"Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!" Folyton csak ezt hallom magam körül. Nem elég, hogy a szüleim nem unják az ilyesmit, most még a tanárainktól is hallgathatom a jól ismert szlogent, ami lassanként a könyökömön jön ki, miszerint ismétlés a tudás anyja. Ja, ja, persze, értem én, mert rendben van, gyakorolni kell, de hé! Azt azért senki ne mondja nekem, hogy csak ebből áll a világ meg az élet! Na jó, de, a hollóhátasok valószínűleg úgyis ezt mondanák, szóval igazából mindegy, de... akkor is! Basszus, a szórakozás hol marad, ha szabad kérdeznem? Hát, ha a felnőtteken múlik, akkor sajnos sehol. Meg... Merlin szerelmére! Mégis mit gondolnak, hogy nem vagyok elég felelősségteljes, és nem tanulok? Oké, mondjuk a felelősséggel tényleg nem túl jó a viszonyom, de egyszer még ez is megváltozhat. Ilyen gondolatok közepette baktatok a tópart felé, mert a víz látványa valamilyen fura oknál fogva mindig megnyugtat. Most pedig igazán rámfér, hogy valami elvonja a figyelmemet a tanulásról. Persze ha időközben valaki kiszúrja, hogy itt vagyok, és megállít, akkor elnapolódik a vízbámulás, de annyi baj legyen. Mondjuk valószínűleg nekem is a könyvtárban lenne a helyem, hogy jólnevelten, könyveket bújva okosodjak vagy gyakoroljak, de sosem voltam az a szabálykövető fajta, szóval... Illetve de, a saját szabályaimat igenis követem. Ha meg nem tetszik, akkor ennyi volt, nem kell velem törődni, és kész. És még csúnyán se kell néznem hozzá... ez azért nem semmi. Azért nem vagyok bunkó - annyira - , és ha esetleg segítséget kérnek, akkor segítek az illetőnek, már ha nem túl nagy marhaság, amivel problémája akadt. Marhaságokból nekem is van jópár az életemben sajnos.
Még, hogy a Roxfotban jó. Valakinek biztos, de nem nekem. Megrázom a fejem. Nem tetszik, hogy itt kell lennem. Otthon lenni sokkal jobb volt. Persze a tesóimnak könnyű, nekik biztos minden olyan egyszerűen ment. Nekem még az alapvető varázslással is meggyűlik a bajom. Bár még nem is olyan régen kezdődött el az iskola. Lehet, hogy később bele fogok jönni. Talán én is olyan jó leszek, mint a többiek. Osztályelső… sose leszek, de milyen jó lenne. A szüleim biztos büszkék lennének rám. Másban úgy se tűnhetek ki a tesóim közül, ők már minden mást elértek. Én vagyok a legkisebb, még soha nem voltam semmiben a legjobb. De olyan jó lenne egyszer. Ahogy kilépek a nagy bejárati ajtón, körülnézek. Gyakorolni szeretnék, de nem tudom, hova bújhatnék el. Kezemben Sunnyt, a plüssnyuszit szorongatom. Anyáék mindig mondják tizenegy évesen jó lenne már elhagyni és felnőni. Azt mondják a játékok gyerekeknek valók, de én nem akarok még felnőni. Olyan nagy ez az iskola és még szokatlan is. Otthon nem sok barátom volt, itt viszont még senkit sem találtam, akivel jól érezném magam. Megszorítom a kabátomba rejtett pálcámat, ahogy átvágok a birtokon. Azt hiszem a folyóparton jó lesz, ott talán senki nem fog észrevenni. De ahogy közelebb lépek egy fiút pillantok meg, aki épp a vizet nézi. Egy ideig egyhelyben toporgok, nem akarom megzavarni. Aztán támad egy ötletem. Mi lenne, ha tőle kérnék segítséget? Jóval idősebbnek tűnik nálam, biztos ügyesebb is. Szerintem Michaellel lehet egyidős, ő sose akar velem foglalkozni. De ez a fiú jó fejnek tűnik. Nem olyan szobában gubbasztós típus. - Szia! – köszönök neki, de a távolságot megtartom. Ha úgy tűnne, hogy nem kíváncsi a társaságomra, még el tudok futni előle. De remélem erre nem lesz szükségem. - Lya vagyok – mutatkozok be, kabátomban ismét a pálcámat keresem. De azt ugyan nem tudom, mit is kezdhetnék vele. Megvédeni biztosan nem tudnám magam, másra meg nem igazán használhatom.
Alex R. Emerson kedveli
I solemnly swear
I am up to no good
Alex R. Emerson
C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
48
▽ Avatar :
Hero Fiennes - Tiffin
»
»Kedd 29 Dec. - 17:40
Lya & Alex
"Is everything alright?"
Őszintén szólva fogalmam sincs, mit nem lehet érteni a "húzz már innen a fenébe!" "kérésen". Mondjuk tény, hogy több sebből is vérzik a történet... nevezetesen, hogy nem kérés volt, hanem felszólítás, valamint hogy gyakorlatilag az orrom alatt motyogtam, szóval szinte csodaszámba megy, ha bárki is hallotta... hacsak nem tud szájról olvasni. Vagy nem legilimentor. Nem mintha nem hinnék a csodákban, mert hát csak egy varázslóiskolában töltöm az időm nagy részét, de akkor is. Na mindegy, ez egyáltalán nem változtat azon a tényen, hogy egyesek igencsak értetlenek tudnak lenni. És akkor még igencsak finoman fejeztem ki magam. Pff! A baj csak az, hogy ez lassan már automatikusan működik nálam, és nem biztos, hogy mindenkit is el kéne hajtani melegebb éghajlatra. Egyrészt mert akkor túl sokan lesznek egy helyen, és értem én, hogy sok jó ember kis helyen is elfér - tartja az ismert mugli mondás -, de akkor is, most minek szorongjanak összevissza? Na ugye. Ezért is veszek legalább két - három mély lélegzetet, mielőtt megszólalnék, mikor egy ismeretlen hangot hallok nem messze tőlem. Mi a fene? Viszont okos kislánynak tűnik, mert tartja a távolságot... ez már jó kezdés. - Szia! Keresel valamit? Mérem végig hűvös tekintettel, közben persze figyelek az esetleges válaszra. Azt ugyan nem tudom meg, hogy keres -e valamit, az viszont kiderül, hogy Lyának hívják. Hát, ma is tanultam valamit. Nem azt és nem olyat, amilyet a tanáraok szeretnének a fejünkbe tölteni, de sebaj. - Az én nevem Alex. Szóval, mi a helyzet, Lya? Keresel valamit? Elég elveszettnek látszol... Persze simán lehet, hogy tévedek, de ha mégsem, akkor viszont nem fogom egyedül hagyni... csak a lelkére kötöm, hogy ne szóljon róla, én segítettem neki. Na nem azért, mert zavarna vagy érdekelne, mit szólnának a többiek, csak... ne, és kész.
Nem felelek neki azonnal. Valójában nem keresek semmit, vagy legalábbis amikor elindultam a szobámból, akkor még nem kerestem. Most viszont, hogy itt vagyok és ő is itt van, akár segíthet is. Bár a szeméből nem pont a kedvességet lehet kiolvasni. Lehet az sem segített így elsőre, hogy nem válaszoltam neki azonnal. -Nem, keresek semmit – felem végül, mire másodszorra is felteszi a kérdést. Érdekes, hogy ő még a nevét sem árulta el. De nem baj, ha titokzatos idegen akar maradni, én nem bánom. Elengedem a kabátom, majd teszek egy lépést felé. De csak óvatosan, még nem invitált közelebb, úgyhogy addig nem is szeretnék belemászni a személyes terébe. -De ha segítenél, annak nagyon örülnék – bököm ki, hogy miért is zavartam meg a víz bámulásában. Egyébként nem értem, mi olyan élvezetes lehet abban, ha valaki csak néz valamit, ami meg se mozdul. De nem az én dolgom, ő biztos tudja. Nem is biztos, jó fej, már nem is tűnik annak. Legalábbis a szemei nem ezt tükrözik. -Vagy… játszhatnál is velem – reménykedek, hogy igent mondd, de nem úgy néz ki, mint aki hajlani rá. Tévedni azért lehet, kitalálhatna valami jó, de nem veszélyes játékot. -Ha játszani nem akarsz, akkor esetleg, megmutathatnád, hogy mit rontok el, amikor varázsolni akarok. Most tanultunk egy újat és nekem nagyon nem akar sikerülni, pedig azt hittem ez nem lehet olyan nehéz. Apukám mugli, ő nem tud varázsolni, de a családom többi része, mind kitűnően értenek hozzá– szinte egy szuszra darálom le neki a monológomat. Nem is tudom, miért osztottam meg ennyi mindent egy idegennel. Talán így több esélyem lesz arra, hogy megmutatja, ő hogyan csinálja és mi az, amitől nekem is menni fog. Anya azt mondta idegenekkel nem osszam meg, hogy apa mugli, mert nem tudom kivel állok szemben. Lehet, hogy a családom miatt bántani fognak. De ő nem tűnik olyannak, mint aki bántani akarna.
Alex R. Emerson kedveli
I solemnly swear
I am up to no good
Alex R. Emerson
C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
48
▽ Avatar :
Hero Fiennes - Tiffin
»
»Kedd 29 Dec. - 18:29
Lya & Alex
"Is everything alright?"
Pár pillanatig csak némán figyelem, majd mikor kijelenti, hogy nem keres semmit, akkor egy apró bólintással jelzem, hogy értem. Szóval nem keres semmit. Hát... nem pont úgy néz ki, mint aki nem keres semmit se, de ha ő mondja, akkor biztos így van. Nem kell mindenen túl sokat lovagolni, semmi értelme. Már épp kezdenék megnyugodni, hogy igazából semmit nem szeretne, tőlem legalábbis nem, aztán a segítségkérésnél kissé felszalad a szemöldököm, mert hát el sem tudom képzelni, hogy mégis miben is tudnék én segíteni neki. A játék ötletét hallva meg aztán még feljebb szaladt a szemöldököm. - Mi a szösz? Lya... játszani? Én? Mégis mit? Nagyokat pislogok, mert tényleg fura a helyzet, de ez van, ha már felhozta, akkor mondja végig, amit szeretne. - Akkor most lassabban, ha lehet. Szóval apukád mugli... világos. Illetve ha jól értem, akkor azt szeretnéd, hogy segítsek gyakorolni... jól gondolom? Oké... akkor gyakoroljunk! Mit tanultatok? Nem igazán vagyok képben az elsős - másodikos tananyaggal, régen volt már. De ahogy elnézem nem igazán lehet idősebb maximum 12 évesnél, szóval nem csodálom, hogy nem mindig megy neki. A nehezebb varázslatokkal még van, hogy én is megszenvedek. Ezt persze neki nem kell tudni. Kicsit ijedtnek tűnik, de semmi baj, majd rájön, hogy nem kell félnie. Majd kiismeri az iskolát és a többieket, és megtanul boldogulni... én is idegeskedtem az elején.
Úgy látom sikerült meglepnem. Felnevetek. Ezek szerint nem sokan kérnek tőle segítséget, játszani meg pláne nem hívják. Elgondolkozom. Akkor vajon ő milyen játékot is tudna nekem itt kitalálni, itt az iskolában. -Nem tudom, hogy itt az iskolában milyen játékokat lehet játszani. Azt hittem te kitalálsz nekem valami újat. Biztos sok izgalmas dolgot lehet itt csinálni – tárom szét a kezem. Ő mégis csak idősebb, biztos volt már része sok mókában és persze izgalomban. -Ne legyen veszélyes, de bármi jó lesz, amit kitalálsz – rajta a sor. Biztos tud olyat, amit én még nem ismerek. -Már olyan régen játszottak velem – szontyolodok el. Utoljára még otthon, a képzeletbeli barátaimmal. De ők nem jöttek velem az iskolába. Lehet már nem is látom őket többé. -Igen, apa nem tud varázsolni – magyarázom. Lehet, hogy nem is olyan nagy szó ez a mugli. Lehet nem is ismerik olyan sokan, mint ahogy anya mesélte. Bár az idegen azt mondta érti, de azért csak elmagyaráztam neki ismét. -Mondd csak, te nem akarod megmondani a neved? – jó lenne azért őt is a nevén szólítani. Ha már eltöltünk és ha eltöltünk, egy kis időt együtt akkor jó lenne tudnom. -Szupi – csapom össze a tenyerem. Ezek szerint a következő órán már bemutathatom, hogy én is tudok annyit, mint a többiek. -A Lumost – remélem nem nevet ki. Ez egy egyszerű varázslatnak tűnik, de nekem gondot okoz. Közben már elő is veszem a pálcám. -Nézd csak, én így csinálom – most már odasétálok mellé, hogy jól lássa mi az, amit elronthatok. -Lumos! – mondom ki a varázsigét és a kezemmel megpróbálom a hozzá tartozó mozdulatot imitálni.
Alex R. Emerson kedveli
I solemnly swear
I am up to no good
Alex R. Emerson
C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
48
▽ Avatar :
Hero Fiennes - Tiffin
»
»Kedd 29 Dec. - 23:32
Lya & Alex
"Is everything alright?"
Majdnem megérdeklődöm tőle, hogy ugyanmár, mégis mi olyan fenemód vicces. Már nyitom is a számat, aztán hirtelen rájövök, hogy nagy valószínűséggel én vagyok olyan vicces, úgyhogy inkább becsukom és nem szólok semmit, csak csöndben meresztem rá a szemeimet. Lehet, hogy megijed, de akkor még épp időben megtanulja, hogy ne beszéljen mindent összevissza, mert nem mindenki nézi el neki, csak azért, mert még kicsi. - Játszani? Hát... nem is tudom! Gyakorlatilag bármivel lehet szórakozni, csak a fantáziádnak kell jól működnie. Bár... azt nem mondom, hogy mindegyik veszélytelennek minősíthető, de játszani, szórakozni mindennel lehet. Mit szeretnél csinálni? Persze, kitalálhatok neked valamit, csak attól tartok, a végén még én kapnék, mert bajod esne. Azt pedig egyáltalán nem szeretném. Mármint hogy a tanárok nekemessenek, mert bajod esett. Pontosítok gyorsan, még mielőtt azt hinné, hogy őt féltem. Mondjuk akár még félthetem is, mert gyakorlatilag öt perce sincs, hogy elmondtam neki a nevemet, erre most megint azt szeretné, ha elmondanám neki. - Lya, nem figyeltél? Esetleg amnéziás vagy? Vagy aranyhal? Körülbelül öt perce mondtam, hogy Alexnek hívnak. Ha az órákon is így figyelsz, akkor nem csodálom, hogy nem mennek a varázslatok. Sokszor megkaptam már, hogy nem nézem, kivel beszélek, csak mondom a magamét... hát, ez most sincs másként. Nagyon csodálkoznék rajta, ha szegény lány nem menne el sírva ezek után. De ha engem kibír, akkor ezek után gyerekjáték lesz a Roxfort. - Tudom, mit jelent a mugli... az én nagypapám is az. Ötletem sincs, ezt miért is mondtam el neki, csak úgy... kicsúszott a számon. Annyi baj legyen. - Na, de most komolyan! Lumos? Rendben, mutasd! Kérem a tőlem telhető legkedvesebben, majd figyelmesen szemlélem a próbálkozását, ami sajnos sikertelenül végződik, pedig ez még tényleg egy könnyű varázslatnak minősül. Figyelem a mozdulatait, elvileg mindent jól csinál, és mégsem sikerül neki... nem értem, mi lehet a gond. Hacsak... mi van, ha nem a mozdulatokkal van a gond? - A mozdulataid tiszták, és a varázsigét is tudod, mégsem sikerül. Mondd csak... amikor kimondod a varázsigét elképzeled, hogy fény jön elő a pálcád végéből? Mert ha esetleg nem, akkor talán ez lehet a gond... agyban is ott kell lenned, mikor varázsolsz. Ha nem hiszel benne, hogy működni fog az adott varázslat, akkor az egészet ki lehet dobni a fenébe. Próbáld meg még egyszer, jó? Hátha most menni fog! Remélem, nem sértődik meg azon, amiket mondtam, de ő kérdezte, tudok -e segíteni, az pedig azzal jár, hogy elmondom a véleményemet. A véleményem meg... na, az néha fájdalmas tud lenni.
-Most mi a baj? – kérdezem miután befejezem a nevetést. Olyan mintha mondani akarna valamit, de aztán mégsem teszi. Helyette csak engem néz. Végig nézek magamon, hátha akad valami furcsa rajtam. De semmit sem veszek észre. Csak Sunnyt, a nyuszimat, aki a kabátzsebemből kandikál ki. A folyó felé tartva rejtettem el. -Ő, Sunny, a nyuszim – magyarázom miközben előveszem. Remélem nem fog kinevetni. Még nem láttam, hogy másnak is lenne plüsse az iskolában. -Nem lesz bajom, megígérem – mosolygok rá. Bár azért jó lenne, ha nem valami veszélyeset találna ki. -Mondjuk lehetne valami vicceset – valami olyat, amivel jól lehet szórakozni. Amit ő is és én is élvezni tudok. Nem vagyunk egy korosztály, biztos neki más elképzelése van arról, hogy mi vicces és mi nem. -Ne haragudj… elkalandoztam – vallom be és lesütöm a szemem. Ó, de hányszor hallom azt, hogy Lya miért nem figyelsz? Pedig próbálok, csak néha nagyon nehéz, ha más gondolataim támadnak miközben valaki hozzám beszél. Azért kedvesebb is lehetne, nem kellene ennyire gonosznak lennie. De már megszoktam, hogy a fiúk nem mindig aranyosak, ő is csak ugyanolyan lehet, mint a többi. -Tényleg? – kerekednek el a szemeim. -De ezt nem lehet elmondani senkinek, nem tudod, hogy ki akar ez miatt neked rosszat – magyarázom halkan, ahogy anya is tette velem. -Miért, te talán úgy kerültél ide, hogy azonnal tudtad az összes varázsigét? Neked nem is kellett semmit megtanulnod? – ez egy kicsit erősre sikeredett, de nem akarom, hogy lenézzen, azért, mert még nem megy. -Bocsi, ezt nem akartam kimondani – szabadkozok. Ha azt akarom, hogy segítsen, akkor nem mondhatok ki olyanokat, amiktől meggondolná magát és elküldene. -Igazad van, nem szoktam elképzelni – nem is tudtam, hogy az is lényeges lehet. Ismét felveszem a pozíciót. -Lumos!– ismétlem el a varázsigét. Megpróbálok erősen koncentrálni a fényre. Még a szemem is becsukom és össze is szorítom, hogy még inkább el tudjam képzelni ahogy a varázspálcám felragyog. Várok pár másodpercet mielőtt kinyitnám a szemem, majd a pálcára nézek. -Nem sikerül – nyafogok. Nem értem mi a baj velem. Lehet, hogy olyan vagyok, mint apa és nekem soha nem is fog sikerülni?
Kezdőlap
"Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!"
Nem felelek neki azonnal. Valójában nem keresek semmit, vagy legalábbis amikor elindultam a szobámból, akkor még nem kerestem. Most viszont, hogy itt vagyok és ő is itt van, akár segíthet is. Bár a szeméből nem pont a kedvességet lehet kiolvasni. Lehet az sem segített így elsőre, hogy nem válaszoltam neki azonnal. 
