I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : Michiel Huisman
| » » Szomb. 30 Márc. - 22:37 | | Mindig kortyolok párat egyik kedvenc boromból lefekvés előtt, és kiváltképp örülök annak, hogy még van belőle, ellenben a mai este sokkal különlegesebb. Egy kedves diákom az órán csodálatosnak tűnő meggylikőrrel lepett meg. Állítása szerint édesapja készítette, míg üzleti úton volt - bizonyára italmester lehet az öreg. Szívesen fogadtam az egyszerű, ám annál formásabb üveg alkoholt, elvégre ki vagyok én ahhoz, hogy visszautasítsak egy kedves ajándékot? Inkább tehát a friss szerzeményből kortyolok, és felavatom az érintetlen üveget. Odakint a nap már lemenőben. Aranyozott, rubinvörös íve lassan, komótosan bukik a hegyek és a folyó vonala alá, ezzel sötétvörösre színezve a birtokot. A hold már fent mosolyog, az erdő állatai motoszkálnak a bokrokban, és a lázadó diákok most ébrednek tudatukra, hogy aztán Frics és macskája elől menekülve különösebbnél is különösebb kalandokba keveredhessenek. Ilyen volt a diákság régen, és ilyen most is. Ez nem fog soha megváltozni. Leülök a gondosan megigazított ágyra, és eldőlök rajta, hogy hamar elnyomjon az álom, de mindez egyre csak nem akar megtörténni, és folyvást forgolódok az ágyban, pedig nem emlékszem, mikor mondott utoljára ellent a testem az alvásnak. Talán sosem volt ilyen. Mindig is jó alvó voltam. Esetleg a szüleink válásakor fordultam csak ki önnön magamból, de ez természetesnek mondható. Már amennyire persze a válás természetes, megszokott procedúra. Lassan, biztos eleganciával és tartással kúszik elmémbe Richard Avery személye, és egy különös, eddig nem tapasztalt érzés kerít hatalmába: fel kell keresnem, és meg kell hódítanom bármi áron! Hisz mi más mutathatná meg az iránta érzett szerelmemet, ami már oly rég óta tart, hogy eddig nem is tudatosult bennem, hogy a szimpátiám irányába valójában sokkal több a barátságnál. Ez lehet a nagy megvilágosodás, amit mondanak az igazán nagyok. Vagy megőrültem, de nem számít. Pár perccel később más sebesen, nesztelenül trappolok végig a folyosókon, és hamarosan lelassítok a mágiatörténet-oktató szobája előtt. Nem ronthatok rá ajtóstul. El kell szépen nyernem a bizalmát. Be kell férkőznöm az életébe, és át kell vennem Rodney Lestrange szerepét. Avery-Evans! Milyen csodásan hangzik... Halkan, határozottan kopogok be, és már csak a türelmetlen, izgatott várakozás van hátra. Mindjárt ajtót fog nyitni. Mindjárt megpillanthatom. Mindjárt megcsókolhatom... |
|