Nem szívesen gondol erre a helyre, még kevésbé szívesen gondol arra, hogy neki oda be kell mennie valaha, még ha, iskolás évei alatt egy-egy pillanatra olyan jó mókának tűnt, merésznek, ha az út feléig el mert menni az ember, ha kicsit tovább, az már egyenesen szédítő. Mert milyen ijesztő alakok, csak fel nem lett fogva teljesen, hogy ezek itt tényleg veszélyes pillanatok, hogy gyilkos és különféle sötét ügyletek nemhogy gyerekeknek, de még egészséges felnőtteknek sem nagyon valók.  Nem fog azonban hiú ábrándokat dédelgetni, hogy ennek a helynek vége a háborúval, hogy aztán majd jön valaki és eltünteti a föld színéről, egy időben hitt volna ebben, azonban, mint mindennek, ennek is van valahol létjogosultsága ezek szerint, valakinek mindig kell, mindig kell a kétes eredet és a titok, annyira, hogy akiknek feladata lenne, azok se temették a föld alá, a világ kerekének forgását egy kicsit több időbe tart néha felfogni, de sikerül az és hát miért pont most változna majd meg minden. Senki más nem szeret ide bejönni, a célközönség pedig örül, aki mégis betér, az hamar is mászik, elvégre elég pletykát hallani mindenről is, vannak kellemesebbek és igencsak borzasztóak is, valahol megint a hülyegyerek kicsit, aki azzal szórakozik, hogy mennyire meri betenni a lábát és mikor fordul vissza, majdhogynem menekülve. De nem, most már nem gyerek, nem fog elrohanni és ha egy kis egészséges gyomorgörcse is akad, leküzdi. Bár a tekinteteket nem, az átlagos ruháiban talán még világít is a közben, nem egy szemet érez a tarkójára tapadni, mások biztos a zsebeire fókuszálnak, vagy a jó ég tudja hova, bánja is ő, nézni még mindig lehet, bár a szemmel verés ronda dolog, eddig túlélte. Nem azért nézik, mert van már egy neve, hanem mert talán túl tiszta, a hajlotthátú, foghíjas banya saját nyelvén vagy megáldja vagy megátkozza menet közben, rá nem akar jönni, a távolabb álló hármas csapat pedig, akik pipáznak kitartóan, csak egy pillanatra néznek felé, nyilván azt hiszik, küldtek egy újonc aurort, akinek körbe kell itt szaglásznia és most majd jól pofára fog esni, ezt már csak az apró vigyorból következteti ki, vagy egyszerűen paranoiássá válik itt. Nagy levegőt vesz, tekintetével kutatja a neki kellő cégért, mert miért ne, nem véletlen az, hogy ő idejött, nem evett még kefét, hogy ez legyen a hobbija és aurornak sem állt, a Rend ugyan most talán pihenni tér vagy mást fog figyelni, őrizni és ügyködni – ezt nem tudja, odáig még nem jutott el -, nem kötelezte el magát arra, hogy ténylegesen a bűnüldözés legyen a dolga, őt a piti tolvajok, csempészek és akármik nem mozgatják, őt egy valami késztette mozgásra és elég is volt, vissza a sporthoz.
Kiszúrja a cégért, és kissé kövérebb kanyarral kerül balról, miközben átvág az úton és megközelíti. Az ajtó fölötti csengő sem kellemes dallammal szólal meg, neki valamiért az összes apró szőrszál égnek mered a tarkóján, az üzlet maga sem kellemes pillantás számára, de hol ítélkezzen, valakinek biztos erre is szüksége van. Csak ne neki kelljen. Mindegy is. Reméli, jókor jött, nem rosszak a forrásai és miegymás, nem felesleges út volt ez az előbbi és ami még jön. Aprót köhint, célirányos, és mikor megpillantja, akkor már jobb. Talán így kikerülheti, hogy potenciális vevőnek nézzék.
- Szia, Remus. Nem zavarlak?