A cigarettasodrás művészete. Csshh! Te mondtad, hogy bármiről pofázhatok itt. A cigarettasodrás művészete - nem, még ne nyúlj a papírért, először egy jó előjátékkal indítunk. A kapkodásban nincs semmi élvezet, na. Szépen el kell oszlatni a dohányt olyan hosszan, amilyen a kész szál lesz majd; ha férfi vagy, akkor rögtön kettőt is kimérhetsz, a lánykáknak elég egy, úgyis osztozkodnak. Úgy adogatják egymásnak, mint a... Jó, jó, visszaszívom, mielőtt még Doe nyakon találna csapni. Mentségemre szóljon, róla mindig elfelejtem, hogy lány, nem azért, mert dementorokat szégyenítene meg a külseje, épp ellenkezőleg: ilyen szép csajt te még nem láttál, a hisztériáival pedig bőségesen alátámasztja a női sztereotípiákat. Csak hát rá sosem tudnék úgy nézni. Úgy, ahogy végre a kezedbe veheted a cigipapírt. Szájat becsukni! Nem elérhető a kiscsaj. Mert. Nem. Jól van, jól van, ne siess, hova kapkodsz, két perc a rekordod, vagy mi? Frászt hoztam rád? Bocs. A fogadott húgomról beszélünk. Hajlítsd be finoman. Mondom: finoman! Rosszul fogod, figyelj a ragasztós csíkra! Úgy.
Hogy miért hugrabug? Inkább azt kérdezd: miért nem griffendél? A sityak szerint bátorságnak nem vagyok híján, de hiányzik belőlem az önzetlenség. Csak azért, mert nem vetném be magam egy vadidegen és egy halálos átok közé? A családomért megtenném. Még csak nem is gondolkodnék. Ez nem elég nemeslelkű őgriffendélségének? Nem baj, nem is akarnék ott lenni. Az okokat inkább nem kezdem sorolni, hiszen Doe, meg az a Pott... Miért nem mardekár? Héé! Ennyire áskálódónak tartasz? Hát ki segít neked cigit sodorni? Meghajlítottad már azt a papírt? Úgy, gyengéden. Most szórd bele a dohányt, de egyenletesen, rendezgesd el, hogy ne gubancolódjon, így! Ezt is nekem kell csinálni? Ahj...
Hollóhát? Szerinted hollóhátas fejem van? Nekem? Egyetlen egyszer próbáltam a patrónus bűbájt. Rohadt nehéz varázslat. Sikerült-e? Mert szerinted első próbálkozásra az olyan sok sárvérűnek sikerül? Nem, igazad van, a véremnek semmi köze ehhez. Bocs, berögzült. Még mindig gubancos a cigid, nézd, itt! Nem, nem próbáltam újra, a fenének van kedve annyit nyűglődni egy varázslattal. Mire használnám? Beszálljak a háborúba? Katonáskodjak valamelyik oldalon, harcoljak a szent békéért? Pfff! Nem figyeltél, mikor ecseteltem, miért nem a griffendélbe soroltak? Most már jó. Fogd két kezedbe. Vigyázz, ne nyomd össze! Még ne. Gyengéden, mint mikor... Miért hugrabug? Miért ne? Ott csinálom a legkevesebb kárt. Köztük nyugodtan elüthetem a diákéveket, nem zavarok senkit. Kösz, de nem nevezném népszerűnek magam, meg mi az, hogy "ennek ellenére"? Egy hugrabugos nem lehet népszerű? Mondtam, hogy nem vagyok. Sokan járnak a nyakamra, de az az ő kattantságukra utal. Eldumálok mindenkivel, fölös cigim is van, ha kérik.
Elkezdted már sodorni? Ja, tényleg, elfelejtettem. Húzd egy kicsit lejjebb azt az oldalt! Maradjon egyenes a papír, látod? Sodorhatod. A hüvelykujjaddal, a középsővel meg támassz alá. Na jó, ennél azért több élettel! Mitől félsz? Hogy leharapja az ujjad? Próbáld párhuzamosan tartani. Vigyázz, kiszórod! Ahhh. Jól van, megcsinálom neked, add ide! Nem gáz, ne rinyálj már! Olyan ez, mint a patrónus bűbáj, elsőre soha nem sikerül. Meg olyan kicsit, mint a... Most mit pirulsz? Ti, hollóhátasok, sosem beszélgettek a szexről? Mondom, hogy nem fognak rajtakapni, ne foss már! Hét éve ezen a folyosón dekkolok és tanár még sosem járt erre. Látod? Besodrod, benyálazod, leragasztod, eligazítod a végét és kész. Tessék. Ne bámulj már rám úgy, mintha én szartam volna Merlin kalapját! Ez csak egy sima cigi. Tüzed van? Persze, hogy lenne...? Nesze, tartsd ide! Jól figyelj, fontos, hogy az első slukk előtt...
...
Ember, meg ne fulladj itt nekem! Mit kapkodsz már megint? Bocs, de hát olyan idétlen fejed van, hogy ne röhögnélek ki? Örülj neki, hogy a többiek nincsenek itt. Lip úgy hátba vágna, a lélek is kirepülne belőled. Jól van, jól van, jobb már? Figyelned kellett volna rám, azt akartam mondani, hogy mielőtt letüdőzöd... Hé, várj, mennyi az idő? Véget ért már a...? Hm, felejtsd el. Úgysem akarna most velem lógni. Hm? Ja, nem, csak magamban dumálok. Lépnem kell. Tartsd meg, használd egészséggel! Vagy mi. Órára? Én? Pfff... Eddig pofáztunk és még ennyit sem vágtál le rólam?

Hé, Lip, kölcsönkérhetem a baglyod? Mi ez a kezemben? Mi lenne? Anyád retikülje. Mit szokás baglyokkal küldeni? Frászt olvasod el! Vidd innen a mocskos kezed! Adom egy fenéket, szemen böklek mindjárt! A pálcámmal, persze, én más varázsvesszőre gondoltam... Undorító, aha, azért vigyorogsz? Helyes, húzz is innét! Kinek írnék? Nyilván Doe-nak, te barom. Ha-ha, nagyon vicces, képzeld el, még én is tudok írni... Mi lenne benne? Nyilván ecsetelem, mennyire szar itt nálatok. Leírom az összes mocskos kis titkodat, meg apád minisztériumi... Ouch! Ez testi sértés, erről tuti írok, hátha Doe feldob az auroroknak!
A szüleimnek? Már miért írnék a szüleimnek? Ja, ettől ne foss, múlt héten szóltam nekik, hogy itt vagyok. Tudom, hogy július közepe van. Nem, eddig nem jelentkeztek. Most miért bámulsz így rám? Mi olyan gáz ebben? Egyszerű muglik, honnan tudnák, mikor van vége a Roxfortnak? Olyan nagy tragédia, hogy csak most kezdtek el keresni? Nézd a másik oldalról: megbíznak bennem és tudják, elég életképes vagyok hozzá, hogy bárhol is vagyok, ne essen bajom. Ez a bizalom jele, ha mondom. Mit "ouch"? Megérdemled. Olyan fejet vágsz, mintha sajnálni kéne. Nem kell. Nálad jó helyen vagyok, ők meg jó helyen vannak ott, ahol.
Bunny? Öhm... Miért írnék Edmundnak is? Ja, persze, jogos... Talán írnom kéne. Fogok. Fogok, ha mondom! ... Hagyjál már. Fogok, na! Ennyire seggfej azért nem vagyok. Olyanok, mintha a tesóim lennének. Öhm... Egy furcsa, vérfertőző családban? Miért, neked nincs tesófétised? Jól van, oké, szar vicc, csak ne nyúzz már! Bunny meg én...
Ahh.
Na és te? Te nem szeretnél tőlem személyre szabott bagolypostát kapni? És ha itt dekkolok másfél hónapja, mit számít? Lenne mit megírnom. Dehogy dumáltunk mindenről, veled kapcsolatban is lehetnek titkaim. Hee? Hát jó! Ha ennyire unsz, el is mehetek... Fáradjon a halál levéllel neked...


Mit motyogok? Nem motyogok semmit. Húzzál befelé! Hallottam, hogy kész az ebéd. Várj, na, várj már! Jövök én is. Legalább ne éhgyomorral dobj ki! Hogy kolduljak úgy az Abszol úton? Tudom, hogy az vagyok, de így szerettek.
A ti barmotok vagyok.

Bunny kezét figyelem, azokat a hosszú ujjakat, amik nem is olyan régen még annyi örömöt és kéjes gyötrelmet okoztak, ahogy most egyre agresszívebben pörgetik a vaskos lapokat, és fejben már teljesen máshol járok. A Fekete tó partján ülök és hallgatom jobbról a szünet nélküli duruzsolást az előttünk álló, hét év izgalmáról, a mardekáros lányok botrányos hajviseletéről és arról a szörnyen helyes kviddics kapitányról, akiről az egész hollóhát áradozik. A talárja tele van morzsákkal, úgyhogy két falat között odahajolok és lesöpröm róla. Elakad a csacsogásban. Összenézünk. Ohó, megtaláltam a kikapcs-gombot?
A könyvtárban ülök, természetesen nem önszántamból. Majd' beledöglök az unalomba. Egy darabig szótlanul figyelem Lip komoly ábrázatát, hallgatom a pennája sercegését a pergamenen, aztán megragadom a toll végét és kirántom a kezéből. Elkeni a beadandója utolsó sorát. Haragos pillantását mosollyal csitítom. Unatkozom. Szórakozzunk! - és ennyi elég, hiszen mindig megkapom, amire vágyom.
A tanáriban ülök, professzoraim izzó tekintetének kereszttüzében. Nem hibáztatom őket az elítélő pillantásokért, ötödikesként nem szokás azt az átkot használni, ami heves felindulásból kirobbant a pálcámból. Mindannyian válaszra várnak, de makacs hallgatást kapnak vallomásul. Mit mondhatnék? Hogy Doe-ra használták az s betűs szót? Bunny-ra a b betűset? Hogy Lipet fellökték a folyosón? Úgysem értenék. Távol álljon tőlem a griffendélesek nagyszájú hősiessége; én csupán megvédem, ami az enyém. És ők az enyémek. Mind a hárman. És ha bukdácsolok is a vizsgákon, ha vállat vonok, valahányszor a jövőmről faggatnak, ha teljesen hidegen hagy bármi, ami a világban történik, akkor is pálcát rántok, ha a családomról van szó. A professzoroknak ez nem tetszik.
Hogy bizonyítsam a fejlődőképességem, legközelebb már verekedés miatt ülök itt. Doe-nak húsz percen át kell zsebkendőt nyomnia az arcomba, hogy elálljon az orrvérzésem. A mardekáros suttyók állapotáról nem nyilatkoznék...
A harmadik emeleti folyosó eldugott szegletében ülök és kezd zsibbadni a lábam Bunny alatt, de olyan jól esik a súlya rajtam, hogy nem szólok. Nem is tudnék, tekintve, a nyelvünk milyen mélyre kígyózik egymás szájában. Már akkor tudom, mennyire rossz ötlet, mégis kell... Így hát megszerzem, és a vérem felforr, a gondolataim szétmállanak a forróságban, ahogy a talárja alá simítok.
Egy nagy korsó vajsör felett ülök Roxmortsban és annál is nagyobb kupac szarnak érzem magam. A banda mégis körém gyűlik, hiszen én vagyok a középpontjuk, a tengely, ami körül forognak - akkor is, ha elcseszem. Akkor is, ha seggfej vagyok. Mágnesként vonzom őket magamhoz, akár molylepkéket a fény. Doe az egyik oldalra, Lip a másikra, tökéletesen közrefognak, mint a bordák ölelik körbe a dobogó húscafatot. A negyedik, üresen árválkodó székre nézek és mintha megsajdulna valami a mellkasomban. Lelkiismeret? Fiatalkori infarktus? Utóbbi valószínűbb - nyugtat meg Lip, mire élesen rámosolygok. Rohadjon meg, de hát igaza van...
A konyha kövén ülök és riadtan bámulok fel apámra. Az arcán ugyanaz a rémület tükröződik, mint az enyémen - az övén félelemként rajzolódik ki, az enyémen inkább... Sokként? Váratlanul ért, ez minden. Anyám a háttérben már szinte kitépi az ajtót a keretből, tíz körömmel kapaszkodik belé kétségbeesésében. Még mindig markolom a pálcát a jobbomban, ujjaim elfehérednek rajta, annyira görcsösen. Egyikünk sem érti, mi történt, az arcom bal oldala mégis fájdalmas duzzadásnak indul, az égő, csípő fájdalom kezd szétterjedni a testemben. Ambivalens érzések suhannak át apám arcán: megbánás és dac, fájdalom és büszkeség, sajnálat és kárörvendés. Nem hibáztatom őket. Megfeledkeztem róla, hogy sosem voltak részesei ennek a világnak. Elragadott a hév, a lelkesedés, hogy már a Roxforton kívül is lehet... Ujjaim görcsbe állnak a pálcán. Oh, tényleg. Mozdulok, hogy eltegyem. Apám egész teste megfeszül, még mindig ökölbe szorított kezét feljebb emeli. Anyám végre magához tér a döbbenetből, sikoltva vetődik közénk.
Órákkal később a sporttáskámon ülök, az éjféli buszra várok. Fázósan húzom össze magamon a kabátomat.
Napokkal később Lip ágyán ülök és figyelem, mit mutogat a rádióján. Hangosan megkorran a gyomrom. Megkérdezi, mikor ettem utoljára. Azt hazudom, hogy reggel. Egy pillanatra mélyen a szemembe néz, aztán magyaráz tovább valami élhetetlenül mély és duruzsoló hangon, amitől hirtelen ólomsúlyúnak hatnak a szemhéjaim. Hiába küzdök ellene, végül a vállán köt ki a fejem. Nem kérdezi meg, mikor aludtam utoljára, én pedig pillanatok alatt lekapcsolok és átadom magam a sötétségnek.
A klubhelyiségben ülök és a kiterített újságot bámulom magam előtt. A többiek beszélgetése dallamos masszává olvad össze a fejem felett. Egyre csak az eltűnt lány fotóját látom magam előtt. Felcsendül a fülemben a már ezerszer hallott, gúnyos sárvérű, mely ezúttal nem pattant le olyan könnyen rólam a folyosón; egészen újszerű, balsejtelemmel átitatott színezetet kap. Valami megkövül és elnehezül a gyomromban. A lány fotójáról Doe-ra emelem a pillantásom. A torkom égni kezd, különösen vibrál a mellkasom, mintha a tettvágy kis szikrái pattognának odabent, régóta szunnyadó olajmező felett. Ő nem veszi észre, de Lip igen. Elfordítom a fejem és félbeszakítom a beszélgetést: amíg Dumbledore itt van és a Roxfortban vagyunk, mégis mitől kell fosni?
Az állomáson ülök és figyelem, hogyan szélednek szét a családtagjaik ölelésébe rohanó diákok. Már rég leszakadtam a többiektől, ismét azzal váltunk el, hogy majd írunk, persze, meg összefutunk... Nos, én nem sietek sehova. Néhány nap a King's Crosson nem lehet olyan szar, aztán keresek majd valami motelt, vagy valahogy majd úgyis lesz. Rágyújtanék egy cigire, amikor a fellobbanó lángra karcsú árnyék siklik. Felnézek. Lip számonkérőn a lábamba rúg.
Megint Lip ágyán ülök, hátam a falnak vetve, a fejem tele van mindenféle szarsággal. Vetek rá egy pillantást; a beszűrődő holdfény sejtelmes, ezüstös ragyogásba vonja a takaróba tekert, meztelen sziluettjét. Mielőtt realizálnám, mi a fenét művelek, elsimítok egy kósza hajtincset a homlokából. Ujjbegyem épp csak hozzáér a bőréhez, de már megrándul az arca. Olyan tempóval rántom el a kezem, mint aki rosszat csinált éppen, és ha már úgysem látja, egy egészen kicsit elmosolyodom. Ki kéne mennem elszívni egy cigit, de a karja súlyos béklyóként tekeredik a derekamra, nem tudnék megmozdulni úgy, hogy ne keltsem fel. Ő baja, kell a francnak ilyen bújósnak lenni...
Egészen reggelig ott ülök, mozdulatlanul.
Bunny mérgesen becsapja a könyvet, én pedig visszazuhanok a jelenbe. Éppen heves vita és susmus folyik valamiről, de képtelen vagyok kivenni a témát. Megpróbálom visszaidézni, miről volt szó, olyan mélyen belegubancolódtam a gondolataimba azonban, frász sem tudná megmondani... Aztán ahogy az asztalon szétterített jegyzetekre pillantok, hirtelen beugrik.
- Mákonybab.
Három döbbent és igencsak gyanakvó szempár szegeződik rám. Megvonom a vállam.
- Mákonybab, ha mondom. Vettük másodikban gyógynövénytanon. Ha nem hiszitek, lapozzátok fel a lexikont. - Enyhe sértettséggel húzom fel az orrom, mert hát attól még, hogy nem szeretek tanulni, nem jelenti azt, hogy sík hülye vagyok. Főleg nem gyógynövénytanból, ami a legegyszerűbb tárgy a világon. Természetesen egyikük mohón lapozni kezd, és elhangzik egy kulturált "mi a szar" is, amit úgy döntök, elismerésként könyvelek el - ismételten: kicsit sem sértő, á...
Anélkül, hogy bármit is írnék a beadandómra, félretolom az üres papírt és kiszórom inkább a dohánnyal tömött zacskómat és a cigipapírt. Tekerek mindenkinek egy szálat. Doe gyengébbet kap, inkább csak a látszat kedvéért. Bunny-nak én magam nyomom a szájába egy kacsintás kíséretében, mert megtehetem. Mert bármilyen barom vagyok, imádnak és sosem hagynak el. Lip valamin megint duzzog, és ahogy kiveszi a kezemből a magáét, összeér az ujjunk. Élesen egymás szemébe nézünk. Én töröm meg előbb a kontaktust. Ekkor jövök rá, hogy csak hármat csináltam. Mi a szar? Magamnak elfelejtettem sodorni. Úgy teszek, mintha semmiség lenne, és fel sem tűnik nekik; ők nem látják, minek az előjele ez. Nem tudják, mit jelent, hogy ennyire az udvartartásom részévé váltak. Nem veszik észre, hogy a függőség, mellyel magamhoz láncolom mindhármójukat, kétélű fegyver; nem látják a sebeket, melyeket magamon ejtek vele, sem a szörnyű valóságot, hogy amennyire tengelyük vagyok, épp annyira keringek körülöttük én is. Hogy elveszek nélkülük. Hogy néha elfelejtem magam, ha velük vagyok. Hogy a világom sokszor leszűkül rájuk: ők, mindig csak ők... Én pedig néha elmaradok, és a királyságom lassan valamiféle demokratikus köztársasággá válik. Nem baj, maradjanak tudattalanok! Ha csak egyetlen titkot vihetek magammal a sírba, biztosan ez lesz az.