Épp csak egy hajszál híja volt. Ez persze pár perc múlva már aligha fog számítani, sőt, az első kocsma asztalnál ez a hajszálhíj is majd egy-kettőre átalakul csodálatos győzelemmé, de most… most még egy kis vért köpök a földre, mielőtt sóhajtanék valami olyasmit, hogy – baszd meg –, aztán összeroskadok a járdaszegélyen, felhúzom a térdeim, ráhajtom a fejem, és úgy folytatom. – Baszd meg, baszd meg, baszd meg.
A hajnali utca csendes és fagyos, csatorna gőzök táncolnak az út közepén, az utcalámpa fénye olykor-olykor megbicsaklik, én pedig (már felnézve a térdeimből, már túl azon, hogy hosszan bámuljam a csatornafedő körüli gőztáncot) lusta fegyelemmel nyammogva egy cigarettán, előveszem a zsebemből a medált. Egy hosszú láncon lógott, ez a hosszú lánc pedig, mint bármelyik lánc, összegabalyodott attól, hogy az ember zsebre vágta. Még nem bogoztam ki, mikor egy bagoly a térdemre szállt (meglepődésem jeléül hallattam valamiféle káromkodást, a fantáziádra bízom, hogy milyet). A lábán felcsavart levél, amíg azt lekötöztem a lábáról (közben a szájamban tartottam a cigarettát, a felszálló füsttől pedig kifolytak a könnyeim), kétszer is megcsípett. Már a bagoly.

Helyszín. (Egy onnan huszonöt percre lévő McDonald’s parkolója.) Időpont. (Tizenöt perc múlva.) Szabályos betűkkel, laza csuklóval még annyit kanyarítottak rá a lapra, hogy „Beszélgessünk!” Aztán jött egy név, amitől szabályszerűen be kéne fosni. (Casimir Piva.)

Tíz percet késtem. Az első dolgom volt a pálcámat a földre dobni.
Előtte még az ő első dolga volt két emberével jobbról-balról lefogatni, hogy aztán innen is, onnan is egy-egy pálcát szegezzenek a nyakamhoz. Ő maga ellökte magát egy fekete Fordtól (azt hiszem, egy Ford volt), ráérősen tett pár lépést felénk, aztán megdörzsölte a hasát.  
- Kajás a feka – dünnyögte, majd a tőlem jobbra (rendezői bal) lévő gorillához szólt. – Te, menj már be, légy oly kedves, és hozz nekünk valamit, jó? Nekem a szokásos, nektek meg, amit szeretnétek.
A tőlem balra lévő alak kimondta egy hamburger nevét, aminek a nyolcvanas években valahogy volt értelme és tartalma. (Akkor még nem tudtuk, de a nyolcvanas évek később tele lett egy csomó dologgal, amiknek csak akkor és ott volt végül értelme és tartalma.)
- Te, kölyök, kérsz valamit?
- Mi a fasz? – Ezen a ponton tán szabadkozhatnék, hogy általános szókincsem van, hogy messzebbre visz a végnélküli káromkodásnál.
- Egy Happy Meal? Jó lesz? – (Happy Meal menüt 1979 júniusában árusítottak először.) Casimir Piva nevetett a saját viccén (vicc volt?), az egyik gorillája elindult az étterembe, a másik, ha ez emberileg lehetséges egyáltalán, még közelebb húzódott hozzám, én pedig azon a ponton nem tudtam, hogy félni illett volna jobban, vagy pedig tisztázni, hogy én nem az a fajta srác vagyok, aki a harmadik randi előtt---
- Most biztos azon gondolkodsz, mi a fene ez az egész – kezdte Casimir, én pedig úgy voltam vele, hogy legyen, miért ne, vághatok akár olyan képet is, mint aki pont ezen agyalt. – Egy ideje szemmel tartalak, Turner. – Talán valamit mondanom kellett volna, mert egy ideig elhallgatott, de végül, mielőtt szóra nyithattam volna a szám, folytatta. – Végtelen sok hibát követtél el, kölyök, amivel nem csak nekem, de néhány barátomnak is óriási károkat okoztál. Hogy van Mr. Oakley? – A gorillája eközben, a pálcát még mindig szorosan a nyakamnak szegezve, kutatni kezdett a zsebeimben. Mikor előhalászta belőle a láncot (hogy a francba bogozódott ki?), Casimir komor arccal rám meredt, de a szemei cinkosan vigyorogtak. – Ha eljöttél tőle, feltételezem, nálad szarabbul néz ki.
- Azért fel fog épülni.
A gorilla Casimir felé dobta a medált, ő hajszál híján, de elkapta. Hümmögött, röviden megvizsgálta, majd zsebre vágta. Közelebb jött, a hüvelyk- és a mutatóujjával kissé megemelte az államat, a korábbi ütés nyomán feldagadt szájamat nézve rosszallóan csóválta a fejét.
- Nem tanítanak újabban átkokat, vagy mi van? – Elengedett, aztán beszéd közben fel-alá mászkált. – Ami azt illeti, van egy jó hírem. Látok esélyt arra, hogy te is felgyógyulj ebből. Mármint, ne értsd félre, Mr. Oakley jó barátom, biztos tudod, hogy személyesen én ügyelek személye háborítatlan épségéért. A tény – megállt egy helyben, és egy pillanatra felemelte a mutatóujját, mielőtt újra mászkálni kezdett volna –, hogy egy magadban sikerült azt a benyomást keltened, hogy esetleg alkalmatlan lennék a feladatra, nem sok választási lehetőséget hagy nekünk. Egész pontosan hármat. Egy – a hüvelykujján számolta –, kaja után kinyírlak. Kettő – a mutató ujját hozzávette –, kaja előtt nyírlak ki. Három – itt jött egy, a teátrális seggfejekre jellemző, hosszú hatásszünet –, dolgozz nekem.

Picivel később a gorilla elengedett, én pedig kezet ráztam Casimir Pivaval.