Bájitaltan- VII. évfolyam

Slughorn professzor szokásos elégedett, kedves mosolyával várta érkező diákjait. Ahogy gondolta, nem jött el a töredéke sem az évfolyamnak- közel volt sok fiatal kedvenc ünnepe, az utolsó, amit gyerekként a Roxfortban töltenek, az időzítése részben ezért is esett erre a napra. Meg persze, nehéz bájitalról van szó, ami nem kell a sikeres RAVASZ-hoz, a jutalom megszerzéséhez pedig egy sor kellemetlenséget kell vállalni, amire sokan nem hajlandóak.
Külön meleg mosolyt küldött saját háza két legrégebbi prefektusainak egyike felé, akire ráfért minden támogatás az elmúlt időszakban- szörnyű lehet ilyen fiatalon, ilyen borzalmas körülmények között elárvulni. Kedvelte a fiút már gyerekkora óta, ahogy a testvéreit és a szüleit is, és nem csak amiatt a bor miatt, amit a gyümölcsösükből adtak neki. Őszintén remélte, hogy neki lesznek a legjobb eredményei, bár nem tervezett segíteni, kivételezni vele. Egyrészt nem gondolta, hogy rászorul, másrészt örült minden résztvevőnek.
Kellemes meglepetésként töltötte el Mason McKinnon jelenléte, aki az utóbbi időben egyre jobban felkeltette a figyelmét, egyre jobban hasonlítottak a jegyei arra a minőségre, amit a húgától megszokott. Nem várta, hogy tökéletesen sikerül akár neki, akár a szintén griffendéles, csendes Danielle Burrows-nak (vagy Baggott? nem volt benne biztos) a bájital, de őszintén reménykedett a sikerében. Szerette, ha valaki váratlanul meglepte.
Nem várt keveset a Rosier ikrektől sem, akik mindketten a házuk prefektusai voltak, és ritkán nyújtottak kevesebbet a legjobbnál, köszönhetően apjuk kemény nevelésének. Már akkor is ő vezette a házat, amikor az apjuk tanult nála, akire jól emlékezett, és aki szintén kitűnő teljesítményt nyújtott, a klubjába is többször meghívta, elment a nővére temetésére is. Ugyanakkor manapság kerülte őket, mert emlékezett rá, hogy kinek a társaságában látta annyit Ewan Rosiert és a nővérét, amikor diákok voltak, a gondolattól pedig kirázta a hideg.
Talán a legnagyobb öröm számára Ms. Shacklebolt jelenléte volt, akit már régóta kinézett magának, mint kedvencei egyikét. Ez az évfolyam különösen erős volt, de a lány szorgalma, zsenialitása mindig lenyűgözte, és tudta, hogy nem fog csalódni abban a munkában, amit bemutat neki. Úgy érezte, hogy sokra viheti még a bájitalkutatás területén, és reménykedett benne, hogy a lány arra orientálódik.
A két hugrabugos jelenléte meglepte. A magas, kócos fekete hajú fiú nevére nem is emlékezett, csak arra, hogy milyen régen nem kényszerült pontot levonni RAVASZ osztálytól, a fiú pedig tízet is sikeresen elveszített a stílusa miatt, amitől a professzor csak habogott. A lányt is meglehetősen problémásnak látta sokszor, de Meadowes esetében még látott rá némi esélyt, hogy ne a Kóbor Grimbusz bentlakásos ágyainak egyikén végezze. A fiúnál kevésbé. Azért őszintén örült a jelenlétüknek, még ha nem is volt benne biztos, hogy hogyan szeretnének megbirkózni egy ilyen nehéz bájitallal.
Összecsapta a tenyerét, ahogy az órája jelzett, az ajtó becsukódott.
- Nos, örülök, hogy ennyien eljöttetek! Bizonyára mindenki átnézte már az egyszerűsített receptet a tankönyvben, ami a főbb pontokról és összetevőkről szól. Felírtam a táblára a tökéletesített receptet. Ez azon bájitalok közé tartozik, ahol meg lehet csinálni mindent pár óra alatt, Mr. Pearlwick a negyedik évfolyamról pedig volt olyan kedves, hogy előkészítse mindenkinek a holdkövet, úgyhogy őrölni nem kell. A rézüst kell, az acélüst, a mérleg, a mérőpohár, az ezüstkés, a keverőkanál, a szűrő, egy vágó tál, az óra, és természetesen varázspálca. Beszélgetni lehet, hosszú ideig itt leszünk, de figyeljetek nagyon oda! Ez a bájital nem tolerálja a kis hibákat sem. A recept a táblán van, nagyjából két óra alatt tudtok a végére érni, mielőtt eljutunk a pálcás részhez. Hozzávalók a szekrényben. Jó munkát kívánok!

Tiresias csók

Hozzávalók:
- 12,2 gramm őrölt holdkő
- nyolc csepp parlagi vipera méreg
- hét különböző növény zöldellő, egészséges levele (legyen közöttük legalább egy mérgező)
- egy csipet bezoár
- 1,2 milliliter emberi vér
- 17,5 milligramm cukor
- 9 milliliter juharszirup
- 0,35 milligramm foszfor
- 0,1 milliliter büröklé
- tizenhárom éjjeli áfonya
- egy csipet pókháló
- három különböző színű hajszál
- 0,5 gramm apróra vágott gyilkos galóca kalap
- 1,89 gramm őrölt sisakvirág
- 1 milliliter mandragóra nedv

Elkészítés:

1. A holdkövet helyezzék egyenlő arányban a két üstbe!
2. Forralják fel a rézüstöt százhét fokra, és melegítsék így pontosan tizenhét másodpercig!
3. A tizenhét másodperc elteltével cseréljék ki az üstöket, melegítsék az acélüst tartalmát pontosan tizenhárom másodpercig!
4. Ismételjék meg a 2. és 3. pontban leírtakat tizenhárom alkalommal!
5. Cseppentsenek a parlagi vipera mérgéből hét cseppet a rézüstbe! Helyezzenek egy cseppet az acélüstbe!
6. Ismételjék meg a 4. pontban leírtakat!
7. Helyezzenek hat zöld levelet a rézüstbe! Helyezzenek egy, mérgező levelet az acélüstbe!
8. Ismételjék meg a 4. pontban leírtakat!
9. Keverjék tizenkétszer az óra mutató járása szerint a rézüst tartalmát!
10. Ismételjék meg a 4. pontban leírtakat!
11. Keverjék háromszor az acélüst tartalmát az óra mutató járása szerint, másfélszer pedig visszafelé!
12. Ismételjék meg a 9., 10., és 11. pontban leírtakat hét alkalommal!
13. Szórják a bezoárt a rézüstbe, és keverjék meg négyszer, az óramutató járásával ellentétes irányba!
14. Ismételjék meg a 12. pontban leírtakat!
15. Öntsék az emberi vért a rézüstbe! Emeljék száztizenhárom fokra a hőt a rézüst alatt, hagyják állni 299 másodpercig! Ne hagyják semmiképp ott állni a 300. másodpercben!
16. Szórják a cukrot az acélüstbe!
17. Keverjék meg négyszer az óramutató járása szerint, kétszer vissza!
18. Ismételjék meg a 17. pontot háromszor!
19. Öntsék a büröklét az acélüstbe, majd azonnal fedjék le! Gondoskodjanak róla, hogy a nyomás nem dobja le a fedelet!
20. Öntsék a rézüstbe a juharszirupot! Ismételjék meg a 2. pontban leírtakat három alkalommal!
21. Öt perc elteltével öntsék a foszfort az acélüstbe, és fedjék le azonnal, ismét figyelve rá, hogy ne dobja le a tetejét!
22. Öntsék a büröklét a rézüstbe!
23. Vágják fel az ezüstkéssel az éjjeli áfonyát, ellenőrizzék, hogy kukacos-e, és ha nem, dobják a rézüstbe!
24. Helyezzék a pókhálót az acélüstbe!
25. Ismételjék meg a 4. pontban leírtakat, majd öntsék a rézüst tartalmát az acélüstbe! Fedjék le! Semmiképpen ne hagyják szivárogni a pár másodperc múlva keletkező, mérgező füstöt! Hagyják állni negyvenhárom percig és hét másodpercig!
26. Keverjék el a rézüstben a galócát, a mandragóranedvet és a sisakvirágot! Keverjék az üstben, amíg nem kap mérges narancs színt!
27. Helyezzék a hajszálakat a rézüstbe! Ha mindhárom vörös mérgeszöld színt kap anélkül, hogy baja lenne, ismételjék meg a 2. pontban leírtakat percenként!
28. Ha letelt a negyvenhárom perc és hét másodperc, öntsék a rézüstbe az acélüst tartalmát! Pontosan figyeljék az időt!
29. Hagyják harminchárom fokon az üstöt harminchárom percig és harminchárom másodpercig!
30. Cutis Immuto bűbáj használata a nyitott üstön. Ezt akkor fogom elmondani, ha mindenki végzett.

A fejfájás sehogy nem látszik múlni, mintha apró kalapácsokkal igyekezne a kialvatlanság darabjaira zúzni maradék tudatom.. míg a folyosón várakozunk, észre sem veszem az egyik táskából félig kilógó trágyagránátot, ha rajtam múlik, ma tartok tőle, akár megostromolhatják és bevehetik az iskolát. A hasamra szorított kézzel bizonyára legyőzöttnek tűnök, nem kérdezném szívesen Georgeot vagy Carvint arról, milyen árnyalatú mindezek mellett az arckifejezésem. Slughorn órái azonban elengedhetetlen fontosságúak, és nem tudom elképzelni, hogy mindenféle rosszullétekre hivatkozván felmentést kérjek épp most.. vagy hogy kiejtsem a számon a menstruáció szót.
- George, nincs nálad véletlenül.. fájdalomcsillapító? - suttogom, mikor a terembe sorolunk, és megtámaszkodom a padomon. Elkaptam valamit, más magyarázat nem lehet - mikor tegnap éjszaka azt a nevetséges bűbájt gyakoroltam, még nem estem szét ennyire. Ennyire, hogy még a saját kis fioláimat is az ágyamon felejtsem.. Az orromon keresztül lélegzem, és bízom benne, nem zöldülök vagy kékülök el, vagy ha mégis, az majd nem kelt feltűnést az üstök füstje felett.

Nem kockáztatom, hogy míg így szédülök, pálcával lebegtessem a szükséges eszközöket, ezért ha bizonytalan léptekkel is, de a szekrényhez indulok beszerezni a nagyon ambíciózus mennyiséget. Nincs különösebb érzékem a bájitalokhoz, de ettől még magas elvárásokat támasztok magammal szemben, amelyeket egy megmagyarázhatatlan rosszullét sem homályosíthat el. Kikészítek mindent az asztalra, rejlik némi megnyugtató kényszeresség a sorrendben és a szépen, hűvösen fénylő eszközökben, milyen jó volna a homlokomhoz nyomni a kanalat vagy poharat..
- Nem szeretnék elmenni a Gyengélkedőre.. szerintetek mi lehet ez? - suttogom Carvin hátának és George oldalának, és erősen koncentrálva elkezdem a méreg csepegtetését. A levelek kapcsán elgondolkozom rajta, olvastam-e valamit a kiválasztásukról, mikor ennél a receptnél jártam, de bármi is volt az, elnyeli a szűnni nem akaró, lüktető fejfájás. Mélyet nyelek, mielőtt öklendezni kezdenék.

Apám képe lebeg előttem, és a csalódás, amit okoznék, ha most itt fognám magam, és összeesnék, mint egy marék száraz levél, és ha időnként meg is kell állnom, hogy újra és újra megismételjek mozdulatokat, egészen addig nem kell valóban megállnom, míg a 18. pontig nem érkezem.
- Slughorn professzor...? - félig lezárt szemmel megkeverem visszafelé is, de a büszkeségem végéhez érkeztem, a bájital pedig még a feléhez sem. Segítséget kell kérnem, mielőtt diszkréten eltűnök az üstök mögött, és az óra végén találnak meg mindenféle magyarázat nélkül..
- Elnézést, professzor, nincs önnél véletlenül valami.. hányingerre? Nagyon rosszul érzem magam, de szeretném befejezni a bájitalt..

Amikor a hét elején átnéztem a pénteki bájitaltan receptjét, majdnem toltam egy gondolat-beli hátraarcot. Hogy a mi a mi? Nem a Halloween miatt. A Halloween nem érdekel. Az időmet sem sajnálom. De amikor másodjára utal vissza a recept a negyedik pontra, majd két pontot felugorva keresi az ember, hogy mégis mit is ismételjen meg és mi a Merlin, akkor jogosan merülhet fel a kérdés bárkiben, hogy ez akkor most tényleg bájitaltan, vagy matek órával vegyített lecke a figyelem abszolút koncentrációjából.
Azt főzzük ebbe bele. Eskü, valami ilyesmi lesz a titka a végén.
Attól függetlenül, hogy a Tiresias-csók receptje felérhet bárki számára egy kínzással, amit csak péntek este lehet átélni, hát hülye legyek, ha nem próbálom meg. Vagy… a végére lehet kiderül, hogy hülye vagyok, amiért meg akartam próbálni, de gondolom, a nap végére kiderül. Egyébként ártani nem árthat, maximum egy kicsit csalódok magamban, de egy jó ajánlás bájitaltanból jól jöhet, ha végül tényleg beadom a jelentkezésemet a Parancsnokságra, nem pedig a Prófétához, ami az odahaza ismeretes tény…
Odakinn várakozva a saját jegyzeteimet bújom. Bár a bájital egyébként sem egyszerű, egyértelműen azt érzem az első buktatójának, ha az ember fonalát veszti annak, amit csinál, úgyhogy jobb híján készültem - felírtam minden lépést, ki-ikszelendő kis négyzetekkel és egyéb támpontokkal, hogy valahogy követhessem, pontosan mit is csináltam meg és hányszor, úgyhogy csak mérsékelten figyelek Nestára. Meglehet, jobban kéne, de épp csak visszadörmögöm - Bocs, nincs. Megjött, vagy mi? - nézek azért rá, vagyis inkább a hasára szorított kezére, amiről nyilván én is erre gondolok, de aztán nyílik az ajtó, mi meg sorjázunk befele, és én lezuttyanok Ness mellé, csak a szememmel intve Doe-nak, hogy akár le is ülhetne elém Carvin mellé, vagy mögém, vagy hát na, valahova a közelembe, hátha a közös szenvedés elviselhetőbbé tesz majd mindent.
Homlokráncolva hallgatom a professzort, aztán habozás nélkül kezdem el a szükséges eszközöket magamhoz hívni, módszeresen kipakolni magam előtt a padon, de eltenni mindent, ami csak útban van, amekkora káoszban élek egyébként, annyira zavarna most minden, ami felesleges, egyedül a saját jegyzeteim maradhatnak, melyek óhatatlanul pontosítást igényelnek ahhoz mérten, amit a táblán látok, úgyhogy neki is állok kijavítani ezt-azt, mielőtt rosszul csinálnám - Kérned kellene valamit hányingerre, biztos van itt valami hasznos - sandítok Nessre megint két sor között, de persze Nesta már csak Nesta marad, gondolom legalább el kellett volna ájulnia, hogy ma ne jelenjen meg (nem ítélkezem, én is pont így tennék a helyében amúgy), és nem hallgat a jó tanácsra (ahogy felteszem, én sem tenném), úgyhogy egy pillanatig még nézem a nem kimondottan egészséges színű arcát, de aztán munkához látok - pont, mint ő.
…csak hogy aztán majdnem elvétsek miatta egy másfél keverést, de még időben észbe kapok és nem torpan meg a mozdulatom, az időzítőt is lenyomom, fedőt nyomok az üstre, megtörlöm a homlokomat, úgy navigálom vissza rá a pillantásom hosszú, koncentrálással teli percek óta először. A pillanatom aztán Slughornra ugrik, onnan le Carvin hátára, mintha oda lenne írva a válasz, hogy Ness esetleg csak valami rosszat evett, vagy vajon ez az a rész, ahol komolyabban kellene aggódni érte, mint egy hétköznapi gyomorrontásnál, vagy havibajnál kellene.

""

Idegesen lépek be a bájitaltan terembe. Nem tartozik a kedvenc helyeim közé a kastélyban, talán azért, mert az alaksorban található vagy csak az váltja ki az ellenszenvet belőlem, hogy a levegő mindig fagyos idelent. Még a professzor pozitivitása és jó hangulatú órái sem képesek ezt innen elűzni. Kissé hamar érkezem, lustán beülök az egyik hátsó padba, és mégegyszer előveszem a bájital tankönyvet, hogy utoljára átfussam a tudnivalókat, míg a többiek megérkeznek.
Nem sok reménnyel érkeztem a mai órára, a főzet elkészítése bonyolult folyamat, ami lehet meghaladja a képességeimet, bármennyit is készültem a nyáron a tantárgyra. De egyszer mindent el kell kezdeni és ez egy kihagyhatatlan alkalomnak bizonyult, hisz a RAVASZ vizsgák már a nyakunkon lihegnek. Még csak pár hónap telt el, de előre tudom, hogy kimerítő lesz ez az utolsó év.
Figyelmesen hallgatom végig a professzor szavait, majd a figyelmem átterelődik a táblán lévő pontokra. Kevésnek tartom a két órát erre a feladatra, de legalább az biztos, hogy jó helyet választottam magamnak a teremben, hisz előttem ül két dekoratív hollóhátas lány. Talán George Shackleboltnak hívják az egyiket, a mellette ülő pedig a Rosier lány. Csak futólag ismerem őket, volt pár közös óránk a hét év alatt és még lesz is a hátralévő hónapokban. A Tiresias csók nem tartozik a könnyű bájitalok közé és kissé időpazarlásnak érzem jelenlétemet az órán, de legalább a kilátás jó lesz.
Lebegtető bűbájjal pakolok minden kelléket az asztalomra, a könyvemet és a füzetemet rajta hagyom. Próbálok egyszerre koncentrálni a táblán lévő információkra és a magammal hozott régi, kissé dohos papírlapokra. Miután jelentkeztem a mai délutánra írtam egy levelet édesapámnak, medimágus lévén konyít egy keveset a bájitaltanhoz és ellátott egy tucatnyi általa „nagyon fontos”nak titulált, apró hibalehetőséggel, amit érdemes elkerülnöm. Szerencsére a professzor alapjáraton javított, hibátlan receptet közölt velünk, így apám jegyzeteit elteszem, nem lesz rá szükségem.
Szépen haladok egészen a 23. pontig. Közben fél füllel hallgatom az előttem folyó eszmecserét, de nem érzem úgy, hogy bármi érdemlegeset hozzá tudnék szólni a szituációhoz ezért csak csendben magamra koncentrálva csinálom a dolgom.
-Tanár úr! – szólítom meg elsőként az óra folyamán. – Esetleg kérhetek még egy adag éjjeli áfonyát? Az enyém kukacos – az előttem az asztalon lévő feldarabolt hozzávalóban két aprócska élősködő lézeng. Addig nem igen tudom tovább folytatni a feladatom, pedig mihamarabb magam mögött tudnám a hideg bájitaltan termet. Lehet nem ártott volna magammal hoznom a köpenyem.
Ha a professzor tud nekem biztosítani még egy adag áfonyát, akkor rögtön folytatom az eddigi munkát, ha nem, akkor számomra véget is ért a megmérettetés, de akkor sem hagyom el a termet, megvárom a bájitalok elkészítésének a végét, mivel fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy ki kapja meg a Felix Felicis főzetet.
-Hányinger ellen jó lehet a mentalevél rágcsálása – hajolok kissé előre a hollóhátas lányokhoz és megvillogtatom a gyógyításban szerzet ismereteimet. Az évek alatt sok minden ragadt rám édesapámtól, szerencsére pozitív dolgok is, mint ez , és nem csak a folyamatos Merlin szakállára való hivatkozás.

Slughorn professzor egyike azoknak, akikről valóban tudom, gyászolják a szüleimet - a köztük lévő barátság akkor is nyilvánvaló volt, ha és mert egyik gyermekük sem szorult tisztességtelen támogatásra, melyet borospalackok és teli láda friss gyümölcsök garantálhatnak csupán. Megannyi koraestét töltött a kertünkben, társaságuk hangos, jókedvű és örökifjú volt, vaskos humoruk, egész éjjel ki nem fulladó beszélgetéseik egy jobb világhoz tartoztak, ahol az érdekeket a javak közös szeretete és egymás kölcsönös tisztelete tartotta karjában..
Ha őt látom, nehezemre esik nem emlékezni, ezen pedig együttérző mosolya keveset segíthet.

A bájitaltan mindig kedvenc tárgyaim közé tartozott: órák telhetnek el háborítatlan, néma csendben, az aprólékos munka pedig meghálálja a figyelmet. Mintha megannyi szándék törekedne egyetlen kirakós megoldására, teremtés tenyérméretben. Könnyű elmerülnöm benne anélkül, hogy fenyegetne bárki társasága, érintése, vágya arra, hogy beszélgetésbe keveredjen velem - és nem elhanyagolható, így készítettem első fájdalomcsillapítóimat, nem szorultam többé mások figyelmére és gondoskodására. Valóban, ahogy körbetekintek a mögöttem ülőkön, ez a magányosság szentélye, és a szorgalom önmagában nem szenteli fel azt: tehetség és szándék nélkül nem juthat az ember a hetedik napig megpihenni.
Némán dolgozom a pontok mentén, érzek valamiféle nyugalmat, melyet az alapanyagok mérése, a pontos számok adhatnak a folyton szétszórt elme számára, csak akkor bizonytalanodom el, mikor a hajszálak bukkannak fel a szövegben, mint baljós jelek a távolban. Ez bizonyára mégis csoportmunkát feltételez, ezt jobb lett volna elkerülni, mert bár sosem tettem próbára, mások... részei okozhatnak-e látomásokat, ezúttal nem hoztam kesztyűt, a puszta fertőtlenítő pedig nem véd meg, ha az elmélet beigazolódik.

Még a juharszirup a soron következő, még perceim vannak hátra kitalálni valamit, azonban üresen kongok csupán, annak ábrándja nélkül, hogy hirtelen egy régi olvasmány kiment a bajból. Ha tudom is, nem érdeklem a jelenlévőket - érdekes pletyka vagyok csupán, Mr. Greengrass, az árva - mégis magamon érzem a tekintetüket, szinte hallom, megint elutasító vagyok akkor is, ha kérek, és kérnem kell a hajszálaikból, talán adnom a magaméiból is. Olyan bátortalanul túl intimnek tűnik most Slughorn professzor feladata, szinte megfeledkezem a kezem alatt folyékony borostyánra, hullámzó napraforgók mezejére emlékezető juharszirupról, de a gyakorlat, a rengeteg itt eltöltött óra nem engedi, hogy félszegségem otrombán betolakodjon, elvonja figyelmem arról, amelyet úgy értékelek, félelmemnél sokkal többre..
Illetlen volna épp a rosszulléttel küzdő Ms. Rosiert megkérdeznem, azonban mégis őt érzem talán legkevésbé feszélyezőnek Carvin barátsága miatt, ha oly különbözőnek tűnnek is, mint a nap és a hold járása. Mr. McKinnont nem találom szimpatikusnak, bár sokra tartom hirtelen megtalált szorgalmát, de a kettőnk közt honoló járatlanság miatt nem szólítom meg, egyelőre nem tekintek Ms. Shacklebolt irányába sem - tudom, felróná, ha megint így szólítanám, de beceneve, ha jól jellemzi is, idegen számomra, egy bájos, fiatal hölgy férfinévvel látványos pipacs a rózsák közt - ezért csak félig-meddig ismerősöm lehet a járható út.
- Carvin, nos, khm. - halkan megköszörülöm a torkom, amitől valami magabiztosságot remélek, de biztos lehetek benne, aggódik a testvéréért, ha a probléma könnyedén el is hárítható, legrosszabb esetben a nálam lévő fiolák egyikével, ha Slughorn professzor késlekedne valami okból - Megtennéd hogy.. nos.. kérhetnék tőled esetleg egy hajszálat?Természetesen én is.. hozzájárulok a te bájitalod.. elkészültéhez, ha úgy kívánod.

Bármilyen bizarr is az ötlet, hogy megigyam ezt a bájitalt, amire valószínű nincs szükségem, bizonyítani akarok. Rengeteg időt töltöttem azzal, hogy animágussá váljak, és a fáradozásaim jutalmam gúny lett: maga a varázslat gúnyolódott rajtam, maga Parselia utasított el, amikor nem azzá a kígyóvá váltam, akivé válnom kellett volna, csupán mihaszna, lomha patás állattá. Bizonyítani akarom, hogy én vagyok a legjobb, és azt hiszem, reménykedek a jutalomban is. Nagyon sok dolog forog kockán az elkövetkező hónapokban, amikor eldől a jövőm: apám újranősül, valószínű nekünk is házastársat vadásznak, és eldől, hogy ki fogja vinni a Rosier zászlót a jövő csatáiba. Minden szerencsére szükségem lesz.
Kissé fáradtan érkezek meg bájitaltanra, rengeteg időt töltöttem azzal, hogy mindent, tényleg mindent elolvassak a bájitallal kapcsolatban, amit fellelhettem, bár elég hiányos volt, és tisztában vagyok vele, hogy végül a nagyobb része a szemétbe fog kerülni. Ness viszont egyértelműen betegen, rossz állapotban jött el, pedig fontos lenne, hogy a miénk legyen ez a bájital. Biztos, hogy ugyanarra a célra használnánk, ő is tudja, hogy mennyire közel vagyunk hozzá, hogy elveszítsük a közös jövőnket. Aggódva megérintem a hátát, megsimogatom a vállát, miközben bemegyünk, és bent leülünk.
Gyorsan helyet foglalok, annyira nem érdekel, hogy ki van itt most. Kedvelem Godric Greengrasst, nincs semmi problémám Shacklebolttal sem, akit szintén szimpatikusnak találok, de az egészen biztos, hogy ma nem beszélgetni, barátkozni vagyok itt. Bizonyítanom kell, hogy kígyó vagyok, nem préda, és szükségem lesz mindenre hozzá. A Felix Felicis mindenképpen jól fog jönni ehhez.
Megnyugtatóan hatna az, ahogyan a dolgok jólesően ismétlik egymást, körbe-körbe mennek a recepten, és közben van időm megtervezni is a következő lépéseket. Úgy érzem, hogy ez a bájital, bármilyen nehéz, megoldható, mégis, hihetetlenül aggódok Ness miatt, akinek szinte érzem a fájdalmát. Az első gondolatom természetesen, hogy valamiféle női dolog, talán megjött neki, de ahogy megkérdez, kétségeim lesznek ezt illetően. Akkor biztos nem kérdezné meg.
- Szerintem is kérj valamit, Ness.- teljesen elfelejtek figyelni a keverésre, egy fél keveréssel túl is megyek, mielőtt visszatérek, annak a buta griffendéles srácnak a megjegyzésére meg nem is reagálok. A fájdalomra fájdalomcsillapító kell, a betegségre gyógyszer, a mentalevél meg néhány ételbe való fűszernek. Sóhajtok egyet, két lépés között hátrafordulok, megsimogatom Ness kezét egy aggódó pillantással, és csak az abszolút utolsó pillanatban fordulok vissza, amikor végül kér gyógyszert. A második gondolatom, hogy talán tőlem kapott el valamit, de azt sem hiszem. Több, mint egy hete nem voltunk együtt.
Kicsit megnyugtat, amikor az ikertestvérem gyógyszert kér a professzortól, eléggé hozzá, hogy a legkevésbé se idegeskedjek, amikor a kezembe veszem az egyik ezüstkést, hogy megvágjam a tenyerem, és a szükséges mennyiségű vért lecsapoljam a bájitalhoz. Megállok azonban a mozdulatban, és hosszú másodpercekig abban a zavart állapotban vagyok, amiben Godricnak is éreznie kellett magát, amiért a hajszálaim közül kért egyet.
- Öhm... persze, Godric. Akkor cseréljünk.... ez jó lesz?- kicsit bután érzem magam, ahogy megfogom a szőke hajszálat, el is vörösödök kissé, ahogy átadom azt a mardekáros fiúnak, és kiterítek egy kis, fehér zsebkendőt, ahová az ő haját tervezem tenni. Biztos, hogy neki is kell a szerencse, ő már családfő, és rengeteg felelősség szakadhatott a nyakába.
Belevetem magam a bájitalba, megállom fintorgás nélkül a kezem felvágását, amit aztán könnyen össze is forrasztok, miután lecsapoltam a vért. Úgy érzem, hogy meg tudom csinálni, bár az a fél keverés talán bekavar- remélem, hogy nem nagyon.

Slughorn örült a jelenlévők szorgalmának, szívesen és izgatottan nézte a munkájukat, olyannyira, hogy nem is nyúlt a könyvhöz, amit a mai órára készített magának. Izgalmasnak látta figyelni minden évben, újra és újra a jövő varázsló generációját, ahogy bemutatják tehetségüket, és nem értett egyet azon kollégáival, akik szerint a tökéletesség Merlinben testesedett meg, és azóta hanyatlik a Varázsvilág. Több is volt ezen ifjak között, akikben könnyen látott új minisztert, új bájitaltan tanárt, sőt, akár új Merlint is egyszer.
- Óh, na nézzenek oda! Elnézést kérek, pedig ezt többször is megvizsgáltattam beszerzéskor! Természetesen, fiam, vedd csak ki a szekrényből, amire szükséged van!- Slughorn csak mosolygott magában a dolgon, ami rosszindulatú csíny lehetett csak, a növényt túl régen szüretelték, és ellenőrizte a vásárlásnál. Biztosan valamelyik büntetőmunkás tréfálhatta meg, de a professzornak nem volt kedve utána járni. Értékelte az illető kreativitását az átkok használatában, még ha ez minden bizonnyal nem a jegyeknél mutatkozott is meg sajnos.
- Tessék, Nesta? Azonnal megyek.- felállt, és lendületes léptekkel sietett a lányhoz, aki, amint említette a rosszullétét, rögtön elkomorította a professzort. Ahogy ránézett, látta, hogy bizony, a Gyengélkedőn lenne a helye, és pár másodpercig el is időzött a gondolatnál, hogy felkísérteti valakivel, de nyilvánvaló volt, hogy mi volt az oka annak, hogy még itt volt. A karját nyújtotta a fiatal hollóhátas felé, hogy felsegítse. - Hát persze, gyere csak oda az asztalhoz, és végignézzük, milyen lehetőségeink vannak!
Nem gyorsította meg annyira a lépteit, nem akarta magával rángatni a lányt erőszakosan, nem akarta, hogy esetleg kellemetlenséget okozzon neki. Az asztalhoz érve kihúzta neki saját székét, azután a fiókhoz lépett, és kipakolt három fiolát elé, egyben átlátszó, egyben tejfehér, egyben pedig jég kék folyadékkal. Halkan szólalt meg.
- Ez itt általánosan hat, viszonylag gyorsan. Lehet, hogy érdemes lenne meginnia a másodikat is, amennyiben úgy érzi, hogy ez valamiféle... nos, női probléma. Ez lenne viszont a legjobb Önnek, bármi baja van, jobban lesz tőle. Nem szedhetik tizenhárom év alattiak, várandós hölgyek és kellemetlen mellékhatásai vannak, ha az elmúlt negyven órában fogyasztott alkoholt. És olyanok, akik allergiásak a hippogriff tollára, természetesen. Ebből elég három csepp is. Ez jó lesz? Nem áll fenn egy mellékhatás sem, ugye?- Slughorn professzor az asztalára tett egy poharat, vizet idézett bele, és várakozón jobb kezébe vette a harmadik fiolát, hogy adagoljon belőle a Rosier lánynak. Főleg az alkohol fogyasztás miatt mondta el a mellékhatásokat ilyen részletesen, és ezért is tette hozzá a negyedik, kitalált mellékhatást. Semmi kedve nem volt fegyelmezni, ugyan, miért ne ihatna egy nagykorú, kiváló tanuló lány egy-egy pohár minőségi bort a barátaival esténként?
A professzor kíváncsian figyelte, ahogy Greengrass és Rosier, illetve közben a griffendéles lány és a hugrabugos fiú hajszálakat cserél. Ez egy kritikus része volt a varázslatnak, és több alkalomról is hallott, amikor az azért nem sikerült, mert valaki nem volt képes együtt működni másokkal. Arra is kíváncsi volt, hogy hányan jönnek rá, hogy kérdezzék meg, a másiknak a valós hajszínét látják-e, manapság egyre több fiatal hölgy és úr élt a lehetőséggel, hogy megváltoztassa a haja színét. Persze, ezek a diákok együtt nőttek fel, úgyhogy nem gondolta, hogy ne figyelnének fel rá például, hogy Ms. Danielle hidrogénszőke haja régen világosbarna volt.

***

- Kérlek, figyeljetek ide! A varázslat végrehajtása nem igényel bonyolult pálcamozdulatokat, az úgynevezett érzelmi varázslatok közé tartozik. Csak koppintsátok háromszor a pálcátokat a kész egyveleget tartalmazó üst oldalának, és mondjátok ki mindhárom alkalommal a varázsigét! A sikeres végrehajtáshoz mindhárom alkalommal más emléket kell felidézni. Az elsőnél gondoljatok arra az emlékre, amikor először láttatok ellenkező nemű embert ruhátlanul, a másodiknál pedig arra, hogy mi volt a legmeghatározóbb élményetek a másik nemmel! A harmadiknál pedig képzeljétek el, hogy milyen lehet a másik nem tagjának lenni! Aki sikeresen végre tudja hajtani ezt a varázslatot, és nem vétett komoly hibát, minden bizonnyal működő bájitalt kap. Kérem, mindenki gondolja át, hogy szeretné-e elfogyasztani! Szakszerű felügyelet mellett, ami nemsokára meg kell, hogy érkezzen.- a professzor az órájára nézett.

--------------------------------------------

IC idő: 1976. október 29. Péntek 14:00-esti órák között
Mesélés hossza: 3 kör, normál hosszúságú reagok, nagyjából egy hetes határidők
Határidő: 2021.02.18. 23:59

Van Parselia Óarany könyvében egy fejezet a a szerelem-betegségről, és a benne szenvedő lovag egész barangolást rendez, hogy megtalálja az ellenszert, mert természetesen az emberek mindig buták ezekben a történetekben, nagyon hősiesek, de nagyon buták, és ahelyett, hogy a bölcs kígyóhoz fordulna, majdnem felfordul. Az utolsó pillanataiban közlik vele mégis a pikkelyes állatok, hogy a védekezés nélküli szexuális élet bizony következményekkel jár...
Hogy folytatódik a történet, sejtésem sincs, mert olyan hányingert éreztem az olvasása közben, mint most. Erre jobb nem is gondolni, de ennyi fájdalom mellett óhatatlanul az jut eszembe, ami a leginkább emlékeztet erre a helyzetre, elvégre én is makacskodom itt a segítség elfogadása helyett.
- Ez nem sima hányinger.. - grimaszolok McKinonnak, mert bár értékelem a szándékot, ez már eszembe jutott, és a tünetek alapján erős a gyanúm, hogy nem jutnék közelebb vele a megváltáshoz.
Végül csak meghajtom a térdem a szükség előtt, kétségbeesetten követem Slughornt az asztalához, és diszkréten nekidőlök, mielőtt elborulok párhuzamosan mellette. Nincs időm átgondolni igazán, melyik fiola pontosan mit rejthet, de a pálcamágiával kapcsolatos hátrányomat nem szeretném rögtön a fizikai gyengeségem után megosztani a professzorral, ezért előbb az első, aztán a második után nyúlok. Jobb, ha abban a hitben él, hogy alkoholt fogyasztok, mintha részletesen meg kell beszélnünk az esetleges mellékhatásokat. Egyszer egy általános, megfázásra készült bájitaltól két egész napig csak hátrafelé tudtam menni.. ez... érthető okokból nem opció most.

- Köszönöm, uram! A tollal kapcsolatban nem vagyok egészen biztos, ezért.. jobb így. - pár pillanatra behunyom a szemem, és várom az érkező mellékhatások mellett az enyhülést is. Vissza akarok menni, befejezni a bájitalt, elnyerni a legjobbnak járó megbecsülést, és nem foglalkozni azzal, milyen felelőtlenség eközben félretaszítani az egészségemet. Olykor elhiszem, hogy a Süveg rossz házba osztott, de talán a családunk neveltetése okán lehetetlen is volna nem becsvágyónak születni.
Megköszönöm még egyszer a segítséget, és egy kicsit kevésbé szédülve, lassú léptekkel visszatérek a bájitalom fölé, és óvatos mozdulatokkal beleöntöm a büröklét, aztán ráfektetem a hőtől jól védett felületre a tenyerem, és egy kicsit hálás vagyok, hogy nem kell percekig tennem mást - addig talán egészen jól leszek a kevergetéshez is.
Carvinék beszélgetése ébreszt rá, hogy nekem is el kell kérnem azokat a hajszálakat, de Greengrass engem nem kedvel úgy, mint a bátyámat, őt nem szívesen zargatnám ezzel. Vajon George és McKinnon hajszínének árnyalata elégséges különbség volna? Tartok a kockáztatástól, főleg így, hogy ennyi időt vesztettem a többiekhez képest.
- Carvi, megteszed, kérlek? - suttogom és ha megfordul, sokatmondón a haja felé pislogok. Milyen szerencse, hogy ebben különbözünk, és valószínűleg ő az egyetlen valóban szőke a helyiségben - És George? Cserélhetünk? Mindjárt jobban leszek, és odaadom.

Nem állok biztos lábakon, de megkísérlem átönteni a közben elkészült rézüst tartalmát az acélba, és a lehető legpontosabb módon igyekszem lezárni a fedelét - ettől sokkal jobban tartok így, gyengén, mint általában, pedig a pálcával végzett műveletek a mumusaim. A hányinger azonban csak enyhül, de el nem tűnik, és kezdek gyanakodni, hogy rossz döntést hoztam, mikor nem a harmadikért nyúltam egyből.
- Te jól vagy, ugye? - kérdezem az ikrem, és fel-felpillantok az órára, de ha szoros is a keret, amelyben mozgunk még, nem kivitelezhetetlen. Ha innen is viszik ki a holttestemet, akkor is befejezem ezt a bájitalt, és boldog, nevetséges fejezet leszek én is Parselia valamelyik könyvében: a nem-lovag, aki szemben az elődjével, nem hallgatott a kígyókra, de sikerrel járt. Kicsit mosolygok, míg remegő kézzel, de hevíteni kezdem a rézüst alját, hármunk hajszálai megkapják a vöröses, méregzöld meghatározhatatlan árnyalatait, és szinte minden fájdalmam elmúlik a győzelem fényében. Azt nem merem elképzelni, milyen lehet most az ábrázatom, nyilván fehér, hullaszerű túlvilági megszállottsággal a diadal közelében, de legalább szolgáltatok némi színházat a társaimnak.
Elmosolyodom, és rákoppintok a másik üst fedelére, mielőtt szökni készülne belőle a gőz. Most már csak várnom kell, ezt a kicsit már fél lábon guggolva is kibírom, ha el is földelnek utána!

Felkönyökölök, megtámasztom a kézfejemen az államat, onnan fordulok csak hátra, a homlokom közepéig kúszott szemöldökökkel, hogy ránézzek McKinnonra. Mintha nem tudnám eldönteni, hogy plusz pontokat adjak neki, vagy nevessem ki, végeredményben meg aztán nem teszem egyiket sem, csak rögtön a havibajról eszembe jut valami más, és vissza is kapom a figyelmemet Nessára. Ha lehetne szempillával lemorzézni, hogy "ugye nem vagy terhes, bassza meg??", akkor lepislognám, eskü, de hacsak nem ez jár az ő fejében is, akkor aligha van esélye két émelygési roham között azonosítani az iszonyatot, amit megpróbálok közvetíteni felé, jobb híján az arckifejezésemmel.
Meg egyébként is, mocorogni kezd az üstömön a fedő, úgyhogy kénytelen vagyok akcióba lépni és venni a figyelmeztető jeleket, hogy nem bámészkodhatok itt kedvemre, ha valami használhatót, mi több, jót akarok összehozni.
Vérből egyértelműen a sajátomat használom, amikor eljön az ideje, és feltett szándékom a három hajszálból az egyiket szintén a magaméval kiváltani, aztán körbenézek magam körül, és némi tépelődés után arra jutok, ha ezt a bájitalt nekem kellene elfogyasztanom, akkor ugye férfivá kéne válnom, akkor nem lenne praktikusabb férfiak hajszálait használni? Mint a Százfűlé-főzetnél. Meglehet, a dolognak semmi jelentősége sincs, elvégre a recept erre nem tér ki, de akár meg is próbálhatom, hát nem mindegy? A füzetemen jelölt kis ikszek és pipák azt mutatják, eddig minden oké, csak nem ezzel fogom elrontani. A megoldásom mondjuk a helyzetre pont az akar lenni, hogy kiszolgálom magam előrehajolva Carvinhoz és Godrichoz, de aztán megemberelem magam és előbb Nestának bólogatok.
- Persze, máris - próbálok csak egy hajszálat kitépni a saját fejemből, nem sikerül, de oda se neki, hátha más is akarja, meg még lehet, hogy én is magamra fanyalodok - De hagyd csak, azt hiszem, én megpróbálkozom a srácokkal - mondom aztán elgondolkodva, és előbb Carvin vállát kocogtatom meg - Kérhetek a hajatokból? - nézek rá, aztán célzatosan Godricra - Cserélhetünk is, persze - mert ennyire nagylelkű vagyok, és még mindig ott van tartaléknak Ness, meg én, szóval valahogy csak összejön, de a harmadik áldozatom terv szerint meg McKinnon lesz, ha már a fejembe vettem ezt a dolgot - Mentalevél, kisegítesz kérlek egy hajszállal? - fordulok most a mögöttem ülő fiúhoz, akár sikert arattam a többiekkel, akár nem, és így vagy úgy de biztosan kipótlom azt a három hajszálat, hogy haladhassak a bájitallal.
Nem mintha ne lenne maga a főzés is épp elég kihívás, a gyakori keverésekkel, fedő-mocorgásokkal, de igazából maga a varázslat majdnem jobban aggaszt. Nem mintha ne láttam volna még férfit pucéran, de azért az az igazság, hogy... hogy is mondjam, ha valakinek komolyabb tapasztalatai vannak a másik nemmel, az meglehet, hatékonyabb emlékeket tud felidézni ehhez a bűbájhoz. Legalábbis ebben elég biztos vagyok, mindenesetre nem pont a végén futamodik meg az ember, nem igaz? Ki kell gondolnom azt, ami a legjobbnak tűnik.

Az előttem álló kukacos áfonyát félre tolom az asztalon és a szekrény felé veszem az irányt, hogy a professzor utasításainak megfelelően kivegyek egy újabb adagot. Örülök, hogy folytathatom a főzet készítését, de lehet megkönnyebbültebb lettem volna, ha áfonya híján véget ért volna számomra a verseny.
Valahogy a Nestának szánt megjegyzésemet nem fogadta kitűnő örömmel, de nem zavar a dolog.
–Csak egy tipp volt – vonom meg a vállam és visszafordulok a munkám felé. A sok kavargatásba belefájdult már a csuklóm. Nem zárom ki a külvilágot, de emellett próbálok a lehető legjobban a bájitalra koncentrálni. Rám férne a folyékony szerencse, de azért az évfolyamtársam állapota sem hagy hidegen.
A főzetbe a saját véremet és a saját hajszálaimat használtam. Utólag visszagondolva ez lehet nem volt a legjobb ötlet, hisz pont az a célja az egésznek, hogy magunkra ölthessük a másik nemet. A várt színreakcióhoz hasonlót a főzettől megkapom, így ezzel többet nem is foglalkozom egészen addig, míg George nem kér tőlem egy hajszálat.
A mentalevél megszólításra már felkapom a fejem, és rögtön helyeslően bólintok egyet. Beletúrok a hajamba és az egyik tincsből tépek ki egy keveset, majd előre nyújtom a lánynak.
-Sok szeretettel – adok oda neki a két szálat és már vissza is merülök a munkába, mivel a második pontban leírtakat ismételgetem buzgón.
A 28-as pontot befejezvén akad harminchárom percem, hogy a professzor szavain elgondolkodjak.
Első alkalom, amikor meztelenül láttam egy lányt. Szerintem Marlene lehetett, még amikor gyerekek voltunk és semmi sem volt kínos. Rendszeresen együtt fürödtünk, de ezek olyan távoli emlékek, hogy alig tudom már feleleveníteni. A legmeghatározóbb élményem a másik nemmel, elsőként az első szex jut eszembe, de gyorsan elvetem ezt az ötletet, hisz meghatározónak meghatározó volt, de nem a legmeghatározóbb, hisz az első alkalom mindig kissé kínos és feszengő. Két éven keresztül jártam egy lánnyal az évfolyamból, vele történt meg. Még csere évem előtt szakítottunk, hogy ne legyen távkapcsolat, az én részemről akkor már elmúlt a lángoló szerelem, így mára már csak kedves ismerősök vagyunk. Ösztönösen az Elisabethel való éjszakák ugranak be legmeghatározóbbnak, nem tudok pontosítani és egyet kiválasztani, valahogy az összes együtt adja ezt a hatást.
Tanár úr utolsó kérdésére, hogy milyen lehet lánynak lenni már nem tudok ilyen nagy lelkesedéssel gondolni. Világ életemben hálás voltam azért, hogy fiúnak születtem, hiszen a társadalmunkban a női szerep még mai napig egy megosztó téma, biztos vagyok benne, hogy férfiként tud az ember a legjobban érvényesülni minden területen.
Egy fél pillanatra megszakítom elmélkedésemet a kérdésekről és ránézek a főzetemre, ellenőrzöm a hőfokot.
Szerencsére tovább nincs min gondolkodnom, hisz már most tudom, hogy ideiglenesen sem szeretném viszont látni magam a másik nem tagjaként, így ha esetleg sikerül is a főzetem, a legnagyobb örömmel ajándékozom oda bárkinek.
-Nesta jobban vagy? -kérdezem meg a lánytól időközben, mivel látom, hogy már neki is csak az utolsó pont van hátra és ráér. Majd nagy nyugodtan pakolom össze a feleslegessé vált dolgokat az asztalomról, és még egyszer utoljára a táblára tekintek, hogy mindent jól csináltam-e. Ott áll a táblán szép kerek betűkkel:

„- három különböző színű hajszál”

-Basszus – szalad ki a számon, de olyan szinten csalódott vagyok magamba, hogy nem is érdekel, hogy a tanárunk meghallotta-e. Nem figyeltem elégé oda, valahogy túlságosan lekötötte a figyelmem a keverések száma és a pontos hőmérséklet, így e felett az apró tény felett elsiklottam. Merlin szakállára, piszok dühös vagyok magamra.
Félre teszem a üstöm és jelzem a professzornak, hogy elrontottam.

Miután komoly nehézségek árán hajszálat cseréltem Carvinnal és a félig ismeretlen griffendéles lánnyal, aki szerencsére kerülte a szemkontaktust is közben, csak gyorsan leejtette a tenyeréből a citrusokra emlékeztető apró szálat, elmarta az enyémet, és vissza is fordult az üstje felé, homlokán gyülekeztek a gondok - meglepetten pillantok fel Ms. Shacklebolt kérése után. Ezt a bájitalt nem ismerem annyira, hogy komoly meggyőződéssel tudjak hinni benne, képes árnyalatokat megkülönböztetni velünk kapcsolatban, és bár természetesen ha vizsgálni kezdenénk, kettőnk sötétje megkülönböztethető volna már csak formája miatt is - Ms. Shacklebolt fantasztikus hajkoronával rendelkezett, amely láthatóan önálló személyiségként vett részt az óránk - de ezen részletekre nem tért ki a professzor. Bármilyen udvarias is a felajánlás, nem merem kísérlet tárgyává tenni.
- Köszönöm, Carvin. Ms. Shacklebolt. - a zsebkendőre helyezem a sajátjaimat, és megfordulva még egyszer szemrevételezem, elég éles-e a különbség az eredetileg világos barna, a valóban szőke és a sötét között. Talán a sajátomat kihagyhatnám, és ezúttal hagyatkozhatnék tisztán mások segítségére.. Szokatlan, kellemetlen érzés, de végül az utolsó, a sötét az lesz, amely nem tőlem származik. Elképzelhető, hogy végül befolyásolja a végeredményt, de azt nem döntöttem el, kívánok-e nőként megjelenni azok előtt, akik előtt férfiként sem igazán tudok.

Ezt követően már hamar a végére érek, és még marad néhány percem valami aprósággal lefoglalni magam a bájital elkészültéig - lassan, átgondoltan elpakolok, tisztítom a használt eszközöket, de egyelőre ez sem vonja el a figyelmem Slughorn professzor utasításairól. Nincs tapasztalatom hölgyekkel, olyan egész biztosan nincs, amelyre ezúttal szükség lenne, minden ismeretem anatómiai könyvekből származik, vagy fürdőhelyeken látottakból, de azóta... amelynek nincs helye egy ilyen foglalkozáson, még ha emlék is csupán, nos azóta nem foglalkoztatott a jelenség, és ha nem is feltétlenül boldogan, egykedvűen megbékülnék ezzel, ha nem várnának olyan kötelességek, amelyek nem engedik, hogy ne házasodjam meg..
Mélyet sóhajtok a harmadik szempont után, de a pálcám után nyúlok. Megpróbálom, bár kétlem, hogy ezek után az enyém a jobb bájitalok közé tartozik majd az óra végén.
Az első emlékem elégtelennek tűnik, de az Anatómiáról kezdőknek kék, poros kötete az egyetlen, amelyre építhetem a varázslatot - tudom, mennyire zavarttá tett a nők biológiai képlete, sérülékenysége, kiszolgáltatottsága. E tekintetben, ha nem is lehetek erre büszke, jobban megértem őket, mint szerencsés.. A második azonban nem igényel ilyen felhangot, elég felidéznem, mikor édesanyám, széles kalapjában rám mosolyog, rövid, furcsa mondatokba önti, mit érez édesapám, a férje iránt, és megértem, szerelmi házasság gyümölcsei vagyunk mind, mint a reményteljes, boldog mesékben.
A harmadik megy a legkönnyebben: tudom, milyen mások szándékának kitéve sodródni, bízni benne, véget ér a fájdalom, eltakarható a szégyen, meggyógyulható a seb..

De az elsőnél mutatott fogyatékosságom miatt aligha remélhetem, hogy elnyerem a jutalmat, és talán nem is bántja úgy büszkeségem, mint bármely más bájital esetén volna.

- Persze...- még mindig aggódva nézem Nesst, miközben hajszálat cserélek vele, és elhelyezem az övét is a zsebkendőre. Rögtön fel is használom a hajszálakat, és követem az utasításokat, de közben érzem, hogy hideg nyomásként tép belülről az aggodalom az ikertestvérem iránt. Fogalmam sincs, hogy mi baja, és nagyon félek tőle, hogy valami nagyon komoly dolog. Nem bízhatok amúgy kifogástalan értékítéletében, tudom, hogy ezt a bájitalt mindenáron be akarja fejezni, és akkor is meg fogja csinálni, ha közben belehal a fájdalomba.
Viszonylag előrehaladott állapotban van a bájitalom, úgyhogy nem kapkodok, már csak a varázslat van, és a reménykedés, hogy nem rontottam el mindent azzal a fél kavarással. Hacsak nincs valami egyértelmű következménye, nem látszik egyértelműen, hogy baj lenne a bájitallal, nem fogok habozni. Nem ez lesz az első alkalom, hogy alakot váltok, nem érzem annyira ingatagnak az identitásomat, hogy azt gondoljam, nem leszek eléggé férfi, ha megiszom ezt a bájitalt, és nőv változok átmenetileg.
- Velem minden rendben... Ness, nagyon betegnek nézel ki... felkísérjelek a Gyengélkedőre?- halkan teszem fel a kérdést, miközben végigsimítom Ness hátát. Én is be akarom fejezni, ő is be akarja fejezni mindenáron, nagyon hasznos lenne, ha sikerrel járnánk, nagyon fontos lenne, hogy bizonyítsunk ezzel. És mégis, van egy ár, amit nem vagyok hajlandó megfizetni, nem vagyok hajlandó kockára tenni Nesst. Ha ezen múlik, feladom inkább, lemondok az elismerésről és a Felix Felicisről, és biztonságba kísérem őt.
- Hogy mi... persze. Nekem már megvan.- adok Georgenak is egy szállal a hajamból, de közben végig Nesst nézem. Tudom, hogy feleslegesen kérdeztem meg, és erővel sem tudnám elrángatni innen. Mindig hihetetlenül makacs volt, ez jó eséllyel az egyik kedvenc tárgya, és makacsul ragaszkodik hozzá, hogy ő lehessen az osztályelső. Nem fog lemondani arról, hogy bizonyítson. Főleg, hogy van bőven kihívás, Godric és George biztosan elsőosztályú eredménnyel zárnak, és én sem hiszem, hogy teljesen használhatatlan eredményt kapok amiatt a kicsi hiba miatt.
Becsukom egy pillanatra a szememet. Az első emlék egyértelmű számomra: tizenkét évesek voltunk Ness-szel, apánk egyik éjszakai, véletlenszerű kihívásában vettünk részt, és egyikünkön sem volt ruha. Ness teste akkor még sokkal gyerekesebb volt, de már akkor is zavarba ejtett a látvány, miközben a saját meztelenségemet annyira nem szégyelltem. A második kérdésre csak felidézem az első alkalmat, amikor együtt voltunk, ahogy a szemébe néztem, miközben együtt mozogtunk, és eggyé váltunk. A harmadik kérdés az, ami igazán zavarba ejtő.
Elképzelem, hogy havonta egyszer görcsöl a hasam. Elképzelem, hogy mindenki megbámul, és azon gondolkozok, hogy van-e valami probléma a megjelenésemmel, vagy esetleg csinosnak tartanak-e. Elképzelem a kötelességet, hogy bármilyen jó boszorkány lehetek, bármilyen varázserővel, végső soron az a sorsom, hogy valaki felesége legyek, valaki háztartásának úrnője, valaki anyja, szép legyek, rendben tartsam a hátországot, és rábízzak mindent a világon egy férfi képességeire, aki jogot formál a testemre. Akivel akkor is le kell feküdnöm, ha nem találom vonzónak, eközben pedig alig számít valamit a varázserőm, akár kvibli is lehetnék, mert a házimanók úgyis mindent elvégeznek nekem. Végül elképzelem azt az érzést, ahogy valaki bennem van, és meglepően felkavarónak érzem a tudatot. Nehéz elképzelni, hogy vannak olyan lányok, mint Ms. Malone, akik ezt annyi embernek megengedik, én csak Nesst tudom elképzelni, akiben eléggé megbíznék ehhez.
Ahogy a végére érek a három gondolatnak, mindhárom alkalommal, amikor megkoccintom az üst fedelét, végigfutok az aktuálison. Úgy érzem, hogy sikerült a végével helyrehozni azt a potenciális hibát, és izgatottan várom a tesztet, még ha ideges is vagyok miatta. Nem tudom, hogy fájni fog-e, és nem tudom, hogy készen állok-e magamat nőként látni.

- Jó, akkor ezeket javaslom. Ezekben nincs toll.- Slughorn professzor szelíd mosollyal az arcán fogadta el Nesta döntését a bájitalt illetően, nem mondott semmit. Őszintén nem zavarta, hogy egy nagykorú diákja valószínű alkoholt fogyasztott, és örült neki, hogy a lány nem próbálta ezt tagadni azzal, hogy mégis a veszélyes bájitalt választja. Persze, ő volt az egyik legjobb az évfolyamban, már azóta, hogy először jöttek a Roxfortba, úgyhogy nem is várta tőle, hogy ilyen ostobaságot csinálna. Ahogy Mason McKinnon megszólítja, elindul felé.
- Ó, semmi baj, Mason! Ez egy nagyon nehéz bájital... a színe alapján a hajszálakkal volt valami, ugye? Előfordul, így is nagyon szép munka, szerintem másodikra vagy harmadikra sikerülne.- Slughorn az utolsó szavainál vállon veregeti a fiút. Kifejezetten elégedett a teljesítménye javulásával az utolsó évben, olyannyira, hogy nem is foglalkozik a korábbiakkal. Sok fiatal fiú és lány érik későn.
Ahogy mindenki közeledett a feladat végéhez, szinte óraműpontossággal futott be egyik régi növendéke, Lepida Crowette, aki gyógyítóként dolgozott a Szent Mungóban, és akinek ő is segítette elindulni a karrierjét. Cserébe kedvességéért, a fiatal nő vállalta, hogy évente néhány alkalommal jelen volt, amikor fennállt a veszélye annak, hogy valaki megsérül valamilyen bájitaltól. Ez a bájital, főleg elrontva, nem volt egyáltalán veszélytelen.
- Rendben, úgy látom, hogy lassan mindenki végez. Ha arany-narancs színt kapott a főzet a varázslattól, akkor minden valószínűség szerint jó lett. Mindenki megérdemli a Kiválót, aki ezt a hatást elérte, de a különleges jutalom annak jár, aki tökéletesre csinálta, és vállalja, hogy kipróbálja a bájitalát. Mindig azt mondom, hogy aki tökéletes bájitalokat főz, de nem tapasztalta meg a hatásukat, nem érti őket igazán. Ezt a próbát a paraván mögött tehetitek meg, egyesével, Mrs. Crowette felügyeletével. Nem kell levetkőznötök természetesen, elég a talárt levenni, varázslattal meg lehet állapítani, hogy hogyan sikerült az eredmény, bár aki szeretné, megtekintheti az eredményt a tükörben. Egy leveses kanálnyi nagyjából két óráig tart, kisebb adagolással nincs említésre méltó hatása- aki tökéletesre csinálta, elviheti az üstje tartalmának egy részét. Az ellenszer elkészítése jóval könnyebb, aki szeretné megtanulni, elviheti az egyik példányt az asztal sarkáról, csak kilenc lépés. Készültem ellenszerrel, úgyhogy nem kell így maradnotok- bár nincs semmi kifogásom ellene, de a házaitok lépcsőinek lehet, hogy lesznek, a hölgyek nem biztos, hogy visszajutnának a hálótermükbe.- Slughorn kissé mosolyog, kuncog a hatáson, de ahogy végignéz a jelenlévőkön, fejben már elkezdi kiszámolni, hogy hogyan ossza szét a Felix Felicist. Egészen le van nyűgözve néhány eredménytől, és a rosszak sem kifejezetten borzalmasak, még Danielle és Dorcas sem lettek olyan rosszak, mint szoktak. A hugrabugos fiú... tőle amúgy sem várt semmit.
- Szeretném megkérni azokat, akik részt vettek, de nem szeretnék kipróbálni a bájitalukat, hogy várják meg az óra végét! Nyugodtan beszélgethettek, de csak halkan, amíg folynak a tesztek, kérlek!

--------------------------------------------

IC idő: 1976. október 29. Péntek 18:40-19:30
Mesélés hossza: 3 kör, normál hosszúságú reagok, nagyjából egy hetes határidők
Határidő: 2021.02.27. 23:59

A varázslat végeztével a bájital egészen aranyba hajló narancs színt ölt, ami mind a recept, mind a professzor szerint jót jelent, úgyhogy hosszan kifújom a levegőt, ahogy hátradőlök. Nem mondom, hogy nem fáradtam el állatira. Nem is feltétlenül azért, mert estébe hajlóan itt robotoltunk, de épp elég fárasztó az ember karjának ez a sok kevergetés, meg a harc a viháncoló üst-fedőkkel, és akkor még nem is szóltunk arról, hogy egy ilyen hosszú és bonyolult receptnél nagyon oda kell figyelni.
Még jó, hogy felkészülve jöttem és még jó, hogy Ness sem esett össze, ami biztos rontotta volna a siker esélyeit. A kár már csak az, hogy évfolyam színe-java azért itt van, szóval a legjobbnak lenni még akkor sem egyszerű, ha az ember tényleg jó.
Mindegy. Végül is, azt hiszem jelen esetben be tudom érni azzal is, hogy a bájitalom megfelelő színű, sűrűségű, és nemsokára az is kiderül, hatásában milyen.
Nem gondolkodtam mondjuk eddig túl sokat azon, akarok-e én tényleg férfivá válni. Ha mondjuk születéskor lehetett volna választani, akkor biztos inkább a másik csapatot választottam volna (feltéve, hogy akkor is tudatában lettem volna annak, aminek most), de ha már nőnek születtem, elég büszke vagyok rá, nem kimondottan álmodozom már arról, bár valaki más lennék, aki vagyok. Vagy hát... nem így, ebben a formában, mert a fiúk bizonyos irritáló vonásait például kimondottan megvetem, de azért egyetértek Slughornnal - ki kell próbálni ezt is, vagy honnan tudhatnám, tényleg sikerült-e, na meg hogy sikerült? Valamiért úgy érzem, ha sikerült is, kissé feminin fiú lesz belőlem, de szerencsére nem bánt annyira a másik nemmel való tapasztalataim hiánya, hogy majd pont ettől a leckétől akarjak meggondolatlanságokat csinálni, csak hogy pótoljam a hiányosságaimat...
Úgyhogy amikor eljön az idő, eloltom a lángot az üst alatt, üvegcsébe merek egy leveses kanálnyit és beállok a paraván megnyugtató rejtekére várakozók sorába. Azért lehet, hogy nem vágyok ehhez mások figyelmére, és az is egészen biztos, hogy nem így akarok majd visszamenni a hálókörletbe. De ha tényleg elvihetem majd a bájital egy részét... ki tudja, mikor jöhet jól?
Ahogy elmegyek Ness mellett, óvatosan rásandítok, alig-pillanatra megszorítom a felkarját. Ha már McKinnon megkérdezte, jobban van-e, én nem fogom megint rágni a fülét, csak figyelem, hazudik-e.

Nem vagyok teljesen ura a gyomromnak, így egy darabig félig függőlegesen, félig vízszintesen omladozom az üstjeim mellett, és próbálom magamban számolni az időt, hátha az elvonja a figyelmem, de folyton visszakúszik az émelygés, és van itt valami összetevő az asztalon, ami megint bíztat az öklendezésre, hiába emlékszem, hogy az orromon át kell lélegeznem, egyenletesen. George arckifejezése alapján úgy festhetek, mint egy döglött rőtspikás, legalábbis azt hiszem, ezt a szemmozgást sehogy máshogy nem lehet értelmezni, nem sűrűn bukkan fel a vonásai között. Kétlem, hogy azt igyekezne a tudtomra adni, hogy bármelyikünk elrontott valamit, ez a bájitaltan már nem nyeretlen kezdők felvigyázója, bár akkor nem értem a két hugrabugos jelenlétét - McKinnon más fiola, ő idén talált rá a tanulási kedvére, vagy ízére, mindegy is.
- Nem igazán.. de már olyan közel vagyunk a végéhez, ezt már kiszenvedem magamból valahogy. - nem ismerjük egymást különösebben, de a bőröm színéből megállapíthatja, mennyire komolyan mondtam, amit. Szinte látom, hogy a fejfámra azt kell majd vésni a halál okaként: büszkeség, kár érte, a szépreményű Ms. Rosierért, de olyan vagyok, mint a kopó, ha szagot fogott, és már nem ereszti a zsákmányt bármi érvekre.
Így telik el a maradék idő, összeszorított fogakkal és görbén, az asztalra támaszkodva, de ahogy Parselia Nagy, Pezsgőszín könyve is mondja, még a világvége sem tart örökké, és már nem tudnék még egyszer odaballagni Slughorn professzorhoz, hogy beismerjem, túl rosszul vagyok a munkám gyümölcsének learatásához: szó szerint, valószínűleg fizikailag képtelen vagyok erre, a sornál majd Carvinra támaszkodom.

Meglepetten pillantok hátra, mikor McKinnon száját elhagyja a sosem jó kifejezés bájitalfőzés idején, de nem látok bele az üstjébe, csak a professzortól tudom meg, mi válthatta ki belőle. Kár, elég közel volt hozzá.
Besorolok az ikrem mögé, és nem kifejezetten tölt el örömmel Crowette - Mrs. Crowette - jelenléte, bár a legkevésbé sem meglepő, gyógyítói helyét Slughornnak köszönheti, és természetesen a férje nevének. Nincs köztünk hatalmas különbség, akkora semmiképp, hogy ne tudjam felidézni, képességei milyen távol esnek a kívánalmaktól.. talán az azóta eltelt időben utolérték egymást, csak az unszimpátiám szemléli távolról az egykori vetélytársat.
Siralmasan, de rápislogok Georgera, hogy jelezzem, a célegyenesben már igazán nem sétálhatok el, percek kérdése, és megteszem, amit megkövetel a haza és az egészség, bár persze lehet, hogy végül sajnálatos módon előbb a gyomrom tartalma Mrs. Crowette üdvözlésére siet, ki tudja. Bízzunk gyógyítói minőségében.

- Szervusz, Lepida! Milyen kellemes meglepetés! - a bájitalomat szorongatva a balomban nagyon ügyetlenül leveszem a talárom, és a székre helyezem, bár talán a legbölcsebb ráülni volna, de vélhetően a vizsgálat kedvéért úgyis felállít majd róla. Behunyom a szemem, és imádkozom Parselia összes nem létező isteneihez, hogy meg tudjam inni a fiola tartalmát, és legalább átmenetileg lent is maradjon, kellő ideig, hogy értékelni tudják azt jeggyel.
Természetesen arra számítok, hogy olyan leszek, akár Carvin - ha odakint bárki áldozott erre akár egy gondolatot, az hasonló lehet, hiszen kézenfekvő. De a tükörből nem ő pillant rám, nem, ez is én vagyok.. különös én, és ha élne még bennem a gyermekkori álomszerű naivitás, azt mondanám, az a lovag én, aki nem lehettem, de így.. Megtapogatom az arcélem, a hasonló, de más orrot, keresem apámat, anyámat, az ismert Rosiereket, és mennyi lehetőség.. mennyi mindent tehetnék így... és mennyi mindent tehettem volna. Az oktatóim nem bíztatnak inkább varrásra, szalvéták gyűjtésére, nem hozok olyan gyakran szégyent az apám elvárásaira, talán az ostoba fogyatékosságom sem volna.. Mennyivel könnyebb volna, ha férfi lennék, és mennyire nevetséges, hogy ez pillanatokra is, de ennyire fellekesít. Azt hittem, ezek az idők már elmúltak, és elfogadtam, amit szánnak, és most még inkább ég a gyomrom, mennyire telhetetlen is vagyok valójában..
- Rendben, minden elfogadható a bájitallal? - kérdezem rekedten, és elfordulok a tükörtől, a sápadt arcomon ég valami szégyen, hogy így megörültem saját magamnak, talán Lepida ide érzi, milyen forró vagyok - Ha nincs kifogásod, átadom a helyem az utánam következőnek.

Rosier szavaira nem túl feltűnően, kissé rosszallóan megcsóválom a fejem. Teljesen bolond ez a lány, már rég nem itt lenne a helye, hanem a gyengélkedőn. Számomra felfoghatatlan az a dolog, hogy vannak emberek, akik feláldozzák az egészségüket, életüket, egy eszméért, egy célért. A gyermekkorom meséi is mind erről szóltak, vakmerő hősökről, akik mindent kockára tesznek, legtöbbször a sikerért, de a happyend azzal is társul, hogy szerelmet kapnak a fényűzés mellé és semmit sem vesztenek. Megértem én, ezekkel a mesékkel próbálják szemléltetni a gyerekeknek, hogy kockázatot vállalni néha elengedhetetlen. De van egy-két dolog, amit szent és akkor sem teheted fel őket kártyára, ha a kezedben négy ászt szorítasz. Számomra az egészség is ide sorolandó.
-Igen, pontosan! Nem olvastam el elég körültekintően a receptet - Jól esnek a professzor bíztató szavai. Egy nagy baklövést vétettem, de annyi jó van az egészben, hogy legalább csak egy apró figyelmetlenség volt, nem pedig valami bájitaltannal kapcsolatos hiba, így már szép lassan a szégyenérzetem is apadni kezd. Az elmúlt éveimben nem sokat foglalkoztam a jegyeimmel, kihasználtam, hogy jó eszem van és ennyi elég volt arra, hogy az RBF vizsgáim mind sikeresek legyenek, sőt gyógynövénytanból sikerült ily kevés tanulással egy „várakozáson felüli”t virítanom. Most az utolsó évemet szentelem inkább a tanulásnak, hogy a RAVASZ vizsgáim mind kellően jó eredménnyel legyenek meg. Egy év alatt szerintem probléma nélkül fel tudok rájuk készülni, de ha az elmúlt években ténylegesen tanultam volna, akkor gyerekjáték lenne, így kissé feszélyezett a tempó.
Míg a többiek egyesével kipróbálják a bajitalaikat, addig én eltakarítom az üstöm és az asztalom, legalább ennyivel is kevesebb munkája lesz a professzor által kiválasztott alsóbb évesnek, vagy a roxforti házimanónak, nem tudom pontosan kinek is a feladatát lopom el.
Végig úgy gondoltam, hogy nem próbálnám ki a bájitalom, nem azért, mert ennyire nem bízok magamba, egyszerűen csak nem foglalkoztat a gondolat, hogy nőként nézzen vissza a tükörképem. De így, hogy már nincs rá lehetőségem, így már megjött a kedvem a dologhoz. Igen szeszélyes az emberi természet, mindig az kell neki, amit nem kaphat meg.
Érdekel, hogy milyen hatást ér el a főzet az évfolyamtársaimon és hogy kik lesznek azok, akik bevállalják az átalakulást. Furcsa lesz őket az ellenkező nem tagjaként látni.
Az asztalomat gyönyörű rendben hagyom magam után, amit csak lehet elpakoltam róla vissza a szekrénybe. Az asztalra könyöklök és unaloműzésként a táblán lévő receptet kémlelem, memorizálom pontról pontra, hogy többször ilyen hibát ne ejtsek. Várom, hogy a paraván mögül kilépjen az első vállalkozó szellemű önkéntes.

Kétségekkel telve lépek a társaim között a cél felé: mintha egyszeriben alkalmatlan volna a lábam rendeltetésére, üres lesz fejem és kihűlnek az ujjaim, jelezvén, mennyire igyekszik elfelé minden maradék személyiségem, védekezvén az új kihívás elől.. Szégyenteljes, de csak én tudok róla.
Olykor, ha szellemem nyugtalan, és nem kísérti azt a jövő szövetének hullámzása, járnak engedetlen gondolatok bennem: most az, vajon nem lesz-e a felelősség levetésének módja viszontlátnom vonásaim egy női arcon? Hiszen nővéreim, húgaim bár megvethetnek olykor, sosem állnak majd őseink csarnokában abban a hitben, nem érdemelték meg helyüket, idejekorán, éretlen termésként hullottak annak elébe, és mint gyermek a túl nagy kabátot, próbálgatja, mímeli, az övé, holott.. Holott én nem az apám, még csak elég magabiztos sem vagyok.

Én következem - a tükörben látszó állkapocs zárt, elutasító, egykedvű, ahogy levetem a talárom, de nem gyűröm fel az ingem ujját most sem. Nem volna célszerű a gyógyító előtt eldicsekednie bőrömnek azzal, mennyire kevés önbecsülés ringatja álomba éjszakánként.. Mrs. Crowette életteli tekintete nosztalgikus, messze-távol, és ha ott volnánk, ahol először láttam, nem heverne ilyen törötten a kihívásra szólítván a lelkem. Lehajtom a fiola tartalmát, elszámolok tízig, és mégis felelek. Nem tehetek semmi mást soha többé, mint felelek.
Nem lettem kedvesebb, sem szilárdabb: az ifjú hölgy szinte szigorú, ajkának íve nem ígér mosolyt, nevetést, mintha nem is volnék Greengrass. Megérintem a vékony nyakat, majd a hasam - ez a legány nem volna jó édesanya, képtelen volna szeretetét kimutatni, eltűnne csak csendesen, megvetetten saját termeiben, utódait más neveli fel, boldogtalanná teszi férjét, önmagát, még a virág is elszárad vázáiban. Nem, nem menekülhetek egy nem is létező asszony menedékébe, nem több ez a jövő váltakozásánál: érdekes figyelni mintáját, de az életem ennek fonákja. Keserűen bólintok Mrs. Crowettnek, és csatlakozom a többiekhez.

Ha nő volnék, kihaltunk volna. Így maradt.. valami értelme a létezésemnek.

[köszönöm a türelmét, Mr. Slughorn, elnézést a csúszásért!]

Fogalmam sincs, hogy pontosan hogyan kerülök a sor végére. Meglep, hogy négyen is meg merjük próbálni, és őszintén szólva egyiket sem ismerem úgy a többiek közül, akik szemetet, rosszul megcsinált bájitalt próbálnának meginni, csak hogy bizonyítsanak. Nesst féltem persze a legjobban, mert nem volt teljesen jól az egész folyamat alatt, de tudom, hogy ő talán a legjobb ebből a tantárgyból az egész évfolyamban. Talán vakon is meg tudta volna csinálni valahogy.
Idegőrlő a várakozás, végig Nesst nézem, miközben George átváltozik. Kíváncsi vagyok rá, hogy mennyire lett tökéletes az övé, de szinte végig az ikertestvéremet nézem, aki háztársa után azonnal át is veszi a helyet Mrs. Crowette-el. Idegesen szorítom a kimert fiolát izgalmamban, félek, hogy meghallom a sikolyát, félek, hogy esetleg látni fogom, ahogy eltorzult arccal, félig átváltozva valami rettenetes mellékhatással tör elő, de amikor megjelenik, leesik az állam, ahogy nézem őt, mintha új ember lenne.
Azt hiszem, hogy akkor is meg tudnám mondani, hogy ez ő, ha nem lett volna tanóránk, ami erre épül. Látom a fiúban Ness vonásait, látom talán kicsit a magamét és az öcsénkét is, de főleg azt az embert látom, akivé a húgom vált volna, ha fiúnak születik. Azt hiszem, akkor sem lenne igazán más, nehéz elképzelni másként, mint a felelősségteljes, erős és felnőttes embernek, aki mindig mellettünk állt. Megfogom a kezét. Furcsa gondolat, de azt hiszem, hogy akkor is vele akarnék lenni.
- Hogy vagy?- elpirulok, miközben hosszan Ness szemébe nézek, még mindig félve tőle, hogy meghal itt, mellettem, bár most úgy tűnik, hogy valamivel jobban van. Abban biztos vagyok, hogy kiérdemelt egy adagot a bájitalból a teljesítményével, ami tökéletes. Nem csak alakot váltott, nem csak megváltoztatta a nemi jellegeit, Ness megteremtette azt az embert, aki lehetett volna.
Hosszan nézem Godric Greengrasst, aki nem hasonlít a testvéreire, de nagyon csinos, tökéletes fiatal nővé vált. Hosszan nézem, kicsit idegennek hat, de végül besétálok én is a paraván mögé. Leteszem a bájitalt, leveszem a talárom, és miután Mrs. Crowette megerősíti, hogy csinálhatom, megiszom a tartalmát. Összeszorítom a szám, nem adok ki hangot, ahogy átváltozok, csak akkor nézek fel, amikor véget ér a folyamat.
Először azt hiszem, hogy egy nálam fiatalabb fiú néz vissza rám a tükörből, talán a fiatalabb énem, a vonásaim nem változtak sokat. A hajam vállig érőre nőtt, az arcéleim finomodtak, viszont ahogy megérintem a mellkasom, és végignézek magamon, viszonylag rövid idő alatt biztos vagyok benne, hogy tényleg női alakot vettem fel. Ezt a medimágus is megerősíti, úgyhogy kicsit szégyellősen, de kisétálok a többiek elé, miután felöltöztem.
Miközben befejeződik az óra, gondolkozok rajta, hogy azonnal kérem a bájitalt, de ahogy Ness nem nyúl érte, végül én is megállom. Nem ez lenne a legmegalázóbb átváltozásom semmiképpen, és úgy érzem, hogy tényleg szeretném megtapasztalni, hogy milyen nőnek lenni.

- Ne csüggedj, Mason! Ez a bájital nem RAVASZ szintű, ha ezt a szintet hozod egész évben, legalább Várakozáson Felüli eredménnyel fogsz vizsgázni. De látom benned a Kiválót is. Csak így tovább!- a férfi meleg mosollyal veregette meg a griffendéles fiú vállát, akivel tényleg elégedett volt. A konzisztens tökéletesség valóban figyelemre méltó, de a Roxfortba tizenegy évesen kerültek a gyerekek, és mindig úgy gondolta, hogy túl korán tartják az RBF vizsgákat, pár kollégája túl korán teszi skatulyába diákjait.
Slughorn kedves, bátorító mosollyal fogadta az első hölgyet, aki bement a paraván mögé. Őszintén örült, hogy négy diákja is amellett döntött, hogy kipróbálja a bájitala hatásait, még akkor is, ha nem gondolta, hogy mind a négyen sikerrel fognak járni. Nem azért, mert konkrétan bármelyikükben kételkedett, egyszerűen a valószínűség törvénye szerint sem gondolta, hogy sikerülhetett mindannyiuknak a tökéletes főzet, mégis izgatottan várta az eredményeket. Mind a négy diák ígéretesnek tűnő főzettel állt elő.
Lenyűgözve nézte az eredményt, amit George elért, szinte nem is hallotta, ahogy Nesta köszön Lepidának a paraván mögött, a másik hollóhátas lány teljesen magára vonta a figyelmét.
- George! De hiszen ez tökéletes! Ez lenyűgöző! Ez egészen hihetetlen! Magának mindenképpen ezen a pályán kell elhelyezkednie.- a professzor nem figyelt a paraván mögött zajló eseményekre, a fiúvá változott lány teljesen lefoglalta, úgyhogy igencsak megdöbbent, amikor Nesta is tökéletesen került elő. Két darab tökéletes átváltozás, egyetlen óra alatt!
- Nahát! Nem találok szavakat! Biztos voltam benne, hogy nem fog senkinek sikerülni. Ez egészen hihetetlen!- a férfi beszéd közben diszkréten intett a pálcájával, hangtalanul odahívva egy üres karosszéket, kényelmesen felkínálta Nesta Rosiernek azt. Még mindig aggódott a hogylétéért, ha lehet, még jobban, mint eddig. Remélte, hogy nincs semmi komoly baja, amit most sokkal nehezebb lenne megállapítani. Úgy érezte, hogy az, hogy a lány betegen ilyen elhivatottsággal és tökéletességgel végezte el a feladatát, egyértelmű jelként világítja meg, hogy a korszak egyik legnagyobb tehetsége.
A férfi szemében igazi büszkeség ragyogott, amikor saját prefektusa sétált ki a paraván mögül nővé változva. Igazán csinos, szemrevaló fiatal hölggyé, ami természetesen nem volt idegen a mardekáros fiú eredeti alakjától sem. Csodálta is néha, hogy a fiú látszólag egyedül volt már tavaly is, az idei évet ugyanakkor megértette. Meg akarta veregetni az ő vállát is, de végül, ahogy meglátta az idegességet a szemében, elállt a gondolattól, csak rámosolygott.
- Lenyűgöző, fiam! Veled mindig magasra teszem az elvárásaimat, Godric, és mégis mindig meg tudsz lepni.- a férfi kicsit zavartan mosolygott a paraván irányába, ahonnan a Rosier fiút várta. Nem készült rá, hogy ilyen áttörést érnek el a diákjai egy ilyen bonyolult bájitallal, három sikeres bájitalra nem számított. Négyre egészen biztosan nem- Carvin vonásai alapján ugyan meg tudta mondani, hogy az ő bájitala lehetett a leggyengébb a négyből, de az övé is sikeresnek számított ettől függetlenül, méltó egy professzionális bájital főző mesterhez is. Megveregette kissé a vállát, mosolyogva, azután meghatottan az osztálya felé fordult.
- Azt kell mondanom, hogy a legvadabb elvárásaimat is felülmúltátok. Négy darab sikeres bájital! Az óra elején meglepődtem volna, ha azt mondja nekem valaki, hogy egy is ennyire jó lesz. Mind a négyen könnyen találnátok munkát tudományos pályán. Természetesen jár mind megkapjátok a Kiválót, és a jutalmat, amit ígértem.

---------------------------------------------------------------
Köszönöm a játékot! Egyéni értékelések következnek.

George Shacklebolt: Köszönöm a konzisztensen határidőre érkező posztokat, illetve a végig kiváló minőséget! Órai teljesítményednek köszönhetően a Slug Klub rendes tagja lettél, és amennyiben elfogadtad a meghívást, jelezte, hogy remek ajánlásokat tud szerezni, ha esetleg bájitaltannal kapcsolatos szakmát választanál. Ezen felül a professzor neked adta megmaradt főzeted egy részét (nagyjából 24 órára elegendő), Kiváló jegyet kaptál az órai munkádra, házpontokat szereztél (+50 pont a Hollóhátnak), és mindenek előtt, megkaptad a Felix Felicis üveg negyedét (nagyjából 6 órára elegendő).
Nesta Rosier: Bár Slughorn kihangsúlyozta, hogy mind a négy bájital rendkívül értékes lett, kettesben megjegyezte, hogy ha a négy közül a legjobban sikerültet kellene megjelölnie, valószínűleg a tiédet választaná. Már a Slug Klub tagja vagy, de a professzor felajánlotta, hogy ha bármilyen, bájitalfőzéshez kapcsolódó karriert keresel, elintézi, hogy találkozz a megfelelő emberekkel. Ezen felül a professzor neked adta megmaradt főzeted egy részét (nagyjából 24 órára elegendő), Kiváló jegyet kaptál az órai munkádra, házpontokat szereztél (+50 pont a Hollóhátnak), és mindenek előtt, megkaptad a Felix Felicis üveg negyedét (nagyjából 6 órára elegendő).
Godric Greengrass: Ugyan nem hangsúlyozta ki az órán a házak iránti elfogultságát, Slughorn kitűzette a Mardekár klubhelyiségében a hirdető táblára, hogy külön professzori dicséretben részesít, amiért bőven a RAVASZ szint feletti összetettségű bájitalt sikerült főznöd tökéletesen. Több mardekáros évfolyamtársad is gratulált, vissza hallhattad alsóbb évfolyamokról, hogy a professzor példaként említ téged, és neked is felajánlotta, hogy megmozgatja a kapcsolatait, ha bármiben segíteni tud. Ezen felül a professzor neked adta megmaradt főzeted egy részét (nagyjából 24 órára elegendő), Kiváló jegyet kaptál az órai munkádra, házpontokat szereztél (+50 pont a Mardekárnak), és mindenek előtt, megkaptad a Felix Felicis üveg negyedét (nagyjából 6 órára elegendő).
Carvin Rosier: Lumpsluck ugyan viccelődve megjegyezte, hogy a rövidebb haj valószínűleg néhány elrontott keverés eredménye, de így is rendkívül elégedett volt a teljesítményeddel, és fel is ajánlotta, hogy segít elhelyezkedni. Ezen felül a professzor neked adta megmaradt főzeted egy részét (nagyjából 24 órára elegendő), Kiváló jegyet kaptál az órai munkádra, házpontokat szereztél (+50 pont a Hollóhátnak), és mindenek előtt, megkaptad a Felix Felicis üveg negyedét (nagyjából 6 órára elegendő).
Mason McKinnon: A professzor többször is kihangsúlyozta, hogy mennyire elégedett javuló teljesítményeddel, és észrevehetted, hogy egyre több figyelmet kapsz órákon, sokszor szólít fel, és akkor sem igazán negatív, ha éppen nem tudsz tökéletes választ adni. Az órai munkádra Kiváló jegyet adott, ami segíthet megalapozni az év végi teljesítményedet, ezen felül pedig házpontokkal is jutalmazott (+25 pont a Griffendélnek).
Dorcas Meadowes: Tekintettel arra, hogy egyetlen hozzászólást sem írtál, nem tudok semmilyen jutalmat adni. A bájitalod minősége nem hívta fel rád Slughorn figyelmét, aki könnyen lehet, hogy már a RAVASZ vizsgáid előtt elfelejti a nevedet.

» Bájitaltan- VII. évfolyam
» Évfolyam és csoportváltás
» ↳ Zane & Lachlan ~ Bájitaltan szertár
» Szellemtani szakkör - Minden évfolyam
» SVK, VI. évfolyam

Bájitaltan- VII. évfolyam

Bájitaltan- VII. évfolyam

Similar topics

Similar topics