Három nap a paradicsomba halál egyedül. Nincs dolgozat, nincs „tanárnő kérem”, nincs hülye kérdés, nincs félrement varázslat, szeretek én tanítani, a kis nyomorultakat meg az egész iskolát, de mondja a pofámba, aki meri, hogy nem kell néha kicsit kiszakadni a mindennapi életből. Most éppen kiszakadtam a kis nyaralásomon, csak tegnap éreztem , de a bőröm máris barnábbnak és egészségesebbnek tűnt a napfénytől, legszívesebben máris levelet küldtem volna az Ilvermorny mélyen tisztelt és folyton ideges igazgatójának, hogy még néhány hétig ne várjanak, mert istenbizony itt maradok.
Némi napozás és fürdőzés után a tengerben, úgy gondoltam a legjobb, amit tehetek, hogy sétára indulok a part mentén. Persze, teljesen egyedül sétálgatni ismeretlen terepen, na valóban zseniális ötlet, de akkor még nem is sejtettem, hogy talán jobban kellene vigyáznom magamra.  Élveztem a gyönyörű környezetet, hogy végre senki sem kritizál és bátran járkálhatok bikinifelsőben és rövidnadrágban anélkül, hogy bárki illetlennek nevezni, na nem mintha a tanóráimon így akarnék kinézni, de álmodozni azért csak lehet az ember lányának.
Még messzire sem kellett jussak, hogy egy kedvesnek látszó kis állat keresztezze az utamat, figyelem: a kedvesnek látszó jelző a későbbiekben rendkívül fontos lesz! Hiába tanította édesapám hosszasan, hogy ismeretlen eredetű, idegen lényeket nem simogatunk meg, én mégis a kedves kis hüllő felé lépkedtem és minden vágyam az volt, hogy megsimogathassam, hiszen…mi rosszat tehetne egy ilyen kis izé?
-Hát szia! Vajon te micsoda lehetsz?
Először a papucsomat és a törölközőmet dobom le a homokos talajra, hogy közelebb merészkedjek újdonsült kis barátomhoz, mikor is a kedvesnek titulált kis állat akkorára tátja a pofáját, mint egy kétajtós szekrény és behabzsolja mindkét korábban a földre helyezett tárgyamat.
-Hogy a szűzanya csókoljon homlokon egy szép nyári napon-méltatlankodom hangosan és kettőt hátra is lépek. Azt hiszem ez a cucc itt mégsem cuki, már csak azért se, mert szerintem most épp azért sétál felém, hogy elcsócsálja a lábamat.
-Ne közelíts, te kis szemét-nézek körbe, majd mikor úgy látom, hogy nagyjából tiszta a terep kirántom a pálcámat a strandtáskámból és az állatkának –dehogy állatkának- dögnek szegezem.

Nem tudom melyik rokonomtól örököltem azt a beteg késztetést, aminek hatására minden gyűrűsféregnél aranyosabb állathoz oda kell menni és megsimogatni, de most nagyon átkozom érte. Rossz ötlet volt úgy dönteni, hogy elkezdek haverkodni a kis hüllővel, mert így villámgyorsan nincs sem papucsom sem törölközőm és ha nem vágok oda neki valami hatásos átkot hamarosan az lesz a következő lépcsőfok, hogy kezem sem lesz. Pedig igazán szeretem a végtagjaimat, sok pozitív emlék köt az összeshez, erre gondolok többek között, ahogy magamban keresem a megfelelő varázslatot, hiszen nem tudhatom, hogy a kedvesnek nem mondható kis mocsadék mire képes.
A számat sem kell kinyitnom és megjelenik egy igen érdekesen öltözött fickó, aki egész magabiztosan tűnik ilyen kis pikkelyes retek szakértőnek, nyugodtan int, gondolom, hogy maradjak nyugton, mire kettőt hátra is lépek. Én hátra, a lény meg előre…egészen addig míg a csodás megmentőm nem kezd el egy tollat csattogtatni?! Bármilyen röhejes is az alapszituáció villámgyorsan begyűjti a kis rohadékokat –mert nem egy van és nem is kettő-  én pedig csak elismerően pislogok, ügyes trükk volt és még a lábaim és kezeim is a helyükön vannak, szorosan kapcsolódva a testem többi részéhez. Ijesztő belegondolni, hogy pontosan mi is történhetett volna, ha nem jön időben, én pedig nekikezdek kreatívan kiátkozni a kishüllőket a világból is.
-Akkor még jó, hogy nem kezdtem nekimenni mindenféle nyalánksággal-mosolyodom el, amint elhárult a veszély. Pecázó bűbáj, érdekes, de eszembe sem jutott, pláne, hogy nekem nincs is menő hüllőcsapdám, mint, amilyet ő bűvölt ebből a tollból.
-Nincs papucsom és törölközőm-ismertetem a helyzetem, ha már megkérdezi, hogy minden rendben-e-tragédia nem történt, maximum szabadon szárad a hajam.
Már könnyen beszélek, tényleg nem rázott meg az egész helyzet, inkább érdekesnek találtam, ahogyan az ismeretlen gyorsan és szakszerűen, mégis érdekesen oldotta meg a szituációt. Bár…gondolom ezt egyáltalán nem lenne ideje meg kedve bemutatni az órámon, nagy szomorúságomra.
-Te ilyen herpetológus vagy?-érdeklődöm, miközben közelebb megyek hozzá, furcsa lenne úgy megköszönni a segítséget, hogy még mindig jó tíz lépésre állok tőle.

Elég nagy mázlim volt, hogy ez a random vagyis…hát annyira nem is random pasas idevetődött és megmentett, mivel igazán király dolog a nyaralás, de nem akartam egy lábbal kevesebbel távozni, mint amennyivel érkeztem. Amilyen igazgatónk van tán még meg is rugdosna, amiért ilyen  hirtelen sánta lettem és nem tájékoztattam két héttel előre. Tényleg jól jártam, elég vicces megoldás, ahogy a szutyokcsapából megint csak mezei vagy inkább csak annak tűnő toll válik.
-Egyelőre így sem vagyok egy tragédia-vonok vállat, majd a hotelből lopok egy másik törölközőt jó turistához méltó módon, hiszen az úgyis sokkal puhább, mint az én néhai darabom. Szavaira csak mosolyogva bólintok, hát igen, mindenkinek megvan a maga specialitása, ő szörnyecskékre vadászik, én pedig az átváltoztatástanban remekelek. Ennek örömére természetesen képes vagyok megoldani az ilyen fikarcnyi kis gondjaimat, ha már a nagyobbat sikeresen elrendezte nekem.
Elfogadom jobbját és határozott, szinte már férfias mozdulattal kezet rázok vele. Milyen érdekes, hiszen ez édesanyám tipikus gesztusa és eddig még sosem fedeztem fel magamon. Na hát…sosem  hittem volna, hogy majd pont egy ilyen helyzetben jön rám az önismereti negyedóra, inkább ugorjunk.
-Kalianne Weon-mutatkozom be magam is illedelmesen, végül is nem maradhatok örökké a bajbajutott hölgy bikiniben. Érdekesen határozza meg magát, bár az előbbi kis műsor után nem is igazán számítottam volna arra, hogy csak itt nyugodalmasan hüllőket kutat a susnyásban.
-Azt mondják mindenkinek megvan a maga betegsége-vigyorgok. Tehát bestiák, nem véletlen ezekszerint a rutin sem, mivel nem úgy nézett ki újdonsült ismerősöm, Roscoe – vajon, hogy a francba becézik ezt a nevet- most kezdte volna a szakmát.
-Indokolatlanul kíváncsinak tűnnék, ha megkérdezném, miben állt a fogadás?- érdeklődöm, miközben kicsavarom a maradék vizet is hosszú hajamból. Komolyan érdekel, hogy mi vetheti ide az embert vagy hogy úgy általában miben szokásuk fogadni ezeknek a bestiairtóknak. Ha meg nagyon mélyre próbálnám ásni magam olyan ügyben, amihez sok közöm nincs, csak rám szól, hogy fogjam be a számat.
-Kegyem éppen szabadságon van-mosolyodom el, mert milyen abszurd, hogy nekem ezért egy héten át kellett lelkesen könyörögnöm- de egyébként tanárnő vagyok, ha nem épp ádáz hüllők kerítenek be festői szigeteken.