Úgy születtem, hogy olyan akartam lenni mint Sirius. Anyánk és apánk szeme fénye, a következő Black örökös. Mivel már apró koromban éreztették velem a különbséget, végül elhatároztam, hogy a szüleimhez hasonló akarok lenni, hiszen csak úgy érhetem el, hogy megbecsüljenek és észrevegyenek. Ez az évek alatt nem változott meg, tartottam magam az eszmékhez, a tanultakhoz, a hallottakhoz és miután anyám egyre többet vitázott össze idősebbik örökösével, bennem egyre inkább lobbant fel a tűz, hogy hamarosan eljön az én időm.
Csendes gyermek voltam, de rendkívül elkötelezett és ambiciózus. Sokszor csak a paraván mögül volt lehetőségem figyelni a történéseket, de úgy éreztem, mindig jobban teljesítek a fivéremnél. Kifinomultabban beszéltem, az ingem mindig be volt tűrve, sosem késtem el a vacsoráról és a fontos családi eseményekről. Hazautaztam a szünetekben, gondoskodtam ajándékokról, küldtem leveleket.

Társaságban sokszor arrogáns és szótlan vagyok, nem állok szóba mindenkivel. Tekintélyt parancsolónak mondanak, szabálykövetőnek, okosnak. Nem szeretek túlzottan viccelődni, de ha mégis, sokan nem értik a vicceim. Baráti társaságában nyílok meg maximum, akkor sokkal felszabadultabb és lazább leszek. Jól érződik rajtam a sznobság, főleg amióta a bátyám kitagadták a családból és én lettem a fő örökös. Mindig igyekszem kifinomultan viselkedni, akik megérdemlik azokhoz illendőn szólok, de ettől eltekintve még érzéketlen  vagyok és nehezen engedek magamhoz közel másokat. Szüleimtől tökéletesen átvettem az előítéletes ember szerepét. A jövőmről nagy elképzeléseim vannak, ám még nem gondolkodom hosszútávra, viszont céltudatosságom és a szüleimhez való kötődésem, a szívem egyértelműen Voldemort Nagyúr felé visz. Jelenleg az egész életem képes lennék családomnak szentelni, még ha ez miatt át is kell gázolnom másokon, én csak bizonyítani akarok.

Szabadidőmben a Mardekár kviddics csapatában játszom hajtóként, de fő áhított posztom mindig is a fogó volt és idén is dühös lettem, amikor a Zabini lány elhalászta előlem a pozíciót. Nagyon jól értek a bájitaltanhoz, a Slug Klub tagja vagyok és kiemelkedően érdekel és fejlesztem magam mérgek és különleges bájitalok tudományában. Szüleimtől éveken keresztül tanultam, leginkább a fekete mágiáról - a családunknak sok-sok éve tulajdonában van több illegális fekete mágiával készített tárgy - így ez az ágazat is nagyon érdekel és ebben is kiemelkedően teljesítek általában.      

Uralkodói családba születtél fiam.
Toujours Pur.
Mindig tartsd szem előtt a jövőnket.

Már egészen kiskoromban megtanították velem a családunk történetét. Talán ez volt az a könyv, amit mindig felolvastak nekünk elalvás előtt, talán ez volt az a könyv, amiből mi magunk is olvasni tanultunk. Mindenesetre nagyjából amióta beszélni tudok, azóta ismerem az egész vérvonalat, az egész családfát, az egész falikárpitot, még azoknak a nevét is, akik megpörkölődtek az évek során, akiket kitagadtak, akiknek a tetteik és a bűnük beszennyezte volna a családunk makulátlan, nemes és ősi nevét. A varázslók történelmébe beírta már az évek folyamán a nevét néhány Black és a családjaink a mai napig arra törekednek, hogy ne szakítsuk meg a hagyományokat, mert nekünk ez megadatott, nekünk ezt őriznünk kell.
A famíliánk történelme egészen az 1800-as évek elejére vezethető vissza, Licorus Black aranyvérű varázslóhoz. A családom már akkor is azon elvek szerint élt, mint ahogyan a mai napig. Mondhatjuk magunkat régimódinak, de én mindezt inkább hagyományőrzésnek és tiszteletmutatásnak nevezném. Mindenki számára ismerős lehet még Phineas Nigellus Black neve, akit a mai napig a Roxfort legkevésbé népszerű igazgatójaként emlegetnek. A családban nem maradt meg sok információnk arról, hogy akkoriban ő milyen elveket vallott és vérbeli Mardekárosként milyen szankciókat hozott az iskolában élő mugliszületésűekkel, vérárulókkal kapcsolatban, de egyszer biztosan utána fogok járni, hiszen valahol fel kellett, hogy jegyezzék munkásságát. A terjedelmes és hosszú családfánk jóvoltából nagyjából mondhatjuk, hogy az összes aranyvérű famíliával rokonságban állunk valamilyen úton módon, csak hogy néhányat megemlítsek közülük, akik méltók is rá:  Flint, Yaxley, Crabbe, Rosier és természetesen a Black család másik, még érdemes ága.
A testvérem Sirius és én egy őseinkhez hasonlóan szigorú, szokásokat megkövetelő családba születtünk bele. Orion és Walburga Black másodunokatestvérek - de előtte is nagy százalékban házasodtak rokonok a rokonsággal. Kiskoromtól kezdve éreztették velem, hogy én csak a második vagyok. Sirius akármennyire is különbözött tőlünk, a szüleink a végsőkig tolták hátulról és próbálták belenevelni a Blackséget. Mivel nem sikerült és nemrégiben hivatalosan is elutasította a család fontos elveit, ezért anyám dühében leégette őt a kárpitról, ezzel kitagadva az örökségből és innentől kezdve minden, MINDEN rám szállt. Mivel nem ódzkodom a hagyományainktól és igenis bizonyítani akarok, ezért mindent megteszek azért, hogy a jövőben tovább tudjam vinni a Black hagyományokat. Nagy valószínűséggel még vajmi kevés tapasztalatom van és oly keveset tudok, de abban biztos vagyok, hogy innentől kezdve ez a helyzet óriási fordulatot fog venni és az életem más - konkrét irányba terelődik.

Az ajtóban állva leskelődtem. A félhomályban nehezen lehetett látni, de a gyenge lámpák fénye aprón megvilágította a szobában ácsorgó két alakot. Sirius a makacsságával a pódiumon állt egyik lábáról a másikra, miközben anyám a dísztalárját igazgatta a tükörben nézegetve legnagyobb, legkiemelkedőbb fiát. Alig volt magasabb egyhúsznál, és komolyan két percig nem tudta csendben hallgatni anyám instrukcióit. Csak irigykedtem ott az ajtóban állva, egy csepp szülői törődésre vágyva, de tudom, hogy nekem csak a házimanónk által megigazított dísztalár marad, hogy ugyan a bálban Sirius oldalán állhatok, de mégis minden kíváncsi szem rá fog szegeződni. A feketehajú, aprócska, vékony, fehérbőrű kisfiú most csak elveszik a tömegben, az óriások között, egy házimanó terelgetésével és pátyolgatásával, majd miután megmutatták őt a közszemlének, hisz amúgy sem ért semmit abból, ami itt történik, már mehet is az ágyba. Még ha Sirius maradhat is, még ha én bizonyos vagyok abban, hogy hamarabb tudom elmondani a felmenőink neveit ABC sorrendben, még ha én is meg akarom mutatni, hogy méltó vagyok... De csak második a sorban, csak a második.



- Soha nem érte még a családunkat ekkora szégyen!
- Kész gyalázat, hogy engedhettük...?!
- Mondtam én, hogy a fiúval valami nincs rendben...
- Még, hogy Griffendél... a mi családunkban, Griffendél?! Ez csak valami tévedés lehet!

A lépcsőn ültem, ők kiabáltak. Azon a napon több bagoly is érkezett hozzánk. Anyám visított, apám őrjöngött, bennem meg egyre inkább feléledt a káröröm. Tudtam, hogy nemsokára eljöhet az én időm, tudtam, hogy ezzel Sirius elkezdett lecsúszni a létrán, amin eddig a szüleim felfelé tuszkolták. Nem éreztem semmi mást a bátyám irányában, hisz sosem álltunk közel egymáshoz, sosem beszélgettünk bizalmasan, így, hogy ő már a Roxfortban van, pedig még inkább el fogunk távolodni egymástól.


- MARDEKÁR!
A süveg még csak igazán a fejemre sem került, én pedig büszkén álltam fel a székről és a házam irányába indultam. Tekintetemmel Siriust kerestem, gondoltam megvetőn nézek felé, gondoltam büszkén - hogy most eljött az én időm, hogy immár nem ő lesz az, akivel mindig foglalkoznak. Majd pátyolgathatja őt a házimanó, majd felmehet ő a bálokról korábban. Ám láthatóan nem érdekelte mindez. Ő csak beszélgetett és nevetett azokkal a fiúkkal az asztaluknál, én pedig kissé csalódottan vontam el onnan a tekintetem és ültem le az asztalhoz, hogy elfogyasszam az első vacsorámat a Roxfortban, a helyen, ami otthont ad nekem a következő hét évben.


- Mr. Black, megtiszteltetés lenne, ha részt venne a szokásos évi karácsonyi partimon! Remélem elfogadja a meghívást... - Ahogy a Siriusba beleölt sok év egyáltalán nem látszott kifizetődni, úgy lassan én elkezdtem előlépni az árnyékből. Ezt Horace Slughorn professzor elismerő tekintete is jól tükrözte. Nem volt titok már első éves koromtól fogva, hogy értek a bájitalokhoz és ezután nagyrészt erre kezdtem el építeni a tudásomat.
- Természetesen ott leszek, Slughorn Professzor. Köszönöm. - Egy sejtelmes mosoly, egy büszke megjelenés, egy hátul összekulcsolt kéz tökéletes mintadiákká tesz számára. Ugyan tudom, hogy sokan mások is részt fognak venni ezen a partin, de hallottam már pár felettem járó Mardekárostól, hogy a két lépés távolságot megtartjuk a partin. Egyébként sem mutatkoznék egy sárvérűvel vagy egy vérárulóval, ezért még a megfelelő partnert is meg kell találnom magamnak az estélyhez. A klubhelyiségünkben sorban állnak értem az ígéretesebbnél ígéretesebb hölgyek, de mivel jól tudják rólam, hogy nem vagyok egy szoknyapecér és miután több alkalommal is elutasítok valakit, már kevésbé mernek hozzám közeledni. Ha tehetem és valami esemény van, amire kötelezően párral kell részt venni, akkor is inkább a baráti társaságomból invitálok meg valakit. Szerencsére nekem van időm még a jó feleség választásáig, hiszen a szüleink először úgyis Sirius bátyámat próbálják meg még a 'jó' út felé terelgetni és rendeznek el neki egy házasságot...


- Black, igazak a hírek? A bátyádat tényleg kitagadták a családból? - Nem is számítottam másra a kilenc és háromnegyedik vágányról felszállva a Roxfort Expresszre, minthogy az első adandó alkalommal valaki feltegye ezt a kérdést. Sokan kárörvendve fogadták a hírt, mások boldogok voltak, én pedig közömbös. Közömbös, hiszen már évek óta szemtanúja voltam a Sirius és a családunk közötti harcnak Évek óta húzzák és vonták egymást és számomra már a kezdetektől egyértelmű volt, hogy ennek előbb vagy utóbb ez lesz a vége...

Visszaemlékezve arra a napra, a szobámba ücsörögtem és Libatius Tinctor: Bájitaltan haladóknak című kötetének egyik legérdekesebb fejezetét olvasva, az Élő Halál Esszenciája receptjéről, amikor anyám visító hangja ütötte meg a fülemet. Ez minden napos volt nálunk a nyár folyamán, így ügyet sem vetve rá folytattam az olvasást az olajlámpám fényénél. Sipor viszont idegesen hopponált a szobámba.
- Mit akarsz, Sipor?! Nem látod, hogy épp elfoglalt vagyok?! - Mivel nem tudtam megfelelően odakoncentrálni a receptre, ezért haragosan összecsaptam a könyvet és felálltam, hogy megközelítsem a manót, aki a nadrágomnál fogva az ajtó felé kezdett el húzni.
- Regulus gazdámnak le kell mennie, óriási nagy a baj... De az az áruló végre megkapja amit érdemel Black Úrnőtől! - Itt már nem volt számomra kérdés, hogy mi zajlik odalenn. Ahogy megközelítettem a lépcsőfordulóban a családfánk szobáját, egyre rettenetesebb hangok szűrődtek ki onnan. Valamiért hevesebben kezdett verni a szívem, de abban a percben nem tudtam volna megmondani, hogy azért, mert végre eljött az én időm, vagy azért mert némileg bánnám, ha anyánk addig bosszantaná magát, még meg nem ölné az idősebbik fiát. A jelek mind az utóbbira utaltak, ám amikor vörös és zöld átkok röppentek a sötét szobából ki, magam is leindultam.
Sirius az ajtóban nekem ütközött, de már szót nem váltottunk egymással, ahogy akkor sem, amikor a cuccaival együtt elhagyta ezt a házat - valószínűleg örökre. A családfánk legalábbis ezt tükrözte nekem, hiszen a fivérem jól kivehető arca többé már nem volt a kárpiton, csak helyén egy nagy fekete paca...

Nem válaszoltam a kérdezősködőknek, csak magam mögött húzva a bőröndömet vágtam át a vonat kocsijain, ameddig a Mardekárosokhoz nem értem. A szüleim egészen nagy elvárásokkal indítottak útnak az iskolába. Végre kihasználhatom, hogy nem vagyok egy szellem többé, végre kihasználhatom, hogy én is Blacknek születtem... igazibbnak, mint a bátyám. Úgy égtem most el, mint egy idős főnix madár és úgy kelek most új életre a hamvaimból, mint egy teljesen más Regulus.