Nem, ebben semmi idilli, csak úgy összefutottunk a folyosón és mintha kísértetet láttam volna, magam minionként, te pedig nem állhattad a stílusom, mert bármilyen kedves is voltam, nagyjából a második megjegyzésemnél sírva fakadtál.
Fogalmam sincs mit keresel a Griffendélben, sőt a Griffendél kviddicscsapatában te a tökéletes ellentétem, a gyengéd, érzelmes, sírós, gyáva kis féreg lányos nebántsvirág, akit annyira elkényeztettek nyilván, vagy foglalmam sincs hogy lettél ilyen életképtelen, ennyire más, mint én.
Szemléljünk megoldásokat, álljunk meg egy percre, miért utállak például, hisz gyűlöletemre csak arra méltók érdemesek egyébként.
Téged az anyád szeretett, annyira, hogy még apádat Mark Valentinet is kidobta, mert félrekefélt az én anyámmal, vagy ki tudja mi másért még, az apád Mark Valentine pedig bálványoz, büszke rád, folyton utat keres kicsi szívedhez a hétvégi apukák buzgalmával, mert engem, aki annyira hasonlít rád egyikőjüknek sem kellett volna észrevenniük, szégyenfolt vagyok, egyik leggázabb érzésem éppen miattad pont az irigység, mert te olyan emberi lettél, annyira az éles ellentétem, nekem, aki képtelen bármit kezdeni az érzelmekkel, téged szerettek és akartak, Veled nőtt fel az apám, téged neveltek és mindent megkaptál amitől engem már pólyásként megfosztottak. Pedig cserélhettünk volna néhány évet.
De mindezek miatt lettem én zseni, Te nem, különleges, Te átlagos, gyilkos Te áldozat, elviselhetetlen, Te szerethető.


//Nagyon várunk, az egész család! Légy a drámák koronázatlan királya //