

-Én? Teljesen. - Vágom rá habozás nélkül mennyire ártatlan lennék, de persze ez túl rávágós volt, kiérezheti hogy nem gondolnám, de bevallani se fogom sokszor hülye vagyok. Főleg mert Ő is tudja... a lányok esetén is kiderül, aztán eléggé mélyenszántó sóhaj szökik ki belőlem mennyire igaza van. Egy lányért sem érte meg hanyagolnom a Húgom, miért is tettem apám kedvére? Miért féltettem a húgom annyira? Ostoba voltam, belátom, de már nem csinálhatom vissza. Inkább témát váltok a könyvklubra, de persze ágál, nem is Ő lenne ha nem.
-Ahm... mindig ilyen vagy, nehéz különbséget tenni Rookwood. - Vigyorgok rá, szerintem nem lenne baj még egy kis saját maga vállalt interakció másokkal főleg olyan témában, amit mindenki maga választott mikor besétált a terembe. Nem? Nyomatom is még egy kicsit neki, ha már egyetlen normális barátot akar magának, ott találhatna ha nem is rögtön, de bármennyire is fura, egészen megenyhít a kis vallomásával. Még a szemem is lesütöm, nem is értem mi bajom, talán csak annyi hogy tudom őszinte, mert jobban utált annál mintsem ilyet kiejtsen a száján poénból.
-Jó, ha Te olvasod fel, meghallgatom azt a borzalmat. - Háború és béke, milyen ironikus, ebből áll az életem jelenleg. Még Sylvesterrel is, de csak mosolygok és hát... ezzel elérte hogy saját jóslatát beteljesítse, nem fog tudni ezután levakarni, az már szent. Az ölelés miatt halkan ugyan, de nevetek, hú de elszörnyedt, csóválom is a fejem. Erről majd szép lassan leszoktatjuk, bár kétlem ölelgetős Teddy mackót tudnék faragni belőle.
-Slughornén? Nem vagyok. A bátyám és a húgom kinn van, de én látványosan gyűlölöm és közöltem nincs az az isten én hogy a hülye bájolgó vacsorájára elmenjek. De akkor még azt hitte én is vagy bájitalos leszek vagy kvidiccs híresség, nem lettem egyik sem, ugyebár. - Ergo kétlem "kiérdemeltem" ott a helyem. -De Te kinn vagy... szegény Te. - Bár bizonyosan tud erről. Emiatt viszont tényleg nem irigylem, maximum bosszant hogy egy olyan idióta helyen sem vagyok egy légtérben a testvéreimmel mint Slughorn polca...
-Ahm... legalább tudod ki az. No meg felvetted a nevét, ez is valami. Hidd el Sylvester, nem baj ha ismered és ilyen közel van. Az anyák normálisabbak mint az apák... - Legalább is a saját családomból kiindulva mindenképp, az anyai ösztön ugye... minden esetre ezt most érezhetően ráhagyom, talán ha egyszer jobban lesz majd szóba hozom megint.
-Csak állítólagos legkisebb! Szerintem én vagyok a középső. Inkább Damot, de néha Theiát is, jaja, rettegj! - Szekáltam őket, valaha, igen. Úgy érzem többé nem fogom, de most ezt a bánatom lenyelem és megédesítem a förtelmes mézízű drazséval.
-Jaj de szereted, kell? - Veszem ki a számból és nyújtom oda röhögve, majd hozzám vág egy barnát. Hát... látszik félve veszem el, mert ne már, de arra hogy megölelhetem ellenállhatatlan ajánlatot tesz, gonosz fénnyel veszem a számba, de majdhogynem kifordul a számból, mert medvecukor, azt nem szeretem.
-Ez ehető lenne ha szeretném, utállak! - Röhögök, iszok inkább megint, de lásson csodát, nem ölelgetem, csak kotrok neki egy sárgát, ami persze rántotta ízű de nem baj... vadászni akarok neki egy hülye ízűt!

//Köszi nevetés

» One step closer to the edge

Every step that I take is another mistake to you

Every step that I take is another mistake to you

Similar topics

Similar topics