Kellő feszültséggel ébredek fel. Az idegeimet megviselik a világ eseményei. Ott kezdődik, hogy a minisztériumban, ami most van, az még nagyobb téboly, mint az előtt. Igaz, történt sok érdekes változtatás. Például az egyéb értelmes lények is bekerülhetnek a minisztériumba, ami nagy ugrás. Ez az egy pozitívum. A háború lezárása után talán ez az egy. Igaz, jelenleg papíron béke van, de ez itt nem zárul le. Ugyan, hogyan is zárhatnák le itt az ügyet, miután Voldemort rejtélyesen feldobta a talpát. Valami nagyobb, nyomasztóbb közeleg, mint maga a háború. Több ártatlan fog meghalni, érzem. A minisztériumban felelősségre fogják vonni a Rend tagjait és a halálfalókat levadásszák. Annyiban reménykedek, hogy apám jó lapokat játszik ki és ő elkerüli, hogy bíróság elé vonszolják. Valahol igazságos, és valahol igazságtalan, ami történik. Nem a béke, hanem a bizonytalanság kora érkezik. Nehéz gondolatokkal kelek fel pár napja. Igazából egy kérdést lengek körül. Mi lesz most? Van ezen kívül más is, ami aggaszt. Néha elég rosszul vagyok. Ezekről Maxnek nem szóltam, és próbálom titkolni. Már szabad orvoshoz mennem, hiszen a Mungó az állam kezében fekszik ismét, de félek elmenni. Azt a szerencsétlen eseményt, hogy aggódjon, ahogy csak tudom elkerülöm. Felesleges bárki nyugalmát megzavarnom vele. A fürdőszobánkba mászok át nagy nehezen. Az ízületeim fájnak reggelente, alig tudok tőlük megmozdulni. Nap közben semmi bajom sincs, csupán ébredéskor. A mosdókagylónál tükörbe nézek, és amit látok az kritikán aluli. A szemem kicsit karikás, a hajamat elaludtam. A fésűmmel neki is állok - miután megmostam az arcom-, hogy rendbe szedjem a fejemet ülő madárfészket. Másodikat húztam a hajamon, amikor fojtogató köhögés tört rám. Ilyen még csak egyszer volt. Megijedek, a lábaim alig tartanak meg, belegörnyedek a köhögésbe. Próbálok halkan megfulladni, hogy ne keltsem fel vele az egész háztömböt. Pár pillanatig tart csak a köhögésroham. A tüdőm majd kiszakad a helyéről, a szám kiszáradt. Mohón nyelem a csapból a vizet, hogy valamit javítsak a helyzeten. Amikor kiöblítem a szám a vízzel látok némi kimosódó vért. Kerülöm, hogy a legrosszabbra gondoljak, biztosan ráharaptam a számra krákogás közben. Kimegyek a konyhába, a porcikáim már nem fájnak annyira, mint reggel, már egészen normálisan mozgok. A kávéfőzőt felrakom a tűzhelyre, Max még nem jött ki a szobájából. Odavolt az éjszaka, én nem voltam vele, mert nem hívott, meg amúgy se nagyon szerettem volna kimozdulni. Jó lett volna, ha velem van este, de jobb híján én elvoltam itthon, zenét hallgattam és olvastam, nyugtom volt mindenkitől. A kávé halk kotyogással fő, mialatt én egy remek vasárnap reggeli étket készítek elő. Crumpetet csak néha szoktam készíteni, de most megjött hozzá a kedvem. A nagymamám mindig ezt csinált és házi málnalekvárral ettük. Éppen a tésztát kavarom be, amikor mozgolódást hallok. Biztosan meghallotta, hogy mozgolódás van a konyhában és a hasa kihúzta. Az annyira Maxes lenne. Már mosolyogva fordulok hátra a köténykémben már nappali öltözetben. - Jó regge… Valami nincs rendben, nem egyedül jött ki. Próbálok semmiképpen sem meglepődni vagy megütközni ezen a tényezőn, de ez nehezemre esik. Különös érzés kerülget, de elhessegetem, és megköszörülve torkom szólalok meg ismét. - Sziasztok.