A polcomon heverő bájitaltan könyvek között kivételesen nem találtam meg a megfelelőt a tökéletes beadandó elkészítéséhez. Slughorn professzor a legjobbat várja tőlem, ezt tudom és egyébként magam sem szeretnék várakozáson alul teljesíteni. Már kiemelt helyet kaptam a klubjában, amit természetesen megbecsülök és mivel ez a tantárgy az egyik, ami ki tud zökkenteni a mindennapokból, oda is teszem magam a legmegfelelőbben. A könyvtár felé veszem tehát az irányt, kivételesen egyedül, a sleppemet hátrahagyva a klubhelyiségben. Egyikük sincs toppon a témában természetesen, de engem különösképp nem érdekel, hogyan oldják majd meg a beadandót és ezt pontosan tudják is rólam. Az évek alatt sok minden történt velünk, de a tanulás volt az egyetlen, amiben csak a magam érdekeit néztem és ez valószínűleg ez után sem fog változni. Nem szeretek másokkal együtt dolgozni, a közös feladatokat is igyekszem a lehető legminimálisabbra csökkenteni vagy épp úgy elvégezni, hogyha már muszáj, hogy mindenki a kijelölt résszel foglalkozik. A bájitalok szekció már nagyon ismerős számomra. Nem is kell keresgélnem, szinte azonnal tudom, hogy melyik polchoz lépjek és melyik sort kezdjem el kutatni a keresett könyvem után. Pálcámmal futok végig a könyvek gerincén, a fejemben csak azt a bizonyos kulcsszavat ismételgetem. Miután nem találom a megfelelőt, körülnézek és az ablak melletti asztalnál észreveszem, hogy egy hollóhátas lány épp azt a könyvet lapozgatja. Végigmérem, de egyáltalán nem ismerős számomra - pedig azért már öt éve ide járok, a legtöbb diákot legalább látásból megismerem -, majd még néhány pillanatig habozok, de végül úgy döntök, odalépek hozzá. - Sokáig fog még tartani? Szükségem lenne a könyvre. - Tudom, hogy milyenek a hollóhátas diákok, én pedig sosem voltam az a kedves típus, nyersen közlöm a tényeket. Ügyelek természetesen arra, hogy csendben maradjak, hiszen nem akarom kihúzni a gyufát a könyvtáros nőnél sem és nem mellesleg, rajtunk kívül még elég sok diák tartózkodik most itt. Ha meg tudom szerezni a könyvet, akkor úgysem maradok, nem kedvelem a zsúfoltságot, inkább a szobámban folytatnám a beadandó megírását.
Még nagyon új volt nekem az iskola és a környezet is, bár a szobatársaimmal sikerült megtalálni a közös hangot, de nem hiszem, hogy ennél nagyobb erőfeszítést tennék. Nem szeretnék sok barátot és nem is igazán szándékoztam sokáig itt maradni, de úgy látszik, hogy kénytelen leszek majd beilleszkedni, apa kicsit hosszabb távra tervezett, szóval maradok a drága mostohámmal majd a szünetben. Biztos vagyok benne, hogy már eltervezte az egészet és készen áll arra, hogy megkeserítse az életem még ennél is jobban, ha ez lehetséges. Lehet megkérem majd az igazgatót, hogy maradhassak bent a szünetekre, nem akarok hazamenni. Mindig meglep, hogy az iskolában mennyire könnyen megy a beszélgetés az öcsémmel és mennyire hiányzik ez otthon, alig várom, hogy elég idős legyen és elköltözzön... Biztosan elnyomja az anyja és arra neveli, amire nem kéne, mert ő aranyvérű... Egyáltalán nem szégyellem, hogy nem vagyok aranyvérű és tudom, hogy apa sem vet minket, mégis... idő kérdése, míg ő is majd különbséget tesz majd a két gyermeke közt, főleg ha visszafogadják a családba, biztos vagyok benne, hogy a nagyszüleim már alig várják, hogy megszabaduljanak tőlem, már csak két év a részleges függetlenségig. Valahogy a könyvtárban kötöttem ki, nem mondom, hogy tudatalatt jöttem ide, kíváncsi voltam, hogy milyen a könyvtár, látni szerettem volna. Időztem a sorok között, míg végül megtaláltam a bájital részleget és leemelem a könyvet, amit eddig még nem láttam nálunk az Ilvermornyba. Azonnal is belelapozok, eléggé elmerülök benne, mindig is szerettem az érdekes könyveket. - Szia. Anyám engem legalább megtanított köszönni. - mondtam pont elég hangosan, de utána ledermedtem, csak úgy a számra futottak a szavak és ez nem én voltam. Hiszen én sosem szoktam ilyen lenni másokkal és még csak ok nélkül se szoktam beszólni másoknak, bár a stílusa hagy némi kivetni valót maga után. - De ha szépen kéred, akkor szívesen odaadom. - magamra erőltettem egy mosolyt, miközben a szemébe pillantottam. Mardekáros... remek... fogtam volna be.
Remélem tetszeni fog | Zene |
I solemnly swear
I am up to no good
Regulus Black
C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Francisco Lachowski
»
»Szomb. 6 Márc. - 18:57
Laylah & Regulus
Felszalad a szemöldököm a megjegyzésére, nem számítottam egy ilyen erélyes kijelentésre rögtön, de egyszerűen csak egy gúnyoskás félmosoly kerül az arcomra ennek hallatán. Jól láthatóan végigmérem őt közben, megpróbálom valahova tenni. Sokan vagyunk a Roxfortban de azért nem annyian, hogy egy velem egyidős lányt ne is merjek, annyira szürke kisegér még ő sem lehet, hogy a közös órákon sem tűnjön fel. Nekidőlök a mellettem lévő könyvespolcnak végül és összefonom a karjaimat magam előtt. Továbbra sem köszönök, már feleslegesnek tartom így, hogy szóba sikerült elegyednünk egymással. - Új vagy az iskolában? Még sosem láttalak azelőtt. - Fel kell mérni a friss húst, még ha máshogyan nem is csak informatív jelleggel. Sokszor hallok pletykákat, Travers sosem tudja magában tartani amiket hall az emberektől, amiket a fülébe suttognak és amiket lát. de róla még nem jött infóm, vagy csak spontán nem figyeltem, mert amúgy elraktározom a megtudott dolgokat későbbre, ha esetleg szükség lenne rá, de amúgy hidegen hagy mások élete. Pont elég gond van a sajátomban is, nem kell nekem még a többiek nyűgje. - Hogyha azt mondom anyám meghalt születésemkor akkor elbújsz az asztal alá szégyenedben? - Meredten pillantok rá és tárom szét a karjaim, ahogy figyelem az ő mozdulatait. Merész beszólás volt amúgy ez egy új diáktól, egy ismeretlentől egy ismeretlennek, de kíváncsi vagyok, hogy hogy reagál erre mindenesetre. A könyvtől most egy kicsit elvonatkoztatok, majd arra visszatérünk később, mert végül is nem tervezek itt sokáig időzni mert nem hinném, hogy túl nagy beszélgetésbe tudnánk vele elegyedni, ismerem magam, nem vagyok az a szószátyár típus és már az is nagy szó, hogy egyáltalán leszólítottam, de amúgy nem vagyok mindig egy tahó bunkó, ez most ez jobb napom - vagy mi fene.
Valamiért kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy sikerült betalálnia a helyi menőgyereknek és ez nekem cseppet sem tetszik és kicsit sem kedvező. Jó lett volna csak egyszerűen elkerülni mindenkit és hagynia kellett volna, hogy nyugalomban és békében elolvashassam a könyvet, nem terveztem sok időt elpazarolni erre a könyvre, csak pár információra lett volna szükségem. Gondolom ezt őt annyira nem érdekli és igazából nagy türelme se lehet, nem hiszem, hogy már hosszú percek óta várt volna a könyvre, főleg hogy nem rég vettem én is a kezembe. Csak felvonom a szemöldökömet arra, hogy végigmér engem és értetlenül pillantok rá. Kétlem, hogy annyira érdekelném őt, szerintem csak éppen próbál valahova tenni, csak nem igazán megy neki és ezt még a kérdéséből is tükröződik. - Nem rég érkeztem, eddig Amerikában éltem. - vonom meg a vállamat és figyelem őt. Ez nem egy olyan információ, amit ne tudna kideríteni pár pillanat alatt, bár kétlem, hogy utánam kérdezne. - Szóval igen, új vagyok még itt. - mondom neki, majd becsukom a könyvet, de még egyelőre nem áll szándékomba odaadni neki. Kijelentésére csak megállok egy pillanatra, arcom teljesen érzelemmentessé válik, érzem ahogyan feltépi bennem a régi sebeket. Egy ideig nem igazán tudom, hogy mit feleljek neki, de végül csak sikerül szóra nyitnom az ajkaimat. - Legalább tudnám, hogy nem én vagyok egyedül ilyen helyzetben. - nyújtom felé a könyvet, remélve, hogy hamar elveszi. - Egy élmény volt, itt a könyv. - bár természetesen addig nem tudom őt itt hagyni, míg ki nem veszi a kezemből, reménykedem, hogy nem igazán akarja majd tovább firtatni a témát.
Remélem tetszeni fog | Zene |
I solemnly swear
I am up to no good
Regulus Black
C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Francisco Lachowski
»
»Szomb. 10 Ápr. - 10:42
Laylah & Regulus
Nekem is van szemem és stílusom, a szép lányok pedig felkeltik az érdeklődésem, főleg, hogyha még újak is az iskolában és esetleg érdekesek lehetnek. Nem tudom, Laylah milyen kategóriába fog tartozni, de ha Hallohátas, akkor biztosan nem lehet buta, a többi kérdés, ami pedig érdekel, az a családjával kapcsolatos, de nem vagyok egy akkora udvariatlan bunkó faszfej, aki rögtön rákérdezne, hogy aranyvérű vagy e bébi... úgyhogy csak megvárom, még esetlegesen válaszol a feltett kérdésemre, ami inkább kijelentés akart lenni egyébként, mert bármennyire is nem foglalkozom a külvilággal sokszor, egy velem egykorú nem kerüli el évekig a figyelmemet. Hacsak nem változott át a nyár alatt, a csúnyaBettiből egy vélává. - Amerika, mi? Azt hittem, az a kontinens fejlettebb mint a mi varázslóközösségünk. Szóval, hogyhogy? - Próbálok némi csevejbe belekezdeni, de láthatóan nem igazán van ínyére a dolog és egyébként is tényleg elég hülyegyerek feelinget keltek, de ez engem egy csöppet sem érdekel, mert kilencven százalékban amúgy is ilyen vagyok. Ha ez valakinek nincs ínyére, azzal nem biztos, hogy megéri foglalkoznom. Látom az értetlen tekintetét és ugyan nem tudom hová tenni a szótlanságát, csak meredten figyelem őt ameddig nem válaszol. Abszolút nem lep meg a mondandója, amúgy nem vagyok egy nagy lelkiszatyor, sokszor a sajátjaim problémái sem izgatnak igazán, hiszem megvannak a magaméi is. Mégis ez egy olyan helyzet, amiben azt érzem, hogy kérdezősködnöm kell és akarva-akaratlanul jönnek a szavak a számra. - Az élet nagy szívás, de sokan hisznek a tiszta lapokban. Akkor ez miatt jöttél ide? - A könyvet nem veszem el tőle, egyelőre nem mozdulok el a karbafont állásból.
Sose jöttem ki igazán a helyi seggarcokkal, bár biztosan velem van a baj, hogy nem tudok velük mit kezdeni. Figyelem őt, sokáig nem kell néznem, hogy tudjam ő egy aranyvérű és azt is tudom, hogy itt is ugyanolyan seggfejek a félvérekkel, mint otthon voltak, ha a helyzet itt még nem rosszabb. Apámban is van valami, amit nem tudok megmagyarázni, de érződik miatta, hogy egy aranyvérű, talán a tartásuk és az elnyomott felsőbbségérzetük lenne az? Bár nem igazán hiszem, hogy ez a srác annyira elnyomná, sugárzik belőle, hogy jobbnak hiszi magát mindenkinél. Annyira szívesen rávágnám, hogy nem csak a közösség, de még az emberek gondolkodása is fejlettebb, de inkább nem teszem meg, csak gondolkodom, hogy hogyan is válaszolhatnék a kérdésére, de nincs igazán jó válasz. - Nem én döntöttem el, hogy ide fogunk költözni, nem is igazán akartam idejönni. - vonom meg a vállamat, picit sem akartam átutazni a fél világot egy újrakezdés miatt, mintha ez miatt visszakaphatnám a testvéremet vagy segítene elfelejteni a fájdalmat. Nem értem, hogy miért próbál ennyire beszélgetni velem, de érzem, hogy kezdek egyre mérgesebb lenni, pedig nem is nagyon provokált engem, tényleg próbál... normális lenni vagy nem tudom. Sóhajtok egyet, szabad kezem ökölbe szorul pedig. - Anyám elvesztését kicsit könnyebb feldolgozni, mert nem ismertem, de elég szar, ha az ikertestvéred hal meg. - nem várom, hogy megértse a helyzetemet vagy az érzéseimet, közelebb lépek és a mellkasának nyomom a könyvet. - De most, hogy sikerült megölni a beszélgetést, szerintem jobb, ha lépek. - ha megfogja, ha nem, elindulok inkább a másik irányba. De legalább már kitudtam mondani, még ha csak azért, mert mérges voltam.
Kezdőlap
| Zene | 
