Az első hetünk igazán nyugisan indult, csak a szokásos hisztiket hallottuk minden felé, mint a 'miért kell nekünk itt lennünk?' meg a 'még csak ez volt az első óránk, de máris házit kell írni' és a többi. Engem egyáltalán nem zavart a tény, hogy vége a nyárnak. Szuper volt, és úgy érzem magam, mint aki megváltozott és az életem még mindig a jó irányba halad, ami nyilván ezekben a sötét időkben nem olyan rossz azért. Könyvemet ölelve haladok végig a folyosókon, már épp végeztem a mai óráimmal és elhatároztam, hogy amíg a többiekkel nem találkozom és még a kinti levegő sem olyan hideg és nedves, addig sétálok egyet és igyekszem összeszedni a gondolataimat az esszé megírásához. Ahogy kilépek az ajtón és megcsap az ősz illata, egyből izgatottság lesz úrrá rajtam. Már nagyon várom az első kviddics edzést majd az utána lévő meccset. Kíváncsi vagyok arra is, hogy lesznek e új játékosok, akik esetleg előre segítenek bennünket az idei évi győzelemhez? Ezernyi dolog fordul meg a fejemben és mind mosolygásra is késztet. Ahogy haladok a járdán az udvar hátsó része felé, némi vitatkozásra leszek figyelmes. Már a hangos beszélgetés végére futok be, de rajtam kívül még több diák figyelmét is felkelti ez a zűrzavar. Ahogy a nyakamat nyújtom, hogy jobban megszemléljem mi is történik, egy villanás röppen, a lány pedig hátraesik a fűbe. Mindenki 'húú' és 'aaa' meg hasonló értelmetlen kifejezéseket használ bambulás közben, de én csak átverekedem magam a tömegen, oda a mardekáros lányhoz és a táskámban kezdek kutakodni. Természetesen a fiú aki ezt tette... már iszkol is elfelé. - Azt hiszem ezt még megkeserülöd! Így elbánni egy nővel, ismered te az illemet?! Ti meg mit bámultok?! - Ahogy a bunkó srác is, úgy a tömeg is lassan oszolni kezd, főleg a villogó szempár ami végignézett rajtuk, nem volt túl kedves. Ilyenkor ki tudnak hozni a sodromból. - Ne aggódj, minden rendben lesz. Egy keléskeltő átkot kaptál. Csak ne... ne nyúlj hozzá, jó? - A táskámból előszedem többek között a pálcámat és egy kisebb üveg bájitalt, amiben némi fájdalomcsillapítós keverék van, mindig tartok magamnál ilyen holmikat. Hiszen... ki tudja? - Sajnos segíteni nem tudok, csak részben, ha megengeded, de ehhez fel kell menned a gyengélkedőre mindenképp, ott majd ellátnak. Mi történt amúgy? - Mással is hasonlóképp megtenném ezt, ha nem küld el vagy nem bunkózik velem túlságosan akkor maradok is segíteni. Mondjuk, ezekkel a kelésekkel az arcán nem hiszem, hogy egyedül fel tudna jutni a gyengélkedőig.
+18 - rusnya beszéd Egyfelől kivételesen borzasztóan örülök, hogy itt lehetek, másfelől meg elhányom magam az egésztől. Komolyan mondom, szó szerint. Reggel úgy zabáltam, mintha nem lenne holnap, ennek örömére végigémelyegtem a nap eddigi részét. Hihetetlenül fáradtnak éreztem magam, minden energiám elment arra a két dologra, amit fontosnak tartottam: hogy ne hányjam el magam és, hogy ne kelljen kínosan sok időt töltenem Adore közelében. Ez annyira lefoglalt, hogy teljesen elfeledkeztem a korábban felszedett baromról, ami azt illeti pont ennyire volt emlékezetes, valami random hetedéves, seszínű haj, költői bókok, ingyen pia meg ilyenek. Nem volt szar, csak mikor hozzám ért, de akkor nagyon. Mindegy volt, tűrtem, mert le akartam foglalni magam, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy amíg a drága barátnőm a szomszéd ágyon fekszik, még arra sem lesz jó, hogy egy szempillantásra lenyugodjak. Nem ért semmit, de legalább idegesített, a masszív undor kifejezése szép lassan kezdett kiülni az arcomra, ahogy utánam szaladgált és szóval próbált tartani. Hadd mondjam el, nem volt nagy kedvem beszélgetni, minden szava egyre jobban fárasztott és dühített. Egy terebélyes fa árnyékában közöltem vele romantikusan, hogy legyen oly jó és hagyjon nekem békét, mert falra mászom tőle. Valahogy sejtettem, hogy nem fogja különösebben gyorsan feldolgozni, hogy ez most egy elbocsátó szépüzenet, a legszebb, amit ebben a lelkiállapotban ki tudtam préselni magamból, igazán hálásnak kellett volna lennie, még meg is erőltettem magam a kedvéért. De nem, ez az istennek sem dolgozta fel, hogy mit próbálok kihozni ebből az egészből. Nem, ez fogadkozott és kérdezgetett, kavargott a gyomrom tőle és mindössze egy kis levegőt és magányt akartam, meg persze azt, hogy soha ebben a rohadt életben ne kelljen többet hallgatnom a hülyeségeit. Olyan nagy kérés ez? Én tényleg nem tudom hol szakadt el neki a cérna, sejteni azért sejtem. Retek egy virtusom van, ezt jobb, ha már most közlöm. Az esetek nagy részében egész sokáig tudok tűrni, ha nem is vagyok különösebben bájos legalább nem vesztem el a fejemet. -Szeretsz? Remek, vagytok ezzel így páran – sóhajtottam irritáltan, éreztem, hogy pont eddig voltam képes disztingválni- szóval lennél kedves eltakarodni innen a picsába? Még mindig ott állt előttem és hápogott. Kicsit olyan volt, mintha haragom szép lassan kezdene átragadni rá is, holott nem tűnt egy kapkodó idegbetegnek. Mondott valamit, nem igazán hallottam, de nem kérdeztem vissza, egyáltalán nem foglalkoztatott. -Továbbléphetnénk végre? Kibaszott szánalmas vagy-nyaltam végig alsóajkam és ezen a pontos már éreztem, hogy bámulnak. Nem volt nagy újdonság, néztek már sok mindenért, most gondolom valamiféle ingyen cirkuszt vártak. Annyira viszont nem voltam okos, hogy előre lássam, meg is kapják. Csak egy pillanatra kalandozik el a figyelmem, elnézek a távolba, keresek is valakit meg nem is, látni is akarom meg nem is. Inkább nem, teljesen felesleges lenne. Na ekkor kapom az átkot, ami meglepetésként ért, mivel sosem gondoltam volna, hogy képes lenne rá, hogy ilyet tegyen az ő csodálatos Gigi-jével. Hátraesem, a fejem koppan a fán, egyetlen szerencsém, hogy pont elfordítottam a fejem, így nem telibe kapom az áldást, csak a fél arcomat találja el, de azonnal érzem, hogy jól célzott és valami nagyon nem fasza. -Remélem tudod, hogy halott vagy, pöcsfej-kiáltom utána, de már menekül is. Milyen férfias, milyen bátor. Még mindig bámulnak, ebben a percben jövök rá, hogy tönkretette az arcomat. Hatalmasat sóhajtok és káromkodom az orrom alatt, ekkor érkezik a szőke lány. Felismerem benne az egyik évfolyamtársamat. -A büdös kurva élet…-morgom és igyekszem nem az arcomhoz érni hosszú körmeimmel, holott úgy viszket, hogy majd megdöglöm bele. Felnézek a lányra, egész őszintének tűnik ez a fene nagy Terézanyasága, szóval azt a döntést hozom, hogy nem küldöm el élből a francba. -Mondd, te mindig ilyen kurva kedves vagy, vagy akarsz valamit cserébe?-villantok rá egy bizalmatlan tekintetet, miközben mindent megteszek, hogy az arcom sérült felét eltakarjam a hajammal. Tulajdonképpen örülök, hogy Adore nem lát így, bizonyára van jobb dolga, mint a hogylétem iránt érdeklődnie, bár, ahogy ezt az iskolát ismerem hamar eljutnak majd hozzá a hírek. -Nevezzük egyszerűen csak szakításnak-vonok vállat és felszisszenek, ahogy a hajam az arcomhoz ér. Azt hiszem ez egy határozottan szar év lesz számomra.
Sosem veszek részt nézőként egy ilyen kalamajkában, hiszen tudom mindenkinek megvannak a maga problémái és én sem szeretném, ha valaki ezt végig bámulná. Viszont azt már sosem tudom megállni, hogy ha valakit bántanak, akkor ne rohanjak azonnal oda és ajánljam fel a segítségemet. Igyekszem egy jobb légkört létrehozni az iskolában is, de egyre többször érződnek a különbségek, a lojalitásbéli különbségek. Ez most nem ez a kategória, gondolom, de minden esetre mindkettőnk megfenyegeti a srácot és az arcát is tökéletesen megjegyeztem, hogy a későbbiekben még elláthassam a baját. De a figyelmemet ez után Gia-ra fordítom, akinek a reakciója amúgy egyáltalán nem lep meg és őszintén? Nem is rettent el. Csak kicsit felvonom a szemöldököm és előszedem a pálcámat a táskámból, hogy a gyógyszert valamivel felvihessem az arcára, ha engedi természetesen. - Akármilyen hihetetlen is, én mindig ilyen vagyok. Legalább mi nők tartsunk össze, ha már az összes pasi ilyen pöcsfej. - Idézem őt kicsit és közben kinyitom az üveget, majd pálcaintéssel abból némi folyadék lebeg ki és irányítom Gia megátkozott arca felé. - Durva kapcsolat lehetett... - Jegyzem meg hallkan, de remélem nem veszi zokon. A szabad kezemmel a haját odébb húzom ha megengedi. - Mindjárt jobb lesz, csak ezt ráteszem. Aztán felkísérlek. Majd ezen az oldaladon állok, hogy ne lássák annyian. - Attól, hogy ő ilyen mogorva, én még próbálok ugyan olyan kedves maradni. De persze azért tök megértem a kiakadását, én is biztosan ugyan így lennék, ha az exem csak úgy fogná és leátkozná a fejem szakítás után. Hát, ettől jobb pasit amúgy ki sem foghatott volna magának, nedebár? - Legközelebb kétszer is meggondolhatnád, kivel kezdesz. - Sosem bírom ki, hogy csendben maradjak, úgyhogy ez most sem lesz másként. Remélem, hogy ezzel kicsit ki tudom zökkenteni abból, hogy arra gondoljon, milyen csúnya lett az arca vagy legalább, hogy folyamatosan oda akarjon nyúlni.
+18 - rusnya beszéd Igazán sok rossztól megkímélhetném magam, ha képes lennék megőrizni a hidegvéremet. Más esetben talán még sikerült is volna, vagy mondjuk nem szimplán ennyi ember előtt váltam volna meg tőle, mint valami régi rossz cipőtől, de tulajdonképpen kiprovokálta. Ezzel igyekszem nyugtatni magam, bár ha egy kicsit is fair akarok lenni, bele kell gondoljak, hogy azért nem lehetett leolvasni arról a sárga képemről, hogy már augusztus óta idegállapotban vagyok. Majd felfestem egy pólóra, hogy „Ne szólj hozzám, épp megbolondulok” hátha az kicsit hatásosabb. Amúgy is…ki a faszt érdekel ilyen szinten a lelkiállapotom? Talán még engem sem. Most mindenkit éppen az a meglepő tény foglal le, hogy Giada Dargan olyan félarcos leprát kapott, hogy megáll az ész és a legszebb tényleg az benne, hogy magamnak köszönhetem. Mikor lettem én ennyire ideggyenge? Egészen meglep a segítségemre siető griffendéles, bevallom, pont annyira számítottam rá, mint erre a rohadt rontásra, tehát nem túlzottan. -Tény-bólintok mondatára és villantok egy félmosolyt, már amennyire az az újonnan leprás arcom engedi- éljenek az összetartó nők. Csodálom, hogy a remek nyitójelenetem után nem hagyott itt a fenébe. Most tényleg ennyire jólelkű lenne? A főzete valamennyit segít, nem túl kellemes a helyzet, de legalább nem viszket úgy az arcom, hogy szívem szerint felraknám a vonatra és kérnék egy normálisat. Keléskeltő… életemben nem használtam még ezt az átkot, hirtelen fel sem tudtam mérni, hogy milyen lesz ennek az utóhatása vagy a gyógyulási ideje. Maradjunk annyiba, hogyha kiderül, hogy himlőhelyes maradok, letépem a fejem és a gyökér után vágom az utolsó erőmmel, mielőtt kiszenvednék. -Nem volt túl hosszú életű és eddig a pontig ilyen viharos sem-vonom meg a vállam és hagyom, hogy kipiszkálja a hajamat az arcomból, végül is ő tudja mit csinál és szerencsémre a tömeg is kezd oszolni köszönhetően annak a néhány gyilkos pillantásnak, amit korábban néhányukra vetettem. Nincsenek illúzióim, biztos vagyok benne, hogy mire a gyengélkedőre érek bőven híre megy a dolognak, de hát a hibáiból tanul az ember, ha meg nem olyan hülye, mint én, akkor mégcsak nem is a sajátjából. -Amúgy sajnálom-pillantok rá az előző kedves szavaimra célozva- nem neked szól, csak elég szar napom…hetem van. Mik vannak! Egészen meg vagyok hatódva ezen a kis kedvességen és még mindennek tetejébe elnézést is kértem a paraszt viselkedésem miatt, micsoda ritkaság. Adore talán el sem hinné, talán azt sem fogja, hogy ilyen idióta kis harcba keveredtem ezzel a szerencsétlennel. Mindegy is, nincs kedvem rágondolni, épp elég volt órákon keresztül úgy tenni a vonaton, mintha minden a legnagyobb rendben volna és nem lenne kedvem sikoltva rohangálni a vagonban az egésztől. -Eztán lehet apácának is állok-mosolyodom el és összefogom a hajam, hogy ne legyen ragacsos a főzettől. Leszámítva azt, ahogy kinézek valamivel kezdem jobban érezni magam, határozottan kezdtem lenyugodni.
Most úgy érzem magam, mint egy igazi medimágus. Pedig még csak a képzésem sincs meg hozzá, csupán néhány könyvből olvasott fortély és néhány jól megtanult bájital. Apám mindig ügyesen előkészít nekem egy mentőcsomagot a saját készletéből a nyáron, nehogy aztán ne legyen valami létfontosságú megtalálható itt az iskolában. Különböző a két gyógyító ember, a javasasszony természetesen egészen más körökben mozog, de én ugyan szívesen tanulnék tőle is ha beengedne a szabadidőmben maga mellé... de hát ezt eddig még nem sikerült összehoznom, hiszen mindig az volt a válasza, hogy várjam csak ki, még továbbképzésre megyek. Biccentek csak egyet Gia-nak amikor elismeri a szavaim, majd viszonzom a félmosolyt. Közben meglehetősen gyorsan mozognak a kezeim, mielőbb el akarom látni őt. - Úgy tudom, ezt nyomtalanul el tudják tüntetni, ha nem bántod. Akármit is tesznek majd rá a gyengélkedőn, ne érj hozzá! - Szögezem le még így utolsó simításokat elvégezve. Meghallgatom a fiúról tett kérdéseimre a válaszát, kicsit felvonom a szemöldököm is, de nem ítélkezve, csak érdeklődően. Ebben az egy témában nincs túl sok tapasztalatom, de azért ezt nem verem nagydobra, az utóbbi időben egyre cikibbnek tűnik, hogy nekem még igazi első csókom sem volt. - Semmi baj, szerintem én is hasonlóképp reagáltam volna, ha egy ilyet kapok az arcomba. - Örülök neki azért, hogy most már némi kedvességet is kapok tőle. Nem bánom és tényleg megértem. Lehet, hogy vannak gyengébb lelkűek aki biztosan ha meghallották volna őt, elszaladtak volna és nem segítettek volna, de én nem ebbe a körbe tartozom. Soha nem is tartoztam. Mivel végeztem idő közben, így felállok és kezet nyújtok neki, hogy felsegítsem. Hasonlóképp mosolygok felé, úgy látom, most már kicsit kezdett feloldódni. - Apácának azért nem kell, már persze ha nem tényleg azt szeretnéd, de komolyan, a pasiról lerí, hogy valami nem oké nála. - Forgatom meg kicsit a szemeim és ha Gia felkelt, akkor felkínálva neki a karomat azon az oldalán állva, ahol az átkot kapta, lassan elindulunk befelé a gyengélkedőre. - Miatta volt ilyen rossz a heted? - Próbálok csevegésbe belemenni, de semmiképp sem szeretnék olyan témára tapintani, ami esetleg bántó lehet számára, így óvatosan közelítek felé szavaimmal.
+18 - rusnya beszéd Szinte már meg vagyok döbbenve a hideg, kőkemény kis szívem legmélyéig ettől a hihetetlen jófejségtől. Nem értem a motivációját, de az esetében nem keresek semmi többet a girlpower kifejeződésénél. Ha szerepcsere állna be kettőnk helyzetében valószínűleg gondolkodás nélkül mennék tovább, hisz tényleg csak látásból és névről ismerem a griffendélest, életünkben nem beszéltünk egy kurva szót sem, én meg pont nem vagyok az az irgalmas szamaritánus típus. Ilyen ritka esetekben még abba is belegondolok, hogy lehet ez velem az egyik legnagyobb probléma, az egyetlen ember, akiért bármiféle mérlegelés nélkül tűzbe tenném a kezem, az Adore, de az elmúlt néhány napban ezt az önzetlenséget irányomból nem nagyon érdemelte ki. Hagyom, hogy Marlene tevékenykedjen, közben valahogy eszembe sem jut kételkedni benne, a mozdulatai alapján elég gyakorlott a hasonló ügyek és rontások esetében, szóval a kezemet összetehetem, hogy pont ő járt erre keresztényi szeretettel kezelgetni, nem valami félbolond. -Jó, megígérem, hogy nem kaparom le, ha eltüntetik róla ezt a leprát-bólintok engedelmesen, szokatlan tőlem a hasonló, de hát a faszom se akar ilyen fejjel életben maradni. Bár jelenleg annyira viszket, hogy szívem szerint levágnám, aztán bevágnám egy vadrózsabokorba, hogy lásson valami szépet. Úgy látom Marlene érdeklődését felkelti a szerelmi életem, bár sok szerelem nincs benne, de már megszoktam a hasonló reakciókat. Adore-ral akkora felháborodást szoktunk kelteni, ami mindenképp valamiféle érdeklődést eredményez, legyen az negatív vagy pozitív. A rossz reklám is reklám, mi meg eléggé ott vagyunk a középpontban, ellenére annak, hogy legszívesebben időnként fognám magam és elköltöznék egy lakatlan szigetre, ahol senki sem ismer és végre magamban lehetek egy könyvvel és egy pohár szakéval. -Dehogyis – nevetek halkan- de, ha esetleg mégis tudnál ennyire paraszt lenni, azt megnézném. Elfogadom a kezét és felállok a földről, leporolom a szoknyámat, hogy legalább azt a minimális méltóságomat mentsem, ami még megmaradt, legalább azzal, hogy retkes nem maradok. Irány a gyengélkedő! Már szinte hiányzott, hiszen legutoljára májusban látogathattam, de akkor legalább igen sűrűn az ismeretlen eredetű ájulásaim miatt. Adore nyilvánvalóan tudta, hogy napok óta nem eszem rendesen, ezért ájuldozom, mint valami ijedt szűzlány a nászéjszakán. Vajon, ha megtudja milyen szarul jártam, megnézi élek-e még? Vagy talán jobb dolga van valaki mással , valahol máshol? -Komolyan mondom az összes faszi idegbeteg-legyintek és elfogadom a karját. Micsoda fene nagy bizalmaskodásokat engedek meg magamnak! Kenegeti itt az ocsmány fejemet, én meg megosztom gondolataimat a férfitársadalomról. -Nem, ennek semmi köze hozzá-húzom el a számat, valahol meglepődöm, hogy egyáltalán hajlandó vagyok erről nyilatkozni- itt előbb volt a tyúk, aztán sikerült az a kibaszott tojás.
Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy az emberek 98%-a simán elsétálna egy ilyen probléma mellett. Már attól is megijednek sokan, hogyha párbajt látnak kibontakozóban, hiszen féltik a saját arcukat, féltik a házukat, féltik önmagukat a büntetéstől. Természetesen, ha nem tudtuk volna kimagyarázni a helyzetet Gia-val, ha most jött volna egy tanár, akkor bevállaltam volna azt a büntit, csak hogy tudjam, hogy minden rendben van vele és megelőztük a nagyobb bajt. Nem lett volna szép, ha még az arca másik oldalára is átterjed a kelés. Bólintok csak egyet neki amikor megígéri, hogy nem fogja elvakarni a kis hólyagokat, és hogy eltereljem a figyelmét, mindenféléről kérdezgetni kezdem. Természetesen nem érdekel annyira a szerelmi élete, de egy medimágusnak kell, hogy legyenek jó kérdései, amivel kicsit elhessegeti a betege problémáit, még ha tényleg csak néhány percre is, ameddig mondjuk ideiglenesen ellátja a sérüléseket. Azt hiszem előnyöm van ebből a szempontból, hiszen mindig is jó volt a beszélőkém és igen sok féle-fajta emberrel egyet tudok érteni bizonyos dolgokban. - Okés, pedig hát, nehéz, de ha nagyon kihoznak a sodromból, akkor sárkány vagyok ám. - Magyarázom lelkesen, miközben egy pillanatra megemelem kezeimet is egy vállvonás kíséretében. Volt már rá példa, hogy kikeltem magamból, nyilván ez nem minden napos eset, tehát nagyon kevés rá az esély, hogy például Gia pont ott legyen, amikor ez megtörténik. Felsegítem őt, majd lassan elindulunk a gyengélkedő felé. - A legtöbbjük igen... - Értek egyet némileg Gia-val, de természetesen azért ez még nem jelenti azt, hogy minden fiút elküldenék a francba, vannak azért jó fejek is, mint például a bátyám Mason, de azért nyilván őt sem kell félteni sok esetben... - Oh, értem. Akkor ez most csak rátett még egy lapáttal. Remélem, hogyan túl leszel ezen és utána már jobbra fordulnak a dolgok. - Hirtelen már nem tudom mivel vigasztalni, azt sem tudom, mit mondjak, így hát csak igyekszem befelé, amennyire Gia bírja a tempót. Nem vagyunk egy kaliberűek, egyáltalán az is meglepő, hogy ennyit tudtunk dumálni egymással, de persze én totál megértem azt is, hogy ha neki nincs kedve beszélgetni, hiszen nekem sem lenne, ha ilyen kelések borítanák az arcomat.
+18 - rusnya beszéd Marlene halál kedvesnek tűnik és teljesen indokolatlanul viszonyul így hozzám. Nyilván nem tudom pontosan ki mit gondol rólam, meg nem is nagyon szokott érdekelni, de azt hittem a közvéleményt annyival tök jól le lehet rendezni, hogy „ócska, rosszindulatú kurva.” Ezekszerint a megmentőm egy azok közül, akiknek még véletlenül sem sikerült keresztbe tennem mindenféle gusztustalan önös érdekektől vezérelve és ennek most eléggé örülök. Még mindig jobb ez a helyzet, mintha szégyenszemre magamban kellene felkullognom a gyengélkedőre a leprás pofámmal, nem lenne sok kedvem nevetség tárgyának lenni az idén, ezen már túlvoltam elsőéves koromban, amikor kisbálnának, meg fókának gúnyoltak. -Te? Sárkány? -mosolyodom el, valahogy nem tudom elképzelni, nem annak a típusnak tűnik- tippelek, aki egyszer megtapasztalja azt az állapotodat az nem kíváncsi rá mégegyszer. Hagyom, hogy felsegítsen, de közben körbenézek, úgy tűnik mindenki ment tovább a dolgára, már korántsem bámulnak annyian, mint eddig. Jó kezdet, talán nem jut el a híre a mai kis incidensnek Adore-hoz és megúszom a pikírt kis beszólásait. Normális esetben kurvára nem tartanék egy ilyen helyzettől, jót nevetnénk az egészen, megszívtam na, nekem gurult el a gyógyszerem, nincs ebben semmi, de most minden más. Én kerülgetem, mint szomorú szamuráj a Himaláját és nem jutunk egyről a kettőre, hiszen ő már kapcsolatban, vagy miben van. Kész röhej! -Akkor oldódnának meg a dolgok, ha nem bujkálnék a problémák elől, csak hát az sokkal egyszerűbb-sóhajtok- baszkikám kedvén meg gondolom nem sokat javít, hogy szétátkozta a fél arcomat, ugyanúgy szingli lett nyomorult- gondolok a srácra, aki, ha mindig ilyen rosszul viseli a szakítást komoly bajban lesz idősebb korában. Igyekszem tartani Marlene-nel a lépést és nem lemaradozni, de az elátkozott részem nem gyengén fájni kezdett, ennél pedig még a viszketést is kicsit jobban viseltem. Hihetetlen nagy balfasz vagyok, hogy már így kezdem az évet, ha több eszem van kitértem volna a rontás elől, de nem figyeltem, nem bírtam ott tartani az agyamat megfelelően. -Medimágusi babérokra törnél egyébként vagy csak jóindulattal mented a hülyéket, mint a veszélyeztett állatokat?-terelemm a témát az ambíciói felé, végül is ki tudja, talán mond valami érdekeset, talán vannak a családjában olyanok, akik ezzel foglalkoznak, olyanok, akik láthatták a nővéremet halála előtt.
Sosem tudnám meghazudtolni önmagamat. Ha egyszer elsétálnék egy ilyen eset mellett, akkor biztosan később akár hónapokig is nyomasztana, hogy nem segítettem. Még sosem jártam így, olyan már történt, hogy jó lett volna, ha épp ott vagyok ahol valaki megtámad egy másik embert. Természetesen ez miatt vannak egyeseknek fenntartásai velem szemben, de különösebben nem érdekelnek az undokságaik és lehet, hogy ő kis másként gondolnák a helyzetet, ha egy bizonyos szituációban nekem kellene őket kimentenem vagy épp ellátnom valamiféle bájitallal ami a készletemből származik. Köszi, apu! - De nem ám. Szerencse, hogy nehéz kihozni a sodromból. A bátyámnak már néhányszor sikerült az életem során, aztán mindig kapom tőle a cinikus megjegyzéseket, hogy ez nem áll jól ... - Mosolyodom el, próbálom oldani a hangulatot továbbra is. Masont sem kell bemutatnom senkinek, hiszen hetedéves, jóképű srác, aki a többiekhez hasonlóan szoknyapecér és ki tudja, talán egyszer már Gia-val is kezdett vagy épp fordítva. Nem igazán követem már az utóbbi időben a nőügyeit, mert rájöttem, hogy egyrészt lehetetlenség, másrészt pedig jobb nekünk a békesség és egyszer biztosan el fogja majd kötelezni magát, valami rendes lány mellett, akit akár én is kedvelhetek. - Hát, akkor ne fuss el. - Nézek rá, hisz ez ennyire egyszerű. Nem vagyunk egyformák, és én amúgy is mindig fejjel megyek a falnak és beleugrok a különböző szituációkba, aztán pedig lesz ami lesz, vagy megbánom vagy nem. Lassan a gyengélkedőhöz érünk, igyekszem nem nagyon előre rohanni, hiszen látom rajta, hogy egyre gyengébb és már nagyon ráférne a javasasszony ápolása. - Érdekel a medimágia, de más is. Az apámtól tanultam sok mindent és ő lát el bájitalokkal is, ha valami extra történne, tudod. - Vonok vállat. Apám híres medimágus, Gia is biztosan hallott már róla, hiszen a kutatásai és a modern világi újításai sokszor megjelennek az újságokban is.
+18 - rusnya beszéd Nem mondom, szarul indult ez a délután és nem is lett sokkal fantasztikusabb, de legalább nem halál egyedül kell megtennem ezt a bizarr walk of shame-et a gyengélkedőig. Szinte már hiányzott az a hely, évente egyszer-kétszer bekerülök valami furcsa miatt, hát ez most még a szokásosnál is érdekesebb. Történtek már velem dolgok, de pofán még sosem átkozott senki. Úgyis azt szokták mondani, hogy mindent el kell egyszer kezdeni, a népfertőzés meg a vértánc kivételével. Vagy valamit fordítva mondanak csak belezavarodott az agyam ebbe az egészbe? Csak mert kicsit olyan, mintha kezdenék megbolondulni. -Erre vannak a tesók, nem?-mosolyodom el keserűen, mert mit meg nem adnék azért, ha Anetta csak még egyszer azzal kíntatna, hogy túl rövid a szoknyám vagy, hogy ennem kéne valamit, mert be fogok ájulni az esti bulin. Valljuk be, általában igaza is volt. Anno agyon tudtam volna csapni, amiért mindenbe belepofázik, most meg kurvára, rohadtul hiányzik és már sosem kapom vissza, Marlene-nek legalább bőven van még ideje örvendeni a bátyja jelenlétének vagy valami nagyon hasonlóra. -Lehet még ismerem is a bátyádat, ki tudja-teszem hozzá, mert hirtelen kezd derengeni valami egy McKinnonnal kapcsolatban, de simán lehet, hogy tévedek és egyáltalán nem a bátyja volt. Nehéz ennyi embert fejben tartani, bezzeg Nott-ot egy életre megjegyeztem azon az estén, feledni sem tudnám az egészet, pedig milyen jó lenne. Ha nem ezzel lenne a tele a fejem sokkal kevesebb gondom lenne, például kurvára nem átkozta volna ma szét senki az arcomat. Ellettem volna azzal a szerencsétlennel, nyilván akkor is tudtam volna, hogy nem ő nyeri a castingot, de egynek elmegy, elég tapadós volt, meg agydaganatra is teljesen immunis, de azért egy kicsit elfoglalt, most kereshetek másikat. Végül is keressen a halál, unom már az összeset. -Vagy futok vagy arénázok, egyik sem jó-vonom meg a vállam és hirtelen ötletem sincs, hogy miért avatom be mindenféle kérdés nélkül a magánéletem ezen kifejezetten szar részébe – ahogy látod -mutatok az arcomra- nekem az állna a legjobban, ha leállnék egy kicsit. Az apja említésére felcsillan a szemem, már amelyikkel még kilátok a fejemből. Tehát az apja medimágus, jó kezdés, miért is nem ezt mondta azonnal, mondjuk a „szia” helyett? Most kellene kérdezzek, de hosszú másodpercekig gondolkodnom kell a hogyanján, mivel nem leszek okosabb csak úgy belevágok. -Hadd kérdezzek valami furát-torpanok meg hirtelen esélyt sem adva szegény lánynak, hogy nemet mondjon- nem hallottál esetleg te vagy az apád egy bizonyos ügyről? Egy fiatal aurorlányról van szó, akit…valószínűleg megöltek.
Mosolyogva bólintok és hát eszembe jut egy-két szitu Masonnel kapcsolatban. Biztos, hogy Gia ismeri őt, elég népszerű a lányok körében, legalábbis amit hallani fél füllel a klubhelyiségben. Mondjuk nem tudom, hogy valaha kezdene e egy Gia-féle csajjal, már amit eddig megtudtam belőle, hogy milyen pasizós típus, nem biztos. Ám sosem lehet tudni, már közel sem ismerem annyira a bátyám, mint régen. - Valószínű látásból ismerheted, hetedéves. - Ennyivel igazából le is zárom a témát és koncentrálok arra, hogy minél előbb, minél gyorsabban átjussunk a vizsgálódó szemek és furcsa tekintetek előtt. Magam is sok mindenbe belekeveredtem már az évek során, de közel sem tudnám magam belehelyezni Gia gondolkodásmódjába. Előfordult, hogy meggondolatlan döntéseket hoztam, előfordult, hogy rossz helyen voltam rossz időben, de szerencsére ettől azért felkészültebb szoktam lenni. - Hát, ki kell próbálnod, milyen lenne ha nem keverednél bele mindenfélébe. Lehet, még élveznéd is kicsit. - Vonom meg a vállam, de biztatóan mosolygok felé. Biztos jót tenne a lelkének ha kicsit leállna és más irányba vinné az útja, más dolgokra koncentrálna, de ezt nem mondhatom ki úgy kerek-perec, mert egyáltalán nem ismerem őt, nem tudom milyen ember valójában. Ahogy kijelenti, hogy kérdezne valami furcsát én csak felvonom a szemöldököm. Már ígyis elég furcsa szituba keveredtünk, szóval nem tudom, mi lehetne még ettől is furibb. Megtorpanok mellette, kissé talán értetlen képet vágva, de amúgy sem vagyok az a típus, aki ne próbálna meg magához hűen a legjobban válaszolni egy célzott kérdésre. Ám ez túl személyes és ez azt hiszem kissé ki is ül az arcomra. Elmerengek mielőtt válaszolnék. - Hát, ez egy elég tág szituáció, esetleg valami plusz infót nem tudsz mondani? Hátha beugrana valami. Mikor történt, mi történt vele? Egy... rokonod volt? - Az utolsó kérdésemre picit be is harapom az ajkam, mert nem szeretnék nagyon fájó pontra tapintani. Apa nem avat be bennünket sok mindenbe, mondjuk az utóbbi időben, ahogy már mindketten Masonnel a szakválasztás előtt állunk kicsit közlékenyebb és több esélyt ad arra, hogy vele tartsunk - már ha anya nem ellenzi természetesen. Ha pedig titkosított az ügy vagy túl komoly és tisztázatlan, akkor sajnos nincs reményem arra, hogy Giának bármi pozitívat mondjak.
+18 - rusnya beszéd Bólintok Marlene szavaira, nagyjából tudom, hogy néz ki a bátyja, a nevére is emlékszem, de hirtelen nem ugrik be róla több információ. Mindegy is, most egyáltalán nem ez a fontos, hanem az, hogy valahogy túléljem ezt a szó szerint átkozott délutánt. Az arcom megint borzasztóan viszket, kellemetlenül is érzem magam, ezen meg rohadtul nem segít, hogy már megint többek tekintetét érzem magamon. Mindig rühelltem, ha ilyen hülyén bámulnak rám, amikor nem volt rajtam mindenféle ragyakeltő rontás utóhatása akkor is azon túráztattam magam, hogy mi lehet rajtam annyira retek, szutyok, szar, hogy ennyire kellen nézni. Most mondjuk pont volt balszerencsém tudni, hogy mi a franc, de ettől még szívesen odakiabáltam volna a szájtáti parasztoknak, hogy lehet szépen sorjában visszatakarodni az anyjukba, arra viszont most pont van eszem, hogy ne szájaljak, mint ugye korábban, mikor is ebbe a kurva szerencsétlen helyzetbe bírtam kerülni. -Nyugalom és ragyátlan pofa? Mondasz valamit, talán tényleg nem ártana-nevettem a griffendéles lány javaslatán, nem is tudta mennyire igaza van. Az utóbbi egy évben valahogy mindig nyakig voltam a szarban és csendesen néztem, ahogy hullámzik, a maximum, amit tenni tudtam az volt, hogy örvendtem a ténynek, hogy legalább kilátok belőle. Mindig eszembe jutott ugyan, hogy az a bizonyos most az, amikor be kellene fogni és le kellene lépni minél előbb, mielőtt elnyel a trágya Niagara, de valahogy sosem jött össze. A balhé kicsit olyan volt már nekem, mint a függőknek a heroin és valahogy mindig mindennek Adore-hoz volt köze a végén, ha akartam, ha nem. Viszont sosem tudtam volna egyedül hagyni a trében, az nem vallott rám. Sok mindent lehetett rám mondani, lehet, hogy kibaszott önző vagyok, számító és arrogáns, de azt senki meg sem említheti, hogy ne lennék jó barát annak az egynek, akit közel engedtem magamhoz, holott nagyon sok mindennek volt a kiindulópontja. Persze nem direkt, senki sem kényszerített rá, hogy koptassam le azt a szerencsenélkülit. Persze, ha már itt vagyok, igyekszem kicsit dolgozni a nővérem ügyén, ha nem tud semmit az sem különösebb gond, legalább újat nevet pipálhatok ki a listán, akinél legalább megpróbáltam. -Na…a nővéremről van szó-ismerem be, látom rajta, hogy tart kicsit egy lehetséges kiakadástól, de higgadt arckifejezésemmel jelzem, hogy erről nem nagyon lesz szó- nem tudom, mekkorát pörgött az ügy a Minisztériumban vagy bárhol máshol, de elég szokatlan. A holttestet a Wistman erdőben találták egy utazótáskában, szemgolyók és nyelv eltávolítva, a kézfejen friss kigyótetoválás.
Bólogatok egyetértően a szavaira és kicsit magam is vele nevetek. Csak röviden és utána ez át is csap egy mosolyba. Nem ismerem igazán a lányt és sokan valószínűleg a Griffendél - Mardekár ellentétek miatt nem is segítettek volna rajta, de én nem vagyok az előítéletesek között és az sem igazán érdekel, ha valaki megszólna esetleg ezért. Ismernek annyira azok akik már évek óta ide járnak, hogy akin csak tudok segítek és ahogy csak tudok úgy lépek közbe mindenbe és ütöm bele az orromat is, még akkor is ha épp semmi közöm az egészhez. Sokszor balul sül el ez a dolog, de van amikor jól, mint most is, hogy legalább kicsit jobban megismertem Giat. Kicsit kiráz a hideg attól amit mesél a nővérével kapcsolatban. Belegondolni is rossz, hogy mit érezhet és elképzelni sem tudom, hogy milyen érzelmeket váltana ki belőlem, ha mondjuk ez történne Masonnel. Valahogy nem tudom beleképzelni magamat a helyzetébe, sosem fordult még meg a fejemben, hogy ilyesmi megtörténhet, de így hogy egyre inkább az auror szakma felé húz a fejem, hozzá kell szoknom a bizarrabbnál bizarrabb halálesetekhez és nem szabad, hogy megbotránkoztasson egy-egy ilyen helyzet. - Sajnálom, Giada. - Nézek rá meglepődötten és próbálom kifejezni az együttérzésemet, majd aprón felsóhajtok. - Apa sajnos nagyon ritkán foglalkozik gyilkossági ügyekkel, de ha a szünetbe hazamegyünk rákérdezhetek nála. Ha szabad... azt tudjátok, hogy egyedi eset volt, vagy jelentettek más hasonlót is? Gondolom az aurorok nyomoznak az ügyben, még nem zárták le, igaz? - Ilyenkor felpezsdül a vérem és elképzelem magam az aurorok helyében. Ha tudnám, biztosan felgöngyölíteném az ügyet, de sajnos még tudom, hogy se tapasztalatom, se kapcsolataim nincsenek meg hozzá, hogy erről bővebben informálódhassak. Pedig érdekelne, hogy milyen kimenetele volt az egész szitunak. Azért apámnál is megérne egy kérdést. Talán nem hajt majd el.
Kezdőlap
Az első hetünk igazán nyugisan indult, csak a szokásos hisztiket hallottuk minden felé, mint a 'miért kell nekünk itt lennünk?' meg a 'még csak ez volt az első óránk, de máris házit kell írni' és a többi. Engem egyáltalán nem zavart a tény, hogy vége a nyárnak. Szuper volt, és úgy érzem magam, mint aki megváltozott és az életem még mindig a jó irányba halad, ami nyilván ezekben a sötét időkben nem olyan rossz azért. Könyvemet ölelve haladok végig a folyosókon, már épp végeztem a mai óráimmal és elhatároztam, hogy amíg a többiekkel nem találkozom és még a kinti levegő sem olyan hideg és nedves, addig sétálok egyet és igyekszem összeszedni a gondolataimat az esszé megírásához. Ahogy kilépek az ajtón és megcsap az ősz illata, egyből izgatottság lesz úrrá rajtam. Már nagyon várom az első kviddics edzést majd az utána lévő meccset. Kíváncsi vagyok arra is, hogy lesznek e új játékosok, akik esetleg előre segítenek bennünket az idei évi győzelemhez? Ezernyi dolog fordul meg a fejemben és mind mosolygásra is késztet. 
