Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Az időnek nincs ideje ránk EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Az időnek nincs ideje ránk EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Az időnek nincs ideje ránk EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Az időnek nincs ideje ránk EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Az időnek nincs ideje ránk EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Az időnek nincs ideje ránk EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Az időnek nincs ideje ránk EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Az időnek nincs ideje ránk EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Az időnek nincs ideje ránk EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 29 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 29 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Az időnek nincs ideje ránk



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Arthur Pike

Arthur Pike

C’est la vie
▽ Reagok :
0

»
» Csüt. 29 Aug. - 22:31
Cailin Flint


Homályos a látásom, ahogy a kezemre pillantok. Régen nem ütöttem meg senkit igazán, úgyhogy a csuklóm kicsit ingatag volt, és nem jól találtam el a férfi állkapcsát, úgyhogy azon kívül, hogy talán eltörtem a kezem, több helyen is felszakadt a bőr. Fájdalmat viszont alig érzek, minden érzőidegem arra a fájdalomra koncentrál, ami csontfűrészként fúródik a koponyámba a szemgödrömön keresztül. Most csak nagyon fáj, de az utolsó emlékem az volt, hogy belehalok a fájdalomba. Valószínű így kerültem a boncasztalra.
Leszállok, a kiütött varázsló mellé térdelek, és magamhoz veszem a talárja alatt rejlő tölgyfapálcát. Nem tudom, hogy az enyém itt van-e valahol, megvolt-e egyáltalán, amikor rám találtak és idehoztak, de annak ellenére, hogy máskor gyűlöltem minden pillanatot a pálcám nélkül tölteni, most a legkevésbé sem érdekel, hogy hol lehet. Az sem igazán érdekel éppen, hogy a szemem a helyén van-e, úgysem látok vele semmit, csak fél szemmel, a fájdalomtól homályosan látok a gyéren megvilágított teremben.
Lerángatom a férfi talárját, hogy elfedjem a testem. Bárhol is vagyunk, nem lesznek velem barátságosak- körözött halálfaló, áruló, gyilkos, hitszegő vagyok különböző szemekben. Talán nincs barátom más sehol Jackien kívül, a családom pedig nem tudom, hogy jól van-e. Talán Rufus Scrimgeour is segítene újra- Merlin tudja csak, miért tette legutóbb, és hogy miért nem vitt börtönbe utána. Azok az emlékek homályosak, ahogy az azóta eltelt hónapok is mind azok. Nem tudom, hogy mi az, ami igaz, és mi az, amit csak láttam.
Egy pálcaintéssel varázsolok egy pár kopott oxford cipőt a lábaimra, miután begombolom a talárt- mindig pocsék voltam ebben, ez a pálca pedig frissen felvarrt kéz, úgyhogy csak az nem fogja észrevenni, hogy baj van, aki nem akarja, amikor kilépek az ajtón, az arcomba söpört hajjal, ami talán eltakar az ellenségeim elől. Azt azonnal látom, hogy valahol a Minisztériumban vagyok, biztosan olyan helyen, ahonnan nem tudok dehoppanálni, de nem tudom pontosan, hogy hol, csupán a fekete folyosó ismerős építési stílusa árulja el nekem, hogy régi munkahelyemen járok. Ha veszélyes holttesteket tárolnak ezen a szinten, akkor mélyen lehetünk. Vajon mióta ez a bevett gyakorlat?
Gyors léptekkel elindulok az egyik irányba- nem látok liftet vagy lépcsőt a közelben, nem tudom, hogy van-e valamilyen nem lezárt kandalló a közelbe, mennyi időm van, amíg felfedezik, hogy élek, hogy körözött halálfaló jár itt, de az biztos, hogy nagyon kell sietnem. Szinte futva igyekszem végig a hideg márványpadlón, olyan csendes léptekkel, ami egy jobb aurornak azonnal elárulná, hogy valami nincs rendben a cipőmmel- igaz, vannak, akik ez ellen valamilyen varázslatot használnak, ritka az ilyen szintű aprólékosság.
Lassan elönt a pánik, ahogy érzem, hogy a szemem újra átveszi az uralmat: lángokat látok, amik elhalványodnak, ahogy egy nő kisétál közülük, eltűnnek, ahogy megfogjuk a kezét. Merlint látom sírni valamilyen sikátor sarkában, koszosan, elhagyatottan, egy talán már leromlott társadalomban. És Jackie... Jackie mindig vidám, élénk, kalandkereső tekintetét látom, üresen, halottan, elhagyatottan. Elkap a remegés, nem is figyelek szinte oda, hogy mi történik, amikor egy ajtón kilépő nőnek azonnal elkapom a nyakát, azután egy a kelleténél erősebb kábítóátokkal jó pár órára kiütöm a pálcájáért kicsit későn nyúló férfit. A szobába tolom a nőt, felkészülök rá, hogy megismételjem az átkot. De nem teszem, miután a szemébe nézek, csak a földre lököm.
- Cailin Flint.- köpöm a szavakat, azután a szabad kezemmel becsukom magam mögött az ajtót, és elfordítom benne a kulcsot. Egy pillantásra méltatom csak az ájult férfit, azután letérdelek a nő elé, az arcához közel tartva a pálcát. Nő... ez egy kislány. Egy kislány, akiért elbasztam a jövőmet, megöltem mindenkit, akit szerettem. Illetve nem. A jövőmet magam basztam el, de a családom és Jackie miatta szenvedett. Miatta járom hónapok óta a Poklot. Megmarkolom a combját, elég erősen hozzá, hogy fájjon neki, hogy nyomot hagyjon, az érkező fájdalomhullám miatt talán el is törném, ha a jeggyel festett kéz izmai elég erősek lennének hozzá. Megnyalom a szám, azután elengedem a lábát, és a szemem alá teszem a kezem. - Segíteni fogsz... segíteni fogsz kijutni. Helyrehozni ezt. Cserébe megint megengedem, hogy életben maradj.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cailin Flint

Cailin Flint

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Csüt. 29 Aug. - 23:04
Nem hiszek a biztonságban - azaz, nem merem elhinni, mikor Edgar álmosan újra meg újra elismétli nekem, hogy senki sem törheti ránk az ajtót, ha elalszom én magam is, és nem merem elhinni Crouch ígéretét az aurorokról, akik segítségemre lehetnek még itt, a föld alatt is, ahová amúgy sem juthat el a fény, és annak hiánya sem - mégis leadom a pálcám, ahogy kérik, bólintok csak, rezignáltan ugyan, de mi egyebet kívánhatnék én, a számukra kislány, ha részt vehetek a Wizengamot munkájában. Nem bizonyulok hálátlannak, már-már úgy vigyáznak rám, mintha rab lennék, úgy is tartom a fejem, gondolatban még sorolva ellenérveimet a mai vitánk kapcsán, hogy ezeket miként fogom hamarosan prezentálni, míg elindulunk a lift felé, időm van. Időm, úgy tűnik, bőséggel akad a helyzet dacára, két őröm nem tesz fel kérdéseket, némán tesszük meg az utat, és mint sokszor, a pálcám nélkül önkéntelenül a talárom gombjait simogatom, ha nem néznek közvetlenül rám.
Először nem értem, pontosan mi történik körülöttünk - utólag szégyellni fogom, hosszú listám van megbánandókból, utólag majd az szorul magyarázatra, ami tulajdonképp nagyon is érthető: Pike halott, de halott vagyok én is bizonyítványom szerint, a rossz elemek, az elromlott szerkezet megkárosítói visszatérnek, ezek szerint elpusztíthatatlanul örökké, csak a jók mennek el. Elfelejtek sikoltani, amikor elzuhanok, de talán csak tele vagyok még a döbbenettel, az nem enged helyet más érzéseknek..

- Én azt hittem, hogy maga.. - meghalt, nyilvánvalóan, de ezt kimondani még vele szemben is illetlennek tűnik, mintha számítanának az udvariasság korlátai jelenünkben, és nem égne valami túlvilági a tekintetében, ami eleve meggyilkolja még lehetőségét is annak, hogy megértsem, valójában mi okozta a feltámadását. Meghalt, és nem jutok semmi előnyhöz azzal, hogy ismét azzá nyilvánítom, ami. Össze akarom húzni a talárt magam előtt, holott az semmi védelemmel nem szolgálhat, eszközök és fegyverek nélkül maradtam, ezt pedig semmi okoskodás nem írhatná felül. - Hagyja.. abba! Nem hallja?! Ne nyúljon hozzám!
Talán nevetséges, hogy így riaszt a tapintása, pedig karja, teste ép, eleven ahhoz képest, hány nap eltelt már, hogy olvastam halálának hírét egy száraz szelet zsemle felett, és nem tudtam volna megfogalmazni, örülök-e, könnyebb-e a szüleim gyilkosa nélkül a föld felettük. Valójában nem, ezt beismerni azonban lehetetlen, mint az ujjainak lenyomata, amelyet rajtam hagy, erőszakosan és kéretlenül, egészen belefehéredem az undorba, holott annak neve nincs ismert nyelveken..
- Maga meghalt, és előbb hagyják, hogy megöljön, minthogy kisétáljon innen! Nem tudom, mit művelt vagy műveltek az arcával, de nem vagyok gyógyító.. ha akarnék, sem tudnék segíteni magán! - de oka van rá, hogy engem kér? Vagy csak rosszkor voltam jó helyen? Lehetséges volna, hogy a derengés oka ismerősebb, mint első pillantásra.. kétlem, de nem hajolok közelebb, hogy meggyőzzem magam az igazamról. Elméletileg persze lehetséges, de.. - Megölhet, de nagyon remélem, hogy másodjára mélyebbre földelik majd..
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Arthur Pike

Arthur Pike

C’est la vie
▽ Reagok :
0

»
» Szomb. 16 Nov. - 3:14
Talán jobb lenne, ha úgy lenne. Beleremegek a gondolatba, ahogy eszembe jut, valószínű nem csak tüneteim voltak, lassan visszatér annak a végtelen hidegnek az emléke. De tudom, hogy nem halhatok meg, érzem, hogy egyszerűen nem lehetséges, amíg az az időnyerő a fejemben van, csak darabokra szaggatnám a testem, az elmém és a lelkem, ha megpróbálnék visszajutni, a szemem visszahívna. Kitépni pedig nem tudom, túl bonyolult, túl összetett egy ilyen varázslat ahhoz, hogy ez megoldja. Talán csak visszafordíthatatlanná tenném ezt az átkot, bármi is az, aminek hatására egy pillanatra csak fonnyadt, rothadó múmiának látom a Flint mellett heverő aurort, mielőtt egy pislogás ismét visszatérít abba a valóságba, amit egy normális ember érzékelhet.
Összeszorítom a szám, ahogy a kislány elkezd beszélni hozzám, ahogy felszólít, hogy ne érjek hozzá, mintha ezek a kurva kötöttségek, társadalmi szabályok még számítanának. Halott vagyok, semmit nem jelent számomra a személyes tér, hogy zavarja-e az érintésem, fáj-e neki, ahogy megfogom őt, undorodik-e tőlem. Csak meg kellett volna ölnöm, és minden rendben lenne, élném az életem Jackie mellett, a Nagyúr ugyanúgy elbukott volna, engem pedig soha nem kaptak volna el. Szabad lennék, de mindent elvesztettem, ez a nagyképű kis ribanc pedig képtelen felfogni, hogy a felé mutatott kedvességem mibe került nekem.
- Ne hazudj nekem, Flint! Pontosan tudod, hogy mit műveltél velem, és pontosan tudod azt is, hogy hogyan hozd helyre. Segíteni fogsz nekem! Segíteni fogsz nekem, ha élni akarsz.- érzem, hogy a pálca felháborodva megroppan az ujjaim között, ahogy egyre ingerültebben szorítom, kicsit meg is lep, hogy nem töröm apró darabokra. Apró darabokra törném a lányt is, de végül bennem törik el valami. - Megölhetlek?
Csak hörgöm a szavakat, ahogy előrecsapok a pálcámmal, de csak távolról hallom, hogy elsziszegem a Cruciatus-átok varázsigéjét, rázúdítom az összes haragom, gyűlöletem, fájdalmam, kétségbeesésem Cailin Flintre. Mindig pocsék voltam ennek az átoknak a használatában, de most élvezem, hogy végre valaki megfizet azért, amiért ide juttatott, végre valaki kénytelen lesz esetleg megérteni engem. Csavarok egyet a pálcám, mintha azzal megcsavarnám a beleszúrt kést, azután egyszerűen eldobom, rávetem magam, megragadom a ruhájánál fogva. Nem hagyok neki időt rá, hogy összeszedje magát, egy határozott mozdulattal felrántom, közben szinte teljesen letépve róla a szövetet. Pofon vágom, a combjába térdelek, azután a falnak lököm, közben letépve a felsőrésze maradékát is. Dühösen megragadom a nyakát, megszorítom, feljebb nyomom a falon, közben ismét rámarkolok a combjára, beletépek a szövetbe, lejjebb rántom a ruháját. Közel hajolok hozzá, beleüvöltök az arcába, ahogy elszorítom a torkát és meztelenre tépem.
- SZERINTED NEKEM MIKOR ADÓDOTT MEG A KURVA LUXUS, HOGY MEGHALJAK? AZT HISZED, MEGÚSZOD ENNYIVEL, MIUTÁN MINDENEM FELADTAM AZ ÉLETEDÉRT, TE CSAK ÍGY MEGHALSZ? MEGÖLHETTELEK VOLNA TÖBBSZÖR IS, TE HÜLYE KURVA, ÉS MEGHALTAM, MERT ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY NEM TESZEM. AZ EGÉSZ KIBASZOTT CSALÁDOM, A JÖVŐM ÉS LÉTEZÉSEM IS ELPUSZTULT, MIATTAD, ÉRTED. FELFOGTAD TE EZT, FLINT?
Hallom, hogy reccsen valami, ahogy a földre lököm, de gyoran megérzem a talpam alatt, hogy csupán a pálca az, amit nemrégen zsákmányoltam. Csak megállapítom a szemem sarkából, hogy Flint aurorjánál van egy sértetlen pálca, amit magammal vihetek majd, azután lehajolok a törött pálcáért, és a feltehetően még levegő után kapkodó Cailin Flinthez lépek. Még egyet belerúgok szinte gyengéden az oldalába, de egyébként hideg fejjel térdelek le mellé.
Végignézek rajta, az egyik mellét megfogva a földre szögezem, másik kezem ujjai között pedig teljesen félbetöröm a tölgyfapálcát, amiből egy apró fehér szőrszál mered elő. Furcsa tárgyilagossággal jövök rá, hogy merev vagyok a lány meztelen testének látványától, érintésétől, és vágyat érzek rá, hogy magamhoz öleljem, hogy kicsit melegebbé, élőbbé tegyen. Érzem, hogy a torkomban ver, lüktet a szívem, mégis halottnak érzem magam. Az arca elé emelem a törött pálcát, megmutatom neki a két hegyes, nagyjából egyforma fadarabot, azután a szegycsontjának nyomom a hegyes végeket, elég keményen, hogy halványvörös, talán vérző csíkot szántsak a bőrébe, ahogy lassan, nagyon lassan áthúzom a két melle között, és folytatom az utat a bőre mentén. Összeszorítom fogaim, annyira, hogy érzem a nyikorgásuk.
- Talán szörnyeteg vagyok, részben miattad, Cailin Flint. Talán megérdemlem, ami történik velem, talán a kisöcsém megérdemli, hogy azok a szörnyetegek megölték a szüleimmel együtt, talán a barátom megérdemli, hogy elveszett a boldogság az életéből. De egyikünk tartozik a másiknak, Cai-lin-Flint. Lehet, hogy én tartozok neked valamivel, valami hasonlóval ahhoz az átokhoz, valamivel, ami elvesz tőled mindent, amid csak valaha volt és lesz. Lehet, hogy te tartozol nekem egy második eséllyel, cserébe azért a második esélyért, amit én adtam neked. Te hogy látod?- mélyen a szemébe nézek, miközben a pálca darabjait áthúzom a köldökén, és lassan tovább húzom őket lefelé. Érzem, hogy lassan visszatér a haragom, át akarom vágni őket a bőrén, újra és újra, el akarok venni tőle mindent, de az énem egy része még reménykedik, hogy elmúlik a hideg, hogy odanyújtja a kezét.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cailin Flint

Cailin Flint

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Szomb. 16 Nov. - 4:04
Amit mond - hogy tudom, mit műveltem vele pontosan - nem tűnik egészen valóságosnak, csak sejteni vélem, hogy számára mindez egy nagy terv része, és az abbéli szándékom, hogy megölöm, csúfos kudarcba fulladt. Mint egy megsebzett, de el nem pusztult vadállat, úgy kering az ép szeme a térben, de nem akarom követni az útját: nem akarok szembenézni a lehetőséggel, hogy elfogadjam, tényleg meg akartam ölni. Pontosan azt akartam tenni vele, amit ő tett a családommal. És majd most velem.

- Én nem.. nem tudom, hogy -
Megpróbálok elkúszni, de zsibbasztó még az iménti gondolat, talán valóban megosztozunk abban a szándékban.. emlékszem az ábrázatára, mielőtt lezuhant volna, és a képzeletem úgy tesz, mintha azt is megfesthetné, amikor a lépcsőn jött lefelé.. minden tépelődésem tovább lassít, minden újabb szava, hangja mélyebbre nyom, mint amekkora kárt tudna tenni bennem a puszta kezével.
- Kapja b...!

Mintha a fejem varratokkal rögzülne egymáshoz, amelyeket most feltép - üvöltözni kezdek és összefüggéstelenül könyörögni hozzá, talán az apámhoz, míg összekuporodom és görcsösen a fejbőrömbe fúrom az ujjaimat, ringatni próbálom magam, az idő jelentősége megszűnik létezni. Csak remélem, hogy én is megszűnök létezni, hasra fordulok és az állam a padlónak ütődik, arcomat a hidegnek nyomom, de nem érzem, csak a fájdalmat..
Csak mikor abbamarad, jövök rá, hogy a vér a padlón belőlem származik. Megdöbbenek. Megpróbálok felülni, az egyik kezem ujjai vakon keresik a pálcámat, az elmém tudja, hogy nincs itt, de keresem.. mindig keresni fogom a dolgokat, amelyek nincsenek ott, és szeretnék egy.. egy pohár vizet, és lemosni ezt a sok vért..
NEMAKAROMHAGYJAABBA! ENGEDJ EL...! - ez nem történik meg, újra kislány vagyok, aki elbújhat a szekrényben a rossz dolgok elől.. elfelejtem, ki szólalt fel alig pár perce a Wizengamot előtt, elmosódik az iskola, azt akarom, hogy valaki öleljen meg, és mondja azt, minden rendben lesz.. édesapa, miért nem kelletted neked? Miért nem szeretted, csak a többieket? Nagyon félek.. nagyon félek egyedül, és olyan sok a vér.. nem akarom, hogy hozzám érjen, hogy rám fektesse a tenyerét, félek tőle, én csak.. én csak - Apu... apu...

A földre fekszem, megpróbálok elbújni a fájdalom és a tapogatás elől - rajta, fuss Cailin, ha elég gyors vagy, felmászhatsz arra a fára, és akkor nem ér utol, három lépés a bokorig, egy-kettő-három, és elbújhatsz, nem bánthat.. itt nem bánthat senki.. te vagy az Agatha? Te is így féltél, mielőtt meghaltál, Agatha? És te, Aurelia?
Vér folyik a combom között, de csak fekszem, szorosan behunyom a szemem, és meghalok csendesen. Akkor nem bánthat, ugye? Akkor gyorsan vége lesz, és elvisztek magatokkal.. valahová, ahol.. nincs többet hideg és nem bánthat senki. Nem baj, hogy nem szerettek, nem haragszanak, és most majd talán.. talán én is fontos leszek, ugye, felemelnek és megölelnek, azt mondják, szeretünk, Cailin, elég jó voltál, mindig a szüleid leszünk és szeretni fogunk.. de még mindig fáj..
Hideg van és fáj, nincs fa és szekrény, fekszem a földön, megjelölnek és nem mozdulok. A pálca végigharapja a mellkasom, és a semmibe csüngő elmém szélén érzem.. érzem, hogy belém fogja csúsztatni, pedig már nem számít, ennyi darabból már nem lesz egész, mielőtt meghalok.

- ...megölted őket, engem is velük. Megölted a családom, meghalt mindenki, meghalt a házunk és meghalt a történetünk, meghalt a nevünk és meghalt a jövőnk. - a vér és köd mögött nehéz formálni a szavakat, a pálcája fogai még mindig a bőrömben vannak, lehunyom a szemem, hogy legalább levegőt vegyek, mielőtt elérne legbelül is, mert akkor majd megint sikoltozni fogok, és csak lassan nézek rá, lassan, mert fáradt és öreg a szembogaram, talán nem is az enyém, vörös és fehér, míg vér buggyan elő megint belőlem - ...de..de akkor most te is meghalsz velem, ugye? meg fogunk halni mindketten.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Arthur Pike

Arthur Pike

C’est la vie
▽ Reagok :
0

»
» Szomb. 16 Nov. - 12:35
Behunyom a szemem, egy pillanatra nem fáj annyira az élet, amikor látom, hogy át tudom adni valakinek egy pillanatra a szenvedésem. Egy másodpercre úgy érzem, hogy nem akarok mást, csak itt maradni ebben a szobában, ahol nem én szenvedek, de végül elengedem a varázslattal Cailin Flintet, mielőtt darabokra töröm az elméjét. A testét talán sikerült is.
Amikor letérdelek mellé, hogy vékony vonalat szántsak a testébe, jobban szemügyre veszem őt. Vér folyik belőle mindenhonnan, úgy tűnik, hogy az átkom erősebbre sikerült, mint akartam. Láttam hasonló hatást a Crutiatus-átok túlélőinél, de soha nem ennyire extrémet, ami vagy arra utal, hogy a teste kevésbé ellenálló, mint más embereké, vagy erősebb átkot bocsájtottam rá, mint a Nagyúr szokott azokra, akik kudarcot vallanak. Valószínű túl messzire mentem. Az elméjét egészen biztos, hogy sikerült megsebeznem, elfog az enyhe rosszullét, ahogy az apjának szólít. Csak az elmém perifériájáról jön a felismerés, hogy én soha nem leszek senki apja.
- NEM! Nem érted? Nem öltem meg őket! Soha nem öltem meg senkit! Egy ujjal sem nyúltam a családodhoz!- persze, hazudok. Megöltem Merlint, a szüleimet, talán megöltem Jackiet. És talán tényleg megöltem minden embert a háborúban azzal, hogy a Nagyúr mellé álltam, még akkor is, ha nem volt választásom. Mert mindig volt választásom, egészen életem utolsó pillanatáig választhatok. Lecsúsztatom a pálca maradványait a combjai közé, megérzem a meleg vért az ujjamon, lassan rájövök, hogy haldoklik. Hogy törhet el ennyire könnyen, hogyan tud így összetörni ilyen kevéstől? Arrébb dobom a törött, enyhén véres ágdarabokat.
- A választás a tiéd, Cailin Flint. Adsz nekem egy második esélyt, vagy elveszek tőled mindent, amid csak maradt. Velem jössz.- felállom a vérző lány mellől, azután az elkábított auror mellé lépek, hogy felvegyem a pálcáját. Első lépésként rögtön felejtésátkot szórok az ájult férfira, aki feltehetőleg semmire nem fog emlékezni reggeltől kezdve, így arra sem, hogy ki volt az, aki elkábította őt. Ezután Cailin Flint felé fordulok, és összekaparva minden aurori elsősegély oktatáson kapott tudásomat, igyekszem összefoltozni a sebeit, amik a vérzését okozzák. Túl sok vér. Ez túl sok vér, még ha kitartóan igyekszem is elzárni a vérző sebeket. Nem vagyok biztos benne, hogy ezek után túl fogja-e élni.
Igyekszem minden koncentrációmmal pontosan végrehajtani a varázslatot, amivel átmenetileg megtörhetem a hoppanálásgátló hatását legalább egy kis, regionális területen belül. Az egész szoba biztos, hogy nem fog menni, nem egyedül, nem a Minisztérium mágiája ellen, de érzem, hogy sikerülni fog. Hallom a riasztóbűbájok sípolását, de csak csendben dolgozok tovább az idegen pálcával, aminek talán elnyertem a tulajdonjogát, egészen addig, amíg meg nem érzem, hogy valamivel szabadabb a levegő. A vállamra dobom a lányt, becsukom a szemem, azután körbefordulok, és igyekszem kizárni a fejemből mindent ennek a társas hoppanálásnak az erejéig.

Fairymill. A nagyapám háza. Az örökségem, a jövőbeli otthonom. Fairymill. A nagy tölgyfa, amin Merlin hintája lógott. A fakerítés, amit a macskák olyan könnyen átugrottak. A veranda, ahol gyerekkoromban nagyapa füstölt. Vörös, fakó cseréptető. Tűz. Almás pite szaga. Az elhagyatott kutyaház a hátsó kertben. Lángol az Abszol út. Mindenki meghalt. A Jegy végigtekereg a ház felett. Jackie meghalt...

Ahogy megérkezem a kertbe, térdre esek, Cailin Flint meztelen teste a fűbe gurul. Az ujjaim görcsösen szorulnak a pálcára, ami látszólag még épségben van, úgy, ahogy a nagyapám halála óta van. Megcsináltam, kiszabadultam, és elhoztam magammal a gyógyulásom kulcsát. Fázok, hideg van, remegek, úgy érzem, elájulok, de nem érzem úgy, hogy halott vagyok, nem érzem a rettegést a családom és Jackie miatt, nem érzem a fájdalmat, nem érzem a Jegy húzását sem. Kinyújtom a kezem, hogy felemeljem Cailin Flintet, bevigyem a házba, de megállok a mozdulatban, amikor vér fröccsen a lány meztelen testére. Másodpercekig csak buta tárgyilagossággal nézem a talárom szakadt ruhaujját, ami alól vér folyik, és amiből csak egy rövid, vörösre festett maradvány kandikál elő, csupán egy fél ujjnyi darab maradt a karomból a könyököm felett, a vér pedig lassú, ütemes dobbanásonként spriccel elő belőle. Csak bután nézem a végtagot, amit sikerült ott hagynom valahol hoppanálás közben, és amin keresztül lassan távozik belőlem az élet. Nem érzek fájdalmat.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cailin Flint

Cailin Flint

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Szomb. 16 Nov. - 13:19
De meghaltak - meghalt apám, anyám, a nővérem és a húgom is.. az arcára nézek, a sebre, a túlvilági szemeire. Ő is meghalt, meghalt és visszajött. Az idő.. az idő nem vonal, az idő óceán - az időóceánazidőóceánazidőegy óceán. Az idő egy óceán.

Az idő egy óceán - nem hiszem el, amit olvasok, álmos vagyok és durcás a délutáni szidás miatt, a szélcsengő hangja valószerűtlenné teszi a sorokat, az idő egy óceán, de érteni akarom a számomra tiltott tartalmat, akarom érteni, hogy majd a következő vitában igazam legyen, Agatha be akarta fonni a hajam, de én azt akarom, hogy igazam legyen. Partjain állunk, de mert Lutece elmélete szerint a világmindenség konstansokból és variánsokból áll, amelyek elemei ugyanazok, hiszen az anyag nem állhat ellentmondásban önmagával - éhes is vagyok, de büntetésben, nem mehetek le uzsonnázni, összekoszoltam magam, Marius bezzeg apával lehet - az idő variáns, nem konstans, de egyszerre hullám és részecske.. Az idő létezik egyszerre az összes érzékelhető dimenzóban, de ha értenék hozzá, megérinthetném a saját vállamat, megérinthetném magam valakiként, aki én lennék, és mégsem én vagyok egészen. Hullám és részecske: az idő egy óceán.
És én tudom, hogyan hajózzak rajta.


- Ellentmondasz.. önmagadnak. De.. de az idő egy óceán.. tehát  eközben mégsem. Én nem félek a matematikától. Nem félek az óceántól..
Mintha apró kezekkel matatna bennem az, ami tervezett: a rajtam kívülálló megfoltozza a lyukakat, amelyeket ejtett, az emberi test törékeny, az enyém még inkább, a porcelán haszontalan, nem időtálló anyagából készült.
Vajon érti már, mire lehet képes? Biztosan nem. Én sem értem egészen - az időnyerőt nem befolyásolja térmágia, őt sem fogja, ha eléggé akarja. Felemel, és szinte hallani vélem a szerkezetet működés közben, pedig nem volna lehetséges, annak idején hetekig kutattam benne a hibát, de talán csak a férfi hiányzott, talán az élő matéria kellett hozzá, hogy stabil legyen. Két instabil dolog egyben - igen.. ez valószínűnek tűnik. Valószínűnek..
- Te.. te is látod? - látnia kell az óceánt, ha már a része lett..

Egy pillanatra - végtelen pillanatra - látom a végtelenségét, a végtelenség mindent betöltő nagyságát és szürrealitását, mielőtt a földbe csapódnék, levegő után kapkodnék, és mint minden partra vetett hal, vergődni kezdenék a szárazon. Világos van, szél fúj, alattam a föld nedves és szilárd - és megint vér, rengeteg vér, de nem az enyém, az én nyílásaimat már elzárta. És nyitott egy újat, de az már a rosszul végrehajtott mágia volt: feltolom magam felé, a bordakosaram alsó része fájdalmasan adja tudomásomra a hiányát.
Kitapinthatnám a belső szerveimet, de ez most nem ijeszt meg igazán, az idő egy óceán, és mi jártunk benne.
- ... akarod, hogy lezárjam neked? - sokkot kapott, azért nem cselekszik, azért nézi, hogy haldoklik. Lenyűgöző, ilyen közelről tényleg az, hipnotikus a spriccelése, de valahogy mégis felállok a térdeimre, beszélek tovább, mert sokkot kapott, és ha meghal, én is meghalok, ha meghalok, ő is meghal - ..emeld fel.. és elkötöm. Megmentem az életed..

- ... megmentem az életed, mert az idő egy óceán.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Az időnek nincs ideje ránk

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Ideje van

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezett játékok-