A minap egy igazán különleges páciensemet fogadom. Viszonylag távoli vizekről látogat meg, így az indítéka és a miértek foglalkoztatnak már a leveleink óta. Miss Avery meglehetősen érdekes esetnek bizonyul, s talán ő lesz az elsők között, akik ekkora utat tesznek meg az én kezelésemért.
Az elmúlt napokban hanyagolnom kellett a munkámat, hiszen Rufus szörnyű állapotba került ismét. Az a kutya mindent megeszik, ami a földre esik és úgy kell kikönyörögni a szájából. Kellemetlen egy dög, de nem tudok megválni tőle.
Ahogy irodámba besüt a város soványka napfénye, úgy emelem fel tekintetemet a napilapok egyikéről. Fejemet az edinburgh-i városkép felé fordítom, hogy aztán egyszerű grimasszal tanúsítsam a kopár, szürkés látványt. Hiába a napfény, ez a hely mindig is a gyász és komorság érzetét hordozzák magukkal. Néha megkérdőjelezem a rendelőm székhelyének döntését, de aztán mindig azzal kompenzálódik az egész, hogy a sok depresszív hajlamú ember többet látogat el hozzám, mint ott, ahol csupa derű és szivárvány minden.
A napilapot asztalom egyik fiókjába helyezem, amikor kopogást hallok rendelőm ajtajától.
- Fáradjon be.- szólok fel komótos, nem túl hangos szavakkal, majd fel is állok helyemről, hogy üdvözölhessem vendégemet. - Miss Avery. Az időzítése tökéletes. Személyesen még nem találkoztunk, ezért engedje meg, hogy hivatalosan is bemutatkozhassak. Dr Damgaard.- kerülöm is meg asztalomat, hogy pár lépéssel közelebb kerülhessek a hölgyhöz és barátságos mosolyt varázsolva arcomra nyújtsam ki kezemet felé a bemutatkozót illetően. Még az egyik széket is kihúzom számára, ha kényelmesnek tartja a helyzetet és le akarna ülni a kezelés előtt. Apróbb székek, de párnázottak, akárcsak a fotelek. Mindig próbáltam a lehető legelfogadhatóbb darabokat összeválogatni a pácienseim jó közérzete érdekében. Ezért is van az, ha körbe néz az ember az irodámban egy egészen kedves, tájképekkel és gyönyörű szobrokkal teli szobát fedez fel. Ugyan a polcokon porosabb könyvek hada sorakozik, így is megadják az otthonos érzetet sokak számára.
Amennyiben Miss Avery helyet foglal, én is kényelmes léptekkel indulok vissza asztalomhoz, majd a szélén megtámaszkodok. Először fel kell térképeznem mi járatban van erre és mik azok az érzések, amikbe esetleg belenyúlhatok. Ha megtalálta azokat, csak akkor vezethetem az ablak melletti párnásabb kanapé irányába, mely arra szolgál, hogy a pácienseim tökéletesen ellazulhassanak és fókuszálni tudjanak minden egyes szavamra.
- Kérem, világosítson fel milyen indíttatásból érkezett ma hozzám. Miben segíthetek?- hangom lágy, kicsit medvésen dörmögős, de mindenféleképpen barátságosabb, mint amit az állítólagos lányom irányába intézek manapság...

The Fortress of Doors holds such secrets, but it will take more than a wish to get inside.

Anathema Avery igyekszik mosolyogva válaszolni Mr. Nott összes kérdésére - természetesen megvárja, ha hamarabb végeznének, tudja, hogy nem kell válaszolnia arra, amire nem akar, és érti-e, hogy a Minisztérium ezen gesztusa sem őszinte - miután minden igen, egyedül marad az ajtó előtt, a kinti meleghez képest hűvösben, és mélyet sóhajt. Sosem járt elmét kutató gyógyítónál, a mentális megbetegedés fenyegetően ült a különben válogatott berendezésen, és apró vállain, amiket akaratlanul is közelebb húzott egymáshoz. Kiengedi lassan a levegőt, mielőtt kopogna, és elhatározza, hogy hű lesz a házához.
- Jó napot kívánok! - kis léptekkel, de belép, és becsukja maga után az ajtót, bizonytalanul körbepillant, de tulajdonképpen kétli, hogy ezt a beszélgetést akár a saját szobája biztonságában kellemes volna megejteni. A kapcsolattartó auror - fiatal, kedves, kicsit türelmetlen - szerint a gyógyító az egyik legkiválóbb, ezért választották számára, és ez nem kihallgatás, csak a gyógyulását szolgálja, ha őszinte vele, nem információt ad át. Persze, ha épp legilimentor volna, köztük a legjobbak egyike, legjobb reménye is annyi lehet, hogy észreveszi egyáltalán a kutatást.. de ezt csak a bizalmatlanság, és az átéltek mondatják vele. Nem kell félnie Mr. Damgaardtól, aki egyébként is úgy néz ki, mint valaki édesapja egy messzi, messzi galaxisból.
- Örülök, hogy megismerhetem. - a férfi mintha kezet akarna fogni vele, de kétli, hogy valóban ez történik, a kézcsókhoz azonban mindketten túl fiatalok még, így bizonytalanul vizsgálja a gesztust, aztán mégis úgy érinti az ujjait a másikéhoz, mint aki arra készül, hogy majd mégis az ajkaival fog hozzáérni - Köszönöm, hogy ilyen hamar fogadott. Abban bízom, hogy a Minisztériumból elküldték már a.. az adatokat.

A mozdulatot követvén helyet foglal, nagyon igyekszik elnyomni magában a késztetést, hogy elnézést kérjen, és távozzon - ez nem a férfinak szól, ő valóban szimpatikus így, az asztala mögött, a szép, műgonddal tervezett irodájában, de mikor legutóbb garantálták számára a sértetlenséget, csak több kétsége maradt a látogatás után.. Halványan elmosolyodik, különben sápadt, rozáceás arca egy kicsit élénkebb ruhát ölt, míg szorosan maga alá húzza pici, balettcipős lábait a szék alatt.
- Pár hete.. szemtanúja voltam a nagypapám és a szüleim letartóztatásának, amely közben egy közeli barátom édesanyja, Mrs. Nott.. életét vesztette. Megátkoztak egy máig felderítetlen átokkal, amelynek a nyomait.. viselni fogom, és ezt követően rám omlott az épület azon része, mivel a pincében voltunk. - biztos benne, hogy ez tételesen felsorolásra került a Minisztérium által, és véletlenül sem hagytak benne olyan részleteket, amelyeket nem akartak visszahallani még egy kegyeltjüktől sem. Muszáj tárgyilagosnak maradnia, nem térhet ki egyből a legrosszabb részletekre, talán nem is akar.. talán bölcsebb volna csak azt az asztalra helyezni, ami a tünetek ellen való, rémálmokra gyógyír, de a többit elrejteni, elfelejteni.
- Kaptam bájitalokat.. az alváshoz, és a fájdalomra, de gyakran vannak rémálmaim, és néha.. eszembe jutnak a részletek, pedig mindent megtettem, hogy ne legyek terhére a gondviselőmnek, és a körülményekhez mérten kis figyelemre szoruljak általa.

Pislog néhányat, megdörzsöli az orra nyergét, amire most látható zavar ült, eluralja az arcát, próbál koncentrálni, de hát hogy lehet koncentráltan mesélni szürreális rémképekről. A Nagyurat nem említheti, ahhoz nincs engedélye, talán azt sem, amit a Minisztérium rontott el az üggyel kapcsolatban, de fél is, ismeretlen is neki ajtó-ablak, kérlelőn néz a férfire, adja jelét annak, hogy kezébe helyezheti a történetét..

"Most unpleasant metaphor. Please avoid it in future."

A lány elsőre kissé bizonytalannak tűnik, mégis elég bátorságot vesz, hogy kezét a sajátomhoz érintse. Apró ujjai már-már érdekesen fogadnak, ezért óvatosan rázok is egyet a kézfogáson, hogy kerekebb képet kaphasson arról miféle szándékom volt ezzel kapcsolatban.
- Valóban.- helyeslem egy barátságos mosolyt küldve irányába. - Ám mindig úgy a hiteles, ha maga a vendégem meséli el a helyzetet. A saját szemszögéből. Meghagyom magának az időt és a lehetőséget hozzá. Velem bármit megoszthat, az csakis ezen a szobán belül fog maradni.- adom tudtára a lényeget, melyben sokan kételkednek. Van az a mondás, miszerint a falnak is füle van. Ebben a rendelőben ez nem érvényes és ezt minden pánciensemmel szeretem ismertetni, amennyiben feszültebbnek érzik magát a kelleténél. Vannak viszont olyan esetek is, akik sajnos képtelenek elrugaszkodni rémképeiktől. A jég megtörése náluk igazi kihívás.
Nem tömöm Miss Avery fejét több bátorítással. Félénk testtartásából ítélkezve is hamar beszédre szánja magát. Itt jövök én is a képbe. Jegyzeteimet magam elé veszem, majd egy tintába mártott tollpennával firkantom le a részleteket, mint például a neve és a rendelés időpontja.. Egyelőre... A papírosokat leteszem, amint ő mondandójába fog bele, s ujjaimat összekulcsolva az asztallapon szentelem rá minden figyelmemet. Amiket mondd, az igen megrázó, ám az akták alapján is hasonlóan, bár jóval   szűkszavúbban fejtették ki a részleteket. Egy gyermek életében fontos szerepet játszik a szülő jelenléte. Mondhatni, kulcsfontosságú. Talán ezt a saját lányom iránt is felhozhatnám, ellenben az ő életében megvoltak azok a személyek, akik a szülők szerepét töltötték be. Most pedig Miss Avery életében a családját érintő letartóztatás lévén hatalmas fordulatok vehettek részt. Az átokról nem is beszélve.- Tudja milyen hatása van az átoknak? Esetleg fájdalommal jár? Vagy valami újdonságot fedezett fel vele?  Ha gondolja tegeződhetünk is, a döntés az Ön oldalán.- vetem be az adu ászt a kényelmesség szempontjából. - Ne aggódjon Miss Avery. A trauma még elég friss, kelleni fog idő, hogy túllépjen rajta, de biztosra veszem, hogy erős lesz hozzá. - bátorítom tovább.
- Az alvásával kapcsolatban, ha megengedi, egy meditáció a segítségére lehet. Kis lépésekkel ugyan, de minél gyakrabban teszi majd, annál nagyobb hasznot érezhet belőle.- állok fel helyemről lassan és mutatom az irányt az ablak melletti párnázott rész felé. Nem vagyok pszichiáter, hogy gyógyszerekkel tömhessem, ám ez az egyszerű meditáció akár még csodákat is hozhat számára. Csak meg kell próbálnia. Mindenkinél más a kulcs, s jelenleg az ő zárának nyitját kutatjuk.

The Fortress of Doors holds such secrets, but it will take more than a wish to get inside.

Minden eddigi gyakorlatát kihasználja, hogy ne mutassa, mennyire megbántja a kézfogás - de azt mondták, a férfi nem angol, talán náluk is mások a szokások, talán ez nem modortalanság, csak közvetlenség, talán így kezelheti minden páciensét, igazán nem róhatja ezt fel most neki, mintha kötetlen szituációban volnának.
- Talán könnyebb volna egyelőre.. magázódni, Mr. Damgaard. - jegyzi meg elhalóan, mert bár milyen barátságos, kedves gesztus ez, még nem biztos benne, hogy előnyükre is válik. Nem a férfitól idegenkedik, szakmájától sem, de ezúttal olyan pallón sétál, amelyet nem tanítottak, nem mutattak előtte, és roppant ingatag. A magázódás biztonságos, azt jól ismeri, és nem túl közvetlen - a férfi kora alapján az apja is lehetne.
- Az átok a nagyapám találmánya lehetett. - nehezére esik beismerni, de semmi más logikus magyarázat nem adódhat, a fiatalon híres párbajok győztese ebben az életkorban sem hagyott fel az új átkok-bűbájok feltalálásával, és alig egy részüket igyekezett szabadalmaztatni, de Anathemának nem volt esélye sem megkérdezni, kinek szánta pontosan ezt az átkot, és milyen következményekkel jár még a viselése - Nem tudom pontosan.. gyakran dolgozott ilyesmin. Ő átkozott meg vele, de úgy tudom, nem kérdezték meg tőle a kihallgatásán, hogy miért. Néha jár fájdalommal, és.. hegek maradtak utána.

Szégyenkezve és vonakodva húzza le a válláról a nyár ellenére viselt kardigánt, és kibújik alóla a még szederjes, szinte fára emlékeztető több repedés a bőrén. Feltűnőek, hivalkodóak, és ígérik, örökre megmaradnak - a gyógyítók állítása szerint is, akik mindössze a fájdalmas tüneteket tudták kezelni, habár jóval készségesebben tették, mint az aurorok segítsége.
A vonalak folytatódnak a mellkasán, karján, hátán, derekán, de ez most szerencsére nem kerül napvilágra, és miután biztos benne, hogy a férfi láthatta a választ, igyekszik eltakarni őket, maradéktalanul és gyorsan.
- A megátkozás pillanatában forró volt, égett szagú, aranyfényű, és azonnal elzsibbadtak a végtagjaim. - tanácstalanul feláll a székből, nem érti, miért kell lefeküdnie a technika megismeréséhez, de említették, hogy a kezelése kényelmes és megnyugtató lesz, talán ezt érthették alatta, nem akadéskodik, átül hát. Nem érzi magát biztonságban, idegesen simítja le a szoknyáját, ami rögtön túl rövidnek tűnik - a Minisztérium emberei mintha direkt a tavalyi darabjait küldték volna el utána a Nottokhoz, és ugyan megpróbált kezdeni a problémával valamit, talán nem tett eleget.
- Legutóbb emelni akarták az adagot.. gondolja, hogy ez megoldás lehet ahelyett? Hogy működik?

"Most unpleasant metaphor. Please avoid it in future."

Bólintok egyet a szavaira megértésem gyanánt. Érthető, ha még nem áll készen, ám ezzel is könnyebben kiismerhetem miféle hullámokon mehet most keresztül. A sötétben tapogatózunk egyelőre, s bár akad egy kevés információm a történtekről és az érzelmi állapotáról, mégse szeretném a feltevésemet majdnem üres lapokra alapozni. A jó munkához stablis, pontos adatokra van szükség.
- Ahogy szeretné.- adok hangot is megértésemnek barátságos mosolyommal körítve, mielőtt esetleg olyan mélyre nyúlnék, ami őt kellemetlen helyzetbe hozná. Törékeny lánynak tűnik, vigyázni kell vele. A hegek feltárására egyáltalán nem készültem fel látványilag, hiszen szörnyű lehetett átélni, ez látszik a nyomokon. Mégsem mutatom meglepettségemet arcomon, nehogy nehezteljen rám, amiért egy számára kellemetlen sebet negatív meglátással kezelem.
- Ezek a hegek... Maradandóak ugyan, de egy történetet írhatnak le magának, Miss Avery. Higgye el nekem, hogy amint vége lesz a fájdalmainak és megoldást találnak az átok megtörésére, ezekre a hegekre úgy fog tekinteni, mint harcisebekre. Tudja, van ez a mese, a bátor kis indiánról, akinek a népe hosszú-hosszú éveken át élt az amerikai földön. Megküzdöttek az élelemért mindennap. Oroszlánok, tigrisek, kígyók... Olyan állatokkal harcoltak, melyek halálosak is lehettek számukra.- kezdek bele egy történetbe, melyet egészen gyerekkoromból merítek. A szüleim hívei voltak a kalandos estimeséknek, s némelyiküket alkalmazni is szoktam a terápiákon. - Ám egyik nap a kis indián családját szörnyű tragédia érte. Egy másik nép tört az életükre és a kis indián sarokba szorult. Félt tőlük. Félt az ismeretlentől és attól, ami a családjával történt. De tudja mi történt vele? Felülkerekedett a körülményeken és bátorság vette át felette az uralmat. Egymagában megmentette a családját és saját magát. Egy-két karcolással ugyan, de az volt a bizonyíték arra, milyen bátor volt. Megmaradtak neki, s ezáltal elmesélhette gyerekeinek, később unokáinak is miféle bátorságot tanúsított aznap.- mosolygom, hiszen ez a mese is kedves számomra, s talán Miss Avery is elgondolkozhat a mese mondandójával. Minden karcolás magával hordoz egy történetet. Hogy te miként viseled azt és miként éled át, az csak rajtad múlik. Ám amint véget ér a küzdelem, egy legyőzetett problémát hagyhatsz magad mögött, amire büszke lehetsz. Miss Avery átka igen különös, sosem hallottam még róla, ám bízok benne, hogy a lány elég erős lesz hozzá és ha nem sikerül azt megtörni, majd megtanul vele együtt élni.
Amint Miss Avery helyet foglal a párnázott kanapén, a mellette pár méterre helyezkedő székre ejtem magam. Egyik lábamat átdobom a másikra, majd felkönyökölök térdemre. - A gyógyszerek csak a tudatát módosítják. Elvakítják az igazságtól, ami a szemei előtt hevernek. Egy kiút, a könnyebb út. A meditációval meg tudja tanulni kontrollálni magát. Az elméjét. Úgy vélem ez hatásosabb, mint a saját testét károsítani.- bólogatok párat, választ adva a felmerülő kérdésére. Hatásosabb és egyszerűbb lehet, ha az agytompító pirulák helyett saját magában próbálja megkeresni a válaszokat. A gyógyírt a saját bajaira. - Először is, azt tudnia kell, hogy az agyunk igen csekély százalékát használjuk csak ki, ami tudatos. Tételezzük fel, hogy a fogmosás, a beszéd, a járás, a légzés, az akár a tudatunkon kívül is létezik. Sokszor veheti észre önmagán is, hogy magától veszi a levegőt, koncentráció nélkül. Most megpróbáljuk feltárni a tudatallatiját. Egy olyan helyet, amit kordában kell majd tartania. Hunyja le a szemeit.- intézek felé egy-két utasítást szelíden, s ha lehunyta szemeit, elő is kapom zsebórámat, hogy pár perc időzítőre állíthassam azt. A mutatók hangos ketyegése bejárja a néma szobát. Tikk...Takk...Tikk...Takk...
- Érezze, hogy még gyermek. Öt-hat éves, akár fiatalabb, gondtalan, csupaszív gyermek. Még nincs fejlett értelme, ezért nem látja a rosszat a világban. Érzi már?- figyelem minden mozdulatát, apró reakcióját, ami választ adhat a kényelme szempontjából. El kell jutnunk addig, hogy levetkőzi az aggályait és elhiteti önmagával a gyermeki mivoltát. Csak akkor tudom megnyitni elméjét annyira, hogy befogadhassa a pozitív gondolatokat. Ez a gyakorlat sok időt vehet igénybe, s talán elsőre nem is fogja igazán érezni azt, amit kellene, ám ezzel semmi gond. Minden lépés nehéz, de annál hatásosabb.

The Fortress of Doors holds such secrets, but it will take more than a wish to get inside.

Talán az első benyomása volt helyes, és Mr. Damgaard nem szolgál rá a bizalomra? Bágyadtan hallgatja a történetet, amellyel kezét nyújta felé a szükség pillanatában, de nem tudja, elég erős volna-e, hogy kiemelje a vízből - és hogy szeretné-e, hogy ő emelje ki. Ez a kedves anekdota olyan eső után köpönyeg, amelyet nem szárít fel tiszta szándék és egy nyugodt, távoli hang.
- Mr. Damgaard, nagyon szép ez a történtet, de a főszereplőjét nem árulták el a rokona, nem átkozták meg sosem múló hegekkel, és egyikük sem volt vélhetően gyilkos. - most nem ügyel úgy a hangszínére, a férfira pillant, aztán lesüti a szemeit. Udvariatlan ezt mondania, de képtelen féket tenni a nyelvére valami őrülettől vezérelve, rá kellett mutatnia a két történet közötti éles, fájdalmas különbségre. Nem kell a könnyeivel küzdenie, száraznak érzi a torkát, önmagát pedig.. bűnösnek.
- Eredetileg a fájdalom mértéke és a gyógyulás érdekében kaptam őket. Amit javasol.. van köze a legilimenciához valamilyen módon? - ezúttal nem a szándékaiban kételkedik, csupán a lehetőség lelkesíti, hogy megismerheti ezt az ágat is valamennyire.. a Nagyúrral eltöltött óra ugyan ígérte a folytatást, és aztán jutalmaként a tudást, de Anathema Avery már akkor mindig felkapta fejét, ha új információkhoz juthatott - Pontosan.. mi a célja ennek a gyakorlatnak?

Ha valóban vigyáznia kell azokkal az emlékekkel, nem tárhatja fel őket semmiképp. Talán van módja, hogy a gyógyító ellenőrizze, helyesen végzi-e el a feladatot? Nem szeretné tovább próbálni türelmét, szakértelmét, de úgy kell ezen az ösvényen sétálnia, hogy véletlenül sem érint semmit, ami veszéllyel kecsegtet.
- Bevallom, nem igazán.. de.. megpróbálom ismét! - szeretne jól teljesíteni, de az elméje mintha levetné a lehetőségét is valami absztraktnak, valami ennyire érzelmesnek, tiltakozna az újabb fájdalom ellen. Csak koncentrálnia kell. És, ahogy minden alkalommal, ha nem nyújtott elsőre kiválót, állja a szavát.
- Én.. azt hiszem, talán nem vagyok erre alkalmas, ne haragudjon, Mr. Damgaard. Három éves voltam, amikor először önkéntelen mágiával kinyitottam a szobám ajtaját, és jutalmul a nagyapám elárulta, hogyan lehetséges ez. Nem tudom, mikor voltam olyan, amilyennek említ.

"Most unpleasant metaphor. Please avoid it in future."