Arnold Kahnwald egyértelműen  intelligens, találékony és egyenes ember. Ezt az egyenességet még akkor is gyakorolja, ha egyáltalán nem szükséges, annak ellenére is, hogy így gyakran sértőnek és rosszindulatúnak hat. Élvezi a vitákat, de sokszor láthatóan csak azért generál egyet nem értést, hogy legyőzhesse ellenfelét és eközben jól szórakozzon. Vitahelyzetben csak akkor elégedett, ha egyértelmű fölényt könyvelhet el, a legtöbb esetben nem hajlik a kompromisszumra, kivéve ha olyan helyzet áll elő, ahol a konszenzus előnyt jelent számára. Remek intuíciókkal rendelkezik, emellett különös figyelmet fordít az apró részletekre, jó megfigyelő. Állítása szerint autista, de sokkal inkább csak rendelkezik autisztikus tünetekkel.  Viselkedése általában relaxált és flegma, ritka esetekben mutat csak érzelmeket, leggyakrabban egyfajta sértettség és elszántság figyelhető meg rajta. Előszeretettel kérkedik remek logikájával, bármikor bárkinek bevallja, hogy igencsak arrogáns, de ez egyáltalán nem zavarja sem a munkájában sem a magánéletében, őt legalábbis. Nem nehéz vele együtt dolgozni, amennyiben hagyjuk, hogy a saját sávjában menjen, de amint egy feljebbvalója terelgetni kezdi hajlamos addig bosszantani, míg rá nem hagyja a problémát. Csak néhány dolog érdekli, de azokkal bármeddig képes hihetetlen lelkesedéssel foglalkozni, ellenben, amit feleslegesnek talál azt nagyon kelletlenül vagy egyáltalán nem csinálja meg. Gyakran megesik, hogy olyan feladatokat, amiket magához méltatlannak talál szándékosan elront, hogy a továbbiakban ne bízzák meg hasonlóval. Szociális kapcsolatai ritkásak, csak olyan embert tart maga mellett, akit arra érdemesnek talál. Véleménye szerint még sosem volt szerelmes, nem szereti az effajta gyengéd érzelmeket, mivel összezavarják és elvonják a figyelmét a munkájáról. Többször is jelezte, hogy szakmai szempontból előnyösnek gondolja, hogy nem szeretne családot vagy gyermeket. Legszívesebben gyilkossági ügyekkel foglalkozik, enyhe megszállotságot mutat, így többnyire kezdő aurorként még nem ajánlatos jelentőségteljesebb ügyekbe bevonni, mivel meg van annak lehetősége, hogy teljesen önkényesen hozzon döntéseket, vádoljon vagy hallgasson ki.

Apja,a német Berengar Kahnwald a Durmstrang elvégzése után több, mint öt évig dolgozott a német Mágiaügyi Minisztériumban, de úgy megutálta az egész merev rendszert és az urbánus életet, hogy huszonhét évesen az angliai Chipping-be költözött, ahol megismerkedett a kvibli Linnea Walters-szel, akivel hamar boldog és gyümölcsöző kapcsolatba kezdett. Berengar a nagy szerelem hatására úgy döntött nem vállal semmiféle munkát a varázsvilágban, így a helyi temetkezési vállalatnál kezdett el dolgozni, amit négy évvel később, Arnold születésének évében, átvett a korábbi tulajdonosától. A fiatal Kahnwald gyermekkora normálisnak és szeretetteljesnek volt mondható, leszámítva a sok holttestet, amit egészen kicsi korától láthatott. Szüleivel való kapcsolata harmonikusnak tűnik, elfogadták gyermekük furcsa bogarait, de igyekezték úgy nevelni, hogy ezekkel minél kevesebb embernek okozzon gondot. Apai nagyszüleivel átlagosan két-három évente találkozik, mivel Münchenben laknak, a német nyelvet ritkán gyakorolja. Édesanyja szüleivel kapcsolata meglepően  szoros, születése után javult a viszony édesanyja és nagyanyja között, az, hogy a kis Arnold varázslónak bizonyult feloldotta a szégyent, amit a kvibli édesanyja okozott  számára.

-Nézze Kahnwald, nekem személy szerint semmi bajom magával, de az elmúlt két hónapban már harmadszorra kérte a közvetlen felettese, hogy beszéljek a fejével...-kezd bele és ráncolja a homlokát. Egyértelműen zavarom, engem annyira nem zavar, hogy itt vagyok és különösebben az sem érdekel, hogy neki kellemetlen-e a helyzet, csak azt tudom, hogy még egy kiadós lebaszás is jobban esik tőle, mint a közvetlen felettesemnek becézett idiótától a dícséret. Nem szeretem, ha olyan emberek mondják meg, hogy mit csináljak, akivel ketten együtt nem vagyunk ötvenévesek, mellesleg egy ilyen tehetségtelen auror nekem csak ne simogassa a buksimat. A gyökér főnököm főnöke legalább csinál valami értelmeset és nem csak a kishalakat fogdossa ki az előre telepített halastóból.
-De valószínűleg kezdi úgy érezni, hogy preparált fejjel beszélget, igaz uram?
Faik alatt vagyok, aki tipikusan az a kicsinyes barom, megbolondul, amint a szavába vágnak, így elég gyakran szórakoztatom magam azzal, hogy befejezem a mondatait és nézem, ahogy rázza az ideg, mert semmibevettem, mint aktuális főmuftit. Ez valószínűleg abból adódik, hogy sem a családi, sem a párkapcsolati ügyeit tekintve nem ő hordja a nadrágot, a felesége egy erőszakos perszóna lehet, aki igen könnyen dominálhat mellette. Az előttem ülő sem valami nagy ember, de ahogy hallottam annál a szerencsétlennél nagyobb kutya és ez a viselkedésén is látszik, mivel a válaszomra meglepetten mosolyog.
-Remekül látja - bólint és hátradől a székében- ha nem tudnám hogyan viselkedik mások előtt szinte el sem hinném, hogy egy éve dolgozik itt gyakornokként és  a harmadik társát fogyasztja, mi történt már megint?
Ilyenkor kellene megmondanom, hogy ez azért lehet, mert folyton gyengeelméjűeket kapok magam mellé, akikkel esélyem sem lenne megoldani bármilyen esetet, de ezzel már próbálkoztam az első alkalommal, mikor itt ültem és már akkor sem jött be.
-Nem történt semmi, ez még az előzőnél is hülyébb volt- vonok vállat.
Erre maga elé veszi a pergament, amire valószínűleg a panaszt jegyezték le, mert az aztán van rám bőven. Nem értem miért nem lehet valaki olyat adni mellém, akit az intelligenciahányadosát nézve nem verek legalább harminccal. A velem szembenülő auror a fejét csóválja és tudom, hogy ezt nem tartja indoknak, ezt lószarnak tartja, az meg büdös.
- Épp megfigyeltünk valakit és azt mondta, hogyha valami történik azt nekem kell előbb meghallanom, mert nekem feljebb van a fejem, ezt azzal indokolta, hogy a hang felfele száll. Ez már elég bizonyíték arra, hogy olyan buta, mint egy kitömött mormota?
Tudom, hogy a férfit szórakoztatják a történeteim meg a heves szakmai szakításaim a társakkal, akiket lassan már azt hiszem, hogy büntetésből tesznek mellém minden egyes alkalommal. Sokkal jobban tudnék egyedül dolgozni, de nem, sem ezt nem lehet, sem pedig olyan eseteknél segédkezni, amik tényleg érdemlegesek. Maradnak a piti dolgok, egy ellopott seprű, egy eltűnt varázsló, aki valószínűleg csak el akarta hagyni a feleségét, csupán kicsit drasztikusabb volt a kelleténél, semmi, ami kicsit is felkeltené az érdeklődésemet.
- És ezért mondta rá azt, hogy "nem vagyok hajlandó lealacsonyodni hozzád, te rettenetes, te kövér pi..." szóval nőszemély?
Van arról egy elméletem, hogy a kövérek nem valók aurornak. Nem bízhatunk mindent a mágiára, nem hopponálhatunk el minden esetben, ha olyan helyzetbe kerülünk, biztosan lesz rá példa hogy futnunk kell, de az a lány maximum egy rántott csirkecomb után bírt volna futni, ha már három napja nem evett volna. Bár ahogy elnéztem ,ilyen vele nem igazán fordulhatott még elő.
-Nem, azt nem pont emiatt mondtam, csak egy magánéleti problémámat említette, ami nem volt kifejezetten a kedvemre.
Sokszor próbáltam már tudatosítani magamban, hogy akárhányszor lenéző kommentet hallok egy kvibliről nem kell azt magamra vonnom és erőszakosan védelmembe vennem, mintha anyámról lenne szó. Általában tudtam uralni az indulataimat, de ez a téma, na ettől hajlamos voltam hirtelen kiugrani a hajam alól dühömben.
-Lehet, hogy jobb lenne nem a magánéletükről diskurálni munkaidőben vagy valamiféle egyetértésre jutni, ha nem akarja, hogy az a hír járja magáról, hogy elviselhetetlen.
Megintcsak vállat vonok, a zsenik elviselhetetlenek és én annak is tartom magam. Ha engednének rendesen dolgozni, már itt is annak számítanék, csak azért viselem el ezt a bánásmódot, mert tudom, hogy működnek itt a dolgok. Kötelező jelleggel kell valamennyi időt a tápláléklánc alján töltenem, hogy feljebb kerülhessek és felfalhassam az összeset, leginkább Faikot.
-Kahnwald, tudom, hogy jó, nehéz mellette elmenni, de muszáj kicsit együttműködnie.
-Ne haragudjon, de szerintem a konszenzus két fél között annak jele, hogy ez egyik nem hajlandó tovább gondolkodni.
Felvonja a bal szemöldökét, azt a sebhelyeset, utánanéztam és azt is tudom, hogy egy bevetés alatt szerezte egy felbőszült kentaurtól azt a sebhelyet. Talán én is szeretnék egyet, akkor nem hinnék folyton, hogy tizenhat vagyok és nem is bánnánnak velem úgy, mintha annyi volnék.
-Tudom, hogy néhány évvel ezelőtt megoldott egy ügyet falujában és azt is, hogy kivételesek a megérzései, de ezek nem jogosítják fel a sztárallűljeire, amiktől megjegyzem borzasztóan amatőrnek tűnik.
Ökölbeszorul a kezem, de szinte azonnal el is lazítom az izmaimat. Tudom, hogy mit csinál, mentális hadviselés, igyekszik kihozni a sodromból, de nem hagyom magam. Én is ezt tettem akkor. Tizennyolc voltam és fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek az életemmel, a Roxfortban még auror akartam lenni, de aztán elbizonytalanodtam. Apám mesélt Németországról és arról hogy is mentek ott a dolgok. Uram-bátyám viszonyokon, irtózatos mennyiségű seggnyaláson és korrupción úszott el az igazság és ő pont ettől csömörlött meg. Chippingben maradtam, ahol aztán soha nem történt semmi, mert hát mi is lehetne akkora wast is das egy alig kétszáz fős faluban? Hát egy gyilkosság, méghozzá egy olyan, amivel a rendőrség nem nagyon jut egyről a kettőre. Hetekig nem volt gyanúsított, anyámék intézték a temetést, volt lehetőségem vetni néhány pillantást a testre, nem volt túl étvágygerjesztő, amit láttam, nem egy és nem kettő kézszúrás volt a férfi felsőtestén. Tulajdonképpen már akkor megoldottam az ügyet, mikor megláttam feleségét vagyis az özvegyét. Az a nő rettegett mindentől és mindenkitől, nem volt nehéz elképzelni, hogy mi történhetetett.
-Tudja, hogy mi az egyetlen érdekes dolog rajtam kívül Chippingben?-kérdezem és előredőlök a széken. Az auror megrázza a fejét, honnan is tudná, senkit sem érdekelnek az ilyen kis porfészkek.
-Nincs temploma, soha nem is  volt.
Papunk és temetőnk viszont van, bár előbbiről nem nagyon tudom miért van szükség, az egyetlen hely, ahol érdemes lenne gyóntatnia az a kocsma, oda járnak templom híján a bűnös lelkek, méghozzá csoportosan.
-Miért nincs?
- Azt hiszem elkezdték építeni, de leégett...vagy valami hasonló. Ami azt illeti nem érdekel, hogy miért nincs, csak magát a tényt tartom izgalmasnak, pont úgy, ahogy a munkámat magát remeknek találom, de Faikot...őt egy szerencsétlen seggefejnek találom és egyáltalán nem érdekelnek az utasításai.
A férfi szórakozottan hümmög és feláll a székből, hogy az ablakhoz sétáljon. Ez azt jelenti, hogy a beszélgetés utolsó mondatainál járunk, ilyenkor általában búcsúzólag megfeddnek én meg megígérem, hogy képességeimhez mérten igyekezem normális emberként viselkedni vagy legalább úgy tenni, mintha az lennék.
-Jól figyeljen - kezd bele jóval dörgedelmesebb hangon, mint ahogy eddig beszélt - mégegyszer le kell cserélni a párját és repül. Még egyszer hosszas panaszáradatot hallok arról, hogy valamit nem volt hajlandó megcsinálni és repül, valamint, ha még egyszer ebben a büdös életben beleavatkozik egy ügybe, ami nem a magáé és határozottan tiltották tőle, na mi lesz akkor, Kahnwald?
-Tudom, tudom...én leszek a madárka és repülhetek innen francba- sóhajtok irritáltan. Az egyetlen dolog, aminek örülhetek, hogy szó sem volt arról, hogy nem kergethetem Faikot az őrületbe, legalább ezt meghagyják nekem.