Nem volt sok kedvem ehhez a bulihoz és az eddigi négyhez sem, amik a múlt hétben lezajlottak, csak nyűg volt. Egy óráig álltam a szekrényem előtt és gondolkodtam, hogy miben menjek és tudom, ez baromi picsásan hangzik, de az időjárás mostanában annyira köcsög. Egyszer esik és hideg van, utána kisüt és dögmeleg van majd jön egy lehűlés és sosem tudom, hogy mibe menjek, hogy éppen mire számítsak. Azt sem értem, hogy miért egy tisztáson kell tartani ezt a bulit és miért kell egybekötni az én közelgő névnapommal. Mondjuk így az utóbbi eléggé beletörődtem, hogy nekem nem kell semmit sem értenem, csak sodródnom az árral, már nincs sok, lassan vége a sulis évnek is. Szóval a buli... Végül pedig egy vagány cucc mellett döntöttem, gyorsan minimális smink, kabát és csizma fel és már indultam is. Úgy beszéltük meg a srácokkal, hogy előtte találkozunk és beszélgetünk egy jót, remélem Eshter is jön és majd kiment a hülye helyzetekből. Roddal semmikép nem szeretnék egy helyen lenni, annyira nyomul és olyan béna benne, még csak egy rendes bókra sem futja tőle. Nem akarom általánosítani az összes kviddicsjátékost, de... baromi buta és hajrálánynak is tök felesleges lenni... Nem is tudom, hogy miért mentem bele. Hát ilyen az én szerencsém azt hiszem, elfogadom. Meglepett, amikor csak egy ember várt engem a kapunál, biztosan beszélt a többiekkel, hogy hagyjanak minket kettesben. Nem okos, de ravasz. Sóhajtottam egyet és szerettem volna meglépni, de észrevett és kénytelen voltam odamenni és belekezdeni egy nagyon is siralmas csevegésbe, egész végig untatott engem. Itt jöhet a kérdés, hogy miért nem koptattam le, mert őt nem lehet, egyszerűen nem fogja fel, hogy valaki nem akar tőle valamit. Beképzelt és öntelt. Fél órával később már egy bálán ülök és kortyolom a piát egy műanyag pohárból, miközben meredek a semmibe. Szerencsére az ökör haverjaival van elfoglalva, így simán eltudok tűnni a szeme elől... Vajon meddig kell itt maradnom, hogy ne legyen sértődés belőle?
„Ja, egy buli, hogy a viharba ne” – valami ilyesmit nyögtem a random meghívóra, ami csak úgy megtalált valaki által. Laza vállvonás, magamban egy „miér ne…” habár régen inkább lógtam fán, egyedül, vagy Vele, változtak a dolgok, hogy nincsen vele, nincsen ott, egymás után szívom a cigiszálakat, mint jó, régi idegnyugtatás, vagy döntök magamban egy-egy felest random partikon. Mira nélkül sok mindent jelent igazából, mintha valami köcsög sötétségből kellene kirángatnom magam, az örökös vigyor is inkább csak árnyékká fakult és akárha transzparens lógna a nyakamban, valami megváltozott. Igaz, hogy előtte sem voltam jó gyerek, csak simán rendes, nem egy okádék, olyan, aki adott esetben felsegítette a padlóra csúszottakat, vagy morgott néhány jó szót azoknak, akiket brahiból bántottak. Aztán volt minden szabályszegés is általában, feldobni ezeket az üres napokat, hát Nélküle most, megduplázom magam minden jóval, szabadjára engedem a szellemet a palackból. Legalábbis szeretném azt hinni, hogy több vagyok, mint ez a fránya bánat, jöjjön csak minden is, ami valóban életet ad, meg a kor szelleme, amit úgy neveznek, kamasz. Akkor ideje élni benne, csórni egy jóféle whiskeyt megin a fatertól és azzal beállítani, talán azt a bizonyos véla „erőt” is előveszem, amit állítólag nem kéne figyelmen kívül hagynia senkinek. Féleoldalas mosoly a telt ajkakon, odavetem máris az est legjobbjának. Valamit művészkedem vele, amiről azt gondolom szexi, aztán ki tudja, meglátjuk a lány mit szól hozzá, mert milyen csinos, bűn hagyni, hogy egyedül ücsörögjön. Lelógatom lábam a báláról, felbámulok, hogy ne ő stíröljem feltűnően és csak természetesen, nem igaz? Képtelenség, hogy Rajta kívül máshoz ne tudjak szólni. - Elég gyenge buli lehet, ha egy ilyen szép lányt hagynak unatkozni. Vagy itt csupa gyökerek vannak? Rosszindulatú szemöldökrángást vetek bárkire, aki meghallja, eddig még senkiben nem volt elég kurázsi nekirontani az igazgató fiának. Nem bírom a kviddicseseket ténymegállapításom most is aláírva.
Majd csak lesz valami, majd még várok egy kicsit és aztán lelépek, nincs itt senki, akivel lehetne beszélgetni és igazán kedvem sincs, ez a faszfej rátette a pontot az i-re. Elegem van az emberekből, de főleg a kigyúrt idiótákból és kviddicsezőkből, nem értem, hogy milyen cél vezérli őket, nem is érdekel. Kéne valami jó zene is, de csak valami nyálas szar szól, rockkot akarok, valamit amire lehet pörögni. Az ajkaimhoz emelem a műanyagpoharat, de végül nem iszok belőle, egyszerűen csak elhajítom a tartalmával együtt. Kellett volna hoznom egy tatyót és tágítóbűbájjal belerakni pár piát, de ez a buli annyira fel lett hypeolva, hogy azt hittem lesz valami értékelhető. Szóval megjegyzem, hogy Thomas bulijába soha többet nem jövök, tök felesleges. Biztosan látványosan szenvedhettem, mert hamar társaságom akad, de nekem ehhez ma nincs kedvem. Csak bámulok előre a napszemüvegembe és figyelem a népeket, ahogyan szenvednek a srác pedig végül megszólal. - Az ilyen gyökerek már biodíszletnek számítanak az ilyen bulikban. - mondom egyszerűen azt, amit gondolok és valószínűleg a barátaimra gondolt... "barátaimra". Szó mi szó, tényleg gyökerek és még az ember életkedvét is eltudják venni néha egyetlen szóval is. Mágikus érzékük van ehhez, mint ezért élnének. Igazából a szavaival meg el is árulta magát én pedig vagyok most annyira pipa, hogy kimerjem nyitni a számat. - Az olcsó kurvák, meg ott balra vannak. - mutatok a vihogó és magukat mutogató lányokra, akik erősen próbálkoznak az esti numerára beszerezni valakit. Jobban jár, ha náluk próbálkozik, nagyobb sikerrel jár. - Szóval hajrá, ne fogd vissza magad, menni fog. - félmosolyra húzom az ajkaimat, majd a másik irányba pillantok. Na, lassan indulnom kéne, ő is biztosan lefog lépni mellőlem, hiszen ma valamiért baromi kedves vagyok.
Nem tudom, hogy ez a buli jobb, vagy rosszabb-e egy szokásosnál, mintha volna mit pótolnom ezen a szocializációs téren. Igazából kétfélét remélek, egyrészt na igen a kötekvős kedvemnek kedvezni, de talán csak azér mer velem soha nem mert verekedni senki fater miatt, csak adrenalin kéne, mert az tök megszokott, ha bajba keveredem, szinte biztonságos terep művelni valami szabálytalant. Most nem idegen birtokba rontok be, vagy lopom a kukoricát, csak összebalhézni volna jó cirka unalomból, vagy egy nő miatt esetleg. A mellettem ülő nem túl lelkes példány, mintha különösen béna lennék ebben, mindig olyat kifogni, akit én egyáltalán nem érdeklek. Fogalmam sincs hogy csinálja Will, hogyan tudnék „teperni” Lehet feleslegesen töröm magam és totálisan tehetségtelen vagyok a dologban. Kár, mert van humora, felröhögök ezen a biodíszlet megnevezésen. - Lehet meg kellene őket dobálni trágyával. Ezeknek biztos derogál a szar, de én se szívesen dicsekednék most, hogy csináltam ilyesmit, ez még azelőtt volt, hogy rájöttem volna erre a véla-dologra, vagy megtanított volna fater olvasni. Valamihez érteni kellett kószaként. Azért a válasza tényleg elég lehangoló, legalábbis nem dobnak fel a mutogatós libák, túl mély sóhajt veszek. Mi lehet a baj velem? - Ennyire nem vagyok kétségbeesve és valamiért nem motivál, hogy menne. Veled nem megy, úgyhogy mindegy. Akkor másképp kell feldobni a bulit. Túrok a zsebembe, van nálam általában valami finomság, most öklend por és hasmars cukor feketén a városi bandától, ott a Sikátoron túlról úgymond, ahol bizonyos összeköttetések egész kellemes áron szállítanak varázsvicc cuccot. - Jobb kedved lenne egy kis trollkodás után? Hát assszem most meg is van a válasz minden kérdésemre, talán ez az, amiért mindenki utál. Nyújtózom egyet, ahogy felpattanok mellőle és máris azon töröm a fejem hogyan barmoljam szét a bulit. Persze a mindenki erős túlzás, ha csak azt nem számítom Mira mindent is jelentett nekem, de a vonata, ahogy mondani szokás elment és engem szépen lelökdösött róla. Úgy is, mint barát. Talán az igazi ördögöt kísérteném ezek után, vagy elment az eszem… Hogy van pofám, nem tudom, milyen lépés lenne ez már, hányna az összes cicababa. Lehet bosszú a világ ellen, vagy tényleg túl jó helyettesítője vagyok az ördögnek. Egyenesen a piás blokk felé nézek, arra majd érdemes lesz vigyázni, meg ne lássanak megint.
Legszívesebben már nem lennék itt és elmennék innen, jó messzire mindenkitől távol és egyedül. Azonban kénytelen vagyok itt mindenki előtt mutatkozni, mert ha nem teszek, akkor jönnek a pletykák és a súgdolódás, jönnek az idióta felesleges kérdések is. Ő sem sokat javít a helyzeten, de nem tudom, valahogy... lehet, hogy csak rajta csattan a sok felgyülemlett haragom? Halványan elmosolyodom, mikor meghallom, hogy röhög, legalább értékeli a humoromat, ez már egy jó pont. - Trágya? Benzin és gyufa, minden gondom hamuvá lenne. - jegyzem meg kuncogva, majd sóhajtok és az égre pillantok. Annak idején nem kellett volna olyan nagy számnak lennie és most nem lennék ebben az idióta helyzetben. Majd megtanulok egyszer hallgatni. Azt hittem, hogy elfog menni és itt hagy vagy csak szimplán ignorálni fog, de nem, itt maradt és folytatja a beszélgetést. Ez már... és ráemelem a tekintetem a felismerés pedig hamar belém villan. Ő az. Amadeus... Csak némán figyelem őt, majd nem is tudom, hogy mit mondott hirtelen. - Hidd el bennem sincs semmi különleges, csak van tartásom. - elég hamar összeszedem magam és váltok az általános viselkedésemre. Nem is hazudok, tényleg nincs bennem semmi különleges, én is olyan vagyok mint ők... vagyis nem, bennem tényleg van tartás és nem tudnék senkivel sem csak úgy összefeküdni. Nem jó legilimentornak lenni és igazából mások azon gondolatait hallom meg mindig, amit nem kéne... Ezt se szerettem volna hallani, hiszen a remény apró szikrája lobbant bennem, hogy velem beszélget, de... ő még mindig csak rá gondol, arra a lányra. Sóhaj szakad szakad fel a kirúzsozott ajkaim közül, majd felpattanok a báláról. - Inkább lépjünk le, meghivhatsz valami finom italra, van nem messze egy tök jó hely. - mondom neki, miközben a szemeibe próbálok nézni. Eszköz nem leszek és pótlék sem, de... szeretném megismerni, annyi éven át mindig csak szerettem volna megismerni és most itt a lehetőség.
Azt hiszem abszolút feladás ez a lányokkal, valószínűleg a kisugárzásom mechanikája lehet a ludas, vagy különös bűzt bocsátok ki, amivel taszítom őket, Őt figyelve egészen biztos vagyok már a szomorú végzetben: szűzen halok meg. Úgyhogy bár az én társaságom se ez, leiszom ma magam. Tök mindegy már, majd húzom Lajos vonóját, eliszom az agyam, azt visszatérek a cigány élethez, amiből szöktem. Jobb kilátások, minek? De azér’ barátkozásból talán elviselnek, hát vele röhögök. - Azt nem ígérem, hogy tömeggyilkossá válok a kedvedért, sokan kételkednek benne, de van lelkiismeretem. Azér’ félteni se kell, csak egy szempillarebetgetésébe kerülne és fosna az összes. Már felnézek rá, szerintem nekem nincsen elég, több srác inkább fennhordja az orrát, pedig nekem lenne okom rá, dirikölyök ad1, véla vér ad2 hát hol a feketelyukban bujkál az önbizalmam? - Az fontos, nagyon sok csajnak nincs és azok nem is tetszettek soha, asszem. Mira miatt nem is figyeltem erre, mintha nejlonzacskót húztak volna a fejemre, pislogtam, mint hal a szatyorban. - Tényleg? Minden el is párolog a fejemből, amiben persze meg sem fordul, hogy olvasnák a gondolataim, én naivan ezt feltételezném nagyjából utoljára, vagy csak nincs elég fantáziám hozzá. Mint valami kisebb csoda, simán irtóra örülök, hogy meghívhatom valamire, mindegyis hol, tök jó helyekben sem vagyok jártás, bár Will invitál mostanában letargia vedlés céljából. Willel persze tök más akárhová menni, mint egy szép lánykával, nem is kell nagyon biztatás, felpattanok mosolyogva, indulásra készen. - Bocsásd meg kulturálatlanságomat, de fogalmam sincs a jó helyekről, teljesen rád bízom magam. Van kedvenc italod? Addigis egy ismerkedős kérdés, menetre kész állás, megnyerőnek képzelt mosoly, kis hajkicsapás szememből, egyenes hát, reménykedés, a következő sarokig biztosan kitart.
Valahogy kissé megpecsételi az egész hangulatot az, hogy folyamatosan ugyanarra a pontra tér ki és én pedig önkéntelenül is kihallom ezeket. Mindenki áldásnak tartja a gondolatolvasást, én néha átoknak érzem. Tudni dolgokról, amikről az ember nem akar... de legalább biztosan tudom, hogy van e egyáltalán alapja a pletykáknak vagy csak unalomból találják ki őket. Na de majd lesz valami, nem kell előre gondolkodni. - Nem, nem is kértem ilyet. - mondom neki egy szelíd mosollyal az ajkaimon. Bár egyszer igazán beszélgetnék tömeggyilkosokkal, biztosan érdekes személyiségek lennének és nem csak ugyanaz a beszélgetés folyna minden egyes nap. Persze lehet én vagyok a fura, sőt. - A lelkiismeretedről nem tudok nyilatkozni, nem ismerlek. - mondom neki egy vállrándítás közepette. Igazán nem is tudom, hogy meg is akarom egyáltalán ismerni, kicsit félek, hogy megfog rekedni ebben az állapotban, amiben látszólag most van. Hirtelen nem is tudom, hogy hol vagyok, egy pillanatra csak ledermedek. - Az "asszem" elég érdekes toldaléka ennek a remek mondatnak. - próbálom nem gúnyosan megjegyezni, de azért egy kicsi mégis megfűszerezte a hangomat. Persze nem akarom őt megbántani és elüldözni, inkább próbálom elérni, hogy ne kerüljön bajba megint valami miatt... Talán mégis van bennem még egy kis naivitás. Nem is tudom, hogy miért jön ez hirtelen, de tényleg szívesen meginnék valamit, ami nem ilyen mű és undorító. Meglepettsége mosolyt csal az arcomra. - Igen. - még bólintok is egyet, szépen a napszemüvegemet felveszem és rápillantok a gyökerekre, akik szerencsére nem ránk figyelnek, majd lepattanok a báláról és leporolom a popsimat. - Hát... Talán előbb. - kezemet nyújtom neki, majd ha elfogadja, akkor bemutatkozom. - Stormie Thunderflower. - mutatkozom be egy kedves mosollyal.
A sorozatgyilkolásnak kivételesen nem csak apám nem örülne, hanem én se szívesen válnék ilyen típusú emberré. - Hát azt hiszem vannak dolgok, amikre nemet mondanék. Lehet, hogy egész sok mindenre, végülis. Azt hiszem nem is akar megismerni. Valamit komolyan és sorozatosan elrontok a lányokkal, de fogalmam sincs mit csinálok rosszul. Hiszen minden tizenéves odamegy, ha akar valamit, felajánlja az italt, érdeklődik. Vállat rántok, ahogy látom nem is nagyon motivált ebben. - Jah, lehet az a baj, hogy senki nem is ismer és senki nem is akar. Most megbántódtam? Lehet, pedig nem szokott előfordulni. Mármint nem rögtön, vagy csak komolyan le kell mondanom az egész témáról. - Hát, nem értek annyira a grammatikához, mint a normális neveltetésű lányok, akik jártak általános iskolába. De úgy értettem, nem is tudom, hogy figyeltem-e azelőtt ilyesmire, pedig fontos. Mindegy, teljesen hülye voltam. Lehet rohadt gyenge és teljesen selejt lettem ezzel az értelmetlen csajozási kísérlettel, hogy fokozottan egyre nagyobb hülyét csinálok magamból. Maradhatnék a négylevelű lóhere szedegetésnél. Általános iskolába meg nem jártam és ezt már ő is tudja, csodálatos. Aztán nem értem tulajdonképpen meghívhatom-e, vagy nem és csak zavarodottan bámulok rá. Végül sóhajtva megrázom én a kezét, lehet ő is jobban kedveli a lányokat. Ez a suli kezd komolyan fárasztani… - Amadeus. Egyébként nem muszáj, mármint elfogadnod semmit, ha nem akarsz. Például szánalomból. Bár őszintén most fogalmam sincs mi motiválta, hogy bemutatkozzon, ha amúgy szívesen elküldene melegebb éghajlatra. Én is szívesebben lennék most melegebb éghajlaton.
Kezdek kicsit összezavarodni és kezdek önmagammal is összeveszni, hiszen ő az a srác, akit évek óta megakartam ismerni... De mégis a helyzet, az alapszituáció és minden úgy alakul, ahogyan nem kéne. Én nem akarom, hogy csak egy pótlék legyek az életében, egy eszköz, amivel enyhíthet a Mira okozta sérelmeken. - Nagyon helyes. - mosolygok rá halványan, remélem teljesen idiótát csinálok magamból, mert egy idióta vagyok. Talán igazuk van... hiába fogytam le és lettem vékony, ugyanaz a lúzer vagyok, aki eddig is voltam... de nem! Nem lehetek ő, soha többet. Csak felvonom a szemöldökömet. - Egyetlen szóval sem mondtam, hogy nem szeretnélek megismerni. - nézek a szemébe, hogy lássa őszinte vagyok vele. Én úgy tekintek rá, mint a megmentőmre, csak... tudom, sajnos tudom, hogy milyen érzések és gondolatok kavarognak benne és ezt nehéz kizárni, sokkal nehezebb, mint az hittem. Kicsit meglep, amit mond nekem és felmerülnek kérdések is bennem ezzel az egésszel kapcsolatosan, de csak elmosolyodom. - Ne haragudj, talán rajtad vezettem le a feszkót, amit mások okoztak. - mondom egy halk sóhajjal, majd eltűröm a hajam és az ajkamba harapok, de próbálom úgy csinálni, hogy ne legyen feltűnő. Aztán mikor bemutatkozik még szélesebb lesz a mosoly az arcomon. - Kezdhetnénk tiszta lappal? - kérdezem bűnbánóan... tényleg nem értem, hogy mi van velem.
Ez is egy jó válasz, tíz pont a Wampusnak. Folyton találgathatom mit gondolnak a lányok, mert elég egy félre nyögés, hogy le legyek pattintva, mér ilyen stresszes ez? - Nem? Értetlen pislantok és még lassan is, pedig nem az előbb füveztem, noha épp ott tartok, tépnem kéne, mert a valóság sokkal szürreálisabb minden agyam által kreált szaraságnál. Esküszöm úgy tűnt, ráadásul besértődtem, asszem, ami valahol halál égő. Bámulok rá értetlen és átkozva magam, képtelen vagyok bármit kezdeni a lányokkal. - Ó, értem… Mert tényleg úgy jött le, menjek a francba, meg minden. Felfújtam? Talán… Félrenézek, majd vissza rá, egyetlen nagy levegővétel. - Rendben. És azt hogy kell? - Inni akartunk valamit, gondolom és kábé lelépni. Ebben még mindig benne vagy? Kérdés a biztonság kedvéért és a havi ciklusra gondolok, arra az idegen bolygóra, ahonnan ők származnak, zavar az erőben, havazó képernyő, hogy tényleg nem értem, sőt még arra is, egész életemben kevés leszek megérteni a nőket.
Kezdőlap
