Nem érkeztem sok holmival a Sweetwoods campusára. Bizonyára ez senkit sem lepett meg. Bizonyára senki sem várta el azt, hogy szellemként hatalmas kofferekkel és három bagollyal érkezzek az iskola falai közé. Bizonyosan nem is örült volna ennek senki, legfőképpen a dékán, akivel korábbi levelezéseim alkalmával már megbeszéltük, hogy nem igénylek sem szobát, sem bárminemű tulajdont. Mindössze annyit kértem, hogy szabadon intézhessem azt, ami a feladatom. Mindez pedig a megfigyelés. Európában ugyanis nincs a Sweetwoods Akadémiánál színesebb hely. Értem ezt mind kulturális, mind pedig lélekbeli különbözőségekre az emberek között.
- Köszönöm a körbevezetést, mr. Drake. - bólintok a legifjabb fiúnak, aki az idevezető úton is navigált, segített mindenben, majd az épületet is ő mutatta meg igazán készségesen, némi emlékmorzsával megfűszerezve, amire igazán nem lettem volna kíváncsi, mégsem szóltam neki. Látszott rajta, hogy élvezettel beszél azokról a pillanatokról, és senki vagyok ahhoz, hogy mindettől megfosszam. Mindenesetre, az egyik történetével felkeltette az érdeklődésemet. Egy folyosószakaszhoz érve mondta el a történetet, és már akkor elhatároztam, hogy utánajárok a titokzatos hölgy uralmának azon az emeleten. Miután tehát mr. Drake elindult saját szobája felé, hogy kipakolja az iskolai eszközeit, év közben használt ruháit, én elindultam az emeletek felé, hogy megfejtsem a campus egyik rejtélyét. Így senki sem mondhatja, hogy nem azt csinálom, ami miatt jöttem.
Lassan, higgadtan próbálom megközelíteni a helyet, de halálomban először azt érzem, hogy valami igazán nagy volumenű esemény fog történni, ami talán rám is befolyással bír. Ez értelemszerűen felkorbácsolja a kíváncsiságomat, és úgy lépem át a szakaszt leválasztó falat, mint egy izzadós kezű fiatal, mielőtt még élete szerelme megérkezne a randevúra. A különbség csak annyi, hogy az én kezem nem izzad még a legkisebb mértékben sem.
- Jó napot! Robert Blynberch vagyok, remélem nem zavarom, ms...