Andrine Nygård-Koss

Andrine Heike ~~Nygård~~-Koss

there'll be no rest for the wicked

Becenév:

drina

Kor:

tizenhét

Származás:

félvér

Lojalitás:

kit izgat

Képesség:

---

Csoport:

durmstrang

Rank:

uzem

Play by:

nicola peltz

Karakter típus:

saját

Régóta nincsen anyja és egy ideje már apja sem. Legalábbis... nem igazán. Félárvaként cseperedni, kicsit mindig egyedül lenni sosem volt könnyű. De legalább volt egy apja. Volt valamiféle családja - ahova kötötte a neve és egy másik, ahova barátok fogadták be, de mi marad ebből az egészből, ha az apja börtönbe kerül mások hibáiért, hogy őrizze a titkaikat, őt pedig idekinn hagyja farkasok között, akiknek egyszerre teher és biztosíték? Mi marad ebből, ha ráaggatnak egy nevet, ami nem az övé, ami sosem volt az övé? Ha már ő sem igazán ő, mert megváltozott minden, jár-kel ebben a hülye, hatalmas és hideg házban, épp csak annyi vizet zavar, hogy ne felejtsék el egészen a létezését, épp csak annyit, hogy még ne legyen szálka a szemben?
Meddig létezhet valaki a saját bőrén kívül...?

Mindig azt gondolják róla, hogy ő tiszta. Ártatlan. Az áldozat. Mit tehet ő arról, hogy oda született, ahova? Mit tehet ő arról, mik a szülei? Egyébként is olyan szépen viseli a tragédiákat. Csendben. Láthatatlanul.
De soha nem volt tiszta és soha nem volt ártatlan. Mocsokba született, ugyanúgy, mint a többiek, és akkor sem lehetne tiszta, ha húsig sikálná a bőre minden kis miliméterét. De azért csendes. Azért láthatatlan. Azért nagyon igyekszik nem ízléstelennek vagy hálátlannak tűnni, lesz inkább simulékony és kedves, kicsit naiv és kicsit gyenge, mert mi értelme az ár ellen evezni, ha egyedül úgyis hamar elfárad és maga alá fogja temetni az élet...?
Tiszta és ártatlan viszont még így sem lehet. És nem is akar az lenni. Amije maradt, azt viszont nem veheti el tőle senki, mert egy biztos, ő túl fogja élni ezt az egészet, ő nem fog ostoba hibákat elkövetni, ő nem fog lázadni, inkább csendben és láthatatlanul kivárja az idejét, az idejét annak, hogy többet ne kelljen alkalmazkodnia, ne kelljen mások szabályai szerint játszania, hanem egyszer... legalább egyszer az életben lehessen bárki, aki lenni akar, szabadon és biztonságban.

akkor régen (jó, nem olyan rég, két éve, van annyi?) mindig azért kerestelek, azért kezdtelek el keresni olyan sokszor, mert mindig olyan hideg volt itt, hideg és sötét, állandóan csak hideg és sötét, de még a sötétben is mindig láttam villogni a szemedet, és sokkal könnyebben melegedtem fel a bőrödtől, mint bármi mástól, néha azon gondolkodom, tudtad-e?, tudtad-e, milyennek láttalak akkor - és mondhatnám azt, hogy akkor, amikor fiatalok voltunk, de most is fiatalok vagyunk, de akkor még fiatalabbak voltunk, én pedig egészen más embernek gondoltalak akkor, mint amilyennek most látlak, miközben a te szemedben én szerintem pont ugyanolyan vagyok, feltéve, ha látsz engem egyáltalán, ha láttal engem valaha is egyáltalán

akkor régen még azt hittem, te más vagy, más, mint a többi férfi az életemben, más, mint az apám, azt hittem, te nem akarsz majd tőlem semmi különöset (a nyilvánvalót leszámítva, ugye, ugye? mert azt mindig tudtam, hogy akarsz, de azt hittem, ez elég lehet, tudod?), te nem viszel majd ki a kertbe, az üvegházba, az erdőbe, hogy arra taníts, mi az, ami mérgező és mit kell vele csinálni, hogyan kell láthatatlannak és ártatlannak lenni, hogyan ne áruljam el, mennyi mindent tudok, hogyan lehetek veszélyesebb annál, mint aminek kinézek, de te sem néztél ki olyan veszélyesnek, mint amennyire valójában veszélyes vagy, és egyszer te is kikísértél az üvegházba, végigcirógattad a nyakamat, és azt suttogtad a fülembe, hogy szükséged van a segítségemre, ugye tudom, mit kell csinálni azokkal a vörös levelekkel, ha meg szeretnél leckéztetni valakit

akkor régen nem bántam, mert a világod a világom lett, a világom a világod, akkor régen, amikor még érdekes és új volt minden átkergetőzött éjszaka, minden édes megadás, amikor még voltak elsők, akkor tudtalak szeretni, és nem számított, hogy néha csalódást okoztál, mert hát emberből vagy te is, biztos okoztam csalódást én is, de sosem akkorát, mint most te nekem, én sosem fordítottam volna neked hátat, én sosem hagytam volna, hogy ne én, hanem valaki más mentsen meg téged, én sosem hagytam volna, hogy rád adjanak egy nevet, egy ruhát, egy otthont, ami nem a tiéd, és csak egy szavadba került volna, úgy gondolom, csak egy szavadba, csak ki kellett volna nyújtanod a kezed és megragadni az enyémet, jó szorosan, ellentmondást nem tűrve, mint ahogy egyébként is viselkedsz a világgal szemben, ha elsőre nem a te akaratodnak megfelelve hajolna meg, és akkor talán úgy tettem volna, hogy már nem szűntelek meg szeretni sokkal korábban és talán meg tudtam volna neked bocsájtani sok mindent, az estét az üvegházban, a sminkfoltot az ingeden, hogy nem hagytad abba, amikor megkértelek, vagy hogy nem jöttél el a tárgyalásra velem, vagy...

megbocsájtottam volna, ha megkérsz, de most már hidegnek érzem a bőröd

Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.

Kedves Andrine Heike Nygård-Koss kisasszony!

Bátorkodtam teljes nevét ejteni már a megszólításnál, sőt együtt érezni, hogy mint még gyermek Ön is a kényszer csapdájába esett, Ön is valami „kívül” valami „idegen” lett egy olyan messzi országban, ahová mi el sem látunk, csupán hallomásaink váltanak ki idegenkedést.
Sok gyermeket(kérem ne hibáztasson, hogy még ilyen megszólítást használok) helyeznek kívül, mintha csomag volna, egy szép tárgy Ön is, amit nem árt megőrizni, hiszen így megy ez az arisztokratáknál odaát is.
Nehéz egy olyan teremtést, mint Ön nem tisztának, vagy ártatlannak látni, főleg ha álcaként húzza maga elé, hiszen úgy könnyebb és úgymond kifizetődőbb a maguk világában, vagy mert mindenkinek vannak álarcai.
Csak várjon, türelme mellett szólok maradéktalan, gyümölcsöt Ont majd a felnőttkor, nevezzük Önállóságnak. De akkor hiányozni fog talán valami függés, apró kötődések, vagy pillanatra odafordulások ahhoz, aki megmondta mit hogyan csináljunk.
Majd meglátja, majd, ezt mondják mindig a felnőttek. Kliséket puffogtatnak, mintha olyan jól tudnák milyen a világ, vagy tanáccsal bocsátanak útra, valamely jó esetben.
Sose mondjuk sosem-et, hiszen ki tudja magácska hogy s mint tett volna, érzett, gondolt volna egy-egy szituációban, de mondom ezt én, a felnőtt, aki talán sosem volt Magácskához hasonló helyzetben és sosem tapasztalt ilyesmit.

Sosem tartanám fel, sosem mondanám, hogy ne foglalózzon gyorsan, vagy ha már megtette hozzon jégszínt életünkbe, építsen kastélyokat, világokat és azokba személyiségeket, hogy hozzon szenvedélyt, ármányt és sok titkot, mint a jó történetekbe, melyeket mindenki lelkesedéssel olvas, ahogy Önt őszinte lelkesedéssel olvasta hithű rajongója:

Clive S. McGonagall

Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső • Halálfaló lista • A Főnix Rendje listája