Sorbet & Flo

A novemberi időjárás nem épp a legkedvezőbb egy túrára. Talán ezért döntött úgy Flora, hogy kedves barátját nem egy természetközeli, hanem sokkal inkább egy kulturális utazásra invitálja meg.
Miután túltette magát a rendkívüli szünet okozta első sokkon úgy döntött, hogy feltétlenül ki kell használniuk ezt a könnyen jött szabadságot. Az első napokat természetesen otthon töltötte a testvéreivel, de arra jutott, hogy muszáj lesz kimozdulnia. Nem jó az, hogyha csak ül otthon. Felcsapta hát az egyetlen útikönyvet amit talált és hosszú órákra elmerült az olvasgatásban, hogy biztos a legmegfelelőbb helyszínt választhassa. Ha már a helyszín megvolt, csak egy társ hiányzott mellé. Alaposan végig gondolta, hogy barátai közül ki lehet esélyes, hogy ki vállalna be egy ilyen utat, míg végül eljutott oda, hogy repült a bagoly Sorbet felé. Remélve hogy nem kell csalódnia a szőkében, bár akadtak azért B és C tervei is, hogyha valami miatt mégis nemleges választ kapna. A pozitív reakció azonban hamarabb érkezett, mint ahogy várta így minden úgy alakult, ahogy tervezte.

Oxford utcáira lemosolyog a bágyadt őszi napsugár. Hideg van, fúj a szél is, de legalább az eső nem esik. Flora sapkába-sálba-nagykabátba bugyolálva igyekszik a találkozó helyszínére. Fürge léptekkel kerülgeti az előtte haladókat. Nincs késésben, de nem is szeretné ha így alakulna. A közlekedés egyszerűen kész káosz, mire elért a város egyik feléből a másikra azt hitte megőszül. De mégsem, így most csak azért szurkol, hogy ő érkezzen előbb. Rosszul érezni magát, hogyha elkésne egy saját maga által szervezett programról. Rémesen kínos lenne, ő meg szeretné jól érezni magát. annyi ötlete van, hogy mi mindent szeretne megnézni, hogy csak győzzenek majd választani.

Flora & Sorbet

Szoktam örülni is meg nem is a szüneteknek, de ez a mostani egy kicsit mégiscsak más, mint a többi. Senki nem várt rá, senki sem önszántából jött el az iskolából, mint Karácsonykor, és senki nem tudja, hogy mi fog következni a jövőben, ha majd visszamegyünk. Aznap, amikor nagy sebbel-lobbal hazaküldtek minket a lehető legváratlanabb módon - sosem voltam még ilyen ügyben Flitwick professzor kandallójának közelében -, megrémültem. Nincs erre igazán jó szó, de talán ez tükrözi valamennyire a félelmemet, az aggodalmamat testvéreim iránt és az összezavarodottságot, hogy mégis mi ez az egész? És azóta sem jobb a helyzet. De legalább amennyire lehet, biztonságban vagyok én és a családom is.
Mégis szinte azonnal írtam Florának igent, amikor elolvastam a levelét, mert bár itthon is tudok fényképezni, és találok ki magamnak egyedüli és családdal közös programokat, mégis  érzem, hogy szükségem van egy kis kirándulásra. Az pedig, hogy másik városba kell menni, az külön jó pontnak számít.
Nem indulok túl korán a megbeszélt időponthoz képest, de még így is sikerül hamar a városba érnem. A megbeszélt találkozónkig még van negyed óra, mikor már a hely közelébe érek, ezért inkább lelassítok, bekötöm a cipőfűzőimet, hogy biztosan szorosan feszüljenek a fűzők egymáshoz, és úgy összességében próbálom egy kicsit húzni az időt. Ott se tudnék mit csinálni, addig meg legalább megigazítom a sálamat, kicsit összehúzom a kabátomat, hogy ne fázzak, és ha már nálam van mindig kötelező kiegészítőm, a fényképezőgépem, készítek pár képet a fagyos földben még kitartóan életben maradó növényekről. Gyorsan eltelik az a negyed óra, szóval mostmár céltudatosan Florát keresve indulok el a boltívekkel szegett tér irányába.
- Szia! De jó látni téged. - mosolyogva köszönök, és ölelésre tárom a karjaimat, hátha nem veszi zokon. Tényleg jó végre találkozni vele. Egyike azoknak az iskolatársaimnak, akiket igazán szimpatikusnak és nagyon jó barátnak tartok. Mindenféléről tudok vele beszélni, és mellé még a hülyeségekben is benne van sokszor. - Hogy vagy, mióta hazamentünk? - gondolom nem csak engem rázott meg az eset, hátha meg tudjuk beszélni közösen, meg tudunk nyugodni egy kicsit, vagy csak együtt tudomásul vesszük, hogy túlságosan friss és feszültséget keltő téma. Majd kiderül, az sem zavar, ha hanyagoljuk inkább.

@Flora Brown

Sorbet & Flo

Nos, úgy tűnik nem kell aggódnia, mert alig néhány másodperccel azután, hogy megáll, hogy megigazítsa piros kabátját már sétál is felé a szőke fiú, nyakában az elmaradhatatlan fényképezőgéppel. Nincs meglepve, számított rá, titkon bízik is benne, hogy talán róla is készül majd néhány jó kép, ami bekerülhet a családi albumba, vagy ki a falra.
- Szia! Örülök, hogy itt vagy – villantja meg legőszintébb és legboldogabb mosolyát. Félreértés ne essék, imádja a testvéreit, de ahhoz van szokva, hogy nyüzsgés veszi körbe és állandóan új arcok jönnek szembe a folyosón, de most ugyanazt a két embert nézi már hosszú napok óta, és őszintén, kell ez a kis változatosság. Arról nem is szólva, hogy a barátai nagyon hiányoznak neki, így jó, hogy legalább egyikükkel tud találkozni. Természetesen megöleli a fiút, mint a legtöbb barátját úgy általában. Csak kevesen vannak, akik panaszkodnának túlközvetlenségére, a legtöbben kedvelik. – Őszintén? Rosszul. Nagyon megviselt, most már kezdek lassan belerázódni, de nem ez a legjobb időszakom. Na és te? – Úgy sejti, hogy ő sem fog más véleményt alkotni. Leveleiből legalábbis úgy vette észre, hogy barátja is nagyon szabadulna már kényszerszülte zárkájából, amit őszintén ért is. Mert az egy dolog, hogy otthon kell lenniük, de ez a bizonytalanság, hogy nem tudnak semmit… ez az igazán pusztító.
- Szóval nem tudom, te tervezgettél-e, de nekem egy csomó ötletem van, hogy mit nézhetnénk meg. – Egyelőre nem akarja a nyakába zúdítani, kíváncsi, hogy a szőke egyáltalán utána olvasott-e a városnak és a nevezetességeknek, vagy csak jött, mert jó ötletnek tűnt. Persze ez esetben sem lenne mérges vagy ilyesmi, mert tényleg, egy hétre elég programmal készült.

Flora & Sorbet

Sokáig gondolkodtam, hogy Flora miért pont engem hívott el, de épeszű választ nem találtam a kérdésre, vagy csak nem akartam elfogadni, hogy ami eszembe is jutott, az egész könnyen fedheti le a valóságot. Nem szeretném, hogy a vélavérem miatt barátkozzon velem valaki, mert bár az is hozzám tartozik, de több vagyok egy vonzó külsőnél. De lehet, hogy csak említettem, mennyire szeretem a természetet. A Teszlek süveg is mondta még elsőben, hogy a hugrabugosok között biztosan megtalálnám a helyemet, de úgy tűnik, hogy sokkal nagyobb a tudásszomjam, mint a sárgáknak. Vagy nem tudom... Olyan sok kivétel van egyes házakban, hogy a sztereotípiák szinte csak elvétve léteznek. Ez valahol mondjuk egészen megnyugtató is, de nem irigylem a Süveget, hogy ebben a káoszban kell rendet teremtenie minden egyes évben. Ha azt nézzük, Flora és én helyet is cserélhetnénk néha, senkinek nem tűnne fel, hogy rossz házban vagyunk. Talán egyszer felvetem, hogy próbáljuk ki.
- Eleinte aggódtam a testvéreim miatt, de szerencsére mindenki jól van, úgyhogy én is megnyugodtam az utóbbi időben. - inkább vagyok kíváncsi, hogy mi lesz ebből a szünetből. Sosem volt még erre precedens, és alapvetően lehetne ijesztő is, hogy még a Roxfortban sem tudják, mitévők legyenek, mégis megnyugtató, hogy felismerték a helyzetet, és mertek lépni. Örülök, hogy a vezetőség nem makacsolta meg magát, és tették ki a diákokat a kelleténél nagyobb veszélynek.
- Igazából, nem sokat tudok a városról - zavartan megvakarom a tarkómat, mert ahhoz sem vettem a fáradtságot, hogy utánanézzek, mi van itt a híres, mindenki által ismert dolgokon kívül. - Lehet, hogy nyugodt szívvel bízom rád a programot, ha nem baj...

@Flora Brown

Sorbet & Flo

- Örülök ha mindenki jól van. – Mert tényleg, neki öröm hogyha mindenkivel minden rendben, akár ismeri, akár nem az illetőt. Akkor meg aztán különösen, hogyha egy barátja családjáról van szó például, mert ez azt jelenti, hogy az adott illető barát is jól van, ami meg kihat a szőkeségre is. Ha a barátok boldogok, akkor Flora is boldog, ez az egyenlet ennyire nagyon egyszerű. Nem kellenek hozzá nagy dolgok, csak egy kedves mosoly, esetleg egy ölelés, frissen nyíló virág illata, vagy szimplán a tavaszi napsütés.
- Hát akkor örömmel veszem kézbe a dolgokat, arra megyünk – mutat ujjával a megfelelő irányba. Addig nézegette a térképet, míg emlékezetébe nem véste, mi merre, hova hogyan tudnak majd eljutni, de biztos ami biztos azért bedobta táskájába indulás előtt, hogy semmiképpen se legyen baj, vagy ha az mégis beüt, akkor könnyen kilábalhassanak belőle. Így azért egyszerűbb mint egész nap a járókelőket szólongatni, hogy mi merre található, melyik sarkon kellene befordulniuk. Azt direkt nem mondja meg – egyelőre – hogy hova készülnek, legyen csak meglepetés. – Annyit elárulok, hogy ez első úticélunk inkább nekem kedvez, de szerintem csodás képeket csinálhatsz majd. – Ezzel talán már sejteti, hogy növényekkel lesz kapcsolatos, de mégis, ha nem nézett utána jobban a városnak talán nem tudja, hogy van egy csodás botanikus kertje, ahová készülnek betérni. Az üvegházakban szerencsére még ebben a nem túl kellemes klímában is képesek életben maradni a növények, a látogatók, vagyis leginkább Flora legnagyobb örömére. Lássuk be, nem ő lenne, ha egy ilyen lehetőséget kihagyna arra, hogy kedvenc hobbijának áldozhasson. Még a végén lemaradna valami új és izgalmas növényfajtáról!

Flora & Sorbet

Igyekszem annyit mosolyogni, amennyit csak lehet. Elvégre fontos, hogy képesek legyünk felvidítani másokat, pozitívan álljunk a többi emberhez, a világhoz, az új tapasztalatokhoz és a szembe érkező problémákhoz is. Miért ne lehetne depresszió és elkeseredés nélkül megoldani ezeket a kisebb-nagyobb akadályokat? Amit meg kell élnünk az égiek akarata szerint, azt úgyis meg fogjuk élni. Ezek után már csak az hozzáállás és az időhúzás a kérdéses részünkről. Mert mi értelme lenne úgy megcsinálni valamit, hogy nem találunk benne valami olyat, amiben meg lehet kapaszkodni?
Arra kell törekedni tehát, hogy minél több tapasztalatot és tanulságot tudjunk magunkkal vinni egy-egy szituációból, de amikor kiderült, hogy sürgősen el kell hagynunk az iskola falait valamiféle veszély miatt, az én arcomról is leolvadt a mosoly, és csak arra tudtam gondolni, hogy a testvéreimmel legyen minden rendben. És a sors megadta, hogy nem történt senkivel a kisebb traumán kívül nagy baj.
Arra nézek, amerre Flora is mutat, de nem ismerem a várost, szóval a sok régi épület nem mond túl sokat az első célunkról. Mindenesetre készségesen elindulok a vélhetően jó irányba. A lány úgyis felkészült a helyből, még ha én ilyen lusta sas módjára ki is hagytam ezt a részt. Persze indulás előtt még lefényképezem magunkat egyesével is.
- Csak azért, hogy legyen kép, amin még nem idegeltük ki egymást teljesen. - rákacsintok, és hátrébb tolom vállamon a kamerát, mint egy kézitáskát szoktak, hogy ne legyen útban. A célom nekem is ez.
- Akkor biztos, hogy valami nagyon zöld dolog lesz, igaz? - rásandítok, mint aki már sejt valamit. Igazság szerint, csak annyit tudok ebből, hogy természet, és ennél többet nem is mernék találgatni, mert biztos sok ilyen lehetőség van ebben a városban is. Londonban is ha azt nézzük, ott a Temze, meg nagyon sok parkban le lehet ülni. Bár gondolom ez ilyen városi dolog, hogy próbálnak kicsit barátságosabbá tenni egyes helyeket, amik alapvetően ijesztően városiasak.
A természetközeli helyeket egyébként nem bánom. Magam is szeretem az ilyesmit, és ha tehetem, sokszor megyek felfedezőutakra akár az otthonom közelébe is. Annyi minden van, ami más évszakokban eltérően varázslatos, és nem érdemes elhalasztani, hogy ezek a jelenségek elszaladjanak mellettünk anélkül, hogy tudnánk róluk.
- Mit gondolsz, kibírjuk majd nap végéig a rohamtempójú városnézést? Vagy ha nem sikerül megnézni mindent, akkor visszajövünk máskor is?

@Flora Brown

Sorbet & Flo

Szeret felkészült lenni, szereti azt éreztetni a barátaival, hogy csak az ő kedvükért tett meg ennyi mindent. Ami mondjuk valahol igaz is, mert ilyesformán akarja kiharcolni a szeretetüket, amit egyébként nem kellene, hiszen szeretik. A kép készültekor épp nevet, valójában azon, hogy készül a kép. Hitetlenül csóválja a fejét, hogy már most kezdődik, pedig még csak el sem indultak. Annyira kiszámítható, annyira tipikus, hogy letagadni sem tudja önmagát. - Nem rossz ötlet, később lehet már mindketten elég fáradtak leszünk. - Róla meg egész biztosan nem lehet jó képet csinálni, ha fáradt. Nagyon irigy azokra, akiket bárhol bármikor és bármilyen élethelyzetben meg lehet örökíteni, akkor is olyanok lesznek mintha valamelyik képes női magazin címlapjáról szalajtották volna őket.
- Megeshet - vigyorodik el. Nem nehéz kitalálni, hiszen szinte az egyetlen és a legfőbb szenvedélye a növények babusgatása, így ha témába kerül, hogy olyan program lesz, amit szeret, már minden barátja kívülről fújja, hogy akkor üvegház lesz, vagy botanikus kert, esetleg szépen gondozott angolpark vagy ilyesmi. A lényeg, hogy egészen biztosan sok lesz a  zöld. - De lesznek színek is, ígérem. - Elvégre a virágok szinte egytől egyig színesek, márpedig nem elhanyagolható mennyiségben lesznek virágzó növények, ebben egészen biztos.
Közben azért fáradhatatlanul trappolnak úticéljuk felé, Flora diktálja a sétatempót és mutatja az utat egyszerre. Ilyenkor szeret irányítani, holott a hétköznapokban egyébként nem tartja magát ennyire vezér egyéniségnek. Szereti a csapatmunkát, szereti, ha egy csapat jól működik együtt, ugyanakkor köszöni szépen, nagyon jól el tud lenni egyedül is egy feladattal. A kertészkedés legtöbbször magányos móka, nem nagyon szokták az emberek kettesével, hármasával csinálni.
- Nem tudom, szerintem a lényeg hogy azt megnézzük, amire jut idő és ne kapkodjunk. Úgyhogy talán a másodikra szavazok. - Egy nap alatt lehetetlen egy ekkora város minden értékét és csodáját felfedezni, ezt ő is tudja.