Igaz, hogy leginkább az érdek vitt rá arra, hogy ezzel a csapattal kezdjek el barátkozni, mára mégis sikerült szorosabb viszonyba elegyednem pár emberrel. Tény, hogy Ragnar például a csicskájának tart, mégis szeretem a társaságot, akármennyire idegesítőek legtöbbször. Természetesen mindezt a legnagyobb hévvel is kész lennék tagadni, ha arról van szó, és még mindig inkább vagyok külön tőlük, mint hogy belevessem magam a hatalmas alkoholmámorba és csókcsatákba. A séta sokkal közelebb áll hozzám - igaz, hogy legutóbb is ebben leltem a vesztemet. Ellenben szükségem van erre is. Egy kisebb völgyben, tó mellett van az a hely, ahol a már régóta tervezett buli végül kitelepült, és bár szép a kunyhó, a közeli sziklaszirt mégis vonzóbb számomra, ám mikor felérek, már egy vörös hajzuhatag fogad odafent. Igazából számíthattam volna erre, elvégre hasonlóan csendesek és természetszeretőek vagyunk, mégis gondoltam, hogy itt találom Saffit. - Szia, zavarok? - állok meg pár méterre a lánytól, és figyelem, hogy éppen mit is csinál. Be kell valljam, jól mutat a vörösségével a színes virágok rengetegében. Kifejezetten csinos, és jól áll neki ez a sok szín. - Esetleg leülhetek? - a kérdést megelőzően a kezembe veszek egy hosszú ágat, és kört képezek belőle, hogy aztán pár szál virágot tűzhessek bele. Egész szép lett ahhoz képest, hogy milyen rég csináltam koszorút.
I solemnly swear
I am up to no good
Saffi Polanski
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
»
»Hétf. 24 Jún. - 17:20
Egyszerre forró és hűs késő délután van. Az elfogyó nap álmeleg sugarait időnként ellensúlyozza a már karcos kora esti szellő, ami a hegyek között lakik, a szirteken és a folyópartokon, gombák alatt és őzek füle tövében. Az erdőben csend van és nyugalom, a völgyben mozdulatlanság, mert ez az a pillanata a napnak, amikor szürkület előtt a prédák zugaikba vonulnak, mielőtt az éjszakai vadak átveszik a terepet. Csak egy-egy messzi bagolyhuhugás hallszik, igaz, ritkásan még, ami madár repül, az mind a völgy felől tér haza a fák közé. A faházhoz legközelebbi szikla ormát belepte a moha és egyfajta színeváltó virágmező. Saffi beljebb térdel, tudja, hogy nem mehet közel a szakadékhoz. Hajába beleragadt néhány -most éppen - vörös és sárga szirom, amikor pár perce még hanyatt feküdt a földön, és az ég liláinak árnyalatait számolta. Világoskék vászonruha van rajta, térdig érő, bár térdelve kilóg alóla fehér bőre, mindkét csuklóján kékből türkizzé változó virágkarika, néhány méterrel arrébb pedig egy pár barna topánka pihen a mohán. Reccsenésre néz hátra félig ijedten, félig izgatottan, Lars pedig ott áll tőle nem messze, Saffi pedig elmosolyodik, a felhőkről visszatükröződő naptól megcsillan az ajka, és tekintete követi a közeledőt. - Szia, Lars! Nem zavarsz - végtelen nyugalmat sugároz a hangja, félrelök egy vastag hajtincset az arcából, és arrébb csúszva helyet ad a fiúnak. - Minden rendben? - végignézi, ahogy leül mellé, és még gyorsan tenyerére vesz egy méhet, hogy Lars rá ne üljön. - Sápadtnak tűnsz. Hallgatag voltál ma. Nem esett jól a sült délben?
Ha bárki más lenne itt, bizonyára elnézést kérnék, majd szép csendben, ahogyan azt illik, továbbállnék, hogy ne zavarjam. Bár kétségkívül nyomósabb indok, hogy nem akarom más arcát bámulni, vagy csak érezni, hogy nem vagyok egyedül. Ez az aurák rezgéséből is adódhat gondolom, hogy van aki mellett szívesen vagyok, másoktól meg inkább menekülök, akármennyire is a jószándék leledzik az illetőben. Ez is a szokásos Larson féle hiszti, ha anyámékat kérdezném, de bármennyire is furcsa, nem érdekel anyámék véleménye. Mindig is manipuláltak, elég volt ebből. A saját életemet akarom élni, nem azt az idealizáltat, amit ők megálmodtak nekem. Oké, durmstrangos vagyok, és igen, a Dyrbe járok, mégsem vagyok olyan, mint ők. Furcsa vagyok, de nem feltétlenül gonosz, mint a klubhelyiségben elhelyezett harapós babzsákok, amikbe nem tudsz leülni, mert ugyebár az meglátszik, ha a hátsódon nincsen nadrág. Illetve, szellősebb is a kelleténél. - Jól vagyok. - bólintok, és leülök oda, ahol helyet adott nekem. Nem fogok kilométerekkel arrébb helyet foglalni, de azért a túlzott közelségre sem vágyom jelen pillanatban. Most, telihold után pár nappal semmihez sincs kedvem. Nyűgős vagyok, előre is bocsánat, Saffi. Nem a te hibád. - Nagyon jó volt a sült, csak egy kicsit fáradt vagyok. - legyintek is a kérdésre, majd a fejemre teszem az elkészült virágkoszorút. Talán akkor csináltam ilyesmit utoljára, amikor hat éves voltam. Anyám előszeretettel vitt sétálni az erdőbe - nyilván ezért is ragaszkodom az ilyesfajta kirándulásokhoz -, és út közben mindig fontunk. - Mit keresel idefent?
I solemnly swear
I am up to no good
Saffi Polanski
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
»
»Hétf. 24 Jún. - 21:27
Amikor a kis méh kibotorkál a mutatóujja hegyére, felemeli a kezét, és mosolyogva figyeli, ahogy elrepül. Csak ezután néz újra a fiú meggyötörtnek tűnő arcára. - Nehéz volt a legutóbbi telihold? – kicsit elkomolyodik az arca, de igyekszik bátorító maradni. Jeleket keres a testén, amelyek elárulhatják, amit ő nem akar majd, persze nem feltűnően. Inkább gondoskodóan. - Örülök, hogy ízlett. Én kevertem a fűszert – megigazgatja a szoknyáját, leporolja róla a port, amit elterített rajta a szél. Amint Lars fejére tesz egy – egyébként gyönyörűen font – virágkoszorút, ami épp most vált barnából lilába, és igen különös átmeneti árnyalatokat produkál, elneveti magát, bájosan, gyermekdeden, halkan, pozsgásan kuncogva, majd a fiú fejéhez nyúl, és megpöcköli az egyik virágot. A koszorú vízszintbe áll, tökéletesen illeszkedik a fejére, még ha korábban nem is, és a zöld egy tucat árnyalatában kezd pompázni. – Így ni! - Csak pihenni jöttem – újra a völgy felé fordul, leül, és átkarolja felhúzott térdeit, pont ott, ahol a szoknyája az illő és illetlen határán rögzíthető még. – Nagy volt a hangzavar ebédnél. Én pedig úgysem értek az üzlethez, Roman mindig azt mondja, ne kérdezzek róla, úgyhogy inkább csak elmosogattam. Álmos sem voltam. A többiek alszanak még?
Figyelem a lány mozdulatait, és csenddel adózok a természet iránti szeretete előtt, holott teljes szívből rühellem a méheket, darazsakat, szúnyogokat, és lényegében minden kerüljön el nagy ívben, ami csíp, szúr, vagy harap. Ne az én véremre fájjon a foguk. Az már úgyis selejtes, és ez minden hónapban előjön. olyan ez, mint a menstruáció, csak itt nem az időpont a kiszámíthatatlan, hanem a szenvedés intenzitása. Ennyit megtanultam fél év alatt. Kegyetlenül kiszámíthatatlan, hogy előtte, utána vagy közben mennyire szenved az ember, mennyire vonyít bele az éjszakába, vagy mennyire kapadozik, ezzel együtt pedig karmolja össze önmagát. A legutóbbi éjszaka egészen nyugodt volt, és ennek köszönhetően csak pár karmolás látszik a karomon, és egy kisebb a nyakamon. Mind látható helyen van, és még nem kerestem rájuk magyarázatot a nagyérdemű felé... Felesleges is. Soha nem kérdez rá senki, így gondolom nincs is miért aggódnom. - Az eddigiekhez képes nem volt vészes. - lágyan megrázom a fejemet, és csak ekkor veszem észre, hogy nincs rajta cipő, ezért veszem a bátorságot, hogy én is levegyem a sajátomat. Sokkal szabadabb érzés. - Finom volt. - rámosolygok, majd amikor megigazítja a fejemen a virágkoszorút, el is nevetem magam. Sosem láttam még pöcköléses igazgatást, de be kell valljam, egész szépen megállta a helyét, és semmi kifogásom nem lehet, mert tökéletesen kényelmesen szorul fejemre a virágokból és levelekből összeállított kompozíció. Követem a tekintetét, és a völgyben elterülő tavat veszem szemügyre, majd a mellette lévő faházat, ahol a társaság még bizonyára javában húzza a lóbőrt, és még egy ideig nem is fognak felkelni abból kiindulva, hogy mennyit is ettek. Beállhatott a kajakóma. - Alszanak. Te nem vagy álmos? Többet vagy talpon, mint mindenki más. - újra ránézek. A hajában megakadt pár szirom, és ezeket csak most veszem észre. Sebaj, még nincs késő ahhoz, hogy elhalásszam őket onnan. Haja felé nyújtom hát az ujjaimat, és egy piros szirmot fogok meg, és dobok arrébb. - Csinálok neked is. Fogok egy másik ágat, amiből megintcsak kört formázok. Körülöttem mindenfelé fehér, kék és sárga virágok nőttek, ezért csupa margarétákat és nefelejcseket tűzdelek a koszorú alapjába. A fehér és kék virágok váltják egymást, és a zöld csak emeli az összképet. Nem is jöttem ki a gyakorlatból, ahogy látom. Amint kész, Saffi felé nyújtom a kék-zöld-fehér költeményt, és bár nem rakom a fejére, remélem, hogy ő legalább megteszi majd. Biztosan jól állna neki... Bár a kék és a vörös talán üti egymást. Nem értek túlzottan az ilyesmihez. - Nem egy mestermű, de azért remélem, tetszik.
I solemnly swear
I am up to no good
Saffi Polanski
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
»
»Kedd 25 Jún. - 21:21
Már korábban észrevette a sebeit, csak feleslegesnek érezte szóvá tenni, és elvégre mostanáig nem is voltak kettesben. Ezúttal is vannak veszélyei. Lassan a fiú nyakához emeli a kezét, és kicsit elfordítja a fejét, hogy az álla ne árnyékolja be a karmolást. - Van egy új receptem. Tudom, már nagyon unod, de... – elmosolyodik, leengedi a kezét, és a tekintetét keresi. – ...ha mégsem, akkor reggelre elkészül. Odébb találtam párafüvet és piroskát, csak reggelig állnia kell, de visszafele szedek. Úgy érzi, a fiú nevetése átöleli az övét, megsimogatja, és ettől az övé is egyre virágosabb és pelyhesebb. Furcsa. Őt sosem boldogították olyan dolgok, amikre mások vágytak körülötte, sem a galleonok, sem a méltóságok, és a sikernek az ő társadalmi körében elfogadott jelentése nála sosem gyökerezett meg. Nevet, ha mások nevetnek, és sír, ha másoknak nehéz. - Nem vagyok. Nem szoktam sokat aludni, bár anya mindig megdorgál érte, mertazt mondja, emiatt vagyok beteg olyan sokszor. Nem tudom, hol tanulta az összefüggést a köhögés és az alvás között – mosolyog az orra alatt, miközben a sebeket vizsgálgatja tekintetével a fiú karján. Lelkesen bólogat a felajánlásra, és csillogó orcával nézi, ahogy Lars virágkoszorút fon neki. Időnként megmosolyogja a koncentrációt az arcán, de nem avatkozik közbe, hagyja, hogy beletegyen mindent, amit csak szeretne. - Gyönyörű – nagy és kerek szemei kis csíkokká szűkülnek, amikor fülig ér a szája, így veszi át a koszorút, és teszi a fejére rögtön. – Nagyon ügyes vagy. Pedig a nefelejcseket nem egyszerű befogni, kiváltképp naplementekor, mert ilyenkor könnyen megijednek, és hamar összecsukódnak. Hol tanultad?
Talán Saffi az egyetlen ember, aki igazán törődik velem. vagy mégsem, de biztosan van a gondolatnak alapja, ha így érzem. Elvégre a hitem szerint az érzelmek mozgatják a világot. Persze, biztosan léteznek felsőbb hatalmak is, de ezekbe soha nem lesz beleszólásunk, így felesleges az ilyesmivel vesződni. Élni kell az életet, és hagyni, hogy egy lány elcsavarja a fejedet - még ha ezt nem is a szerelemre összpontosítva kell érteni jelenleg. - Csak akkor csináld meg, ha nem okozok vele kellemetlenséget. - tisztában vagyok azzal, hogy Roman nem repes az örömtől, hogy Saffi ilyen segítőkész, és majdhogynem minden alkalommal segít nekem. Pedig ez így lenne természetes a világban, csak már senki sem gondolkodik így, ezért mindez kiveszett a mai társadalomból. Látszólag belőlem is, holott a bandán kívül és Saffival is próbálkozom. - Hát, ha nem pihensz eleget, az gyengíti az immunrendszeredet. - gratulálok, Lars, biztosan ezt akarta hallani. Na jó, nem tudom mi van velem mostanában, hogy mindenkinek megmondanám a tutit, de a legnagyobb titkot már senkinek sem - Saffi bezzeg erről is tud, és nem bánom, hogy vele már közöltem. Örömmel tölt el, hogy egyből a fejére teszi az alkotásomat, és nem dobja le erről a francos szikláról, mert ez most kivételesen nekem is tetszik, és olyan jó nézegetni. Kézben is csodálatos, és a vörös hajzuhatagban is jól mutat az éles kontraszt ellenére, bár tény, hogy okosabb lett volna piros vagy sárga virágot választani kék helyett. Na mindegy... - Régebben anyával sokszor csináltunk ilyesmit. - vállat vonok. Már kisgyerekként megtanultam, hogyan kell karkötőt és nyakláncot fűzni úgy, hogy az igazán jól nézzen ki, hogyan kell kötni és horgolni, mi a fonatok titka, és sikeresen elsajátítottam a dekupázs művészetét is, a koszorúfonás is gyorsan megvolt. Ilyen, amikor az ember anyja lányt akart magának, nem pedig fiút. - Ha gondolod, egyszer mutathatok majd dekorációs trükköket is. - nai igen, ezért hiszik legtöbben, hogy buzi vagyok.
Kezdőlap
