Nagyon unalmas az óra és ha nem csinálok valamit, akkor biztosan koppanni fog a fejem az asztalon és majd magyarázkodhatok a professzornak. Szóval próbálok koncentrálni és úgy tenni, mintha a világ legérdekesebb dolgáról mesélne, nem pedig a griffek ürítési szokásairól. Mellékesen ezt nekünk miért is kell megtanulnunk? Én biztosan nem fogok legendás lényekkel foglalkozni, nem mintha nem lennének érdekes és jók, csak nagyon nehéz feljutni és az elején mindenki az istállótakarítással kezdi én pedig egyáltalán nem vagyok olyan személy, aki erre alkalmas és képes. De hát csak nem sikerül figyelni és egyre csak azt érzem, hogy milyen nehéz a szempillám és milyen jót tenne egy pihenő. Már majdnem lecsukódott a szemem... Majd a mellettem ülő barátnőm meglök a vállával én pedig először az égbe, majd rá pillantok egy hatalmasat sóhajtva. - Mi van? - kérdezem mérgesen fojtott hangon, ő pedig egy pillanatra ijedten pillant rám, majd mikor már barátságosabb arckifejezést választok, akkor ki is nyitja a száját. - Bocsi, de már megint téged néz. - mondja, majd alig láthatóan mutat a lányra, akinek az arcát egyáltalán nem látom a szőke hajától. Olyan szép haja van, szerintem titokban mindenki irigy rá, azonban én nem látom, hogy minket bámulna. Újra Esther felé fordulok. - Szerintem nem, csak üldözési mániád van. - mondom neki, ő még motyog valami olyasmit, hogy igaza van, de csendben marad és visszadől a padra. Várjunk, ő egészen eddig aludt? Alig észrevehetően pillantok vissza az emlegetett kukkoló felé és... tényleg engem nézett, nehezen kivehető, de engem lesett. Vajon mit akarhat? Várok óra végéig. Mikor szerencsére véget ért mindenki elindult kifelé a professzorral együtt, elég hamar elhagyták a csendet, csak ő nem sietett. Mielőtt kilépett volna a teremből finoman megkocogtattam a vállát. - Szia. - mondom neki egy barátságos mosollyal az arcomon, majd eltűröm a hajamat a fülem mögé és ha megfordul és hajlandó szóba állni, akkor a szemeibe pillantok. - Kérdezhetnék valamit? - a hangom továbbra is barátságos, nem célom megijeszteni vagy éppen elijeszteni, de... Esthernek igaza volt, mindig mondta hogy engem bámul, de eddig nem figyeltem fel rá.
Egy felém villanó tekintetre diszkréten megvakarom a fejem, egy-két további tincset mozdítani a szememet eltakaró hajfüggönybe. Így már én se látok kifele rajta, de most pont ez volt a szándékom is. Ha úgy veszem, Boney-t tudnám okolni mindenér... bár nem igazán illene. Ténynek tény, még ha végül nem is lett nagyon sokkal több abból a nyári kalandunkból - és ha most elballag, és Floridába megy haza, valószínűleg nem is lesz - ő volt aki valamit előásott bennem elsőként. Engyem? Magam mögül? Így valahogy talán. Visszagondolva logikusnak kéne látszania a dolognak, de azelőtt talán nem is gondoltam többre az egyértelműnél, tudom, hogy tetszhetek Amadeusnak, és nagyon közeli, fontos barátom, de sajnos nem érzek úgy iránta, mint ő szeretné, fájdalmasan egyértelműen. A mértjébe meg csak nem gondoltam bele, hogy nem csak azér nem bánom egyéb fiúk figyelmének a hiányát se, mer köszönöm szépen, örülök, hogy senki nem vesz észre, így leglább meghagynak a békés magányomban. Aztán az a nyári kis kaland kiengedte a szellemet a... hát, szekrényből, minek tagadjam magam felé. És ha épp unalmas az óra - vagy ilyen undi, mint ez a túl régóta taglalt mai téma - azon kapom magam, hogy már megint a hajam függönye rejtekéből leskelődök erre-arra. Bár most van kifogásom - tök jó, magam felé mentegetőzök... - ezen a lányon egy ideje mást figyelek. Nagyrészt. Stormie, mindenki tudja, ki ő, még én is, pedig kevésbé visszahúzódó, mint valaha az utóbbi évben se nagyon lettem. Nos, igen, véletlen vettem észre, de ő meg Amadeus felé lop pillantásokat időről időre, legalábbis gyakran annyira, hogy feltűnjön nekem. Valahogy nem sajnálom, hogy az óra témája helyett arra figyelek, van-e köztük valami, annak jele-e, viszont az a lesújtó tekintetű barátnője vagy észrevett, vagy én vagyok csak túl paranoiás - ami nem egy irreális lehetőség - inkább visszavonulót fújok.
Bár beigazolódni látszik a gyanúm, amikor a teremből kifele tartva valaki megállít. Nem akartam tovább kelteni a gyanakvásukat azzal, hogy túl sietősen hagyom el a termet, igazolva talán, hogy okom lehene menekülni, hát túl jól sikerült, és ehelyett hátramaradtam. -Igen? Persze...- fordulok Stormie felé óvatosan, gondosan a tincseim mögött maradva, még ha csak félig-meddig is.
Kezdőlap
