Egy csésze citromfű tea

Lana & Phoebe

Idegesen járkál fel és alá az aprócska szobában, melyet kibérelt. Igaz ami igaz, nincs eltiltva semmilyen bírói végzéssel a gyermekeitől, és Ninával viszonylag sokat is találkoznak, mégis másik lányát már évek óta nem látta. Talán azért, mert Levin úgy gondolja Lana az egyetlen tiszta teremtés az egész családban, és nem kellene, hogy a nagy önérzete rá is átragadjon.
Görcsösen megigazítja magán a szoknyáját, kissé feljebb húzza a harisnyáját, ami folyamatosan lecsúszik vékony lábain és kissé talán sötétebb foltban összpontosul valahol a bokája tájékán.
Idegesen rázza meg a fejét, párszor meg is fenyegeti a csúszós anyagot, hogy odaragasztja, ha nem viselkedik, majd sóhajok közepette simít végig fekete háromnegyedes szoknyáján.
Két lépéssel átszeli az asztal és tükör közötti távolságot, majd a hatalmas, egész alakos bútor elé lép. Barna haja könnyed fonatban hullik vállának jobb oldalára, pár tincse szabadon szálldos arca körül, ezzel is egy szabad nő kisugárzását keltve mindenkiben.
Nem akart túl szoros kontyot kötni magának, nem akart túl konzervatívnak mutatkozni, azonban képtelen meghazudtolni önmagát és precizitását. Minden ruhadarabja, a királykék felsőtől egészen a fekete bőr topánkáig tökéletesen áll rajta, és hajának lágyságától eltekintve úgy néz ki, mintha csak egy magazinból állították volna oda a szoba közepére.

Régen Levin kifejezetten szerette azt a bájat és precíz tökéletességet, mely már kissé mániákusan sugárzott belőle. Szép nő volt, finom, törékeny és tökéletes. Vonásaiból hidegség sugárzott, azonban a férfi képes volt könnyedén felmelegíteni. Még arra is rávette, hogy csodás szülők lesznek, hogy Merlin is anyának teremtette, hogy az önmagában elzárt melegség kiadásához csak kell valami, valami amin közvetve kiadhatja magából.
Egy pillanatig elhitte, hogy erre gyerekekre van szüksége.
Hitte, hogy két csecsemő lesz a megoldás a problémákra, hogy majd azok előcsalják belőle az érző nőt, azt, aki látványosan képes a szeretetre!
És ő képes is volt, csak egyszerűen olyan nehezen sikerült kimutatnia!
És annyira piszkosul nehéz volt mindennel megbírkózni egyedül!
Mert Levin soha nem volt ott, mikor szüksége lett volna rá, a gyerekek pedig olyan hamar felnőttek és ő annyira könnyen belefáradt és feladta az egészet!
Könnyebben mint kellett volna!
Azonban most már az évek távlatában képes volt beismerni a hibáit és nyíltan beszélni saját magáról és döntéséről is, ezt pedig Levin hiába is akarta megakadályozni, nem tudta hallgatásra bírni.

A találkozót nem ő akarta.
Nyilván, örült a lehetőségnek, de a levél érkezése őszintén meglepte. Egy pillanatig hezitált a válaszon, aztán úgy döntött, hogy valójában Levin kurvára bekaphatja, és igenis joga van találkozni a saját lányával, aki pont ugyanannyira az ő vére is, mint a Leviné.
Úgyhogy így jutott arra következtetésre, hogy a legjobb talán egy anya-lánya tea délután lenne.
Még pár csepp parfümöt fújt a füle mögé, hogy tökéletes legyen az összkép, kissé idegesen megigazította a precízen megterített asztalt, milliméter pontosan beállította a kiskanalat az asztalon, majd várt.

Nem kellett sokat várnia, ugyanis orrát hamar megcsapta az ismeretlen friss és üde illat. Némi gránátalmát érzett egy kis vaniliás aromával, mindezt körülölelve jó adag citrusos frissességgel. Nagyon finom dolgok jutottak eszébe a kellemes elegyről, mely a maga összességében tökéletesnek volt nevezhető.
Nem várta meg a kopogást, már az ajtóban várta a lányát.
- Tudtam, hogy itt vagy! Bújj be! - mondta kedvesen mosolyogva, majd zavartan elállt az útból, hogy Lana nyugodtan bemehessen a szobába.

Majdnem elszaladt, amikor a nevét kérdezték, kihez érkezett a kisasszony, kinek a látogatója, mert nem lehet csak úgy kóricálni itt fel és alá, és akkor ő egészen elájult a férfi közvetlenségétől, amúgy is azt illett volna, ha az apja tudná, őt is úgy kezelné, mint Ninát. Nina bezzeg biztos úgy korzózik itt, mint aki haza jön, el is fog kárhozni, mint a rosszéletű nők... mint az anyjuk, a köztudomás szerinti hűtlen, bolond asszony. Biztosan megbolondult most ő is, hogy beosont ide, nyakát behúzva áll az ajtó előtt, mielőtt kopogna rajta, ahogy tanították: azért még itt is igazak mindazok a szabályok, ő nem fogja még ennél is jobban elszomorítani az apjukat, van annak elég baja.

Azért ennek a történetnek is kell legyen valami fonákja - gondolta, mikor leült választ fogalmazni, és a szokásosnál is gyöngyebb betűi felett remegett az ajka, jaj hát mi lesz belőle, ha Fiona vagy Apa rájönnek, hogy ő kikacsint oda, ahová gondolni sem szabad, de az anyja, ez az elegáns, inkább már az emlékeiben élő asszony biztos nem jódolgában oldott kereket, kell ott találnia okokat, ha azt nehezen is hiszi el, hogy jó dolgok sülhetnek ki a látogatásból. Rajta ne múljék, összeszedi minden bátorságát, és mint udvarias elvtársnők, bekopogtat azon az ajtón, ha minden idegszála táncol is a bőre alatt.
- Én vagyok az, édesanyám, a teára jöttem. Bemehetek? - azért kihúzza magát, hát ő mégis az, aki, nem lehet itt félszegen toporogni, az igazán udvariatlan lenne, nem is lehet úgy kezdeni valamit, amit évekkel ezelőtt abbahagytak - Visszajöhetek máskor, ha társaságod van!
Talán férfi - gondolja, ha nem is érti egészen, hogy pótolhatja bármi az ő apját, meg persze a kötelességet, amit a nő vállal, ha férjhez megy, így tanították, nem lehet mindenfelé mellékutakat tenni, mint a testvére, elég baj az magának is - meg elég nagy baj Kapisztrán is, neki sem kellett volna igent mondani, de már megtörtént az is, nem is lehet rá nagyon büszke. Azért az tényleg nagy illetlenség lenne, ha most itt találna valakit, akár magát Ninát, aki mindig emlegette, hogy ő bezzeg milyen elfogadó, ő tartja a kapcsolatot azzal is, akivel nem szabad, és akkor nagy veszekedések következtek és hajtépés, amíg Papa ki nem zavarta őket a szalonból. Az anyjára már nem is emlékszik különben, a halottakat jobb nosztalgiával gondozni csak, nem sírni azután, ami nem jöhet vissza..

De mielőtt tényleg kopoghatott volna, ahogy nagy leánynevelő könyvek előírták az ilyen látogatásokat - arról sosem értekeztek bennük, ami tényleg fontos lett volna, például hogy szólítsa az édesanyját, aki helyett hoztak újat a házhoz - vagy mielőtt a kérdezgetés végére érhetett volna, a nagyon elegáns, minden részletre ügyelő hölgy beinvitálta, ő meg besietett, és úgy csukta be az ajtót maga mögött, mint aki tényleg rosszban sántikál. Jaj mennyi baja lesz még abból, hogy a szívét követi..
- Köszönöm, hogy fogadtál a sok teendőd ellenére. Biztosan nem lehet könnyű visszajönnöd így, főleg Apa házassága után, de.. de jól megy azért a sorod? Megtalálod a számításod?