+18! reggelire zabkása, meleg tejjel és lekvárral a kertben A kedvenc pontja a régi, általa koptatott és faragott pad, amelyet a legutóbbi eső óta már csak repedéseiben borít az idegen, vörös festék. Tövig rágott körmeivel piszkálja, amíg egy szálkára nem talál, akkor bekapja az ujját - koszosan, festékmaradékosan - és nézi a kertet, a páralepte növényeket amelyeket ő nevelt hobbiként, Caradoc bácsit az ásójával a nedves, nyirkos ködben felbukkanni, eltűnni, hallja, hogy szólítja, de nem mozdul meg, sőt. Mint puskacső végén a vad, hallgatózik mosolyogva, nem eshet semmi baja, ki mosogatna akkor vajon? A Nagy Caradoc Dearborn sok másik Nagy Dearborn leszármazottja, híres és csak kicsit különös auror, hangos támogatója Dumbledorenak, régóta nagy játékos, hobbivadász, és mikor Darby alig volt nagyobb egy vaddisznónál, bújócskázni kezdtek a régi, örökölt, bár kissé vidékies házban. Ilyenkor tilos mozogni, megszólalni, Darby jól teszi, ha előre megkeresi a legjobb búvóhelyeket - míg apró, a szekrény mögé is befér, nem zavarja néhány pókháló a hajában és a szájában - aztán a sütő belseje is rendelkezésre áll, az egész padlás, csak ott a mumus mindig motoz, az nem túl szerencsés. Kuporog arcára szorított tenyérrel, alatta vigyorog, elhiszi, most tényleg győzhet, a kandallóba, a kéménybe, a szénakazalba biztosan nem pillantanak: nagyot sikít ijedtében, mikor mégis megragadják a bokáját, fülsértően nevet, fiatal hölgyekhez a legkevésbé sem illő röfögéssel. Most készületlen, de nem kevésbé lelkes: leteszi előbb a lábujjait, neszel, de csak az ereszről csöpög az éjszaka maradéka, feláll, és oson az udvarház felé, reményei szerint észrevétlenül: elég addig élelmesnek lennie, amíg a nagybátyja, A Nagy Caradoc Dearborn munkába indul, akkor ugyanis győzött, és a jutalma egy háborítatlan napközben lesz, ő pedig újrafestheti azt a padot, amelynek szálkái még most is a körme alatt nyugszanak, vagy megírhatja a Gyógynövénytan házifeladatát, esetleg végre alaposan megfésülködhet, ha ez több órás program, és semmi kedve ugyan hozzá. A meztelen bokája az ajtó mellett felejtett tejesüveghez ér, de nem ad hangot, azt megteszi az üveg, amikor felborul, elgurul, a két lépcső legaljához ütődik, és nem olyan messze, A Nagy Caradoc Dearborn játszani kezd valóban. - BAMBI!
tízóraira napraforgós barna kenyér, mogyoróvajjal a konyhában Kinyitja az ajtót - kézzel, nem pálcával! - és besiet, megpróbálja a létező legkevesebb hanggal bezárni maga mögött, de késlekedésre nincs lehetőség, átnyargal a konyhán, ahová akkor szokták hívni, ha takarítani kell, vendégeket fogadnak, vagy A Nagy Caradoc Dearborn soron kívül megengedi azt számára. Apu szerint jobb a kevesebb ebből is, jobban szereti, ha a saját, apró házuk konyhájában tevékenykedik, a Nagy Dearbornok birtokának szélén emeltben. Anyu ezt felesleges óvatoskodásnak titulálja, szerinte lehetnének hálásabbak az őket befogadónak, mióta a férje mozgássérült, és nehezen jut munkához vagy fizetéshez. Persze Anyu mugli, nem csak születésű, és Apu is mugli, A Nagy Caradoc Dearborn kevéssé ismert öccse. Darby térdén a vörös foltok sosem múlnak, és most is ez az első testrésze, amivel sikerül letapogatnia a lépcsőkorlát fogait, ahogy felfelé igyekszik mellettük, még mindig mosolyogva, hátra-hátrapillantván a szeplős válla felett. Az imént akadt a haja a kabátja gombjaiba, egy talán hangtalan rántással kitépte onnan, a hajszálak most rebbennek a menetszélben, és a fordulóban lógó, törött tükörben mintha látná, hogy valaki árnyéka követni kezdi. Az egymásból nyíló, éles sarkú folyosók a második emeleten mennyi családtagnak adhatnának otthont! De A Nagy Caradoc Dearborn lehetetlen munkabeosztása miatt nem illik zavarni, és amikor befogadta már nem csak kvibli, de lebénult öccsét, és annak túlságosan mugli asszonyát terhesen, inkább a kerti 'lakot' adta nekik, jelezvén, hogy ez is hatalmas szívesség, és ilyesmire más családok nem szoktak vállalkozni. Ide született már Darby Dearborn, aki nem ragaszkodott a második keresztnevéhez, még ha a nagyanyjáé volt is, akinek portréja két kifüggesztett szarvasfej között kapott helyet, a második emeleti folyosó bal szárnyában. A kertben is megtalálható volt sok más rokonnal együtt, Midnight Hollow birtoka funkcionálhatott volna éppen temetőként is, ha nincs a régi örökség, az üvegház, Darby Dearborn kedvenc búvóhelye. Azért szívesen ültetett virágot a sírok mellé is, valahogy természetes volt a holtakkal együtt létezés, és ők kicsit mindig különösek voltak: ahogy ő maga is. Az egyik forduló mögött zörren a padló deszkája, süpped a szőnyeg, gyorsan megfordul, és az ellenkező irányba rohan, mielőtt hallja A Nagy Caradoc Dearborn hangját: - Nincs szükséged újabb segítségre...?! Az apádnak nem kell új kezelés, Bambi?!
Lojalitás
dumbledore
Képesség:
diagnosztizált ezerajkúság
Csoport:
beosztást kérek
Vége is szilaj
ebédre maradék kopott ezüstkanállal, a lépcsőn ülve Darby Dearborn bezárkózik Apu gyerekkori szobájába, ahol mindenen tekintélyes por ül, bebújik a szekrénybe, ahol minden áporodott és naftalinszagú, most lassan már ő is. Behúzza a sebes térdeit, csendesen rágcsálja a körömágyát, csak lopva gondol arra, hogy néha milyen jó lett volna egy testvér vagy egy közeli barát: csakhogy akkor ők is részesei lennének ennek a játéknak, és kétli, hogy ebben mások ilyen türelmesek tudnának lenni. Mikor előbb felfeszül, aztán kattan a zár, megint őz, megint fülel, nagy, kerek, kicsit csipás szeme les a résen, mikor érdemes újra futni, hiszen egészen addig nem kapták el, amíg meg nem ragadták! A Nagy Caradoc Dearborn szerint a gyerekek kegyetlenek, mocskosak és idegesítőek, egyetlen unokahúga feleslegesen húzza a professzorok idejét az iskolában, úgyis teljesen tehetségtelen mindenben, még akkor is, amikor rájön, hogy megtanult németül a nagymama régi nyelvkönyveiből. Ez persze évek munkája, és amúgy is kit érdekel, a legjobb az lenne, ha kivenné és Darby Dearborn tehetné, amit kellene neki, és nem csak szünetekben tartaná karban a sírokat, a rengeteg növényt és a két házat asszony hiányában. A Nagy Caradoc Dearborn elrejtőzik a régi gyerekszoba egyik szegletében, mert nem csukódik ajtó, ha nagyon figyelünk, hallani a ziháló lélegzetét, talán még azt is, hogy mosolyog. Darby Dearborn mindig kicsit különös volt az évfolyamtársai között, jobban érdekelték a jelentéktelen részletek, minthogy hogyan öröklődnek a sikítószellemek, hogyan tudja kiszabadítani a szinte állandóan gubancos hajából a pálcáját, ha azt használta hajtűként, és mitől van ilyen vagy olyan szaga a bájitaloknak. A fülében hangos kreccsenéssel kinyitja a gardrób ajtaját, leteszi a nedves orrú, sáros, abszolút nem helyszínhez illő cipője orrát előbb, utána óvakodik a talpa többi része - Darby Dearborn sosem viselt alkalomhoz vagy helyszínhez illő ruhadarabokat, egyrészt mert nem voltak neki, másrészt mert szerette azt képzeli, hogy ő most egy karakter egy történetben, de a történet mindig változni látszott - és figyel. Bámulja a sarkot, ahol elfordul a fal, és ahol A Nagy Caradoc Dearborn biztosan el fogja kapni, ha nem elég gyors: bátran mosolyog, és nekiront az ajtónak, feltépi azt, és bezárja maga mögött. Dühös dörömbölés kezdődik, és persze elégedettséggel vegyes üvöltés. - ÚGYSEM MENEKÜLHETSZ ELŐLEM BAMBI!
uzsonnára sajtos melegszendvics teával, a sírkertben Most igazán hatalmas bajban van, de már csak fél óráig, hiszen az aurornak munkába kell mennie, és elég addig kitartani ellene, ő pedig elég gyakorlott már ebben a játékban. Rengeteg szoba és helyiség található a házban, mostanra vakon is tájékozódhatna köztük, még könyveket is olvasott róla az iskolai könyvtárban, olyanok között, amelyek a természetben túlélést tanítják mágusoknak. Darby mindig komolyan vette a kihívásokat, ezt a legjobban: nem érhette készületlenül egyetlen körülmény sem, és úgy magolta a bűbájokat, amelyek segítették, mintha az élete múlt volna rajta. Néha remélte, hogy Mr. Slughorn professzor majd egyszer meginvitálja a többi ügyes diák közé, de a családja túlságosan középszerű, aztán már kínos volt, Mr. Slughorn professzor nem politizált, A Nagy Caradoc Dearborn meg igen, és Darby Dearborn szülei mindketten muglik lévén minden döntést rábíztak, lányukat pedig azzal igyekeztek feldobni, hogy nem kell félnie a háború miatt, elvégre félvér. Darby Dearborn azonban tudta, mit tartanak róla a többiek, ha nem is az összes diák: szegényes, maga javította, néha kicsi, néha túl nagy ruháiban, körömrágásával, állandó rendezetlenségével ő sárvérű félvér volt, egy fokkal jobb, mint a vérárulók. Szerencsére az iskolában ezek az elvek nem voltak még annyira népszerűek, de így sem volt sok barátja, hiszen kicsit különös volt, és nem csak ehhez, de nagyon hűséges. Néha elhitte A Nagy Caradoc Dearborn megjegyzéseit arról, ő milyen ostoba, és házvezetésre született, ilyenkor mindig vesztett a játékban is. A játékban veszíteni nem volt mindig ugyanolyan, sőt, nem volt igazán logikus: mikor A Nagy Caradoc Dearborn elkapta, markába zárta és nem eresztette, sosem tett megjegyzést az észbeli képességeinek hiányára, koszos, földes arcára, vagy összefestékezett kezére, kedves lett és törődő. Az ágyra ültette, óvatosan oldotta a tornacipője fűzőit, megkérdezte, mire van szüksége: az apja új kezelésére, könyvekre, új festékre, valami különleges ajándékra, egy finom ételre? És cserébe csak le kellett szopnia. Darby Dearborn egészen eddig a nyárig nem jött rá, hogy nem csak azért kicsit különös, mert ezeket a kéréseket magától értetődőnek érzékelte, hanem mert olyan régóta fogadott szót más lehetőség nem lévén, hogy hozzá is szokott ezekhez a szívességekhez. Miután leszopta, A Nagy Caradoc Dearborn mindig megajándékozta őt, és pár napig nem nevezte ostobának, nem ígérte, hogy legközelebb közbenjár kedves ismerősénél, Dumbledorenál, hogy kivegye az iskolából, mert minek tanul ott, ha úgysem lesz belőle semmi és senki, és megengedte, hogy azt főzzön a konyhájában, amihez kedve támadt, nem is beszélve Apu gyógykezeléseiről. Leszopni mindezért a nagybátyját nem is volt olyan szörnyű. Ugye. De most Darby Dearborn nem akarta leszopni a nagybátyját, átfutott a megsárgult tapétájú első emeleti folyosón, és csak akkor ijedt meg, mikor közvetlenül maga mögött meghallotta a hangot. - MEGVAGY BAMBI!
vacsorára sütőtök mogyoróvajjal, teával a nappaliban Fáj a feje, a haja ragad valami sós, tengeri halakra emlékeztető szaggal, és a zúgó fülében mintha az erdei vízesés vert volna tanyár: ha kinyitja a szemét, először az Andromeda csillagködöt fogja látni, és homályos alakokat, talán Dumbledoret, néhány ismerősét, ahogy a régi, nagy ház halljában várnak a nagybátyjára, és ő sejti, hogy valami ellenállás készül, de tudni semmit nem tud. - Ébredj, Bambi. Nagyon beüthetted a fejed, mert alig tudtál igent mondani a szívességre, amit kértem tőled. Várj, segítek. Darby Dearborn lassan felül, megpróbálja leküzdeni a hányingert: odakint sötét van, esős az ablak egésze, ő meg köhög, és megdörzsöli a szemeit a molyrágta pulóvere ujjával. Annak is sós szaga van, valami az orrára kenődik, de ez ismerős, ahogy A Nagy Caradoc Dearborn kedvessége is, amivel párnát helyez mögé. - Egy kicsit különös, hogy ilyen sokáig aludtál. Úgy döntöttem, visszamehetnél a hatodik tanév első felére, de beszámoltam Dumbledore barátomnak a különös állapotodról, és egyetértett velem abban, hogy ha ilyen gyakran elájulsz, nem folytathatod a tanulmányaidat, nincs rá szükség, hogy kitegyünk ennek. Kérsz egy teát? Főztem a kedvencedből. Nagyon ügyes voltál ma. Fejével nemet int, megint köhögnie kell, és csodálkozva veszi észre, hogy valaki bekötötte a térdét - csak a nagybátyja lehetett, ez a régi ház konyhája, Apu nem tud átjönni ide, Anyu pedig kamionos, nincs itthon most sem. Már nem aggódik Dumbledore professzor jóslatai miatt, ezt hallotta már, és amúgy is, elég ügyes volt, most mondták. És ha mégis.. hát megszökik. Apu talán megérti, talán megérti, hogy nem minden családban átlagos, hogy leszopjuk a nagybátyánkat. - Decemberben azt akarom, hogy örökre itt maradj, ebben a házban. Átmehetsz apádhoz, ha szüksége van valamire, de itt fogsz lakni, a szobát te választod ki. A gyerek szobáját is te választod ki. - Milyen gyerek szobáját? - A MI gyerekünkét. Nincs szükséged többet az iskolára, eddig sem profitáltál belőle semmit, és jön a háború. Ez lesz a legjobb mindenkinek. Egy család vagyunk.
Rang:
űzött vad
Played by:
teresa oman?
Karakter típusa:
saját
Remus Lupin and Martin Nott kedveli
I solemnly swear
I am up to no good
Martin Nott
C’est la vie
Beavatottak
Voldemort új halálfalói
▽ Reagok :
40
▽ Avatar :
Cilian Murphy
»
»Csüt. 21 Jan. - 23:39
Gratulálunk, elfogadva!
üdvözlünk köreinkben
Kedves Ms. Dearborn, Ön rá az élő példa, hogy a gonosz egyáltalán nem olyan tisztán kivehető, mint elsőre sokan gondolnák, rengeteg arca van. Ami történik és történt Önnel, nem igazságos, és az egyetlen módja, hogy szabad és boldog lehessen, az lesz, ha harcol a sors ellen, amit a nagybátyja jelölt ki Önnek. Meneküljön, amíg teheti.
Mind a négy házban szívesen látnák Önt, de a legmeghatározóbb tulajdonsága egyértelműen az a döntés, az a céltudatosság, amivel a sorsa ellen harcol, a ravaszság, ahogy a világ egyik talán legkegyetlenebb játékában vesz részt. Az Ön háza a
Kezdőlap
