Mindkét szülőm mugli, ám ennek ellenére a testvéremnek is és nekem is megadatott a mágia, így - ugyan kettő év eltéréssel, de - mindketten megkaptuk a Roxfort-i felvételről szóló bagolypostát. A szüleink büszkék voltak ránk, s már ez is rengeteget elárul a kapcsolatunkról velük. Dave volt a világon a legjobb testvér. Egy mindig óvó báty, egy bizalmas, egy nagyon jó barát. Sohasem fogom kiheverni az elvesztését, ahogyan a szüleim sem. David halála valósággal szétzúzta a családunkat, már semmi sem olyan, mint régen. Anyáékkal szinte alig beszélek, az egyetlen ember, akit nem martam el magam mellől és aki mellettem volt az utóbbi pár hónapban, az Ig. Aki nem mellesleg Dave legjobb barátja is volt.
Tudjuk kit és a Halálfalókat, a sötét oldalt megvetem, méghozzá mélységesen. Minden erőmmel azon vagyok, hogy kiderítsem mi is áll valójában a testvérem halálának hátterében. És habár a jó oldalt támogatom, ha megtalálom a tettest, bármit el fogok követni azért, hogy megbosszuljam a bátyám halálát.
Megfagyva állok egy kis sikátorban, hátamat a falnak vetve. Bal kezem a számat takarja, míg jobb kezemmel a fejemre húzom fekete kabátom kapucniját. Igaz, hogy a vörös hajam általában feltűnést kelt, most azonban, éjnek évadján nem feltétlen kellene takargatnom magam, úgyse venne észre senki. Újabb nyomra bukkantam, ami talán most már végre vezetne is valahova és közelebb kerülnék ahhoz, hogy megtudjam ki ölte meg a bátyámat. De ahelyett, hogy mennék és utána járnék, most csak egy helyben toporgok. A gondolataim össze-vissza cikáznak, próbálok pro és kontra érveket listázni, hogy aztán indulásra vagy éppen maradásra bírjam magamat. Hiába indulnék, a lábaim nem visznek előrébb, ez viszont egyre inkább felidegesít. Pedig nincs félnivalóm. Ig sincsen itt velem, hogy lebeszéljen róla vagy ne adj Isten elkísérne. Ha valakinek baja esik, az én leszek és legalább nem Ő. Most is csupán egy pillanatra hunyom le a szememet, de azon nyomban megjelenik a látomásom. Újra és újra lejátszódik az emlékeimben, s nem tudok ellene semmit sem tenni. Maximum csak azt, hogy elkerülöm Őt, ezzel lecsökkentve a kockázatát annak, hogy bármi is történjen vele.
Egy pillanatra kinyitódnak szemeim az éjszaka közepén, s ahogy balra fordítom a fejem, megpillantom magam mellett Ig-et, mire automatikusan mosolyra húzódik a szám. Felé fordulok, pár másodpercig figyelem, ahogy a levegőt veszi, majd lehunyom a szemem és újra álomba szenderülök. Talán ezt nem lett volna szabad hagynom: hogy újra elaludjak...
Egy sötét szobában keressük az újabb nyomokat, mindkettőnket a bosszúvágy hajtja. Ami, valljuk be, valamennyivel csökkent az elmúlt hónapok alatt, de ugyanakkor még mindkettőnkben fellelhető volt. Megígérem Ig-nek, hogy nem megyek távolabb pár lépésnél. Ilyenkor fontos, hogy közel legyünk egymáshoz, azon eshetőség miatt, ha váratlan vendégeket kapnánk. De ismét jobban lángra gyúl bennem a bosszúvágy és a kíváncsiság, ezért megszegve az ígéretemet, beljebb sétálok a szobában. Varázspálcámmal világítok magamnak a sötétben, amikor meghallom, hogy kicsapódik az ajtó. Rögtön visszafordulok Ig-hez, de abban a pillanatban meghallom az átkot, aminek következtében egy "ne" kiáltás tör ki belőlem. Több lépést választ el Ig-től és a támadónktól, a helyzet súlya pedig ólomnehezékként húzza a lábamat, megakadályozva abban, hogy gyorsan megtehessem a pár méter távolságot. Nem látom, ki ölte meg Ig-et, hiszen le sem tudom venni a szememet róla. Teste mozdulatlanul fekszik a földön, én mellé lépek, s amint megpillantom nyitva maradt szemeit, sírásban török ki és összerogyva a földre hullok én is.
A látomásaim általában mindig valóra is válnak. Éppen ezért szükséges minden tőlem telhetőt megtennem azért, hogy Ig-nek ne essen baja. Hiszen a látomásban is miattam halt meg. Miattam, a megszállottságom miatt kísért el az újabb helyszínre, hogy egy újabb semmihez sem vezető nyomra bukkanjunk. Ha mellette maradtam volna vagy legalább az ajtót figyeltem volna, akkor nem esett volna bántódása. Igaz, most, a való életben nincs semmi baja. Egészen addig, míg én bele nem rángatom valami őrültségbe. Ezért távol maradok tőle és kihagyom őt a további nyomkeresésből. A bátyámat már elveszítettem, Ig-et nem akarom...
▽The Age Of The Marauders▽
I solemnly swear
I am up to no good
Marlene McKinnon
C’est la vie
Griffendél
Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû
▽ Reagok :
47
▽ Avatar :
Josephine Langford
»
»Szomb. 14 Nov. - 17:18
Elfogadva!
Selene! Hogy őszinte legyek már nagyon vártam ezt a karaktert az oldalra, hiszen tudtam hogy érdekes lesz! És nem csalódtam. Teljesen jól átadtad a karaktert, és csak szorítani tudok neked, hogy sikerüljön elérni a céljaid, de legfőképpen megvédd Ig-et! Menj, foglalózz, majd már mehetsz is a játéktérre. Lily nemsokára ad színt.