Makacs, de jólelkű.
Féltékeny, de megértő.
Késős, de lelkes.
Irigy, de adakozó.
Ellentétek vegyes egyvelege. Szeretek segíteni másoknak, de megválogatom, hogy kiről van szó. Szeretek barátkozni, de jól tudom, hogy ez olyan bonyolult a varázsvilágban, mint amennyire egyszerű a muglik között. Jelenleg kitartónak kell lennem és magabiztosnak, nem hagyhatom, hogy elnyomjon a családom. Eddig meghúztam magam, de Lester erőt adott nekem, most már nem fogom hagyni nekik, hogy megállítsanak.

Vértisztaság... Sohasem értettem a családom mániáját, ahogy azt sem, hogy hogyan szerethettek annyira egészen addig, amíg ki nem derült, hogy kvibli vagyok, majd tagadhattak ki nemes egyszerűséggel. Édesanyám, Martha Slughorn soha többé nem nézett rám, amikor kiderült, hogy soha nem fognak előtörni a mágikus képességeim. Édesapám, Erick Slughorn kegyes volt, a manónkkal összepakoltatott nekem mindent, amire szükségem lehet, és elkísért a lehető legtávolabb eső kúriánkba, Írországba és azokkal a manókkal akik elkísértek az utunkra, magamra is hagyott. A húgom és ő néha meglátogattak, megtudhattam, hogy ő felvételt nyert a Roxfortba. Ő tényleg az ő gyerekük, ahogyan az öcsém is. Engem eldobtak és az isten háta mögött neveltettek fel. Sokáig rettenetesen dühös voltam emiatt rájuk, de pár éve megismertem a férjemet, Lester Jerome Stewardot, aki szintén varázsló, egy félvér. Ő nem ítélt el soha, így én se lennék rá képes. Tavaly tartottuk az esküvőt, egy rokonomat sem hívtam meg. Nem is értem, miképpen jutott a tudtukra a kapcsolatunk...

Én győztem. Megnyertem a harcot a nagy, gonosz világ ellen. Még hozzá egyedül. Nem számított, hogy mindent elvettek tőlem, nem érdekelt, hogy ahol csak tudtak, alám tettek, én nem adtam fel és visszakaptam őt. Anyám tajtékzott, amikor meghallotta, hogy megházasodtam és eldobtam a Slughorn nevet egy félvér ivadék nevéért, apám csak sajnálkozott, de egy szava sem volt, talán neki volt némi bűntudata, hogy egyedül hagytak 10 éves koromtól kezdve, míg a húgom és az öcsém értetlenül állt a két csoport között.

Nem tudták elhinni, hogy a szüleink ilyen dolgot tettek volna a férjemmel, ám a bizonyítékok mind egyértelműek voltak. Ők pedig nem tehettek semmit, hogy megbékítsenek. Meg akarták ölni őt, majd balesetnek beállítani, régi és rettentően olcsó trükk, a felbérelt aurorok derítették ki az igazságot, de túl könnyen le lehetett fizetni őket. De hát tény, pénz beszél, kutya ugat, ők el tudták hallgattatni őket. A testvéreim támogatását mégis annyiban élveztem, hogy Lester kezelését magukra vállaltatták a szüleimmel, de többet ők sem tehettek. Látni is csak néha láthatom, de még mindig jobb, mintha megint nem tudnám, hogy mi van vele.

De sajnálatos módon, ezzel a kis balhéval ismét elnyertem a családom figyelmét. Hogy ne legyen feltűnő a dolog Lester balesetével és a nyomozási hírekkel kapcsolatban, hirtelen magukhoz vettek, bemutattak minden fellelhető aranyvérű ismerősüknek, mint elsőszülött lányukat, Aldora Carreen Slughorn. Kitaláltak egy szomorú mesét, hogy egy betegség miatt az írországi kúriánkban kellett felnőnöm, én pedig nem tagadhattam meg a szereplést, ahogy a családlátogatást sem, muszáj mindenkit megismernem és ha jól sejtem, jegyest keresnek...

Ha tehetném, elmenekülnék. Elrejtőznék a muglik között, hogy soha többé ne lelhessenek rám, de Lester náluk van, egy külön, a családunk pénzéből fenntartott intézetben kezelik, szigorú felügyelet alatt. Ha én elszökök, ő meghal. Egyedül a felépülésében bízok, mielőtt még találnak egy jelöltet és eltörölve az előző házasságomat, egy újabba nem kényszerítenek. Vannak ismerőseim és a Stewardok is támogatnak, nekem csak erősnek kell maradnom és a jelenlétemmel Lestert biztonságban tudnom, míg ők ki nem szabadítják. De ugye nem lesz késő?