To my dearest Olivia

Mindig is elkápráztatott a varázs és varázstalan világ azon alantas kényszeressége, hogy fontosabb ügyeiket a számmisztika jegyében mindig valamely „mágikus”  időpontban vigyék véghez. 12 hónapra osztottuk le az évet, a mugliknak szentháromságuk van, a gyógynövények nagy részét déli 12-kor szakasztjuk le vagy éjfélkor, mikor az élők s holtak közti határ a legvékonyabb, s bár általában 3 királyfiról szólnak a mesék, igazából mindegyik paraszt a lelke mélyén, Hamupipőkének is 12-t ütött az óra, de még szegény sárkányokat is arra késztetik, hogy holmi urbán legenda miatt azért szomorkodjanak, mert 7 helyett csak egy fejjel áldotta meg őket a sors.
Én viszont, akinek a génjeiben már a kezdetekkor bizonyosan félrecsusszanhatott valami, egy megmagyarázhatatlan belső késztetéstől sarkallva, mindig is utáltam a szabálykövetés eme formáját (is). Így történhetett meg, hogy egy novemberi éjszakán, pontban 1 óra 37 perckor, csak hogy véletlenül se legyen kerek a szám, kuncogó lányok iramodtak meg a folyosók óvó sötétjében az ötödik emelet felé.
- Vee, ígérem neked, ez a meglepetés sokkal jobb lesz, mint az előző! – karolom át tőlem megszokott vehemenciával szobatársam vállát. Bevallom, a múltkor rossz ötlet volt elcipelni magammal a buliba, aminek mint utóbb kiderült igencsak necces lett a vége, de most egészen biztos vagyok benne, hogy ennek valóban örülni fog.
- Megérdemlünk egy kis kényeztetést! – győzködöm, ha kell, ha nem, de nem árulom el, hogy hová is megyünk, csak egymás lábában botladozva haladunk a cél felé. Nem merek pálcámmal fényt „csiholni”, nehogy még időnap előtt lebukjunk.
- Oci is hamarosan csatlakozik hozzánk, csak még van egy kis elintéznivalója. De mi addig is szórakozunk egy jót! – súgom Vee fülébe és hatalmas puszit nyomok az arcára. Szegény lány, első év óta arra kényszerül, hogy két ilyen megzabolázhatatlan perszóna közt rendet tegyen és mi még csak meg sem köszöntük neki rendesen ezidáig.
- Ohh, nézd, itt is vagyunk! – állok meg egy nagy ajtó előtt, ami mögött bizonyám... ott van maga a buborékos habkönnyű menyország! – Ma éjszaka, kedves Miss Collins, igazi prefektusnak érezheti magát! Már csak a jelszó kell és.... oh – megakad a hangom és erősen koncentrálni kezdek. – Azt hiszem elfelejtettem mit mondott Peter. Igazán cifra, hugrásokhoz nem illő, nagy gondossággal megválogatott szitokszókat is a fejemhez vágott, amikor behajtottam a tartozását. – magyarázom Vennek, így igyekeztem időt nyerni, még mielőtt elkezdene győzködni, hogy ez mégsem túl jó ötlet, menjünk inkább  vissza. Random eszembe jutó szavakat kezdek dobálni az ajtó felé, hátha az egyiktől megilletődik.
- Békanyál sampon.... záptojásos reggeli.... vastagbél masni....