A bájtitaltan nem egyszerű tantárgy, ezt akkor kellett belátom, amikor másodévesként az arcomba robbant az üstöm. Nevetés tárgyává váltam egy pár napig az évfolyamtársaim szemében, de tegyük hozzá nem igazán tartottam be minden lépést pontról pontra. Apukám mindig olyan nagy egyszerűséggel csinálta otthon, mintha gyerekjáték lenne, én pedig nagy imádattal néztem, ahogy a főzetei más-más hatást váltanak ki a betegekből. Egyszer az egyik varázsló ismerősének készített főzetet, mivel mugli feleségét hónapok óta gyötörte a letargia. Saját gyártmány volt, ami boldogságot és jókedvet kölcsönzött fogyasztójának hetekig. Ez az idő pont elég volt a nőnek arra, hogy meglássa életében a szépséget és a főzet nélkül is boldogan élje mindennapjait. Hét pecsétes titok volt a tette, hisz a varázslók törvényei tiltják, hogy a muglikat ily módon befolyásolja az ember. Ez teljesen érthető dolog, hisz nem egy alkalommal tesztelték a legújabb kreálmányukat az alkimisták az ártatlan varázstalanokon, aminek meg is lett a böjtje. A mugli orvosok csak fogták a fejüket, amikor pácienseik szörnyű megmagyarázhatatlan kelésekkel, egy új végtaggal, vagy félig macskaként keresték fel őket, a minisztériumnak ez sok papírmunkára okozott, nem is beszélve a sok felejtő bűbájról, amit használniuk kellett.
Apám szerint a könyvek jó támpontot adnak egy-egy főzet elkészítéséhez, de a legtöbb bájital készítő nem szereti kiadni élete munkáját ilyen egyszerűen a keze közül, ezért ezek a receptek sosem tökéletesek. Ki kell őket kísérletezni.
Hát az egész nyaram ráment arra, hogy apám régi jegyzeteit böngészve alakítgattam át a füzetem a szobámba zárkózva. Az Abszol úton a Czikornyai és Patza bolt bájitaltan részlegét szinte kifosztottam és a családi könyvespolcot zsúfolásig tömtem az újabbnál újabb példányokkal. Az összesen sajnos nem tudtam átrágni magam, így jó párat magammal hoztam az iskolába is.
Kísérleteztem és kísérleteztem, de sajnos volt pár amit nem tudtam tesztelni magamon. Pont ezért a szeptemberem arra ment rá a Roxfortban, hogy keressek egy diákot, akit rá tudok venni arra, hogy bevizsgálja őket, ezt a legnagyobb titokban tettem, hisz nem hiányzik, hogy Marls fülébe jusson a dolog. Nem hinném, hogy díjazná a helyzetet, hogy ártalmatlan alsóbb éveseket molesztálok a mindeddig kisérleti fázisban lévő főzeteimmel.
Találtam egy önként jelentkezőt a hónap végére, egy hatodéves hugrabugos tanulót. Ez is csak alá támasztja azt a hipotézisemet, hogy abban a házban nincs ki mindenkinek a hét kereke. Az északi toronyban beszéltük meg az alkalmat, a jóslástan terembe, én választottam a helyet. Itt mindig meleg van és mióta hazajöttem a szigetről folyton csak fázom, így ez lett a kedvenc helyem az egész kastélyban.
Péntek délután, 5:21. Már hat percet késett a srác, negyedre beszéltük meg a találkát. Remélem szedi a lábát és nem ültet fel, jobb lenne hamar túlesni a dolgokon, mert még a végén elkap minket McGalagony és olyan bűntető munkát ad nekem, hogy év végéig nyögni fogom.  Így se én vagyok az évben a szíve csücske, mióta a könyvtáros asszony beköpött a zárolt szekció háborgatása miatt.

~Hope u like it~

Az órámat fürkészem, a nagymutató lassan kúszik az egyik számról a másikra. Egy mugli szerkezet ketyeg a csuklómon, kissé homályos, hogy honnan szereztem. Egy hosszúra nyúlt londoni sörözgetésből tértem haza vele. Bármilyen furcsán hangzik, le kell szögeznem, hogy nem loptam, hanem egy szkander meccsen nyertem el, egy nálam pár évvel idősebb muglitól. Az, hogy hogy is jött ez a fogadás, arra már nem is emlékszem, az biztos, hogy nem voltunk szomjasak. De szép darab és roppant hasznos, így megtartottam.
Kissé nyugtalan vagyok. Biztos vagyok benne, hogy valamilyen formában ez is szabályszegésnek minősül, bár még sosem volt a kezemben iskolánk házirendje, de nyilván valamelyik szemfüles igazgatónk a múltból oda biggyesztett egy olyat, hogy „Ne kísérletezz alsóbb éveseken”.
Nem vagyok egy mintadiák, sosem voltam. Jó tanuló vagyok, de valahogy mindig benne voltam a bajban. Nem egyszer küldtek barátaimmal büntetőmunkára, de itt az utolsó évben nem kéne elrúgni a pöttyöst a tanároknál, így a kilógás és az ivászat helyett inkább megmarad a tanulás.
A bájital tantermet átjárja a fény, a nap még próbálja az utolsó meleg sugarait beletolni az őszbe, hogy aztán kipihenhesse magát, de én így is fázom. Éljen Skócia.
Nem attól tartottam, hogy nem fog eljönni, inkább attól, hogy lebukunk és többedmagával jelenik meg. Olyan 15 perc késéssel érkezik meg, legnagyobb megnyugvásomra egyedül.
Kezében gitár, szájában cigaretta, szinte mintha valami romantikus ponyvaregény egyik főhőse lenne. Amikor kicsik voltunk családi nyaraláson édesanyám falta az ilyen könyveket, mai napig emlékszem az összes címére: „A boszorkány és a félre küldött szerelmi bájital” „Lángoló érzelmek a forró üstben” „Az Abszol úti idegen” . Egy-kettőbe bele olvastam unalmamban, de olyan 2 oldal után le is tettem a könyvet, ennyit bírt az agyam a nyáladzásból.
-Teljesen időben vagy – mosolygok rá, hisz a lényeg az, hogy itt van –Köszönöm, hogy eljöttél! – „remélem nem a gyengélkedőn kötünk ki” teszem hozzá magamban. Kissé leragad az ajtónál, ezért úgy látom jónak, hogy ha beljebb invitálom – Gyere be – a bájitalokat már mind kikészítettem, ott sorakoztak az asztalon az üvegcsék, mellette pedig ott van a jegyzetfüzetem és egy pergamen.
Nem tudom mit is kéne várnom a mai délutántól, több különböző fajta főzetet hoztam, mind más hatással bír. Legszívesebben rögtön belekezdenék, hisz hónapok óta fúrja az oldalam a kíváncsiság, de nem kéne ennyire a közepébe csapni, hagyom inkább kipihenni a fiú, ha elfáradt, hisz mégis csak a toronyba vagyunk, soklépcsőnyi magasan.
- Hoztam tökös derelyét – mutatok a tanári asztalra, valamivel meg szerettem volna honorálni a kedvességét. Kissé úgy viselkedek, mint egy túlbuzgó tinilány, de ennyi gond legyen, úgysem érti félre.  Nem kért semmit sem a szívességemért cserébe, így valamivel kárpótolni akarom.

~Let’s get started it~