June olyan, akár egy arculcsapás. Néha nagyon nyersen, lezseren viselkedik, tulajdonképpen alig van benne valami női lágyság - hihetetlen, szinte a fakírságig menő önfegyelem jellemzi, a legdurvább fájdalmakat is képes elviselni -, átvitt értelemben véve úgyszint' bírja a kiképzést, lehet mellette trágárul beszélni, abszolút nem zavarja, önnön szokásainak egyike. Nincs szüksége tapintatra, ő sem éppen kertelős fajta, rühelli a felesleges köröket, a bájcsevejt el lehet felejteni; ő az a típus, aki őszintén meg fogja mondani, hogy igen, kurva kövér vagy ebben a ruhában. Hallatlan emberi tartás van benne, a torkát fel lehet vágni, de megsérteni tilos. Folytonos ellentmondási kényszere van, nem tehet róla, illetve tehetne, de előfordult már, hogy ő rántott a kocsmában elsőként pálcát, s ő borította a másik fejére végső érvként az asztalt - kicsi a bors, de erős meg leleményes, pláne, ha provokálják. Nála minden vagy fekete, vagy fehér, mindenki vagy barát, vagy ellenség. Slussz. Nem igazán létezik középút. Nem, de a végletekig képes kiállni a számára fontos személyek-, ügyek mellett, bár a tény, hogy nem minden egyes gondolata mély, kifejezetten zavarja. Nagyjából a kvibli öccse az egyetlen ezen a rohadt bolygón, akiért tűzbe tenné a kezét.
A szobanövényei rendre haldokolnak a lakásán, a fekete tust hajlamos elfelejteni(?) lemosni a szeméről, a gyors kaják pedig abszolút kézenfekvők a hétköznapokon. Leledzett pár hónapot muglik között, egy tértágított lakókocsiban is: nem volt túl finnyás, amikor épp melltartóban nyitott ajtót egy arra járó rendőrnek, de minimum felkészült.