Nem könnyű észrevétlenül elrejteni néhány különültetett növénykét, de azért meg kellett, hogy próbáljam. A magokat még nagymamámtól kaptam, azt mondta még ő is csak egyszer kisérletezett vele, ha szerencsém van és kihajt, még a hatásai is elég kellemes. Ha meg nem hajt ki, legalább jól elvoltam vele hónapokig, na persze, nagyi meg a remek kis feladatai. Szeretném ha büszke lenne rám a háklis vén bocskor, szóval beleadtam mindent, de azóta, hogy több, mint egy hónapja kicsírázott a növénykém semmi sem történt.
Hónom alatt a minirádiómmal bólogattam a zenére és közben elég ostoba fejet vághattam, mikor a kis hajtásomra néztem. Na épp ezért kértem meg Florát, hogyha úgy jön ki neki a lépés nézze már meg, hogy mit csinálhattam rosszul. Locsoltam én bizisten eleget, lehet túllocsoltam? Vagy ez is olyan, hogy altatódalt kell neki énekelni minden kedd este, mint nagyanyám kiskertjében egy-egy kedves kis növény? Nagyon szerettem volna jól csinálni, mert ez állítólag valami különleges indián cucc, amiből majd teát kell főzni, ami állítólag pont úgy néz ki, mint a jóízléssel gilisztátlanított sarat innál. Hát hogy hagyhatnék ki egy ehhez hasonló kuriózumot!
A  nap már kezd lemenni, ettől az egész melegház kissé rózsaszínes fénybeborul, amin kellemesen el is merengek. Szeretem a színeket, kicsit túlzottan is, erről árulkodhatott az is, hogy ledobván az egyenruhámat  bézs farmerbe és rózsaszín virágmintás ingbebújtam, ami alá azért felvettem egy fehér pólót, nehogy véletlen cseppet is fázzak. Nem mondom, ezt már megbántam, mert itt aztán nem lehetett szibériai viszonyokra hivatkozni.
Tegnap délután sikeresen befogtam valami mugli rádiót, szóval úgy döntöttem, hogy míg a kertészasszisztensemet várom előadok itt egy nagyáriát a látnokszőlőnek, hátha tényleg muzikális kis lelke van és majd ettől nekiáll nőni, mint a dudva.
-Hát…remélem szereted Nancy Sinatrát, kis barátom- helyezem le a rádiót egy nagyjából stabil felületre és ha Flora épp most kíván érkezni, akkor van lehetősége élvezni a műsoros növényélesztést, meg persze azt, ahogy a These boots are made for walking-ot éneklem táncikolva.

Éppen lelkesen ugrándozom, hátha attól a növénykém, majd hirtelen szarba szökken, mikor Flora befut. Nem vagyok az az ember, akit különösebben zavar, ha komplett idiótának nézik, bár azt sem mondom, hogy ezt a kis matinét bárkinek szívesen ajánlottam volna, de ha meglátta letagadni már úgysem nagyon lehet, legalább lesz egy közepesen nevetséges története.
-Oh…-fordulok Flora felé, miközben szórakozottan végigsimítom rövidre vágott szőke hajamat- ezt most csak azért mondod, mert nem adtam bele mindent, akusztikus gitárral esküszöm jobban nyomom.
Ez nem biztos, hogy igaz, de többnyire, ha nem ugrálok éneklés közben páros lábbal és táncikálok fel s alá, mintha én akarnék lenni a következő Mr. Woodstock, akkor mások többnyire nem igyekszenek zoknit tömni a számba, hogy azonnal abbahagyjam a vernyákolást. Na jó, alulmúltam magam, de szégyennek nyoma sincs, nem olyan családból származom én, hogy ilyen gondjaim legyenek, inkább csak jót nevetek az egészen és tudatosítom magamban, hogy sosem leszek operaénekes, viszont, ha hangommal vallatni lehet, akár még híres is lehetek, csak kicsit másként.
-Nézd, róla beszéltem – mutatok a növénykezdeményemre, aminek az előbb a szerenádot sikerült adnom, bár, ha Florának ennyire tetszett még az is lehetséges, hogy a kis sámánszőlőm fogja magát és inkább kirohad, minthogy tovább kelljen hallgatnia.
-Bár hete nem mozdul sehova, kicsit se nőtt, pedig rendesen locsolom és táplálom szegénykét- kezdem magyarázni a bizonyítványomat lelkesen- egyébként meg ne nézz így rám, nem illegális a kicsike. Sámánszőlő, indiánok használták és nekik sem lett tőle semmi bajuk…vagy nem találtam róla adatot, na mindegy. Szóval szerinted mi lehet a para?

Viccelt, naná, hogy viccelt, milyen hülye vagyok néha! Mosolyogva bólintok, végül is ez itt tényleg nem életem előadása volt, talán jobban megy a dolog, ha közben prüntyögök rajta mindenfélét a gitárommal, de ez most nem az a pillanat, mikor előkapom valahonnan és bizonyosságot teszek arról, hogy milyen kegyetlenül muzikális vagyok.  Látom, hogy Flora nagy meglepettséggel arcán nézegeti a növénykémet, hát igen, ritka madár a kicsike errefelé, talán Londonban is csak füvészkertben látni hasonlót, ők mondjuk valószínűleg teljesen más céllal tartják, mint amiért én ültettem el.
-Azt nem csodálom-támaszkodom lazán egy kaspónak-nem egészen őshonos ezen a kontinensen, a nagyim is hosszas könyörgések árán jutott hozzá, valami barátjától vásárolta.
Figyelem, hogy mit csinál, de jó érzéssel tölt el, ahogy a növényemhez közelít, olyan kedvesen, óvatosan ér hozzá, cseppet sem bántam meg, hogy pont őt kértem meg arra, hogy segítsen. Lett volna ötletem rajta kívül is, de paráztam tőle, hogy egyes botanikus lelkek nem tudták volna megfelelően értékelni vagy esetleg rohantok volna a tanári kar valamelyik tagjához árulkodni, hogy a fura hippigyerek drogot termeszt az üvegházban, pedig ez egyáltalán nem drog. Tény, hogy nagyobb dózisban hallucinogén, de én nem erre akarom használni, másnak meg esélye sem lesz rá, mert nem fogok akkora mennyiséget adni senkinek, hogy itt saját szemével lássa eljönni az apokalipszis négy lovasát kis piros traktoron, az azért durva lenne. Nem mondom, hogy nem próbálnám ki, de jó nevelés vagyok, nagyapa azt mondta, hogy valóban minősíthetetlenül be szeretnék állni, akkor legyek olyan figyelmes és felelősségteljes, hogy nem tőlük távol teszem, ha valami félremegy, mégiscsak ők tudnak segíteni, de azt is csak akkor, ha épp fizikailag is mellettem vannak.
-Hmm…-mondom ezt mind és leülök mellé, hogy onnan sasoljuk a kis cukiságomat – otthon csak egy Sámánszőlőnk van, de az legalább fél méteresre nőtt és a levelei sokkal nagyobbak. A hőmérséklet megfelelő, innentől a trágyára tudok gyanakodni vagy arra, hogy nincs oda a társaságért, szerinted mi az a sárga ott mellette?