Van a kertben egy fehér pad. Gina nagyon szerette a fehéret. Charles szobáin kívül minden bútor fehér a házban, néhol arany szegéllyel. A szobák, folyosók mind tágasak és világosak, tele futó zöldnövényekkel. Némelyikük részben elszáradt, mióta Gina nem gondozza őket, Charles pedig egyáltalán nem foglalkozik velük. Ami azt illeti, Charles semmivel sem foglalkozik önmagán kívül. New Yorkba egyszer sem jött el. A medimágus bratyóival üzengetett a transzplantációról. Amióta meg itthon vagyok, két napja, egyszer tolta ide a képét, amikor Tarah nem volt itt. Kérdeztem Rólad, de úgy tett, mintha nem ismerne. Mintha nem ordítottam volna neki semmit sem Rólad az utolsó estén, mielőtt elmentem.
Az ágy szélén ülve a két mankóért nyúlok, majd rájuk támaszkodva kisétálok a fehér padhoz.
- Hozhatok valamit, Mr. Bancroft? – Mirella szőke hajú, kis termetű nő, még fiatal medimágus.
- Nem, köszönöm! – suttogom, és a szemébe nézek. Odavan értem. Már két egész napja.
- Megmasszírozzam? – ha apám nem adna neki dupla fizetést, akkor is megtenné, ezt már bevallotta reggelinél. De megkapja érte a pénzét.
- Legyen – mosolygok, és félreteszem a mankókat, hogy odaférjen a vállamhoz a pad mögött. Behúnyom a szemem. Fene tudja, milyen idő van kint, talán szakad az eső, amíg itt virágzik a cseresznyefa, és költenek a pacsirták. Nem mentegetőzni akarok, de ez a megbűvölt Csodaország nem az én ötletem volt, Mirella ragaszkodott hozzá, mert állítólag segíti a gyors felépülést. Rég láttalak. Régnek tűnik. Nem írtál, igaz, én sem, de ez azt jelenti, hogy apád tartotta a száját arról, hogy elmentem hozzá másnap. Sóhajtok, és hátradöntöm a fejem Mirella puha kezeibe. Ebéd után írok neked levelet.

euro neuro

Utálja ezt a helyet: már akkor tudta, amikor meglátta a taxiból kiszállva az épületet, pedig akkor mugli szemmel kellett megvizsgálni, de ez kölcsönösnek tűnik, utálja őt a portás, a takarító és az ápoló is, aki azért a különleges engedélyek miatt mégis muszáj engedni, nem is dünnyög semmit, de azért lehet tudni, hogy ki nem állhatja.
Elaludt, és reggel még Charles is tett egy megjegyzést erre- nem mintha ő nem aludt volna el, de az bocsánatos bűn, ha utána jegeskávét fog kortyolgatni másnaposan, kurkumával, enni meg faszt sem eszik, az nem illik az üzleti reggelikhez, úgyhogy az külön sértés volt, mikor készített magának egy hülye szendvicset az útra. Azt már ki sem ejtette a száján, hogy mivel megy, és esetleg olyan pofátlan lesz, hogy megáll egy gyorsétkezdénél is, azért még ő sem kísértheti ilyen mértékben a szerencséjét. Úgy tűnik azonban, Herk több, mint jól van, transzpaltálthoz képest különösen jól.

- Azt hittem, épp a halálodon leszel, de épp az ellenkezője. - jegyzi meg csípősen, aztán a talán szabályzatra nem ügyelve megkeresi a táskájában azt a szendvicset, ami még mindig egy egész fokkal jobb döntés, mint rágyújtani ebben a lázálomban - Tudod, van valami végtelenül mély filozófiai értelem abban, hogy szereted az erkölcsi monológokat, és a halálos ágyadon Heidi Klum boldogít. Mint ahogy apád rettenetes apa, de a világ minden pénzét rád költené.

Boldogan beleharap a szendvicsbe, és nem zavartatja magát az esetlegesen érkező vasvilla-tekintetektől, Heidi talán férfiakhoz és tehénfejéshez szokott, de vele nem kell foglalkoznia, amíg itt van az aranyifjú. Van ezekben a Bancroftokban valami, messziről tudja az ember, hogy nem normális egyik sem - Tarah kiváltképp nem, de az érthető - aztán mégis anyagi lekötelezettjük lesz.
- Tulajdonképp megvárhatom kint is, amíg végeztek. - aztán gondosan visszacsomagolja az eddig széles harapásokkal eltüntetett kenyérszeleteket - Szóval majd.. dolgok.

monetary breakdance

Időnként, amikor nyugalmat érzek, elképzelem, hogy itt vagy. Bevallom, furcsa érzés arra gondolni, hogy az enyém van, kimondani is az lenne, mert senki sem bír olyan hatalommal, hogy téged birtokoljon, és én biztosan nem vagyok azok között, akik megpróbálnák. Hiszen ismerlek. Leköthetetlen, bezárhatatlan vagy, megfoghatatlan, illékony, és néha mégis úgy látlak, mint egy csapdába esett madarat, amelyik megőrülve repked, hogy szabaduljon fogvatartójától, vagy mondhattam volna zacskóba szorult macskát is, néha nekirohansz a falnak homlokkal előre, de azt hiszem, hogy én pont nem az a személy vagyok, aki ezért elítélhet. De Gaia, nem tudom megállni, hogy ne húzzalak közel magamhoz, ne bírom nézni, ahogy vergődsz, és remélem, hogy nem ilyen érzés volt látnod engem az elmúlt években, mert ez fojtogató, a rosszullét kerülget tőle, bár lehet, hogy ez a bájitaloknak köszönhető, de minél inkább azt képzelem, hogy a te kezeid érnek a vállamhoz, annál inkább bánok mindent, amit tettem.
Aztán megszólalsz, a hangodon, és néhány pillanatig álomnak tűnik az egész, talán Mirella kezelési javaslata, bár nem tudom, hasonló kínzás miért segítene túllépni néhány dolgon. Nem akarom kinyitni a szememet, mert akkor vége lesz, pedig Merlinre, de melengető hallani a hangod.
Eleinte nem tudok szólni a meglepettségtől, bár nem is igazán hagysz szóhoz jutni, amíg be nem tömöd a szád, és én nem tudom eldönteni, hogy vágysz-e bármire tőlem, mert mondanám, hidd el, mondanék bármit, megsimogatnálak, keresném a lyukat a nadrágodon a térdednél vagy a bogot minden második hajtincseden, megérinteném a nyakadat, és tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mit csinálnék veled még, mert ezer kérdésemre nem a jelenlegi állapotodban tudnál válaszolni, ha egyáltalán akarnál.
- Hölgyem, hogy jutott…?
- Magunkra hagyna, kérem? – nézek Mirellára, aki nyomatékosan szór villámokat a szemével, de mivel rajtam múlik a munkája, és jól nevelt ápoló, kénytelen bemenni a házba. Újra hátranyúlok, és ismét arrébb teszem a mankókat, hogy ne zavarja a hátadat, amikor leülsz. – Gyere! – megfogom a csuklód, lerántalak a padra, a karjaimba szorítalak, és bár alacsonyabb vagy, kulcscsontod gödrébe tömöm az arcom, úgy suttogok neked. – Annyira hiányoztál!

euro neuro

Persze miért ne vehetné meg rögtön az egész klinikát - ha Herk nem megy a klinikához, a klinika jön Herkhez, luxusvillából is remekül lehet gyógyulni kifelé, az ezüstkanál meg hibátlan a szájban, mint az ő szájában a kenyér maradéka. Ezt is Charles állta, és valahol lehetne kényelmetlen, hogy akárhogy tiltakozott a Bancroft-széf tartalma ellen, végül mégis itt van, és eszi ezt a kurva szendvicset, mintha nem volna holnap.
Biccent egyet Heidinek, azért nem lehet őt sem elítélni, jobb munka ez, mint egész nap jódlizni és teheneket, kecskéket fejni, vagy, hát ahogy elnézi, a Vogue címlapján pózolni és jéghideg margaritákat bedobni egymás után, és nem részegnek lenni. Nem, ő tökre megérti ezt a dolgot, Herk meg elbűvölő tud lenni, ha akar, és most biztos akar, vele is akar, pedig az a hajó elment, és ő nem bérelt rajta idejében öt csillagos fekhelyet.

- Nem hiszem, elég jó dolgod van itt. - körbenéz az ülő helyzetből, és még halványan eszébe jut, basszus, azt a melltartót vettem fel, amit sikerült összemosnom egy rózsaszín bugyival, de ki a franc gondolta, hogy ez itt szempont lesz - És úgy érzed, ezt a szegycsontomnak tudod a legjobban kifejezni? Vagy csak örülsz, hogy élsz?

Ez végülis teljesen érhető érv volna, ő is örül, hogy Herk él, csak még a sci-fi díszletek és az érzelgős Herk hatása alatt van, nyomja kicsit a hátát a helyzet, és hát őt sem ezért küldték, azaz engedték ide, mi lesz, ha megerőlteti magát. Szabad a szívbetegeknek így felizgulni? Persze emlékszik rá, Herk masszív volt, masszívan viselte anno a gurkókat is, és csak akkor morzsolt el néhány könnycseppet, amikor azt hitte, senki nem látja, de ha most újra kell élesztenie, utána a férfinek kell majd őt.
- Asszem apád is benéz majd estefelé. Nem tudom, örülsz-e neki, de gondoltam, jobb, ha tudod, és még időben elrejtheted a kézimunka szakkör maradványait. - kicsit bűntudata is van, Herk őszintén látszik örülni neki, de a közelmúlt, meg az összes, ami előtte történt, nem engedi, hogy olyan könnyen megadja magát megint az örömnek - Szabad neked egyáltalán ennyit mozogni?

monetary breakdance

A bőrödnek alkoholos illata van, és érződik még a keveredő, tegnapi parfümöd szaga, puha vagy, kissé hideg, gyenge a lüktetésed, de érezlek, te vagy az. Az sem tűnik fel, hogy nem ölelsz vissza, furcsa is lenne, ettől vagy ismerős, ebben lakoznak azok a rég eltűnt pillanatok, amikor csak ketten voltunk, a barátom voltál és én a te barátod, biztonságos voltál, a legbiztonságosabb, amit valaha éreztem, de ezt még most sem tudom teljesen felfogni, ahogy azt sem, hogy miért engedtelek el.
- Örülök, hogy itt vagy – nem emelkedek fel, a válladon pihenek, és gyengének érzem magam. Különös, mert ha újra mindenható lennék, ahogy régen az alkohol hatására, akkor ne tennék olyat, mint amit most fogok, emlékezz, amikor nekem estél a konyhapultnál, vetkőzni kezdtünk, aztán persze minden megállt és az ellenkezőjébe fordult át. Óvatosan megcsókolom a nyakad. Többször is. Te pedig mesterien szakítod félbe az álmomat, ahogy szoktad, és egyből megindul bennem a düh, de csak egy pórázra vert farkas, tombolni, őrjöngeni képtelen, a hangja nagy, de a csontjai gyengék.
Felegyenesedek, de magamhoz húzlak a mellkasomra.
- Ezt ő mondta neked? – végigsimítok az alkardon, de nem nézek rád, és most igazán irritálónak tűnik a rózsaszín cseresznyevirág. – Találkoztatok, miután elmentem? – nem vagyok rád dühös, vagy nem legfőképpen rád, de talán csalódottságot érezhetsz a hangomban, bár számíthattam és azt hiszem, számítottam is erre. Inkább csak undort érzek Charles iránt, hogy mennyire nem szent neki semmi, és biztosan állíthatom, hogy egy knútra sincs szükségem az apám pénzéből, jelentse a szeretetét vagy a szánalmát, vagy esetleg a bűntudatát, mert létezem.
- Nem igazán lenne szabad mozognom, de sosem aszerint éltünk, amit szabad, nem? – még mindig nem nézek rád, és ha el akarnál húzódni tőlem, megpróbálnálak visszatartani, amennyire erőm engedi. – Honnan jöttél ide?

euro neuro

- Persze, hogy ő. Jelenleg is nála lakom. - megpróbálja magát kihámozni ebből az inkább játékmedvék részére kitalált pózból, Herk meg lehet szentimentális, ha akar, de talán nem képzeli azt, hogy milyen körülmények között találkoztak utoljára - Lehet, hogy ez a körítés, de általában úgy élünk, ahogy tudunk, ha őszinte vagy magaddal. Persze mondhatod, hogy nem kötelező elviselni a következményeket, de végül mégis viseltük őket.

Róbert Gida Herk talán még ijesztőbb, mint a bölcs öreg volt, aki életvezetési tanácsoknak álcázott sértéseket mormolt a józanság alatt, és úgy tett, mintha nem tudnák, hol ér majd véget: egy pohár italban. Herknek voltak persze ilyen epizódjai, de talán csak Moira lehetett olyan ostoba, hogy el is hitte a megbánást, meg aztán a meghunyászkodást, Moira szentül meg volt győződve, hogy az ő szerelme majd meggyógyítja Herket. Ha a teljes képet nézzük, nehéz lett volna Gaia szerint megválaszolni, ki volt a nagyobb hülye hármuk közül, és miért hitték akár egy másodpercre is, hogy kiérdemelték a boldogan, amíg meg nemet. Kurvára azt érdemelték, amit kaptak, és aggasztotta, hogy Herk épp most készül új életet kezdeni, de az előző elfelejtésével.

- Az apád vette meg az új csapatomat, pechére. Valami különös érzéke lehet neki is az önsorsrontásra. - megint megpróbál arrébb ülni, de nyilván nem fog leállni birkózni egy beteggel, ezért inkább csak csendesen elviseli ezt a babázást, ami majd percek múlva, Herket ismerve, hisztériában fog végződni, vagy végül is ki a fasz tudja, lehet, hogy valami fura vallomásban - Örülök, hogy.. élsz, Herk, de ha meggyógyultál, még mindig ott lesz minden, ami szétbaszódott, és nem lehet többé visszabaszni.

monetary breakdance

A válaszaidra számítottam, de ezekre a szavakra álmomban sem, bár tegyük hozzá, mostanában szépeket álmodok, talán a nyugtatók hatására, de ez az az egyetlen dolog, amit rohadtul nem akartam hallani, annyira, hogy a konkrét szemhúnyáson kívül nem is tudok rá reagálni. Az előbb még úgy terveztem, hogy magamhoz láncollak vattacukorral, de most elernyed az egyébként sem jó erőben lévő karom, úgyhogy mehetsz, ha szeretnél. Az erek a nyakamban látványosan lüktetnek, és igen, összeszorítom a fogsorom, és szinte minden megtörténik, ami régen is megtörtént volna, csak épp a lényeg marad el – az őrjöngés. El tudnál képzelni egy szívbeteg nyomorultat fájdalomcsillapító drogoktól szédelegve fetrengeni a tökéletesen harmatos fűben, mert földhöz verte magát tehetetlenségében, de közben meg eszedbe juthat, hogy szinte egész életemben ezt csináltam, persze, hogy el tudod képzelni, most sincs semmi másként, és hiába az új szív, a dimenziók nem változtak, megvan az ijesztő súlytalanság, az űr és űrök, a forró csillagok és csillagködök, de most – most valami mégis más. Most fáradt vagyok.
- Újra játszol? – úgy teszek, mintha semmit se hallottam volna abból, amitől összeszorult a már szemétbe dobott új szívem is, igyekszem, én tényleg igyekszem élni hagyni téged, ha akarod, abban az életben, amit választottál, de szétszakad a mellkasom, és izzad a tenyerem, nehezen kapok levegőt, bár a szívem nem olyan szapora, mint nyugtatók nélkül lenne.
- Az apád jól van? – fordulok feléd, de nem várom meg a válaszodat. – Figyelj csak – lefelé nézek, mielőtt újra visszanéznék rád. – Miért jöttél ide? Mert ha az apám küldött, vagy szánalomból, esetleg bűntudatból, akkor megnyugtatlak, hogy jól vagyok. Gyógyulok – fürkészem a tekinteted, de fogalmam sincs, hogy mit akarok benne látni. – Igyál egy kávét, a csaj csinál neked, vagy ha éhes vagy, kérj tőle kaját, aztán… - menj el. Hogy tudnálak elküldeni, amikor hetek óta azt a pillanatot várom, amikor újra láthatlak. – Le kell feküdnöm pár órára.

euro neuro

- Még egy hónap.. utána igen. - és lelki szemei előtt megjelenik számtalan Herk, részegen, vagy simán csak unalmában, ahogy vergődik füvön, idegenek szőnyegén, az ő szőnyegén, az különösen kedvelt helyszíne volt az összeomlásoknak, meg az öltöző, voltak Herknek ilyen színpadias gesztusai, azokat meg neki tartogatta, nyilván mert sokszor sírt, vagy aggódott, vagy igyekezett értelmes dolgokat mondani, hogy ugyan ne ordíts már, Moira biztos nem értette, miért kérdezte az a srác, hogy a fakanál-e a kedvenc konyhai eszköze - Mármint persze ha megengedik. Apád addig nem enged senkit a pályára, amíg át nem esik egy elég drága medimágus elég drága vizsgálatán, és ezúttal el kell ismernem, az én esetemben valós a kockázat. Annyira valós, hogy ehhez egy itteni, neked ismerős medimágus volt csak elég jó.

Megvonja a vállát, mintha ez semmiség lenne, pedig hát kurvára jogos félni tőle, hogy a levegőben áll majd le valami benne, és senki sem szereti, ha műgonddal megválogatott befektetése ilyen ostoba indokon csúszik el. Charles persze nem örült, mikor rájött, hogy ez számára anyagilag nem kivitelezhető, annak még kevésbé, ha lehet, egyáltalán nem, mikor a szerződés aláírása után közölte, hogy még egy ideiglenes hotelszobára sincs kerete, és mert az apukája volt egy egész éjszaka erejéig, nyilván arra gondolt, amire mindenki tenné: hogy majd kuplerájjá változtatja, amit bérel neki, így aztán dehogy téveszti szem elől. Ezt az egy hetet fél lábon guggolva is kibírják, csak azt nem játszották le előre, kinek a térde bánja az együttélést.
Egyelőre úgy nézett ki, Charlesé, de hát a Bancroftok időnként nagyon is szerettek térdelni. Kár, hogy szinte mindig a saját hülyeségük előtt.

- Jobban, fogjuk rá. Lelkileg rosszabbul, de.. mindegy, meglátjuk. Biztos én sem érezném jól magam, ha majdnem meghalnék. - ami hazugság volt, mert Herkkel anno főleg akkor érezték jól magukat, mikor majdnem meghaltak, azaz, szinte csak akkor, mert az tisztán eufória volt, bedrogozva repülni, és végül nem a földbe csapódni - Nem, nem hiszem, hogy érdekli, hogy mit csinálok, bizonyos keretek között, annyira meg biztosan nem, hogy velem üzenjen. Szóval, mit mondasz akkor, ha egyikből sem? Akkor öt perced van hátra?
Idegesítő vagy, gondolja, megint apádat fantáziálod alám, fölém, mögém, belém, de véletlenül sem kérdeznéd meg, csak most annyira szarul vagy, hogy nem viccelődöm vele. Dehogy kér kávét, törökülésbe helyezkedik a padon, bár elég kényelmetlen, talán csak az igazi a luxus nyomja így az ember seggét.
- Heidivel, vagy pihenni? Mert az előbbit véletlenül sem akarom megzavarni.

monetary breakdance

Nem érdekelt a válaszod a kérdéseimre, vagyis érdekelt, csak máskor és máshol, más körülmények között, például amikor beléptél, de még nem mondtad el, hogy a parfümöd apám legénylakásának a falaiból származik, és ha belegondolok, hogy hetek óta együtt laktok, sőt akkor is együtt voltatok, amikor én tegnap este nehezen aludtam el, mert rád gondoltam, nem a hányinger kerülget, hanem valami másegyéb, ami ellen küzdenem kell, és most nagyon nincs ingerenciám felesleges csatákat megvívni.
- Remek – előrehajolok, a térdeimre könyökölök, és a homlokomat dörzsölgetve hallgatlak tovább. Az az ötletem támadt, hogy most úgy teszek, mintha semmi ellenérvem nem lenne az apámmal való együtt lakásra, mert ilyet még nem csináltam veled, és ez az egyetlen dolog, aminek a végeredményével nem vagyok tisztában. – Örülök, hogy megvizsgálnak.
Örülök, hogy jobban van az apád, hogy visszatérhetsz a régi életedhez, hogy újra játszhatsz, örülök, hogy önmagad vagy, már ha ismerem egyáltalán önmagadat, és örülök, hogy neked semmiség az egész, ami lejátszódik bennem.
- Charles látogatásához erőt kell gyűjtenem – nyögve sóhajtok, miközben felemelkedek, és hátra dőlök. Tűnő erőtlenség ül ki az arcomra, bár állkapcsaim feszülnek, de látványos a küzdelmem az ellazításukért. – Miért jöttél ide? – rád nézek. – Komolyan kérdezem – egy ideig csak nézlek, de természetesen valami hülye parodizálásra számítok, ami tükrözi, hogy mennyire nem semmiség az, amire általában vállat vonsz, én pedig újratöltöm a poharainkat, de ezúttal tényleg nem tudom, miért vagy itt.
– Sokat gondoltam rád – lehet, hogy meg sem várom a válaszodat, legalábbis előtte szólnom kell, mert ha minden a régi lesz újra, akkor előtte el kell mondanom dolgokat, amiket régen nem mondtam el, és nem is fogom többet. – Igazából csak rád gondoltam. Egyfolytában. A transzplantáció után volt egy kis komplikáció, ezért nem vagyok még talpon. Nem indult be a szívem, aztán többször megállt. Napokig alvó állapotban tartottak, mert nem lehetett tudni, hogy életben maradok-e. Rád gondoltam először, amikor felkeltem, hogy vajon jól vagy-e, és az az igazság, hogy azt hiszem, átfutott az agyamon, amit apámnak mondtam utolsó este. Azt mondtam, hogyha bánt, akkor valahogy megoldom, hogy képen nyalja egy dementor. De úgy látom, hogy jól vagy – újra rád nézek, de csupán csak nézlek egy ideig. – Sok mindent nehéz elfogadnom. Például azt, hogy…már semmi sem a régi, és soha nem is lesz olyan többet. De nem tudom, hogy bánom-e – lehajtom a fejem, és megmasszírozom a combomat.

euro neuro

- Arra nem is gondoltál, hogy azért mondtam el, hogy előre megtalálhasd a kifogást, amiért nem akarod látni? - talán ő sem akarná viszontlátni az apját a kezelésből hazatérve, talán bármennyire szórakoztatta Charles arcán az a ránc, mikor idegesíthette, kicsit Herk helyett meg ért is, attól még tudta, hogy jobb ezeket a csatákat úgy megvívni, hogy az ember nem fekszik sem lelkileg, sem fizikailag a másik előtt - Azért jöttem, mert kíváncsi voltam, hogy vagy. Két napja érkeztem, de este, másnap pedig jött az első vizsgálat. Ha nem akartam volna tudni, hogy vagy, nem jöttem volna ide, ennyire egyszerű.

Herk sem hiheti, hogy ne úszhatná meg ezt a kört, akár anélkül is, hogy valaha megtudta volna, hogy egy azonos városban tartózkodtak - visszatérhetne a kviddicshez, szögre akaszthatná a tűsarkút, meg a rossz emlékeket, és ellovagolhatna a naplementébe. Igen, határozottan ezt kellett volna tenni, nem tovább nyújtani mindezt itt, aztán befeküdni alá, és némi nosztalgiával várni, amikor újra leszakad, és maga alá temeti az erőfeszítéseiket - mindig ez történt, mindig ez is fog történni.
- Hát, őszinte részv...

Elhallgat, mikor Herk monologizálni kezd, jön hát a nagy kinyilatkoztatások ideje, az egyetlen, ami hiányzik, egy főzőspohárnyi szar sör, meg hogy felajánlja, szökjenek meg, de mindkettő ismert okokból lehetetlen. Nem is szeretne már megszökni, könnyebbnek tűnik, de nagyobb ostobaságnak is: a múlttal ellentétben nem kielégítő ostobaságnak.
- Apádat nem érdeklem. Tehetünk úgy a vicc és a hecc kedvéért, mintha nem így lenne, de te is tudod, én is tudom. Nem ez a gond velünk, és nem is ez volt soha. - most nem vonja meg a vállát, pedig benne van a mozdulatban, de az valahogy helytelen lenne ebben a nagy csendben, mikor végre tényleg beszélnek, nem csak a szájuk mozog - Én nem bánom. Azaz persze, de ez olyan, mint bánni, hogy nem haltunk meg, mert annak csak úgy lehetett volna befejezése. És azt hiszem, logikus, hogy rám gondoltál.

Most viszont tényleg megvonja, ami viszket rá, aztán felnéz az égre, hunyorog kicsit a napsütésben. Ez az egész sem szürreálisabb, mint néhány közös történetük, most sincs zavarban, csak hát senki nem szereti a másnapokat, a kijózanodást és a bűntudatot.
- Azért gondoltál rám, amiért én is rád. Mert mindenki csalódást okozott, de mi egymásnak soha: tudtam, hogy milyen vagy, mert én is olyan voltam, abszolút pont olyan, ezért tőled és tőlem a csalódás olyan.. otthonos lett. Végül minden csalódás csak jobb és jobb lett, átvitt értelemben szar, de.. végül is minden jó, ha úgy érzed benne, hogy otthon vagy, nem?

monetary breakdance

- Te is tudod, hogy miért nem akarom látni – nem értem, miért kell folyton erőltetned, hogy úgy tegyek, mintha számítana, hogy az apám valóban létezik, még ha arra is gondolok, hogy te szinte naponta látod, és ettől epeízű a nyálam, de nagyon jól tudod, hogy az apám milyen, ha valaki, akkor te tudod, és talán…nem tudom, jobban örülnél neki, ha ilyen apád lenne ahelyett, amilyen van? Jobban örülnél? A szomszéd fűje nem mindig zöldebb. Cserélgethetnénk a családunkat, de csak még inkább hányingerünk lenne.
- Hogy ment a vizsgálat? – halk dühöngésem közepette mégsem tudom nem tudomásul venni, hogy érdekel az állapotod, hogy valójában ez érdekel a legjobban, és azt hiszem, mindig is ez érdekelt, csak hajlamos voltam ezt elfelejteni az erőlködés közepette.
Hallgatlak, és azon veszem észre magam, hogy jó hallgatni a hangod, megnyugtat, most az is, amit mondasz, mert igazad van, pedig különösen szomorú a szavaid tartalma, de most nem olyan keserű hallgatni, és persze nem lehetünk büszkék arra, hogy legalább együtt szartunk az életünk és egymás életének a közepébe, de valahogy van ennek az egésznek egy groteszk bája. Minél tovább mesélsz, annál inkább elönt valamilyen furcsa öröm, hogy itt vagy, és valóban – egyre otthonosabban érzem magam.
Hátra fordulok, és előre hozom a mankókat, hogy rájuk támaszkodva felálljak, és feléd nyújtsam a kezem.
- Gyere! Adok enni.

euro neuro

Nem, fogalmam sincs, miért szar, ha eltartanak - mondaná egy feles után, de itt ülnek, nincs mibe kapaszkodni, és különben sem értheti meg Herk személyes nyomorát az apjával, csak azt érti belőle, hogy betegesen sok benne a fantáziálás. Mondjuk ilyen luxusbörtönben biztos nem fejlődik senki szexualitása normálisan.
- Tudom, de csak neked rosszabb, ha nem engeded el. Tapasztalatból mondom. - minden sarkon vissza fog köszönni, mindig visszatérő jelenség lesz, mint a herpesz, amiről mindenki vallotta a csapatban, hogy nem tőle jön, de minden ősszel kijött mindenkin. Hát, ez is pont olyan egészséges, mint az ő belterjességük lehetett - Ha mást nem, mondjuk Tarah miatt. Mint egy szar házasság, amiben van egy gyereked: te már rég leszarnád a másikat, de mindig lesz valami, ami összeköt, és annyira tesz tönkre, amennyire hagyod neki.

Kedve lenne rágyújtani, de most moderálja magát, ha valamit nem kellene lebegtetni itt Herknek, az a régi függőségei garmadája. Valahol úgyis tudta, hogy eljutnak ide, kicsiben kipróbálták már párszor a kórházasdit, de erre nem esik jól emlékezni.
- Jól, gondolom. De nem is attól tartunk, hogy elvisz-e játék közben egy halálos erejű nátha, szóval.. a komolyabbak még nem zajlottak le.
Nem mintha össze lehetne vagy kellene hasonlítani kettőjük helyzetét: Herk haldoklott, ő meg.. kockázatosabb lett. Biztosítást kell rá kötni, és számolni kell vele, mint valami tétellel, de semmi igazán drámai, vagy ha már itt tartunk, semmi Heidit érdemlő dolog nem zajlott itt. De persze, soha nem érdekelte egyiküket sem a saját nyomora, mindig az kellett, ami a másikat sújtotta.

- Nincs itt a pálcád? Csak mert akkor nem sétáltatnálak meg. - nem is mozdul sehová, meg már nem csodálkozik rajta, hogy Herk, aranyvérű létére, szinte azonnal elfelejtette, hogy minek született, amint egy kis tudatmódosító került a szervezetébe - Vagy megosztozhatunk a szendvicsen. Nem olyan jó, mint Heidié lenne, de biztos vicces arcot vágna, ha megtudná, mennyi szénhidrátot vittél be lábadozás alatt vele.

monetary breakdance

- Hogy engedhetném el? – egy pillanatra teljesen értetlenül nézek rád, mert nem tudom, hogy tudod elképzelni azt, hogy az embert, akit anyám haláláért és a saját betegségemért is okolok, akárcsak magamat, képes vagyok az apámnak tekinteni. Sőt, ha még vele sem sikerült, hogy engedhetném el magammal kapcsolatban? – Charles-t nem érdekli Tarah. Sosem érdekelte. Nem akartam használni a pénzét. Nem akartam, hogy fizesse a kezeléseimet, azt meg végképp nem vártam, hogy eltartson, és nem tudom, ez az akarat mikor fejsze alá - sóhajtok, és újra az ujjaimmal babrálok.
- Mikor lesz a következő vizsgálat? – feléd fordulok. – Elkísérlek, ha tudlak. Bár még egy hétig biztosan itt kell maradnom, de ha azután lesz, akkor veled megyek - és tényleg menni akarok, ott lenni veled, Charles ide vagy oda, bármilyen hihetetlennek is hangzik. Talán új szívvel új gondok járnak, a régieket pedig kidobhatjuk a kukába. Idilli lenne.
- Hányingerem van ettől a helyiségtől – előre hajolok, és megfogom a csuklód az öledben. – Szállj le a csajról, csak a dolgát végzi – felállítalak a padról, elengedlek, és a mankókra támaszkodva elindulok befelé.
A tágas konyha rögtön a kertre nyílik, így a küszöbön átlépve csak pár kisebb lépés a konyhapult és a konyhasziget néhány bárszékkel. Megtámasztom a mankókat, beülök az egyik székbe, előveszem a pálcámat, és már készül is a reggeli sült tojás pirítóssal, natúr csirkehússal és salátával az elénk kerülő tányérokon. Ugyanaz van a te tányérodon, mint az enyémen, csak nálam hiányzik a sült tojás. – Mielőtt még érdeklődnél, Heiditől tanultam – a fiókból evőeszközök csúsznak ki a pultra. – Jó étvágyat! – leteszem a pálcám, és feléd fordulva nézem az arcod. – Teát is kérsz?
Bármennyire is próbálok az ellenkezőjére gondolni, ismerlek, és tudom, hogy most valami olyat fogsz mondani, amitől falra mászok, vagy nem leszel hajlandó enni, pedig világos, mint a nap, hogy éhes vagy. De választhatsz: eszel vagy válaszolsz a kérdéseimre.
- Charles nem szólt, hogy itt leszel, vagy itt vagy – nézem, ahogy eszel, ha eszel, ha pedig nem eszel, akkor még közelebb tolom hozzád a tányérod. – Költözz át ide, amíg vége a vizsgálatoknak – sőt, még jobb ötletem támadt! – Vagy amíg itt vagyok.

euro neuro

Herk idegesítő volt, olyan értelemben biztosan, hogy bort ivott, de olyan mennyiségekben, amelyeket más vízből sem gyűr le, de prédikálni mindig csak az utóbbit, nagy hangon és lelkesen szokott. Számtalan híve akadt ennek a mutatványnak, többek között maga Gaia, de őt szórakoztatta a hazugság, meg persze mások arckifejezése - most, hogy tudta, honnan öröklődött ez a képesség, annál jobban tetszett neki. Életrevaló faszfejség volt.
- Tarah az, akit érdekel. Te is érdekled, meg Charles is. - ami külön őrület volt, kicsit kényszerzubbonyos is, de Tarah mindennel foglalkozott, amivel nem kellett volna, holnap majd nyilván leprásokat fog mosdatni, vagy drogprevenciós foglalkozást indít elsősök számára - Nem, persze. De mégis így alakult, szóval most rajta keresztül haragudhatsz magadra.. vagy hagyhatod a faszba az egészet, és foglalkozhatsz a jövőddel.

Bár arról fogalma sincs, az milyen lehet, ha Herk nem beteg, és nem is próbál az lenni - úgy általában elképzelni sem tudja, idáig nem terjed a képzelete, talán Herké sem. Mindig világos volt, hogy majd fiatalon meghal, és mielőtt elrepül az örök didiszigetekre, egyszer mindent megbán egy egészen kicsit. Nem mintha ez nem volna szomorú, de Gaia annak idején nem nagyon hitt más lezárásban, és nem voltak eszközei hozzá, hogy ezen változtasson, bárhogy próbálkozott.
- Holnap. Aztán két nap múlva.. és még egy csak akkor, ha találnak valamit. Köztük meg tudlak látogatni, de annak amúgy sem lenne értelme, hogy kint ülsz egy ennél jóval kevésbé otthonos váróteremben. - int körbe, mert továbbra sem tud szabadulni az érzéstől, hogy ez valójában egy klinika, ha drágán berendezett is - Mondta a nő nem legnagyobb tisztelője, a férfi, aki még sosem csinált viccet abból, ha valaki munkaköri leírásán kívül az anyagiakban reménykedve mélyebben dekoltált ruhát viselt, mint szükséges volt. - kényeskedésnek tűnik, de nem fogja elviselni Jézus-Herktől ezt a színeváltozást, Herk, a tisztességes nem működött, és nem is tud vele mit kezdeni. Ashe sem tudott volna, Moira nem is tudott, és más, nem nevesített hölgyek sem próbálkozhattak vele, lássuk be, Herk egy görény volt, még ha emiatt bűntudatos is. És ő mégis félt megbántani, pedig ha egy szemernyi bajtársiasság is van benne.. ha csak egy egészen kicsit együtt tud érezni más nők fájdalmával, árthatott volna a nevükben.

A ház belseje pont olyan, mint a külseje: nem szívesen van benne, vonakodva követi Herket a konyháig. Minden csillog, minden steril, és nem azért, mert valaki ezen eteti az őrületét.
- Nem panaszkodom. - emeli fel a kezét, azért Herk konyhaművészeti fejlődése nem predesztinálja holnap a Bocuse d'Or dobogójára, ez csak örömteli, de ő meg túl keserű ahhoz, hogy elismerje - Tudod mit? Igen, kérek. Mivel iszod?
Érdeklődve figyeli a mozdulatokat, ahogy készül az étel, bár inkább csak kíváncsiságból, mint ellenőrzésből, felőle aztán félig nyers is lehet minden, ő akkor is boldogan megeszi. A tea is fura, de hát ez csak egy tea, kicsit békejobb is, elfogadja, bárhogy készül is.
- Miért szólt volna? Mondtam, hogy nem vagyok különösebben érdekes neki, mint ember. - majdnem elneveti magát, ahogy elkezdi befelé lapátolni a második reggelit, amit érdemes volna hosszútávon bevezetni, tudtak valamit ezek a hobbitok - Biztos lehetsz benne, hogy nem akarna kedvezni nekem. Nem azért lakom ott, mert annyira szereti a reggeli napfényt az arcomon, hanem mert ellenőrizni akarja, hogy valóban nem kockáztatom a befektetését. Ebben igaza is van, végül is aláírtam a szerződést.. de mondjuk úgy, jó oka lenne rá, hogy ne akarjon minket egy háztartásban tudni, legalább addig, amíg nem gyógyulsz meg.

monetary breakdance

Hiányoztál, nagyon hiányoztál, ebben egyre biztosabb vagyok, és hiányoztál mindig, amikor elhagytalak, vagy te hagytál el valamelyikünk világösszeomlása közepette, mindig jól esett mindkettőnknek a másik illúziója és labilis létezése, furcsa irónia, hogy a bizonytalanságunkba való kapaszkodásban érezzük magunkat biztonságban, és hiába tudjuk, hogy van ott még valami, egyszerűen nem találjuk bizonyítékát a létezésének.
- Ez nem olyan könnyű – most jön az, hogy megfeddsz dicséretképpen, amiért rájöttem valami nyilvánvalóra, amivel egész életünkben küzdöttünk, de hidd el, hogy sosem tudta szabadulni a ténytől, hogy menekülök, bármennyire is próbáltam takargatni vagy eljátszani az ellenkezőjét. És azt hiszem, túlontúl egyértelműre sikerült. És ezek után milyen jogon várhatom el tőled, hogy maradj mellettem?
- Az jó lenne – ráteszem tenyeremet a kézfejedre. – Sajnálom, hogy nem tudok menni – el is engedlek, hogy aztán vicceskedhess, és én halkan nevethessek rajta, bármennyire is szomorú, amit mondasz. – Nem tehetek róla, hogy sérülten sármosabb vagyok, mint valaha. Csak te nem dőlsz be sose nekem. Meg akartam várni, hogy mennyire vagy kiéhezve, mielőtt bárkinek odaadom a szüzességem – bár vigyorgok, keresem a szemedben a megerősítést, hogy igazam van, hogy rád nem hat semmi belőlem, mert ennek adtad jelét ezidáig is, de sokszor megfordult a fejemben, hogy mi van, ha csak nem látom az üvegtől a sörcsapot, és kihagyom a legfinomabb italt, ami valaha létezett.
Talán nem egyértelmű, de azt hiszem, jobban örülök annak, hogy elfogadod a teát, mint bárminek az elmúlt hónapokban, így a pultra invitálok két fekete csészét.
- Magában. Nem ehetek cukrot – amíg a tea forr, előveszem a porcelán cukros tálat, amit Gina a nagymamájától örökölt, giccses, aranyozott szegélyű, és eléd tolom. Azt sem tudom, hogy a teát hogy iszod, vagy egyáltalán a kávét, mindig csak te adtál nekem, én sohasem neked. Időnként úgy érzem, mintha többet veszítettem volna azzal a szívvel, ami azzá tett, aki vagyok, vagy voltam, de ez biztosan hülyeség, és a küszöbön kézenfogva állnak a régi csábítások és a boldogság reménye, nem tudom, melyiket engedjem be, és te vagy az, aki mindent megtestesít. Egyiket sem tudom leválasztani rólad.
- Írok neki, hogy itt leszel. El fogja fogadni – én nem eszek, csak nézem, ahogy te reggelizel, ugyanolyan gyönyörű vagy, mint máskor, egyszerre kívánlak és csak bámulnálak, ahogy mozogsz, létezel, mert semmi sem gyógyít meg hamarabb, mint a látványod, az illatod, a tapintásod. – Nagyon szeretném, ha itt lennél – egyik kezemet a combodra teszem, és végigsimítok rajta.