Majdhogynem életuntan baktatok anyámék mögött az Abszol úton, amikor anyám felvisít és elkezd ugrándozni. Ollivander pálcái?
- Gyere Zachie, te is tönkre tetted a pálcádat, meg én is. - vonszol anyám maga után be az üzlet.
- Ne csináld már... Különben sem tehetek róla, hogy ketté taposta egy kentaur. - mormogom, majd felnézek az üzletben. Nem a hihetetlen pálcakészlet, hanem egy vörös hajú lány üti meg a szemeimet, aki látványosan jót mulat rajtam és anyámon.
- Ah, Mrs. Rochester és az ifjú Zachary Amerikából igaz? Nézzünk pár pálcát, a fiatalembernek raktam félre egy igazán érdekeset.
Ahogy a balomba veszem a pálcát, azonnal tudom használni. 10 hüvelyk, cédrus, sárkányszívizomhúr mag, elég rugalmas.
- Fantasztikus! Jól ítéltem a fiatalembert meg! Várja csak meg az édesanyját kint nyugodtan, ő hosszadalmasabb. - bólintok egyet, majd megköszönöm és kilépek. Az új pálcát szorongatom, mikor gyakorlatilag az arcomba áll a vörös hajú lány.
- Zachie Amerikából ide Londonba jön pálcát venni? És Cédrus? Sosem verheted át a cédruspálcásokat. Cerys. - nyújtja a kezét a lány, én pedig kezet fogok vele.
- Nem szeretem, ha Zachienek hívnak, nem vagyok már öt éves. Zachary Brian Rochester, az Ilvermornyban tanulok.
- Hát én meg itt a Roxfortban, Griffendéles és azért dologozok Ollivander úrnál, hogy bejárhassam a világot.
- Én pedig azért vagyok itt, mert anyám auror és felrobbant a pálcája egy hete. Vagy itt vagy Japánban vesz pálcát.
- Érdekes vagy, Rochester. - nevet a lány, majd elővesz egy papírt és felír rá valamit, majd a kezembe nyomja. - Ha nem írsz, akkor téged is levadászlak ám. - azzal derűs mosollyal visszalép az üzletbe. Megadta a címét...

Természetesen az első adandó alkalommal írtam neki, úgyhogy ezért is állunk most a Roxfort Express mellett. Isaac és a barátnője jól elvannak, ők nem tanév miatt mennek be, de Andy és Wyatt még igen. Oldalba bök a nejem, amire kérdőn hümmögök egyet.
- Muglik 2 óránál. Az a cuki kis család, akik walesiül beszélnek a lányukhoz. - bólintok egyet. A lány valahogy úgy kilóg innen, mint egy szög a cipőből. A szülei is, de vannak még itt magnix családok.
A rövid kis beszélgetés alatt egyértelművé válik, hogy itt súlyos nyelvi akadályok lesznek, úgyhogy ráállítom a gyerekseregemet, akik hamarabb káromkodtak walesiül, mint angolul. Ahogy mozog a lány, ahogy beszél, süt belőle az idősebbek iránti tisztelet. Aztán kimondja, hogy hol tanult előtte. Cerys és én döbbenten nézünk a szülőkre, akik zavartan heherésznek.
- Tudják hogy van ez... A Tokyo Metropolitan Symphony Orchestra elsőhegedűse lettem, a nejem a Takeda gyógyszergyárnál kapott munkát. Japánban nevelkedett, de most hogy 11 éves lett, megkapta a Roxforti levelét is, úgyhogy amellett döntöttünk, hogy hazahozzuk tanulni. De amikor végez, akkor szeretnénk, ha tovább vinné a hegedülést.
- Fiatal még. Majd eldönti a sors, hogy merre viszi.

Négy évvel később, nyáron, igen szép időjárással áldott meg minket Vermont. A fiúk a tóparton bolondoznak, Andy repülő seprűről ugrál a vízbe. Egyedül Maisie és Wyatt ülnek az egyik fa árnyékában, valamiről elmélyülten diskurálva.
A feleségem a vállamra hajtja a fejét.
- Fogadunk? - rám vigyorog, én meg csak elnevetem magam.
- Egyértelműre? Minek. Hiába van köztük öt év, Wyatt ki fogja várni az idejét. Nem tudom honnan van annyi türelme.
- Vannak dolgok amikre érdemes várni. Írt Maisie apja. Vettek a lányuknak egy kyōmachiya-t, tán már most felfigyelt rá a Kiotói Szimfonikus Zenekar. - sóhajt egyet.
- Bármennyire is van a hegedűjére tapadva, mint kacsa a vízre... - egy kis sóhajjal kettejük felé bökök. Elég egy percig nézni őket. A tekintetük, amikor a másik éppen lepillant. Nem vagyok költő, hogy szavakba foglaljam.
- Wyatt Ignatius! -ordítja el magát Andy és sikeresen fejbe dobja az öccsét egy kvaffal úgy, hogy elájul.
- Andrew, az anyád kiskésit, hányszor mondjam még el... - a feleségem mint egy tomboló sárkány veszi üldözőbe Andyt. Ezek a mi idilli nyaraink.

- Végeztem. Felmondok én is és Isaac is. - motyogja a fiam a kiotói ispotály folyosóján. Két évvel ezelőtt elszakadt benne valami. Nem volt benne fény, öröm, elvették tőle ami igazán fontos volt neki.
- Nekem meg tollas a hátam, igaz? Miféle nem éppen szankcionált módon akarjátok megkeresni a tettest, hm? - a válasz csak egy tekintet, hogy nem akarom én azt tudni, MACUSA vagyok.
- Mellette maradok. Még mindig életveszélyben van. - én csak bólintok egyet. Felnőtt, majdnem 30, tudja mit akar és mit csinál. De attól azért tartok, hogy nem Azkabanba kerül a tettes, ha megtalálják.

Andyék állnak az ajtóban és hiába fog egy pólyás csecsemőt, azért is mutat az orromba egy V-t.
- Négyes számú unoka elkészült! Két fiú és két lány nagyapja vagy, papus.
Én pedig majdnem könnyes szemmel veszem át a picike lányt.
- Üdv ezen a bolond és vad világon, legkisebb Rochester...