Tulajdonképpen egyáltalán nem az én hibám volt, hogy ez az egész így alakult, mármint pár héttel ezelőtt Dorcas egyszer csak kilépett a fürdőszoba ajtón, miközben én épp be akartam menni oda – a fürdőhöz vezető folyosó kanyarulatánál vettem észre, szóval még idejében el tudtam bújni a fal mögé, mert senki, SENKI nem akarna úgy találkozni az új lakótársával, hogy épp egy túl apró törölköző takarja rajta csak a… hát, nem sok mindenét. Mármint, ha már egy lány ennyi sráccal él együtt, akkor azt gondolnád, hogy folyamatosan fürdőköntösben van, vagy mit tudom én, talán csak én vagyok túl prűd ehhez. Aztán meg épp ketten voltunk otthon, Philip Niels-t pedig ugyan nem régóta ismerem, de így ránézésre messze nem olyan figurának tűnik, akiről elhinnéd, hogy eszébe jutna szólni a lakótársainak, hogy szerzett egy újabb lakótársat. Az is lehet, hogy zsebre vágja a lakbéremet, és abból vesz aztán füvet magának. Miért ne? Akárhogy is, hogy megúszhassuk azt a semmire sem jó, mindkét fél számára végtelenül kínos intermezzot, hogy így mutatkozzunk be egymásnak, mint egy bénább pornó első három percében szokás (vagy inkább másfél?), valamiért jó ötletnek tűnt elhitetni a világgal, hogy Philip Niels előbb felejtett volna el szólni egy új házimacskáról, semmint egy új lakótársról. Hogy ez helytálló-e, azt ezen a ponton még nehéz megmondani. Mindazonáltal egyik dolog követte a másikat – hogy ne szaporítsam fölöslegesen a szót – és én egyszer csak a konyha padlóján találtam magamat, miközben a fogaimmal vakartam a hátamat, és, ha jól számolom, körülbelül a hetedik fajta macskakaját próbálták belém imádkozni, miközben elképedve bámultak rám, hogy a pohárból képes vagyok sört lefetyelni (vagy hát ez picivel korábban volt még). Szó se róla, legalább három macskakajába bele is kóstoltam, miközben végig azon gondolkodtam, hogy ez valóban rosszabb-e, mint beismerni, hogy láttam már ezt a lány jóformán meztelenül, de ezen a ponton késő, túl késő lenne ezt az egészet abbahagyni. .
- És akkor képzeld el, hogy Brutus mennyire kiakadt. Mármint már azon is problémázik, hogy ha Philipnek adom oda a befőttesüveget, hogy kinyissa, és ha előbb vágom be a szennyesbe a cuccait, mint az övét, de igazán csak akkor kelt ki magából, amikor tegnap véletlenül elvesztettük a mugli plázában. Azzal jött, hogy én mindig csak Philippel foglalkozok, de hát mégis csak ő a kis nyomi aranyvérű, Brutus meg vagy ezerszer járt már plázában és... és... argh....nem tudom, Cira, neked mi a véleményed? Szerinted is rohadtul drámázik? A kábé húsz perces monológ után óvatosan felemelem az addig a mellemhez dörgölőző macskát és komolyan nézek a szemébe, mintha tényleg tőle várnék választ. Cira (barátoknak csak Velociraptor) meg csak néz azokkal az okos szemeivel és már-már azt a hatást kelti bennem, mintha értené, amit mondok. És ha tudna beszélni, akkor egész biztosan pillanatok alatt megoldaná a párkapcsolati válságaimat. Hosszú pillanatokig csak farkasszemet nézek vele, és elhessegetem a kellemetlen gondolatot, hogy mi van, ha tényleg mindent ért, csak baszik válaszolni, mert nem akar a gazdái magánéletébe beleszólni, mert valamelyik isten éppen macskának teremtette és ezzel megadta neki az örök boldogságot. Legalábbis azt, ami kilenc életen át tart. - Bassza meg, én tényleg egy macskához beszélek – megrázom a fejem és óvatosan leteszem az asztalra, aztán én is feltápászkodok és felkönyöklök mellé és hagyom, hogy megnyalogassa a mancsait, aztán rácuppanjon a hideg sörre, amit kifejezetten neki tettem ki, alacsony macskatálba, hadd legyen legalább ő boldog, ha már ennyire szereti. - Te aztán rohadtul leszarod életem nagy válságát, nem igaz? Sértődötten szólalok meg és igyekszek bűntudatot ébreszteni abban a szerencsétlen állatban. Színpadiasan felsóhajtok és kisöprök egy kósza tincset, ami a szemembe hull. - Jól van, vedelj csak, ha ez boldoggá tesz. De hagyj nekem is. És eszedbe ne jusson megint a kanapéra hugyozni. Magam elé húzom a sört, ami az üvegben megmaradt és gondterhelt kortyolok bele a jéghideg italba. Igazán szereznem kéne néhány barátot.