Mielőtt a Férfi megszületett volna - néhány ránccal, tárgyalással és meg nem mentett élettel később - a fiú állt meg azon a folyosón, hamiskás mosolya egyelőre csak a bájitaltanhoz vezető ajtók sorát fürdette figyelmében, míg szórakozottan az órájára tekintett, és örömmel konstatálta, ilyen pontos, mint ő, nyilván csak a halál lehet, ahogy az apja szerette mondogatni. Most bizonyára otthon üldögél az anyja kezét fogva, és ha nem állna éppen távol tőlük bármi feljebbvaló őszinte tisztelete, még imádkozna is, elvégre az Anywn nevű lányt randevúra hívni nem volt csekélység, mások inkább a Szent Grál megtalálásához hasonlították volna, nem mintha a nemsokára felbukkanó kisasszony maga lenne az akadály, de elege lehet mostanra az üresen zengő ígéretekből, amelyek a szépségéhez szólnak, egy sem az éles eszének, izgalmas jellemének, humorának, amit az óra tulajdonosa birtokolni szeretett volna. Birtokolni, ilyen nehéz kifejezéssel, amíg hátát a kárpitnak dönti, és birtokolni majd sokáig, ha már elhatározta, hogy erre vágyik, kettejükre egy asztalnál, ő kávét rendel, Anwyn bizonyára valami meglepőt, valami nem pont olyat, amire bármelyikük számítana, és ezt élete végéig is tudná figyelni, ahogy mosolyog, mert sokszor mosolyog, mégis mindegyik mást mond, sokszor többet annál, amit a szavai.
Hallani már a pakolás hangját, és a prefektus kihúzza magát - megnyerő mosolya nem fakul ebben a világításban sem, az iskolaelső igazítja lazán nyakkendőjét, a kviddics-csapat kapitánya biccent az elsőként a lépcsőn felszaladó barátoknak, és a Crouch-fiú fogja megszólítani könnyedén, de érezhetően mindennél vidámabban az Anwyn nevű lányt, természetesen, mert mindent így csinált az életben, mindenből mindig a legjobbat érzékeltette a világgal, és most végre megtalálta azt, aki kiegészítheti ezt - a Crouch-fiú vélt barátnőinek pantheonja végtelennek tűnt itt állva, a mindig mosolygó, mindig derűs és alkalmas fiú pedig, bármi rosszul is titkolta, szerelmesnek, ha épp ezt is csak úgy tudta volna szóban megfogalmazni, hogy abban kivetnivaló nincs, csak épp már-már túlságig is tökéletes.
- Anwyn, válthatnék veled pár szót? - bólint neki is, amikor megérkezik, és talán még jobban kihúzza magát, csak rá mosolyog, őszintén és kíváncsisággal, mint első szerelmeikkor tudnak csak az emberek - Nem lenne kedved sétálni egyet a parkban a következő óránkig?

Mielőtt a Nő kivirágzott volna - de lehet-e így beszélni valakiről, aki már kislányként kiismerte, milyen hatással van a férfiakra, lehet-e így gondolni valakire, aki sosem játszott el semmilyen szerepet, és sosem félt attól, hogy a valóságot bárki unalmasnak találja majd mellette? Anwyn Crouch, mikor még nem Crouch volt a vezetékneve, a leánykorit pedig fedje homály, talán már ő sem emlékezne rá, ha bárki kérdezné - szóval, ha visszatekintett, mindig úgy tűnt neki, hogy az életét, bármennyire is szerette, és bármennyire is élvezte, ez a pillanat tette helyre, a nem túl magas sarkak koppanása a pinceterem padlóján, a copfja, amiből kiszökött néhány tincs, és amit utált folyton megigazítani, és a Férfi kérdése, azzal a mosollyal, amiért hamarosan minden évfolyamtársnője - ha éppen nem az egész világ - féltékenyen méregeti majd Anwyn Crouchot, aki már akkor biztosra vette, hogy egy napon Crouch lesz, amikor még nem is volt az.
- Bartemius! - Tettetett döbbenettel mégis a füle mögé tűri azokat a hajszálakat, amik eddig elkerülték a keze ügyét. - De, nagyon szívesen - mosolyogva felel, nem lepi meg igazán a Férfi kérdése, mert minden hiába, több volt holmi kamaszfiúnál, akire sosem tudott Bartyként gondolni, micsoda agyament ötlet, hiszen mindig olyan elegáns és olyan fegyelmezett volt, ez a becenév legfeljebb gyerekekre illik, nem pedig az iskolaelsőre, aki - és ebben Anwyn sosem kételkedett - egy napon biztosan eljut a mágiaügyi miniszter székéig. - Nemes áldozat, hogy az ebéd helyett inkább velem leszel a parkban. Remélem, nem fogod megbánni. - Halkan nevet ezen, olyan abszurd, a gyomra pedig táncol a jóleső izgalomtól. A Férfi figyelt fel rá a fiú arcán keresztül.

Mielőtt a Férfit kifaragták volna tökéletességből - és tekintetét megérlelte a síró Nő alakja, amint csalódásaik bölcsője fölé hajol, háta meg-megremeg, ő ráteszi tenyerét a hátára, és némán őrt áll zokogása felett - vállára dobja táskáját, mintha a világ legtermészetesebb mozdulata lenne, könnyedén és vidáman, örökké fiatalon, aztán az ajtó felé fordul, mielőtt kísérni kezdené az Anwyn nevű lányt.
- Talán a próféta szólt belőled, vagy a mára ígért pekándiós pite elmulasztása...? Lehetséges, hogy semmiről nem kell lemondanod, kivéve talán néhány gólomról, mert jól elhízom, és vagy elragad a szívbaj. - Barty Crouchtól sosem kérdezné meg senki, vajon honnan szerzett idejekorán a jól őrzött konyha kincseiből, és nem egy irigy szempár figyeli őket, amíg kiérnek a ragyogó májusi napsütésbe. Szinte barack, korai szüret illatát sodorja a szél, míg táncoltatja a Rengeteg fáit, mosolyogva elindul az egyik járatlannak tűnő kis úton, de céltudatosabban ahhoz, hogy egyszerű sétának tűnhessen. Régóta figyelte az Anwyn nevű lányt, tudta, nem nyűgözheti le holmi fricskákkal, unalmas és üres romantikával, csak a legtökéletesebbel - félretette hát a gondosan vezetett füzetek szélére firkálást, ábrándozást, meg persze a fiúk sajátos sündörgő ostobaságát, és amíg ártatlannak tűnő táskájában összeütköztek a kellékek a meglepetésre készülvén, élénk derűje még a lehetőséget is elnyomja, hogy talán végül esni fog, talán az időjárás mégsem követi a kegyeit annyira, mint képzelte.
- Azért ha arra gondolok, hogy megint jobb lett a bájitaltan beadandód, talán meg sem érdemled, amivel meg akarlak lepni.. elárulod a szakmai titkaidat, vagy ipari kémnek minősülök? - kérdezi már-már megrészegülve a lány közelségétől, a belőle felé pislogó nyártól, és már-már épp ennyire nevethetnékje is van saját magától, saját maga szerencséjétől.  Ez a nap sosem érhet véget, a lány hajszálai, lépései mellette beszűkítik maguk körül a világát, értelmet adnak mindannak, amire készül, otthont az álmainak, és álmaiknak, az Anwyn nevű lány kiviláglott közöttük, ahogy társai között, egy volt a nem is létezők közül.. ő pedig lehetetlen módon, de mindent akart mondani, ami azzal fenyegetett, végül nem is fog semmit. - Várj egy kicsit, megérkeztünk. Csukd be a szemed, és számolj háromig!

Anwyn csodálja a Férfi magabiztosságát, képtelen lenne őt fiúnak látni, hiszen annyival több, annyi öntudat hatja őt át, mintha oda lehetne illeszteni a képét a kifejezés magyarázataként az értelmező szótárba, cikornyásan, elegánsan, éppen ezzel a mosollyal, amivel most ránéz - Anwyn úgy viszonozza a mosolyt, mintha a szívét fényesítené, egyre több érzés izzik benne, nem is sejtve, hogy alig néhány év múlva ettől a mosolytól majd saját érdemtelenségére emlékszik majd, és arra, hogy a közös gyermekük kihordása sem csúfíthatja el a testét, feszesnek és finomnak kell maradnia, hangszernek a Férfi keze alatt, sosem túl hangos vagy buja orgazmussal, comme il faut.
De minderről Anwyn, aki még nem Crouch, mit sem tud ebben a percben, szórakozottan vizsgálja a gyepet a lábuk alatt, néha felnéz, amikor az égen madárraj suhan át, és piroslik az arca az örömtől, mert Bartemius ilyen tekintettel nézi őt. - Akkor tulajdonképpen én teszek szívességet neked, igaz? Nem engedem, hogy elhízz, és a világ lemaradjon a góljaidról. - Felhunyorog rá, pajkos derűvel, olyannal, amivel az ember az első szerelmére néz. Halkan felnevet, Bartemius mint ipari kém, a gondolat túlságosan mulatságos - és persze nem akarja elárulni, hogy eljöhetnek azok az idők, nem is olyan sokára, amikor nem lesznek titkai előtte. Idáig tudatosan nem merészkedik, azért félti magát, fél az előző barátnők arcképcsarnokától, és többre tartja magát ennél. Pedig, ha tudná.
- A bűvészt sem faggatod a trükkjeiről - von vállat, mintha a bájitaltan-bravúr nem érne fel számára színtiszta győzelemmel, nem is beszélve arról, hogy jobb jegyet szerezni az Iskolaelső Úrnál, nos, ez minden pénzt megér. Meglepetten cövekel le, amikor Bartemius azt mondja, megérkeztünk, mi több, még arra is megkéri, hogy csukja be a szemét. - De ugye nem fogsz lesből támadva megcsókolni, vagy ilyesmi? - Karba fonja a kezeit, és megpróbálja elrejteni az izgalmat a hangjában, a húzódozása mögötti valódi érzelmeknek most nem szabad teret engednie. Azért csak becsukja a szemét.  

Mielőtt a Férfi megszületett volna - az apja halálos ágyánál állván, míg fogta az akkor már Nő kezét, mielőtt egyedül marad volna a teremtésben a párjával, még megállt, hogy megnézze magának újra, mint regények szereplői, kiknek íróik fülükbe súgják végzetüket, látod, íme, így fogsz elkárhozni te is, nem látott, nem sejtett módon, és boldog leszel, de még milyen boldog, észre sem veszed, más boldogságából is lopsz majd, épp azéból, akit te tennél örökre boldoggá, aki elől elállod majd a napsütést, amit egy fiú vidámsága, boldogsága jelenthet.
- Persze, hogy te teszel. Ha valaha valami díjat kapnék - erre ugye elég csekély az esély, főleg, hogy elsők vagyunk a bajnokságban - neked fogom megköszönni. - és teljesen komolyan is gondolja, az Anwyn nevű lány épp a világmindenséggé nemesül, kíváncsi tekintetén át látni minden mást természetes, valahogy magától értetődő, valóban olyan, mint azok az olvasmányok, amelyeket kötelezővé tettek, és ezért nem érezhető bennük a valódi érték, mert túl korán, túl oktrojáltan.. az Anwyn nevű lány tökéletes épp úgy, ahogy van, ahogy megteremtették. - Ó a fenébe, akkor vissza az egész, menjünk haza..
Elneveti magát, és gyorsan kezdi előhúzni a táskájából a kellékeket, mielőtt az Anwyn nevű lány tényleg hinne neki - jóleső borzongás járja át a gondolatra, hogy megcsókolja, hogy birtokba vegye, de nem ez a célja, azaz, most biztosan nem. Ismeri elmélázó figyelmét közös óráikon, tudja, mikor van a születésnapja, és hogy fogja kezébe a pennát idegesen - régóta figyeli előbb érdeklődéssel, aztán tisztelettel, majd szeretettel, szerette minden apró gesztusát, betűit, minden tulajdonságát, feltétel nélkül és őszintén, alig győzi befejezni az előkészületeit, ha arra gondol, az Anwyn nevű lány most csak rá figyel majd.
- Rendben, kinyithatod. Nem olyan jó, mint egy lesből csók, beismerem, de ha már azt lelőtted ugye.. - és int, mint a bűvészek, az eléjük leterített pokrócra, apró édességekre, és arra a diákok számára végképp tiltott kis üveg italra, amit senki nem feltételezne Barty Crouchról, épp ezért illik hozzá annál is jobban. Persze a szóban forgó bájitaltan könyvre tálalta fel, el is mosolyodik újra rajta - Utólag majd levonom magamtól a pontokat, ha ragaszkodsz hozzá.

Mielőtt még Madame Crouch Madame Crouch lett - az a fajta megszelidíthetetlen idegenség, és konstans ragyogás, ami csak  az ilyen nőket, vagy még inkább csak őt jellemzi -, sokat ábrándozott arról, hogy egy ilyen pokrócon felkínálja magát Barty Crouchnak, fölényének és erejének tudatában, senki nem veszi el tőlem, önként adom oda, megmondta egy názáreti ács is, aki, és talán Anwynt ez rázta meg a legjobban, ács létére nagyon jól bánt a szavakkal. És Anwyn megittasul ettől a bölcsességtől, ahogyan engedelmesen behunyja a szemét, eltakarja az arcát is, de csak olyan bájosan, ahogyan azok a fiatal lányok teszik, akik tisztában vannak azzal, hogy minden mozdulatukra ügyelniük kell, ha meg akarják ragadni a lehetőséget.
- Ezt el is várom - jegyzi meg azért a csapat győzelmére gondolva, bár sosem értett igazán a kviddicshez. Izgalom gyűrűzik a gyomrában, ezer meg ezer gondolat, mi történik most, talán valami egészen fantasztikus és váratlan, mert volt idő, amikor Madame Crouch szerette a váratlan dolgokat.
Csak akkor engedi le a kezeit és nyitja ki a szemét, amikor erre engedélyt kap, nem sejtve, hányszor fog még a Férfi engedélyére várni az évek során, hányszor fog elnémulni egy intésére. Most is csak áll itt, levegő után kap, tavaszi ízek és illatok töltik meg a száját, és legszívesebben mindent mondana. De csak felbámul Bartemiusra, és egy sokkal boldogabb jövőt lát annál, ami rájuk esteledik majd, már nincs sok év hátra. Nem érez ebből semmit. Hozzálépne és megcsókolná hálája jeléül - de nem adja könnyen magát, és az évek során megtanulta, milyen fontos, hogy hagyjuk a férfiakat küzdeni egy kicsit. Éppen annyit, hogy az étvágyuk megjöjjön. - Majd inkább levonom én tőled. Az igazságosabb. - Elvigyorodik, mielőtt leereszkedne a terített bájitaltankönyv mellé. - Bartemius, ez - ez nagyon szép meglepetés. Köszönöm.