Az első Roxmorts-i hétvége így októberben. Tori pedig nem is várhatta volna ennél izgatottabban, ugyanis az új terelő a csapatban - ne merd arra kérni, hogy mondja ki a nevét, mert ha 1-10 skálán kellene értékelnie bármelyik brit varázslónak vagy boszorkánynak, hogy mennyire nehéz a srác nevét kimondani, az kb 12 lenne - elveszített ellene egy fogadást, így meg kell hívnia egy kör vajsörre a lányt. Tori csak reméli, hogy a lengyel srác, tudja, hogy mi az. Bár, amennyire egymásra találtak a csapatkapitánnyal, majdnem biztos benne, hogy ki lett okítva ezen téren, és ugyan a lány sohasem volt oda az alkoholért, alapvetően még mindig fiatalkorúnak számít, ezért otthon nem is adtak neki soha, de most úgy érezte, hogy eljött a tökéletes alkalom. Mondhatjuk, hogy a fogadás maga csak kifogás volt, a lényeg az volt, hogy szeretné végre egy kicsit kiereszteni a gőzt. Más utat pedig jelenleg nem lát erre. El ugyanis nem sírhatja senkinek a bánatát, túl sok barátot nem sikerült eddig még szereznie, ahogy jól tudja, hogy a legtöbb vele egyidős lány, akikkel apja még értékelné is, hogy barátkozik, nem osztaná nézeteit. Tori legalább is így döntött. Sohasem volt az a társasági típus, inkább az a fajta, aki minden energiáját a hobbijába öli. A lány esetében pedig ez a kviddics. Nem érdekli, hogy hülyének nézik miatta, hogy ez nem egy hölgyhöz illő sport, ez akkor is az ő élete. - Szóval… Három seprű vagy Szárnyas Vadkan? - pillant a fiúra, direkt elkerülve a megnevezést, mert Merlin szakállára… Lehet készít majd neki egy táblát a nevével. A nyakába akasztja és akkor talán ki tudja majd mondani. Egy pillanatra megmosolyogja a gondolatot, de aztán elengedi. Nem akarja gáz helyzetbe hozni a srácot, akármennyire is lenne praktikus. Meg, ha felidegesítené, akkor lehet nem mentené meg mindig a gurkótól. Most, hogy belegondol… Lehet ki kéne találnia valamit, amivel megköszönheti neki. Oké, persze, egy csapat, de akkor is folyton készenlétben van, hogy megmentse. Ennyit ő is megtehet érte, bár az alkoholfogyasztását nem szeretné állni. Hallotta a csapatkapitánytól, hogy mennyit iszik. Inkább kihagyná, ennyire nem hálás.
Fütyörészve, zsebre vágott kezekkel baktatok Zabini mellett. Tőlem szokatlanul széles vigyor ül a képemen, hiszen annak a zakkant hugrabugos perszónának nyoma sincs. Még az sem érdekel, hogy elveszítettem a fogadást, hiszen a végeredmény ugyanaz: vedelni fogunk. A többség azt hiszi rólam, hogy mekkora alkoholista vagyok, pedig nem iszok annyit, csak akkor, amikor az idegrendszerem romokban hever. Oké, az mostanában elég gyakori volt, de nem én tehettem róla. Azonban a piálási szokásaim és a hangosságom szerencsére olyan ellenszenvet vált ki a többségből, hogy remekül eltereli a figyelmet arról, milyen is vagyok valójában. Nem számítok olyan rossz arcnak, mint amilyennek hisznek, viszont nem is azért jöttem ide, hogy puszipajtásokat szerezzek. Nyugalomra vágyok, és arra, hogy az otthoni viszonyok rendeződjenek, na meg az sem ártana, ha sikerülne felfigyelnie rám egy csapatnak, és támogathatnám anyámat pénzügyileg. Erről azonban kibaszottul senkinek nem kell tudnia. Zabini kérdésére megtorpanok, és megvonom a vállamat. Először a Három Seprű, majd a Szárnyas Vadkan irányába sandítok, aztán egy újabb vállrándítás kíséretében hajlandó vagyok válaszolni neki. − Attól függ, hogy kerülni akarod a tömeget, és bevállalod a vizezett piát, vagy normális minőségű alkoholt akarsz inni, de bevállalod a kreténeket? A választás a tiéd, Zabini, mert kurvára jófej vagyok. – Meg előzékeny is. Egyébként nem hiába hívom a vezetéknevén, ez amolyan pasis szokás, de mivel ő is közénk tartozik, a csapat része, és nem is szar játékos, ezért tiszteletbeli pasinak neveztem ki. Meg hát, éljen az női egyenjogúság! Ja, mi? Viccet félretéve, ha Zabininek sikerült döntenie, akkor indulok a megnevezett kocsma irányába, hiszen hiába vagyok itt pár hete, ez nem jelenti azt, hogy ne térképeztem volna fel a lehetőségeimet, így aztán mindkét helyen ismernek már. Igaz, ezek a köcsög teavedelők még mindig nem tudják kimondani a nevemet, de már addig eljutottak, hogy: „Á, ő az a polák gyerek, aki geci hangos, és ha nem fogja be a pofáját, akkor ki kell baszni, mint macskát szarni a piros hóesésben.” Ez a definíció pedig pontosan leír engem, hiszen még egy ilyen alakot nem találsz a környéken. Mások szerint kurvára idegesítő lehetek, én pedig erre azt mondom, hogy csak kibaszottul féltékenyek az egyedi imázsomra.
▲
I solemnly swear
I am up to no good
Tori Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
4
▽ Avatar :
Tashi Rodriguez
»
»Kedd 2 Márc. - 19:12
Here we gooo, one more butterbeer, pls!
Őszintén szólva, Tori soha nem gondolta volna, hogy valaha is az új sráccal az oldalán fog arról elmélkedni, hogy melyik kocsmába is menjenek inni. Ugyan a szíve mélyén mindig is szeretett volna egy kicsit vadulni, kitörni a diszciplinák közül, amik közé édesapja szorította, de eddig nem volt hozzá mersze, hogy megtegye az első lépést. Az a levél viszont feltette az i-re a pontot, betelt nála a pohár. Egészen eddig biztos volt benne, hogy nem kerül eljegyzésre idő előtt, valahol mélyen talán el is hitte, hogy megússza a házasságot... Bízott benne, hogy apja rendkívüli buzdítása és lelkesedése a kviddics iránt megmentheti a társadalmukba olyan erősen beevődött szokásoktól, mint a nők kiházasítása 18. életévük idusán. Úgy néz ki, tévedett. Emiatt pedig nagyon vegyes érzelmek kavarognak benne. Tudja, hogy édesanyjára nem számíthat, már nagy bőszen pakol az olaszországi útra, ha el nem indult régen... A bátyjának pedig hűlt helye, semmi hír arról, hogy merre járhat, így megbeszélni se tudja senkivel, mi is nyomja a lelkét. - Eh, inkább nyugit akarok. Elég társaságban volt részem az elmúlt napokban. - Éppen csak egy pillanatig néz a fiúra, pontosan addig, amíg felel neki, majd elfordítja a tekintetét a kiválasztott kocsma irányába. Még egyszer, megerősítésképpen a csapattársára néz és el is indul, ha az nem ellenkezik. - Jöttetek már ide a többiekkel, nem? - Nem nevezi meg, hogy kikre is gondol, ugyanis egyedül a Mardekáros kviddics-csapat tagjai azok, akiket mindketten ismernek. Tori pedig pontosan tudja, hogy mennyire is szeretnek ők inni. Arról is eleget hallott, hogy mennyi időt töltenek ezen foglalatosság kapcsán egymással, éppen csak azt nem, hogy hol. Márpedig a fiú tapasztalatai most még kamatoztathatóak is lennének, ugyanis a lány nem fogja kitalálni, melyik lehet a jobb. Bízni viszont könnyedén rábízná a döntést. Tori nem az a típusú ember, aki szereti saját maga meghozni a lényeges döntéseket.
Ma kibaszottul jókedvem van, így a franc se tudja miért, de ahogy Zabini mellett ballagok azon kapom magam, hogy a Czerwone Jagody-t dúdolgatom. Már előrelátom, hogy ha a csajnak sikerül kellően leitatnia, akkor ezt a dalt telitorokból fogom üvölteni az egyik asztal körül ugrálva. Talán még Zabinit is táncra invitálom közben, bár attól tartok, ő azzal a lendülettel fogja betörni az orromat. Ahogy mellette lépdelek, elég érdekes ellentétpár lehetünk a falusiak és a többi diák számára. Zabiniből árad a semleges visszafogottság, amíg én pont arról vagyok elhíresülve, hogy sosem fogom vissza magamat: elmondom a véleményemet, ha üvölteni támad kedvem, akkor kieresztem a hangomat, ha böfögnöm, vagy finganom kell, akkor sem próbálom kontrollálni, hiszen ezek az életünk mindennapos részei. Aztán mondhatja nekem bárki, hogy kibaszottul gusztustalan vagyok, nem fogok trollnagyságú könnyeket ejteni érte. − Sok volt a szociális élet? – vigyorgok rá szórakozottan, hiszen akkor nem éppen a legjobb embert választotta magával, ugyanis két fajta Stanislaw létezett: az, aki kurvára azt akarja, hogy mindenki hagyja békén, és két szót nem húzol ki belőle, na meg a mostani, akinek még akkor sem állna be a pofája, ha elnémítod őt. − Hát jól van, akkor irány a Vadkan, de nem vállalok felelősséget a furcsa alakokért – emelem fel a kezeimet, hiszen nem az én felelősségem, ha félúton kiveszik a veséjét. A következő kérdésére megvakarom az állat. − Ja, asszem Amycusszal voltam itt. Tekintve, hogy Emerson hírből sem ismeri a szórakozást, Nott elvan a maga körével, Black szintén… Szóval, ja, csak az öreg Amy lehetett – elmélkedek egy sort, de aztán a franc se tudja, mert az is lehet, hogy félúton hozzácsapódtam egy társasághoz. Ritkán, de az is előfordul. − Szóval, ha neked megfelel a fos pia meg a sötét környezet, akkor menjünk arra – bökök az állammal az említett kocsma felé, s zsebre csúsztatom a kezeimet. Valahogy azt súgják az ösztöneim, hogy mozgalmas délután elé nézünk…
Kezdőlap
